Egy szerelem története 6.

Lily reggel szokatlanul kipihenten ébredt. Emma már az ágya végében ült, és valami csomagot bontogatott.
- Hát ti meg mit csináltok? Csomagot kaptatok? – ásította Lily, miközben körülnézett, és látta hogy Mary, Alice, és Danielle is épp ilyesmivel foglalatoskodtak.
- Jaj, te lüke! Karácsony van! – kiáltott rá Emma.
- Igen! – nevetett Alice. – Boldog karácsonyt, szivi!
Lily ekkor eszmélt fel igazán.
- Karácsony?! – sikította. – Ajándékok! – és félrerántotta az ágyfüggönyt, majd rávetette maját a csinos kupacba rendezett dobozokra. A lányok jót nevettek rajta, és tovább bontogatták sajátjaikat.
Csak Emma csóválta a fejét.
- Komolyan, ilyenkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem tizenöt vagy, hanem öt!
- Lehet, hogy ilyenkor igazad van! - vágta rá Lily, a szalagokkal bajlódva. Az első ajándékot anyja és apja küldte. A lány a csomagból egy könyvet, és valami zöld selymet húzott elő. Eltartotta magától a fényes anyagot, és elámult.
- Nézd, ez egy estélyi!
Alice felkapta a fejét. Felállt, és odament barátnőjéhez. Kezébe vette a ruhát, és felemelte. Abból egy levél hullott ki, Lily rögtön fel is kapta. Petunia küldte… feltépte a borítékot, és olvasni kezdte az ismerősen hurkolt betűket.

[i]Drága Lily!
Tudom, az utóbbi időben nem volt túl jó a viszonyunk… persze tudom, hogy én is tehetek róla. Szeretném azt hinni, hogy nekünk még van esélyünk a békülésre, és ebben a hitemben az is megerősített, hogy olyan gyönyörű ajándékot kaptam Tőled. Éppen ezért úgy éreztem, oka van, hogy megvarrtam ezt a ruhát. Eredetileg magamnak készítettem, de megpróbáltam Rád igazítani (remélem, sikerült), és elküldtem az eredeti ajándékod helyett. Úgy gondoltam, lehetne a békülésünk záloga. Ha nem tetszik, küldd vissza, én meg fogom érteni.
Szeretettel ölel: Tuney [/i]

Lilynek könnyek szöktek a szemébe. Hát megbocsátott Petunia? Nagyon boldog volt, hogy nővére és ő újra jóban vannak… sokat gondolkoztatta a viselkedése, de hiába kért bocsánatot, Tuney nem fogadta el. Annyira megkönnyebbült a levél miatt, hogy alig hallotta Alice hangját:
- De nem is akármilyen estélyi!
Lily merengve nézett a levélre. Hát ennyi volna? Mennyi álmatlan éjszakája volt az első években! Aztán lassan beletörődött. Most viszont az, hogy Petunia egyértelműen leírta: békülni akar és nem haragszik, boldogabbá tette, mint ezer meg ezer ilyen ruha.
- Lily, figyelsz egyáltalán? Miért nem próbálod fel? – zökkentette ki Alice.
- De, figyelek, Allie! Máris felpróbálom – válaszolt, és kivette a ruháját barátnője kezéből, majd elment a fürdőbe átöltözni. Már a tükörben észrevette, hogy nagyon jól áll rajta, ám amikor kilépett az ajtón, és bezsebelte barátnői elismerő pillantását, tudta, hogy igaza volt.
- Fúú, Lily… ez a ruci…
- Állati! – foglalta össze Emma.
- Nagyon csinos vagy benne, Lily – dicsérte Mary is.
Lily szerénykedve nézett végig magán.
- Hát, ha ti mondjátok… - de azért széles mosollyal ment a szekrényéhez felöltözni.

