Az ördög városa 7.-8. -9. -10. fejezet

7. fejezet

Családi bonyodalmak 2./1.


12. rész



- Wes tudom, hogy most mérges vagy rám, de…
- Kicsim..
- Kérlek, had fejezzem be. Szóval, tényleg tudom, de szeretném, ha tudnád, hogy én magam sem tudom hogyan történt, hiszen mindig annyira vigyáztam. És úgy veszel részt a baba életében, amennyire te szeretnéd. Nem kényszerítelek semmire. De én ezt a gyereket nem tudnám megölni.
Wesley szó nélkül megfogta a lány tarkóját, magához húzta, majd megcsókolta.
- Szóval akkor nem hagysz el?
- Te kis bolond! Persze, hogy nem. Ugyanúgy én is benne vagyok a dologban, mint te. Igaz, hogy váratlanul ért, ez tény, de ehhez két ember kellett. Amellett pedig ő a mi kisbabánk, és örülök neki, hidd el. Szeretlek. És mond csak, hány hetes?
- A nyolcadik hétben vagyok.
- De kicsim én ezt nem értem. Voltak előjelei. Mért nem szóltál?
- Mert rettegtem. Szörnyen féltem, hogy mit fogsz szólni hozzá. Egész nap ezen járt az eszem.
- Drágám. El kellett volna mondanod. Borzasztó lehetett egyedül szembenézni ilyesmivel. Nem szeretném, ha bármit is elhallgatnál előlem. Nincs több titok?

A lány szótlan maradt, és a szőnyeget bámulta. Tudta, ha most nem mondja el, és később derül ki, akkor biztosan szakít vele. Talán még így is.

- Carrie, kérdeztem valamit! Nincs több titok?
- Halottam, de ahhoz hogy azt válaszolhassam nincs, előbb be kell vallanom neked valamit.
- Rendben van, hallgatlak.
- Amit most elmondok neked, még azelőtt kezdődött, hogy ide, az angyalok városába jöttem. A gimiben, jártam egy sráccal. A szüleink ellenezték, de mi fiatalok voltunk, szerelmesek, és lázadoztunk. Két hónappal az érettségi előtt összeházasodtunk.

Wesley döbbenten hallgatta barátnőjét, és egyre csak gyűlt, a harag.

- Mondanom sem kell, hogy nem működött. Még azon a nyáron különköltöztünk. Én idejöttem, ő pedig New York-ban maradt. Útban hazafelé a munkahelyemről, felhívott a férjem, Jenis anyja, hogy a fia autóbalesetben meghalt, és ne merjek elmenni a temetésre. Meg kell értened, nem mondhattam el, hogy férjem van, amikor megismerkedtünk, hiszen akkor sosem történt volna semmi. Aztán később már minden sínen ment, és nem volt bátorságom bevallani. Nagyon féltem, ha megtudod, akkor elhagysz. Sajnálom.

- Sajnálod, vagy sem, én végeztem veled! Tudtad, az elejétől fogva, hogy gyűlölöm a hazugságot, és mégis elhallgattad ezt. Az ég szerelmére, hiszen férjed volt, és … én ezt nem hiszem el! Pakolj, és menj el! Mire visszajövök, ne találjalak itt, mert elfelejtem hogy nő vagy! – a férfi a kezét emelte.

Wesley már ordított. Felállt, és a bejárati ajtón át, távozott. Becsapta maga után az ajtót. A szemközti parkban leült egy padra, és hangtalanul sírt. Arcát kezébe temette. Egy óra múlva ment vissza a házba. Carrie addigra már elment. Az összes ruhája eltűnt a szekrényből. Wesley-nek bűntudata volt. Akármilyen mérges volt, eddig sosem emelt kezet nőre. „Még szerencse, hogy nem ütöttem meg.” – gondolta.




13. rész

Családi bonyodalmak 2./2.

2002. augusztus


Carrie kényelmes foteljában ült, 8 hónappal Wesley-vel való csúnya szakításuk után, s Emma nevű kislányát próbálta elaltatni, amikor megcsörrent a telefon.
Bright felügyelő közölte, hogy Carrie barátnője meghalt, a sorozatgyilkos újabb áldozataként. A lányt az étteremhez hívta (ahol Wesley, és az áldozat is dolgozott), mivel az ottani sikátorban találták meg a holttestet.
Dadát hívott Emmá-nak, s nála vendégeskedő bátyjával, együtt elindult.

