Forever Young 3.rész

Forever young

A történet, és a szereplői mind kitaláció.
Bármely nemű egyezés a valósággal a puszta véletlen műve.


3. Milyen volt az éjszaka?
Brian gondolatai...
Kinyitottam az ajtót, és kiléptem rajta azzal a lánnyal, akiről tudtam, hogy tényleg megért. A folyosón egy pisszenést se lehetett hallani, ami azért volt furcsa, mert 7 gimis ott ült a konyha asztal körül, és ahelyett, hogy ordítoztak volna, csak a saját, összekulcsolt kezüket nézték. Viszont mikor mi megjelentünk, már a Mi összekulcsolt kezünket nézték. Istenem, ezek miről beszélhettek, míg mi nem voltunk itt? Muszáj volt valahogy oldani a feszültséget, én meg feltaláltam magam.
- Mi a téma? Nem megyünk át a nappaliba? Itt már nem férünk el – de nem mozdult senki. Néma csönd. Mi van, ezek már az emberi szóból se értenek?
- Hahó! Emberek, mozgás! – erre mindenki alatt egyszerre nyikordult a szék, és áttódultunk a nappaliba. Jess, Angie, PJ meg Randy leültek a nagy kanapéra, Barbie Alex-szel ült a kétszemélyesen, Richy meg egyedül a fotelben. Nekünk a zongoraszék, és a kisfotel jutott. Továbbra sem szólalt meg senki. Kezdett kínossá válni a szitu, de akkor Brooks felállt.
- Na, jó, figyeljetek! A szobában nem történt semmi olyan, amit tiltana a törvény! Csókolóztunk, és kész! Se több, se kevesebb. Semmi – de még mindig semmi reakció. Láttam rajta, hogy töri a fejét, és akkor eszébe jutott valami. Felállt, és ezt mondta:
- Ja, és jó volt! – erre mindenkiből kitört a röhögés. A feszültség hirtelen mindenkiben feloldódott, a hangulat újra visszatért közénk. Odajöttek hozzánk, hogy kérdezősködjenek, most már mindenki poénkodott. Először PJ, meg Jess tolongtak elénk érdeklődni. Elmondták, hogy min ügyködtek egész évben, mi meg csodálkoztunk, és elképedve hallgattuk, hogy mi mindennel próbálkozott ez a két szerencsétlen.
- Arra emlékeztek, mikor úgy volt, hogy pizzázni megyünk, de aztán mindenki lemondta, és csak ketten mentetek el, és Brooklyn felhúzott egy csövest? Az volt az év legjobb sztorija! – mondta PJ.
- Meg amikor olyan hamar elhúztunk a kosármeccsről, és Brian, te elvitted Brooklynt fagyizni? – nosztalgiázott Jess. Most, hogy ezt így bevallották, rájöttem, hogy az ál-randik nekem is gyanúsak voltak... Mindig csak mi ketten nem mondtuk le a talit. Később a többiek elmesélték, hogy attól féltek, hogy lefekszünk egymással. Lehet, hogy kicsit belepirultam, mert szégyelltem magam. Még a barátaink szerint sem lett volna jó ötlet... De Brooks-on semmi nem látszott. Ő mindig jó színész! Átkaroltam a vállát, és õ is megértette, hogy most már összetartozunk.
- És ti most akkor jártok? - kérdezte Jess izgatottan. Brooklyn-nal összenéztünk, és együtt kijelentettük, hogy "Igen, járunk". Aztán megcsókoltam, most először a többiek előtt, hadd örüljenek. Jess tapsolt, és sikítozott örömében (bár lehet, hogy csak a saját sikere miatt viháncolt). Az eredeti hangulat visszatért, bementünk a szobába, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol abba hagytuk. Brooklyn beült a két térdem közé, nekem dőlt, ami tökéletesen kellemes nyomást mért a mellkasomra, és ez megnyugtató érzés volt. A beszélgetést csak hajnali kettőkor fejeztük be, amikor már sokan fáradtak voltak.
*
Brooklyn gondolatai...
