1. fejezet
A kezdetek – 2025. április 17. csütörtök
Már hetek óta figyeltem őket az ablakból. Egy lakótelepi lakás hatodik emeleti ablakából. Nem tudom mióta járnak ide, én kb. egy hónapja figyeltem fel rájuk. Vidám, fiatal, néha hangos társaság. Ez egy lakótelepen nem furcsa, de ők mindig ugyanott vannak. Az épületsor végénél lévő távhő központ melletti padoknál. Néha csak hárman vannak, de pl pénteken és hétvégén 6-8 srác is összegyűlik. Igazából az egyikükre figyeltem fel.
Ő is roma, mint a többiek, de másképp viselkedik. Általában csak ül a padon, nem hangoskodik, mint a többiek. Ha fel is áll csak sétálgat, nem bohóckodik a többiekkel. Úgy gondolom ő lehet a legidősebb köztük, lehet ezért is viselkedik komolyabban. Különleges kisugárzása van, vonzza a tekintetemet. Először az erkélyen ülve, olvasgatva figyeltem fel rájuk. Később inkább csak a függöny mögül néztem őket; nem szerettem volna, ha észreveszik, hogy valaki leselkedik fentről.
Magamnak sem tudtam megmagyarázni miért, de egyre sűrűbben mentem oda az ablakhoz. Péntekente már vártam a délutánt, mert akkor biztosan ott volt ő is. Pár nap után éreztem, hogy valamit tenni kellene, valahogy a közelébe kellene férkőzni. Tisztában voltam vele, hogy nem normális ez az érzés, őrülten vonzódni kezdtem hozzá így ismeretlenül is. Szerettem volna, ha meglát, szerettem volna a szemébe nézni, de féltem is és tudtam, hogy nem tudhatja meg ki vagyok.
Elalvás előtt is sokszor jutott eszembe. Rengetegszer elképzeltem a találkozásunkat, de azt is tudtam, hogy ez csak fantáziálgatás. Mindig úgy képzeltem, hogy csak kettesben lennék vele. Ne lásson minket együtt senki. Az ismerősök, rokonok kicsi korom óta rossz véleménnyel vannak a cigányokról. Botrány lenne belőle, ha kiderülne kivel szeretnék ismerkedni. Persze az a legvalószínűbb, hogy észre sem venne egy ilyen magyar lányt. Biztosan nem én vagyok a zsánere. Nem vagyok feltűnő, nem öltözködök kihívóan, nem festem magam és nem játszom meg magam, mint a legtöbb osztálytársam. Gondolom épp ezért nem is nagyon keresik a suliban a fiúk a társaságomat és igazából én sem az övékét. Komoly kapcsolatom még nem volt, csak pár kaland.
Valami olyan dolgot kellett kitalálnom, amiből nem lehet baj. Egyre jobban vágytam rá, hogy észrevegyen. Csak egyetlen lehetőségem volt. Elmegyek mellette és a szemébe nézek. Úgy kell elmennem mellette, hogy ne lássa honnan jövök és hova megyek. Olyankor kell mennem, amikor kevesen vannak, így a péntek és a hétvége nem jó alkalom. Hétvégén eldöntöttem, hogy kedd lesz a megfelelő, mivel hétfőnként ritkán vannak itt, de nem voltak itt kedden. Már kiválasztottam a szoknyát és a haspólót, de hiába. Egész este feszült voltam, mert nem jött össze a dolog. Nem is emlékszem mikor volt rajtam szoknya, hülyén éreztem magam benne, amikor felvettem, de tudtam, hogy erre az alkalomra ez kell, kihívónak kell lennem. Szerencsére már elég jó az idő, bár a miniszoknya még erős túlzás, de remélem segít magamra vonni a figyelmét. És hátha ezáltal mozdul meg benne is valami. Az utóbbi időben a suliban sem tudok figyelni, de tegnap különösen rosszul éreztem magam. Nagyon nem erre kellene koncentrálnom, most minden az érettségiről szól. Pár nap múlva vége a sulinak és úgy érzem felkészültem az érettségire, de jó lenne még gyakorolni. Próbáltam, de hiába veszem kezembe a könyveket, tételeket. Pár perc után már lent a padoknál jár az eszem. Csak a remény adott erőt, hogy délután biztosan ott lesznek és mivel az előző nap így alakult még inkább akartam látni. Meg akarnám szólítani, érezni akarnám a közelségét. Persze nem tudtam hogyan alakul a dolog, de azt tudtam, hogy ha ott lesznek, akkor elsétálok mellette.
És tegnap délután – szerdán -végre meghallottam a hangjukat. Kinéztem az ablakon és négyen voltak. Előtte is izgultam, de úgy remegni kezdett a gyomrom, mint még soha. Szédültem, remegett mindenem, alig kaptam levegőt. Hidegvízzel mostam meg az arcomat, hogy valamennyire megnyugodjak. Általában órákig szoktak maradni, de nem mertem kockáztatni, így hamar felöltöztem és a tettek mezejére léptem.
