Semmi sem az, aminek látszik...

1. Az új diák

Ismét elkezdődött egy új tanév. A kilenc és háromnegyedik vágányon álltam, és hallgattam anyám szónoklatát.
- Nagyon vigyázz magadra! Ne kerülj bajba, és lehetőleg figyelj jobban oda az órákon, mert a következő évben már vizsgázol.
– Anya, ne nyaggass létszi! – már kívülről fújtam a szövegét, de ezt inkább nem közöltem vele, csak rábólintottam. Éles füttyszó hallatszott, jelezve a vonat indulását. A cuccom már fent volt az egyik fülkében. Gyorsan megöleltem anyát és felugrottam a vonatra. Az ablakból még sokáig integettem neki.
Már éppen elhelyezkedtem volna az ülésen, mikor izgatott mocorgásra lettem figyelmes. A hangok a földön lévő kosárból származtak. Mosolyogva feltápászkodtam és előhalásztam Armandot, a vadászgörényemet. Nagyokat ásítozva elhelyezkedett mellettem, és folytatta kedvenc elfoglaltságát, az alvást.

Mire észbe kaptam, már elhagytuk Londont. Zenét hallgattam közben figyeltem az elsuhanó tájat. Annyira elbambultam, észre sem vettem, hogy kinyílt a kupé ajtaja. Csak arra kaptam fel a fejemet, hogy valaki megkopogtatta a vállamat. Összerezzentem és kikaptam a fülemből a fülhallgatót.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni, csak már nem találtam szabad fülkét és gondoltam..
– Ülj csak le nyugodtan! – vágtam a szavába. Elmosolyodott és megfordult hogy behozza az utazóládáját. Így végre alaposabban megfigyelhettem. Magas, vékonyan sportos testalkatú fiú volt. Fekete félhosszú haja kicsit kócosan lógott a szemébe itt-ott.

Leült velem szemben. Éreztem, hogy elpirulok.
– Még be sem mutatkoztam – szólalt meg megtörvén kínos csendet – Andreas Bergh vagyok.
– Az én nevem Delora Mercel – mondtam kissé feszengve.
Csak a kezdő lökés kellett és Andreas magabiztosan átvette az irányítást.
- Nemrég költöztünk Angliába és abban sem voltam biztos, hogy felvesznek a Roxfortba, az utolsó két évre – sóhajtott fel – És te? Mondj valamit magadról eddig csak én beszéltem – unszolt.
– Én most kezdem a 6. évemet a suliban és már nagyon vártam. Otthon sokszor elég unalmas az anyámmal. Nagyon szeretem, de az örökös pampogása már kezd az idegeimre menni.
– Ismerős a helyzet – szólalt meg nagy komolyan és kitört belőlünk a nevetés. Hosszú-hosszú percekig csak nevettünk önfeledten, mikor Andreas föltette a kérdést, amit már vártam, de nem akaródzott szóba hozni.

- Édesapád nem él veletek? – kérdezte. Kinéztem az ablakon és mire nagy sokára megszólaltam.
- Apa tíz éve meghalt, megölték a halálfalók – lehorgasztottam a fejemet és a padlót kezdtem el bámulni.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam... jobb lett volna ha szóba sem hozom – mentegetőzött.
- Semmi baj, nem tudhattad csak kérlek ne beszéljünk erről! – kérleltem.
– Rendben – mondta és pár perc múlva már egész másról folyt a beszélgetés.
- Szereted a kviddicset? – kérdezte.
- Persze, ki nem?! – vigyorodtam el – és játszom is – jegyeztem meg halkabban.
- Ne mond meg, hogy mi vagy! Kitalálom – kérte. Végignézett rajtam, jó alaposan. Éreztem, hogy fülig vörösödöm – átlagos magasságú vagy, kecses, nőies alkatú..
- Andreas! Most találgatsz, vagy udvarolsz?! – szóltam rá szemlesütve.
– Mindkettő – jegyezte meg pimaszul. Bosszúból hozzávágtam a pulcsimat, persze nem sok kárt tett benne. Nevetve elkapta és nem is akarta visszaadni. Olyan magasra emelte, hogy ne érhessem el. Annyira lefoglalt minket a kis „harcunk”, hogy észre sem vettük, megint kinyílt az ajtó.

- Te semmit sem változol, Mercel – susogta egy túlságosan is jól ismert hang.
- Mit keresel itt Ward? – kérdeztem szemrehányó hangon.
- Csak gondoltam utána nézek hol szórakozik az óvoda. Már messziről megcsapott a „bűz”és nem volt nehéz kitalálni, hogy te lehetsz az – Olyan undorodva ejtette ki a szavakat, hogy azt hittem mentem felképelem. Andreas értetlenül meredt ránk, de azt rögtön látta, hogy baj van és elém lépett. Ward arcán megjelent egy gúnyos félmosoly.
- Te meg ki a fene vagy colos? – rám nézett és a szeme alattomosan összeszűkült – Ő lenne az új testőröd? – láttam, hogy Andreas keze már mozdul a pálcáért, de valahogy nem fűlött a fogam egy újabb balhéhoz. Gyorsan beugrottam a 2 fiú közé.
- Ward, tűnj el innen, de most azonnal! – mordultam rá. Látszott rajta, hogy legszívesebben megátkozna. Végül csak vállat vont és kiment.
– Ne félj kislány, ez még nem lefutott ügy, majd a suliban elkaplak és elbeszélgetünk a viselkedésedről meg a nekem kijáró tiszteletről – Kezdett elegem lenni belőle.
– Most már aztán húzz bőrt a fogadra és takarodj a fenébe Thessan! – kiabáltam rá és becsaptam az ajtót.