Hajnali kettő körül mindenki a lefekvéshez kezdett készülődni. A lányok zuhanyoztak előbb, aztán a fiúk. Nem azt a pizsimet vettem fel, amit kikészítettem, hanem egy sötétkék, selyem hálóinget, ami lenge szellő hatására is képes volt fellibbenni. Ezt leszámítva nagyon szexi voltam benne. Sőt, ezzel együtt is! Brian egy feszes, fehér atlétát hozott magával, amiből kint van az egész, kigyúrt válla, és izmos karja, meg egy hosszú, bő, fekete-fehér-szürke kockás nadrágot. Az alvásrend úgy alakult, hogy Barbie meg Alex együtt alszanak a nagy franciaágyon, Angie meg Rachel a felfújható kétszemélyesen, Jessica az én ágyamon, PJ a testvéremén, Randy az egyszemélyes felfújhatón, Brian meg én pedig a másfél személyes vendégágyon a vendégszobában. Jess, Angie meg Rachel egy szobában aludtak, de tudtuk, hogy miután mi elvonulunk lefeküdni, a többiek is odacsődülnek kupaktanácsot tartani. Míg Brian zuhanyozott, mindenki bőszen osztogatta a jó tanácsait.
- Ha elkezd vetkőztetni, akkor mondj nemet!
- De mindenesetre tarts készenlétben egy gumit!
- Tudod, õ is pasi! Mind csak azt akarja!
- Csak addig engedd, amíg mindkettőtöknek jó!
- Én előre szóltam, hogy nem jó ötlet egy ágyban aludni!
- Brooklyn, figyelj! Brian nagyon szeret téged. Ha nem bír magával, az csak azért van, mert fiú. Nem ura a saját testének, a vágyainak, sőt, még a gondolatainak sem, de szerintem te sem vagy az igazán. Minden esetre legyetek nagyon óvatosak, sok szerencsét, jó éjszakát! - mondta PJ. Annyira meghatódtam! Egy év alatt rájött, hogy hogyan is kell velem megértetni valamit. Erre még senki nem volt képes. Nagyon hálás voltam neki. Őszinte baráti szeretettel átöleltem. Ekkor Barbie rám szólt, hogy Brian a szobában van az ágyon, és hogy mindjárt kijön, hogy megkeressen. Ő még nem látott a hálóingben, ezért hatásos belépőt akartam. A többiek drukkoltak, hogy minden jól menjen, és akkor beléptem a szobába.
Brian a holmija közt matatott éppen, nem hallotta, hogy bejöttem. Az ajtónak támasztottam a halántékom, olyan ártatlan képet vágtam, mint még soha, és a kisujjam körmét rágva megkérdeztem:
- Szabad? - mire õ megfordult. Láttam az arcán az elképedést, a lenyűgözöttséget, a döbbenetet, és a kezdeti stádiumban lévő jelét annak, hogy szenved.
- Nem szabadna... – mondta, és tisztán hallottam a hangjában a megfékezhetetlen vágyat, és az önmegtartóztatás kínját is. Az előbbit le se tagadhatta volna, hisz szemmel láthatóan nagy hatással voltam rá. Bezártam az ajtót, odalibbentem hozzá, nagyon- NAGYON közel, õ meg csak bámult, és nagyokat nyelt.
- Miért? Talán valami baj van? – kérdeztem a leges-legmeggyőzőbb tudatlanságommal, és ártatlanságommal. A kezeimet a hátam mögött összekulcsoltam, mint egy kislány, és nyakamat nyújtóztatva pislogtam rá. Brian a levegőben izomgörcsöktől rángva körülírta a vonalaimat pár centi távolságra a testemtől, de nem ért hozzám egy ujjal sem, pedig tudtam, hogy nagyon szeretne.
- Te nagyon-Nagyon-NAGYON rossz vagy, ugye tudod? – suttogta, de ez inkább tűnt mentegetőzésnek, mint fenyegetésnek. Én, hogy további megterhelést bocsássak a tűrésküszöbére, egy ujjammal, csak eggyel, elkezdtem köröket íni a mellkasán (ami mellesleg kigyúrt, dögös és szexi), mire ő alig észrevehetően el kezdett hátrálni, és erre én ezt kérdeztem.
- Most mért mondod ezt? - Éreztem, hogy a száját harapdálja, küszködik, és mindjárt legyőzöm, elindultam hát körbe. Az ujjammal bevándoroltam a nyakát, a vállát, a hátán elindultam lefelé, egészen a csípője alján barangoltam, ahol hozzáértem a fedetlen bőréhez, beleborzongott. Mikor újra szemben álltunk egymással, mind a tíz ujjbegyem a mellére biggyesztettem, és mindet elkezdtem lassan lefelé húzni. Leértem egészen addig, amíg a nadrágja kezdődött, és elkezdtem felfelé húzni az atlétáját.