Lily, amint felöltözött – immár rendes ruhába – folytatta a csomagok felfedezését. Barátnői egy különleges szépítőkészlettel lepték meg, amely egy bodoráló, illetve egy debodoráló főzetet, egy pattanásmentesítő zselét, illetve bőrpuhító- és simító krémet tartalmazott. A lány egy-egy öleléssel hálálta meg az ajándékot. Hagridtól Mézesfalás-édességcsomagot kapott, Willtől pedig egy helyes kis ezüst kitűzőt, valamint egy képeslapot, amire azt írta: Szeretlek, Lily! A lány elpirult, és felnézett a lapból. Már csak egy piros-arany papírba csomagolt, könyv alakú tárgy volt hátra, és egy levél. Lily a borítékkal kezdte.

[i]Lily, kérlek, adj még egy esélyt. Tudom, hogy csúnyán viselkedtem, de meg tudom magyarázni.
Pers[/i]

A pergamenen csak ez állt, Lily pedig zavarba jött. Eszébe sem jutott Perselus, azóta, hogy a bálon felkérte táncolni. Akkor még haragudott rá – nem jött el a találkozójukra, és ő egy óra hosszat várt rá – de mostmár megenyhült. Sőt, szinte szégyellte magát, hogy nem is gondolt barátjára. De nem is írta, hogy mikor, és hol akar magyarázkodni… ekkor Lily ölébe pottyant még valami a borítékból. Egy nyaklánc, és rajta egy medál feküdt a lány tenyerén. A finoman megmunkált, csepp alakú ékkő zölden szikrázott a halovány téli napsütésben. Lily elmosolyodott. Tetszett neki az ajándék. A láncra egy papírdarab volt erősítve. Lily hunyorogva próbálta elolvasni a hangyabetűket. „Ez az anyámé volt, ajándékba kapta a nénikémtől. Sosem hordta. Kérlek, vedd fel, ha hajlandó vagy meghallgatni!”
Lily megkövülten meredt az ékszerre. Perselus meglopta az anyját? Azt azonban el sem tudta képzelni, miért nem viselte soha. Hiszen olyan gyönyörű…

- Hé, Lil! Mi az a kezedben?
- Perselustól kaptam… - motyogta.
- Miiii? Ezt Piton vette neked? Honnan volt erre pénze? Hisz’ még samponra se futja neki…
Lily fel se vette a barátját ért sértést, csak ajkát harapdálva mondta:
- Nem vette. Az anyjától… szerezte.
- Ugye nem lopta? – méregette a nyakéket Emma szűkülő szemmel.
- Nem, vagyis… nem tudom.
- Lily, szerintem ne vedd fel.
A megszólított tépelődve nézegette az ajándékot. Aztán dacosan felszegte a fejét. Nem volt hajlandó feladni egy ilyen hosszú barátságot, még akkor sem, ha volt egy kis mosolyszünet…
- De, felveszem. Perselus sohasem ártana nekem – azzal a nyakába akasztotta a láncot, és kezébe vette az utolsó meglepetést is. Emma és Alice összenéztek, de szó nélkül hagyták a dolgot.
Mikor az utolsó darab papírt is leszaggatta, megforgatta a bordó, bőrkötéses könyvet. Nem volt mellette se levél, se jókívánság. Kíváncsian kinyitotta, és belelapozott. Az utolsó oldal tele volt írva szálkás, kicsit megdőlt betűkkel.

[d]Kedves Lily!
Ez egy napló. Bármit leírhatsz, amit csak akarsz, egyedül te tudod majd elolvasni. Ha valaki más néz bele, üres lapokat fog látni.
Boldog karácsonyt!
Szeretettel, James[/d]

Lilyt ez olyannyira meglepte, hogy még percekig meredt a lapra. Miért adott neki James naplót? Felvonta a szemöldökét, és újra átlapozta a naplót. Valahogy reménykedett, hogy más írás is felbukkan Jamestől. Ez a stílus annyira nem vallott rá… Az utolsó oldalra tévedt a tekintete, azonban arról eltűnt a szöveg. Meglepetten megforgatta a könyvecskét, de abban semmi írás nem volt. Lily megcsóválta a fejét, és úgy döntött, kipróbálja a naplót. Előkapart egy kevés tintát és egy pennát, majd felmászott az ágyára, és leírta:

[i]1975. december 24.

