KF11 - Karmazsin Folyó: Tizenegyedik fejezet (első)

FIGYELMEZTETÉS:

A regényben fellelhetők részletesen taglalt EROTIKUS, ERŐSZAKOS, KÖZERKÖLCSÖT SÉRTŐ részek, elolvasása csak 18 éven felülieknek ajánlott.



Tizenegyedik fejezet
(első változat)

Arina alaposan megfázott a Karmazsin Folyóban. Az a fránya robot teljesen átfagyott az éjjel, a nő pedig nem tudott visszakapaszkodni a székbe, ami a feje fölött lógott. Pontosabban a kapaszkodás még sikerült… de nem tudta becsatolni az öveket, és a sisakot se magára venni, így inkább feladta.
Ráadásul másnap a többiek kellett hátára fordítsák a monstrumot, hogy egyáltalán ki tudjon jönni. A fél Telep rajta röhögött, a gyerekek ujjal mutogattak rá, Sarah pedig még azt is megkérdezte tőle, hogy nemcsak a fejében tárolt indítókódért került-e be a Vörös Ligába. Persze sütött róla a dac és a káröröm, így Arina elégtételnek vette, és magában megjegyezte: Lehet, hogy tévedtem ezzel a nővel kapcsolatban… inkább neki kéne egy túsz, mondjuk egy olyan, aki keményen kiállna bármilyen kínzást, csak az törné meg a zárat az ajkán, ha a parancsnok viszonozná odaadó és őszinte szerelmét. Ah, milyen romantikus!
Azzal elvonult, és visszaidézte emlékezetébe, hogy hol lehet a legközelebbi légiós bázis, ami megfelelne a célnak, de hamar letett róla, és inkább a torokfájásával, meg az orrfolyásával kezdett foglalkozni.

Nitty, Angela és Sarah úgy döntöttek, körbenéznek a Telepen. A piacon bóklászva összefutottak Jettával és Markinsonnal, akik gyorsan megkérdezték tőlük, hogy nem láttak-e valamelyik árusnál DX-47BT.CR#77-es preprocesszort, majd látván, hogy egyikük se érti a kérdést, továbbálltak.
– Végre, emberi viselkedés! – sóhajtott fel Sarah.
Nitty megcsóválta a fejét:
– Az a Keselyű, vagy kicsoda… vannak, akik sohasem változnak.
– Markinson kedves embernek tűnik – mosolyodott el naivan Angela.
– Ne tévesszen meg a viselkedése! Ryana mondta, hogy leitatta és megerőszakolta őt!
– De én azt hittem, hogy csak a férfiak erőszakolnak meg nőket…
Malcolm fogai megcsikordultak, a két lány pedig ránézett.
– Öm… csak… eszembe jutott… valaki…
– Angela – kezdte Nitty – ez nem mindig így van. De mindenesetre most félreértetted. Markinson erőszakolta meg Ryanát.
– Ezt a megerőszakolásos dolgot még mindig nem értem… Ha jól esik, akkor miért baj, ho…
– Nem lehetne témát váltani? – emelte fel a hangját utasítóan Sarah, és feldúltan végigmérte a nővért.
– Bo-bocsánat, parancsnok.
– El van nézve – morogta a nő, és elindult bámészkodni az árusok közt.

Ryana és Ron is az áru közt nézelődtek, a nő pedig cseréltetett Ronnal magának egy nagy, ádázul hajlított pengéjű kést, és a díszítetlen fémtokkal együtt felcsatolta az övére.
– Komolyan, elmehetnél haramiának – mosolygott huncut pillantást vetve a nőre Dingó.
– Az vagyok, vagy nem? – viszonozta a gesztust Ryana.
– Most már lassan motorra ülhetsz. Csak nehogy megint te nyald végig a földet.
– Lófaszt. Most eleve nem lesz ilyen, mert Arina majd kilövi lézerrel a kerekeket, és nem megy a konvoj sehová!
– Már persze, ha nem azzal lesz elfoglalva, hogy túlélje, hogy mindenki őt támadja.
– Na igen. De akkor meg könnyű feljutni a szállítókra.
– De a szállítóban se fognak tárt karokkal várni!
– De most már megvéd a fegyverem! – emelte magasba a kivont kést Ryana, és elkezdett kacagni. Kisvártatva Ron is követte, és szenvedélyesen átölelte.
Patak izgatottan szökdécselt a standok közt, ahogy mindig valami más keltette fel csapongó érdeklődését:
– Hűűűű, Vipííííí!!! Ezt vegyük meeeg!! Kééérlek, légyszi! Ez annyira tetszik! – emelt fel a férfira nézve egy fonott bőrláncra függesztett csilingelő, vöröses, korong alakú fém-medált. Vipera megadólag legyintett:
– Nem bánom, de…
– De jóóó!! Azt nézd! – ugrott a lány hirtelen egy kúszó-kölyköket áruló nőhöz.
Az apró, lapos, kígyószerű, homokszínű gyíkok még zárt szemmel, vakon fetrengtek egymás hegyén-hátán, nagy nehezen kiszagolva egymás közt az odadobott ételt. Patak a tenyerébe vette egyiküket, és feltartotta Viperának:
– Ez olyan cuuukiiiii!!!

A férfi hangosan és drámaian felsóhajtott.
– Megveszem neked. De én nem fogok enni belőle. Nem az én világom.
– Vipera! Nem megenni fogjuk, hanem felnevelni!
Az árus szemei elkerekedtek. A genoharcos is felvonta a szemöldökét.
– Rendben. De ne nekem sírj, ha lerágja a karodról a húst.
– Majd úgy neveljük, hogy az embereket ne bántsa!
– Mondom, nekem mindegy. Szívesen segítek kiképezni.
– Köszíííííí!!! Akkor most már biztos, hogy őt kérem!
Vipera egyetlen lépéssel, árnyékként siklott át az emberek tömegén az árushoz.
– Biztos, hogy ez legyen az?
– Ümmm… igen! A többi olyan bugyután néz ki! Őt akarom!
– Rendben. Őt kérnénk.
A nő pislogott kettőt, közben hol a genoharcosra, hol a lányra, hol a gyíkra nézett. Aztán azt mondta:
– Attól függ: mit adtok érte?
Vipera lekapta válláról a zsákot, és kivett belőle egy rozoga napelemes ventillátort és egy doboz töltényt SAP-1 típusú pisztolyhoz. A nő átszámolta a lőszert, és kipróbálta a légkeverőt, majd kissé kelletlenül biccentett:
– Rendben… de nem tőlem vettétek!
– Természetesen – húzta kaján, cinkos vigyorra a száját Vipera.
Patak közben már nagyban gügyögött az apró állatnak, és eszkimó-puszit adott neki.

