Valahogy kelletlenül indultam erre az útra, főleg, hogy éjjelre sűrű ködöt vészjósoltak Rossz ómen. A kristálytiszta látásomnak annyi, de volt, ami jobban nyomasztott, mert megannyi előérzetem támadt. Előszelét véltem érezni egy viharnak, amit nem tudtam beazonosítani, hogy gazolni fog- e vagy gázolni?
Emlékszem odafelé egész kellemest eltársalogtunk:
Problémácskák jéghegyeit karcogattuk, silány és kicsorbult reszelőkkel, amit még gyémánthegyű üvegvágóként erőltettem.
Fecsegtünk a felszínen, s közben nagyokat hallgattunk A mély beszélgetésekre olyan nagy szükség van, mint oxigénpalackra a lemerüléshez.
Még hangolás előtt érkeztünk, ők megcélozták a hangoldát és kellőképpen oldódtak.
Aztán jött est fénypont: Hangorkán. Mindenki extázisba hullott körülöttem. Nekem is hihetetlen, hogy a földön maradtam, földbe gyökereztem.
Bocsásd meg zene, hogy akkor egyszerűnek tartottalak!
Utolsó mentsvárként a hangfalakig botorkáltam, mentegetőzve, kicsit könyökölve, méla mosollyal, s bár kaptam könyökkel, nem érdekelt, mert komoly volt a szándékom, üssön, verjen a zene, mellbe vágjon, eggyé válni akartam vele, megsemmisülni, láthatatlan erő erős kezét fogni, mindegy, hogy zéta, éta, ióta… csak emeljen, vigyen el, fel és feljebb, egyre messzebb a végtelenbe ejtőzzem…de hasztalan… akkor én a padlón felejtődtem.
Intettem, hogy kinn leszek, ne keressenek, ne keresd országban, kivánszorogtam kivándoroltan, beültem, bekapcsoltam a rádiót és hátradőltem…
Lazulj el, légy könnyed, szemhéjad nehezedjen, lelked emelkedjen, lazulj el…la-zulj el! Viva viva la musica….
---
A rádió fura módon maga váltott frekvenciát. Antenna, mi önnön életre kelt? Gázolt át hullámon és hosszon, csilingeltek jégcsapok, mik gejzír-földig repítettek el…Felcsendültek zongorafutamok, belebújtak beleimbe, majd belenyomott vagy hetven decibelt a tüdőmbe a szintetizátor és sajgatott, sajgott ott, majd tüzes kést forgatott…Szétszakítottak a hangok négyfelé, lábamat két fűzfa ágához kötötték és jött a megváltó ájulat…Ne érezz testileg fájdalmat!
Hegedű jajgatott és szívem sajdította… Gé kulcs hurokját nyakam köré fonta. Akkor az akkordok letűnt múltba vágtak, csak hevenyészett rőzserakást láttam,
a bőr nem pörkölődött, a hús nem üszkösödött, a gondviselés fergeteges viharba ágyazott záporesőt küldött, a refrén légörvényszerűen kiszakított, tán törvényszerűen? És felvitt és felvitt a lángoló szekér kerékig… majd, zuhantam tehetetlenül, ernyő nélkül, eszméletlenül…
A gravitáció begravírozott az óceán sejtelmes kékjébe, az élet elsőbbségét élvező mélyébe, fuldokoltam, lebuktam, felbuktam, uszadékfám örökre ledobtam.
Egy hullám megtáncoltatott, Darwin delfinné változtatott, kilencven IQ-m-ba csip volt erősítve, de a kecskedudák fulladtan felbőgtek, és zöld felföldek fölött sárkányként feszítve, fergeteg vitt új erőt merítve. Szintetizátor verte az új taktust, játszva némi nemi aktust éppen, gyémántbányákig vitt zuhanórepülésben.