Ma van karácsony. Sok szép ajándékot kaptam, köztük ezt a naplót is. Volt benne néhány sor Jamestől is, de a betű nyomtalanul eltűntek. Fogalmam sincs, hova.[/i] – Lily kezdett belemelegedni a naplóírásba. – [i]És azt se nagyon értem, hogy James miért adott nekem naplót.[/i]
Elgondolkozva tette le az ágyra a könyvet, és a penna végét kezdte rágcsálni. Ekkor az ő sorai alatt homályosan, majd egyre élesebben kirajzolódva betűk tűntek fel. Lily kerekre tágult szemmel hajolt közelebb. A papíron ez állt:

[d]Megható. Ennyire foglalkoztat, hogy hol van az üzenetem?[d]

Lily meglepetésében elejtette a pennát. A napló visszaír neki? Nem, ez nem lehet a napló. Hiszen az üdvözletet James írta.
Ekkor esett le neki.
James tud válaszolni neki a naplón keresztül?
Lily remegő kézzel emelte fel a tollat, ami alaposan összetintázta az ágyneműjét. Reszketeg betűkkel kezdett újra írni.

[i]James, te vagy az?[/i]

Lilynek nem kellet sokáig várnia. Az ismerős betűk újra felsejlettek.

[d]Nem, a mikulás.[/d]

A lány elnevette magát, de csak halkan, nehogy szobatársnői rájöjjenek, miben mesterkedik. Majd, immár biztosabb kézzel válaszolt.

[i]Ez nem is igazi napló. Látod, amit írok.[/i]
[d]Csak akkor, ha közben az enyém is nyitva van.[/d]
[i]És mégis honnan tudjam, hogy mikor van nyitva?[/i]
[d]Nem tudod. Ez benne a poén.[/d]
[i]Ez nem vicces. Megsérted a magánszférámat.[/i]
[d]Ugyan, Evans, ne gurulj be. Azért kaptad ezt a naplót, hogy írhass nekem, (vagy én neked) ha beszélni nem tudunk, vagy nem akarunk. Vagy ha túl messze vagyunk egymástól.[/d]
[i]Akkor, ez az oda-vissza tükör alapötlete szerint működik?[/i]
[d]Bizonyos értelemben.[/d]
[i]Értem. Köszönöm, ez hasznos ajándék.[/i]
[d]Nincs mit. Egyébként, ha az én naplóm be van zárva, viszont te írni akarsz nekem, írj az utolsó oldalra. Én hallani fogom, hogy mit írsz, és válaszolok.[/d]
[i]Ez fordítva is működik?[/i]
[d]Igen.[/d]
[i]Oké. Éhes vagyok. Lemegyek reggelizni.[/i]
[d]Inkább ebédelni…[/d]
[i]Mindegy. Majd találkozunk.[/i]
[d]Igen… Jó étvágyat.[/d]
[i]Meglesz.[/i]

Lily bezárta a naplót, és egy egyszerű bűbájjal lelakatolta. Majd odaszólt Emmának és Alicenek, hogy lemegy enni. A lányok egy emberként pattantak fel, és csatlakoztak hozzá, mindkettejükben csak most tudatosult a gyomrukat mardosó éhség. Mikor a három barátnő a nagyteremhez ért, meglepetten konstatálták, hogy rengetegen álmos arc pislog az ebéd fölött.
Nem csak ők voltak későn kelők…
Lilyék lehuppantak James és Sirius mellé, és miután Lily kérdezősködött Remus és Peter után (betegeskedik, illetve alszik), megkentek maguknak egy-egy lekváros pirítóst, és élénk beszélgetésbe kezdtek. Közben a nagyterem elvarázsolt mennyezetén a felhők közül kibújt a nap, és szinte felmelegítette az asztaloknál ülőket. Lily a Mardekár asztala felé sandított. Perselus élénk beszélgetésbe mélyedt, de mintha megérezte volna, hogy a lány figyeli, mert észrevétlen felé fordult, és rámosolygott. Lily viszonozta a mosolyt, és a mellé lehuppanó Willre irányította a figyelmét. A fiú csókkal üdvözölte, megérdeklődte, hogy tetszett-e Lilynek az ajándéka – elégedetten nyugtázta, hogy igen – és megköszönte a saját ajándékát, egy minden zárat nyitó, minden csomót oldó kést. Megcsókolta barátnőjét, és szedett magának némi rántottát. Közben James megbökte Lily vállát, és elkérte a sót. Lily odanyújtotta neki, és mikor a szemébe nézett, majdnem elejtette az üvegcsét, annyira hideg volt a fiú tekintete. Jeges hangon megköszönte a fűszert, és sonkás tükörtojására szórta. Lily egy darabig értetlenül meredt rá, majd vállat vont, és maga elé húzta a kukoricapelyhes tálat.

