Forever Young 30.rész

30.    Kivételes lehetőség
Brooklyn gondolatai...
Patric-kel bemásztunk a „barlang bejáratán”, és beleereszkedtünk a langyos vízbe. Körül néztem, és a medence tele volt emberekkel. Szerettem volna egyedül lenni itt, vagy ha nem is egyedül, egészen konkrét elképzelésem volt, hogy kivel... De a medencében rajta kívül mindenki ott volt. A teljes kosár, és szurkolócsapat, a tanári kar, Megan-ék, a végzősök, és az évfolyamtársaim. Kivéve őt.
- Megbocsátasz nekem egy pár pillanatra? – hajolt a fülemhez Patric. Bólintottam, és kerestem egy helyet, ahol leülhettem. Patric eltűnt a tömegben, és én láttam a barlang száján bemászni Jessica-t, utána jött PJ, Alex beemelte Barbie-t (akin már nem látszottak a balesetének a nyomai), Angie és Randy kézen fogva, és mögöttük Brian. El akartam menekülni, és mégis ott akartam maradni. Nem látott engem, mert csak a fejem kandikált ki a vízből, de mikor arrafelé nézett, ahol én ültem futkosott a hátamon a hideg, hogy mi lesz, ha meglát. De mi lenne? Undorodva elfordítaná a fejét arról az emberről, akiben hatalmasat csalódott. Legszívesebben odamentem volna hozzá, csak két dolog állt az utamba. A bátorságom, a híres önbizalmam elpárolgott, amint megláttam őt, és a másik ok, hogy Patric látótávolságon belül volt. Felhúztam a térdem, átkaroltam, és a fantáziámra hagyatkoztam, hogy milyen szép is lehetett volna.
Arra eszméltem, hogy nagy sürgés-forgás támadt körülöttem. Láttam, amint a teljes kosárcsapat, Megan-ék, a pom-pom lányok, és szinte mindenki kivonul a medencéből, Patric pedig felém csörtet.
- Figyelj, azt rebesgetik, hogy mindjárt kinyitják a tetőt a termálmedence fölött. Gyere, ilyenkor minden beindul, az örvény, a hullám, meg az összes pezsgőfürdő! – hadarta gyermeki izgatottsággal.
- Áh, nincs kedvem. Csak egy kicsit szeretnék nyugisan ücsörögni itt, kifárasztott a sok készülődés a mai napra. De te érezd jól magad!
- Nem tudod, mit hagysz ki! – mondta, sietősen megcsókolt, és ő is a többiek után ment.  A medencében még ült pár csoport, de mikor meghallották, hogy beindul a pezsgés, a kijárat felé vették az irányt. Miután ők kimentek összesen négyen maradtunk. A kör alakú medence másik oldalában ült Jessica, PJ és Bry. Brian mereven bámult maga elé Jess kezével a vállán. PJ Brian másik oldalán foglalt helyet, és valamit magyarázott neki. Jessica rám nézett, és valamint mintha csillanni láttam volna a szemében. Világosan láttam, ahogy felhívja PJ figyelmét arra, hogy én is ott vagyok, majd a fejével a kijárat felé mutogat. PJ-nek lassan leesett, hogy mit akar Jess, mondott valamit Brian-nek, majd ők is a kijárat felé vették az irányt. Brian nélkül.

Brian gondolatai...
- Brian, semmi értelme itt lógatnod az orrod! Inkább gyere csúszdázni, vagy rúgjunk be, csak valami olyat csinálj, amin levezetheted a fölös energiáidat! – győzködött PJ, de én hajthatatlan voltam.
- Semmi bajom, tök nyugodt vagyok – mondtam mereven, miközben a víz felszínét bámultam.
- De, Brian, én látom...  – kezdte PJ, de elhallgatott. A szemem sarkából felpillantottam, és láttam, amint Jessica mutogat valamit. Nem nézhettem fel, mert akkor rájön, hogy én is láttam, így meg kellett várnom, míg ők vagy elmennek, vagy másfelé néznek. PJ a medence másik végébe nézett, majd a kijáratra, majd színlelt lemondó hangon folytatta. – Hát te tudod, haver. De ugye nem baj, ha mi most itt hagyunk, mert én kíváncsi vagyok erre a nagy felhajtásra.