– DX-47BT.CR#77-es preprocesszort keresnénk – vakarta meg a tarkóját Markinson, amíg Jetta könyékig beletúrt a panelekbe. Az árus unottan válaszolt:
– Azt sehol se kapni errefelé. Nem kell szinte semmihez, ezért az emberek inkább olyan cuccokat használnak, ami beéri mással is.
– A fenébe is, Billy, szerinted én nem tudom? Legalább a felét a motoromnak emiatt kellett átbarkácsolnom!
– Ahhoz a nagy döghöz kéne, mi? A csatapáncélhoz…
– Nem mindegy az neked? – fintorodott el türelmetlenül Markinson.
– Van, vagy nincs? – vetette oda Jetta a férfinak, és letett az asztalra pár eléggé ócskának tűnő panelt is – ezektől is megszabadítalak jó áron, ha mellécsapsz egyet.
– Keselyű, te nevelted a csajt? – vigyorodott el az árus. A másik csak karba tett kézzel félrepillantott. – Na jó, van nálam egy. De hibás a csatlakozója. Szükségetek lesz még erre is, hogy kicseréljétek.
Jetta elhúzta a száját. Egy meglehetősen ritka, de kevéssé univerzális egység volt.
De a Karmazsin Folyó nagyon sok szempontból figyelemre méltónak számított: mondhatni tanította Jettát a jobbnál jobb fogásokra. Már egy motort is meg tudott húzatni az eddig leszűrt tapasztalatokból.
Komoran és elszántan biccentett, Billy pedig elmosolyodott.

– Igen, te kis izéke, te… naaagyon édi vagy! – gügyögött a kúszónak Patak, ami szemmel láthatólag nem akart szabadulni a lány gyengéd fogásából. Vipera halványan mosolygott. Jól esett neki, hogy a lány örül a gyíknak. – És mi legyen a neved, hmm? Legyél mondjuk… legyél mondjuk… Szuszi!!
– Szerintem a „Gyilkos” jobban illene hozzá.
– Jajj, Vipi, olyan morbid vagy – dörgölőzött hozzá a lány, majd puszit nyomott az aprócska állat fejére. – Kis Szuszmók, az vagy!
Egy darabig még mászkáltak a piacon, hátha találnak valami tárolót „Szuszinak”, de nem kaptak sehol.
– Majd barkácsolok neki valami ketrecet – sóhajtott fel a férfi a nap végén, a vörhenyes, alkonyi sugarak ragyogása keltette aurája parázslásában.

Az ég sötétkék mélységként borult Ryanára, aki kifeküdt Dingóval a Telep melletti nagyobb rögökből álló terület egyik hatalmas, lapos sziklára. A férfi időközben elaludt. A nő hosszan bámulta a ma éjjel kivételesen jól látható csillagokat, és eszébe jutottak dolgok. Dolgok, amikkel azóta nem foglalkozott igazán, hogy idekerült: volt a seregben egy nagyon jó barátja, Alice. – Vajon most hogy lehet? Még mindig olyan szép, platinaszőke a haja? És még mindig olyan kicsik a mellei? És még mindig azzal a köcsög Benitoval szívatja a vérét? Na és Ahmed? Olyan jó segge van! Kár, hogy már két felesége is van. Nem akarnék harmadiknak beállni a sorba…
A csillagok egyszerre voltak barátságosan hívogatók, és kegyetlenül távoliak. Egy könnycsepp gördült le az arcán, de szinte azonnal észbekapott, és gyorsan letörölte.
– A fenébe, már megint rám jött az éves nosztalgiázhatnék… – kezdett bele a monológba – Mit sírok vissza? – Az unalmas, cicomás hétköznapokat? Vagy a sötét, füstös csatamezőt? Hiszen itt van velem Arina, Nitty és Jetta is. Sőt, Ron és a falka is. És az egész olyan romantikus… mintha egy huszonegyedik századi regénybe csöppentem volna bele…

Észre se vette, hogy elkezdett hűlni az idő, és a mélykék ég lassan indigóra váltott. Oldalra fordult. A dingó még mindig aludt. Fölé hajolt, és hosszan elnézte az arcát. Mélybarna, komor szemei kölcsönözte kacér ábrázatát most szemhéja tette egészen ártatlanná. Szokás szerint borostás volt, de legalább néha lenyírja a nő kedvéért.
Ryana megborzongott, és ez visszatérítette a gondolatait eredeti céljára. Lassan odahajolt a férfi arcához, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta.
Ron felébredt, és félálomban visszacsókolt.
– Kicsim, mennünk kell – simított ki egy tincset Ryana a férfi homlokából, és mélyen a szemébe nézett. – Kezd hideg lenni, nem akarom, hogy megfázz.
– Aggódsz értem?
– Hülye. Persze, hogy aggódom. Te vagy a legfontosabb nekem, tudod.
– Persze csak magad után, mi? – kuncogott fel gonoszan Dingó.
– Jajj, te! – nyomott egy nagy puszit a férfi homlokára a nő, majd felállt. – Most már tényleg fázom, szóval én mindenképp bemegyek.
Ron felült, és közönyösséget tettetve megvonta a vállát. Utána felállt, és egymás kezét fogva bementek.

Diana komoran nyújtotta át Arinának a forró vízzel teli bádogbögrét, amit a nő egy hálás pillantás kíséretében át is vett, és mohón beleszürcsölt. Arcán először a kín vonásai jelentek meg, de egy pillanat alatt visszaváltozott halkan szürcsölő, diszkrét angyalkává.
– Köszödöb – felelte megkönnyebbülten a párosnak. Skorpió érdeklődve figyelte Arina minden rezdülését. Legalábbis látszatra.
Valójában persze Diana idegeit tette próbára. Szerette volna feltüzelni egy kicsit az éjszakára.
Arina előkapott egy rongydarabot, és hangos szörcsögés kíséretében orrot fújt. A vízgőz feláramlott az orrába, és egy hajszálnyit enyhített duzzadt orrmanduláinak állapotán. Elfintorodott. Nem egészen így képzelte a megérkezését a telepre.
– Tudod – mosolyodott el kajánul Skorpió – szépek a szemeid, amikor beteg vagy. Egészen fényesen csillognak.
Arina összevonta a szemöldökét:
– Bocs, de bost diccs haggulatob a játékaidhoz.
– Ajánlom is! – vonta össze a szemöldökét Diana.
– Csak nem féltékenyek vagyunk? – cirógatta meg a lány tarkóját a férfi.
– Aszt hiszeb, begyek aluddi. Ki kell piheddeb bagab, hogy bidél habarabb beggyógyuljak – állt fel Arina, azzal magára hagyta a párost.
Amikor kiment a viskóból, Diana odabújt Skorpióhoz:
– Szemét alak vagy, ugye tudod? – nézett a szemébe, és pajzánul réveteg mosolyra húzta a száját.

