Forever Young 26.rész

26.    Bűnös szenvedély
A következő nap megnéztem a telefonom híváslistáját, és két törölt elemet találtam benne. Mit törölt ki Patric? Talán felhívott valakit – gondoltam. Vagy valaki keresett? Nem nagyon foglalkoztam vele.
Az elkövetkezendő napokban semmi nem tudott lekötni. Belefásultam az edzésekbe, a tanulnivaló sem tudta elvonni a figyelmem, így legtöbbször csak bámultam az éppen velem szembe eső falat, és támasztottam a fejem, mint a karó a tököt. Belefáradtam, hogy se Brian, se Jessica, se PJ nem szól hozzám, és a többi barátom se foglalkozik velem. Nem beszélve az „új barátaimról”.

Kedves lányok! Az életünk egy érzelmi hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Egyik nap úgy érzed, hogy meghódítanád a világot, megoldanád a világválságot, és bármelyik pasi utánad fordul az utcán. Másnap pedig legszívesebben otthon kuporognál a kanapén, egy gigantikus méretű fagyis bödönnel, és néznéd az Alkonyatot, vagy az Igazából szerelmet, és azon törnéd a fejed, hogy nekik hogyhogy összejön, és neked hogyhogy nem? Vagy csak simán bekerülsz egy társaságba, ahol mindenki jól érzi magát, lazán sztorizgatnak, és te nem találod köztük a helyed. Az élet ilyen. Az enyém is. Mint már mondtam: Egyszer fent, egyszer lent...
Patric jót akar. De ő nem tudja, hogy nekem mennyire kényelmetlen bekerülni egy összeszokott társaságba, ami ráadásul nem is az én világom. Ők már rég óta együtt járnak bulizni, megvannak a belső poénjaik, amikről nekem fogalmam sincs. És egy ilyen társaságba bekerülni szinte lehetetlen. Az sem segít, hogyha te leszel a társaság középpontjának a barátnője. A kosarasok többsége a vezetéknevemet sem tudja. Csak annyit, hogy Brooklyn, a csapatkapitány segítője. És senkit nem is nagyon érdekel, hogy ki vagyok, mi vagyok. Nem törik magukat, hogy megismerjenek, és ez az, ami a legjobban hiányzik a régi barátaimmal átélt dolgok közül. Az, hogy jobban ismerték a tenyeremet, mint én magam. Mikor tehát Patric-kel, és a kosárcsapattal lógtam, mindig kényelmetlenül éreztem magam, mindig csöndben voltam, míg körülöttem mindenki jól érezte magát. Tudtam, hogy ki kell találnom valamit, amivel leköthetem magam. És akkor támadt egy remek ötletem.
Pont kapóra jött, hogy a dráma ének ifjúsági felelős tanár (alias Tancsi néni) teherbe esett az igazgatótól.
Ez mindenképpen egy megünneplésre méltó dolog, ráadásul ő a kedvenc tanárom, és a színdarabos segédkezéseiért is tartoztam neki. Így eldöntöttem, hogy az igazgató következő fogadóóráján felvetem a lehetőséget, és természetesen megfelelően tálalva bele fog menni.
- Nos, Igazgató úr, tudja, már minden diák unja a SIX nevű szórakozóhelyet, ahol mindig rendezzük az iskolai bulikat, és most egy nagyszerű dolog jutott az eszembe. Egyrészt újdonság lenne, másrészt az időjárásnak is sokkal megfelelőbb lenne tekintettel a nagy melegre, és valószínűleg sokkal többen jönnének el, és akár a belépők árát is felemelhetjük valamelyest...
- Kiböknéd végre, hogy mi volna az ötleted?
- Élményfürdő. Éjszaka. Mondjuk héttől éjfélig. Megelőzné azt, hogy sokan részegeskedjenek, mert a bejáratoknál állhatna egy tanár, szondával...
- Úgy látom mindent megterveztél. Van valami különleges oka ennek?
- Tetszik tudni, Tancsi néni, akarom mondani Beatrice tanárnő a kedvenc tanárom, és most hogy gyesre megy, szeretnék neki kedveskedni. Ezért arra gondoltam, hogy kiírhatnánk-e esetleg a fürdőbe, hogy gratulálunk „Tancsi néni, Frank Igazgató, sok boldogságot”?
- Nos, mindenre gondoltál. Ha a további szervezkedést is rád bízhatom, akkor minden szükséges dolgot a rendelkezésedre bocsátok.
- Számíthat rám, Igazgató úr!
