Belépő az édenbe 11-12. rész

Tizenegyedik fejezet

- És most itt mit csinálunk? - kérdezte Mary.
- Várunk. - mondta Eva. Odalépett a telefonhoz, és visszapörgette az üzenetrögzítőt. Először Ben Moorgen hangját hallotta. Valószínűleg le akarta csak ellenőrizni, hogy Adam ott van e, mert teljesen sablonos szöveget diktált rá. Aztán a saját hangját ismerte fel. Mielőtt elindultak volna, ugyanis felhívta a férjét, hátha ott van, de nem, így csak közölte, hogy jön. Mivel más nem volt rajta, visszakapcsolta. Aztán szétnézett a lakásban. Gyönyörű volt. A nappali egyik falát betöltötte egy hosszú szekrénysor. Közepén ülőgarnitúra, előtte pedig egy hatalmas üvegajtó, mely a terasztetőre nyílt. Az előszobából nyílt a fürdőszoba, és a konyha. A nappaliból pedig a háló, és a vendégszoba.
- Milyen boldog is lehettem volna itt, ha nem rontom el. - pityeredett el az asszony.
- Te nem szúrtad el, és ő sem. Ezt kellett tennie. Tudod te is nagyon jól.
- Igen, de becsapott!

- Nem csapott be, csak meg akart kímélni, meg egyébként is nem azt mondta, hogy nem mondhatják el? Na gyere, nézzük meg, hogy mi van a hűtőben. - mondta Mary. Azzal kinyitotta a hűtőt. - Mit kérsz? Van itt bor, sör, pezsgő, meg valami aszott szendvics.
- Rendeljünk pizzát, és igyunk sört hozzá. - Adam a sufniban félrelökte a szendvicset, és nagyot nyelt a pizza hallatán. A lányok tehát megrendelték a kaját, és bekapcsolták a tévét.
- Ha két napig nem jelentkezik itt, akkor átmegyünk Washingtonba - mondta Eva - Ott talán megtudhatunk többet is.
- Be akarsz menni a CIA - hoz?
- Jaj, nem ilyen nyíltan. De valahogy csak hozzá kéne jutni az anyagához.
- Gondolod, hogy benne van az új címe?
- Ez is egy lehetőség.
- Számítógépen kellene lehívni az adatokat.
- Igen, az, jó lenne, de nem tudom a kódot.
- Nézd csak, itt van Adam gépe, hátha benne van. - Eva bekapcsolta, de nem tudott belehatolni mélyebben. Közben megjött a pizza, és nekiálltak enni.
- Rettenetesen éhes voltam már! - mondta Mary. - Ha valami izgalmas dologban veszek részt, mindig éhes leszek. Tudod mit, kaja után kutassuk át a lakást.
- Majd holnap reggel. Most feküdjünk le, mert már majd elájulok a fáradtságtól.

Gyorsan elmosogattak a vacsora után, aztán megágyaztak, letusoltak, majd Eva a hálóban, Mary a vendégszobában, Adam pedig a sufniban, lefeküdtek
Hajnalban Adam arra ébredt, hogy nagyot kordul a gyomra. A két szendvics, amit megevett, úgy látszik nem volt elég. Meg hát a kedvesét is szerette volna látni. Kibújt a pléd alól, és mezítláb a teraszajtóhoz osont. Benézett a sötét nappaliba, fülelt, és mikor meggyőződött, hogy minden csendes, amilyen halkan csak tudta, elhúzta az üvegajtót. Beosont a konyhába és kinyitotta a hűtőt. Még három szendvics volt benne. Az egyiket gyorsan befalta. Így ha a lányok észre is veszik, hogy hiányzik egy, majd azt hiszik, hogy elszámolták. Utána beosont a hálószobába. Eva a hátán feküdt és karjait szanaszét vetette. Lába közé szorította a takarót, látszott rajta, hogy mielőtt elaludt volna, maszturbált.

- Hiányzom kicsim? - suttogta Adam. - az asszony megmozdult. Keze az ágyékához csúszott és felnyögött. Erotikus álma volt. Adam odalépett hozzá és megcsókolta könnyedén a száját.
- Adam! - rebegte álmában, és megfordult. Adam legszívesebben felébresztette volna, végül is most beszélhetne vele. De hogyan magyarázná meg azt, hogy bujkált előlük. Meg féltette is az asszonyt. Kitudja, hogy hova és kik rejtettek el a lakásában poloskát. Olyan helyen kell vele beszélni, ami tutira tiszta. Még egyszer végig simított az alvó felesége combján, aztán visszament a sufniba aludni.

