Forever Young 6.rész

6.    „Hozzuk össze Jess-t és PJ-t” hadművelet
A hétfő reggel komoly erőfeszítést jelentett, hogy felkeljek, és betegyem a táskámba a baljósan üres órarendemet. Az iskolába vezető úton végiggondoltam, hogy miket fogok válaszolni az olyan kérdésekre, mint: „Hogy jöttetek össze?”, „Mióta jártok?”, és a többi hülyeség. Még két megálló volt az iskoláig, de én úgy döntöttem, hogy azt inkább végigsétálom. Rugdostam magam előtt a kavicsokat és a csikkeket, élveztem, ahogy a késő nyári szellő simogatja a bőrömet. Már az iskola közelében jártam, mikor megpillantottam egy szórakozóhelyet hirdető plakáton a saját arcomat. Kissé furcsálltam, hogy tulajdon ábrázatom figyel rám úgy, hogy én nem is tudok róla. De ez abban a percben lényegtelenné vált, mivel rápillantottam az órámra, és rádöbbentem, hogy mindjárt becsengetnek. Így hát hirtelen elhatározástól vezérelve gyors sprintet indítottam, és így két perc alatt az iskolában termettem. Hatalmas vaskapu zárja a sulinkat, és már elég rozsdás, mindig olyan nagyokat csikordul, ha az ember ki akarja nyitni, hogy azt nemhogy az egész utca, az egész város hallja. Ahogy ezelőtt mindig, egy diák ott ált az ajtóban, és minden belépőnek osztott egy évindító suli újságot. Én is kaptam egyet a kezembe, és ha már van, akkor mért ne nézzem meg? A címlapon nagy betűkkel fel volt írva, hogy:

ISKOLAI SZÍNDARAB
Kedves diákjaink! Az idei tanév eseménydúsnak ígérkezik, mivel hagyományteremtő programjaink felkeltik majd az érdeklődéseteket. Elsők közt szeretné bejelenteni a tantestület, hogy a 2013.-2014. tanévben először kerül megrendezésre az úgynevezett Iskolai Színdarab. Minden évfolyam kiválaszthatja, hogy melyik színdarabot szeretné előadni, de ha van rá vállalkozó szellemű diák, akkor akár saját darabot is szívesen látnánk a színpadon (persze csak tanári lektorálás után). Pontos, igényes munkát várunk tőletek! A meghallgatások időpontjai:...

Valóban. Ez a cikk felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt mindig ki szerettem volna próbálni magamat a színpadon, másrészt a forgatókönyvírás terén már van gyakorlatom, és bebizonyítottam a képességeimet. A többi már csak a zsűrin múlik. Az újságot a táskámba csúsztattam, és igyekezve elindultam az osztályterem felé. Pontosan az történt, amit vártam. Az osztálytársnőim odacsődültek hozzám, és próbálták elharsogni a kérdéseiket a többieket túlkiabálva. De ekkor szerencsére belépett a tanár. Mindenkit a helyére küldött, majd egy utolsó mondattal lezárta a témát:
- Egyébként, drágáim, tudom, mitől vagytok ilyen izgatottak. Én is hallottam, hogy Brian Bass Brooklyn Prime-nak udvarol, és meg kell mondanom, hogy ez mind a két oldalról jó választás. Na tehát, az órarend...
Fülig pirultam, mikor a tannő leleplezte, hogy az egész tanári kar tud a kapcsolatomról. Következő szünetben, mikor az osztálytársaim végre kiengedtek a teremből, találkoztam Brian-nel.
- A tanárok is... – kezdtem.
- Tudom. A többiek meg... – folytatta volna.
- Tudom – egymás mondatait fejeztük be. Ezután egymásra mosolyogtunk, megfogta a kezem, és megcsókolt. Számomra még mindig hihetetlen volt, hogy egy ilyen dögös, szexi, kosaras srác, aki bárkit megkaphatna a világon, várt rám egy évig. Ez után Brian elmondta, hogy nála Carly Rovens volt a legkíváncsibb, hogy mért engem választott, én pedig elmondtam, hogy a lányok faggattak, a fiúk meg csak egy kupacba ülve néztek ki az ablakon, és hegyezték a fülüket. Ezután szóbahoztam a színdarabot.
- Tudtam, hogy nagyon rá fogsz indulni erre a dologra. Nem volt hiába az a sok randi tavaly! Legalább kiismertük egymást! És egyébként jól gondolom, hogy te szeretnéd megírni a darabot?
- Igen, megírni, ÉS játszani benne. Veled!
- Ohohohohoo! Állj, állj, állj! Az kizárt! Se színészkedni nem tudok, se énekelni, se táncolni. Mit vársz tőlem?
- Nem tudom, de te jutottál az eszembe. Mostanában mindenről te jutsz az eszembe.
