Forever Young 34.rész

34.    A fél-évforduló
Hazafele úton felhívtam Dolly-t, hogy át tudnak-e jönni, mert már azóta nem is beszéltem velük, hogy összejöttem Patric-kel.
- Persze, hogy átmegyek. De valami baj van?
- Nem, csak tanácsot akarok kérni tőled. Aps Jön?
- Jön hát! De aggódom. Furcsa a hangod.
- Mindent elmesélek délután. De siessetek, csak fél ötig van időm.
- Oksi, kb. 27 perc, és ott vagyunk.
Kicsit furcsának találtam, hogy ez a két lány mindig percre pontosan érkezik. Hazaértem, és előkotortam azt a ruhát, ami utoljára 8-os koromban volt rajtam. Sötétkék bársony ruha, a válla és az ujja csipke, és hozzá egy szép magas sarkú cipő. Kiraktam az ágyamra, és már jöttek is a lányok. Leültünk a nappaliban, és komolyra fordítottam a szót.
- Lányok! Patric-kel ma van a hatodik hónapfordulónk.
- Grat – mondta érzelemmentesen Dolly és April egyszerre. Érezték, hogy nem ezt akartam bejelenteni.
- De az a helyzet, hogy én rájöttem, hogy... Nincs jövője ennek a kapcsolatnak.
- Miért? – kérdezte Dolly elgondolkodva.
- Mert Brian-t szeretem – mondtam óvatosan.
- Még mindig? Ennyi idő után is? – hitetlenkedett rosszalló hangon April.
- Igen, és a legrosszabb, hogyha ma nem cselekszem valamit, akkor Brian-t lehet, hogy örökre elveszítem. Sőt, valószínű. Ha egész nyáron nem beszélünk, akkor valószínűleg még azt is elfelejti, hogy én a világon vagyok. Már biztosan túllépett rajtam...
- Na, én a helyedben nem lennék olyan biztos ebben... Nem találkoztam Brian-nel, de az elmondásaid alapján eléggé beléd volt esve. Az első szerelem mindig véget ér, de sosem múlik el. Az ilyen szakítást még egy fiú sem dolgozza fel könnyen. Sőt! Gondolj bele! Egy évet várt rád... – győzködött April, és be kellett látnom, hogy igaza van. Bátortalanul mosolyogtam rá, mire Dolly is megszólalt.
- Brooklyn, nem értek a szerelemhez, ezt már párszor bebizonyítottam, de azt még én is látom, hogy neked Brian kell, és nem Patric. Jó, Patric helyes pasi, de ha te már mást szeretsz, akkor ez nem fog működni. Szakítanod kell vele. És akkor is, hogy Brian már nem fogad vissza. Nem lehetsz tisztességtelen Patric-kel szemben. Még a csillagokat is lehozná neked az égről! – foglalta össze pontosan Dolly.
- Tudom. De van egy kis gond.
- Mi? – kérdezte April.
- Ma este fogadást rendez az első feledik évfordulónk alkalmából.
- Ez valóban gond. És nem akarsz szakítani vele, ha már ennyit vesződött?
- Szemétség lenne, és a vendégek előtt is leégetném.
- Nincs más választásod. Ez a kérdés eldőlt. Ma este még együtt kell maradnod Patric-kel.
Végül még így, hárman sem tudtuk eldönteni, hogy mit kéne tennem este. Mikor a lányok lementek negyed 5-kor egy hosszas teázás után, már alig maradt időm elkészülni. Kiraktam egy cetlit a lábtörlőre Patric-nek.

Patric gondolatai...
Pat, gyere be nyugodtan, még készülök, de nemsokára jövök.