Lezuttyantam a helyemre, és tovább morgolódtam magamban.
– Ez meg ki a fene volt? – kérdezte Andreas hangjából kiszűrődött a feszültség.
- Egy nagyképű, öntelt majom. A neve Ward Thessan – mondtam leplezetlen undorral
– Ahogy látom, nem kedvelitek egymást – jegyezte meg
– Már elsős korunk óta harcban vagyunk, folyton egymást idegesítjük – sziszegtem dühösen. – Volt alkalmunk kiismerni egymást, a rengeteg közös büntetőmunka alatt. Dumbledore persze örül ennek. Ő azt szeretné, ha a Griffendél és a Mardekár ház békét kötnének – felsóhajtottam és lemondóan megcsóváltam a fejemet. – Erre nem sok esélyt látok, míg a Mardekár továbbra is olyan gyűlölettel viseltetik a hozzám hasonló félvérekhez, de legfőképpen a mugli származású diákokhoz. Persze nem is nagyon hiányzik a társaságuk – arcomra kiült egy gonosz mosoly. – Lehetőleg próbálj a Griffendélbe kerülni! – szóltam rá megjátszott szigorúsággal a hangomban.
- Majd igyekszem – mosolyodott el. Az út hátralévő része eseménytelenül telt el. Átöltöztünk és összepakoltunk. Armand kissé zokon vette, hogy vissza kell mennie a kosarába, de megnyugtattam, hogy ez csak átmeneti állapot. Beálltunk a fiákerekre várakozó sorba. Andreas kissé bizonytalanul nézte a „közlekedési eszközt”.

– Szállj be és elmagyarázom! – mondtam neki – Thestralok – mondtam bölcsen.
– Ja, így már világos – mondta, bár az arckifejezéséből nem ez jött le. Míg felértünk a kastélyhoz szokatlanul csendben volt. Biztos, hogy izgult. Az előcsarnokban már ott volt McGalagony Professzor az elsősökkel. Sok sikert kívántam Andreasnak, bátorítóan megszorítottam a kezét, majd bementem a nagyterembe, és leültem a Griffendélesek közé. Mindenki néma csendben ült és várt. Nemsokára kinyílt a kétszárnyú ajtó és beléptek a gólyák. Andreas erősen kilógott a sorból, emiatt többen is megbámulták.
Elkezdődött a beosztás.

A gólyák egyre foghíjasabban álldogáltak, mire meghallottam Andreas nevét.
-Andreas Bergh! – Odasétált, felvette a Teszlek Süveget és leült a háromlábú székre. Magamban szurkoltam, hogy a Griffendélbe kerüljön. A süveg tanakodott egy darabig, majd felkiáltott.

- Mardekár!

Csalódottan néztem, ahogy elindul a Mardekár asztalához ahol dörgő tapssal fogadták.

Úgy éreztem, hogy az estém már kellő képpen el van rontva, nem volt étvágyam, csak turkáltam az ételt. Vártam, hogy végre felmehessek és aludhassak.

Kifelé menet megláttam Wardot. Diadalittas vigyor ült az arcán. Bemutattam neki és már mentem is tovább. Vagyis csak mentem volna, mert valaki megfogta a karomat.
Andreas volt az.
- Figyelj! Sajnálom hogy így alakult – mondta és látszott rajta, hogy tényleg bántja – De, tudom hogyan teszem jóvá – szeme megcsillant és folytatta – Mi akkor is jóban leszünk, ha kitör egy belső háború a kastélyban – fogadkozott és szavai bizonyítékaként, adott egy puszit, majd elsétált a többi Mardekáros után.

Már mentem volna fel a lépcsőn, mikor utánam szóltak.
– Remélem elégedett vagy magaddal félvér. Egy nap alatt sikerült elcsábítanod a Mardekár új szépfiúját. Hmm… ez meglehetősen cédai teljesítmény – mondta gúnyosan, kiélvezve a szavai hatását.
- Féltékeny vagy Thessan? Sajnos ezentúl nem lesz annyi időm, hogy becses személyedre pazaroljam – köptem felé a szavakat.
- Hatalmas veszteség ér, legalább nem kell a bűzödet szagolnom – nyekeregte.
- Mindennap szoktam fürödni, úgy hogy nem fogalmam sincs miről beszélsz. De nézesd meg magad, ha mindenféle szagokat beképzelsz. Most pedig ha megbocsátasz, megyek aludni – Elkapta a karomat, és mélyen a szemembe nézett.
- Jobb, ha nagyon vigyázol magadra, vagy megjárhatod – suttogta fenyegetően.
– Én is szeretlek Ward – néztem rá unottan – Na, jó éjt drágám! – nyelvet öltöttem rá és felszaladtam a lépcsőn.

Nem sokkal később, mikor már az ágyamban feküdtem, vegyes érzelmekkel gondoltam vissza az eseménydús első napra.
Még mindig szomorú voltam kissé Andreas miatt. Annak viszont örültem, hogy továbbra is barátságos maradt velem szemben. Mi több, ismerkedni akart. Elpirultam még a gondolatra is.
- Enye Delora, nem kéne rögtön az első héten bepasizni! Még a végén Wardnak lesz igaza – mondtam magamnak –Ward féltékeny. A vak is láthatja és ennek rajtam kívül bármelyik lány örülne, mert őkelme igen népszerű.
- Sokszor támadtak azzal, hogy járunk, de én mindig csak nevettem. Ugyan kinek kéne egy Thessan? – tettem fel önmagamnak a költői kérdést. – Öntelt, felfuvalkodott hólyag és persze jó pasi, de akkor is.. egyszerűbb, ha utáljuk egymást – zártam le a gondolataimat és szép lassan elaludtam.