Vámpírok bálja - 6. rész: Fény a sötét alagút végén...

Ezután a csodás éjszaka után tudták, hogy többé semmi nem állhat szerelmük útjába. Már csak azt kellett kitalálniuk hogyan jutnak ki innen...

Eközben a kastélyban:
Helena idegesen járkált fel alá a folyosón és néha dühében lekapott egy képet a falról vagy egy vázát az asztalkákról, amiket aztán teljes erejéből földhöz vágott.
- Miért? Miért pont velem történik mindez? - kesergett. - Az otthonunkat lehet, hogy elbontják a fejünk fölül, de ez még a kisebbik baj. A húgom és a barátja egy hete eltűntek! Vámpírok anyja... Miért büntetsz engem? Milyen bűnt követtem el ellened? - nézett kisírt szemeivel az ég felé. Arca beesett és a szokásosnál is sápadtabb volt, hiszen a koncert óta nem nagyon tudta foglalkoztatni az evés gondolata.
Ekkor azonban az ajtó csapódásának zaja kizökkentette őt gondolataiból.
- Nicholas! - borult az érkező vámpír karjaiba - Mondd van már valami hír felőlük?
- Sajnálom drága. Egyik vámpír sem hallott felőlük... Csak egyvalaki tudott annyit mondani, hogy egy 30km- re lévő városban mostanában erősen ritkulnak az emberek. De ez nem jelent semmit...
A lány nem tudta tovább visszatartani feltörni készülő könnyeinek áradatát és szerelme vállára borulva keservesen sírni kezdett.
Azonban a vigasztalásra nem sok idő maradt, mert valaki ismét kopogtatott.
- Ki az ilyenkor? - morogta a fiú, de mire az ajtóhoz ért a jövevény már betessékelte magát.
- Lestat, vámpírok legnagyobbika... igazán megtisztelő de most nem alkalmas a látogatásod... - mondta finoman.

- Csend ifjú! Igenis okkal jöttem ide! - mennydörögte a jövevény.
- Lestat a bál meg… meg… lesz tartva... ha kell minden vámpírt mozgósítok, hogy elűzzük a betolakodókat. Csak… adj egy kis időt! - sírt fel újra fájdalmasan a hölgy.
- Ne aggódj Helena, nem a bál miatt jöttem. Hallottam mi történt ifjainkkal. Azt hiszem sejtem hol vannak.
- Igen? Ó kérlek nagyúr, áruld el! Akármit megteszek, ha viszontláthatom a húgomat! - borult előtte térdre a megszólított.
- Ugyan Helena kedvesem, most erre igazán nincs szükség! - segítette fel a lányt a földről. - Veszélyes helyen vannak az igaz, de én ki tudom szabadítani őket.
- Veled megyünk! - kiáltott fel Nicholas.
- Arról szó sem lehet! A Kitaszítottak hegye nagyon veszélyes hely! - közölte lassan és hidegvérrel Lestat. - Jómagam sem szeretek odamenni, mert napról- napra többen vannak és ellenem tervezik a lázadást.
- A Kitaszítottak hegye… - visszhangozta némán Helena. - Sokat hallottam róla, de mindig azt hittem csak gyermekmese az egész.
- Sajnos nem... Ha beválnak a számításaim, holnap hajnalra itthon lesznek. De nyomatékosan megtiltom, hogy utánam gyertek, mert könnyen csődbe mehet az egész terv miattatok! - jártatta végig a főméltóság mindkét vámpíron szúrós tekintetét. - Most pedig megyek. A Vámpírok anyja legyen veletek! - azzal olyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent.

- Kérlek ne! Matthew az őrültség! - kapaszkodott riadtan Natasha szerelme karjaiba - Fellázadni ellenük? Nézz ránk! Csak ketten vagyunk.. te még meg sem gyógyultál teljesen és én is elég gyenge vagyok! Ők meg idősek, erősek és sokan vannak!
- Ne félj kicsim, minden rendben lesz! - lehelt gyengéd csókot a lány homlokára. - Az ész többet ér akármilyen erőnél! Ma éjjel kint leszünk ebből a börtönből!
Épp nappal volt. A barlangszerű helyet rothadó holttestek, és alvadt vér szaga borította, ám úgy tűnt ez fogvatartóikat egy cseppet sem zavarja, hiszen mindegyik édesdeden aludt.
- Neked is aludnod kéne! Napok óta velem virrasztasz! - nézett szeretetteljesen a karjaiban fekvő törékeny vámpírra Matthew.
- Nem.. Most együtt tudunk tölteni egy kis időt… Majd… alszok... később… - ám miközben ezt mondta egy hatalmasat ásított.
A fiú végigdőlt a kemény kövön, magához húzta szerelmét, és halkan ezt suttogta:
- Ne félj! Még alszanak egy darabig, ha felébrednek, úgyis azt fogják hinni, hogy a hullámat szorongatod... Pihenned kell! Érted? - ám ekkor észrevette, hogy a lányt ebben a furcsa testtartásban már el is nyomta az álom.

