Forever Young 19.rész

19.    Szilveszter éjjel
Brooklyn gondolatai...
Aznap feküdtem az ágyamon, és sorra vettem, hogy mi mindent rontottam el.
1.) Reményt ébresztettem Patric-ben.
2.) Hagytam elmenni Brian-t.
3.) És hogy ezek után összejöttem Patric-kel.
Ezek a fontosabbak. Ezen kívül annyi kisebb hibát követtem el, hogy meg sem tudnám számolni. Ki kellene javítanom ezeket a hibáimat, és tényleg beszélni vele, de nem tudom, hogy valaha meg fog e bocsátani. Nagyon remélem, mert ennyire még sohasem hiányzott senki, mint most ő. A jelenléte, a tudat, hogy ő is velem van, és most a hiánya... Brian mindig is annyira felkavart, csak most rossz értelemben. Körül néztem a szobámban, és minden dologról ő jutott eszembe. A kisfotelben tanultunk kémiát, és négyest írtam belőle. A lámpát egyszer leverte, és azóta is egy kis repedés van rajta. A szekrényembe rejtettem, mikor anya nem tudta, hogy nálunk van, és mikor kijött rajta volt az egyik lányos pólóm. A padlón segített megcsinálni a színdarab díszlet-elemeit. A falon volt egy lyuk, mert mikor darts-oztunk csalni akart, hogy elterelte a figyelmemet – megcsókolt -, de én így is eldobtam a nyilat. Egyszer felborultunk, mert azt akarta bebizonyítani, hogy kettőnket is elbír a forgószék. Nem bírt el. És még az ágyról nem is beszéltem... De ugyanez volt, ha kimentem a konyhába, vagy a nappaliba.
Az egész téli szünetem azzal telt, hogy Patric barátaival lógtam, és vártam, hogy Brian visszahívjon. De nem hívott vissza. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elfelejtette, de csak voltam neki annyira fontos, hogy nem felejt el visszahívni. Ebből arra következtettem, hogy nem is akart visszahívni, tehát nincs remény. Nagyon gyorsan és azon kaptam magam, hogy szilveszter napja van. Byron megint szervezett egy házibulit – a pasijával –, amire az egész tizedik évfolyam hivatalos volt. Az előző ilyen bulira még Brian-nel mentem, de most Patric bizonyult a hivatalos kísérőmnek. A buli 6-kor kezdődött, mert korán sötétedett. Mi fél hétre értünk oda, ami pont elegáns késésnek bizonyult. Most nem öltöztem ki annyira, mint az előző bulin. Egy szegecses magas szárú csizma volt rajtam, drapp színű nadrág, és egy olajzöld póló, amihez a Patric-től kapott nyakláncot vettem fel. Érkezésünkkor már mindenki ott volt, mi zártuk a vendégek sorát. Már előkerültek a parti-italok, és a kísérők, már a jakuzzi is üzemelt. Mikor benéztünk a fürdőzőkhöz Brian éppen akkor jött kifelé Pam-mel a karján. Pam elégedetten magyarázott, de Brian tekintete rám szegeződött. Már elhaladtak mellettünk, de ő még mindig engem nézett a sajnálkozó tekintetével, én pedig őt. Pam megrántotta a karját, amitől valamennyire magához tért. Később, egy olyan másfél óra múlva kimentünk a nagyobb társaságba, és körül néztünk. Jenny meg Peter táncoltak, Angie meg Randy nem jöttek el, Barbie még nem volt elég biztos a lábaiban, így hát otthon maradt Alex-szel. Jessica, PJ meg Brian ott ültek egy padon, mint a szerencsétlenek, és Brian úgy vedelt, mint egy vadállat. Mikor én láttam azt mondták, hogy már józanodik, tehát ettől sokkal rosszabb lehetett. Ennek ellenére itta a Jim Beam-et, a Jägermeister-t, és a pálinkát pohárszámra. Jessica elmesélte, hogy olyanokat mondott részegen, hogy Patric-et úgy elgyepálja, hogy szanaszét fogják megtalálni a darabjait.
- De miért? Most már nem mindegy neki?
- Ezek szerint nem. Azt is említette, hogy aztán úgy megdöngeti Pamela-t, hogy két napig nem fog tudni állni, de azt azért hozzátette, hogy téged képzel majd a helyére, ezt Pam meghallotta, és lelépett. Kissé kínos volt, de amint látod, Brian semmire nem fog emlékezni az egészből.
- Ez kínos a köbön!
- Várjál, ez még csak a kezdet! Ezután kezdtünk karaokézni. Brian benyomatta a Love you like a love song-ot, és itt üvöltözte mindenki füle hallatára.
