Forever Young 21.rész

21.    Jó volt, szép volt, rég volt…
Brian gondolatai...
Nem is tudom, mi történt velem azon a hülye válogatón. Ha nem lett volna ott Brooklyn, akkor 100%, hogy én leszek a csapatkapitány. Biztos ez is Patric műve. Amióta együtt járnak, azóta minden lehetséges alkalommal az orrom alá dörgöli, hogy Brooklyn őt szereti. És nem engem. Ugyan nem nagyon emlékszem a szilveszterkor történtekre, de rémlik, hogy Brooklyn beszélt velem. Nagyon-nagyon bánom, hogy akkor annyira lerészegedtem. Lehet, hogy ha akkor józan maradok, akkor már újra együtt járnánk, és... nem csak sajnáltatnám magam. Belátom, szánalmas, amit mostanában csinálok. Már lassan PJ sem áll velem szóba! Jessica azt bizonygatja, hogy Brooklyn még mindig engem szeret. Nem hiszek neki. Ha engem szeretne, akkor nem Patric-kel járna, és nem menne el mellettem a folyosón minden adandó alkalommal. Én szeretem, és nem tudom túltenni magam rajta. Valószínű, hogy nem is fogom túltenni magam rajta soha. Mindig ő lesz nekem az első, és egyetlen nő az életemben, akit igazán szerettem.
Ha tudnám mit mondott nekem a szilveszteri bulin, akkor sokkal egyszerűbb dolgom lenne. Lehet, hogy azt mondta, hogy szeret, és hogy döntsem el, hogy mit akarok, és én eldőltem, mert olyan részeg voltam. Lehet, hogy azt mondta, hogy ő már túllépett rajtam, és hogy kopjak le. Azóta is átkozom azt az estét. Ekkor eszembe jutott, hogy Jess talán hallhatta, hogy mit mondott nekem. Egy angolórán megkérdeztem tőle.
- Te, Michaels! Nem emlékszel, mit mondott nekem Brooklyn a szilveszteri bulin?
- De – mondta érdektelenül.
- ... És? Mit mondott?
- Hát, miért érdekel?
- Tudni akarom, hogy mit mondott nekem utoljára – Jess-t mindig rá lehetett venni bármire, ha előadtam az érzelmes srácot.
- Na, jó! – adta meg magát. - Szóval odament hozzád, és köszönt, te meg valami artikulálatlan üdvözlést makogtál. Brooklyn alig hitte el, hogy megismerted, erre te azt mondtad, hogy tudod, hogy ki ő, és hogy nagyon részeg vagy, és...
- Na, jó, mi a lényeg?
-  Jobbulást kívánt, aztán homlokon csókolt, és elmenet Patric-kel.
- MI? – kiáltottam. A tanár erre felkapta a fejét.
- Is there any problem, guys? What happened?
- I’m sorry. No problem. Just a new information...
- Oh... Amm, be quiet, please! – azzal visszafordult a táblához, és tovább körmölt.
- Hol is tartottunk? Ja... MI? – suttogtam.
- Úgy van. Homlokon csókolt. Mi ebben akkora durranás? Nem úgy volt, hogy túl vagy rajta? – csillant fel Jessica szeme.
- De, úgy van! Én csak...
- Na jó, te is tudod, hogy ez totális hülyeség! 1.) Sose adod be nekem, hogy túl vagy rajta.2.) Nem ajánlom, hogy túl tedd magad rajta, mert van egy tervem! – azzal bevágta „Ne aggódj, ez tutira bejön!” arckifejezését. Sajnos én ismertem az előzményeket. Mikor először láttam őt ilyen arcot vágni, akkor éppen a verébtáborban voltunk. Mindannyian utáltuk az öreg portást, mert a legapróbb lármára is képes volt kiugrani az ágyból, és mint egy kiéhezett kopó, és felcsörtetett, hogy „MI EZ A HANGZAVAR?”. Mi persze mindig megpróbáltuk kijátszani, és folyton átjárkáltunk a szomszéd szobába, de a végén mindig lebuktunk. Egyszer, az utolsó előtti estén Jessy-nek támadt egy ötlete. Itt merült fel az említett arckifejezés. Felvetette, hogy mi lenne, ha megkérnénk valakit a földszinten lakók közül, hogy engedjen ki minket az ablakon. A városban szabadon viháncolhattunk volna, és mire a tanárok felkelnek, mi visszajövünk. A földszinten 3 szoba volt. Az egyikben 4 lány, Meg, Pam, Biby és Carly laktak, és mivel újonnan a vallás menő, így ők teljesen a szabályok hívei. Esélyünk sem lett volna. A másik szobában két tanár volt, ott még büntetést is kapunk, és priusszal kezdjük a gimit, tehát szóba sem jöhetett. Az utolsó lehetőség Auschwitz volt. Auschwitz a 8-as szobát jelentette, aki oda bement soha többé nem jött ki (na, jó, mindig kijött, csak így izgibb). Hivatalosan 8 fiú lakott ott, köztük Randy, Alex, Byron, Dave Bart, és még sok mindenki, és ki ne hagyjam: Patric. Brooklyn-nal már a verébtáboros első megnyilvánulása óta utáltuk Patric-et. Bár akkor még ezt nem tudtuk egymásról. Mikor szálltunk fel a buszra, Brooklyn és Rachel közvetlenül az ajtó mellett ültek. Brooklyn a folyosóra ejtette az egyik papírját, én pedig felvettem neki. Már akkor kiszúrtam. Kicsit reméltem, hogy a papír egy megrendezett véletlen folytán került a földre. Mikor felvettem, és visszaadtam neki Patric jött fel mögöttem a buszra. Ő már ismerte Brooklyn-t az előkészítőről, és ezt fennhangon tudatta mindenkivel:
- Szia, cica! Van gazdád? Rég nem láttalak, hogy ityeg? – fellengzősködött, de Brooklyn lekoptatta.
