Temporis Tempestas (Idővihar) 2

Idegesen odacsörtettem az ajtóhoz és kitártam.
Johnny átkarolta Endy vállát, aki közben gitározott, és az Osole mio- t énekelték. Mindkettő fekete öltönyben volt. Johnny-nak rövid, fekete haja volt, ami passzolt a majdnem fekete szeméhez.
Endynek vállig érő, vöröses- barnás haja, hátrazselézve és összefogva volt. A szeme pedig zöld.
- Hol... voltatok... ilyen... sokáig? - mondtam nyomatékosan minden egyes szót.
- Hát a Carr… köh... köh, jaj valami van a torkomban. - kezdte Johnny.
- Egy kis koktél, nem?- válaszoltam és meg sem voltam lepődve.
- Az sosem árt! - nevetett Endy.
- Akkor mehetünk? - kérdeztem.
- Hogyne! - tessékelt ki Johnny.
Mikor tettem egy lépést, Endi megszólalt.

- Mivel akarsz hegedülni? A gitárommal? - adta elő színésziesen.
- Jaj anyám, miattatok még erről is elfeledkeztem! - és már rohantam is vissza a nappaliba a hegedűmért.
- Ezek a dilisek, ki fognak készíteni! - fogtam meg a hegedűtokot.
- Erős vagy te! - bátorított.
- Drága, kedves Dori, aztán szurkolj nekünk! - kiáltott be Endy.
- Drága, kedves Endy, csak neked, csak most! - kiáltott vissza.
Elbúcsúztam Doritól, aki földbegyökerezett tekintettel bámulta a tévét a gála miatt. Azért nem jön, mert nem szereti a tömeget.
- Madam - engedett előre, hülye mozdulattal Johnny.
- Quasimodo - köszöntem meg ugyanolyan "előreengedős" hangnemben.
Lent a hotel előtt nagy nyüzsgés volt. Hát igen, az éjszakai élet…
- Na akkor dobd be a hegedűdet a csomagtartóba! - mondta Endy miközben ő is betette a gitárját.
- Nekem már nem fog beférni a hegedűm - tájékoztattam őket, mivelhogy Johhnny bőgője is ott volt.
Hát igen, ez a hatalmas autó Endy- é volt, amely lehetővé tette, hogy nagy tárgyak férjenek el benne. De pont az én hegedűm nem fért oda. Mily meglepő...
- Na nem baj, majd oda teszem a hátsó ülésre, magam mellé - döntöttem el.
- Ahogy óhajtod! - válaszolta Endy.
- Nagyon fülledt meleg van, és ezekben a göncökben kell possadnunk.
- De szerintem ma még vihar lesz - állapította meg Johnny.

Én ültem hátul, Endy vezetett, és Johnny ült mellette.
Én már kezdtem érezni a rettegés első hullámait. Endy biztos megláthatta, a visszapillantó tükörből a kétségbeesett ábrázatomat, mert igy szólt:
- Elvira, ha már most kezded, akkor mi leszel a gálán?Rezgő kocsonya?
- Ha… ha... - adtam a választ.
- A trémát le kell küzdened. Próbáld meg elképzelni, hogy nincs is közönség, csak mi, a zenekar! - biztatott Johnny.
- Mégha csak olyan könnyű volna - magyaráztam.

Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Tessék?
- Szia Drágám, én vagyok az!
- Szia anya, most épp a gálára tartok, miért hivsz?
- Csak apáddal együtt most tartjuk a házassági évfordulónkat, és itt van az egész rokonság.
- Az egész rokonság? Mikor találtátok ki ezt?
- Ma reggel.
Jellemző. A rokonságunk folyton ráér. Tulajdonképpen grófokból és grófnékból áll. Szóval én ilyen elit családból származom. De én nem vagyok grófnő. Egyszerűen csak hegedűművész vagyok. És inkább elköltöztem otthonról.
- És...?
- És arra gondoltunk, hogy eljöhetnél hegedülni, de van itt zenekar is.
- Dehát most mondom, hogy a gálára igyekezek! - kezdtem ideges lenni.
Közben hallottam, hogy Johnny- ék köhögésnek próbálják álcázni a röhögésüket.
- Ti csak fogjátok vissza magatokat! - hajoltam előre.
- Mit mondtál? - kérdezte döbbenten anyám.
- Jaj, nem neked mondtam, csak a barátaimnak!
- Értem, szóval nem akarsz eljönni, rendben - válaszolta megsértve és köszönés nélkül letette.
- Anya, de a gála után talán... anya... anya? Letette - eresztettem le a telefont.
- Egy gonddal kevesebb. - tette hozzá Endy.
- Jaj! Most teljes mértékben meg van sértődve. De még csak meg se hallotta, hogy a gálára megyek! Na mindegy... majd megpróbálom később felhívni - elmélkedtem hangosan.
Elől a fiúk hallgattak, mint a sir. Aztán egyszer csak kitört belőlük a nagy röhögés.
Én szótlanul, összefont karral néztem rájuk, azt gondolván, hogy totál lököttek. Per pillanat más gondolat nem jutott eszembe.

Egy pár percen belül már meg is érkeztünk a helyszínre.
Még mindig nagy tömeg volt. Alig tudtunk tőlük mozdulni. Ahogy kinéztem az ablakon, láttam, ahogy a barokkos színház, hogy ki van világítva. Hatalmas egy épület. a teteje szélén, meg lejjebb is még vízköpők is vannak. Oroszlán alakúak.
Ahogy láttam, a Hold is fel- fel bukkant a felhők mögül.
Hm... telihold van.
Általában nincs rám jó hatással, ugyanis én holdkóros vagyok. Ilyenkor vigyázni kell rám, nehogy lezuhanjak valahonnan. A múlt hónapban nekimentem a konyhaszekrénynek, utána meg az álló ventillátornak, amivel pofára is estem, legalábbis Dori állítása szerint.
Endy nagy nehezen talált egy parkolóhelyet. Óvatosan betolatott két luxusautó mellé. Egyszer csak, baloldalról a limuzin sofőrje, aki 35 év körüli lehetett, sofőri cuccokban, úgy kitárta az ajtót, hogy letörte Endy visszapillantó tükrét.
Endy dühösen kiszállt az autóból.