Forever Young 25.rész

25.    Családi vacsora
Brooklyn gondolatai...
Egy tavaszi napon Patric a szakadó esőre hivatkozva lefújt egy edzést. A csapat jó formában volt, és egyébként is csak ugyan azt csinálták volna, amit már egy hónapja minden délután:
1. Bemelegítés
2. Nyújtás
3. Futás
4. Labdavezetés
5. Párban dolgozás
6. Próba-meccs
7. A próba-meccs taktikai hibáinak elemzése
8. Levezetés
Csak nem árthat, ha egy napot kihagyunk... – gondoltam. Lassan az összes fiú hazaszállingózott (Brian is), és Patric felajánlotta, hogy menjek el hozzájuk, a szülei biztos nem bánnák, ha plusz egy főre kéne teríteni a vacsinál.
- Na, ne kéresd magad! Egyébként is, a szüleim szeretnének megismerni.
- De hisz már bemutattál nekik!
- Persze, de ők szeretnének megismerni! Hogy ki is az a lány, aki már négy hónapja fogságban tartja a szívem.
- Nem értem, hogy ez miért olyan nagy dolog!
- Mert fontos vagy nekem, és nem mellesleg magasan te vagy a rekorder a barátnőim listáján.
- Miért meddig tartott ki a második helyezés?
- A másodikról nem szeretek beszélni, de a harmadik 1 hónap és 8 nap. És az is csak azért, mert ebből a hónapból két hetet nyaralni voltam, ő meg egy hétig pom-pom lány táborban volt.
- Kitartó lány lehetett – méláztam el, miközben Patric beszuszakolt a kocsiba.
- Nem, én voltan kitartó. Egyfolytában hisztiztek, ő meg az előtte lévők, és nyafogtak, nyávogtak, és ha ezzel nem sértem meg feminista nézeteidet, akkor kijelenthetem, hogy a szájukat csak az ágyban nem jártatták. Legalább is ott a megfelelő helyen... – mondta Patric, és egy pajzán mosoly terült szét az arcán. Rosszallóan, és hitetlenkedve néztem rá.
- Te most komolyan a volt barátnőiddel átélt erotikus pillanataiddal akarsz felizgatni? – néztem rá felvont szemöldökkel, de ő csak az utat figyelte, és nevetett.
- Miért, bejött? – kérdezte cinkos mosollyal, és én fújtatva elfordultam, de azért viccesnek találtam az efféle próbálkozásait. Mikor megérkeztünk már nem tudtam tiltakozni, hogy velük vacsorázzak, és bele kellett törődnöm, hogy Patric megint véghezvitte az akaratát. Nem baj – gondoltam - amíg egy tervét nem viszi véghez. A szülei nagyon kedvesek voltak hozzám, és én is igyekeztem a legjobb formámat hozni.
- Áruld el, hogyan sikerült megszelídítened a fiunkat? – kérdezte őszintén Mrs. Barett. Megkért, hogy szólítsam Oliviának, de ez valahogy nekem még gondolatban sem volt természetes, akármennyire is fiatalos volt Patric anyja. Ugyanis Pat szülei legalább olyan jól néztek ki, mint a divatlapok címoldalán feszítő hírességek, vagy modellek. Olivia Barett magas, hosszú combú, kékszemű szőkeség volt, és ha meg kellett volna saccolnom a korát, én arra tippeltem volna, hogy a húszas évei közepe felé jár. Pedig igazából már megkörnyékezte a negyvenet. Patric apja, Gordon Barett, egy valódi sármőr volt. Fiatalabb volt, mint Mrs. Barett, ő még csak 32 éves volt, és egy valódi szívtipró kinézetével büszkélkedhetett. Sötét, dús haj, kigyúrt vállak, legalább, mint egy két ajtós szekrény, csibészes arcvonások, és laza elegancia. Szinte láttam magam előtt, ahogy egy 16 éves srác teherbe ejt egy nála 7 évvel idősebb nőt. Kényszerházasság, ami szerelemmel végződik. Milyen romantikus! Egyébként Patric szakasztott apja volt, csak valahogy az orra nem illett a képbe. Valószínűleg a nagy orrát az anyjától örökölte, aki hiúságból megműttette magát.
Negédesen csevegtem velük, és Patric nagyon büszke volt rám, többször is végigsimította a karomat. És nem csak azt...
- És hogyan találtatok egymásra? Patric erről nem mesélt – érdeklődött Mrs. Barett.