Brooklyn
Nők! Mindig többet szépítkeznek a kelleténél. Leültem a konyhapult elé, és vártam. Ki volt téve egy családi fotó. Brooklyn, az anyukája, a kisöccse, és az apukája. A kép évekkel ezelőtt készülhetett, mert... hogy is mondjam, Brooks-on még nem jelent meg vonzerejének nagyja. Nem úgy, mint most... Brooklyn ül középen, és a kisöccsét tartja a kezében, aki a képen még csecsemő. Az anyukájuk jobb oldalról, az apukájuk baloldalról hajol föléjük a kép kedvéért. A kislány, aki a képen látható, gondtalanul mosolyog. Ha korábban találkozunk, akkor is biztosan beleszerettem volna, csak már alsóban.
Ekkor az emeleti fürdőszoba ajtaja kitárult, és kilépett rajta egy angyal. Hosszú barna haját loknikba csavarta, hamvas vállát csak egy sötét csipkefátyol borította, és a sötétkék bársony minden könnyed lépésénél a feszes, keskeny, tökéletes combjához simult. A lélegzetem is elakadt a gyönyörűségtől. Meg attól is, ahogy elképzeltem, hogy ez a tökéletes, feszes comb körém fonódik pár óra múlva.
- Mi az? – kérdezte Brooklyn, amint lelibegett a lépcsőn. – Elkenődött a sminkem? – nézett rám olyan ártatlan és zavart szemekkel, mint a ma született bárány.
- Am... Én csak...  izé, tudod... csak a ... ö ... a családi fotót nézegettem... Hú, lélegzetelállító vagy! – nyögtem ki végül. Alig jutottam szóhoz.
- Köszönöm! Kedves tőled – mosolygott szelíden.
- Nem érted. Te nagyon szépen... nem is, fantasztikusan nézel ki! Szó szerint lélegzetelállító vagy! Ez... Csodálatosan festesz!
- Induljunk, mielőtt még elájulnál – mondta viccelődve, majd felágaskodott, és egy futólagos csókot nyomott az arcomra. Kézen fogott, mert látta rajtam, hogy földbegyökerezett a lábam.

Brooklyn gondolatai...
Mikor megérkeztünk kellemes meleg fogadott bennünket a házban. A kandallóban ropogott a tűz, és mindent beborított a sárga lángok fénye. Egy fiatal festett szőke nő toporgott a konyha ajtajában. Patric-nek azonban csak akkor tűnt fel, mikor rákérdeztem.
- Patric, ő meg ki? – kérdeztem furcsállva a dolgot.
- Ja, el is felejtettem. Brooklyn, ő itt Sasha Sironyikov, nem rég érkezett Moszkvából, ő most itt olyan házvezetőnő féle.
- Jo nápot Urham, Ásszhonyom! Minden elö ván készitve.
- Köszönöm Sasha! Már nem lesz szükség magára. Akár fel is mehet!
- Khöszönöm Urham! – mondta vékony, magas hangján, és felcaplatott a lépcsőn.
- Ketten maradtunk. Akarsz zenét hallgatni? – tette fel a költői kérdést Patric, és már kapcsolta is le a villanyt, és csak a kékes hangulatvilágítás maradt helyette. Egy másik kapcsolóval pedig a hifitorony felé bökött, és már meg is szólalt egy dal, ami nagyon kedves volt a szívemnek. Először ezt énekeltem nagy színpadon HATS-esként. Christina Perri-től a Thousand Years. Bárha jobban belegondolok a bennem dúló viszályokkal egy másik cím tudna azonosulni: Thousand Tears... Elgondolkodásomból Patric ébresztett föl, mikor a karja a derekam köré fonódott. Reflexből a nyaka köré kulcsoltam az enyémeket, és ringatózni kezdtünk a zene ritmusára. Patric mindig is sokkal jobb táncos volt, mint én, így most is remekelt. Kipörgetett, bepörgetett, forgatott. Egymás után jöttek a szebbnél szebb dalok, és nem tudtam eldönteni, hogy melyiket szeretem jobban.
- Ez egy válogatás CD? – kérdeztem.