- Édes vagy, de erre én nem vagyok alkalmas. Nem kell aggódnod amiatt, hogy féltékeny leszek a darab béli párodra. Tudom, hogy engem szeretsz! – és lelkes puszit nyomott az arcomra.
A nap hátralévő része azzal telt, hogy válaszéhes osztály-, és évfolyamtársak kérdéseire válaszoltunk. Ez a hét még rólunk, majd kicsit később az év eleji dolgozatokról szólt, de később már mindenki hozzászokott, hogy Brian-nel járok, és így nyugodtan élhettük az életünket. Eljártunk vacsorázni, hétvégenként együtt futottunk, mivel ő a kosárcsapatba, én meg a röplabdacsapatba jelentkeztem.
Eközben fontos események zajlottak a baráti körünkben. Mint már tudjuk, Jessica Michaels Peter Grant-re hajt. Peter ezt nem tudja. Ő Jenny Hudsonnal szeretne járni, de Jenny visszafogja magát, mert az előző fiújába, Ted Peterson-ba szintén ő és Jess voltak szerelmesek, és őt Jenny kapta meg. És ilyen pechesek, hogy mindig ugyanabba a pasiba esnek bele. Peter már a 6. lesz. A kellemetlenségek tovább fokozódnak azzal, hogy PJ Jess-be szerelmes, de ezt Jess észre sem veszi, mert minden idejét leköti Grant.
PJ napról napra nyúzottabb volt, és egyre csak fogyatkoztak az aranyköpései. Az évindító buli óta alig beszélt, és ez nagyon aggasztott engem. Brian-nek is elmondtam a felvetéseimet, és mindenben igazat adott nekem, és neki is leesett, hogy PJ odavan Jessy-ért. És amikor felvetettem, hogy esetleg segítenünk kéne nekik, ha már végül is ők is annyit törték magukat miattunk, akkor Brian ezt mondta:
- Naná, hogy! – és ezzel meg is beszéltük, hogy ebben a percben kezdetét veszi a „Hozzuk össze Jesst és PJ-t” hadművelet.
Sokat filóztunk ezen Brian-nel, de nem tudtuk, hogy hogyan kezdjünk hozzá, és ő legtöbbször nem bírt magával. Elhülyéskedte, és a végén mindig csókolózásba fulladt a nagy ötletezés. De egyszer csak egy fenomenális ötlet jutott eszembe! Megírom a sztorit a forgatókönyv-pályázatra! Brian-nek is tetszett az ötlet, és még segített is, hogy minden pontos legyen. El is kezdtem dolgozni, és a mondatok szépen, lassan történetté kerekedtek:
4 főszereplőnk, Anne (Jess), Matthew (PJ), Bella (Jenny) és Aaron (Peet), egy szerelmi tetraédert képeznek. Anne legjobb barátja Matthew, aki gyengéd érzelmeket táplál iránta, de Anne már Aaronba szerelmes. Aaron viszont régóta Bella után vágyakozik, aki csak Anne miatt fogja vissza magát. Egyszer, mikor Anne éppen Matthew-nak áradozik Aaronról, ő elszólja magát, hogy szerelmes belé, és szégyenkezve elszalad. Anne Bellához fordul tanácsért, aki ezzel áll elő: „Mondd a szemembe, hogy nem érzel iránta semmit!”, és mikor Anne rájön, hogy nem tudja megtenni, mert Matt tényleg mindig figyelmes volt vele, kiderül, hogy nagyon is szerelmes belé. Gyorsan megkeresi, elmondja, hogy mégis őt szereti, és ezután Bella is összejön Aaronnal. Nagyot táncolnak, énekelnek a végén.
Mikor a forgatókönyv végleges változatát megmutattam, mindenki tapsvihar közepette ujjongott, és gratulált, de Jess meg PJ nem. Szerintem leesett nekik, hogy ők az ihletők. Felajánlottam aznap Jessica-nak, hogy este aludjon nálam, és ő nagyon szívesen elfogadta. Mikor megérkezett egyből letámadott, hogy csak a képzelete nagyította fel, vagy tényleg ő a darabom főszereplője.
- Nem csalás, nem ámítás. Te vagy Anne. PJ alakítja Matt-et, Bella meg Aaron pedig Jenny és Peet.
- De ugye a sztori az nem a... a valóság? – nézett rám a hatalmas, gyönyörű, mogyoróbarna szemeivel. Ő se hitte el a saját szavait, mert beleérezte magát a történetbe – Vagy PJ komolyan szerelmes belém?
Erre olyan szomorú, és fájó igazsággal teli képet vághattam rá, hogy arcát a kezébe temetve kezdett el zokogni. Egy pillanat alatt mellette termettem, mivel nem értettem, hogy most miért sír. Noszogattam, vigasztaltam, hogy egyáltalán erre választ tudjon adni.
