Harmadik fejezet
Eva föltépte a kocsija ajtaját, és bevágta a táskáját a hátsó ülésre, majd dühösen indított, és elviharzott. Szeméből patakzottak a könnyek, így kénytelen volt lassítani.
- Gyilkos! Szemét gyilkos! Milyen ártatlan pofával mondta: " tíz év alatt csak kettőt. " És a másik két ember? Ő csak a sofőrt lőtte le, Dianához és Dodihoz nem is nyúlt! Hát ezért volt akkor Angliában. Vajon hány embert tett így el láb alól, akikhez nem is nyúlt?? Csak épp elrontotta a kocsijukban a féket, vagy áramot vezetett a fürdőkádjukba!? Szeme megint megtelt könnyel, így nem tudta folytatni az útját, haza a szüleihez, Londonba.
Az első útszéli fogadónál lekanyarodott, hogy megnyugodhasson. Beült az étterembe, rendelt egy kávét és egy ásványvizet. Figyelte az embereket, hogy egy kicsit ne magával foglalkozzon. Zajos olasz turisták reggeliztek az egyik sarokban. Jó étvággyal tömték magukba a rántottát és közben ugyanolyan jóízűen nevetgéltek. Eva nézte őket, és rájött, hogy tegnap dél óta nem evett egy falatot sem. Eszébe jutott a tegnapi nap és éjjel. Úristen, milyen boldog volt, és az egész most egy rémálommá vált. Mikor az éjszakára gondolt, elöntötte a forróság. Rájött, hogy még mindig őrülten szereti a férjét. Odaintette a pincért, rendelt magának egy rántottát. Kiment a mosdóba és rendbe hozta az arcát, majd visszament. Magába gyűrte az ételt. Finom volt, de nem volt éhes. Aztán rendelt egy konyakot, és elkezdte mérlegelni az életét:
1. Nem állíthatok be anyámékhoz úgy, hogy ott hagytam a férjemet, mert kém.
2. Mehetnék a rendőrségre is, de mit jelentsek be, hogy a férjem meg akarja ölni Szaddam Husszeint? Nem hinnének nekem, Adam mindent letagadna, és még engem néznének dilisnek. - Evában most meghűlt a vér: Adam meg is ölhet, hogy elhallgattasson! - a hányinger kerülgette, amint elképzelte, hogy a finom vékony kéz, amely este olyan ügyesen simogatta, rákulcsolódik a nyakára, és megfojtja. Nagyot húzott a konyakból.
3. Az sem elhanyagolható, hogy még mindig szerelmes ebbe a férfiba. Végül is, ha lelke legmélyére néz, akkor be kell vallania, hogy még imponál is neki. Csak a hercegnőt miért kellett kicsinálnia? Most már emlékezett rá. Egy hónapja jártak már együtt, mikor azt mondta, hogy Rómába kell utaznia üzleti ügyben, egy pár napra. El is tűnt, aztán Evát felhívta a nővére, hogy látta Adamot kijönni abból a párizsi hotelből, ahová Dianaék sokat jártak. Azt mondta a nővérének, hogy biztos valakivel összekeverte. Jót nevettek, hogy az alteregó úgy festett, mint egy paparazzi. Most, már tudta, hogy Adam volt. Angol lelke berzenkedett az események ellen.
Az olaszok nagy zajjal elvonultak és a kis étteremre csend borult. Eva agyában a gondolatok gyorsvonatként zakatoltak.
- Volt pofája egy hét múlva kimenni velem a palotához, és virágot, meg mécsest vinni. Képmutató alak, gyűlölöm! - újra sírni kezdett, és belátta, hogy minél többször mondja, hogy gyűlöli, annál jobban vágyakozik utána. Még hozott is neki Rómából egy kézzel festett selyemsálat, ami a Vatikánt ábrázolta. Biztos a Kémeket Ellátó Rt-től rendelte. Elmosolyodott: „Kémeket Ellátó Rt", nem is rossz. Cián kapszula, és dinamit fél áron. Kicsit jobban érezte magát, megitta a konyakot, aztán rendelt még egyet. Szemben az úton megállt egy nagy bútorszállító kamion "LONDON HOOLDING" felirattal.
