Forever Young 31.rész

31.    „Incidens” az öltözőben
Már csak egy hét volt a suliból, egy hét a döntőig. Senki nem foglalkozott már ilyenkor a tanulással, meg a jegyekkel, aki tehette, az a tornateremben figyelte a kosárlabdaedzést. Hétfőn beszélni akartam Brian-nel, de Patric meghiúsítva a tervemet ragaszkodott hozzá, hogy vele töltsem a délutánt. Kedden sajnos alkalmam sem volt félrehívni őt, mert iskolagyűlés volt, amiről a fiúkat hamarabb elengedték. Aznap a délutáni programok is elmaradtak. A szerda sem volt jó, mert edzés után Brian mindig rohan az autósiskolába, mert nyáron – úgy hallottam – meg akarja szerezni a jogsit. Csütörtökön volt az utolsó edzés a döntő előtt, és az edzővel úgy kifárasztottuk a fiúkat, hogy járni is alig bírtak, nem hogy ilyen komoly témákról beszélgessenek. Tehát maradt a péntek, és a hétfő. Pénteken volt az osztályozó értekezlet, a jegyek lezárása, és a Bajnoki Kosárlabdadöntő. Egész nap az iskolában futkorásztam, ahol még a szokottabbnál is nagyobb volt a nyüzsgés. Mindenki nagyon izgatott volt az esti meccs miatt. Brian-t, és ha jobban belegondolok az egész csapatot nem láttam a suliban. Az edző második óra után felvilágosított, hogy a fiúk mára kikérőt kaptak, hogy alaposan kipihenjék magukat. Alig bírtam kivárni a délután 5 órát amikor végre mindenki megérkezett.
Hatalmas feszültség uralkodott az öltözőben a meccs előtti fél órában. Mindenki csöndben figyelte az óra lassú kattogását, a függönyről a falra vetődő árnyékokat, a víz csobogását a zuhanyzóban. A csend üressége visszakongott a piros öltözőszekrények ajtajain, és a légkör pattanásig megtelt feszültséggel. Mint minden utóbbi meccsen és edzésen, Brian-nel leplezetlenül bámultuk egymást. Persze Patric nem volt ott. Ő folyatta magára a forró vizet a zuhanyzóban. Ha Brian-t kellett volna elképzelnem, miközben a gondosan kimunkált, dagadó izmain lefelé csorognak a forró, gőzölgő vízcseppek egyre lejjebb és lejjebb… Öhömm, hát akkor biztos izgalomba jövök, de mivel most Patric zuhanyozott, és Brian velem szemben ült így jobban érdekelt ő. Már nem volt értelme a lopott pillantásoknak, a titkolt tekinteteknek, ugyanis Patric-en kívül mindenki pontosan látta mi történik köztünk, mégsem szólt neki senki. Még a szemünk meglepően furcsa töltetű kötelékének sem állták útját. Mintha teljesen egyértelmű lett volna. Brian-nel csak bámultuk egymást egyre nyíltabban, kicsit úgy éreztem, mintha újra élnék. Tudtam, hogy ez helytelen, amit csinálok, sőt, gondolatban meg is csaltam Patric-ket. Úgy éreztem, hogy Brian beszél hozzám, hogy újra minden a régi, pedig csak néztük egymás. Egyszer csak benyitott Patric az öltözőbe, és csupán egy szál törölköző volt a derekára csavarva. Pont, mint a verébtábor azon kellemetlen és egyben csodálatos estéjén. Összerezzentem, és elkaptam a tekintetem, de még mindig magamon éreztem Brian-ét.
- Mi folyik itt? - kérdezte Patric, és furcsállva nézte Brian-t, aki idő közben behunyta a szemét, lehajtotta a fejét, és egy keserű félmosoly jelent meg a szája szegletében. Most már persze a csapat többi tagja sem nézte jó szemmel ezt az egészet. Én odasiettem Patric-hez, és szokásom szerint, mint mindig, mikor ideges vagyok, tényeket, statisztikákat kezdtem hablatyolni.
