Merengő történetek

Kavarog bennem az érzés, amikor rá gondolok. Olyan, mint a víz, ha felkavarod; nincs benne semmi, saját magával kevered, mégis fodrozódik.

Haliho!:) Ez az első szöveg, amit kirakok. A helyesírásbeli problémaként elnézést, fejlesztem magam.
Ezek a gondolatok egy éjszakám pár pillanatát mutatja be. Ha esetleg valaki hasonlóan érez, mint én akkor, akkor jobbulást! Holnap minden jobb lesz!:)

- Margitkám, ha megkapom a nyugdíj emelést akkor elutazom a Maldív szigetekre.
- Juditkám legyen így. Én iszom egy vodkát. Te is kérsz?
- Kérek.
- Brigittát felvették az egyetemre. Lesz belőle valaki.
- Az apja hol van?
- A nemzetközi űrállomáson szolgál már három éve. Mielőtt megkérdeznéd, igen egyfolytában megszakítás nélkül három éve fent van.
- Margitkám, nő nélkül?
- Rendelkezésére áll a szexrobotnő.

Ne sírj lelekecském! - simogatta meg a fejem.
A könnyeid elolvasztják az édes arcocskádat...

Csak emlékek kusza, összegabalyodott, szabálytalan, nehéz halmaza, amit leteszek itt örökre. Talán...

Mindig mindenki el akart venni belőlem egy darabot és miután persze megtöltekezett azzal, ami kellett neki, magamra hagyott. Nem tudjátok hová vitte?

Olyan volt benne lenni, mint kikövezett sétányon kopogtatni az esernyő hegyét, karba font szerelmünkkel áradozni a
fák és növények illatáról. Nézd! Ők voltak a barátok.

Rombolni fogok, ha nem tudom mitévő legyek, s hajnalban egy építkezésen találom magam, téglák és törmelék között. Arcok, tárgyak, felszínes léghullámok, izzadt kipárolgás rángatózik zsigereimben a paplan alatt.
Ébredj!

Kezemben felszabdalt mindent a szike, kecsesen hajlongva,
mint egy körző hűs ívének görbülete gondos árnyékot vet fehér
gumikesztyűmre.

Takard el szemed, s lásd az időt a messze
kipárolgó leheletet.