- Úr Isten! Csodálkozom, hogy nem beszél róla senki!
- Ö, Brooks... Mindenki róla beszél, csak nem előtted, mert tudják, hogy Brian neked még mindig fájópont.
- De honnan tudják? – döbbentem le.
- Biztos Megan-éktől. Manapság nekik több mindent mondasz el, mint nekem – mondta szemrehányóan, és láttam rajta, hogy vérig van sértve.
- Jessica, ne haragudj rám! Ez olyan bonyolult!
- Mi ebben a bonyolult? Elhanyagolod a barátaidat, és ezekkel a tacskókkal nyáladzol, hazudsz nekünk, és elfelejtesz minket. Bunkó lettél! Emlékszel, hogy mennyire utáltál valakit azért, mert így viselkedett veled?
- Patric...
- Úgy bizony! És most dettó ugyan úgy viselkedsz.
- Jessica, én...
- Ne szabadkozz! Csak gondold át, amiket mondtam – majd faképnél hagyott. Időm sem volt átgondolni, amiket mondott, mert egyből felkértek táncolni, és ezután az estém egy szempillantás alatt lepörgött. Brian-t nem engedték, hogy hazamenjen, mert olyan instabil állapotban volt, hogy nem tudta megmondani, hogy hol lakik. Tőlem is kérdezték, de jobbnak láttam, hogy ha Brian így nem megy haza, mert ha az apja így meglátja, átíratja katonai iskolába. Már menni készültünk fél három körül, és Patric mindenkitől búcsúzkodott, én meg odasasszéztam Brian mellé, aki a kanapén feküdt kiütve, és csak a falat bámulta.
- Szia!
- Szeö.. – mondta artikulálatlanul. – Egéssz esste agartam veled besszélni.
- Megismersz?
- Pessze, ogy tuom, ki vagy! – mondta még mindig nagyon vontatottan – Kiccsit kirugam ma a hámbol, de ez ne befojásojjon téged, mogyad, amit szeretnél mondani! – mondta, de reménytelennek tartottam az állapotát ahhoz, hogy felfogjon bármit is, így végül nem akkor beszélgettem el vele.
- Semmit, csak jobbulást akartam kívánni! – és tétovázva egy puszit nyomtam a homlokára. – Na, szia!
A szívem is belesajdult, mikor homlokon csókoltam, mert ezt mindig ő csinálta velem. Beleharaptam a számba, hogy el ne sírjam magam ott helyben, mert 2014 nem lehet a szomorkodás éve. A parkolóban összefutottunk Megan-nel.
- Jaj, édesem, biztos borzalmas így látni szegény Brian-t. Nagyon kiütötte magát ma este.
- Mért lenne rossz így látni? – hazudtam. – Már nem járunk.
- Jaj, ne mondd már! Én tudom milyen rossz. Velem is előfordult már, nem is egyszer.
- Jó, oké, eléggé fáj, de nem tudok mit tenni szegényért. Remélem Byron és Steve majd vigyáznak rá. Pam? Most hol van?
- Valahol sír. Nagyon kikészült Brian beszólása miatt. Hallottad, hogy...?
- Igen hallottam. Szegény! Remélem nem haragszik meg rám!
- Reméljük! Ti most hova mentek? – kérdezte Meg.
- Nem is tudom, én 4-ig vagyok elengedve.
- Eljössz hozzám? – kérdezte Patric.
- Hm, miért is ne? – mondtam, pedig a lányok bőszen tiltakoztak. Nem is sejtettem, hogy miért, pedig nyilvánvaló volt. Elindultunk, én pedig végig a környéket néztem, hogy merre is megyünk, és kis idő múlva rájöttem, hogy kifelé tartunk a városból.
- Mondd csak, te merre laksz? – kérdeztem játszi könnyedséggel.
- Már nincs messze, de most a vidéki házunkba megyünk, mert a városi lakásban a szüleim szilvesztereznek. Ne aggódj, hamar ott leszünk!
És így is lett. Három sarkon befordultunk, és már ott is voltunk. Egy nagy gerendaház állt ott, ami simán lehetett volna nyaraló. Patric kinyitotta nekem a kocsiajtót, és bevezetett a házba. Egy hatalmas helység volt szinte az egész földszint, csak egy fürdő meg egy konyha volt a két végében. Középen egy szép kandalló díszelgett, és egy fehér kanapé állt vele szemben. Oldalt lépcső vezetett fel a második emeletre, ahol 4 ajtó állt egymás mellett. Patric kinyitotta a harmadikat, majd miután bementem ő is bejött.
