Örökkévalóság

Már nem tudja, mióta nézi az eget. Talán egy hónapja, talán már több éve. Eleinte számolta az éjszakákat; nem volt nehéz, mivel sosem alszik. Úgy emlékszik, hogy a huszadik éjszakán volt az első hatalmas vihar. Akkor látta a villámokat. De az is lehet, hogy akkor már régen nem tudta, hányadszor nézi a fekete égboltot. Minden éjszaka ugyanolyan, ahogy minden nappal is.
Mozdulatlanul viseli az idő múlását.

Azt már biztosra tudja, hogy nincs Mennyország és nincs Pokol. Legalábbis nincs kénszagú, lángokkal és forró lávával körülölelt hely, ahol az évszázadok során kialakult, ősi pogány istenekre hasonlító ördögök vigyázzák, vagy kínozzák a lelkeket Lucifer trónja tövében. A pokol metaforikusan azonban létezik. Itt a Földön, azon a mezőn, ahol fekszik, ki tudja, mennyi ideje már.
Ebben a pokolban tisztán hallható, hogy madarak és mókusok veszik körül, rágcsálók és rovarok lepik el. Hallja, ahogy neszeznek, miközben a húsát eszik. Ragadozó eddig nem jött, pedig a rothadó hús szaga biztosan messze érződik.
Emberek sem jártak a környéken, egyetlen alkalmat leszámítva. Akkor már nem tudta, mennyi ideje hagyta ott a fiát és feleségét az étteremben.
Nem messze tőle két fiatal hangja hallatszott. A hangokból ítélve egy férfi és egy nő volt. Fiatalok és szerelmesek. Nevettek és incselkedtek egymással.

- A családomtól kitelik, hogy itt hagynak minket, ha túl messzire sétálunk. – mondta a fiú.
- Akkor siess már, te rozzant don Juan! - nevetett vissza a lány.
Rövid szünet után a lány hangja hangzott megint:
- Ha most nem szeded gyorsabban a lábad, hazáig vonszolhatod magad, mert én… - eddig értette csupán az egyre távolodó hangokat. A férfi és a nő talán boldogok valahol, talán már házasok is. Sokszor gondol rájuk.
Az égen felhők úsznak át. Már többször gyűltek össze komor, puffadt viharfelhőkké; nagy, kövér esőcseppeket préselve ki magukból. Van, hogy villámlik is. Vannak viharok, amikor csak a szeme sarkából látja a távoli villámok felvillanó fényét.
A szemét tudja mozgatni. Körbe-körbe. Minden más része mozdulatlan. Erre gondolva mosolyogna, ha arcizmai mozognának; valójában a szeme sem mozog. Mindkettő – ha van még egyáltalán – üvegesen dülled előre. Ő már nem él.

Sokszor gondol a halála napjára is. Eleinte többször is gondolt rá, bár akkor még sok időt vett el tőle a nyers riadalom, a rémület a mozdulatlanságtól, az egerektől, az éjszakától, a vihartól. Mostanság már kevesebbet gondol a halálra, de a fiára sokszor emlékszik vissza. A fiára és a feleségére, akikre akkor is gondolt, amikor kihajtott a kocsival, és főbe lőtte magát. Tartozásai miatt választotta a pisztolygolyót.
Nem messze parkolt le az autóval a mezőtől, ahonnan azóta figyeli az időt. Mázlija volt; egy fiatal sráccal találkozott. Sosem fogja megtudni, hogy került az az ember éjszaka ilyen messze a várostól. A srác talán be volt lőve, de az is lehet, hogy csak istentelenül részeg volt.
Odaadta neki a kulcsokat, az pedig boldogan tántorgott az autóhoz. Amilyen állapotban volt, lehetséges, hogy hamarosan balesetet szenvedett.

Ő úgy véli, meg is halt, és sosem tudták meg tőle, honnan szerezte a Fordot. Ha elmondhatta volna valakinek, már bizonyára keresték volna, és rá is találtak volna oszladozó maradványaira. Igen, a tántorgó suhanc bizonyára meghalt.
Összeroncsolt testéből nézhette, ahogy a tűzoltók levágják róla az összegyűrt fémet. Később láthatta, ahogy ráteszik a koporsófedelet. Most pedig fekszik a sötétben. Sem rágcsálók, sem hangok, sem viharok.
Szörnyű lehet. - gondolja ő.
Persze az is lehet, hogy annyira összeroncsolódott a test az autóban, hogy elhamvasztották. Ezen hosszasan tűnődik. Vajon a hamvasztás után szabadulhat-e a lélek, vagy a krematórium kemencéjében lelkek sokasága nyomorog és visong? Egyre többen és többen lesznek; egymásba mosódnak, és fájdalmas arccal tűrik az újabb „beszállókat”.

A legtöbbet mégis a fiára gondol. A 11 éves kisfiúra, akinek azt ígérte halála estéjén, hogy hamarosan visszatér hozzájuk. Azt hazudta, csak a parkolóba megy ki, mert az autóban hagyta a pénztárcáját. Sokszor leperegnek előtte annak az estének a képei, és még sokszor fognak az idők végezetéig.