Reggeli után megmondta barátainak, hogy dolga van, és idegesen toporogva várta Perselust. Túl akart esni a kínos beszélgetésen, hogy végre fátylat boríthassanak a múltra. A fiú pár perc múlva megérkezett, és újra elmosolyodott, látva a lány kulcscsontján pihenő medált. Lily sem tudott elfojtani egy boldog vigyort, és közben arra gondolt, hogy Perselus ajkán túl ritka vendég a mosoly.
- Khmhmm… nos… - krákogott a fiú.
Lily szusszantott.
- Szia, Perselus. Nincs túl sok időm, mert megígértem Jamesnek, hogy ma megnézem az edzést… és nem sokára kezdik. Úgyhogy, kérlek, add elő azokat a magyarázatokat. – Lily kissé nyers volt, de felbosszantotta, hogy a fiú, habár a bocsánatáért esedezett, nem tudta, mit is mondjon.
- Persze. Öh, sétálunk?
Lily bólintott, és róni kezdték a kastély folyosóit. Nem egy fiú fordult meg a lány után, de Perselus villogó tekintete hamar elüldözte őket.
- Tudom, hogy megbeszéltünk egy találkozót még év elején, és nem mentem el.
- Tisztában vagyok vele. Egy óra hosszat vártam rád. Miért? – Lily tudta, hogy túlzott, hisz csak fél óra volt, de egyre idegesebb lett.
- Lily, kérlek, próbálj lehiggadni. Az… az az igazság, hogy Potter megátkozott, és egy fél óráig a gyengélkedőn voltam, de esküszöm, utána lementem a parkba, és kerestelek. Kicsit még sántítottam, úgyhogy nehezen ment. De te már nem voltál lent. - Beszéd közben a fiú a padlót bámulta. Azonban mikor Lilynek sikerült elkapnia a pillantását, két rózsaszín folt jelent meg fakó orcáján.
- Hazudsz – sziszegte Lily haragtól villámló szemekkel. – Ha le se jössz a találkozónkra, és utána másfél hónapig felém se nézel, LEGALÁBB MONDJ IGAZAT! – Lily, ahogy a mérge nőtt, egyre hangosabban beszélt, a végén pedig már kiabált. Perselus megragadta a karját, és a szemébe nézve beszélt:
- Azért nem néztem feléd, mert te nem néztél felém. Kerültél, Lily, nem adtál esélyt, hogy megmagyarázzam…
- Mennem kell, kezdődik James edzése – szólt Lily fagyosan, és kirántotta a karját a fiú kezéből.

Perselus tett még egy próbálkozást.
- Lily, hát most sem adsz esélyt? – kérdezte halkan. Lily megtorpant a folyosó végén. Mélyeket lélegzett, majd visszafordult, és leült egy ablakmélyedésbe.
- Az igazat. De gyorsan – tette hozzá. Perselus fellélegzett, és melléült.
- Lily, halálfaló vagyok.
- Tudom.
- Ők Voldemort hívei.
Lily kissé megütközve nézett rá, de nem szólt.
Most a fiún volt a sor a sóhajtásban.
- Megfenyegettek. El kellett mennem egy gyűlésre.
- Mivel fenyegettek?
Piton Lily szemébe nézett.
- Azzal, hogy megölik az anyámat.