- Nos, én írtam meg az iskolai színdarabot, és én is rendeztem. Ebben már volt tapasztalatom, de ki szerettem volna próbálni magamat a színpadon is, és én játszottam a női főszerepet, ő pedig a férfit. Bár most, hogy visszagondolok, már 8.-os koromban ismertük egymást az előkészítőről. Öhöm, nos akkor még... izé, nem nagyon barátkoztunk... hm, össze – nyögtem. Teljesen elpirultam, mert míg én próbáltam jó képet kialakítani magamról a szüleinél, Patric ujjai befurakodtak a combjaim közé, és érzékien simogatták azoknak a belső részét, ahol nagyon vékony a bőr. A gyomrom görcsberándult az idegességtől, és már nem is hallottam, hogy mit mond Mrs. Barett Mr. Barett-nek, talán valamit az ő megismerkedésükről. A megszorítottam Patric karját, és világosan értésére adtam, hogy ez nem jó ötlet.
- Pat, ezt tényleg a szüleid előtt kell? Néha olyan elviselhetetlen vagy! – suttogtam.
- Miért, talán nem jó? – morogta érzékien a fülembe,
- De, nagyon jó, de ezt akkor sem szabad!
- Csak azt nem értem, miért?
- Hát jó, Patric, ha akarod, most azonnal letépem magamról a ruhát, hogy itt a szüleid étkezőasztalán tehess a magadévá! – mormoltam dühösen a fülébe.
- Kihallom a gúnyt a szavaidból, de el sem tudod képzelni, mennyire felizgatott, hogy nem csak az én fantáziám ilyen mocskos, és elhiheted, hogy különleges odaadással vinném gyakorlatba a kis tervedet... – duruzsolta, és az ujjai visszacsusszantak a szoknyám alá, de én fogtam a csuklóját, és felháborodottan arrébb löktem a kezét. Nem hibáztathattam. Mennyi ilyen gondolatmenetet hallgattam végig annak idején Brian előadásában... Csak valamiért azok mélyebb benyomást tettek rám... Patric magában mosolygott, és eljátszadozott a tányérján maradt meggyes pitével.
- Mi az, szívem, nincs étvágyad? – kérdezte tőle az anyja.
- Ó, anya, dehogynem! Van nekem étvágyam – mondta, miközben rám sandított. Egy jó adagot leszakított a pitéjéből, és a szájába tolta, majd hozzám fordult, és egy kisebb, illedelmesebb falattal engem is megkínált. Mrs. és Mr. Barett összemosolyogtak, és megfogták egymás kezét, és büszkén néztek az egy szem fiukra. Egy igazi kis családi légkör volt ez, amibe már én is belecsöppentem. Nem igazán éreztem magam idevalónak, de ez szemlátomást senkit sem zavart. Kicsivel később teáztunk, és utána megkértem Patric-et, hogy vigyen haza.
- Biztos nem maradsz még? Most jönnének apa gimis sztorijai a zenekarával... tudom, ez elég gyenge érv a marasztalásodra, de talán az esti program kellemesebb időtöltéssel kecsegtet majd – suttogta Patric lassan a fülembe.
- Nem Patric, sajnos tényleg mennem kell. Anya nem tudja, hogy hol lehetek, és ha tudná, akkor végképp haza kéne mennem. De nagyon jól éreztem magam, és imádom a szüleidet. És azt hiszem, hogy ők is imádnak engem! – mosolyogtam büszkén.
- Téged ki ne imádna? – kérdezte Patric, és kisimított egy tincset az arcomból. Szerelmes mosollyal nézett rám, majd megcsókolt. Furcsa módon semmi erotikus nem volt ebben az egészben, ami különös volt Patric-től, de azért jól esett. Mintha újra találkoztam volna egy régi baráttal. Beültünk a kocsiba, és Patric beindította a motort. Az három másodpercig szuszogott, aztán hördült egyet, és lefulladt. Patric újra próbálta, és újra, meg újra, de az autó végül mindig beadta a kulcsot. Reménytelenül néztük a műszerfalat, amin egy furcsa kis lámpa villogott.
- Ez a vezérmű szíj lesz. Már az apa kocsiján is előfordult, hogy leesett, és nem tart sokáig megjavítani. Ennyi időd még van, mielőtt anyukád megjelenik géppuskával, hogy hazavigyen?
- Azt hiszem, erre a kompromisszumra képes vagyok.