- Nos, tény, hogy a másik csapat átlagosan magasabb, mint mi, de taktikai előnyeink vannak. Most, hogy beújítottunk egy rakás csellel, és jobb technikával, és bevetjük Steve-et így teljesen kiszámíthatatlanok vagyunk. És ha sikerül...
- Állj, állj, állj! Nem erre voltam kíváncsi! Minden rendben?
- Ja, ööö... persze - mondtam, mire ő szorosan magához ölelt. Ahogy visszaöleltem, valahogy – szándékomtól eltérően - kioldódott a Pat derekához szorított törölközőcsücsök, de hál' istennek nem esett le róla. Patric nyugodtan elmosolyodott.
- Édes, édes, ezt majd otthon! - poénkodott, és bár nevetett, nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy viccnek szánta. A többi fiú is nevetett, majd Pat futó csókot nyomott a nyakamra, és tovább állt öltözni. Az egész kosárcsapat engem bámult. Szinte levetkőztettek a szemükkel, rendkívül kínosan éreztem magam.
- Mi van? Menjetek bemelegíteni, egy, kettő! - kiabáltam nekik, mire észbe kaptak. Mindenki kiszaladt az öltözőből, kivéve Brian-t. Ő továbbra is csak ült egy helyben, és nézett engem. Összerándult a gyomrom, hirtelen rám tört az a régi, fájdalmas érzés, amit csaknem egy fél éve elnyomtam magamban. Késztetést éreztem arra, hogy a nyakába vessem magam, hogy megcsókoljam, hogy magamhoz szorítsam, és soha többé ne engedjem el. Ehelyett azonban csak átfontam a két karom a furcsa ürességet sejtető mellkasom előtt, és ólomsúlyú léptekkel a szekrényemhez vonszoltam magam. Kivettem egy rakás papírt, és külön halmokba kezdtem rendezgetni. Szinte fel sem tűnt, hogy egy lap kicsúszott a többi közül, és Brian lába előtt landolt. Pont, mint a szívem, gondoltam keserűen, és valószínűleg egy gúnyos mosoly is átfutott az arcomon. Nekitámaszkodtam a mögöttem lévő öltözőszekrénynek, és elkezdtem lapozgatni, gondolván, ha majd Brian is kimegy, akkor felveszem azt a papírt is. Ám amikor a lapokat eltakarta a szemem elől egy árnyék, az orromat megcsapta az a bizonyos férfias illat, mikor a saját bőrömön éreztem a testéből áradó forróságot, már teljesen elvesztettem a józan eszem, és ítélőképességem, nem tudtam a papírjaimra koncentrálni, és remegő kézzel leengedtem a lapokat. A szememet jó erősen összeszorítottam, és úgy éreztem, hogy a szívem egyik pillanatban majd’ kiugrik, a másikban pedig megszűnik dobogni. Brian fenséges illata régi, elfeledett vagy inkább elnyomott és megtört érzéseket ébresztett bennem. A kezem remegett, egyértelműen tudtára adtam, hogy a közelsége még mindig nem közömbös számomra. A kezeim olyan mértékben elgyengültek, hogy még egy lap kicsúszott közülük. Ott álltam a falhoz szorítva, nem vehettem fel, túl közel voltunk egymáshoz. És akkor Brian lassan, de tényleg idegtépő lassúsággal leereszkedett azért a papírért is. Valami baljós borzongás futott végig a testemen, mikor a feje, és a csípőm egy vonalba kerültek. Mivel rövidnadrágban voltam éreztem, ahogy a homloka súrolja a combomat. Éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyel, de összeszedtem a józanságom utolsó morzsáit. Ahogy felfelé emelkedett a papírral a könyöke hozzáért a hasamhoz, a kézfeje pedig a mellemhez. Majd szétvetett a düh, sikítottam volna teljes torkomból és szívemből, a könnyek visszaszöktek a szemembe, de még mindig nem hagytam magam. Nem kellene, hogy még mindig ilyen hatalma legyen fölöttem! És miközben én küszködök, hogy ne jöjjön rá a feszültségemre, ő halál nyugodtan, kiegyensúlyozottan, és végtelenül közömbösen viselkedik.