Mikor odaértek, már csak a személyzet néhány tagja volt ott, és javában folyt a helyszínelés. Mikor Carrie, bátyja Billy oldalán az étterembe lépett, Wesley dühödt tekintettel meredt rájuk. „ Még ki sem hűltem, de ő már másik pasival díszeleg.” Carrie is ránézett, s mikor tekintetük találkozott, a lány elfordította a fejét, majd a nyomozóhoz sietetett Billy-vel együtt.
- Üdvözlöm Carrie!
A lány kezet nyújtott, majd bemutatta a két férfit egymásnak.
- Mondja, Mr. Bright, mért hívott ide? Hiszen nem voltam tanúja a történeteknek.
- Carrie, ígérem, csak néhány kérdésről van szó.
- Rendben van.
- Nos, mondja, Amy, a barátnője nem beszélt mostanában arról, hogy esetleg ideges, vagy fél, mert követi valaki?
- Nem, semmi ilyesmit nem említett. Miért?
- Mert a gyilkos túlságosan sokat tudott róla. Tudta hol dolgozik, mikor végez, és azt is hogy merre lakik. Felforgatták a lakását. Nem vittek el semmit, de nyilvánvaló a betörés.
- Értem. Nekem nem mondott semmi ilyesmit egyszer sem, hogy bárki követné. Tudja, keveset beszéltünk mostanában. Nem tudott sokszor eljönni meglátogatni, nekem pedig nincs sok időm a barátokra.
- Igen, hallottam a kisbabájáról. Gratulálok.
- Köszönöm. Sajnos az apját még ennyire sem érdekli.

Bright Wesley-re pillantott, majd együtt érzően nézett a lányra, és megfogta a vállát.

- Én tudom hogy előbb utóbb kibékülnek.
- Már feladtam a reményt. Mondja, van még kérdése?
- Nincs., csak ennyi lett volna. Köszönöm, hogy időt szánt rám.

A nyomozó otthagyta őket, és egy másik hölgyhöz lépett. Eközben Wesley ment oda hozzájuk, egyenesen Billy-hez fordult.

- Magunkra hagyna néhány percre?
Billy kérdő tekintettel nézett Carrie-re.
- Rendben leszel?
- Persze, várj meg a kocsinál, én is azonnal megyek.
Wesley megvárta, amíg a férfi kimegy, majd Carrie-hez fordult.


8. fejezet

Látogatás

14. rész



Wesley gyorsan kapkodta a lépcsőket. Carrie pedig követte. A férfi látni akarta a babát, s hosszas kérlelés után Carrie bele is ment. Így tartottak most a lány lakása felé a lépcsőházban.
- Meg is érkeztünk.
- Carrie, érzem, hogy haragszol rám, a gyerek miatt, de remélem, megengeded, hogy látogassam.
- Rendben van. Bár azt nem értem mért kezdtél el ilyen hirtelen érdeklődni utána… Amióta megszületett felé sem néztél.
- Meg kell értened, hogy el kellett gondolkoznom a kettőnk kapcsolatán, és a baba csak összezavarta volna az érzéseimet, és nem tudtam volna józanul dönteni.

Carrie közben kinyitotta a bejárati ajtót, és beléptek a lakásba. Finom levendula illat csapta meg Wesley orrát.
- Hol van a baba?
- Bent a szobájában. Gyere…-mondta mosolyogva a lány, és megragadta Wes csuklóját. A kiságyig meg sem álltak.

Az apró, kislány álmát lesték meg, s közben Wesley szíve hatalmasakat dobbant. Az ő babájuk, és ráadásul Carrie is itt van, vészesen közel.

- Nézd mit csináltunk! - csevegett Carrie, és szája mosolyra húzódott.
- Látom.- Wes közben végigsimította a lány arcát.- Gyönyörű. Olyan mint te.
- Ne már…. Zavarba hozol.

Wesley lassan közeledett szájával a lányé felé. Először gyengéden csókolta, majd egyre követelőzőbben. Carrie tiltakozni akart.
- Wesley ne!
- De igen. Csssshh… Most ne beszélj.
- Mondanom kell valamit.
- Majd később.

A karjába kapta Carrie-t és a hálószobába vitte.