- Kérlek, ne csináld! Hagyd abba! - De könyörgése süket fülekre talált. Folytattam, miközben ezt suttogtam a fülébe:
- De hát mit, Brian? Mit ne csináljak? - És már le is húztam róla az atlétát. A kezét ökölbe szorította, amitől az izmai még inkább megduzzadtak a karján. Én azon is végighúztam az ujjam, és ezt mondtam.
-  Hogy te milyen erős vagy! - Már nagyon szenvedett szegény. Megadtam neki a kegyelemdöfést. Lábujjhegyre emelkedtem, és az állcsontja alatt megcsókoltam. Ekkor hallottam egy halk, reménytelen sóhajt, majd láttam, ahogy Brian térdei lassan ülésre kényszerítik gazdájukat.
- Feladom – mondta legőszintébb hangon, amit valaha hallottam, csak engem nézett, le se vette rólam a szemét. Majd megragadta a csípőmet, mint aki eszét vesztette magához húzott, majd szájon csókolt. Nem volt erőszakos, inkább szenvedélyes. Engedtem neki, hisz én provokáltam. A hajamba túrt, egyre közelebb húzott magához. Én a mellkasát simogattam, õ a derekamat egészen a combomig, miközben egyre tüzesebben csókolóztunk. Én a dereka köré fontam a lábam, és visszatértem a nyakának csókolgatásához. Eközben ő felállt, a falhoz lépett, a hátamat nekinyomta a falnak. A tekintete, a csillogás a szemében olyan sóvárgásról árulkodott irántam, hogy rájöttem, a tervem jobban sült el, mint hittem.
- Miért csinálod ilyen jól, ha nem is akarod? - lihegte. Újra szájon csókolt, mire én ezt mondtam neki:
- Csak... Mert... Meggondoltam.... Magam... - Azért tartottam szünetet minden szó között, hogy egy-egy csókkal nyomatékosítsam azoknak súlyát. Ekkor egy lépéssel visszavitt az ágyhoz, és már a párnák közt voltam.
- Meggondoltad magad? - visszhangozta. Láttam a szemében, hogy nem hiszi el, hogy ez tényleg a valóság.
- Meg - biztosítottam e felől. Közelebb húztam magamhoz, de õ visszahúzta magát.
- De biztos ez? - Na, ezt már nem bírtam ki. Átfordultam, hogy én legyek fölül.
- Te most szívatsz? – kérdeztem felháborodva. Erre felült, és eltolt magától. A szemembe nézett, pillantása belefúródott az enyémbe.
- Nem. Csak az a gond, hogy nem tudom, be szabad-e piszkolni a te tökéletes tisztaságod - Kellett 10 másodperc, hogy felfogjam, mit mondott, és még 10, hogy magamhoz térjek a meghatódottságtól, és letöröljem a könnyeim.
- Tudod, ez volt a legszebb dolog, amit valaha mondtak nekem. - azzal átöleltem, és a könnyeim ismét végigfolytak meztelen hátán. Õ is megölelt, simogatta a hajamat, majd szétválva letörölte a vízcseppek fénylő nyomát az arcomról. Abban a percben tudtam, hogy aznap este már semmi nem fog történni. De jobb is volt így. Én nagyon kimerültnek éreztem magam, így hát Brian hátradőlt, én a vállára tettem a fejem, és ő elkezdett mesélni, mindenfélét, de az agyamnak már nem volt elég energiája, hogy fel is fogjam, amit mond. Az utolsó emlékem az volt, hogy egy gyönyörű hang ezt duruzsolja a fülembe: "Jó éjt, Brooklyn!"
Másnap összeölelkezve ébredtünk. Mikor én még lábadoztam, õ már az arcomat tanulmányozta. Azon tűnődhetett, hogy mennyire emlékezhetek az előző estéből. Mindenre frissen, tisztán, és pontosan emlékeztem. De csak ennyit mondtam:
- Szia. - Ebből már leesett neki, hogy tudom ki ő, és nem csapom agyon egy baseball ütővel. Ő se mondott többet, csak ennyit:
- Szia. - Még mindig nem volt rajta pizsifelső, ezek szerint azóta el sem mozdult innen, mellőlem. Kavarogtak bennem az érzelmek, nem tudtam, ha le kéne írni fenomenálisnak, vagy felejthetetlennek írnám le.
- A tegnap este valami... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Brian szabályosan belém csókolta a folytatást, de rájöttem, hogy be is fejezte a mondatot.
- Pontosan. - mondtam, miután újra egymásra vigyorogtunk.
