Történetek

Némelyik szobor humanoidokat formált, még mások számukra eddig ismeretlen kreatúrákat. A nyomokból ítélve itt valamikor egy közösség élhetett, több romépületre is találtak. De élőlény nem bukkant fel sehol. A dzsungel, ahogy a bolygó is, túl hatalmas volt ahhoz, hogy egy ilyen kis csapat csak úgy felszerelés és megfelelő védelem nélkül itt maradjon, és kutatásokat végezzen. Az ő dolguk csak az űr feltérképezése volt...

Nekem most olyan jó volt, egy lánnyal - szeretkeztem. Legalábbis egy pillanatra úgy tűnt, mintha érzések jönnének ki belőle. Szűz volt, 21 évesen, ilyen testtel, beszarás, én meg csak átmentem hozzá - megdugni... Ehelyett, egyből gondolta, hogy mi van, feszengett nagyon, épp a konyhában volt, sütött valamit, mondta nehezen, szaggatottan, hogy ne, kérlek, óvatosan, mert én... most... én most először... érted...

Felvidultam, hogy végre emberi lényekre leltem. Ennek a párocskának az összetevői voltak az első humanoidok, akikre ebben a különös utcácskában leltem. A nyulakkal zsúfolt héder óta eltelt jó néhány órában, napban vagy tíz városnyi nagyságú épületet jártam be, és egyikben sem bukkantam semmire. Nemhogy emberre, élőlényre sem: sőt, néhány 1982-as Newsweeken kívül, amelynek címlapja Margaret Thatcher és egy szobaboy közti afféron csámcsogott, semmire sem...

. A hadúr egy átkot kért a varázslótól, egy olyan gonosz átkot, ami képes legyőzni a lázadókat. A varázsló 7 éjen és 6 nappalon keresztül dolgozott sötét tornyába zárkózva, majd a 7. nappalon ura elé vonult: elkészült minden idők leggonoszabb átkával, a szerelemmel. Az átok olyan hatalmas fájdalmat képes okozni, mint semmi más a földön. És nem egyszerű fájdalmat. Olyan fájdalmat, mit kíván az ember, és mi képes megölni őt...

- Még… sosem láttam hozzád hasonló angyalt - sütötte le szemeit.
- Miért…? Milyen vagyok…? - szűkült össze szemem egy pillanatra. Tudni illik, nekünk angyaloknak nem látszik tökéletes másunk az emberek tükreiben. Ennek egyszerű oka van, nem szabad, hogy felfedezzenek minket. Se a fényképeken, se az ablakok tükröződésében nem vagyunk láthatóak. Egyedüli tükörképünket a természet alkotta folyók, tavak, s tengerek vizeiben láthatjuk, de mi babonából nem nézhetjük meg. Ősi legendák fűződnek...

Hogy kerültem ide, nem tudom. Kör alakú helység volt, frankón, mint a Pantheón, vagy mi. Kilenc lány és nő ült körbe, Habsburg-címert viselő bársonyszékeken, mindegyikükön szoknya és szvetter. Térdeik illedelmesen összezárva, szemeik lesunyva, orcájukon bíbor pír. Középen egy csillag alakú emelvényen állt a Csősz, pásztorbottal, eltúlzottan kálvinista vonásokkal, ködmönben és bőrszandálban. Kezében egy duplacsövű vadászpuskát tartott, melyen fel volt húzva a kas. Nadrágját büszke, élénk...

A kezdetek kezdetén az Isten és az Ördög úgy döntött, nem szól többé bele a világ dolgaiba, egészen addig, amíg a másik fél meg nem szegi ígéretét. Kíváncsiak voltak, hogy ki mellé állnak végül az emberek, a pokolra kerülnek, vagy a mennybe. Ismerték a jövő minden egyes rezdülését, de fogadást kötöttek. Így hát tartani kellett magukat a feltételekhez. Ugyanakkor tudták, hogy az ember gyenge és pusztításra hajlamos teremtmény, mely hosszú távon teljesen életképtelen...

Elolvasom »