Sarah és Nitty szereztek vizet a falu kútjából, és bár már nem volt olyan meleg, élvezettel terpeszkedtek el a nagy dézsában.
– Ahh … végre … ez de jól esik … – ernyesztette el tagjait napok óta először Malcolm.
– Ez már nagyon hiányzott – bólogatott behunyt szemmel mosolyogva a lány is.
Percek teltek el egy szó vagy egy mozdulat nélkül, azután a nő elkezdte megmosni a tagjait. Örült, hogy végre megszabadulhat Arina „tetveitől”, amik már azóta motoszkáltak rajta, hogy ehhez a … falkához került.
– Most már jobb, ugye? – kérdezte Anita a csillagokat bámulva.
– Sokkal – válaszolta Malcolm, és alaposan megmosta magát odalent is.
– Milyen érdekes – hunyta le Nitty a szemét. – A viskók tartják melegen a falu utcáit.
Sarah meglepődött a lány hirtelen témaváltásán.
– Miből gondolod, hogy azoktól van?
– Érzem.
– Én csak azt érzem, hogy nincs olyan fagyos hideg, mint a táborban … mondjuk nekem ez elég is.
Nitty elmosolyodott. Úgy döntött, inkább nem beszél a nőnek a neogénekről.
– Azért egy kiadós szex valami jó pasival már hiányzik … – sóhajtott fel Sarah, majd észbekapott:
– Öö … mármint, már amióta itt vagyok, nem voltam férfival … és azért.
– Tényleg, mióta vagy a Garius-on?

A nő felnézett a csillagokra, és úgy felelt.
– Már vagy három… nem is, a napokban volt négy éve. Hogy repül az idő…
– Nem tudom. Nekem mostanság nem is hiányzik.
– M-mostanság?? – kérdezte hitetlenkedve Sarah.
– Igen, tudod, miután a Conrad 9-en volt némi nem kívánt afférom az ottaniakkal, meg mindenkit, akit azóta megkedveltem, elvesztettem, már…
De sarah gondolatai a Conrad 9-cel új vágányra terelődtek – Az a ribanc mégis igazat mondott akkor éjjel? Hová tűnt a becsület ebből a világból…?
Nitty hirtelen elhallgatott.
– Nem tudom – felelte. – Szerintem az emberek már csak az ürügyet keresik, hogy visszasüllyedhessenek egy állat szintjére…
– Tessék? – kérdezte Malcolm, és kerekre nyíltak a szemei. – Magamban beszéltem?
Nitty összezavarodott, és csak utána biccentett:
– Azt hiszem, igen… – de nem volt túl meggyőző.
– Marha jó… most már ez is! Erről is ő tehet! Ha nem lennék biztos benne, hogy azt is élvezné, akkor felrúgnám műholdnak!
– Tényleg… Még nem is beszéltem vele – terelte tovább a szót Nitty. – Te jó ég! Ez az lesz, amit Alexej is mutatott… a gondolatolvasás! – ráncolta össze a homlokát.
– Ez a beszéd, Anita! – biccentett mosolyogva Sarah, majd még egyszer, utoljára elmerült a langyoskás vízben, és behunyt szemmel, felállt. A lány a vállára terített egy rongyot, amibe meg tudott törölközni.
– Óh, köszönöm…
– Mit? – kérdezte a lány… szemből.
– Sarah kinyitotta a szemét. Nitty még mindig nem nyitotta ki a szemét, a dézsa túloldalán terpeszkedett.
A nő nagy zubogással, a rongyot a teste elé rántva fordult meg:
– Jó estét, hölgyeim – dörmögte öblös baritonhangján Ottó.
Nitty is meglepődött, és egyből eltakarta intimebb tagjait.
– Csak azért jöttem, hogy szóljak: a vizet ne öntsék ki, és lehetőleg a törölközőről is facsarják vissza a dézsába, hogy mások is használhassák.
– K-köszönjük… öö… – a parancsnok nem tudta eldönteni, hogy hogyan is kéne válaszoljon, hogy ne legyen túl tapintatlan. Ez a helyzet most kifogott a diplomáciai képességein.
– Ottó. Ottó, a Pöröly.
– Pöröly. Értem. Nos, ha szabadna, akkor felöltöznénk. Megtenné, hogy elfordul?
– Nekem mindegy. Amit akartam, már elmondtam – fordult meg a férfi, majd a válla fölött visszaszólt:
– Az a tetoválás a hátán…
– Azt még fiatal koromban készíttettem, és emlékek fűznek hozzá, ezért nem távolíttattam el – pillantott oldalra Sarah, és elpirult.
– Vagy úgy… Csak meg akartam jegyezni, hogy nagyon szépen kivitelezett és… illik Önhöz.
– Köszönöm… – felelte a nő, Ottó pedig lassan elsétált.
Egy darabig csak állt, és nézte a helyet, ahol a férfi befordult és eltűnt a szeme elől. Nitty alaposan megfigyelte a mintázatot: egy nonfiguratív elemekből építkező, hatalmas rózsa volt, a gerincen végigfutó, tövises indafonattal, és a virág kelyhéből a lapockák mentén kitárt, fekete angyalszárnyakkal.

– Tényleg nagyon szép – jegyezte meg Nitty, de a nő nem felelt semmit. – Lehet, hogy legyűrte a nélkülözés? Talán, ha megint megpróbálnék belelátni a fejébe…
És belelátott: vívódott magában. Tetszett neki ez a férfi. Vonzónak találta. Mert nagy, és erős, és van egyfajta méltóság is a tartásában.
– Menj utána.
– H-hogy mi? – fordult meg a nő, és megtántorodott.
Nitty most vette csak észre, hogy ki is mondta a szavakat.
– Hát… ha vágysz rá… akkor menj utána. Biztos nem véletlenül mondta, amit mondott.
– Na jó, de… Nem is ismerem!
– Végülis… Te mondtad, hogy már szükséged van rá. Mármint arra. Legalább kicsit kitisztul tőle a fejed… Gondolom.
– Fura egy lány vagy te, ugye tudod?
Azzal Nitty újból elmosolyodott. Ő is felállt, majd megtörölköztek. De Sarah csak nem tudott dönteni.
– Hát milyen katona vagy te? – öltötte ki pajkosan a nyelvét a lány, a nő pedig nem tudta megállni, hogy ne kacagjon.
– Igazad van, ideje lerendezni egy régi ügyet! – ingatta meg a fejét, és ruháját magára öltve elindult.

