Fordítva

A verőfényes délutánban valami dallamos, halk zeneszó hallatszott, ami az utca tompa zaját szelíden elnyomta - az autók morajlása elhalt, és a kertjükben üldögélők kíváncsian kukucskáltak ki a kerítésen.
A kisváros tiszta, és üde volt. Az iskolákból kiszaladtak a nebulók, és elfoglalták a játszótereket.
A padokon idős nénik és bácsik ücsörögtek, és szomorkás mosollyal figyelték a gyermekeket.
- Milyen szépek - jegyezte meg egy hölgy. - És már csak napjaik vannak hátra.
- Hát igen- igen.- dörmögte egy öregúr, miközben egy újságot böngészett.
- Mit keres?
- Állást - felelte nemes egyszerűséggel az öreg.
- Ó igen - bólogatott a néni, és szemügyre vette a férfit. - Milyen fiatalka még - az úr felpillantott, huncutul megvillant a szeme.
- Igen tudja, tegnapelőtt haltam meg.
- Tegnapelőtt? - csodálkozott rá a hölgy. - És mennyi éve lesz?
- 92- mosolygott a férfi. - Szép, tartalmas élet előtt állok, nemde? És Ön?
- Én már 4 éve haltam meg. Nekem sajnos csak 68 év adatott, de ki fogom használni ezt az időt is, meglátja.

- Meghiszem azt. És van már munkája?
- Természetesen, tanárnő lettem.
- Szép hivatás. De nehéz lesz megválni a lurkóktól.
- Bizony - tekintett megint a játszótérre, ahol gondtalanul, és vidáman játszadoztak a kisebbek. – De hát ilyen az élet.
- Valaki azt mondta...- hajolt közelebb a bácsi. - ...hogy 5 hónap pihenés vár ránk előtte. Mástól azt hallottam, hogy 7 hónap. Mondja, Ön mégis mit tud erről?
- Ohohohhh... - nevetett fel a hölgy. - Tévedtek jó uram, mindkettő tévedett. Biztosra mondhatom, hogy 9 egész hónapot kell tölteniük a méhben, mielőtt kimúlnak.
- 9 hónapot? Szép idő, és pihenésre megfelel.
- Szépen lassan, és fájdalommentesen szűnik meg a test - magyarázta a tanárnő. - Egyre kisebbek, és egyre kevesebbek leszünk.

- Igen? - fintorodott el a bácsi.
- Ó, ne higgye, hogy borzalmas - sietett megnyugtatni a néni. - Ez azért történik, hogy minél kellemesebb legyen az elmúlásunk. Minél kisebbek leszünk, annál közelebb kerülünk ahhoz, amit mindannyian annyira várunk.
- És mért várjuk, hogy elmúljunk?
- Azért kedveském, mert az életünk beteljesülése, életünk csúcspontja. És egyben a végünk. A legtökéletesebb befejezés, mely olyan olthatatlan örömmel tölt el, hogy észre sem veszed, hogy elmúlsz. Ilyet nem is érzünk életünkben.
- Tehát ez hajt mindenkit, megérezni ezt az érzést.
- Igen. A tanulóim is nagyon várják már. Tudja, szép életük volt. Meghalnak, és a Nemzetközi Halálozási Osztályon megkapják az életévük számát. Beoszthatják az életüket, de ezt Ön is tudja, mert tegnapelőtt megkapta a maga 92 évét. Gratulálok, igazán nagy lehetőségei vannak.
- Úgy van - bólintott mosolyogva az öreg. - De mondja csak... én most elmegyek dolgozni...
- Ledolgozza azt az időt, mely pénzben elég lesz a gyermekkorára. És természetesen az iskolákra.

- Hány iskola van?
- Három. Először az egyetem, majd a középiskola, aztán az általános - mutatott a játszótér felé.- Ők általános iskolások, tehát már nagyon idősek. Kibulizták magukat - arcán mézédes mosoly terült szét, ahogy tanulóit nézte. - Tudja az egyetemi időszakban, és középiskolában rengeteg mindent kipróbáltak. Sokszor mesélnek ezekről az évekről. Vannak köztük bűn rossz csontok is. Persze még jön az óvoda. De az már tényleg felkészülés a pihenésre. Gondtalanok, csak játszanak naphosszat, amennyi beléjük fér. Nincs felelősség a vállukon. Nincs semmilyen terhük.

- És amikor az óvodát is elvégezzük?
- Úgy hiszem, egészen picik leszünk, mert ekkoraként nem férünk el az Országos Születési Intézetben. Ott egészen kisméretű pihenő méhek vannak.
- Méh?
- Igen. Kellemes, meleg hely, ahol lebegve töltjük majd el életünk utolsó 9 hónapját. Semmiféle gond, teher, nyomor, és gondolkodás. Nyugalom, harmónia, pihenés.
- És aztán az elmúlás - fejezte be az úr.
- Ó, egyszerűen fogalmaz - csóválta a fejét a néni. - Hatalmas, csodálatos orgazmusban múlunk ki a világból, örökre.
- Orgazmusban?
- Igen, amikor letelt a pihenés időszaka, hirtelen valami kellemes, megmagyarázhatatlan, ismeretlen érzés tenyere öleli majd át apró kis testünket. Mindenkinél más, más ideig tart. Vannak, akiknek kevesebb jut ebből az édes érzésből, vannak, akik percekig reszketnek alatta.

Egy pillanatig csend volt, az öregúr a kiskölyköket nézte, akik hátuk mögött tudhatták saját éveiket.
- És nekem 92 évet kell várnom erre, he?
- Így van uram, de higgyen nekem, attól, hogy minél jobban vágyakozik az érzés után, annál nagyobb lesz annak ereje.
- De hát előbb mondta, mindenkinél más- más ideig tart.
- Úgy gondolom, aki többet él, többet is kap ebből. Tovább kell várakoznia - kacsintott rá a ráncos, csodálkozó arcra, és felállt, hogy beterelje a csemetéket az iskolába.