- Ez az én szobám – mondta. Egy hatalmas szobában álltunk, ami hófehér volt, csak a padló volt gesztenyebarna. A falon lógott néhány tájkép, és itt is volt egy kisebb kandalló. Középen egy franciaágy állt, gondosan beágyazva. Szürke ovális szőnyegek fedték a padlót, és egy éjjeliszekrény díszelgett az ágy mellet. Egy csokor virág, és egy olvasószemüveg volt rajta. Nem is tudtam, hogy Patric szemüveges. Egy polc és egy asztal is volt, rajta laptop, és hifi-torony. Ekkor Patric hátulról megölelt, és lassan, érzékien csókolgatni kezdte a nyakamat. Felé fordultam, és belementem a játékba. Kihúztam a hajamból a hajgumit, aztán átkaroltam a nyakát. Átölelte a derekamat, és felkapott, én meg köré fontam a lábam. Odavitt az ágyhoz, és levette rólam a kabátot. Ő már levette a sajátját, így én a sálat húztam ki a nyakából. Folytattuk a csókolózást immár a párnák közt, egyszer csak Patric tenyerét éreztem a hátamon. Benyúlt a pólóm alá és már húzta is le rólam. Kissé erkölcstelennek éreztem magam, de nem tettem szóvá. Gombonként haladtam az ingjén lefelé, miközben tovább csókolóztunk. Lehúztam a válláról az immár kigombolt felsőt, és a meztelen felsőtestét simogattam az ujjaimmal. Ezután azonban minden megváltozott. Én újra megöleltem, és ő pedig a melltartóm kapcsolójáért nyúlt. Eléggé megijedtem.
- Pat, kérlek, tovább ne! Csak ma ne!
- Már megint mi van? – mondta szinte felháborodva.
- Ez is sok volt mára.
- Na, de... – méltatlankodott.
- Figyelj Patric, én nekem ez nem olyan, mint neked – szabadkoztam, és visszavettem a felsőmet.
- Mért? Miben más?
- Igazság szerint én még szűz vagyok.
- Szűz vagy? De én azt hittem, hogy te már rég... Szóval, olyan jól elvoltál Brian-nel, hogy szinte egyértelműnek tűnt...
- Hát nem. De ha ez téged zavar, akkor teljesen megértem, hogy nem akarsz velem lenni...
- Áh, nem, csak nagyon megleptél... És igazából örülök! – mondta rekedten, majd elmosolyodott, és visszavette az ingjét. Megölelt, és egy csókot nyomott az arcomra.
- Ideje lenne hazamennem... – mondtam, hogy oldjam a kínos csöndet. Felvettük a kabátot, és már indultunk is. Az úton egyikőnk sem beszélt. 20 percnyi hallgatás után Patric bekapcsolta a rádiót, ahol éppen David Guetta Little bad girl-jét játszották. Ez egy kicsit ironikus volt, mosolyogtam is magamban. Miután megérkeztünk Patric felkísért a harmadikra.
- Akkor... gondolom a suliban találkozunk -  mondta, miközben a kezét tördelte.
- Igen... Na, hát akkor szia! És még egyszer boldog újévet! – megcsókoltam, ami megint kínos volt és bementem. Anya egy pohár pezsgővel várt, mert Timmy már lefeküdt. Koccintottunk, és leültünk beszélgetni a konyhába.
- Mondd csak, anya, megtörtént már veled, hogy visszavonhatatlan hülyeséget csináltál, és nagyon megbántad?
- Jaj, kicsim, persze! Ilyet mindenki csinál. De mondd csak, van valami köze Brian-hez? – vonta fel a szemöldökét.
- Anya, te a vesémbe látsz! Nem bírom nélküle, de nincs semmi értelme, hogy újra bocsánatot kérjek tőle, mert nagyon haragszik rám. Most mit tegyek?
- Biztos, hogy nem akar veled kibékülni?
- Szerintem nem. Nem veszi fel a telefont, nem hallgatja le az üzeneteimet, nem hív vissza, élőben meg nem beszél velem.
- Hát akkor nem tudsz mit csinálni. Egy dolog van, amit megtehetsz. Hogy vársz. Az idő sok mindent megold.
Szeretek anyával beszélgetni. Megértő, és segít, amiben csak tud. Másnap igyekeztem lekötni magam, hogy eltereljem a figyelmem Brian-ről. Tanultam, pakoltam, takarítottam, vasaltam, de ez mind csak a kezeimet kötötte le. A gondolataimat nem. A suliban mindenki azon fog csámcsogni, hogy összejöttem Patric-kel. És valószínűleg tovább kérdezősködnek Brian-ről... Mit fogok mondani? A további három nap, ami hátra maradt a szünetből, úgy elillant, mint a sicc. Éppen sikerült mindent befejezni az utolsó pillanatra.