Percekig bolyongott a putrik között, de csak nem tudta megtalálni a férfit.
– Lehet, hogy már alszik? – tette fel magának a kérdést.
– Helló, csak nem engem keresel? – válaszolt a háta mögül egy ismerős hang.
– Görény? – fordult meg cinikus ábrázattal a nő.
– Majdnem talált. Keselyű. De a Markinsonra is hallgatok.
– Nagyszerű. Egyébként Ottóval lenne beszédem. Nem láttad valamerre?
– Biztos a családjánál van. Itt végigmész egyenesen, aztán balra, és a második utca jobbra pont oda fut be hozzájuk.
– Óh… köszönöm – biccentett tétován a nő, és egy világ omlott össze benne. Markinson gyorsan odébbállt. Biztos őrjáraton volt, vagy ilyesmi. Azért Sarah végül úgy döntött, kicsit utánajár Ottónak. Nem mintha bárkinek is bele akarna zavarni az életébe…
Követte, a Keselyű mutatta utat, és amikor az utolsó utcára befordult, megtorpant. Amit látott, az utca végén, egy egészen nagynak mondható kert volt, sorba rakott kövekkel. Ezt nem értette. Közelebb érve látta, hogy Ottó pont ott térdel, neki háttal, az egyik kő előtt, és valamit matat. Nem tudta mire vélni a dolgot, ezért még közelebb óvakodott. Ottó magában motyogott valamit:
– Sajnálom. Most csak ennyire futotta. Remélem, Rover gondotokat viseli. Tudjátok, most sokan érkeztek a falkához. Még mindegyiknek szokni kell a kinti törvényeket, de biztos, hogy megállják majd a helyüket. Az egyik nő… nagyon megtetszett nekem. Tudom, hogy még úgy illene, hogy gyászoljak egy kicsit, de nem tudok neki ellenállni. Azóta nem is gondoltam arra, hogy Patakkal hetyegjek. Tényleg… Képzeljétek, most ő is talált magának valakit… Nem fogjátok elhinni: Viperát! Heh-heh. Ki hitte volna, hogy még abban a szörnyetegben is érző szív dobog… Először attól féltem, hogy Pataknak valami baja eshet. Volt is pár érdekes szituáció… de most már úgy érzem, minden rendben lesz. Főleg, hogy itt van ez a nő… Sarah… remélem, hogy…
Sarah mélyen felsóhajtott. A férfi hátrakapta a fejét, a nő pedig megdermedt.

– Hallotta… Igaz?
– Én… igen.
A férfi felállt, és odalépett hozzá. Jóval fölé tornyosult, a nő pedig belepirult a helyzetbe.
– Honnan tudta, hogy itt vagyok?
– Markinson mondta… amikor elkezdtem keresni.
– Keresni?
– Igen… – felelte a nő, és még mindig pironkodva félrepillantott.
– Esetleg… meghívhatom egy teára? – kérdezte Ottó, megtörve a pillanatnyi csendet.
– Köszönöm… az jól esne – válaszolta Sarah, és kisöpört egy tincset az arcából.
– Jöjjön – intett diszkréten a férfi, azzal elindult. Malcolm pedig követte…

Ryana a fejét támasztva, az oldalán fekve figyelte Dingó kéjes reakcióit, ahogyan a nő szabad jobbkeze buján járt föl-le a férfi vesszején, aki hosszan elnyúló morgással és halvány mosollyal adta jelét elégedettségének. Lehunyt szemeit csak akkor nyitotta fel, amikor megérezte tagja körül a puha, meleg ajkak és a nyelv érintését.
– Óh… – nyögte kurtán, és kezét gyengéden Ryana fejére tette, másik karjával pedig felkönyökölt, és úgy nézte egy darabig a kibontott, göndör, vörös fürtöket, majd a látvány végett hüvelykujjával felnyalábolta őket, és elfésülte. A nő szeme csukva volt, arca hol behorpadt, hol ellazult, ahogyan az ajkai a keze fölött elnyelték Dingó szerszámát.
Ryana másik keze lassan elindult a saját bugyija irányába, és bebújva alá elkezdett mozogni. Ron egy darabig csak az erősödő szuszogást érezte a fanszőrzetén, majd feltört a nőből az első, kéjesen búgó nyögés. A férfi beleborzongott a farkán végigfutó rezgésbe, és belőle is feltört:
– Ahh…

A nő egy keveset gyorsított a tempón, és még többet beleadott a nyelvjátékba, a férfi pedig érezte, ahogy tagjait lassan elhagyja az erő.
Hú, bazmeg, ez… ez… – hunyta le a szemét kitátott szájjal, hangosan zihálva, és kézfeje a göndör hajtömegben összerezzent.
Ryana magában elmosolyodott: most már nyert ügye van. Kacér, pajzán pillantással, halk cuppanás kíséretében választotta el ajkát a Dingó hímtagjától, ami duzzadtan meredezve lüktetett. A nő kéjesen végignyalta a szerszámot, azután várt egy kicsit. Ő sem akart kimaradni a jóból. A férfi azonban utolsó erejéből hirtelen mozdulattal rávetette magát, és az ágyra feszítette a kezeit. Hímtagja szorosan a nő Vénusz-dombjához préselődött, ajka pedig a melléhez, ahogyan nekiállt szívogatni és nyalogatni.

A nő kezdeti megrökönyödése hamar átcsapott az élvezet sóhajainak egymásutánjába. Egyszerre volt csalódott és elégedett is. Örült, hogy a férfi még ilyen állapotban is gondol rá. De még mindig nem hagyja, hogy én legyek nyeregben – futott át agyán a gondolat, azonban Ron ujjai a hüvelyébe hatoltak, és a kéj hamar elmosta még az emlékét is. A férfi egészen addig kényeztette Ryanát, amíg már mást se tudott, csak nyögni, ölelni és pihegni. Mikor látta, hogy a nő már minden porcikájával sóvárog, az ujjait egy hetyke mozdulattal lecserélte a dorongjára, amit megérezve a másik hangosan és gyönyörteljesen felnyögött. A lucskos nyílás körülölelte a Dingó farkát, ami egyenletes ütemben járt oda-vissza a nő puncijában, gyötrelmesen elnyújtva azt a gyönyörteli momentumot, ami pár gyors lökéssel a kielégülés fátyolos határát átszakította volna.

Ryana ehelyett hosszan, szinte agonizálva, torka mélyéből felnyögött, testét pedig teljesen hatalmába kerítette a kielégülés gyönyöre. Reszketve, önkéntelen vonaglások közepette markolta meg mindkét kezével Dingó fenekét, mialatt ágyéka a férfiéhoz préselődött. Ekkor az is elélvezett: remegve tört fel belőle a sóhaj, vesszeje pedig három-négy hatalmasat ugrott a nőben, akire a gyönyör újabb hullámai törtek a mélyében mocorgó férfi-erőtől, és a vaginája mélyébe lövellő ondótól. Szemei tágra nyíltak, fejét hátravetette, tagjai pedig teljesen felmondták a szolgálatot, és remegve estek vissza az ágyra. A férfi még mozdult párat, mielőtt kihúzta a szerszámát, amibe a nő ismét beleszédült, de azt biztosra vette, hogy nem bírt volna elviselni még egy orgazmust, és hálás volt a sorsnak, hogy megkímélte tőle.
Egy darabig csak feküdtek – a vörös alul, rajta a Dingó, aki még simogatta és becézgette Ryanát egy darabig, aki elgyengült, zsibbadó tagokkal ölelte magához. Mikor a férfi észrevette, hogy a nő elaludt, óvatosan kihámozta magát az öleléséből, és mellé fekve követte.