Kihívtuk Patric apukáját, hogy nézze meg, hogy mi történt, és ő a fejét vakargatva nézte a motort.
- Nos, gyerekek, ez más dolog, kiégett a gyújtógyertya. Ha mindent összevetek, beletelik egy másfél órába, míg ezt megjavítom.
Az órámra néztem, és kicsit aggódtam. Egyrészt azért, mert már fél hat is elmúlt, és anya már biztosan a haját tépte, mert nem tudta, hogy hol vagyok. Másrészt pedig Patric apukája, igaz, nagyon vonzó volt, és egy nőknek szánt szex újságban biztosan elment volna szexi autószerelőnek, de így, hogy rajta múlt, hogy mikor érek haza, nem nagyon bíztam benne, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezik e téren. De mit volt mit tenni, beadtam a derekam, és felhívtam anyát, és elmagyaráztam neki, hogy mi a helyzet. Megértően viselkedett, azt mondta, hogy amint kész a kocsi menjek haza, de addig is érezzem jól magam.
- Nos, a jelek szerint egy kis időre itt ragadtam... – mondtam elgondolkodva.
- Ezt most úgy mondtad, mintha, legalább valami szörnyű ember rabjaként kéne eltöltened ezt az időt... – mondta hitetlenkedve Patric.
- Hát, ez attól függ, hogy hogyan fogsz velem viselkedni.
- Szerintem a terveimre nem a legmegfelelőbb szó a viselkedés – mondta Patric egy erotikus mellékzöngével a hangjában, és a nyakamhoz hajolt, hogy ajkaival végigsúrolja a vékony bőrréteget a kulcscsontom fölött.
- Patric, pont erről beszéltem! De gyere, ezt nem a szüleid előtt akarom megbeszélni veled – mondtam, mikor láttam, hogy Mrs. Barett tipegve siet a férjéhez egy pohár limonádéval.
- Jó munkát, édesem! – mondta „jó feleség” hangon.
Miután Patric-kel bementünk a házba, óvatosan néztem körül.
- Hol a szobád? – kérdeztem.
- Tudtam én, hogy számíthatok rád! – mondta, és a szavaiból leszűrtem, hogy teljesen félreértett. Amint a szobába voltunk, Patric magához húzott, és megcsókolt. Mohón, követelőzően. Keze most hátulról talált rá a szoknyám szegélyére, és szinte sóvárogva felrántotta. A tenyeremet a mellkasának feszítettem, de nem sikerült eltolnom őt magamtól. Ehelyett ő a combjaimnál fogva elkapott, és az ágyhoz vitt. Lefektetett rá, és a lábaim közé feküdt. A szája még mindig befogta az enyémet, de amúgy sem állt szándékomban visítani. Ekkor egyik kezével elkapta a csuklómat, és forró, merev, még nadrág alatt lévő hímtagjához irányította. Kicsit kényelmetlenül érintett... Mit beszélek, NAGYON kényelmetlenül érintett ez a hirtelen, közvetlen gesztus. A száját elhúzta az enyémtől, és a nyakamba lihegett.
- Fel bírod fogni, hogy mit művelsz velem? Még soha senki nem volt rám ilyen hatással! Soha senki... – mondta elfúló hangon.
- Patric, állj! – nyögtem, mikor szóhoz jutottam.
- Mi? – kérdezte Patric értetlen arckifejezéssel.
- Nem lehet! Most nem! És így nem! – kiabáltam. – Patric, agyon nyomsz! – szűrtem ki a fogaim közt, mire Patric végre lemászott rólam. Szemérmesen lehuzigáltam a szoknyámat, és felhúztam a blúzomat. – Sajnálom, itt és most nem megy, főleg nem ilyen körülmények között. És nem így...
- Na, akkor áruld el, hogy mi a baj az „itt és most”-tal! – kért számon, mikor már nem lihegett annyira.
- Itt, a szüleid házában, most, mikor ők is itt vannak... fél hatkor – vezettem le büszkén a gondolatmenetemet.
- Nem értem, hogy ez miért feszélyez téged, de tiszteletben tartom. És mi van a körülményekkel?
-  Nekem ez fontos, Patric. Nem akarom, hogy az első amiatt történjen meg, mert lerobbant a kocsi, és nincs más, amivel elüthetnénk az időt. Akkor azt érezném, hogy csak egy vagyok a sok közül, aki nem is jelentett számodra semmit.
