Forever Young 24.rész

24.    Koncentrálj!
Brian gondolatai...
A következő hónapban egyre nehezebben ment a koncentrálás. A tanulmányi átlagom romlott, a meccseken, és az edzéseken sem remekeltem úgy, mint az előtt. És mindennek az oka Brooklyn. A legidegesítőbb, hogy a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy esetleg szeretne még tőlem valamit. Most már akár a barátság is jobb lenne ennél. Ha alkalmam adódik rá, és sikerül összegyűjtenem a bátorságom, akkor beszélni fogok vele. Csak remélni merem, hogy szóba fog velem állni. És Patric… Legszívesebben kiverném belőle az utolsó nyamvadt kis lélegzetvételét is. Addig fojtogatnám, amíg el nem… De tekintettel Brooklyn-ra, nem nyúlok hozzá egy ujjal sem. Bár volt pár pillanat, mikor nagyon vékony jégen táncolt, és majdnem eldurrant az agyam.
- Bass! Ha tudom, hogy ilyen.... ilyen szerencsétlen bénaság vagy, akkor nem állítalak be! – mondta az egyik meccsen. – Még a labda is elalszik a kezedben! – szidott egyfolytában. Visszaszóltam volna, de kénytelen-kelletlen befogtam a számat. Egy egész iskola előtt csak nem eshetek neki. De a meccs után az edző helyre rakta azt a mocskos kis patkányt.
- Lehetőleg ne a pályán intézzétek el személyes dolgaitokat, ha kérhetném!
-  Na, de Edző bá, én nem személyes...
- A gyakorlati részét pedig ráérsz meccs után megtárgyalni Bass-el.
- Igen, Edző bá.

Broolyn gondolatai...
- Mi történt? Miért osztott ki az edző? – kérdeztem, hallván az edző mély hangját, és hogy már csak Pat maradt az öltözőben.
- Semmi, csak egy kis nézeteltérés... – szorította össze idegesen az ajkait.
- Nem hiszek neked – mondtam kimérten, hogy ne kapja föl még jobban a vizet.
- Pedig tényleg csak egy kis apró vita volt – mondta szeszélyesen.
- Kivel? – kérdeztem furfangosan.  Patric nem nézett rám, csak riasztó arckifejezéssel bámult maga elé.
- Pat, kivel? – erősködtem.
- ... Brian-nel – nyögte ki végül.
Sejtettem, hogy itt valami nincs rendben. Patric előszeretettel titkolja az ilyen kis agresszív megnyilvánulásait előttem. Főleg ha Brian-ről volt szó. Az edzéseken (legalább is mikor én ott vagyok) mindig tapintatos vele, de minden adandó alkalmat kihasznál, ha én nem figyelek. Ez egy kicsit beteges, de nem alaptalan.
Nem tudom magam túltenni Brian-en. Akármennyire próbálkozom is, nem megy. Már minden emlék eltűnt a szobámból, ami rá emlékeztetett, a képeket is jól eldugtam, hogy ne is essek kísértésbe, de minden hiába volt. A gondolataim csak körülötte forognak naphosszat, és minden próbálkozásom meghiúsul, mikor elhatározom, hogy nem nézek rá a folyosón. Mégis mindig odanézek, és azt a fiút látom, akit valójában még mindig szeretek. A meccseken is tudom, hogy Patric-ért kéne szorítanom, de a szívem mást diktál.
Patric azonban annyira el van varázsolva, hogy észre sem vesz semmit az egészből. Ő csak a látszatot figyeli, és azt látja, hogy boldognak tűnök, és ezzel elégedett is. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokszor előfordul, hogy álomba sírom magam, van, hogy Patric miatt, máskor Brian miatt, de legtöbbször mindkettőjük közrejátszik. Az is előfordul, hogy Jessica miatt. Nagyon hiányoznak az együtt eltöltött délutánok. Egyre inkább érzem azt, hogy Patric világa nem nekem való.
- Szia, ez itt Jessica üzenetrögzítője! Ha haver vagy, akkor valószínűleg egy másik haverral vagyok. Ha anya vagy, vagy apa, akkor valószínűleg könyvtárban tanulok. Ha PJ vagy, nem felejtettem el a randinkat. Ha bárki más vagy, nem érdekel.