Az Angyal, Arina Foxx ma éjjel nem tudott aludni. Folyamatosan gondolatok, érzések dúltak a fejében. Egyre csak sulykolták, hogy térjen vissza: vissza oda, ahová tartozik. Arina tudta, hogy ez a késztetés nem normális. Mégis, valamitől sokkal természetesebbnek hatott, mint egy puszta függőség. A robothoz vágyódott, és csak az tartotta vissza, hogy a Karmazsin Folyóban töltse az éjszakát, hogy pocsékul volt – és szegény Angelát, aki közte és a Valkűr, Janet között feküdt, minden rezdülésével felébresztette.
Most is, ahogy sóhajtott, a lány szemei felpattantak, és elnéző mosoly jelent meg az ajkán.
– Bocs. Begitt felébresztettelek.
– Semmi baj. Engem jobban pihentet az alvás – felelte a genonővér, és, mintegy cáfolatképp, kezét ajkára emelve hatalmasat ásított.
– Deb tudob. Lehet, hogy ikkább rádézdék a vértebre – Vértem? – A… Karbazsid Folyóra...
– Nem vagy jól. Szerintem ezért nem tudsz elaludni – felelte kedvesen a lány, azzal felkelt az ágyból, és nekiállt kóstolgatni a konyhai fűszereket. Az Angyal egy darabig csak kábán nézte, ahogyan pucéran tüsténkedik, aztán észbe kapott, és suttogva megkérdezte:
– Bi a csudát bűvelsz?
– Keresek valami gyógynövényt, és készítek neked egy teát, amitől jobban leszel – felelte Angela, és oldalt fordulva felemelt egy újrahasznosított, ütött-kopott konzervdobozt, hogy megnézze, mi van ráírva.

Arina a pillanatot akaratlanul is kihasználva alaposan szemügyre vette a lány alakját: kétmaroknyi mellek, lágy ívben görbülő gerinctartás, kézre álló, kerek fenék, fiatalos, mégis nőies kezek és lábak. A rózsaszín haj kibontva lógott a hátközépig. A most komolyan elemző tekintetben gyermeki nyitottság tükröződött.
– Te jó ég… Patkányméreg. És ezt a fűszerek közt tartják? – csengett az ártatlan hangja, ahogyan kétkedve a nőre pillantott.
Arina gyorsan kapcsolt, de nem elég gyorsan:
– Valami nincs rendben a testemmel? – kérdezte a lehető legnagyobb természetességgel.
– D-deb… Éd csak… – Hát teljesen hülye vagyok?? – észrevettem, hogy bilyed forbás a belled… – Neeem! Mi a fenét beszélek!? Eleve, még ha az is, ez itt valójában akkor is egy… gyerek!
– Ó… köszönöm – pirult el szemét lesütve Angela. Arina követte, és gyorsan elkapta a tekintetét.
A lány egy pillanatig még állt, aztán visszatért a „fűszerek és mérgek” elemzéséhez. A nő gondolataiba merült, és csak a víz forrására figyelt fel. Eszébe jutott, hogy eredetileg tiltakozni szeretett volna, csak… a körülmények miatt nem úgy jött ki a lépés.
– Mindjárt kész a tea. Ez a fűszer nagyon jó – mosolygott rá a lány. – Valami helyi bogyóból lehet. Megiszod, és egy-kettőre jobban leszel!
– Köszödöb.
– Tudod, ez egy erős gyulladáscsökkentő is egyben, és tele van vitaminokkal.

Sarah aprót hörpintett a teából, és mélyen belélegezte az illatos gőzt:
– Ahh… ez már nagyon hiányzott. Ez valami különleges aroma, igaz?
– Nem igazán, de valóban finom. Egy sivatagi gombának a spóráiból van – felelte Ottó.
– Sivatagi gomba? – vonta föl a szemöldökét a nő. – Tudtommal az szereti a nedvességet. Hogy képes itt megélni?
– Ez egy élősködő. Növényekben szeret tanyát verni, például kaktuszfélékben vagy itteni ördögszekereken.
– Óh…
– Ráadásul több jótékony hatása is van az emberre nézve: Markinson szerint segít a káros anyagok megkötésében és kiváló féreghajtó is egyben, egyesek szerint meg afrodiziákum.
– A fenébe, hogy itt minden csak e körül forog… – sóhajtott fel nemtetszéssel a hangjában Malcolm.
– Kérem, ne értsen félre; én nem ezért tartom – szabadkozott a férfi, és mintegy figyelemelterelés gyanánt szétszerelte a pisztolyát.
– Az ott egy Diamond V7? – kérdezte a nő némi meglepettséggel.
– Nem. Ez egy 2402-es Justice-D44.
A nő szeme egészen felcsillant:
– Ez egy igazi ritkaság! Megvan az összes űrméret?
– Persze. Idelent nagyon hasznos, ha nem kell bajlódni a lőszerrel. Még SAP szabványú csöveket is készíttettem hozzá, amikor annak idején a Sparta kolónián szolgáltam.
– A Sparta-n? – tátotta el a száját Sarah. – Úgy érted, te is az Ellenállásnál szolgáltál? És hogyan kerültél te oda? Az a legfejlettebb telep a bolygón!

A nő észre sem vette, hogy tegeződni kezdett, de a férfinak teljesen megfelelt ez a közvetlen stílus is, így inkább úgy döntött, ő is áttér rá.
– A Marson voltam tagja a katonai rendőrségnek, és miután az emberek elkezdtek itt lázadozni, leküldtek, hogy tegyek rendet.
– Gondolom, nem is esett nehezedre. Ilyen megjelenéssel – biccentett elismerően a nő, de Ottó megrázta a fejét.
– Tévedsz. Alig két hónapig bírtam velük. Fogtak, és kidobtak minket a homokba. Nagyjából ennyit ér, ha egy marsit ideküldenek. Akkor egyébként még nem volt ilyen az alkatom, inkább mackós voltam.
– El nem tudnálak képzelni úgy… – mosolyodott el a nő, és a szíve valamiért egy hajszálnyit felgyorsult.
– Megértelek. Sokat változtam. Sokat változtak a dolgok is… – sóhajtott a férfi, azzal megigazított egy aprócska, fémkeretbe tett, karcos holoképet. Ő volt rajta, egy nő és egy kislány. Sarahba belenyilallt a felismerés:
– Ők voltak? – azzal odasétált, hogy jobban szemügyre vegye.
– Igen… Volt egy vérsáska invázió még úgy egy éve; akkor sokan meghaltak, nem voltak rá eléggé felkészülve.
– Sajnálom – mondta együttérzőleg Malcolm, és a férfi vállára tette a kezét.
– Így alakult. Én nem voltam itt, ezért vagyok még mindig életben. Megpróbáltam volna kimenteni őket. De láttad, mire képesek ezek a szörnyetegek…
– Igen… ijesztőek – futtatta le kezét a férfi derekára Sarah.
Ottó testén kellemes bizsergés futott végig, és tudta, hogy ez a mozdulat nem a véletlen műve volt.
– Azt hiszem, a tea kissé elbódított téged.
A nő keze óvatosan eltávolodott a hátától.
– L-lehet. Bocsánat. Nem akartam tolakodó lenni. Főleg, így, hogy gyászolsz...
– Nem… ez nem a gyászról szól. Amúgy is hallottad odakint… Csak nem akarok visszaélni a helyzeteddel.
– Visszaélni… – távolodott el Malcolm, és ironikusan elmosolyodott. – Tulajdonképpen ezért kerestelek. Nem tehetek róla, az erős, lovagias férfiak a gyengéim. Biztos túl konzervatív vagyok…
– Köszönöm. De nem hiszem, hogy…
Azonban Ottó nem tudta befejezni, mert a nő egy gyors mozdulattal előtte termett, ajkai az övére tapadtak, és nyelve vad táncba kezdett az övével.