Lilyben egy pillanatra megállt az ütő. Hogy lehet ilyen gonoszságot mondani?
- De… ugye nem bántották? – lehelte.
- Nem. Elmentem a gyűlésre.
- Perselus. Lépj ki. Ezt nem lehet ép ésszel bírni.
Perselus a plafonra bámult.
- Nem tehetem – suttogta. – Lily, nem bántják az anyámat. És ez, ilyen időkben…
- Milyen időkben?
- Lily, [i]háború[/i] van.
Lily mérgesen vonta össze a szemöldökét.
- Hát persze. Csak mi nem tudunk róla, igaz?
- Nem, Lily. Caramel elkeseredetten próbálja összetartani a Minisztériumot. Mindenütt ott vannak a Sötét Nagyúr kémei.
- Mostmár sötét nagyúr?
- Ez nem vicc. Mindenki tud róla. Csak mi nem. És ez azért van, mert a Roxfort biztonságos.
Lily kezdett megint ideges lenni. De ez másfajta volt.

- A Sötét Nagyúr a muglikat is üldözi, Lily. Lassan átveszi a hatalmat. Senki sincs biztonságban.
- De… de hogyan? Miért?
- Világuralmat akar – válaszolt keserűen Perselus. – Gyűlöli a muglikat – senki sem tudja, miért. A Nagyúr kegyetlen Lily. Semmitől sem riad vissza, hogy elérje, amit akar.
- Világuralmat? – cincogta Lily.
- Akar – bólintott Perselus – de persze rengeteg ország van, amit sosem tudna meghódítani. Mindig világuralomról beszél, de szerintem ezalatt csak az Egyesült Királyságot érti.
- De az a világ, Pers… A mi világunk.
Perselust megdöbbentette a kijelentés, de igazat adott Lilynek.
- Az elején tetszett. Jó volt, hogy menő vagyok. Hogy tanulhatok sötét átkokat, hogy elmerülhetek a mágia olyan részében, amit itt, az iskolában nem tanítanak, de amire mindig is kíváncsi voltam. Fantasztikus volt. Azt hittem, örülni fogsz te is. De nem így lett. Megvetettél, amiért sötét varázslatokat használtam, és elszégyelltem magam. Belegondoltam, hogy mi jót tettem ezzel. Bántottam másokat, és rossz társaságba keveredtem. És akkor rádöbbentem, hogy ez szimpla gonoszság… - Perselus megborzongott. – Másokat elítélni azért, mert nem aranyvérű családba születtek… De akkor már késő volt. Már nem léphettem ki, és Ő mindent megtesz azért, hogy leigázza a jelenlegi mugli és varázslótársadalmat. Minden eszközt megragad a győzelem érdekében.
- Mi lesz, ha tényleg győz? Ha ő fog uralkodni itt?
- Akkor elvesztünk.


Lily már órákkal korábban elköszönt Perselustól, de a szavai még mindig a fejében zsongtak. Semmi sem tudta kizökkenteni – nyomott hangulata megmaradt. Aztán, ahogy a szünet a vége felé közeledett, Lily egy reggel azzal a gondolattal ébredt, hogy rengeteg időt elpazarolt. Meg kell vizsgálnia, hogy tényleg ilyen vészes-e a helyzet. Lerohant a klubhelyiségbe, és kitépte az újságot az első ember kezéből, akit talált – nevezetesen James Potter kezéből.
- Hé! – kiáltott fel az áldozat, de mikor látta, hogy a lány már belemélyedt az újságba, átadta neki a foteljét, és Siriushoz lépett, aki egy szőke leányzóval szemezgetett.
- Tapi! Beszélnem kell veled.
- Később, Ágas… - próbált meg a terelő kilesni James mellett.
- Most – mondta, és mit sem törődve barátja tiltakozásával, kivonszolta a Kövér Dáma portéja elé.
- Hallgatlak – porolta a talárját Sirius. James fel-alá járkált.
- Megőrjít. Annyira gyönyörű, hogy az már fáj…
- Kiről beszélsz? Csak nem Peterről? – pislogott a tekergő.