- Először is, szia. Másodszor, van gazdám, és nem szereti a patkányokat. Harmadszor, semmi közöd hozzá. Na, kopj le! – mondta, mire Patric hápogott egy sort, és felháborodva hátra jött hozzánk, és beült mögénk.
- A kis ribanc... Nem tudom, mit képzel magáról! Na, de várjon csak, majd a táborban betöröm ezt a kis vad kancát! – mondta, és lepacsizta a körülötte ülő 4 fiúval. Mire azok elkezdték az idiótábbnál idiótább, a gusztustalannál gusztustalanabb metaforákat bekiabálni:
- Megszelídíted ezt a vadmacskát is!
- Elkapod, mint macska az egeret, és jól eljátszadozol vele! – ehhez még imitáló hangok és mozdulatok is járultak.
- Úgy megdől neked, mint a ferdetorony! – és mindenki hatalmas röhögésbe kezdett.
- Ez gusztustalan, és szerintem orvoshoz kéne mennetek! – förmedtem rájuk. Reménykedtem, hogy Brooklyn nem olyan lány aki „bedől” az ilyeneknek. És mint az kiderült, tényleg nem olyan. Legalább is eddig úgy tűnt. Bár abból, amit látok, és amit Carly mondott, csak azt tudom leszűrni, hogy Brooks megváltozott, és már biztosan „megdőlt neki, mint a ferdetorony”.
Tehát ezek a fiúk voltak abban a szobában, amin keresztül mi ki akartunk jutni, és én ezért nagyon is elleneztem az ötletet. Úgy éreztem, hogy Brooks-szal nagyon is jól megvagyunk, és hogy alakul valami kettőnk közt, de a többiek nagyon bele élték magukat az éjszakai császkálásba, így hát nem akartam elrontani a bulit. Lementünk Auschwitz ajtajához, és kopogtattunk. Megdumáltuk, hogy Jessica beszél. Mikor ajtót nyitottak lecsittegtek minket, és gyorsan mindenkit behúztak az ajtón a karunknál fogva. Mikor ismét gondosan bezárták az ajtót Byron megszólalt.
- Váratlan fordulat? Mit szeretnétek? – mondta rosszat sejtető hangon. Már a tábor legelején volt egy kis nézeteltérés a Brian-PJ és a Byron-Patric csapat közt. Semmi konkrét, csak a szimpátia hiánya. Ebből persze a tábor végére csak Brian kontra Patric harc lett, és azóta sem álljuk ki egymást. De szétnézve nem láttam sehol Patric-et. A szobában volt egy pár lány, mindegyik a fiúk ölében fetrengett, de Patric sehol.
- Kimászni az ablakotokon! – mondta izgatott hanggal Jessica Byronnak. Ő hátra nézett a többi fiúra, majd visszafordult felénk.
- Meg kell várnotok, míg a szobafőnök végez odabent – mutatott egy fürdőszoba feliratú ajtóra. – Az ő beleegyezése kell, mert övé a felelősség, vagy mi...
Én már turpisságot gyanítottam a dologban, de nem szóltam, kivártam a végét.
- Addig üljetek le, érezzétek otthon magatokat! - úgy beszéltek, mint a maffiózók, nem tudtam bennük megbízni. Hirtelen kivágódott a fürdőszobaajtó, és megjelent Patric. Egy szál törölköző volt a derekára csavarva, egy másikkal pedig a haját törölgette. A legtöbb lány a szobában mind olvadozni kezdett, Jess elpirult, Brooks felvont szemöldökkel szánakozva nézte.
- Óh, úgy látom, vendégeink vannak – mondta érdektelenül.
- Ki akarnak mászni az ablakunkon – jelentett helyzetet Byron.
- És ebben mi a jó nekünk? – össze a szemöldökét Patric. Jessica kérdőn nézett rá.
- Na, jó, alkut ajánlok. Kiválasztok valakit, aki itt marad, és a többiek kimászhatnak – sandán mosolyogva rám pillantott. – Benne vagytok?
Én Jessica-ra néztem, és alig észrevehetően megráztam a fejemet.