- Kíváncsi voltam, hogy mikor jössz rá... – suttogta sejtelmesen. Megcsókolt, majd újra, meg újra, míg nem a kanapén kötöttünk ki. Mikor megszólalt a Girl Is On Fire, a helyzet felforrósodott, mintha Patric pontosan így tervezte volna el. Feküdtem a kanapén, miközben Patric bebarangolta az egész testem, persze ruhán keresztül... Egyenlőre. Kényelmetlenül éreztem magam, de tudtam, hogy ennél nem lesz jobb, legalább is vele. A ruhám egyre feljebb csúszott, Patric öltönye pedig a földön landolt. Pat a ruhám cipzárját kereste, de le kellett állítanom.
- Pat...
- Ne, Brooks, könyörgöm, azt ne mondd, hogy még nem állsz készen! Szeretlek, imádlak, akarlak, kívánlak! Soha, de soha nem vonzódtam még így senkihez! Kérlek... – esedezett. Megesett rajta a szívem, de megtaláltam a kibúvót, ami még egy pár órára elegendő kifogás.
- Patric – szólítottam meg érzékien. Feltérdeltem, és elkezdtem hátraszorítani. – Csak nem azt akarod mondani, hogy elgyengültél? – Itt már végigsimítottam a mellkasát is. – Egyébként, sajnos most be kell érned ennyivel... tudod, a vendégek miatt, akiket hívtál! Magad alatt vágtad a fát...  – azzal a hajába túrtam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Már amennyire tudtam, hogy milyen az a szenvedélyes Patric-kel. De a várt hatást elértem. Patric lihegett, és igyekezett türtőztetni magát, ez okból egy kicsit remegett. Elegánsan lemásztam róla, és odadobtam neki az öltönyt. Életemben másodszor igazán kívánatosnak, sőt szexinek érzem magam. Az első alkalom a szülinapom volt. Brian-nel.
Alig húztam fel rendesen a harisnyámat már csengettek is. Patric ajtót nyitott, és a három grácia libegett be rajta.
- Ó, csak nem zavartunk meg valamit? – kérdezősködött Meg látván, hogy éppen a cipőmet húzom vissza a lábamra.
- Csak de... – gorombáskodott Patric.
- Ne légy udvariatlan, Patric! Megan, ne aggódj, annyi a bűnötök, hogy ti voltatok az elsők.
Sorra érkeztek a vendégek, de már fél 8 volt mire mindenki befutott. Patric 8-kor köszöntőt mondott rám.
- Soha, de soha nem éreztem még ilyet. Ha Te mellettem vagy, úgy érzem, egész vagyok. Ha veled vagyok, akkor önmagam lehetek. Ha te mellettem állsz, akkor bármire képes vagyok – erre valamelyik bunkó csapattársa megszólalt.
- Egyre még nem voltál képes! – de Patric szóra sem méltatta.
- Köszönök mindent, Brooklyn! És tudom, nem viszonozhatok minden segítséget, lélekjelenlétet, szeretetet, és szerelmet, amit nekem adtál, de fogadd el ezt a csekélységet hálám jeléül, hogy mellettem vagy, és az elmúlt fél év jelképeként – azzal előhúzott egy ékszeres dobozt az öltönye zsebéből, és felnyitotta. Egy gyönyörű gyűrű volt benne, pont olyan mintájú karikával, mint az akantusz-szíves nyaklánc, de ennek még egy gyémánt is csillogott a tetején. Összeszorítottam a számat, egyetlen hang nem jött ki a toromon. Patric nem értette a szótlanságom okát, és aggódni kezdett.
- Brooks, mit gondolsz, túlzás? – suttogta.
Én csak megráztam a fejemet, és kicsordult egy könnycsepp a szememből. Szorosan átöleltem Patric-et, aki fel is húzta az ujjamra a gyűrűt. Tökéletesen passzolt. Mintha a kezemre tervezték volna. Ám ekkor belülről elfogott a bűntudat, hogy akármennyire is jólesik amiket Patric mond, bármennyire fáj tőle a szívem, nem csinálhatom ezt. Én nem ide tartozom. Az én szívem már megtalálta a párját. Valahol máshol.