- Nem, dehogy, menjetek nyugodtan. Ne is lássalak titeket! – azzal elmentek. Miután kimásztak a barlang száján felpillantottam, és megláttam Brooklyn-t a medence másik végében kuporogni, és egyből leesett, hogy mit forralt ki Jessica. Persze akkor a legkevésbé sem Jessica jutott eszembe, hanem ezer más dolog. Ő miért ül itt? Miért nem Patric-kel van? Miért vág ilyen szomorú képet? És a legérdekesebb: Miért bámul engem?

Brooklyn gondolatai…
Ott ültem, a langyos víz nyaldosta a bőröm, és le sem bírtam róla venni a szememet. Csak ő meg én… olyan dolgok jártak a fejemben, hogy az a vízmolekula, ami hozzám ér, az lehet, hogy már őt is érintette… De persze ezen kívül még 100 kérdés, és talány kavargott bennem. De az elsődleges ez volt: Miért néz engem?
Ja, valószínűleg, mert semmi vagy senki más nincs a medencében, amit, vagy akit lehet nézni. De kevésbé volt fontos a miért, mint a hogyan! Az, ahogy rám nézett! Volt a tekintetében düh, megértés, fájdalom, kíváncsiság, izgalom, meg nem értés, sürgetés, erotika, vágy, erőszak, sértettség, és minden, amit valaha ember szeméből ki tudtam olvasni, egyet kivéve. Az örömöt. Kihívóan nézett rám, majd szomorúan. Felháborodva, majd beletörődve. Nemtörődömséggel, majd provokatívan. Vággyal és izgalommal! Kíváncsian és erotikusan!
Lehet, hogy magyarázatot vár! – ötlött fel bennem hirtelen. De nem, biztos nem akar velem beszélni… De nekem akkor is meg kellene próbálnom… De nem bírnék ki még egy visszautasítást! Ráadásul Patric bármelyik pillanatban feltűnhet, és akkor jaj nekem. De különben miért nézne így rám?
Megráztam a fejemet, hogy kicsit kitisztuljanak a gondolataim, és listáztam, hogy mi szól amellett, hogy odamenjek, és mi szól ellene.
Éppen itt lenne az ideje, hogy tisztázzam vele és magammal egyaránt, hogy miért teszem azt, amit teszek, ezért beszélnem kéne vele.
De ha úgy elküld, mint a múltkor, akkor biztosan újra összetörik a szívem, ezért lehet, hogy nem kéne odamennem hozzá.
Viszont ebben a helyzetben lehet, hogy érdemesebb lenne kockáztatni, mint hogy itt kuksoljak egymagamban, ezért oda kell hozzá mennem.
De ha ez neki kellemetlenség, akkor semmi értelme, hogy odamenjek!
Viszont ezt csak akkor tudom meg, ha beszélek vele…
És mi van, ha megjelenik Patric, miközben beszélünk? Kizárt, hogy odamenjek!
Bár ennek igen csekély az esélye, és egyébként is, Brian-t szeretem, Patric-et meg nem! Oda kell mennem! Végül is, mi bajom lehet belőle, ha odamegyek? Semmi!(Pontosabban rengeteg, de akkor minden kételyem elpárolgott a hirtelen önbizalmamtól.)
Lassan felálltam, és komótos, megfontolt léptekkel elindultam felé. Ő a hőn áhított mosolykíséretében felszegte az állát, és feltette a karját a mellette üresen tátongó ülőhely mögötti medenceperemre, jelezvén, hogy az a hely csak rám vár. A szívem majd kitört a mellkasomból, de én csak mentem, lépkedtem egyre gyorsabban, hogy minél hamarabb odaérjek, és megmagyarázhassam neki, hogy én még mindig őt szeretem! Már fél úton jártam, és törtettem a langyos vízben, mikor hallottam egy halk csobbanást a bejárat felől. Odakaptam a fejem, attól féltem, hogy Patric az, de csak Jenny volt ott, amint lóhalálában csobog felém. Láttam a szemében, hogy nagyon sajnálja, hogy most zavar meg.