Repestem az örömtől, végre keményen belevetettem magam valamibe egy jó ügyért. Minden gondolatom az Éjszakai fürdőzés körül forgott. Szervezkedtem, tettem-vettem magam, és egy egész kis bizottságot összecsődítettem, akik segítettek kivitelezni. Volt pár ember a kilencedikből, akik segítettek megfesteni a köszöntő feliratot Tancsi néninek. Mások megírták a vízálló rózsaszín és kék karszalagokat, amik belépőjegyként szolgáltak. De a legfontosabb szervezési feladatokat nem bíztam rá senkire, magam jártam a válaszok után. Úgy éreztem magam, mintha egy küldetésbe csöppentem volna, és a cél, hogy az emberek jól érezzék magukat. A fürdőzést június elejére terveztem be. Egy olyan napot kellett keresnem, ami nem ütközik semmilyen ünneppel, kosár meccsel, sem egyéb iskolai rendezvénnyel. Kis kihívást jelentett, hogy az Élményfürdő igazgatója eleinte nem vett komolyan, de miután lefuttattam, hogy mennyire jót tenne a fürdő hírnevének, ha kibérelhetnénk, és megmutattam az Igazgató úr aláírását végül beleegyezett, és még egy kis csoportos kedvezményt is ki tudtam alkudni. Minden rendben ment, mert mindent az ellenőrzésem alatt tartottam. Az apró akadályokat leküzdöttem, a többi meg olajozott gépezetként ment! Egészen a buli napjáig sürgölődtem-forgolódtam, és ez minden időmet lekötötte. Az utolsó percben is akadt tennivaló, és én mindent lelkiismeretesen meg is csináltam. Mikor kicsengettek az utolsó óráról, fellélegeztem, és rápillantottam a termünkben lévő, mindenféle figyelemfelkeltő színnel és formával ellátott plakátra.
Kedves Diákok!
Mindenkit szeretettel várunk 2014. június 6-án, pénteken egy kis éjszakai bulizásra az Aquaria Land élményfürdőben! A party 1900 - kifulladásig tart. Külsősöket, és HATS-eseket egyaránt várunk. A belépő jegy ára: 5$. Gyertek el sokan, és érezzétek jól magatokat!
DÖK
Büszke voltam magamra. Még sohasem vittem véghez ilyen nagyszabású tervet. Persze ezzel is volt hátsó szándékom. Azt reméltem ugyanis, hogy az élményfürdőben kapok még egy párat abból a titkos, talán érzéki pillantásból, amit Brian lövellt felém valamelyik edzésen.
Én a kispad mellett álltam, és buzgón fújkáltam a sípot, ezzel ütemet adva a helyben futásnak. Mikor megvolt a 10 perc, minden fiú lihegve meredt a földre. Mikor odanéztem, hogy kicsit megsürgessem őket, észrevettem, hogy Brian már nem a földet nézi, hanem engem, és egy komisz, már-már erotikus töltetű félmosoly játszik az ajkán. Természetesen mikor meglátta, hogy én is őt nézem elkapta a fejét, de a pillantása mintha egy fél másodpercig elidőzött volna az enyémben. Nem is tudom, hogy utoljára mikor láttam az arcán ezt a kifejezést… Ó, dehogynem, pontosan tudom. Pár nappal az előadás előtt. Az egyik randinkon. Brian elhívott vacsorázni, és mikor jóllakottan felálltunk, még mindig maradt egy csomó időnk. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a kis fűzfaligetbe.
- Brian, nincs ahhoz most túl hideg? – kérdeztem tőle.
- Hát tudod, én sohasem fázok. Belülről ugyanis fűt a szerelem! – mondta mézes-mázosan, miközben egy szappanoperába illő, színpadias mozdulattal az egyik kezét a szívére tette, a másikat pedig mintha szavalna, az ég felé emelte.
- Ó, Don Brianito! Nem is tudja, mióta várom, hogy ezen édes szavak elhagyják fenséges ajkát! – trilláztam megjátszott kétségbeesett hangon, és megcsókoltam Brian-t. Még visszagondolni is fájdalmas az ehhez hasonló szép emlékekre... Miután odaértünk a ligetbe Brian-nel körbejártuk a kis tavat, és padként egy kidőlt fát használtunk. Brian az ölébe ültetett, és arcát a hajamba fúrta. Mikor egy pillanatra megláttam a szemét, az olyan vadul, érzéki fénnyel csillogott, mint ahogy még csak egyszer láttam. Azon az estén, a szülinapomon. Kiszállított az öléből, és mentegetőzött, hogy ha ott maradok, akkor abból biztos nem sül ki semmi jó... Jót nevettünk, és aztán hazavitt.
És ha már nem lehet az enyém ő maga, akkor legalább keresem az ilyen kis szívdobogtató adrenalin löketeket, és kiélvezem ezt a bűnös szenvedélyt.