Történetek

Szeretném csókjaimmal ébreszteni, vágyaimmal melengetni. Ölelni, csókolni az ajkát, hallgatni szíve minden dobbanását. Ám félek, hogy ha megérintem testét, elmúlik ez a gyönyörű álomkép. Így nem mozdul ajkam, kezem, hogy a varázs minden pillanatát kiélvezhessem. Nini! Mosolyog álmában! Kiül arcára vágya. Alszik, alszik, s csak alszik. Nem zavarom, hisz boldogságról álmodik...

Elhúzták a függönyt, pont most kísérik be az elítéltet. Hát ezt nem hiszem el, semmi félelmet nem látok rajta. Mintha egy új kényelmes széket próbálna ki. Úgy tűnik, hogy felismert, és rám mosolygott, akár csak egy rég nem látott ismerősre. Szemlátomást ez nem csak engem lepett meg.
- Remélem a pokol tűzében fog elégni. Remélem nagyon fél, mert megérdemli a halált. – szólalt meg ismét a nagydarab nő.
Vajon nem hozott magával szemüveget, ez minden csak nem félelem, amit rajta...

Ahogy lejjebb mentem az úton, óvatosan kerülgetve a tócsaszörnyeket; ijesztően sok békahéj fogadott. És mind, mind üres volt. Halott. Különböző kifacsart pózok, más-más halál időpont, de a tettes ugyanaz. Ráismertem a kézjegyére. Ő az...

A másik kettő erősen markolta a fotel karfáját. Úgy érezték, mintha hullámvasúton ülnének, amely attól függően hullámzik, hogy mennyire ficánkol az énekesnő az oktávok között. Noel megbabonázva, őrült fénnyel a szemében hadonászott a karjával. A többiek azt hitték, hogy sosem lesz vége ennek a kéjutazásnak, de végül lecsúszott a tű és vége...

Nyílik a láda fedele. Fény. Ösztönösen hunyorgok. Egy alakot látok a láda előtt, torz mosoly ül ki az arcára, engem vizslat. Nem látok nála ételt. Lehet, hogy nem is akar segíteni? Miért bámul? És honnan jön ez az édes illat? Ennem kell!
Megnyalja a szája szélét. Felém nyúl. Mocskos, nem látom, de érzem, hogy ez a férfi mocskos. Undorodom tőle, de van nála étel, biztos vagyok benne, hogy van nála valami...

A férfi szemében örömkönnyek gyűltek, s gyengéden ráhajtotta cserepes ajkát arra a kis törődött, dolgos kézre, melynek minden simogatása egy vallomással felért.
Felbátorodván ismét kérte szerelmét, hogy járják együtt gyógyulása után az útjukat. Az asszony, csendesen lehunyta a szemét, mintha elképzelni akarná a jövőt...

Nem! Ezt nem tehetem. Halott menyasszonyom gyászolom, közben egy mezítelen női alakról ábrándozok a sírok között. Gyalázat! A szenvedély tüze átkozott el engem. A kín miket lelkem él át lassan felemészt. Valami a pokolra kíván engem, de nem hagyom...

Lehet ez a baj velem, nem szeretném elfogadni a valóságot, csak létezek benne, de nem itt élek! Egy fantasztikus világban élek, ahol nincsenek füstölő kémények, nagy házak, autók, gonoszság és háború. Egy olyan világban élek, ahol mindig zöld a fű és kék az ég, ez egy olyan világ, ahol az emberek nem parancsolnak egymásnak, ahol nemlétezik a pénz, ahol az állatok szabadon élnek, és kocsi helyett gyalog közlekednek…

Hatalmas fenyőfa mellett pihengettem, alatta sok ezernyi szúrós tüske, s a nesz onnan jött felém. Eltelt egy kis idő, csend lett, újra megkíséreltem a szunyókálást, amikor kutyám felébredt, hiszen ő a házőrző, s nyomban, szolgálatba helyezte magát. Szaladt a kerítés irányába, s a tekintetemmel úgy követtem, mintha zsinóron húzták volna a kíváncsiságomat...

A közös zenénk szól. Metszőn siklik végig dobhártyámon, egyenesen a szívembe vág. Pont egy éve…

Vajon miért kellett, hogy lássalak ma ennyi hónap után? Egy éve… ugyanezen a napon szerettem beléd...