Merengő történetek

Olyan volt benne lenni, mint kikövezett sétányon kopogtatni az esernyő hegyét, karba font szerelmünkkel áradozni a
fák és növények illatáról. Nézd! Ők voltak a barátok.

Rombolni fogok, ha nem tudom mitévő legyek, s hajnalban egy építkezésen találom magam, téglák és törmelék között. Arcok, tárgyak, felszínes léghullámok, izzadt kipárolgás rángatózik zsigereimben a paplan alatt.
Ébredj!

Kezemben felszabdalt mindent a szike, kecsesen hajlongva,
mint egy körző hűs ívének görbülete gondos árnyékot vet fehér
gumikesztyűmre.

Takard el szemed, s lásd az időt a messze
kipárolgó leheletet.

Majd egyszer, elég erősnek érzitek magatokat, hogy bábutok megmérettessen, és patkolatlan talpa legyen a szabad gerincű fának, hogy állandó élő erő járja át a zárt cipőben veszteglő, üzenetet hordozó akaratot.

Itt olyan békés minden. Nem érzed a magnetofon lágy sercegését, tölcséréből kiszabaduló, öblös törődését?

Újra a napköziben, az emeleten egy osztályban, ablak mellett nézek ki a tájra, piros-kék ceruza
vonalai folynak le az A4-ről a természet irányába.

Ezt a történetet nagyon régen hallottam attól, akit szerettem. Csak annyit fűzött hozzá, hogy velem ne ez történjen...

Rövidke szösszenet az Instagram fénykorából

Megtelt a persely, úgy látszik kifizetődőbb ha írok a csöpögős fórumba, ahol könnycseppeket hullajtanak a gyenge akaratért.