Eva fáradtan, összetörten ébredt. Tíz percig állt a zuhany alatt, mire úgy- ahogy magához tért. Bement a nővéréhez és felébresztette.
- Te képzeld el, azt álmodtam, hogy Adam a szobámban van és simogat.
- Szegény hugi. - puszilta meg Mary - Minél előbb meg kell találnunk ezt az embert, mert teljesen belezuzúlsz. Gyere együnk valamit, aztán szedjük elemeire a lakást. - Megették a két szendvicset, és pezsgőt ittak rá. Aztán elkezdték átkutatni a lakást.
- Próbálj meg mindent ugyanoda visszarakni, hogy nehogy lebukjunk, hogy kutattunk. Röstellném. - mondta Eva, és kihúzta az íróasztal legfelső fiókját.

Papírok, tollak, ceruzák voltak benne, katonás sorrendben. A papírokat lelapozta, de mind üres volt. A tollakat szétszedte, de egyikben sem volt mikrofilm. A második fiókban levelek voltak. Ezek is kínos sorrendben voltak, dátum szerint sorba rakva, és melléjük volt csatolva a válasz másolata. A vége felé örömmel fedezte fel a saját szerelmes leveleit. Bele- bele nézett a többi levélbe is, de csak a családjára vonatkoztak. Édesanyja hosszú levelei, amit a katonasághoz küldött, mikor Adam is még szolgálatban volt. Aztán apja vidám hangú értekezései lányokról, autókról, motorokról és a feleségéről, na meg az öccséről, aki azokban az években élte a vad korszakát. Aztán az öccse panaszlevei következtek, hogy nem bír a szülőkkel, akik mindentől eltiltják. Eva szégyellte magát, hogy így belehatol hívatlanul a férje életébe.

Adam magától sem beszélt szívesen ezekről az időkről, most meg önkényesen mindent megtudhat, így visszarakta a leveleket és kihúzta az utolsó fiókot. Egy nagy fémkazetta volt benne.
- Gyere csak Mary, azt hiszem megtaláltam, amit kerestünk! - kiáltott fel Eva. Kiemelte a kazettát a fiókból, és tanácstalanul nézte a számkombinációt.
- Hogyan nyitjuk ki? - kérdezte Mary.
- Alain Delonnak és Charles Bronsonnak van egy olyan filmje, amiben elrejtőznek egy intézetben a karácsonyi ünnepekre, hogy kinyissanak egy széfet. Elkezdik sorban a variációkat, és végül sikerül nekik.
- Na akkor álljunk neki. Vegyél elő egy papírt és írjad, amiket már megcsináltunk. Azt javaslom, hogy először dátumokkal próbálkozzunk. - Először Adam születésnapját próbálták ki, aztán az édesanyjáét, az édesapjáét, az öccse következett. A sógornőéjét és a piciét nem tudták, de úgy gondolták, hogy ez nem is fontos. Az a nap következett, amikor az a rémes dolog történt a benzinkútnál. Eva ebben a dátumban nagyon reménykedett, mert egyszer

Adam azt mondta, hogy ezt ne felejtse el sosem. Ám erre sem nyílt ki a zár. Eva hirtelen ötlettel a saját születésnapját ütötte be, és íme a fedél felpattant. Adam odakint összerezzent.
- A fene egye meg, át kellett volna állítanom azt a vacakot. Persze mit is tudhat meg belőle, amit még nem tudott, vagy nem sejtett? ! - Eva elmorzsolt egy könnycseppet, melyet a meghatottság csalt a szemébe. Közben felnyitotta a tetejét a ládának, aztán elkezdte kipakolni a tartalmát. A tetején egy míves bársonyborítású tok volt, benne egy coolttal és tartozékaival. Belül a fegyver alatti bársonyba arany betűkkel az volt írva: " Apádtól szeretettel ". Alatta két bőr mappa feküdt, tele feljegyzésekkel. Belső dolgok, nevek, időpontok. Aztán egy családi fotó. Középen egy idősebb házaspár, balra egy fiatal pár karon ülő gyerekkel, jobbra pedig a tíz évvel fiatalabb Adam. Ezt az egy képet őrizte meg Adam. Egy újabb mappában a CIA-val kötött szerződése, és a bizonyítványai. Majd legalul a számítógép kódrendszere.

Tíz perc múlva már a megfelelő terminál adatait olvasták, de a megoldáshoz nem jutottak közelebb. Se új cím, se semmi utalás arra, hogy Adam hol lehet.
- Na ez nem sikerült! - mondta Éva – Gyere, pakoljunk vissza, és hagyjuk abba ezt a kutatást. Inkább meghívlak ebédelni, aztán ha ma sem jelentkezik itt Adam, akkor holnap átmegyünk a fővárosba.