A sofőr átjött a termoszát teletölteni kávéval. Nagydarab, tagbaszakadt ember volt. Eva úgy hitte, hangosan, durva hangon fog megszólalni. Helyette meleg baritonon, udvariasan brummogott. A presszós lányon is látszott, hogy kellemesen csalódott. A férfi fizetett, majd meglepő gyorsasággal átszaladt az úton a kocsijához, beült és már ott sem volt.
- Lehet, hogy ez is egy kém volt! - nevetett gúnyosan az asszony, aztán gondolatai visszatértek a szüleihez. Anyja ugyan olyan karcsú és nyúlánk volt, mint ő, pedig három gyereket is szült.
Először egy lángvörös hajú fiút, Pault. Aztán egy lángvörös hajú lányt, Maryt. Mesélte az apja, hogy mikor megtudta, hogy terhes vele az anyja, azt mondta, hogyha ez a gyerek is lángvörös hajjal születik, kihívja a tűzoltókat. De ő nem, ő majdnem barna lett, és míg a bátyja vörös és szeplős maradt, nővére apjukra ütött, és barna lett felnőtt korára, ő anyja mélyvörös haját örökölte. Két testvére hízásra voltak hajlamosak, és apával együtt folyton fogyókúráztak. Ellenben ő és anyja ehettek, amit, és amennyit akartak, egy dekát sem híztak.
Most elképzelte, ahogy szülei a nappali kanapéján ülnek, és ő magyarázza a történteket. Mit is mondjon? Azt már tudta, hogy az igazat nem mondhatja el. Majd azt hazudja, hogy Adam elfelejtette közölni, hogy már volt nős, és gyerekei is vannak. Végül is lehet, hogy így van. Ki tudja, hogy hányadik a sorban, bár a férfi határozottan állította, hogy ő az első házassága. Dehát hazug, úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Biztos az is hazugság volt, hogy szereti! De nem! Az a tegnapi éjszaka nem volt hazugság. Megint elfogta a láz. Elsöpört mindent az erotikus gondolatok árja. Szinte fájt neki a férfi hiánya. Sokáig ült még a vendéglőben. Egymás után rendelte a kristályvizeket. A csapos és a pincér végül már kezdtek furcsán nézni rá. Látta a bútorszállítót vissza, London felé menni. Végül a pincér odament hozzá és megkérdezte, hogy itt akar-e ebédeli. Eva az órájára nézett. Több mint négy órát ült itt.
Fizetett és beült a kocsijába. Egy pillanatig habozott, aztán úgy döntött, hogy visszamegy. Butaság volt úgy elrohanni. Meg kell beszélni Adammal a dolgokat. A ház előtti parkolóban nem is figyelte, hogy Adam kocsija ott áll- e. Kettesével vette a lépcsőket, mert őrülten kívánta a férfi testét. Lihegve állt meg az ajtó előtt, és remegő kézzel próbálta a kulcsot a zárba illeszteni, ám az ajtó magától kinyílt. Eva döbbenten állt az ajtóban. A lakás teljesen üres volt. A falak csupaszok, a bútor, a szőnyegek, a függönyök sehol. Gyorsan végigjárta az egész lakást. Még egy pohár sem maradt a fürdőszobában. A telefon állt csak magányosan a nappali közepén. Eva felvette, és a központot tárcsázta.
- Halló, itt Eva Wagner. Kérem, megmondaná, hogy kié az 507-144-24-es szám?
- Ez a szám zárolt. Miért érdekli? - Eva csak állt a kezében a kagylóval. Döbbenten nézett ki az ablakon, és a fejében az járt, hogy a férje nyomtalanul eltűnt.
Negyedik fejezet
Adam a házzal szemközti presszóban, az ablaknál ült, és várt. Nem volt szíve elmenni, mikor a bútorszállítók elmentek. Mondta a nagydarab medve, hogy látta az asszonyt innen húsz percre, egy étteremben. Adam remélte, hogy nem jön vissza, a gorilla biztosan kitekerné a nyakát. Hogy is mondta Eva? ”Jó szó a gyilkosságra a likvidálás. "A szeme láttára likvidálták volna az asszonyt. Jól dolgoztak, az, szent. Ilyet még sosem látott. Három ember, egy óra alatt mindent összepakolt megfelelő méretű faládákba, külön az asszonyét, és külön az övét. Evának csak két kisebb ládája lett. Azt leküldték Adammal a postára, hogy adja fel. Mire visszaért, a bútorok a kocsiban voltak. Aztán jött a takarítóbrigád. Összeszedték az utolsó szöget is. Hoztak Adamnak egy új kocsit, és a régit elvitték. Az új kocsi kesztyűtartójában voltak az új személyazonosságára vonatkozó papírok.