- Ezek a tieid. Ma nincs szerencséd a papírokkal – mondta rekedten, majd megköszörülte a torkát. Nagyot nyeltem, és azon kaptam magam, hogy a száját bámulom. Oh, milyen régen volt kapcsolatom ezekkel az ajkakkal… Valószínűleg ezt a kis képzelődésemet Brian is észrevette, mert egy kis gúnyos mosoly telepedett le a szája szegletében, bár lehet, hogy a mosoly gúnyos mivoltát csak az én képzeletem tette hozzá. A kezembe csúsztatta a papírokat, és a légkör egyre feszültebbé vált közöttünk. Nagyon közel volt, de még éppen nem ért hozzám… sehol. A szívem dörömbölt, és a gyomrom összerándult, mikor a feje közeledni kezdett az enyémhez, bár abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy ő közeledett, vagy én. Mikor észbe kaptam, a fejemet a hátam mögött lévő szekrényhez feszítettem, pedig abban a pillanatban semmire sem vágytam jobban Brian ajkainál. A szemébe néztem, de azonnal meg is bántam, mert vad düh, tehetetlenség, és indulat keverékét láttam benne. Behunytam a szemem, a testemmel önkénytelenül Brian-hez simultam. A teste vad forróságot árasztott, csupán egy milliméter választhatott el minket egymástól. Az szememet továbbra sem nyitottam ki, de az ajkunk még nem ért össze. Az akadozó leheletét a bőrömön éreztem, két kezét a fejem mellett a falnak támasztotta. Az egyik ujjával elsimította a frufrum egyik hosszabban hagyott tincsét, és ezzel szinte elviselhetetlenségig fokozta a vágyódásomat a csókja után. Patric közelében soha nem történt velem ilyen erős késztetés, még a színpad mögött sem azon az átkozott előadáson. Ekkor azonban Brian halkan felnyögött, erőteljesen ellökte magát a faltól, és minden magyarázat nélkül ruganyos léptekkel kisietett az öltözőből. Már 10 másodperc is beletelt, mire ráeszméltem, hogy nem veszek levegőt. Ezzel teljesen összezavart mindent. Mi volt ez egyáltalán? Miért hagyott itt csak úgy szó nélkül? Azt akarja, hogy szenvedjek? Mert akkor sikerrel járt. Bejött Patric, és szinte nevető hangon megkérdezte.
- Mi van? Te meg szellemet láttál? – igen, gondoltam, a múlt szelleme feltűnt, hogy megkeserítse a hátralévő életem... Patric erről nem tudhat. – Olyan fehér vagy, mint a fal. Mi történt?
- Semmi... semmi, csak az izgalom! – de én magam sem hittem el, amit mondtam. Ellöktem magam a faltól, de hirtelen megszédültem, és elvesztettem az egyensúlyomat, annyira, hogy Patric-nek kellett elkapnia.
- Ejha, bármit, vagy bárkit láttál, jól rád ijeszthetett! – mondta nevetve, majd felkapott, és beszaladt velem a pályára. Mikor megérkeztünk felmorajlott a tömeg, majd tapsviharban tört ki.
- El fogsz jutni a padig anélkül, hogy egyszer is hasra esnél? – kérdezte szemrehányóan. Bár volt némi alapja a félelmének, mert még mindig kevés erőt véltem felfedezni a lábaimban. De azért rábólintottam. Letett, majd megcsókolt, de ez a csók nekem szinte fájt. Ha visszagondoltam arra, hogy körül belül egy perce Brian majdnem megcsókolt... Majdnem. De nem történt semmi, még mindig Patric-kel csókolózok, és minden percben átverem mindkettőjüket, meg az egész iskolát. De legalább magamat már nem... vagy mégis? Lehet, hogy Brian meg sem próbált megcsókolni, csak az én képzeletem űzött velem csúfos tréfát. Lehet, hogy csak felvette a papírokat, és azonnal el is ment. De akkor nem éreztem volna ilyen erősen az illatát. Egyszerűen csak rájött, hogy ő már nem érez irántam semmit, és csak ezt tesztelte.