Arina tényleg sokkal jobban lett a teától, a Karmazsin Folyó utáni vágyódása azonban csak nem hagyott alább, ezért a genonővér kérlelése ellenére is úgy döntött, hogy kimegy hozzá megnézni, hogy mi van vele. Angela – vélhetőleg ösztönös gondoskodási vágyától vezérelve úgy döntött, nem hagyja felügyelet nélkül a nőt, aki nekivágott a csípős, hideg éjszakának.
– Tudod, hogy merre megyünk? – kérdezte a lány félénken.
– Igen. A szervopáncélhoz, masírozott töretlen magabiztossággal Arina a sötét utcákon.
– De ugye nem fogunk eltévedni?
– Nem.
– Most hol vagyunk? – csillant meg a remény Angela szemében egyszerre.
– Nem tudom – mosolygott hátra megszállott pillantással a másik.
– De hiszen akkor eltévedtünk! – fakadt ki kétségbeesetten a lány.
– Igen.
– Hazudtál!
– Nem hazudtam – torpant meg Arina. A genonővér beleütközött, és már elkezdett volna bocsánatért esedezni, de a nő megragadta a vállainál fogva, és szigorú, dorgáló tekintetével mélyen a szemébe nézett:
– Azt kérdezted, hogy nem fogunk-e eltévedni. Miután már régen nem tudom, hol vagyunk, ezért már nem is fogunk, hiszen el vagyunk tévedve. Ok nélkül nem hazudok, és nem szeretem, ha hazugnak neveznek.
Egy darabig csak szemezett a lánnyal, aki csak állt megszeppenve, remegő ajkakkal, és lassan könnybe lábadt a szeme, aztán az arca a végső kétségbeesés vonásaiba torzult, és lassan elkezdett pityeregni. Arina csak most kapott észbe, és szinte csupán anyai szeretetből a kebléhez szorította Angela fejét:
– Bocsánat… Nem akartam olyan durva lenni veled. Jól van, nincs semmi baj. Nyugalom… Nyugodj meg…

A lány először meglepődött, és megpróbált ellent tartani, de az ölelés gondos és befogadó nyugalmát hamar átvette, és átkarolta a nő hátát – úgy zokogott pár percig. Az Angyal türelmesen kivárt, és amikor a lány magához tért, és ijedten elengedte őt, majd eltávolodott tőle, megkérdezte:
– Jobban vagy?
– B-bocsánat! Nem akartam! Sajnálom!
– Jól van, na. Nem történt semmi. Én kérek elnézést, hogy úgy rádpirítottam.
– N-nem… ahhoz hozzá vagyok szokva… én csak… ez a sötét… és nem tudom, hogy mi merre van, és… olyan furák az árnyékok is… Sokkal rosszabbul látok, és nem tudom, hogy mikor fog rám ugrani egy olyan… vérsáska, vagy valami más… – ahogyan a lány kimondta a szót, egész testében megborzongott.
Ez még tényleg gyerek – mosolyodott el lágyan Arina. – Olyan kis gyámoltalan… Úgy megcsucsujgatnám… – majd eszébe ötlött a felismerés: Nem! Pfuj, miket nem gondolok már!? A fenébe, teljesen hülye vagyok, mióta Diana… vagy Skorpió… Mindegy, szóval, a lényeg: csak a sötéttől fél a drága.
– Jól van, na – ismételte az iméntit, azzal lágyan megborzolta a lány haját, aki halványan elpirult, és félrepillantott.

Kicsinek és butának érezte magát egy ilyen tapasztalt és bátor nő mellett, és ezt szégyellte. Tudta, hogy ez így normális, de akkor is. És ez a kedvesség… Megsimogatta… és még magához is szorította!
– Ne félj, itt legfeljebb én ugorhatnék rád – csitítgatta tovább Arina, és remélte, hogy nem lesz rajta úrrá a perverzió. – A sáskák már elvonultak, és valószínűleg nem is térnek vissza egy jó ideig. Más meg nem nagyon tud ide bejönni. Ha meg igen, akkor is itt vagyok én, te meg sikítasz egy jó nagyot, és minden meg van oldva…
Angela nagyon naiv volt, de egy ilyen hiteltelen történetet még ő sem nyelt le:
– De… – azonban érvek híján csak annyira futotta:
– …félek.
Arina egészen elérzékenyült a lánytól. – Annyira aranyos! Nem lehet nem szeretni! – aztán egy széles mosoly kíséretében átölelte, és meglapogatta a hátát:
– Ne félj… Itt vagyunk, és megvédünk. A Telep pedig nem egy labirintus, legkésőbb holnap kitalálunk, amikor az első ittenivel találkozunk.
Konk! – kondult bele valami az éjszakába.
– Mi volt ez? – kapta fel riadtan a fejét Angela.
– Valaki más is ébren van még rajtunk kívül is, látod? Onnan jött, ha jól hallottam… Gyere, nézzük meg!
– D… de…!! – próbált ellenkezni a lány, de a nő erősen megragadta a csuklóját, és magával rángatta.

Ottó megrökönyödve állt egy pillanatig. Azután elváltak ajkaik, és Malcolm kacér mosolyra húzta a száját:
– Azért lettem parancsnok, mert tudom, hogy mit akarok, és amit akarok, azt el is tudom érni. Ennél százszor keményebb módszereknek is ellenállnék, ha akarnék.
– Én csak nem akartam… hogy azt hidd… – kezdte a férfi, de a nő bal kezével derék tájt átkarolva a férfit odasimult hozzá, jobbjával pedig gyengéden, de szenvedélyesen elkezdte masszírozni a hímtagját. Ottó a nő derekára tette a kezét, de eltolni már nem maradt ereje. Sarah, úgy tűnik, meggyőzte őt. Az övé volt. Teljesen.
A férfi visszacsókolt. Hosszan, és szenvedélyesen, a nő úgy érezte, egy hadsereg ostromolja a száját – persze szigorúan pozitív értelemben. A Pöröly rászolgált a nevére, és nemcsak a szekrénynyi méretével: minden megnyilvánulásából a méltóság és az erő sugárzott. Tiszteletet parancsolt a jelenléte, és megtiszteltetés volt vele lenni. Legalábbis Sarah így érezte. És – ha ő így érezte – akkor az valóban úgy is volt.