- Brooklyn, fél kilenc van!
- … És? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- A köszöntés! – suttogta Jenny. – Nagyon sajnálom, tudom, hogy a legrosszabbkor, de…
- Uram Isten! A köszöntés! – jutott el végre az agyamig. Még egy utolsó reménytelen pillantást vetettem Brian felé, és aztán a kijárt felé vettem az irányt. Átverekedtem magam a hangoskodó tömegen, ami már a szauna bejárata előtt tolongott. Előkaptam a kulcsot, ami végig a bikini felsőmben volt… Már csak a tanárokért kellett elmenni, akik a gőzfürdőben voltak.
- Jenny, idehoznád a tanárokat? – próbáltam túlkiabálni a többieket.
- Persze! – üvöltötte ő is.
Felálltam a szauna bejárata mellett álló magaslatra, és torkom szakadtából rákiabáltam a több százas tömegre. Szerencsére jó akusztikája volt az aulának, és a víz is visszaverte a hangomat.
- MINDENKI MARADJON CSÖNDBEN! – ordítottam. Körül-belül öt másodpercbe telt, míg mindenki csöndben maradt, és folytathattam. – Szóval! Mindenki készüljön fel, hogy most elénekeljük az iskolai indulót, és akit meglátok, hogy nem énekel, azt bemártom a górénál! – magamat is megleptem a határozottságommal. Kivételesen senki nem jajgatott, csak megszeppenten bámultak rám.  Patric előrefurakodott, és a fülembe súgta, hogy büszke rám, és hátul láttam Brian-t, ahogy elfolyt egy mosolyt, mikor az utóbbi szavak elhagyták a számat. A köszöntést gyorsan lezavartam, és közben a szemem rengetegszer a tömeg hátulja felé, csak hogy pontosítsak, Brian felé tévedt. Az induló, állíthatom, még soha nem szólt így az iskola történetében, és Tancsi néni, és Frank igazgató sírtak a meghatottságtól. Miután mindenki sok boldogságot kívánt nekik a fürdőzés folytatódott, azzal a különbséggel, hogy nekem nem adódott még egy ilyen alkalom, hogy kettesben maradjak Brian-nel. A barlangmedence nem volt tömve, csak Jessica-ék tértek vissza (és Brian), néhány végzős, Patric, és én. Patric keze a combomon pihent a víz alatt, miközben élénken mesélt valamit a csapattársaival kapcsolatban, de nem tudott lekötni. Brian-t kémleltem, hogy mit csinál, hol csinálja, és kivel csinálja. A medence másik végében ült Pam társaságában, és unottan bólogatott, miközben a lány bőszen magyarázott valamit. Pam keze Brian vállán játszadozott egy hajtincsével, másik kezével pedig a mellkasát simogatta. Majd’ felrobbantam a dühtől, görcsösen szorítottam az öklöm, hogy Pam rámászik a… az én… Nem, igazából semmi közöm hozzá, hogy Brian kivel kavar. Patric még mindig beszélt, mikor azonban fordult a kocka. Láttam Pam arcán, hogy Brian valamivel megsértette, mert összeszűkült a szeme, felállt, vizet fröcskölt Bry arcába, és elment. Brian ezután ráérősen eltörölte az arcáról a vizet, és mint aki csak arra várt, hogy Pam végre elhúzzon elnyújtózott a medence párkányán. Behunyta a szemét, és én elképzeltem, vajon mit gondolhat. És akkor jöttem rá, hogy már egyáltalán nem is sejtem, vajon mire gondolhat… Pedig régen befejeztük egymás mondatait, és kitaláltuk, hogy éppen mit gondol a másik. Könny szökött a szemembe, és kitört belőlem a zokogás. Patric-nek fogalma sem volt, hogy mi a bajom, csak ijedten nézett, majd átölelt, és csitítgatott.