James az égnek emelte a szemét.
- Megőrülök érte, pajti. Kell nekem Evans.
- Huh, már azt hittem, Remus…
- Legalább egyszer légy komoly! – állt meg James, hogy aztán újra folytassa a mászkálást.
- Jól van – zabolázta meg rakoncátlankodó arcizmait. – Miért kell?
James eltöprengett.
- Mert nem kaphatom meg – válaszolt könnyedén.
- Szóval, ha járhatnál vele, akkor egy kis idő múlva ugyanúgy dobnád, mint a többi lányt?
A fiú állkapcsa megfeszült.
- Nem tudom.
Sirius a fejét csóválta.
- Haver, sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de nem érdemled meg őt.
- Miii?! – James hitetlenkedve meredt barátjára.
- Szereted?
- Igen.
- A lelkét is? Az életed adnád érte? Elvennéd feleségül?
- De hát mit számít ez?
- Sokat, Ágas. Válaszolj.
- Fogalmam sincs! – James idegesen végigszántott ujjaival kócos haján.

- Jaj, James, nem érted? Lilynek olyan kell, aki szereti, és nem csak… kívánja!
- Én nem csak kívánom! – kiáltotta paprikapiros arccal James.
- Honnan tudod? Nem vagy szerelmes belé, Ágas. Ismerlek, öt éve a legjobb barátom vagy, és tudom mikor vagy szerelmes. Most pedig nem vagy az.
James a falnak vetette a hátát, és lassan lecsúszott. Kezével ismét hajába túrt, és a térdének támasztotta a homlokát.
- Nem tudom, mit érzek iránta. Ez több puszta… vágynál. De lehet, hogy kevesebb a szerelemnél – jöttek a hangok a könyöke alól.
Sirius eléguggolt.
- Ide figyelj, haver. A legjobb úton haladsz. Ha egy kicsit is szerelmes vagy belé, rá fogsz jönni. Ha nem, akkor barátok lesztek.
- Olyan szép… - suttogta.
- És van barátja – tette hozzá Sirius.
- Tudom. És bosszant is eléggé.
- Nem baj. Jól vagy?
- Hogyne – tápászkodott fel James.
Lily idegesen kutatta az újságot furcsaságokra vadászva, és elkeseredésére talált is sokat. Megdöbbentő halálesetek, főleg mugli áldozatokkal, titokzatos eltűnések, nyugtalanító hírek. Lapozott, és ismét botrányos cikkekkel találta szemben magát:
1 …. Állandó köd a nagyvárosok felett – Dementorok, vagy rossz időjárás?
2 …. Sötét jegy a házak fölött
3 …. Újabb Imperius-áldozatok
4 …. Hol bujkál a Sötét Nagyúr? – Az aurorok sikertelenek
5 …. – Lilynek elege lett a rosszmájú cikkekből, és összezárta az újságot. Nem bírta tovább olvasni, ki halt meg, és kit gyanúsítanak. Gondterhelten sóhajtott. Perselusnak igaza volt. Voldemort terjeszkedik.
Ekkor kicsapódott a portréajtó, és egy pár pillanat múlva feltűnt a Roxfort két bajkeverője. James apró mosolyt küldött Lily felé, majd elmerült a beszélgetésben három barátjával.