Aztán azok a hatalmas, izmos karok odaszorították a feszes mellkashoz. A nő most egészen aprónak és gyámoltalannak érezte magát. Egy hajszálnyit talán még félt is, bár érezte, hogy nincs mitől… de mégis, valami arra késztette, hogy hamiskodjon egy kicsit. Óvatosan átkarolta a férfi derekát a másik kezével is, és macska módjára odadörgölőzött hozzá.
Ottó fél kézzel beletúrt a nő hajába, és fejét leszegve mélyen, hangosan beszippantotta annak tiszta fejbőr-szagát. Újabb mély lélegzetet vett.
– Ne… – tette a férfi mellkasára kezeit Sarah, és még jelképesnek se tekinthető kísérletet tett rá, hogy eltaszítsa magától. – Büdös…
– Ugyan már – csitítgatta Pöröly – Most fürödtél…

Újabb mély lélegzet, ám most erősen tartotta a nő fejét, nehogy kibújhasson. Malcolm keze ismét köré fonódott, és egész testével a férfihoz simult. Formás mellei odapréselődtek Ottó mellkasához, jobb lábát pedig kissé megemelte, és végigfuttatta a combján.
A néger hirtelen megmarkolta a nő fenekét, és megemelte. Sarah meglepődött, de térdhajlatával azonnal kapaszkodót talált a másik medencecsontján. Szenvedélyesen ajakon csókolta.
A férfi kimért léptekkel elvitte a nőt az ágyig, és magával együtt ráfektette. A nő tekintete bujaságtól izzott, ahogyan végigbarangolt a kemény vonásokon: az a mértani pontosságú, kerek fejtető… az a széles, szögletes állkapocs… az izmoktól dagadó nyak… a széles vállak, és a kissé szőrös, kidolgozott mellkas… és az az erős kar, ami most felemelkedik, és megmarkolja a mellét…
– Ah… – nyögött fel halkan Sarah. A férfi gyengéden elkezdte masszírozni. Fenséges érzés volt. Egy ilyen hatalmas bika hogy lehet ennyire gyengéd?!
Ottó nem időzött túl sokat a nő mellénél, keze pár perc múlva tovább vándorolt az oldala mentén Malcolm Vénusz-dombjához, és lassan lehúzta nadrágján a cipzárt. A hatalmas, vastag ujj érdesen dörzsölve kereste a nyílást. A nő elsőre meg is riadt, hogy túl durva lesz, de meglepetésére egészen jól esett neki. A férfi végre megtalálta, amit keresett: az ujj tövig felcsúszott a nő sikamlós vaginájába, és Sarah úgy érezte, megfordul vele a világ…

Arina pislogott kettőt, mert azt hitte, nem jól lát:
– Jetta? Keselyű? Mit csináltok ti itt ilyenkor?
Azok ketten csak kínosan pironkodva egymásra néztek, majd Jetta nyitotta szóra a száját. A szavak azonban zavartan, tétován hagyták el ajkait:
– Mi csak… szereltük. A robotot…
– Azt… azt látom – felelte Arina, és még mindig nem értette a dolgot: addig oké, hogy ezek ketten a napokban egyre jobban kijöttek egymással, de akkor most inkább egy szál pendelyben kéne itt henteregniük, ahelyett, hogy… bütykölnék… az ő páncélját.
– Na de ilyenkor?! – pillantott az égre kétkedve.
– Öö… – nyögte a másik, Markinson azonban kisegítette:
– És ti? Mi a fenét kóvályogtok itt, az utcákon? Főleg úgy, hogy meg vagy fázva…
– Angela főzött egy nagyon jó gyógyteát. Nem is tudom, hogy csinálta, de tényleg működött. Egyébként meg nem tudtam aludni. Folyton a robot járt az eszemben. Nem tudom, hogy örüljek-e, hogy nemcsak nekem vannak vele kapcsolatban ilyen perverzióim… – eresztett meg egy groteszk félmosolyt.
– Nálam ez szakmai ártalom… – kezdte Jetta, aztán megcsóválta a fejét. – Nálad viszont biztosra veszem, hogy valami függőség van kialakulóban.
– Tényleg, azt se tudom, mit berhelsz a tudtom nélkül a vértemben – Mintha a tiéd lenne.
A végére szúrt gondolaton még ő maga is ledöbbent: Féltékeny lennék? Egy gép miatt??
– A vérteden? – vonta fel rosszallóan a szemöldökét Jetta. – Tudtommal ez itt az Egyesült Földi Légió hivatalos tulajdona.
– Tudom… de rám tervezték… – akadékoskodott Arina, bár maga is tudta, hogy nincs igaza. – Egyedül én tudom irányítani. Kizárólag nekem hajlandó működésbe lépni és nem megsütni az agyamat.
– Figyelj, szállj le a magas lóról! Úgy bánsz vele, hogy többet kell javítani, mint amennyit üzemel!
– Akkor próbálj meg te beülni! Tessék! Ha olyan nagy szaki vagy, akkor biztos nem esik nehezedre kikötni a biztonsági rendszert!
– Érdekel is engem, hogy mit csinálsz az EFL csotrogányával! – legyintett megvetően a gép felé Jetta. – Mintha a kurva ligádtól félisten lennél… Kezd tele lenni a tököm veled, hogy azt hiszed, mindenkinél mindent jobban tudsz.
– Tudod, a Vörös Ligát nem úgy válogatják, ahogyan a gépészeket. De tudod, mit? Felőlem azt csinálsz a vele, amit csak akarsz! De ha egy haja szála is meggörbül, ép csontod nem marad, világos?

– Te fenyegetsz engem? Na mindegy. Inkább hagyjuk. Ma a szokásosnál is hülyébb vagy, Arina. Inkább menj aludni, mi meg befejezzük a „férjed” csülkének a fejlesztését. Remélem, ki is használod majd, hogy kétszer gyorsabb lesz, mielőtt tropára vágod…
– Oké, akkor állj arrébb, hogy felnyissam a fedelet.
– Mi van?
– Be akarok szállni. A robotban alszom.
– Te tényleg megkergültél…
Arina egy pillanatra ledermedt, majd gonoszan elmosolyodott:
– Bagoly mondja verébnek. De jó – ha annyira zavar, hogy szeretnék itt aludni, akkor visszamegyek Valkűrhöz.
– Tedd azt. Nekem aztán mindegy.
Markinson ásítása szakította meg a beszélgetést.
– Lányok, szerintem kurvára kisziszegtétek már magatokat, én meg hulla fáradt vagyok, és mindjárt elalszom, vagy fogom a fürtöskét, és elvonulunk a fészkembe elütni az időt, amíg…
– Mindjárt én ütlek el téged a robottal, ha nem hagyod abba! – förmedt rá az Angyal.
– Jó, most már tényleg szállj le erről a témáról… – sóhajtotta a férfi. – Teljesen belegárgyultál ebbe a szarba. Ne hagyjunk magatokra titeket egy kicsit?
Arina most alaposan felkapta a vizet. És észre sem vette magát. Jetta úgy döntött, nem hagyja tovább fajulni a dolgokat:
– Oké. Markinson, gyere, járjunk egyet. Arina meg hadd nézze meg, minden rendben van-e a robotjával. Nekünk se jó, ha bevetés közben sül ki benne valami. Gyere.
Markinson elcsodálkozott, de inkább úgy döntött, beadja a derekát.
– Akkor hát, jó éjt, hölgyeim! – intett, és az időközben eltávolodott Doki után eredt. Arina egy darabig még feldúltan nézett utánuk, ökölbe szorult kézzel, majd lassan fellazult, és nagyot sóhajtva lerogyott a földre. Angela mellé térdelt:
– Nem kéne így megerőltetned magad… Még nem vagy egészséges.
– Kösz, jól vagyok. Csak ez a… Nem tudom, mi ütött belém. Tényleg nem…