- Na, mi zaklatott fel ennyire? Akármi is az, nem éri meg miatta sírni! Hacsak nem én vagyok az oka, márpedig én most nem csináltam semmit… Ugye? – kérdezte, mire én sírósan felnevettem, és megráztam a fejem. Brian-nek valószínűleg elege lett a kis hiszti rohamomból, mert hallottam, amint kiszáll a medencéből, és elmegy. Az egész fürdőzés során akkor láttam őt utoljára.
Nagyon késő volt, és már csak néhány tanár és végzős volt az egész fürdőben, mikor Patric kézen fogva kikísért az öltözőbe. Kivettük a szekrényből a ruháinkat, és én elindultam egy üres egyszemélyes fülke felé, de Patric gyorsabb volt, a derekamnál fogva behúzott ugyanabba, amiben az este elején is öltöztünk. Mikor becsukta az ajtót hátulról átölelt, és ajkait a nyakamon éreztem.
- Patric, én…
- Nyugi, semmi olyat nem fogok tenni, amit te ne akarnál – suttogta.
- Nos, én ebben nem vagyok biztos, de…
- Csak egy kicsit csodálni szeretném azt a gyönyörű lányt, akit szeretek! – mondta. Erre nem tudtam mit felelni. Ujjait a hasamon éreztem, ajka pedig a nyakamról átvándorolt a bikinim megkötős részéhez, és lassan elkezdte azt kioldani. Nagyon furcsa dolgot éreztem. Mintha deja vu járt volna át, olyan volt, hirtelen újra a 16. születésnapomon éreztem magam. A fiú aki mögöttem állt már nem Patric volt, hanem Brian, és nem egy bikini, hanem egy világoskék selyemruha volt rajtam. A fejem mellett hátranyúltam, és beletúrtam Brian, mármint Patric hajába, közelebb húztam magamhoz, az a fantázia, hogy Brian újra az enyém lehet – még ezen a furcsa abnormális módon is – hihetetlenül felizgatott. Úgy csókoltam Patric-et, mintha Brian lett volna, úgy értem hozzá, úgy öleltem… Odavezettem a kezét, ahol jólesett, kéjes sóhaj szakadt fel majdnem a szívem mélyéről, de azért mégsem onnan. Még akkor is készségesen engedékeny voltam, mikor megfogta a mellemet. Brian keze, gondoltam. De akkor egy idegen hang felvert szép álmomból.
- Téged meg mi lelt? – kérdezte a hang. Kinyitottam a szemem, és végtelen csalódás ért. Patric.
- Hm? – kérdeztem kábán.
- Az előbb… Mintha teljesen kifordultál volna önmagadból… Már nem mint ha ne tetszett volna, csak…
ÉGÉS! Ebből hogy fogom kimagyarázni magam?
- Hát… Tehetsz úgy, mintha meg sem történt volna… Én nem fogok… - kacsintottam rá. Úgy döntöttem, hogy a „Hát, ha te nem akarod…” taktikát hívom segítségül. Patric kipirulva, árulkodó fürdőnadrágban, meglepetten pislogott rám.
- Jobb lesz, ha én most… ha én most átmegyek egy másik öltözőbe… hacsak te nem… úgy értem… - dadogta.
- Menj! – kiabáltam rá nevetve, mire ő felkapta a holmiját, és csípője elé tartva kihátrált a családi fülkéből. Le kellett ülnöm, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Végül is, ha ezt máskor is el tudom játszani, hogy Patric helyére odaképzelem Brian-t… NEM! Nem lehetek kegyetlen! Semmilyen körülmények közt! Patric megérdemli, hogy megtudja az igazságot. Hogy egy önző, csalfa, kegyetlen cédával volt dolga.
Miután átöltöztem Patric kocsival hazavitt. Út közben elbóbiskolhattam, mert csak annyira emlékszem, hogy Patric, csak úgy, mint a színdarab estéjén, a karjai közt visz fel a lakásunkba. Aznap egy dolog biztosan kiderült számomra: Brian hajlandó lenne szóba állni velem. A kérdés már csak az, hogy én készen állok-e erre…