Este börtönőreik ismét elmentek vadászni és megint konfúziós bűbájjal zárták el előlük a menekülés útját. Pont olyanok közé kerültek, akik a több száz éves vámpírlét során elsajátítottak egy- két ősi varázslatot.
- Jól figyelj! - fogta meg Natasha állát a fiú - Amint hazaérnek, te betegnek tetteted magad és hatalmas fájdalmat színlelsz. Amíg veled lesznek elfoglalva addig én rájuk támadok...
- De ez lehetetlen.. Ez őrültség! - sírt a lány - Esélyed sincs ellenük!
- De amíg velem lesznek elfoglalva addig te talán ki tudsz jutni! És én érted bármit megteszek! - csókolta meg gyengéden.

Ekkor azonban ismerős hangok ütötték meg a fülüket.
- Na lám csak! Az ifjú gerlepár!
- Nicholas? - pattant fel Matthew.
- Hugocskám hát élsz? - vetette rá magát Helena a meglepetéstől a sarokba kövült lányra.
- Ti..mégis hogy találtatok ránk? - kérdezte, miközben próbált kimászni nővére fojtogatóan ölelő karjaiból.
- Lestat mondta, hogy talán itt rátok találunk. Úgy látom, mégsem jött el értetek.. - nézett körbe undorral az arcán az idősebb vámpírifjú.
- De..hogy tudtátok áttörni a konfúziós bűbájt? Az pokoli fájdalommal jár nem? - pislogott értetlenül Matthew.
- Milyen bűbáj? - értetlenkedett a nővér.
- Az a bűbáj ami miatt eddig nem tudtak innen elmenni! De minél többen vagyunk, annál jobb a buli! - vigyorgott az időközben visszatért vámpírok vezetője - Azt nem tudom ti hogy jutottatok át rajta fizikai fájdalom nélkül.. Biztos az a híres szeretet.. - öklendezett - Viszont minket riasztott ez a kis aranyos, hogy idegenek vannak a lakhelyünkön! Jó nemde? - simult oda Helenához.
- Csak a testemen keresztül! - ugrott közéjük Nicholas.
- Harcot akartok? Ám legyen! - eresztette ki fogait a horda.
Elkezdődött az elkeseredett harc. Négyen tíz ellen.. Mindenki hősiesen harcolt, de nem látszott elegendőnek... A fiúkon már csurgott a véres verejték a lányok pedig már fogaik mellett körmeiket és lábaikat is használatba vették.
Ám úgy tűnt vége.. A négy fogolyt sarokba szorították.

- Megmondtam, hogy ne gyertek ide! - mennydörgött egy hang.
- Lestat! - kapták fel ijedten fejüket a Kitaszítottak. - Te meg hogy kerülsz ide?
- A kölykökért jöttem.. De ezek elrontottak mindent! Helena.. Látom semmiben sem különbözöl a hugodtól.. - nézett rájuk szúrós szemmel.
- Támadjuk meg! Most egyedül van! - lihegte vértől megrészegülten a vezér.
Ám mielőtt egyáltalán a közelébe érhettek volna, ujjának egyetlen csettintésétől egyik társuk azonnal porrá lett.
- Látjátok? Nem hiába vagyok én a vámpírok ura! - kacagott fel gúnyosan. De valamelyikük hátulról megkerülte és belemart.
Lestat felüvöltött a hirtelen jött fájdalomtól és ismét kezdetét vette az elkeseredett harc.
Már csak a vezér volt életben. Társai porrá lettek.
- Felkészültél a halálodra? - fordult felé Lestat.
- Igen... de akkor őket is magammal viszem! - karolt bele a két kimerült lányba majd kivetette magát a barlang száján.
- Natasha! Helena! Neee! - üvöltöttek a fiúk és utánuk ugrottak. Még időben ki tudták szabadítani őket mielőtt Lestat átka eltalálta a vámpírvezért.
A főúr miután látta, hogy élnek egy szó nélkül elment. A két páros kábultan zuhant a fűbe. Úgy tűnt senkinek nem esett komolyabb baja a zuhanás miatt, de annyi erejük már nem volt, hogy védett helyre menjenek. Ott érte őket a hajnal első napsugara...