- Szia, Jess! Brooks vagyok, és valószínűleg szándékosan nem vetted fel. De el sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzol! Csak ezt akartam mondani...
Vagy száz hasonló üzenetet hagytam neki, de ő egyiket sem hallgatta le. Legalább is nem válaszolt rájuk. Már lassan 4 hónapja nem beszéltem vele, akárcsak Brian-nel. Ez az egész Jessica-val szilveszterkor kezdődött. Bár valószínűleg akkor is összevesztünk volna egy idő után. A legszörnyűbb az egészben, hogy igaza van! Olyan szinten átalakultam... azzá, ami most vagyok, hogy már fel sem tűnt, hogy teljesen felborítottam az értékrendemet. És az életemet! Tulajdonképpen ez az egész ügy Patric miatt van! Nem az ő hibája – mert tudom, hogy az én hibám -, de ő az oka mindennek. A szakításnak, és tulajdonképpen ennyi elég is volt ahhoz, hogy felborítson körülöttem mindent. Szakítanom kell vele! – erősödött fel bennem a felismerésem, mikor már hazafelé ballagtam az iskolából. Az elszántságom az égbe szökött, de a régi kérdések nem hagytak nyugodni. Mikor? Hol? Hogyan? És egyáltalán mit mondjak neki, miért?
- Patric, ez köztünk nem igazán működik, és nem hiszem, hogy valaha is fog. Remélem megérted! – mormoltam magamban a sablon szöveget, de az igazság az, hogy tudtam, Patric ezt nem venné be. Törtem tovább a fejem, de csak ócska, ellentmondásos kifogások jutottak az eszembe.
- Patric, nagyon kedvellek, de egyszerűen nem tudom összeegyeztetni a magánéletemet az iskolával! – ugyan már, szinte kitűnő vagyok mindenből.
- Patric, úgy érzem, hogy ez köztünk kezd komolyra fordulni, de én nem vagyok kész még egy komoly, és tartós kapcsolatra, úgyhogy szerintem az lenne a legcélravezetőbb, ha szakítanánk! – tuti, hogy nem venné be!
- Pat, remélem tudod, hogy nekem te csak egy vigaszdíj vagy Brian miatt! – nem tudnék ilyen kegyetlen lenni, meg amúgy is, hazugság lenne... na  jó, de csak részben lenne igaz. Mert igazából Patric vonzó, de nekem ez a vonzódás egyszerűen nem elég. Nekem szerelem kell! – ez az! Ezt fogom mondani!
- Patric, sajnálom, de nekem kevés a kettőnk közt lévő vonzalom, nekem szerelmesnek kell lennem abba, akivel vagyok!
De mikor? Nem tehetem meg vele ezt, amíg a bajnokságnak vége nem lesz. Biztosan elveszítenénk! De még van 1 nap az utolsó meccs után. Akkor kell megtennem. Akkor is, ha ezzel elrontom a nyári szünetét. Nem tehetek mást. Így csak hazudok neki, és ez nem én vagyok!

Brian gondolatai...
Most már végképp össze kéne szednem magam – gondoltam magamban, mikor egy esős májusi napon elmaradt az edzés, és otthon heverésztem a szófán. Semmilyen jó filmet nem adtak a tévében, így hát egy latin szappanopera mellett döntöttem. A címe valami olyasmi volt, hogy Bátor angyal.
„Ami eddig történt:
- Adriano, kérlek, ne menj el! Esküszöm semmi nem történt köztem, és Pablo között! Semmi! – visította Rozalinda.
- Nem érdekel Roza! Hazudtál nekem! De én egyet megígérhetek: Soha többé nem fogsz látni engem! Soha! – fenyegetőzött Adriano, mielőtt elment. A narrátor folytatta:
- Rozalinda meg akarta mondani Pablo-nak, hogy menjen el, mire Pablo elrabolta, és fogságban tartotta másfél hónapig. Ez Adriano fülébe jutott, és most úton van, hogy kiszabadítsa elrabolt szerelmét!”
Én mért nem vagyok úton? – kérdezgettem magamtól, miközben a latin sorozatokhoz képest elég kemény üldözős jelenet zajlott Pablo és Adriano között. Kikapcsoltam a tévét, és beütöttem a telefonomba Brooklyn számát, amit hiába töröltem ki a telefonomból, a fejemben megmaradt.  Egy ideig csak néztem a kijelzőt, de nem tudtam, hogy mit mondanék neki, ha felveszi.