- Annyi mindent mondtam! (Síróroham) Mindent... (Hüppögés) Mindent az ő füle hallatára! (Orrfújás) Mindig előtte áradoztam Peter Grant-ről – és végül csak kinyögte, hogy mi a legnagyobb gondja.  Nagyon sajnáltam szegényt. De még meg kellett tudnom, hogy most a szerelem, vagy a barát hiányát sajnálja PJ-ben.
- Jessica Michaels! Mondd a szemembe, hogy nem érzel iránta semmit! – idéztem a darabomból. Ő sírósan elnevette magát, és ezt felelte:
- Nem tudom a szemedbe mondani!
És ezzel el is dőlt a sorsuk. Jessy-nek mindent elmondtam, attól kezdve, hogy PJ már akkor is érzett iránta valamit, mikor minket akartak összehozni, egészen az évnyitó buli estéjéig. Ezek után Jess megint zokogásban tört ki, nekem meg már le kellett rohannom a boltba, hogy vegyek zsebkendőt, mert már két zacskóval elhasznált. Később, mikor megnyugodott, kidolgoztunk egy pontos tervet, hogy miként is fogja elmondani PJ-nek, hogy sajnálja, és hogy végig belé volt szerelmes, csak nem vette észre. Kimerültünk a sok sírástól és nevetéstől, és kevés – hangsúlyozom, nagyon kevés – tanulás után lefeküdtünk aludni.
Másnap rendkívül izgatottan ébredtünk, mert Jess-nek a tettek mezejére kellett lépnie ahhoz, hogy ne vessen véget a legjobb barátságának, és a szerelmének egyaránt. Fénysebességű készülődés, fodrász-szalon last minute kivitelben, sminkelés gyors üzemmódban, és már úton is voltunk a suli felé. Jess félpercenként megkérdezte, hogy tényleg jól néz-e ki, és én mindig megnyugtattam, hogy igen, tudván hogy valószínűleg én is ezt csináltam egész kilencedikben. Leszálltunk a suli előtt, és egy utolsó nice-look korrekció után már a suli vaskapuját erőszakoltuk a helyére. Jess – mint mindig – most is gyönyörűen festett, és enyhén kipirult arca ragyogott az izgalomtól. Korábbi busszal jöttünk, mivel tudtuk, hogy PJ-t az apja hozza, aki meg korán jár dolgozni. A számításunk pontos volt. PJ már ott volt a teremben. Jess a lámpaláza miatt remegett, mint a nyárfalevél, és fuldokolni kezdett, és tudtam, hogy kell neki egy óra emberek között, hogy megnyugodjon. Viszont elhatároztam, hogy első óra után mindenképp megteszi azt a lépést, aminek a megtervezésére az egész tegnap estét rááldoztuk.
Az első órám angol volt. Mint még sok másikon, ezen is PJ padtársa voltam, de egyetlen árva szót nem szólt hozzám a „Szia, hogy vagy?”-on kívül. Mindig megpróbáltam felhozni valami témát, de lerendezte egyszavas válaszokkal, mint „aha”, vagy „hm”. Kicsengetéskor nem mentem Jessy-hez. Úgy döntöttem, hogy az én munkám itt véget ér. És ez meg is hozta az eredményt.
Jess közeledett PJ-hez mosolyogva, PJ meg elszánt arccal tartott Jessica felé. Mikor egymástól már csak egy méter választotta el őket, megszólalt Jess:
- Szia Parker! Figyelj, beszélni...
- Nem, TE figyelj! Ne is próbáld meg belém fojtani a szót, mert nem fog sikerülni! Már jó fél éve, hogy el akarom mondani azt, amit most készülök kinyögni. Azt, amit Brooks rejtélyes módon beleírt a darabjába. Amit jó ideje titkolok, és ami miatt rosszul esett, mikor Peter-ről beszéltél. És nem rólam. És most, több hónap után kimondom: Szeretlek! És te akármit is...
- Jaj, Istenem, PJ, fogd már be a szád, én is szeretlek! – azzal Jessy a fiúja nyakába ugrott, és hirtelen eltűnt közöttük a magasságkülönbség. PJ eleinte értetlenül fogadta a lány ujjongását, a végtagjai sem reagáltak Jess ölelésére. De pár másodperc után megértette, hogy mégsem kell elkullognia csalódottan, hanem gyönyörű barátnőjével, kéz a kézben, díszmenettel kísérve. Megint kivirult a mi PJ-nk, és Jessica is ragyogott. Megint együtt volt a nyerő duó, és ez mindenkinek felvirágoztatta a hangulatát a körünkben.
Jenny és Peter eközben egymásra találtak. Mostanában minden idejüket együtt töltötték, mivel szinte szomszédok, és padtársak, de én már látom, hogy ennek nem lesz jó vége. Jó, ha ismerik egymást, de nem jó, ha túlságosan ismerik egymást. Meg egy idő után az ember kifogy a beszédtémából. Nem, én és Brian sohasem fogunk kifogyni, és ha mégis, akkor is jól megleszünk, mivel minket egymásnak teremtett a jó Isten is.