Amikor elmentek, Adam bement a lakásba, és kinyitotta az íróasztal legalsó fiókját és elővette a kazettát. Kinyitotta és megsimogatta a fegyver dobozát. - Milyen ügyes, milyen szépen mindent visszatett az eredeti helyére? ! És a sógornőm is milyen rendes, hogy segít neki! Jó családba nősültem. És most ezt lehet, hogy egy ember miatt elveszítem! - dühöngött. Visszapakolt a fiókba, és becsukta. Kiment a táskájáért és elhagyta a lakást. Kiment a reptérre, és az első géppel átment Washingtonba. Épp ideje volt, hogy vegyen egy forró fürdőt és végre egy éjszakát nyugodt alvással töltsön egy kényelmes szállodai ágyon.

Tizenkettedik fejezet

Cyle Cooper már a második éjszakát töltötte a kocsijában. Minden tagja fájt, és kezdett rosszul lenni a saját szagától Első este fel akart menni, de az a nagydarab állat, aki az ajtóban dekkol, nem engedte. Úgy látszik a lányok, bebiztosították magukat ellene. Körbejárta a házat kétszer is, de csak egy hátsó kijárat volt rajta, az meg be volt zárva. Álkulccsal kinyithatta volna, de egy rendőr állandóan ott mászkált. Pedig ha bejuthatott volna, azonnal kiszedhette volna a két asszonyból, hogy hol van Adam. Lehet, hogy a férfi ott is van, bár ebben már nem hitt, hiszen előbb a két nő csak kettesben ment át a sarki étterembe. Azon gondolkodott, hogy utánuk mennyen és egyen egy szendvicset a söntésben, amikor meglátta a férfit kijönni a házból. - Jé, milyen kicsi a világ, ez a pasas is azon a repülőn utazott, amin én. Megkérdezem, hogy mit tud Adamról. - gondolta, és már ugrott is ki a kocsiból. A férfi éppen szállt befelé a kocsijába, mikor Cooper utolérte.

- Bocsásson meg uram. - mondta, és behajolt a nyitott ablakon. - Nem emlékszik rám?
- Ne haragudjon, de nem. - mondta a másik, és igyekezett nem Cooperre nézni.
- Együtt utaztunk a repülőgépen két napja.
- Á, igen! Most már emlékszem! Magát kényeztették úgy agyon. - azzal beindította a motort
- Ráérne egy kicsit? Lenne egy- két kérdésem Adam Wagnerről.
- Nem ismerem, csak most költöztem ide.- felelte a másik, azzal lassan elindította a kocsit.
- Ne haragudjon, de nem érek rá. - mondta, azzal ott hagyta az ámuldozó ügynököt. Cooper visszaült a kocsijába és elgondolkodott. - Olyan ismerős volt ez az ipse. A hangja, meg a nézése. Valahol már láttam a repülőn kívül is. De hol a fenében is? Valahogy a kiképzésemhez kötődik. De ki a fene lehet. - aztán beugrott, és megrökönyödésében beleharapott a nyelvébe:

- De hát ez Adam Wagner volt, elmaszkírozva! - kiáltott, és a méregtől, meg a fájdalomtól kicsordult a könnye. Aztán rájött, hogy hová mehetett Adam. Valószínűleg a reptérre, hisz ő is ott bérelt kocsit. Majd ott megtudja, hogy hová is utazik, bár sejtése volt róla, hogy Washingtonba. Beindította a motort és elindult a reptérre, ott hagyva a két asszonyt, ahol voltak.

Az autókölcsönzőben megkérdezte, hogy Adam vissza vitte-e a kocsiját, de a hölgy nem emlékezett rá. A sajátját leadta, aztán támadt egy ötlete. Elkezdte a parkolót végigjárni. Szerencséje volt, mert a tizedik sorban meg is találta a bérelt autót. - Na ezt várhatják, hogy leadják! - nevetett. Bement a jegypénztárhoz, és megkérdezte, hogy mikor megy a következő gép Washingtonba.
- Pont most száll fel egy uram, sajnos azt már nem érheti el! - mondta a kisasszony. - Adam biztosan elérte! - dühöngött Cooper. Fél óra múlva volt a következő járat. Jegyet váltott rá, aztán bement a mosdóba és kicsit rendbe hozta magát. Inget is váltott, ám amire legjobban vágyott, az egy jó fürdő volt.

