Mítosz és valóság

A bölcsészkar dékánja röviden összefoglalta a Minótaurusz eredettörténetét, a görög mitológia átlagemberek számára diszkréten feledés homályában hagyott epizódját. A mítosz szerint mielőtt Minósz királlyá lett volna avatva, jelet kért Poszeidontól, hogy vajon ő vagy fivére lesz-e az uralkodó. Poszeidón Minósznak jósolta a királyságot és ennek jeléül egy fehér bikát küldött, amelyet Minósznak fel kellett volna áldoznia a jóslat beteljesülésekor.
Minószt azonban elbűvölte a tengerből előbukkant fehér bika szépsége és ezért egy másik bikát áldozott fel, remélve, hogy Poszeidón nem veszi észre a cserét. A tenger istene haragjában őrületet küldött Minósz feleségére, Pasziphaéra, így az asszony szerelmes lett a bikába. Segítségül hívta a híres feltalálót, Daidaloszt, aki egy fa-tehén álruhát készített, így Pasziphaé egyesülhetett az állattal. 
A szörnyű nászból született a Minótaurusz, akit az emberek elől el kellett rejteni. A gyermek félelmetes lett, emberi testtel és bikafejjel rendelkezett, és egyre veszélyesebb lett, ahogy felnőtt. Minósz Daidalosszal építtetett egy hatalmas, bonyolult labirintust Knósszosz alatt, ahol a Minótauruszt bezárva tartották. Minósz fia, Androgeósz halála után Athénnak minden kilencedik évben hét fiút és hét leányt kellett küldenie Krétára, hogy a Minótaurusznak áldozzák őket.
A történet végére érve bejelentette:
-Köszöntsük következő előadónkat, Enikőt!
A vendégsereg vastapssal üdvözölte a lányt, ahogy megjelent hosszú, hófehér ruhájában, a homlokán virágkoszorúval. Ahogy a romantikus elképzelések szerint egy ókori görög királynő kinézhetett.
-Enikő karunk végzős hallgatója és ezt a mitikus szerelmet fogja bemutatni Bajnok közreműködésével!- mondta a dékán és a színpadra vezetett bikára mutatott.
Enikő tudta ugyan, hogy mi fog történni, de amikor meglátta Bajnok méreteit, megfordult a fejében, hogy inkább visszalép. De nem okozhatott csalódást a vendégeknek és a szponzoroknak. Úgy döntött, hogy végigcsinálja a műsort, bármi is lesz.
A dékán látta Enikő aggódó arckifejezését, ezért mellé lépett és suttogva hozzászólt:
-Megértem, ha inkább nem vállalod. Kihagyhatjuk ezt a műsorszámot….
-Nem, nem szükséges - szakította félbe a lány.
-Egy kicsit ideges vagyok, ennyi az egész. Egy perc és minden rendben lesz!
-Biztos? -kérdezte a dékán kételkedve. 
A lány sápadt arcát nézve nem volt igazán meggyőződve arról, hogy Enikő teljesen rendben lesz. A férfi -támogatói bevétel ide vagy oda-, de inkább törölte volna a műsorszámot, nehogy az előadás alatt legyen gond.
-Tényleg rendben vagyok! Csak egy kicsit szoknom kell még a látványt. -válaszolta Enikő és remélte, hogy valóban úgy van, ahogy mondja. Meggyőző mosolyt erőltetett magára, majd nyugodtan folytatta:
-Most már kész vagyok. Kezdhetjük!
-Akkor le a ruhával! - mondta  megkönnyebbülve a dékán.
Enikő engedelmeskedett. Miközben a szűziesen fehér ruha -ami alatt a lány semmit nem viselt- a földre került, a segítők egy kis állványt toltak a színpadra.
-Helyezd magad kényelembe! - szólt a tanszék vezetője az állványra mutatva.
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett. A szíve a torkában dobogott. Furcsán vegyes érzés fogta el: az egyik pillanatban türelmetlen volt, hogy miért várat magára a kezdés, a másik pillanatban rettegett az egésztől és elfutott volna. Amíg a szélsőséges gondolatok közt hánykódott, a bikát a háta mögé vezették. A hatalmas nemi szervet mindenki tisztán láthatta. Az állat gondozója a bika oldalához lépett és masszírozni kezdte a hímtagot, ami láthatóan nőni kezdett.
-Még ennél is sokkal nagyobb lesz. Ideje kezdeni, mert különben nem fog beférni!- jelentette be a dékán és a gondozó beigazította az állat hímtagját.
Enikő átható sikolyt hallatott, ahogy a bika belehatolt. Iszonyatos fájdalmat érzett. Mintha valaki a karját dugta volna bele minden előjáték és síkosítás nélkül. A bika nem tudott a lány fájdalmáról, csak ösztöneinek engedve nyomta be a még kint levő részt. 
A csinos egyetemista próbált még előrébb hajolni, de az állvány nem engedte. A bika könyörtelenül kezdett ki- és be mozogni, és minden lökéssel csak nagyobb lett. Enikő már nem érezte a fájdalmat. Túl sok volt ahhoz, hogy tudatosan felfogja. A hüvelye, de még a méhe is kevés volt ahhoz, hogy befogadja az állatot. Érezte, ahogy a belső szervei szétszakadnak és lassan felnyársalódik a hímtagra. Utolsó erejével még felemelte a fejét és kinyitotta a száját, majd mozdulatlanul bámult a semmibe. A bika hatalmas áradattal elélvezett. 
A spermája kispriccelt Enikő száján és összefröcskölte azt a néhány nézőt, aki közben feljött a színpadra, hogy közelről láthassa a lány arcát és mostanra már üvegessé vált tekintetét.