- Tudom. - A fülemhez hajolt, és beleduruzsolt:
- Egyébként eszméletlenül vonzó, dögös, szexi és nagyon meggyőző voltál. És még most, 3 és fél óra elteltével is olyan csábító vagy, hogy legszívesebben most azonnal... - Éreztem amint beleharap a fülembe, én meg csak vigyorogtam magamban, majd miután a szemembe nézett újra megcsókolt, majd újra, meg újra. Viccesen megharapdáltam a száját, õ meg belement a játékba.
- Na, várjál csak! – mondta, azzal elkezdett csiklandozni, mire én nevetve menekülni kezdtem, de az ölébe kapott. Hirtelen megváltozott minden, ez a hangulat a tegnap estét idézte. Ugyanolyan vággyal nézett rám, mint tegnap, mikor kérettem egy sort. Ezek szerint nem is lett volna rá szükség? A csókolózás során megint a párnák közt végeztem, de tudtam, hogy semmi sem fog történni, mivel csak a tegnapi szenvedéséből szeretett volna visszaadni egy kicsit. Térdeltünk az ágyon, a derekam nem hagyta őt nyugodni, én meg a meztelen felsőtestétől jöttem lázba.  Éppen megint kezdett volna komolyra fordulni a dolog, mikor:
- Gyerekek, mindenki nagyon örül, hogy szeretitek egymást, meg minden, de kib*szottul éhesek vagyunk! - hallottuk az ajtóból, és mindketten odakaptuk a fejünket. Jessica állt ott, karba tett kézzel, az ajtónak dőlve, és mosolyogva csóválta a fejét.
- Tűnés! - mondtam félig nevetve. Kicsit zavarban voltam, biztos fülig pirultam, de Jess később még megfizet ezért. Ezután kiment, és mi Brian-nel hang nélkül összenevettünk.
- Fú, mekkora égés! - mondta, és már nyúlt is az atlétájáért. Mikor kiértünk a konyhába, mindenki nagyban beszélgetett. Úgy látszik, az hogy elmondhatták a tanácsaikat nagyon megnyugtatta őket. Mindenki a saját dolgával törődött, mintha mi se történt volna, és ez így volt jó. Nekiláttam a reggeli elkészítésének, nem egyszerű dolog kilenc fejlődő szervezet számára elegendő mennyiségű ennivalót előteremteni, de Brian segített. Jaj, kit hülyítek? Végig láb alatt volt! Máshol talán, de a konyhában nem egy aduász.  Miután már kétszer elküldtem szegényt oda, ahova gondoltam, harmadszor már csak kiengesztelni jött vissza... ;) Mikor mindenki nekilátott a reggelinek felmerült a kérdés, hogy ki hogy aludt. Én speciel nem válaszoltam a mindenkinek feltett kérdésre, de PJ nem hagyta szó nélkül a dolgot.
- Hát te, Brooks? Milyen volt az éjszaka? – mondta, mintha puszta udvariasságból kérdezné. Minden szempár rám szegeződött, én pedig ’Ezért még megfizetsz’ pillantással sújtottam PJ-t. De már csak azért is vissza akartam neki szúrni, tehát ezt válaszoltam:
- Köszönöm, kielégítő volt! – és szemrehányóan rámosolyogtam, mintha mi sem történt volna. PJ a tányérjába meredt, a többiek meg igyekeztek elfojtani a nevetést.  Mindenki számára egyértelművé vált, hogy semmi közük sincs hozzá. Felálltam, hogy elmosogassam a tányérokat, és közben dudorásztam. Brian a hátam mögé osont, és a dúdolásomra elkezdett velem ringatózni. Az arcát az enyém mellé simította, és a fülembe szuszogott. Megnyugtató volt, mintha az elveszett részem visszatalált volna hozzám. A szívverését pedig éreztem a hátamon.
Dél, félegy körül már mindenki elment, de nem vettünk könnyes búcsút, hisz tudtuk, hogy 2 nap, és újra találkozunk. Méghozzá a suliban. Kezdetem is készülődni, mert még fel kellett díszítenem az új schoolbag-emet, amit nemrég varrtam. Az évnyitós cuccom már ki volt készítve, de még be kellett fejeznem a kötelezőt, amiből még 2 és fél fejezet hátra volt. Így telt az utolsó két napom a nyárból – teletűzdelve chat-elésekkel, és telefonálásokkal, amiknek a nagy részében Brian volt a vonal túlsó végén.