Forever Young 39.rész

39.    Békülés Jess-el
Másnap kinyitottam a szememet, és csak néztem a plafont. Szépen lassan visszatértek az emlékeim az előző estéről, és egy széles mosoly terült el az arcomon. Brian jutott eszembe. Visszacsuktam a szememet, és magam elé képzeltem, de egy éles hang megtörte a varázst. A telefonom csörrent meg, és rezgett. Vonakodva utánanyúltam, de mikor megláttam a kijelzőn a nevet, gyorsan felnyitottam, és beleszóltam.
- Brian! – üdvözöltem kissé rekedt hangon.
- Ó, hála az égnek! Attól féltem, hogy az egész tegnapot csak álmodtam – sóhajtott fel megkönnyebbülten Bry. Ekkor azonban észrevettem, hogy anya karba tett kézzel figyel az ajtóból.
- Bry, nehezemre esik ezt mondani, de vissza tudnál hívni később? Anya itt áll az ajtóba, és van egy olyan érzésem, hogy magyarázatot vár a történetekre.
- Persze, szia! Ja, és Brooks!
- Igen?
- Szeretlek!
- Én is. Nagyon! – mondtam elérzékenyülten, majd kinyomtam, és széles mosolyra húzódott a szám. Anya arca is megenyhült.
- Kicsim, jól sejtem, hogy tegnap este Te meg Brian...?
- Igen – mondtam halkan.
- És védekeztetek?
- Igen, anya. De ha nem haragszol a többi részletet megtartom magamnak és Brian-nek.
- Persze, kicsim, nem akartam tolakodni, de a biztonságod nagyon fontos. És jelenleg nem tenne jót egyikünknek sem, ha teherbe esnél.
-  Egyébként neked köszönhető, hogy védekeztünk. A te táskádban találtam egy óvszert. Amúgy nem volt nálam.
- Ennek örülök, édesem, de azért most már hordj magadnál, biztos, ami biztos. És még egy kérdés. Hogy történt ez, hogy Brian, és nem Patric?
- Ez már rég óta gyűlt bennem. Szerettem volna megadni neki azt, amit ő akart, de nem tudtam. Nem voltam rá képes.
- Kicsikém, ezt senki nem is kérte tőled! A szívnek nem lehet parancsolni! És ezt Patric is megérti majd – simogatta meg a hátamat anya.
- Szerintem megértette.
Mikor anya kiment, végre volt esélyem átgondolni, hogy mi lesz most. Évzáró lesz pénteken, azután pedig buli Byron-nál. Még azelőtt beszélnem kell Jessica-val, és rendbe kell hoznom a barátságunkat. Fel is hívom! – gondoltam, de aztán eszembe jutott, hogy ha eddig nem vette fel, most miért venné. Mindenesetre megpróbáltam.
- Bíííp... Bíííp... Szia, Brooks! – mondta Jess vidáman, mintha mi se történt volna.
- Öhm, szia, Jess! – mondtam meglepettem. – Mit gondolsz, találkozhatnánk ma a városban?
- Persze, annyi mindent kell mesélned! Akkor fél óra múlva a Jeff előtt, jó?
- Ö, ott leszek – mondtam, még mindig a sokk hatása alatt. Mi ütött Jessica-ba? Azt hittem, hogy most már soha sem fog hozzám szólni... Mi történhetett? Mi változott meg? Fél óra múlva Jess már ott várt a Jefferson előtt, és mosolyogva tárta szét a karját, mikor meglátott.
- Brooks, édes, drága barátnőm! – kiáltotta. Még mindig nagyon furcsálltam a viselkedését, de nem akartam rákérdezni. Ám ő a tartózkodásomból rájött, hogy nem nagyon tudom feldolgozni ezt a hirtelen pálfordulást, és felvilágosított a történtekről.
- Brian mindent elmondott. Azt, hogy tegnap dobtad Patric-et, és hogy találkoztatok a külvárosban, és hogy minden a régi. Nem feszegetem a határokat, ha megkérdezem, hogy Patric mit rontott el? Nem volt jó a szex, vagy csak simán elkezdett bunkózni, mint azelőtt?
- Jess, igazából egyik sem...
- Tehát a szex az jó volt.
- Nem... úgy értem nem tudom, én nem feküdtem le Patric-kel!
- Nem? De Brian azt hiszi...
- Brian tudja – fojtottam el egy mosolyt. – Brian mindent pontosan tud. Tegnap megbeszéltük a dolgokat.
