Réges-régen, nem sokkal azután, hogy minden elkezdődött, élt egy gonosz hadúr. Fekete páncélját rettegte az egész világ. Azonban mégis voltak, akik szembe mertek szállni vele. Mikor már a hadúré volt az egész világ, egy lázadás tört ki. A hadúr többmilliós serege nem tehetett semmit a lázadók partizánja ellen. Így a hadúr magához hívatta udvar varázslóját. Azt beszélik, a varázsló annyira gonosz volt, hogy még a pokol is rettegte, és olyan nagy tudású, hogy az ördög tanára volt valamikor. A hadúr egy átkot kért a varázslótól, egy olyan gonosz átkot, ami képes legyőzni a lázadókat. A varázsló 7 éjen és 6 nappalon keresztül dolgozott sötét tornyába zárkózva, majd a 7. nappalon ura elé vonult: elkészült minden idők leggonoszabb átkával, a szerelemmel. Az átok olyan hatalmas fájdalmat képes okozni, mint semmi más a földön. És nem egyszerű fájdalmat. Olyan fájdalmat, mit kíván az ember, és mi képes megölni őt.
A hadúr a varázslóval megátkoztatta a földet. A lázadásnak vége lett. Ám egyvalamiről megfeledkezett. Az átok olyan hatalmas volt, hogy ő sem tudta elkerülni. Próbált menekülni, de végül utolérte a sorsa. Szerelmes lett egy Aphoridité nevű lányba. A lány először hallani sem akart róla, hisz a hadúr ölette meg apját. A hadúr szenvedett, átélt minden szörnyű kínt, amit az átok okozhatott, míg végül úgy tűnt, sorsa jobbra fordul: Aphrodité kész volt feleségül menni hozzá. Azonban amikor a hadúr már azt hitte, legyőzhette saját átkát, melyet ő készítettet, Aphrodité megölte őt: lázadó volt.
Néhányak mesélik, hogy a hadúr szelleme még mindig az árnyékvilágban kísért. Keresi a varázslót, hogy visszavonassa vele az átkot. Hisz a hadúr szörnyen gonosz, de senkinek nem kívánja azt a szenvedést amit ő élt át.
Ezt a történetet én egy öreg kocsmárostól halottam, egy messzi hegyi fogadóban. Ő állítólag a saját szemével látta a varázslót amint a hadúr szelleme elöl menekült. Nem tudom mi igaz a történetből, de egy biztos: az a fogadós nem gyakran szokott hazudni nekem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
2026-02-26
|
Történetek
Eredeti történet: CFNM oder Nackt im Damenclub .... Szerző: caliban66 .... Literotica; 2023...
Friss hozzászólások
The reál Kagemusha:
Komolyan, aki ezeket a kívánsá...
2026-03-21 14:27
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Csak ültek ott, nem mozdultak, olyanok voltak, mint a szobrok, mindenki a gondolataiba merült. Végül Horiq törte meg a csöndet:
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
Hozzászólások
Így kicsit hiányérzetem van, mert olyan volt, mint egy könyv hátsó borítóján olvasni az összefoglalót, de hiába érdekelne a mese részletesen, nem tudok meg többet...
Máskor, ha mesélsz, ne csak tartalmat írj, hanem keltsd életre a szereplőket, láttasd a történetet -- varázsolj!
További sok sikert!