Kezdek becsavarodni. Ez az a fajta lelki válság, amikor nem segít, ha egyedül vagy, de az sem, ha emberek vesznek körül. Egy tipikus szerelmi háromszög kellős közepén hánykódok, és kérdéseket kiabálok a semmibe, de mindig válasz nélkül maradok. Két ellentétes oldalra húz a szívem és az eszem. Az eszem a saját érveit súgja:
„Ne dobd el Patric-et. Ő az egyetlen dolog az életedben, ami stabil, és szilárd. Ha nem akarsz kétségek közt vergődve élni, akkor maradj vele! Egyébként is. A tenyerén hordoz, és lehozná neked a csillagokat az égről! Te is tudod, hogy ezt jelenleg senki más nem tudná neked megadni.”
A szívem viszont a másik irányba terelt:
„Ez így nem mehet tovább! Tönkreteszed magad, miközben hazudsz másoknak, és becsapod azokat, akiket szeretsz. Igazából nincs más lehetőséged. Így is meg kell tenned azt, ami elkerülhetetlen, hogy fennáll annak a veszélye, hogy Brian már nem szeret. De nem áll jogodban játszani mások érzéseivel, mások életével. A szálak összekuszálódtak a kezedben, és te is tudod, hogy nem maradt más hátra, mint elszakítani ezeket a szálakat.”
A Patric-kel való kapcsolatomra ráment a szabadságom, az életkedvem, a boldogságom, és a józan eszem is. Azzal tisztában voltam, hogy Patric a meccs után mindenképpen megpróbál majd rám mozdulni. Ha megnyerjük a mérkőzést, akkor azt fogja mondani, hogy „Ünnepeljük meg!”, ha veszítünk, akkor meg én nekem kell majd megvigasztalnom... valahogy. Azt terveztem, hogy leállítom, és megmondom, hogy ez nem működik. Szóról szóra mindent átgondoltam.
„Patric! Már egy ideje gyötör ez, mert nem tudtam, hogy mondjam ki, de ez nem működik. Nem benned van a hiba, hanem bennem. Lehet, hogy testileg még nem vagyok kész erre, de azt tudom, hogy szörnyű neked egy olyan lányra várni, aki egyfolytában csak halogatja a dolgot... Szóval, megkönnyítem neked. Mostantól szabad a pálya! De azt azért szeretném, ha megértenéd, hogy sohasem a vonzalommal volt a baj, mert vonzódok hozzád, csak még nem vagyok kész egyes dolgokat megtenni! Szeretném, ha barátok maradnánk, és ígérem, megpróbálok majd nem féltékenykedni a barátnőidre!”
A terv tökéletes volt! Legyezgette Patric hiúságát, mégsem utált volna meg emiatt, és kihúztam volna magam a csávából. El is döntöttem, hogy a meccs után bevetem. Egy utolsó hazugság. Mikor a bíró sípja megszólalt Patric és Adam Bernstein – a TIES csapatának kapitánya – ugrottak a labdáért, és bár Adam magasabb volt, mint Patric, a labdát mégsem ő szerezte meg. A jó kezdést eredményes negyeddel zártuk, 24 – 16-tal a HATS javára. Patric nagyon jól játszott, és úgy festett, hogy Brian is jó formában van, ugyanis már kettőt zsákolt. Nem mutattam különösebb érdeklődést, mert tudtam, hogy Patric észrevenné, ezért csak felhúztam a térdemet a szívem helyén tátongó fekete lyuk elé, átöleltem, és néztem magam elé a semmibe. A szememet először elöntötte a könny, de gyorsan kipislogtam, nehogy valaki észrevegye.