Történetek

A sohasem átélt dolgokat ösztönösen megérzem, és úgy csinálom őket, mintha már régóta gyakorlott művelője lennék a dolgoknak. Az egyik pillanatban még csak az üveg száját cuppantgattuk, aztán egymáséra tapadtunk. Az egy pillanatban még csak a hasas vodkásüveget fogtam, most meg a hajadon simítok végig, szép világosbarna hajad van, akár a teraszotok karzata a nyaralótoknál, tudom jól, mert épp elégszer jártam ott Veled, még ismeretlenként...

– Volt alkalmunk kiismerni egymást, a rengeteg közös büntetőmunka alatt. Dumbledore persze örül ennek. Ő azt szeretné, ha a Griffendél és a Mardekár ház békét kötnének – felsóhajtottam és lemondóan megcsóváltam a fejemet. – Erre nem sok esélyt látok, míg a Mardekár továbbra is olyan gyűlölettel viseltetik a hozzám hasonló félvérekhez, de legfőképpen a mugli származású diákokhoz. Persze nem is nagyon hiányzik a társaságuk – arcomra kiült egy gonosz mosoly. – Lehetőleg próbálj a Griffendélbe...

A tanárok szent kötelességük szerint elkezdték felkészíteni a diákokat az RBF-ekre, és annyit kellett tanulniuk, hogy még neki sem volt szabadideje. Bájitalreceptek, házi dolgozatok, varázslatok magolása és gyakorlása, növénygondozás… mindenkinek csak ebből állt a napja. A januárban lejátszott első meccs, amit a Hollóhát és a Griffendél játszott, az utóbbi győzelmével ért véget, ezt követően pedig egész napos buli volt a klubhelyiségben...

- De doktor úr... Maga nemrég költözött a városba... És olyan furcsa, hogy ilyen fehérek...
- Ne beszéljen már ostobaságokat, könyörgöm! A testük tele van zúzódásokkal, némelyikük pedig töréseket is szenvedett. A finn levegő pedig nem túl napfénygazdag... Miért ne lehetnének fehér bőrűek?
- De... én kisgyererekkorom óta itt élek és a nagymamám szerint a hegyen lévő romos kastélyban vámpírok laknak évszázadok óta...
- Jaj kérem, fejezze be ezeket a dajkameséket! Beszélnek...

A Vének pont úgy ültek ott, mikor második védelmezettem elhunytát követőn magukhoz szólítottak engem. Alastyr átható tekintete az egybegyűlteket pásztázta, kik végeláthatatlan sorokban ültek egymás mellett a fellegeken. Képzeld csak el, a milliónyi szárnytalant, kik felhőkön ülve várják vezetőik döntését. Tudatában vannak, hogy ettől a néhány szótól függ majd a jövőjük, a világ jövője, s milyen furcsa lehet neked, Ember, hogy ezt olvasva tudod, a te jelened ennek a múltnak a függvényében...

Megcsörrent a telefonom. Idegen szám.
- Tessék?
Senki se szólt bele. Erre én letettem.
Egy pár másodpercen belül megint hívtak.
- Tessék? – kérdeztem, még egyelőre nyugodt hangon.
Nem válaszoltak. Ugyanúgy letettem. Harmadszor is hívtak. Felment bennem a pumpa.
- Te perverz disznó, szólalj meg, vagy ne hívogassál!
Ez sem hatott. Újra letették.
Talán ezzel elijesztettem a telefonbetyárt.
Tévedtem… , negyedszer is hívtak. Utoljára...

- Egy idétlen pasas.. Megbeszéltük, hogy egykor ebédelünk, ehhez képest most két óra és sehol sincs.
-...
- Hol, hol, hát lent a garázsban... Mittudom én, valamit mindig matat azon az autón. Figyelj, ha régi lenne, vagy "beteges", de nem, alig egy éves és sose volt még vele semmi bajunk. Mindegy, kiraktam neki a levest az asztalra, már rég kihűlt. Úgy kell neki...

- A Kitaszítottak hegye… - visszhangozta némán Helena. - Sokat hallottam róla, de mindig azt hittem csak gyermekmese az egész.
- Sajnos nem... Ha beválnak a számításaim, holnap hajnalra itthon lesznek. De nyomatékosan megtiltom, hogy utánam gyertek, mert könnyen csődbe mehet az egész terv miattatok! - jártatta végig a főméltóság mindkét vámpíron szúrós tekintetét. - Most pedig megyek. A Vámpírok anyja legyen veletek! - azzal olyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent...

Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Tessék?
- Szia Drágám, én vagyok az!
- Szia anya, most épp a gálára tartok, miért hivsz?
- Csak apáddal együtt most tartjuk a házassági évfordulónkat, és itt van az egész rokonság.
- Az egész rokonság? Mikor találtátok ki ezt?
- Ma reggel.
Jellemző. A rokonságunk folyton ráér. Tulajdonképpen grófokból és grófnékból áll. Szóval én ilyen elit családból származom. De én nem vagyok grófnő. Egyszerűen csak hegedűművész...

- Méh?
- Igen. Kellemes, meleg hely, ahol lebegve töltjük majd el életünk utolsó 9 hónapját. Semmiféle gond, teher, nyomor, és gondolkodás. Nyugalom, harmónia, pihenés.
- És aztán az elmúlás - fejezte be az úr.
- Ó, egyszerűen fogalmaz - csóválta a fejét a néni. - Hatalmas, csodálatos orgazmusban múlunk ki a világból, örökre.
- Orgazmusban?
- Igen, amikor letelt a pihenés időszaka, hirtelen valami kellemes, megmagyarázhatatlan, ismeretlen érzés tenyere öleli...