- És akkor most tényleg minden a régi? Minden?
- Azért nem minden... – mosolyogtam titokzatosan.
- Mit nem mondtok el nekem? Brian szó szerin pontosan ugyan ezt válaszolta! Mit titkoltok? – kérdezte felháborodva.
- Ez most mindegy, inkább mesélj, hogy mik történtek, amíg én... nem voltam itt.
És Jessica készségesen elmondott mindent, amiről lemaradtam. Richy sztorijáról, magáról és PJ-ről, és mindenről, amiből kimaradtam. Átbeszélgettük az egész délelőttöt, és én is elmeséltem neki, hogy mi minden történt velem. Délután felhívtuk Brian-t, PJ-t, Barbie-t, Alex-et, Randy-t, és Angie-t, Richy-t és Justin-t (mivel ők időközben egymásra találtak), és Jenny-t meg Peter-t, és együtt bandáztunk a városban. Mindenki nagyon örült, hogy végre megint köztük vagyok. Brian este hazakísért, és nagyon szerelmesnek éreztem magam. Nem tudtam betelni az ölelésével, az illatával, a mosolyával, a kedvességével, és azzal, hogy ő pont ugyanezt érzi irántam. Szerelmet, kitartás, és hűséget.
Hamar elrepült ez a pár nap az évzáróig, és mire észbe kaptam, már az iskola küszöbén toporogva vártam, hogy Brian megjöjjön. Időközben gyülekeztek az emberek, mit sem sejtve, és még mindig az egy hete játszott döntőn történt eseményekről sutyorogtak. Mit fognak gondolni, ha újra meglátnak Brian-nel? Tudjátok mit? Igazából nem is érdekelt. Csak az számított, hogy boldog vagyok.
Lengedezett a nyári szellő, és én leültem az iskola előtti parkba, hogy ott megvárjam Brian-t, mikor megláttam Patric-et. Ő is észrevett engem, és lelassított. Újra meg újra felém pillantott, és nem tudta eldönteni, hogy idejöjjön-e hozzám, vagy sem. Végül rászánta magát, hogy leüljön mellém a padra. Kínos beszélgetés vette kezdetét.
- Szia – mondta halkan. Nem számítottam arra, hogy ennyire kellemetlen lesz így az újra találkozás, de nem tudom mit vártam egy fél év együtt járás után.
- Szia. Jól vagy? – kérdeztem udvariasságból.
- Voltam már jobban is – vallotta be kissé szemrehányóan Patric. Lesütöttem a szememet, és elhúztam a számat. Patric-nek igaza volt. Hazudtam neki, becsaptam, és igazságtalan voltam vele. Pedig ő mindent megtett értem. – Az egész suli minket bámul az udvarról – mondta. Hátrapillantottam, és igaza volt. Az iskolánkhoz tartozott egy focipálya, és emellett állt egy 15 méteres kerítés. A kerítésen keresztül pedig egyenesen a suli előtti parkra lehetett rálátni. És most körül-belül hetven kíváncsi szempár szegeződött ránk a rács mögül, de mikor odanéztem, mindenki úgy tett, mintha nem is minket figyelne. Halványan elmosolyodtam, de nem mertem Patric-re nézni. Kínos csönd állt be kettőnk között. Ő szólalt meg előbb.
-  Nézd, nem akarom, hogy azt hidd, haragszom rád. Nincs okom, és nem is haragszom. Kicsit ugyan sérült a büszkeségem, de nagyfiú vagyok, túl fogom élni. Tudom, ez egy kicsit banális, de szeretném, ha barátok lennénk! Mert semmi okunk mostantól utálni egymást.
- Nagy megkönnyebbülés ezt hallani! Azt hittem, hogy meggyűlölsz!
- Nem, dehogyis! De két dolgot tudnod kell. Az egyik az, hogy megint együtt járok Carly-val. Ő volt a második a rekordlistámon, róla nem szerettem beszélni. Emlékszel?
- Igen. Én ehhez kapcsolódva annyit tudok mondani, hogy megint együtt vagyok Brian-nel.
- Hát... Gratulálok, azt hiszem... - mondta kissé feszengve.
- És mi a másik dolog, amit mondani akartál?
- Brooklyn, szerettelek! Tényleg! Mint még senkit! És nem akarom, hogy azt hidd, hogy Carly-val azért vagyunk együtt megint, mert te nem jelentettél semmit. Te valóságos mérföldkő voltál az életemben. És ezt sohasem felejtem el. És meg kell köszönnöm, hogy olyan sok mindenre megtanítottál, és hogy...