Mikor minden kész lett, és elmentek az emberek, Adam is beült a kocsiba, megkerülte a háztömböt, leparkolt, és beült a presszóba. Várta az asszonyt. Belesajdult a szíve, mikor arra gondolt, hogy elveszítette. Hosszú ideje Ő volt az egyetlen igazi öröm az életében. Most úgy érezte, szinte tegnap történt, hogy elvesztette a családját. Az Amerikai Hadsereg ünnepségén voltak. Az öccse kitüntetést kapott. Egy tengeralattjárón szolgált, melynek legénysége kimentette egy arab terroristák által megszállt jacht utasait. Az öccse és még kilenc ember az éj leple alatt fölmásztak a hajóra, és az öt terroristát lefegyverezték. Az egész család ott volt az ünnepségen. Az apja, az anyja, a sógornője és a féléves unokaöccse. Persze a kitüntetéssel szabadság is járt. Piknikezni akartak menni.
Megálltak egy benzinkútnál. Amíg az öccse tankolt, ő bement hideg sörért. A bombát akkor dobták a kocsira mikor éppen a pénztárnál fizetett. Csak üvegszilánkok, vasdarabok, és rengeteg vér maradt az aszfalton utánuk. A merénylők is meghaltak, mert a benzinkút egyik tankja is felrobbant. Két arab fiatalember volt.
A temetés után, Adamhoz odament egy férfi, akit nem ismert. Ben Moorgen volt az. Megkérte, hogy másnap keresse fel az irodájában. Adam azt hitte, hogy ügyvéd, így gyanútlanul bement a megadott címre. Ben Moorgen leültette és itallal kínálta.
- Azért hívattam ide, mert kíváncsi vagyok a véleményére.
- Éspedig? - kérdezte Adam.
- Szeretné megbosszulni a rokonai halálát?
- Igen, de...
- Nézze, ha belép a " Céghez", mi megfelelő kiképzés után, lehetőséget adunk, hogy súlyos csapásokat mérhessen az arab terror világra.
- Jó, de én nem tudok embert ölni!
- Ó, azt nem is kell. Gazdaságilag kell őket tönkre tenni. Elvágni a fegyverutánpótlást, beépülni közéjük, és szabotálni az akcióikat.
Még két órán keresztül kellett győzködni, mire igent mondott. Aztán aláírattak vele egy szerződést, miszerint állományba vették, és ő köteles az egyéves kiképzésen részt venni.
Egy hónap múlva kapta meg a behívóját. A kiképzés során meg tanulta, hogyan kell szakszerűen bánni a fegyverekkel, húsz féleképpen embert ölni, számítógép kódokat feltörni, karatézni, repülőt, helikoptert, kamiont vezetni, falra mászni nindzsa módon, úgy inni, hogy ne rúgjon be, éberen aludni, arabul, franciául, és egy kicsit oroszul, kódolni, és kódokat megfejteni.
A kondíciója száz százalékos lett, az agyát tökéletesen kimosták, és beletáplálták a bosszút. Kiváló minősítéssel végzett, és már nem zavarta, hogy embert is kell ölnie.
Az első feladat, amit el kellett végeznie, egy " piti" ügy volt. Távcsöves puskával le kellett lőnie az ENSZ egyik arab munkatársát, mert a rábízott pénz egy részét elsikkasztotta, és terroristákat pénzelt rajta.
Adam a lakása ablakában lőtte le a szemközti ház tetejéről, majd elmenekült. Azt hitte, hogy nem fog kiborulni. Három napig élte az életét New Yorkban, bejárt a kondi terembe, úszott, moziba ment esténként, aztán a negyedik nap megjött a csekk. Csak ült és nézte a százezer dollár feliratot. Ennyi egy emberélet. Százezer dollár. Egész éjjel nem tudott aludni, végül bevett altatót. Mély álomba merült, majd hajnal felé elkezdett összevissza álmodni. Véres, repülő végtagokról, katonai díszszemléről, és végül látta, ahogy lelövi az arabot. Másnap is látta, és harmad nap is, és két hét múlva is, és tíz év múlva is, minden éjjel. Az álom fél éve nem kísértette csak. Amióta Evát ismerte.