A repülőút kellemes volt és Cooper két óra múlva már a washingtoni lakásban volt. Ez nem volt olyan előkelő, mint a New Yorki, de azért nagyon otthonosan volt berendezve. Kapus sem volt, így Cooper simán bejutott. Gyorsan felmérte a terepet. Kétszintes volt a lakás. Ahogy látta, csak az alsó szintet használták. A felső szint nem is volt berendezve, bár padlószőnyeg itt is volt, meg egy pici fürdőszoba. Látszott az egészen, hogy félbehagyták mielőtt készen lett volna. A lépcsőt sem alakították ki, csak egy létrán lehetett felmenni. Cooper a nappaliban lévő szekrényhez lépett, és keresett egy szép nagy fürdőlepedőt, a konyhából vitt föl magának sört, meg pár konzervet, az egyik ágyneműtartóból kivette az ágyneműt, és felköltözött a padlásra. Bepakolta a holmikat az egyik pici szobába, aztán bekapcsolta a bojlert a fürdőszobában. Egy óra múlva kéjesen ereszkedett bele a forró vízbe.

Az első látogató másnap kora reggel jött, és a bejárónő volt. Meglocsolta a virágokat, portörölt, kiporszívózott, aztán elment. Eváék tíz óra felé érkeztek meg. Cooper várakozó állásba lendült. Azt hitte, hogy Adam mindjárt megérkezik, de aztán a két nő párbeszédéből rájött, hogy nem tudják, hogy hol van a férfi. - Szóval tegnap nem találkoztak a lakásban. De miért? Adam a házból jött ki. Elbújt előlük? De miért? - nem értette az egészet.
- Mikor megyünk ki a temetőbe? - kérdezte Mary.
- Ebéd után. - válaszolt Eva - most gyere itt is nézzünk körbe!
- Egész belejöttél már a kutatásba hugi! - nevetett az asszony, azzal kihúzta az első keze ügyébe kerülő fiókot. Cooper közelebb húzódott a lejárathoz. Két óra alatt szinte mindent átvizsgáltak ugyan úgy, ahogyan a másik lakásban is, csak egy könyvespolc volt még hátra, ami magason volt. Eva a létrához lépett.

- Ha már ott vagy nézzél fönt is körül! - hallotta Mary hangját a férfi. Macska léptekkel a kis szobába rohant, és magára zárta az ajtót. Pont akkor sikerült megcsinálni, amikor az asszony feje megjelent azon a szinten.
- Nincs itt semmi! - szólt le a nővérének. - Nincs még befejezve.
- Várjál, jövök én is. - mondta a másik, majd fellépett a húga után a létrára. Körüljárták az emeletet, benéztek a kis fürdőbe is.
- Jé itt vizes a kád! - mondta Mary.
- Biztos csöpög. - vonta meg a vállát Eva. Aztán a kis szoba következett. Egy darabig rángatták a kilincset.
- Te Eva lent láttam egy csomó kulcsot, menjünk le érte, hátha ide vannak elrejtve a dolgok. - mind a ketten lementek, így Cooper gyorsan felkapta a táskáját, és átment a fürdőszobába, a kulcsot hanyagul az egyik sarokba dobta.

A lányok újból megjelentek, kezükben egy hatalmas kulcscsomóval. Próbálgatták a zárba, aztán Eva észrevette a sarokban csillogó kulcsot. Felvette és kinyitotta vele az ajtót. Benéztek.
- Ó! Úgy látom, hogy csak egy munkás aludt itt! - hangzott Eva csalódott hangja, így hát sarkon fordultak és lementek az alsó szintre. Cooper kiengedte a levegőt, és visszament a lejáróhoz.
Hozd akkor azt a létrát Eva! - hallotta a nővére, és a létra eltűnt a lejáróból. - Remélem, hogy visszarakják majd! - izgult a férfi. A lányok pedig megnézték a polcot, meg a szekrények tetejét, és eszük ágában sem volt a létrát visszatenni a helyére. Még egy félórát ott voltak, aztán úgy döntöttek, hogy ebéd után már nem jönnek vissza, hanem egyből a temetőbe mennek. Kimentek a lakásból, bezárták az ajtót, Cooper pedig ott maradt létra nélkül. Egy darabig méregette a magasságot, aztán ledobta a táskáját. Egy kicsit gondolkodott, aztán ugrott. Sikerült úgy esnie, hogy semmibe nem verte be magát, de a vállát így is megrántotta. Egy darabig dörzsölgette, aztán összeszedte magát, és elhagyta a lakást. Egyből a temetőbe hajtott. Bement az irodába, és megkérdezte, hogy hol fekszenek Adam szülei. A sír közelében talált egy padot, amit nem lehetett látni a fáktól, ide leült és várt.