A suhanás szimulátor sebességig merészkedve, kemény kéz vájta kész- tárnák labirintusában, oldalt a jövendő ékszerek alfától- csalfáig ragyogásában a hegedűk veszett játékba kezdtek…
Éj-kékbe hasító gleccserek sodródtak a fjordok felé, fehér fókák koponyaékelten sivítoztak belém, mérföldes búzatörek-táblák, fénytörötten, beletörődötten húzódtak a horizont szélén, kenyértörést várva, cséplő ölelésre az érett sikér, míg megcsillant az aranyló fény a fúvósok rézén…
Ama nász és ananászültetvények látványa kényeztetett, szakadékok, szirtek, bércek, bőszen ércet mértek s hullámoztak alattam. Trópusi liánok, monszunáztatottan, mamut-fenyők jegenyékbe kart-karba fogottan lengettek méregzöld zászlókat, törpe-cserjéket tapodtan…
Sztyeppék, pampák mutattak új varázslatot, s készülődtek szunnyadó vulkánok lávát lövellni lomhán, a gordonkákba prérin vágtató bölények morajlottak tompán. Gazellák, gnúk, zebrák szökdécseltek toronyiránt az éltető tó felé…
Pingvinek, orkák, szűzi- szende pandák, s borzok hitregéltek sakktábláról fehéren- feketén, de brácsák orgonasípokkal feleselve, pelikán téblábolást célozták meg rózsaszínű tavi-rózsavízben, a díszszemlei dicshimnuszos díszben pávatollakat láttam takaros portákon, rőttarajú vörös kakasok nyelve nyelte a zörgő bozótot s menekülve bár hallgattak merinók, szorítva a fekete bárányok konok szájzárát, fagottok sugallták az őserdőkben felbőgő láncfűrészek hangját, vadászkürtök elől menekülő rókák zokogtak az üres üregekbe, hárfák titokzatos húrjai hoztak a büszke, öreg hölgyre, és a hegycsúcsokról legyintették a szélbe a soha el nem olvadót...
Míg homok vihartól félten, oázisok délibábját véltem, a keleti gyors, és belevetült sors kerekének dobpergésébe, pusztai pásztor ugrott le pányvázatlan lóról serényen, s kumiszba öntötte a sárlóét, a sárgásfehéret…Xilofonra és szaxofonra, esőcseppek koppantak rizsföldre, s a nagy falra…
Mecsetek, kupolák visszhangja áhítatos boldogságot ötvözött a bájjal, s a felkelő nap országában felkelt a nap jószándékkal és Vé betűvé átformálta a hétrét hajlott hajnalt.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2021-01-15
|
Horror
Adam keze gyorsan újra meglátogatta a párom kebleit, majd a lényegre tört. Julie és én egymáshoz...
2021-01-14
|
Novella
Múlt század eleji történet, romantikus kisnovella. Szeressétek:Mihály Laci Pásztó
2021-01-11
|
Novella
A bujáki vár épitésekor , történtek nagy dolgok...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-02 00:00:00
|
Egyéb
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások
Az elején néhol éreztem kis erőltetettséget, de jól oldottad meg, hiszen át tudtad adni, az érzés kavalkádját, a lüktető hangulatot.
Látom senki nem pontozott, tudom számodra nem fontos, de elkezdem.
Köszi szépen a véleményt és köszi a pontokat is.
Mellesleg a "Salome"-nál én a tánc művészetének dicséretét éreztem ki jobban, /mintha azon lett volna a hangsúly /lehet, hogy akkor tájt nem értettem meg teljesen
Üdv.:)
Felkeltetted a kíváncsiságom, elküldöd a zenét? Van itt címem, ha írsz rá, megadom az MSN-t, és ott tömörítve át tudod küldeni. Vagy fölrakod egy honlapra, és beírod ide a linket.
A lényeg, hogy olyan kísérteties valami volt... a hold, a sötét és egy félelmetes zene.
Másnap odadtam a Cd-t egyik ismerösömnek, hogy próbálja ki reggel, harmadnap és negyednap a következőnek. A végén összes ít tettünk.
1.alany: félelmetes, túlvilági, hátborzongató.
2.alany: hideglelős, félelmetes, rémísztő
3.alany: - hát te meg mit adtál nekem, maj'nem ö[email protected] magam ijedtemben...
Üdv:)