Aztán a következő akciója már nem volt ilyen vad. Egy fegyverkereskedő bandába kellett beépülnie, akik az állami fegyvergyárból csempésztek ki gépfegyvereket, különböző terrorista bandáknak adták el. Sofőr lett. A karórájában egy jeladó volt, azt bekapcsolva a rendőrök pontosan be tudták mérni, hogy hol is van. Pont akkor értek a helyszínre, amikor az üzlet bonyolódott. Mind a két bandát lecsukták.
Aztán öt hónapra beköltözött egy lakásba, és számítógépekkel adatbankokba tört be. Több terrorszervezetet felszámoltak a munkája nyomán, mivel leszívta a bankszámláikat, így kénytelenek voltak bankot rabolni. Ezt a munkát élvezte a legjobban, de valamelyik szervezet a nyomára bukkant, és tovább kellett állnia.
Ezután jelentéseket kellett olvasnia és kiszúrni az árulókat. Sok kettős ügynököt lebuktatott, többek között azt a nagy medvét is, aki költöztette. Teljesen nem lehetett rábizonyítani, hogy kettős ügynök, de azon túl csak apró - seprő ügyeket bíztak rá. Nagy, emberéleteket veszélyeztető akcióban nem vehetett részt. Amikor reggel meglátta Adamot, gyűlölet izzott a szemében.
Aztán beletenyerelhetett valami igazán nagy disznóságba, mert az első két jelentése után levették az ügyről, és rábízták a Diana akciót. Felmerült benne, hogy csak azért, hogy kitörje a nyakát.
Azon a napon csak úgy sodorták az események. A többi újságíróval ácsorgott az utcán mikor Diana és Dodi kijöttek a szállodából. Provokáló szavakat kiáltoztak feléjük, majd beugrottak a kocsijukba és a sofőr kilőtt, mint egy őrült. Ők utánuk. A legtöbb paparazzi motoron, Adam és társa kocsival. Nem Adam lőtt. Most sem tudta, hogy miért hazudott Evának. Talán azért, mert dühítette az angolok feltétel nélküli imádata a királyi ház iránt. Viszont ő vette ki a táskákat a roncs kocsiból. Sajnálta a fiatalasszonyt, dehát a háborúnak mindig vannak ártatlan áldozatai. Fölmentek a bázisul szolgáló lakásba, és elkezdték a táskák tartalmát átvizsgálni. Nem volt bennük semmi. Aztán fölvágták a béléseket, ott sem volt semmi. Akkor jöttek csak rá, hogy átverték őket. Visszarepültek Washingtonba, bementek a CIA-ba, és a főnökre borították az asztalt, mire az bevallotta, hogy a Brit Királyi Ház bízta meg őket a merénylettel.
A hűtlen asszonynak pusztulnia kellett. Akkor határozta el, hogy kiszáll és megnősül. Alig költött az évek során, svájci bankszámlájából két pazar életre is elég volt a pénz. De nem hagyták. Tudta, miután a felesége elhagyta, megölnék az asszonyt, ha újra felvenné vele a kapcsolatot. Úgy gondolta, újra felveszi a kesztyűt, és beáll a sorba. Leszámol Ben Moorgennel, aztán majd meglátja, hogy hogyan tudja visszaszerezni a feleségét.
Most érkezett meg Eva. Gyönyörű volt még így is. A férfi itta a szemével a látványt, és azon gondolkozott, hogy miként értesítse, hogy szereti és, hogy vissza fog jönni, de nem jutott semmi értelmes az eszébe.
Majd mikor Éva berontott a házba, egy nagy sóhaj kíséretében az asztalra dobta annak a kávénak az árát, amibe bele sem kóstolt, majd a kocsijához ment, és beszállt. Hosszú út vár még rá dél Wellsig. Irakba való utazásáig ott kellett meghúznia magát.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Folytatások
- Hol kezdjük az új életet?