- Nem, Pat, nem tartozol nekem köszönettel. Semmivel sem! Én köszönöm, hogy barátok lehetünk azok után, amit tettem veled.
- Barátok – mondta Patric.
- Barátok – mondtam én is, és félénken felé nyújtottam a kezemet, de ő elnevette magát.
- Brooks, ilyet manapság már a barátok sem csinálnak! – mondta, és megölelt. Az iskola felől pusmogást lehetett hallani, és ez felvetett pár kérdést.
- Mit fognak szólni, ha megtudják, hogy mi történt az elmúlt héten? – kérdeztem Patric-től.
- Nos, lesz mit feldolgozniuk. Lehet, hogy a jövő év eleji iskolaújság ismét rólunk fog szólni. Immár négyünkről...
Ekkor Patric a járda felé mutatott, ahol megláttam Brian-t az iskola felé menni Carly mellett. Három napja még halálosan féltékeny lettem volna, de most öleléssel, és nagy mosollyal üdvözöltem. Brian magához húzott, és ezeket a szavakat suttogta a bőrömbe.
- Istenem, annyira hiányoztál! – tudtam, hogy nem arra a 14 óra távollétre gondol, amit külön töltöttünk tegnap óta, hanem arra a hosszú és gyötrelmes félévre, ami az egymás után való sóvárgással telt. Patric is csatlakozott hozzánk, megcsókolta Carly-t, akiről sütött a boldogság. Brian, én, Patric és Carly együtt mentünk a suliba, ahol az aulában várt ránk egy egész kis csapat. Ott volt Jessica és PJ teljes pompájukban, Barbie meg Alex, Angie és Randy, Richy és Justin, Jenny és Peter, és most már Patric meg Carly, és én meg Brian is. Egy nagy rakás szerelmes. Olyan boldog voltam, hogy el sem tudtam mondani. Selma Wheelwright valahonnan a semmiből került elő, és lefotózta a kis csoportunkat. Mindannyian kitelepültünk az udvarra, és vártuk, hogy elkezdődjön a ceremónia.
Az évzáró hamarosan kezdetét vette. Frank igazgató indított a beszédével.
- Kedves diákok, tanárok, szülők, és vendégek! Sokan gyűltünk ma össze, jóval többen, mint az évnyitón, nem is értem, hogy ennek mi az oka. Ezzel szemben mégis eredményes évet zártunk. Iskolánk történetében először színdarabot adtunk elő, hozzáteszem nem kis sikerrel. A kosárlabda csapatunk visszaszerezte a bajnoki címet az örök riválisunktól, a TIES-tól. Az iskola tanulmányi átlaga az idén ismét nagyon magas, 4,63. Aki HATS-es, az ma igazán büszke lehet magára. Az idei év azonban nem csak a tanulás terén volt izgalmas. Barátságok köttettek, szerelmek születtek, és csatabárdok ásattak el. Az iskolai élet állíthatom, eddig ebben az évben volt a legeseménydúsabb, és legizgalmasabb! Sok bonyodalom kerekedhet egy kézilabda-edzésből, egy színdarabból vagy akár egy élményfürdőzésből. Reményeim szerint jövőre is hasonló élményekben lesz részünk! A nyárra jó szórakozást kívánok mindenkinek, és a 2013-2014-es tanévet lezárom! Jövőre találkozunk!
Jövőre. Nos, igen, a 2014-2015-ös tanév is nagyon izgalmas volt a HATS-esek számára, de ez már egy másik történet. Remélem tudtatok tanulni az én hibáimból, biztosan észrevettétek, hogy elég sok volt belőlük. A tanulság:
A boldogság nem csak a pillanatokon múlik: egy hamis pillanat romba döntheti az egész életed.
Ha valakit igazán szeretsz, azt sose engedd el valakiért, aki tetszik. Soha!
Mindannyian elveszítjük néha önmagunkat, éppen ezért fontos, hogy legyenek olyan barátaink, akik őszinték velünk, és segítenek saját magunk maradni.
Nem is tudod, hogy mi van a birtokodban, egészen addig, amíg el nem veszíted azt!
Két szív, akik igazán szeretik egymást, ha szétválasztják is őket, visszatalálnak a másikhoz.
Az élet szép, és élni tudni kell. Az élet egy harc, és benne győzni kell!
Én megnyertem a harcomat. Most rajtad a sor!