- Még mindig nem tudod, hogy mennyit jelentesz nekem? Mennyi időmbe fog telni, mire megértetem veled, hogy odavagyok érted, úgy ahogy vagy, a tapasztalatlanságoddal, az ártatlanságoddal, és a szüzességeddel együtt? – térdelt le elém, és megfogta a kezemet.
- De akkor ne így akarj engem...
- Hogy?
- Ilyen... erőszakosan. Néha megijesztesz... – szégyenlősködtem. Féltem, hogy mit fog reagálni, de úgy tűnt, hogy ez alaptalan volt. Leült mellém az ágyra, és mosolyogva megsimogatta az arcomat.
- Nagyon sajnálom. Csak tudod, még rengeteg mindent meg kell tanulnom. Azok a lányok, akikkel eddig voltam a legextrémebb dolgokat várták el tőlem, és hidd el, ez a „szűz lánnyal járok” dolog nekem is újdonság. De nem akartalak megijeszteni. Nagyon, nagyon sokat jelentesz nekem, Brooks – suttogta Patric, és átölelt.
- Nekem meg nagyon, nagyon jól esik, hogy ezt mondod – mondtam, és visszaöleltem.  Átkulcsoltam a kezemet a nyaka körül, és megpróbáltam megcsókolni, de elhúzódott.
- Nem hiszem, hogy ilyen felajzott állapotomban ez lenne a legjobb ötlet... – mondta nevetve, és leült az ágyra. – Egyébként, amit az előbb mondtam, hogy soha senki nem volt rám ilyen hatással, az mind igaz.
Nevettem, és ő a derekamnál fogva hátrahúzott, és a hátralévő egy órát így beszélgettük át az ágyán heverészve. Amikor az anyukája „ránk nyitott” fél kilenckor (!), tisztán láthatta, hogy semmi sem történt, és mosolyogva szólt, hogy kész a kocsi. Háromnegyed kilenckor már a lábtörlőnkön toporogtunk, és csókolóztunk. Féltem, hogy észreveszi, hogy nincs semmi bizsergés, de abból tanulva, amit elmesélt a volt barátnőiről ő se sokat tud a bizsergésről. De az is lehet, hogy a bizsergés csak nálam nincs meg, mert Pat már nem egyszer bebizonyította, hogy tényleg, igazából szerelmes belém. És mivel én valószínűleg sohasem leszek szerelmes belé, azt kívántam, hogy bárcsak megszakítana bennünket valami. Mondjuk, megcsörrenhetne a telefonom... De várjunk – gondoltam – hol a telefonom? Kibontakoztam Patric öleléséből, és elhúztam a számat az övéről.
- Patric, nem tudod, hogy hol a telefonom? – kérdeztem.
- Nem. Nincs a zsebedben? – kérdezett vissza.
- Nincs, már néztem. – mondtam meggondolatlanul.
- Mikor nézted meg?
- Hát az előbb...
- Te a telefonodon gondolkodsz, mialatt csókolózunk? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Természetesen nem! Csak úgy eszembe jutott...
- A bevásárló listát nem írtad meg? Vagy az angol házit? – vont kérdőre sértetten.
- Patric, ne fújd fel! Csak eszembe jutott, hogy ha nincs meg a telefonom, akkor nem tudok neked „jó éjt” SMS-t küldeni... – füllentettem megszeppent mosollyal.
- Na, jó, kisasszony, most megússza egy figyelmeztetéssel, de legközelebb kénytelen leszek megbüntetni! – mondta rendőrt imitálva, és fenyegető mozdulatokkal nyomatékosította szavait. – Egyébként lehet, hogy nálam maradt a telefonod. Holnap visszakapod a suliban.
Elbúcsúztunk, és benyitottam a lakásunkba. Anya a kanapén ült, egy pohár vörösborral, és furfangos mosoly játszott az ajkán. Furcsán néztem rá, de ő egyetlen egy, rövid mondattal mindent megmagyarázott.
- Kinéztem a kukucskálón.
- Akkor én inkább most bemegyek a szobámba szégyenkezni... – mondtam elpirultan bólogatva. De úgy éreztem, hogy köteles vagyok megnyugtatni anyát bizonyos dolgokkal kapcsolatban. – De, anya! Ha lesz valami, amiről tudnod kell, tudni fogsz róla, de még nincs miről tudni. Úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom neked.
- Helyes, kicsim, helyes! És köszönöm, hogy elmondtad – mosolygott anya, és belekortyolt a borába.