- Az anyádnál, vagy New Yorkban, vagy Washingtonban. Ahol akarod. Nyugállományozott állami tisztviselő vagyok. A svájci bankszámlánkból vidáman megélünk életünk végéig. A nyarakat biztosan itt ebben a villában töltjük majd.
- Ez a tied? - kérdezte csodálkozva Eva.
- Nem az enyém, hanem a tied. Még nászajándékba vettem neked. Sajnos a küszöbön nem tudlak átvinni tekintve arra, hogy törött a karom és ketten vagytok. Kiszálltak a kocsiból és boldogan...
- Az anyádnál, vagy New Yorkban, vagy Washingtonban. Ahol akarod. Nyugállományozott állami tisztviselő vagyok. A svájci bankszámlánkból vidáman megélünk életünk végéig. A nyarakat biztosan itt ebben a villában töltjük majd.
- Ez a tied? - kérdezte csodálkozva Eva.
- Nem az enyém, hanem a tied. Még nászajándékba vettem neked. Sajnos a küszöbön nem tudlak átvinni tekintve arra, hogy törött a karom és ketten vagytok. Kiszálltak a kocsiból és boldogan...
Eva felült és gyöngéden szájon csókolta a férfit. Az egy pillanatra meghökkent, aztán felszínre törtek az érzései. Magához ölelte az asszonyt és forrón megcsókolta. A haját simogatta. Evának először lelkiismeret furdalása volt, de aztán úgy gondolta, hogy úgy kell Adamnak, ezt megérdemli, hisz ismét eltűnt a szeme elől. Ali Hasszán most hanyatt fektette és gyöngéden felemelte a hosszú leplet, amiben most is volt. Elkezdte a mellét simogatni, majd a keze lejjebb csúszott...
Közben Muszuf megbeszélte a pilótával, hogy ő átmegy a másik faluba és megnézi, hogy mi a helyzet ezzel az Ali Hasszánnal. Majd mobiltelefonon tartják a kapcsolatot. Aztán mikor megjött a kocsi elbúcsúzott illően az öregtől, beült a kocsiba és elhajtott...
Már mindenkinek elege volt az egészből. Üldözni egy olyan csoportot, akik semmit sem csináltak. Tudták, hogy a két amerikait milyen körülmények között ítélték el. Aztán meg ez az akció elvonta őket a rendes munkájuktól...
Reggel kiosztotta a térképeket a négy heikopteren elhelyezkedő embernek. Az ötödik gépre Abu Sahem saját maga ült fel, és egy embert pedig otthagytak a rádió mellett. A mentőautót elérve sugáralakban indultak el. Négy teherautó és egy személykocsi után indították el az akciócsoportokat, de hiába. Már tíz óra is elmúlt, amikor észrevették a táborhely maradványait...
Előző részek
Kedves Olvasó! Ezt a regényemet 1999-ben írtam. Azóta Saddam Hussein hatalma megdolt. Sajnos nem olyan kevés vérrel, mint ahogy az ebben a regényben történt.
Kedves Olvasók!
Fogadjátok sok szeretettel Letíciától ezt a folytatásos regényt, mely 42 részes lesz!
Jó olvasást! Anita, anita@mellesleg.hu
Kedves Olvasók!
Fogadjátok sok szeretettel Letíciától ezt a folytatásos regényt, mely 42 részes lesz!
Jó olvasást! Anita, anita@mellesleg.hu
Hasonló történetek
- Nem, sőt legyen szíves a feleségemnek se szóljon, hogy itt jártam. Meg akarom lepni.
Elővette a legcsábosabb mosolyát és egy húszdollárost csúsztatott a pultra, majd távozott. Beült egy gondolába, és a főtérre vitette magát. Beült a vendéglőbe, és szép komótosan megebédelt. A mosdóba kimenés ürügyén alaposan körülnézet...
Elővette a legcsábosabb mosolyát és egy húszdollárost csúsztatott a pultra, majd távozott. Beült egy gondolába, és a főtérre vitette magát. Beült a vendéglőbe, és szép komótosan megebédelt. A mosdóba kimenés ürügyén alaposan körülnézet...
Most zuhanyozzál le, aztán irány a szülői ház. Utólagos engedelmeddel haza telefonáltam, hogy előkészítsem a terepet. Csak azt mondtam, hogy összevesztetek Adammal és te, ott hagytad...
Hozzászólások