Anyum egyedül nevel, apum jó pár éve elhagyott minket. Anyum ilyenkor bevásárol és mindig elmegy nagymamámhoz is. Hat előtt ritkán jön haza. Negyed öt volt. Zúgott a fejem, úgy gondoltam jobb lesz a lépcsőn lemenni. A lépcsőházból elől mentem ki, nem arra, ahol a srácok voltak. Mi a lépcsőházsor utolsó épületében lakunk. Öt lépcsőház van egymás mellett, de ahogy előre terveztem megkerültem az egész épületet és a szemben lévő lépcsőházsor felől közelítettem. Azt terveztem, hogy elmegyek a padok mellett és a távhő épületét megkerülve kimegyek az ott lévő járdára, elmegyek az épület mellett és ahonnan kijöttem, elölről fogok bemenni a lépcsőházunkba.
A terv működött. Szerencsére nem találkoztam ismerőssel. Pár percig tartott megkerülni az épületet. Messziről megcéloztam a padokat és azt vettem észre, hogy sietek. Ahogy egyre közelebb értem próbáltam lassítani. Kb. húsz méterre lehettem, amikor felállt a padról és pont felém fordult. Meglátott. Picit megtorpantam. Mintha egy vonat zakatolt volna a fejemben. Nem sokon múlt, hogy nem fordultam vissza. A vágy és a terv véghezvitele erősebb volt, mint a félelem.
Koncentráltam, hogy a szemébe nézzek és ne kapjam el a tekintetemet. Épp ezért láttam, hogy mindenféle gátlás nélkül mért végig. Számítottam rá, hogy esetleg szól valamit, füttyent, de semmi. Meg sem rezdült az arca. Még tíz méter lehetett köztünk, amikor tekintetét a testemről a szememre emelte. Ez volt az a pillanat, amit annyira akartam. Egészen közel mentem el mellette, majdnem összeért a kezünk és végig a szemébe néztem. Az utolsó pillanatban néztem csak el mellette és a szemem sarkából láttam, hogy utánam fordul. Nem néztem vissza. Biztos voltam benne, hogy a fenekemet nézi. Mentem tovább a távhő épülete mellett, ki a járdára el a lépcsőház mellett. Nem akartam a kaputelefont használni, így a kulcsommal nyitottam a lépcsőház ajtaját. Alig találtam be a zárba. Felfele már a liftet választottam. Betámaszkodtam a sarokba. Jó érzés volt, hogy megcsináltam. Tudom nem nagy dolog, de nekem sokat jelentett. Nagyokat fújtattam és azt vettem észre, hogy csurom lucsok vagyok ott lent. Tudtam, hogy ma este magamhoz fogok nyúlni és olyat fogok élvezni, mint talán még soha.
2. fejezet
Flört – 2025. május 1. csütörtök
Minden az érettségiről szól. És róla. Szerencsém, hogy anyum hagy készülni a vizsgákra. Megbízik bennem, hisz évek óta egyedül tanulok és nem is rosszul. Az átlagom 4,75. Tudom, hogy készen állok. Egyszerűen csak szeretnék végre túl lenni rajta. Az időm felét a tételek olvasgatásával, másik felét az ablakban töltöm. Szeretnék több időt fordítani rá, de nem visz rá a lelkiismeret. Az a dolgom, hogy készüljek fel rendesen, utána minden könnyebb lesz. Ezért tanultam négy évet, hogy túl legyek a jövő hét eseményein.
Persze múlt hét szerdán nem bírtam magammal és újra lementem elsétálni mellette. Szinte ugyanúgy történt, mint egy héttel korábban. Egyetlen különbséggel. Amikor elmentem mellette pár lépés után könnyeden visszafordultam 180 fokot és háttal tettem meg pár lépést és mivel ő is utánam fordult megint egymás szemeibe néztünk. Léptem 3-4 lépést hátrafelé, majd ugyanolyan laza mozdulattal visszafordultam és mentem a házsor végéhez. A haverjainak is feltűnt az összenézésünk, mert az egyik srác odaszólt neki hangosan: - Ricsi, nem bírsz magaddal!
Megtudtam a keresztnevét.
Jó érzés volt az oroszlán bajszát húzgálni. Azon gondolkoztam vajon mi járhat a fejében. Biztos voltam benne, hogy az alapján ahogyan ránéztem elindul valami játék közöttünk. Észrevettük egymást és mindkettőnk tekintetében benne volt az érdeklődés. Tudtam, hogy amibe kezdtem az veszélyes, de izgató is. Magamban már eldöntöttem, hogy ha rajtam múlik, akkor nem állunk meg a szemkontaktusnál és ezt valahogyan jeleznem kell neki.