- Kit akartok? – vette fel Jess az üzletasszony szerepét.
- Brooklyn-t – állt fel Patric, és kezet nyújtott, de nem Jess felé, hanem felém. Brooklyn felháborodva, hitetlenkedve nézte Patric-et. Én is felálltam, s cinkosan Brooklyn-ra néztem.
- Egy csapat vagyunk. Háborúban nem hagyunk hátra senkit – mondtam fennhangon.
- Háború? És ki az ellenfél? – ráncolta össze a szemöldökét Patric.
- Hát... Természetesen... A portás – mondtam nagy, nyomatékosító szünetekkel teletűzdelve.
- Na? Akkor megegyeztünk? – nyújtotta a mancsát, várva, hogy kezet fogok vele, mire én félhangosan odavetettem neki ezt a mondatot.
- Nem, és szarba nem csapok! – azzal fogtam magam, és kimentem az ajtón. Az egész csapat jött utánam, és visszamentünk a szobába lábujjhegyen. Senki egy pisszenést se hallatott, míg a folyosón voltunk, de mikor visszaértünk a szobába mindenki hatalmas röhögésben tört ki.
- Ezt sohasem felejtem el! Szarba nem csapok!  Brian, te egy isten vagy! – kiabálta Jessica.
- De ezek komolyan úgy beszéltek, mint a gengszterek! – rémüldözött Barbie.
- Ugye? Tökre mintha a Hollywoodi maffiánál lettünk volna! – nevetett Alex. Mindenki röhögött, és viháncolt, kivéve Brooklyn-t. Ő nem volt sehol. Láttam mikor bejött a szobába, tehát nem lehetett máshol, csak a fürdőben. Bekopogtam.
- Brooks, bejöhetek?
- Gyere! – mondta, de kissé gyenge volt a hangja. Beléptem, és az ablakpárkányban ült. Kifelé bámult, és a szemét törölgette.
- Mi a baj? – kérdeztem, közelebb mentem, és leültem a szennyes tartó tetejére.
- Semmi! – vágta rá reflexből.
- Jaj, ugyan már! A semmi miatt nem szokás sírni!
- Nem sírok – tagadta a nyílván valót. Én felvont szemöldökkel néztem rá, majd egy zsebkendővel letöröltem a könnycseppeket az arcáról.
- Mondd el! – kérleltem, és végre felém fordult.
- Az előző iskolámban én mindig különc voltam. Nem voltak igazi barátaim. És ha egy táborban ilyen szituban kerültem volna, akkor elmentek volna nélkülem. És ez, hogy te kiálltál értem... – ismét eleredtek a könnyei. – Igazi jó barát vagy! És irtózatosan szégyellem magam, hogy így kell látnod... – szabadkozott a könnyei miatt. Én csóváltam a fejem, és így utólag bevallva már akkor szerelmes voltam Brooklyn-ba. Akkor először ültünk le komolyan beszélgetni. Kitárgyaltuk, hogy kivel mi történt az általánosban, hogy miben vagyunk jók, és hogy milyen sötét titkaink vannak. Elmesélte, hogy kiskorában megevett egy pár szőlőszemet egy bevásárlóközpontban. Senki nem vette észre, de neki azóta is bűntudata van. Én nevetve hallgattam végig, és elmondtam neki, hogy ilyet mindenki csinált gyerekként. Megnyugodott, és együtt nevettük át az egész estét. Egyébként már akkor összejöttünk volna, ha Jess nem lép közbe. Mind a ketten az ablakpárkányban ültünk, és nagy volt a csend. Csak a tücsköket, és a madarakat lehetett hallani. Már készültem volna kimenni, mikor Brooklyn váratlanul megszólalt.
- Nagyon hálás vagyok, amiért kimentettél odalent... – mondta, és a kezét gyengéden az enyémre tette. Egymást bámultuk, és lassan fogyni kezdett köztünk a távolság. A madarak fütyülése, és a tücskök ciripelése megszűnt, mintha érezték volna, hogy most csöndbe kell maradniuk. Egyszer csak hirtelen nagy csörömpöléssel ránk tört Jess. Brooklyn zavarában elkapta a fejét, és én is elhúzódtam, Jessica pedig észre sem vett semmit.
- Gyertek már, Lúzerek! – kiabálta nevetve, és mi lecsusszantunk az ablakpárkányból, és követtük ki, a többiek közé.
Ezt a történetet Jessica még nem hallotta, legalább is tőlem nem. És arról, hogy még most is ugyanúgy érzek Brooks iránt, mint akkor, arról Jess-nek szintén nem kell tudni.
- Michaels! Állítsd le az agyadat. Félek a terveidtől, és meg ne próbálj rávenni egy olyan ál-randira, mint annak idején.
- He, eszembe sem jutott volna! – mondta zavarában, aztán megfordult, és valamit buzgón satírozni kezdett. Én mosolyogtam magamban, de amíg Brooklyn Patric-kel van, addig semmit nem tehetek.