- Szia Brooks... Brian vagyok. Kérlek, ne szólj közbe, valamit el kell mondanom. Én tehetek mindenről. Annyira öntelt, akadékos, és makacs voltam, hogy már késő volt, mikor meggondoltam magam – kiröhögne, és letenné.
- Brooklyn, szeretlek, mindig szerettelek, és mindig szeretni foglak! Nem kérem, hogy miattam szakíts Patric-kel, csak azt akartam, hogy ismerd az összes lehetőségedet. Én, ha kell, örökké várni fogok rád! – de nem szakítana Patric-kel.
- Brooklyn, gondolkodtam. Ezt így nem lehet elviselni, ami kettőnk között van, legalább is én nem bírom. Egyszer azt mondtad, hogy lehetnénk barátok, és én elküldtelek. Van még esély arra, hogy... Szóval, fennáll még ez a lehetőségünk, vagy mindent elrontottam? – ez elfogadható. Igaz, bele fogok gebedni, hogy a közelemben van, és nem csókolhatom meg, nem foghatom meg a kezét, nem ölelhetem meg, de ha Patric-en múlik, szerintem hozzá sem érhetek. De sajnos akkor is ez az egyetlen megoldás, hogy a közelében lehessek. Megnyomtam a hívás gombot, és vártam.
- Bíííp.................Bíííp...............Bíííp. Szia, ez itt Brooklyn Prime üzenetrögzítője. Sajnos most nem tudok beszélni, mert egy családi vacsorán ülök a pasimmal, de ha fontos, hagyj üzenetet, és később visszahívlak.
Kinyomott. És Patric-kel van. A pasijával. Engem sose nevezett a pasijának. Kíváncsi vagyok, milyen körülmények között folyik az a híres családi vacsora. Puha párnák közt, lepedő alatt? Vagy a kocsi hátsó ülésén? Vagy ne adj Isten, az iskolai jelmeztárban? Úgyis annyira szeretik a színházat....
Istenem hová jutottam? Miket gondolok Brooklyn-ról? Hiszen ismerem! Biztosan tényleg vacsorán van. Egészen biztosan. Meg egyébként is, este hat óra van. Ilyenkor nem szokás... öhömm, szóval nem szokás.
Még legalább három óráig bámultam a telefonomat, hogy vajon Brooklyn visszahív-e, vagy sem, de nem hívott. Biztos le volt rejtve a számom, és nem tudta, hogy ki hívja. De nem adtam fel, később, kilenc óra körül is megpróbáltam.
- Bíííp............Bíííp..........Brooklyn Prime telefonja. Patric vagyok, kivel beszélek? – szólt bele gyanútlanul Patric. Egy szót se szóltam, tudtam, hogy felismerné a hangomat, így hát csak vártam.
- Halló? Ki van ott? (Szünet.) Na, tudod, kivel szórakozzál! – kiabálta a telefonba, és lecsapta. Három lehetőség van.
1.) Brooklyn még mindig ott van Patric-nél, este fél kilenckor, és akkor tudom, hogy valószínűleg mit csinálnak... Bár akkor Patric nem vette volna fel a telefont.
2.)Patric kivette Brooklyn táskájából a mobilját, féltékenységből, vagy elővigyázatosságból, vagy ki tudja miért...
3.) Ez a legvalószínűbb: Brooks otthagyta a mobilját Patric-nél.
Már lassan úgy érzem, kezd elmenni az eszem. Összeesküvés elméleteket gyártok, rémképeket látok, és mindig a legrosszabbat gondolom Brooklyn-ról. Beteges vagyok!
Személyesen kell beszélnem vele! – gondoltam, de tudtam, hogy ahhoz nincs elég bátorságom. De ha vége az évnek, akkor végképp semmi esélyem nem lesz találkozni vele, mert Patric biztosan nem engedi őt a közelembe nyáron, és ezzel a legcsekélyebb reménysugara is elveszik annak a kevés eséllyel kecsegtető lehetőségnek, hogy barátok még lehetünk. Tehát az utolsó esélyem évadzáró meccs. Akkor kell lépnem.