Hétvégén el is terveztem mit fogok tenni. Szerettem volna, ha ő is úgy várja a szerdákat mint én, ezért tegnapra időzítettem a flörtölés következő lépését.
Egyetlen félelmem volt ezekkel a „találkozásokkal”. Nem szerettem volna, ha egy ismerős meglát. Bár eddig semmi olyasmi nem történt, amit ne lehetne megmagyarázni. Nem álltam le velük beszélgetni és mondhatnám, hogy arra volt dolgom. Viszont amire most készültem az már egy kicsit más volt.
Így utólag elég bizarr, de gyakoroltam itthon a tükör előtt és mivel a látószög nem olyan volt tükörből, mint amilyen egy külső megfigyelő számára, így a telefonommal videót is készítettem, mert szerettem volna biztosra menni, hogy mit fog látni Ricsi.
A terv az volt, hogy marad a miniszoknya, de annyira felhúzom amennyire csak lehet. Nem veszek alá bugyit és miután elmentem mellette pár lépés után lehajolok, mintha a cipőmet kötném. Ha ettől a látványtól nem lesz kezdeményező, akkor semmitől. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel teljesen felkínálkozok neki, de pont ez a célom.
Mindig borotválom a puncimat. A próbák során kitapasztaltam, hogy ha kis terpeszbe állok, akkor viszonylag messziről is látszik, hogy nincs rajtam bugyi. Nem is kell túlságosan mélyre hajolnom, hogy hátul a szoknya széle szabadon hagyjon mindent. Viszont ha elég mélyre hajolok, akkor a lábam között láthatom a reakcióját.
Az nem zavart, hogy a többiek is látni fognak. Olyan, mintha ők nem is lennének ott. Egyedül Ricsinek van valami őrületes vonzereje. Ő az igazi hím, a domináns. Ő nem viccelődik, mint a többiek. Nem hiszem, hogy csak rám van ilyen hatással, szerintem sok nőt babonáz meg az arca, a tartása, a férfias kisugárzása, a tekintete. Mindenéből érződik, hogy neki nem lehet nemet mondani. És azt hiszem nem is akarok.
Az is jelzi milyen hatással van rám, hogy ilyen őrültségeken gondolkozok és ilyen dolgokat teszek. Eddig azt hittem viszonylag normális a szexuális orientációm. Nem volt sok kapcsolatom, nem volt sok kalandom, de sok mindent kipróbáltam. Tudtam is élvezni az együttléteket, bár soha nem tudtam olyat élvezni, mint amikor magamnak csinálom.
Ez az érzés nagyon új volt. Eddig soha nem érzett szexuális vágy vonzott hozzá. Szeretnék teljesen megnyílni neki, felajánlkozni. Akarom, hogy megfogjon keményen, megragadjon és tegyen velem amit csak akar, használjon kedvére, leljen kielégülést bennem. Tudom ez csak fantázia és lehet nem lesz belőle semmi, de nagyon izgalmas és veszélyes érzés.
Tegnap megtettem amit terveztem. Ilyenkor mindig félek, hogy mi fog közbe jönni, mi lesz az, ami miatt nem sikerül, de minden nagyon simán ment, ahogy arra készültem. Amiatt nem tudtam élvezni teljesen a dolgot, mert nagyon arra koncentráltam, hogy mindent jól csináljak. Ha újra mehetnék próbálnék lazább lenni, élvezni a helyzetet. Pont olyan távolságra álltam meg tőle, hogy ne tudjon tenni semmit, esélye se legyen.
Miután elhaladtam mellette öt lépéssel megálltam és hirtelen előre hajoltam. A kezeimmel a cipőmhöz nyúltam, mintha kötném és közben a lábaim között visszanéztem és vártam valamilyen meglepetést az arcán. Ahogy gondoltam, engem nézett, de semmi meglepődésféle nem ült ki az arcára. Inkább valami olyasmit láttam, mintha picit kidugná a nyelvét és beharapná a szája szélét. Fejjel lefelé furcsa volt látni. Csak 2-3 másodpercig maradtam így. Kiegyenesedtem és ugyanezzel a mozdulattal a hajamat hátra csaptam. Ezt is gyakoroltam otthon. Nem fordultam vissza, hanem elindultam a szokásos úton.
Olyan érzésem volt, mintha számított volna erre, pedig ez kizárt. Kicsit csalódott voltam, hogy nem reagált, nem szólt utánam semmit. Vártam valamit. Nem tudom konkrétan mit, de valami reakciót.
Izgat amit teszek, de biztonságban is érzem magam. Nyilvános helyen nem tud velem mit tenni. Ha valahol kettesben maradnánk, távol a kíváncsiskodó szemektől, akkor ez megváltozna.
Lehet gonosz dolognak tűnik, hogy ennyire incselkedek vele. Tudom, hogy ezért még nagy árat fogok fizetni, de állok elébe.