Carrie tudta, hogy ez volt az utolsó. Már nem tud többször nemet mondani. Túl régen nem érezte a férfit ilyen közel magához. Hiányzott neki, és nem tudott tenni ez ellen semmit. Még mindig szerette. El sem tudná mondani mennyire. Gondolatai mélyéről visszatérvén érezte, hogy Wes vetkőzteti. Már csak a melltartó volt rajta, de az is hamar lekerült a férfi villám kezének köszönhetően. Gyorsan megszabadult a saját ruháitól is, majd Carrie testére nehezedett. Elszakadt a lány szájától, s a nyakára tévedt. Apró csókokat lehelt a fülére, arcára, és a nyakára, majd szájon csókolta, s közben türelmetlenül, de óvatosan beléhatolt. Lassú mozgásba kezdett, s közben nem szűnt meg csókolni a lányt. Csípője gyorsabb tempóra váltott, s néhány perc elteltével Wesley így élvezett el. A lány mellé feküdt, s együtt lassan elaludtak.

Carrie lepedőbe csavartan az erkélyen bámult kifelé. Már hajnalodott, és a friss levegő megtisztította a lány érzékeit, ahogy mélyeket lélegzett.

- Hé, Carrie. Öltözz fel, még megfázol!- mondta aggódva Wesley, és hátulról átölelte a lány derekát.
- Akartam, de nem találtam meg az összes ruhámat, így a kísérlet kudarcba fulladt. – mosolygott, ahogy Wesley is.

- Carrie szerintem meg kéne beszélnünk.
- Szerintem is. Mert azt te is tudod, hogy belém fojtottad a szót, amikor tiltakozni akartam. Nem véletlenül mondtam nemet.
- Mért akartál visszautasítani?
- Azt akartam elmondani, hogy van valakim.
- Hagyd ott!
- Ez nem olyan egyszerű.
- Ugyan már… hiszen szeretlek, és te is engem. Tudjuk mindketten. Akkor meg mért áltatod magad?

- Szakítottunk… emlékszel? És azt sem felejtettem el hogy majdnem megütöttél. Gyűlöltél engem. Mégis mi változott meg?
- Ne haragudj rám. Elvesztettem a fejemet. De én nem gyűlöltelek, soha nem tenném. Csak felhúztam magam, és sértette volna a büszkeségemet, hogy te hazudsz nekem és még én könyörgöm vissza magam. Hidd el, hogy eltörölném azt az estét, ha tudnám. Soha semmit nem bántam meg annyira, mint amikor szakítottam veled.

- Ez azt jelenti, hogy folytatni szeretnéd?
- Nos, rendben van.
- És akivel most vagy…Szereted azt a pasit?
- Nem. Csak kellett valaki, nekem is, neki is. Tudod új srác a munkahelyemen.
- Akkor szakítasz vele ugye?
- Muszáj lesz. Nem csaphatom be. Hiszen hónapokig ő támogatott, mellettem volt.
- Mostantól minden másképp lesz. Újra egy család leszünk, ezt megígérem.
- Remélem is.


9. fejezet


Szakíts ha tudsz
15. rész


Carrie a munkahelyén összefutott mostani párjával, akit meghívott ebédidőben egy kávéra. A férfi beleegyezett, így a lány lakására ugrottak fel, ami közel esett az irodához. A lány megfőzte a kávét, és együtt leültek a kanapéra, hogy elfogyasszák.

- Mért hívtál ide Carrie? Mert olyan érzésem van, mintha szakítani készülnél velem.
- Nézd, az az igazság, hogy újra együttvagyok Emma apjával. Emlékszel? Meséltem róla. Ezért hívtalak ide, hogy nyugodtan megbeszélhessük.
- Oh igen, tudom. Emlékszem Wesley-re igen élénken él bennem. – a férfi szeme sárgán csillogott.
- De, honnan tudod? Én sosem mondtam a nevét. Ismered őt?
- Elég jól azt hiszem. Évfolyamtársak voltunk a gimiben, és mellesleg, én öltem meg a barátnőjét, és az anyját is. És rengeteg más ártatlant is. – mondta, s büszkén mosolygott.
- Ki vagy te? Uram isten, te … te vagy az a gyilkos, akiről Wes mesélt? - kiabált a lány, és felpattant.
- A nevem nem Wyatt, hanem Oliver. Oliver Abbott. Rólam mesélt a barátod.
- Seeeeeegitég! – ordította Carrie, s ekkor arcán érezte a férfi öklét. Az ütéstől eszméletlenül zuhant a szőnyegre.
- Az áldozatok olyan hangosak…- mondta Oliver, majd a tehetetlen testet a hálószobába vitte, és az ágy rácsához kötözte kezeit, majd pedig a lábakat.