A téli szünet utolsó napjai villámgyorsan illantak el, olyan gyorsan, hogy Lilynek azon se maradt ideje gondolkozni, hógolyózzon, vagy elkezdjen végre tanulni. Mire azonban eldöntötte volna, hogy inkább hógolyózik, már késő volt. A tanárok szent kötelességük szerint elkezdték felkészíteni a diákokat az RBF-ekre, és annyit kellett tanulniuk, hogy még neki sem volt szabadideje. Bájitalreceptek, házi dolgozatok, varázslatok magolása és gyakorlása, növénygondozás… mindenkinek csak ebből állt a napja. A januárban lejátszott első meccs, amit a Hollóhát és a Griffendél játszott, az utóbbi győzelmével ért véget, ezt követően pedig egész napos buli volt a klubhelyiségben. Lily épp egy különösen nehéz dolgozatot írt Ebshont professzornak Legendás lények gondozása órára, így mikor a parti beindult, közölte, hogy így nem tud tanulni, és elvonult a könyvtárba. Elkészítette az LLG feladatot, és nekilátott a mugliismeretnek, majd a számmisztikának (Lily minden elképzelhető tárgyat felvett év elején, kivéve a jóslástant). Már a rúnatannál tartott, mikor valaki mögé lépett, majd kihúzott egy széket, és leült. A lány folytatta a körmölést, habár furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy ki lehet az, aki a kedvéért otthagyta a tomboló ünnepséget. Habár népszerű lány volt, mert nem nagyképűsködött, és mindig mindenkinek segített, el sem tudta képzelni, ki hozott érte ilyen áldozatot. Nem kellett sokáig gondolkoznia, mert a következő pillanatban egy mély hang szólította meg.

- Nahát, te mindig tanulsz? Evans, ezt nem gondoltam volna.
- Mit keres itt a kviddicsmeccs hőse? Miért nem rajongói táborában ünnepel?
- Unja a folytonos ünneplést, és közeli barátai roppant elfoglaltak.
Lily felpillantott Jamesre. Az szórakozottan forgatott a kezében egy aranycikeszt. Lily szemrehányó arcot vágott.
- Már megint elloptál egyet? Még csak nem is fogó vagy, hanem hajtó! Miért nem a kvaffot lopkodod?
- Azért, drágám, mert az nem tud repülni. Hiába dobtam száz pontot, mégis ezen a cikeszen múlt minden. Na meg a fogónkon.
- James, nem vagyok a drágád. A barátod vagyok, és azt mondom, vidd ezt vissza.
- Később. Most élvezem a társaságodat, amíg lehet.
- Hogyhogy amíg lehet?
- Úgy, hogy lassan ellep a tanulnivaló, és nem sokára veled fogom bújni a könyveket.
- Na és miért? Te úgyis kviddicsező leszel, nem?
- Nem, Lil. Auror leszek.
A lány eltátotta a száját, de becsukta.
- Ahhoz nagyon jó jegyek kellenek! Ha jól tudom, kell minimum öt RAVASZ, mindegyik legalább V-vel, meg vizsgák, meg…
- Tudom, Lily. De meg akarom próbálni.
- Hát… - töprengett hangosan Lily. – Végül is, elég jó jegyeid vannak, hülye se vagy…
- Ennél szebb bókot még életemben nem kaptam tőled.
A lány egy kicsit elpirult, de mosolygott.
- Ez az igazság. Csak azért nem vagy prefektus, mert kényszeres házirendszegő vagy.
- Óh, ez fájt – vigyorgott a fiú.
- Na, elég ebből. – Lily hozzávágott egy könyvet. James, hála reflexeinek, elkapta, és belelapozott. – Inkább segíts, keresd meg a…

Lily arra ébredt, hogy valami nyomja az arcát. Rá kellett jönnie, hogy már megint a klubhelyiségben nyomta el az álom. Heti rendszerességgel aludt el a könyvei fölött, néha James társaságában. Most is így történt: a fiú ott hortyogott mellette. Lily feltápászkodott, és az ablakhoz botorkált. Már hajnalodott, a nap a látóhatáron fénylett. Hunyorogva ment vissza az asztalhoz, összepakolta a könyveit, és rázogatni kezdte James vállát. A fiúnak kellett pár perc mire felébredt, és rájött hol van.
- Most az át… - közbeiktatott egy ásítást –… átváltoztatástan fölött aludtunk el?
- Igen. Szerintem hagyjuk ezt holnapra.
- Vagyis ma estére. Milyen nap van?
- Péntek.
- Éljen – dörmögte a fiú.
- Na, jó éjt. Én most megyek, alszom pár órát.
- Ötöt, hogy pontosak legyünk.
- Jó éjszakát, James. – Lily már a csigalépcsőn baktatott felfelé.
- Neked is.