Történetek

Kétségbeesés öntötte el, nem tudta, mit tegyen. Nem a hite gyengült meg, vagy hagyta cserben. A test volt az. Néha a test fellázad, és legyűri az őt irányító és használó lelket, néha pedig megtagadja az engedelmességet, a működést – most mindkét lehetőség egyszerre vált valósággá. Megállt. Felemelte fejét, és igyekezett körbenézni, felmérni a helyzetét...

- De miért van kővé dermedve? Mi? MI?! – a gondnok, Agressz Eve, aki egyben a cica gazdájaként és ajtókitámasztóként is funkcionált, mérgesen meredt a kislányra. És annak egyéb, érdekes szerveire.
- Azért, mert halott és a hullamerevség minimum 12 órán át tart. Vagy ameddig el nem égetik… Hehehe… - a fiatal lánynak nem esett nehezére viccelődni, hiszen eleve förtelmes, nyúzott, angolhumora volt...

És én azt is mondtam neked, hogy ne mondjuk egymásra, hogy olyan kis hülye vagy, csak te nem hallgattál rám, és ha butaságot csináltam, akkor mondtad néha, de csak olyan kis kedvesen, hogy egy aranyos kicsi hülyének éreztem magam, és ez rendben is volt, egészen addig a napig, amíg le nem törtem véletlenül a mosógép kapcsolóját, és ahelyett, hogy azt mondtad volna, hogy ’Majd megjavítjuk.’, ahelyett azt mondtad, hogy ’Te olyan hülye vagy.’ ...

- Hogy ment? Tudod már a koreográfiát? – kérdezgette az anyja.
- Michelle azt mondta, hogy szólóznom kell klasszikusban – újságolta teli szájjal Naomi.
Anyja furcsán nézett rá, hiszen nem igazán értette.
- A tánctanárom azt szeretné, ha egyedül is táncolnék a színpadon, klasszikus egyiptomi táncot – magyarázta meg a lány, majd megköszönte az ebédet, és elsietett a szobájába...

Elkezdte olvasni a cikket, de nem jutott el túl sokáig, mert zajra lett figyelmes. Körülnézett és egy férfit látott közeledni. Fehér koszos kórházi ruha volt rajta és a fején egy lőtt seb volt. Rachel ijedtében ledermedt. A férfi úgy nézett ki, mint egy zombi és az arcán vérszomjas vigyor pihent...

Sanyi a földön feküdt, pár méterre támadójától, ami fenyegetően közelített felé. Csápjával lefelé csapott, de Sanyi oldalt gurulva kitért előle, felpattant, átszaltózott a szörnyeteg feje felett, és közben eldobta a kardját, egyenesen a monstrum hátába.
A szörnyeteg felvisított. Rángott néhányat, aztán a földre zuhant.
Sanyi kivette a hátából a kardját, és máris újabb ellenfél után nézett...

B. Albert meghalt. Csak úgy egyszerűen. Nem perget le élete filmje és kívülről sem látta magát. Agyában sárgán egy mennyország felirat villogott, de miután tűzijátékként bevilágította a sötét égboltot, atomjai a roncstemető Dunába hulltak. Augusztus huszadika ezzel véget is ért. Mi várt rá? A nagy büdös semmi várt rá! Illetve még az se. Van ez így...

A falka napok óta vándorolt. Igazán nem történt semmi, ezért unalmában mindenki beszélgetett erről-arról. Előkerültek az aktuális pletykák, hogy ki, kivel és mit csinált egyik vagy másik éjjel. Ottó és Sarah is beszédbe elegyedtek.
–Tudod, néha helyre kell tenni őket. Nem mindig tudják, mi a helyes – magyarázta a férfi. A motor hangosan ropogtatta maga alatt a köveket.
–Szóval mégis vannak szabályok!? – harsogta túl a zajt Malcolm.
–Persze. De azért igyekszünk elnézni...

- Egy lány nem való kalóznak. Nem tartozik közénk, még akkor sem, ha annyira szeretnétek is. Ha túléli szerencsétlen, teljesítjük kívánságát és elvisszük Amerikába. Az út hátralevő részén ne háborgassátok, és ha bárkinek van valamilyen ellenvetése, hogy ne vigyük el Amerikába, azt azon nyomban felakasztom...

- Jól érzed magad? Nem fáj semmi? Mi baj?- Hangja gyöngéd volt, de mégis férfias. Elanor szíve egy kicsit hevesebben kezdett dobogni az aggódó szavak hallására. Elmosolyodott.
- Elanornak hívnak, és itt lakom, nem messze a falutól. Egy farmon.- Pillantása a sárkányra esett, aki érdeklődve figyelte a jelenetet. - Ez egy…egy…
- Sárkány.- bólintott az ifjú. - De hogy került ide? Te találtad? És...