Amikor a lány magához tért, nem tudott mozdulni. Ordítani szeretett volna fájdalmában, ahogy a kötél horzsolta a csuklóját, melyen most vörös foltok jelezték a kötés jelenlétét. Hang viszont nem jött ki a torkán, mert a száját Oliver beragasztotta. A férfi az ágy mellett ült, zöld borítós könyvvel a kezében. Carrie csak annyit tudott leolvasni róla, hogy: „The Shining”, de az íróját nem.
A férfi nézte Carrie – t és mosolygott, mikor látta, hogy a lány mondani próbál valamit, egy mozdulattal letépte a ragasztószalagot, amitől a lány felordított.

- Mit akarsz tőlem?
- Meg foglak ölni.
- Akkor mire vársz még?
- Oh, ne siessünk annyira. Azt nem mondtam, hogy gyors és fájdalommentes leszek. - csevegte a férfi, s önelégülten vigyorgott. Szemében Carrie megint látta a sárgás ragyogást.





10. fejezet



Fájdalom

16. rész



Oliver letette a könyvet a közeli polcra, s az ágy mellé húzott egy kis asztalt, melyen tálca állt. Ezen katonás sorrendben voltak kések, pengék, két sebész szike, valamint egy öngyujtó, és egy vékony vas. Szúró szerszámnak tűnt.

- Mit akarsz ezekkel? Most az jön hogy megkínzol vagy mi?
- Eltaláltad kedves.
- Tulajdonképpen szerencsés vagy. Nálad nem vetem be mind az öt alapkínzást. Elég ha csak a meleggel, a pengével és a félelemmel ismerkedtek meg. A többire nincs most szükség. Tudod Istent játszani nagyon jó, és szerencsére, én az vagyok. Nem is lennék jó színész.– mondta mosolyogva a férfi.
- Tudod… a téveszmés embereket klinikán kezelik.
- Csakhogy én nem vagyok ember, drágám. Mellesleg készülj fel, mert ez azt hiszem kicsit fájni fog... Ti emberek olyan gyengék vagytok.

Mondta Oliver, majd rágyújtott egy cigarettára. A füstöt az ágy felé fújta, a cigit pedig égő végével a lány karjába nyomta, a bicepsze alatt. A belső kar bőre mindig érzékenyebb. A lány felordított, s Oliver könnyeket látott kifolyni a szeméből. Az egyiket lecsókolta. Újabb cigarettát gyújtott, majd ezt is elnyomta a lány karján. Négy ilyen után a füstölgés abbamaradt. A lány már érezte saját húsának égett szagát, és a dohányfüst felhőjét is.
Oliver ezután a penge után nyúlt. Kissé feltűrte Carrie fehér felsőjét, s előbb egy, majd még egy, és még két vágást ejtett a lány hasán. Carrie – t már rázta a zokogás.
- Carrie, ne mozogj, mert véletlenül mélyebbre megy a vágás!
- Elég volt már!
- Ugyan kedves, hiszen még el sem kezdtük. Nyugodj meg. Hiszen alig fáj!

Oliver még két vágás után, visszahajtotta a pólót, amin átütött a vörös vér, mely a sebekből fakadt. Keze most az egyik hegyes kést fogta meg, és Carrie lábához irányította. Feligazította a sötétkék farmert a bokája feletti részig, s most szúrásokkal érte el, hogy a lány felordítson, és a piros vér megjelenjen. Óvatosan dolgozott, sosem szúrt túl mélyre, nehogy a lány sok vért veszítsen. Hiszen a fájdalom volt a lényeg. Körülbelül 10-12 szúrás után áttért a másik bokára, s az előbbi „szertartást” ott is elvégezte. Eközben Carrie végig sírt, és könyörgött a megváltó halálért. Oliver ezután pedig a lány másik karjához lépett. Megfogta az öngyújtót. Kissé lejjebb csavarta, és meggyújtotta. A lány karja alá tette, egyre közelebb engedve a pici lángot. Mintha pokol tüze perzselné a lány bőrét. Már folyamatosan ordított. Mire a férfi befejezte, Carrie karján egy 15 centis felhólyagosodott csík húzódott hosszában, és már nem jött ki hang a torkán.
Álma elterelte a fájdalom kegyetlen valóságától, mely a való világban keserítette meg életét...