Ottó ujja a nedvektől cuppogva járt ki-be a nő puncijában, Sarah pedig valósággal reszketett a gyönyörtől. Majdnem olyan érzés volt, mintha a hímtagját akasztotta volna be neki… valami mesés volt, ahogyan az ujj betöltötte lénye egészét… És akkor azt hitte, megbolondul: a férfi még egy ujját betolta, és a kettővel egyszerre folytatta, még mélyebbre hatolva benne.
Sarah elgyengült karokkal szorította magához a férfit, az pedig úgy döntött, elérkezett az idő, hogy továbblépjen:
Levette magáról a bőrdzsekit és a fekete atlétát, majd a nőről is lefejtette a felsőruházatot. Azután következte a nadrágok. Végül a Pöröly ott állt a fekvő Sarah fölé tornyosulva, és a nő szemei tágra nyíltak:
– Úristen… – suttogta elfúló hangon. – Nem… én ezt nem bírom ki… Ezt biztos nem…
A négernek hatalmas szerszáma volt: legalább huszonöt centis, de inkább harminc. Legalábbis saccra… És az űrméretét is, mintha egy ágyúról vették volna… És…

És Malcolm lélegzete elakadt, ahogyan megérezte azt az iszonyatos, merev hústömeget magába hatolni. Teljesen kitöltötte, sőt, kíméletlenül feszítette is. És akkor lassan megmozdult, és ütemesen járt, és Sarah gondolatait és érzékeit elmosta ez a kínnal vegyes, mégis határtalan gyönyör. Hangosan nyögött, és üvöltött, sikoltott, közben ölelt, csókolt, karmolt, harapott… Többé nem volt ura önmagának. Gargalizálva, hörögve, sóhajtva mozgatta csípőjét, amíg meg nem érezte a férfi magvát magába lövellni.
Utána csak magatehetetlenül reszketve zihált, és úgy érezte, nem bírna még egy ilyet elviselni… Ez túl… ez túlontúl sok volt a jóból, még egy ilyet…

De kénytelen volt. Ottó megfordította, és ismét letámadta. Sarah szólni szeretett volna, kiáltani, hogy „Ne!”, könyörögni, sírni, fájni, bármit, csak ezt a végtelen gyönyört ne…
Még két menet volt, és mindegyik kétszer olyan hosszú, mint az előző. A nő ködös tekintettel nézett a férfira, és ha tudta volna, megöleli és megcsókolja, de már arra se volt ereje, hogy a kisujját megmozdítsa… Mit ereje! Még mindig úgy vonaglott, mintha az áram rázná… És akkor Ottó fölé hajolt, és lágyan megcsókolta.

Arina elégedetten nyugtázta, hogy Jetta valóban szépen kipofozta a csatavértet. Angela aggodalmasan pillantott hol egy megrezzenő árnyék irányába, hol az Angyalra a fülkében.
A radaron észrevette, hogy két apró, mozgó objektum közeledik. Odanézett, a kamerát nagyításra állította: Jetta és Markinson voltak. Úgy tűnik, mégse bírták megállni, hogy ne jöjjenek…
– Bocsánat az előbbiért – kiáltotta ki nekik az üvegen át. – Kissé elkapott a hév, úgy tűnik tényleg magához láncolt ez a kis drága…
– Mindenképp ebben akarsz aludni? – kérdezte felsóhajtva Jetta, és keresztbe fonta a karját.
– Nem. Egyáltalán nem vagyok álmos. Inkább besegítek a diagnosztikákba, elvégre mégis jobb, ha közvetlenül ő mondja meg, milyen állapotban van…
Ő – ismételte magában Jetta, aztán megvonta a vállát.
– Tőlem…
Már vagy jó egy órája dolgoztak a robottal, amikor az Angyal lábán apró, fura bizsergés futott végig. Nem tudta mire vélni a dolgot, ezért kis szünet után mondta a statisztikákat:
– A D-4 illeszték zárlatos lehet.
– Az? Most kötöttem be, tökéletesen működik.
– Pedig valamit visszacsatolt az idegközpontomban.
– Várj, megnézem…
– H-hé! Ez viszket!

– Mi van!? –kapta fel a fejét Jetta, és azzal a lendülettel bele is vágta a fedőbe.
Angela felrebbent álmából:
– Mi történt? Jól vagy?
– Én igen… aú… Csak egy púp, semmi különös. De Arina… Valamije viszket…
Markinson felkuncogott, aztán megköszörülte a torkát.
– Nincs semmi bajom! –szólt Arina – Csak javítsd már meg azt a panelt!
– De hiszen éppen most javítottam meg!
– Na jó, akkor kiszállok, és én is megnézem, mert valamit átkötöttél, az biztos…
Azzal a fedél felnyílt, a nő pedig levette a fejéről a sisakot, és akrobatikus ügyességgel leugrott a földre, hogy szemügyre vegye a dolgot.
– Nem értem… Ez a panel teljesen rendben van…
– Én is ezt mondtam. Eleve, én gépész vagyok, és van némi rutinom az ilyen terén…
– Várj, ez itt ugye, eredetileg ebben a csatlakozóban volt? – húzott ki egy csatlakozót Arina… aztán tétován visszadugta. Majd ismét kihúzta. És megint vissza.
– Ez kezd piszkosul elvont és perverz lenni – jegyezte meg Keselyű, de a nő oda se hederített.
– Bassza meg… – nyögte ki nagy nehezen, és erre már mindhárman felkapták a fejüket. Arina hátán felállt a szőr a rémülettől.
– Így is érzem… – azzal visszakapaszkodott a pilótafülkébe, és beüzemelte a gépet. Beállította magának az interfész-diagnosztikát, és a feszültségeket, meg a kábelhőt vette elő mérésre.
– Most húzd ki, Jetta!

Bizsergés a lábban. Apró kiugró érték a SHIF-vezetékeken. Az idegi kapcsolat meg sem moccant. A pillanatnyi, döbbent csendben, ami támadt, mindenkit halálra rémített a hangos riadó-jelzése a páncélnak.
Arina behívta a radart: egy lopakodó-csapatszállító, alig fél kilométerre. Egyenesen feléjük tartott… – Ezek meg fogják támadni a Telepet!