1*1 Enter 3. fejezet - 2.

Hétfő, egy másik! Lilla, bevetette magát teljes díszben jelent meg , új frizura, új smink, új külső, a hapsik meg lesnek, a lányok is, van felfordulás, de a hatás lekörözhetetlen! Megérte, a fagyoskodás a szoknya miatt. Akármerre mennek együtt Emmával, a tekintetek utánuk fordulnak, és halk susmotolás hallatszik az irigy női és hangosabb a meglepett „hernyó” fiúk szájából. Nála, Emma lesz még ma boldogabb! Ő ezt még nem tudja. Fél óra múlva bent ül órán Lilláékkal, és büszke, mert segített valakinek, ha erre a napra is, feledhetetlen élményt szerezni. És még mondják hogy nem fontos a külső…(Ez igaz) Néha! De mily jó érzés is az, ha megdicsérnek, ha a pillantások elárulják, felkeltettük a figyelmet, és nem rossz értelemben! Emma is felkeltette valakinek a figyelmét, Erikét. De nem a külseje miatt! Egy teremmel arrébb, papírokkal gazdagon megrakott asztalánál üldögél, és kis adagokban gépeli befelé a márciusi beszéd szövegét. A gyümölcsízű cukorkákat gondos kicsomagolás után egyesével adagolja a szájába.

- Szia Erik!
- Szia Gábor testvér!
Erik feje sápadt, két tenyerébe mosdópózban rejti el az arcát. Arcizmai rángatóznak a cukorka szopogatása miatt.
- Na, mi ez a nagy gondterheltség?
Kérdezte meg Gabi, többnek látta a fáradtságnál ezt a nagy sóhajtozással egybekötött műveletet.
- Á semmi, az egyik diákom már harmadik hete nem jár be az óráimra!
- Gondoltam, hogy észre veszed, hagy találjam ki! Kb.: 170 cm magas, vállig érő haja, és kék szeme van, na meg nem 17 éves, igaz?
Vigyorgott.
- Igaz, mit tudsz róla?
Határozottan érdeklődő lett, két kezét, rá tapasztotta az asztal szélére és ki kerekedett szemekkel, meredt Gabira.
- Épp odaát van az én termemben, átjött! Azt mondta családi okok miatt nem jár be az óráidra!
- Szerintem csak nem szeretne!
- Mit csináltál, hogy…? Szaktanárit adtál neki, vagy ilyesmi?
- Megcsókoltam!
A válasz hát jobb lett volna, ha nem csúszik ki a száján, de megtörtént!
- Mi?
Gabi ordított, fejében kemény játszma játszódott le, de erőt vett magán, hogy Eriket bele ne borítsa a legközelebbi kukába, vagy fordítva.
- A Gálán a tánc után! Azóta nem tudtam beszélni vele, de most kitekerem a nyakát!
- Hé, te nem vagy normális! Erik! Meg sem hallgatod, miért jöttem?

A hely már megvolt, hol keresse, még a papírok is szálltak utána. Szegény Gábor, magába kellett fojtania a kérdéseit. Erik szélsebesen futott át a másik teremhez, kinyitotta az ajtót, bérgyilkos pillantásokkal pásztázta végig a terem ülőhelyeit, majd ahogy rálelt a lányra, Emma zavartan a táskájában kotorászva bukott le az asztal alá. Felesleges trükk volt. Erik megragadta a karját, és szó szerint kitoloncolta a tanteremből!
- Mégis mit csinálsz te itt?
Kapkodta a levegőt, és a hangja, fenyegetőbb lett, mint a múltkori beszélgetésüknél.
- Tanulok!
- De te hozzám, az osztályodhoz tartozol!
Mondta elhaló hangon, és kissé durva módon megközelítve a dolgokat, keresett egy üres termet, a sajátját, ahol Gabi, már majdnem tökéletes sorrendbe rakta az imént padlót fogó iratokat.
- Hová visz?

Emma kétségbeesetten, rakosgatta lábait át a földön heverő táskákon, az egész terem láttára, Erik a cipője orrával segített az ajtónak becsukódni, majd még intenzívebben jelentette, ki mit szeretne.
- Beszélnünk kell!
- Miről?
Erik nem válaszolt, kollégáját távozásra kényszerítette.
- Tűnés!
- Huh, vigyázz kislány a tanár úr harap!
Alig Gabi ki lépése után, Erik magukra csapta az ajtót, durván és modortalanul, majd végre elengedte. A lány dühösen dörzsölte meg fájó csuklóját.
- Mi a fenét képzel magáról?
- Én? Sajnálom, hogy durva vagyok, de már ezerszer megbeszéltük hogy ne lógj!
- Igen, tudom! Nem lógtam, csak másik tanárt választottam!

A vita heve, már rendesen felhergelte a lányt, kiszolgáltatottnak érezte magát. Erik, sem volt könnyű dolga de még próbálkozott.
- Lemaradsz az anyaggal!
- Nem, ők is ott tartanak, ahol az én osztályom!
Erik, szépen fokozatosan belátta a lényegere, kell térnie, ha célt akar érni. „Miért ilyen közömbös?” Kérdezte magától.
- A csók az oka mindennek?
Emma, védekező képességén most esett a legnagyobb csorba. El kezdett össze- vissza, beszélni.
- Nem! Vagyis nem! Vagyis… de!
- Örülök, hogy nem buktattál le! Megérdemeltem volna.

Az imént, csengő bongó hangjai, egyre csendesettek. Kellemetlen, és fölös energia pazarlásnak tartotta, ha a gépzúgástól alig hangos teremben tovább erőlködik, és feszegeti a hangszálait.
- Nem! Az én hibám volt, szóval kétértelmű voltam, nem kellett volna!
Emma, mérhetetlenül szégyellte magát, mennyi éjszakán keresztül, aggódott, ezen nap miatt, amikor vallani fog, de most a fellelhető szavak közt kotorászva, a legrosszabbakat találta volna meg, ezért a felesleges mondatokat, kutya nézéssel váltotta ki. Erik, várta a további fejleményeket, majd hirtelen nagy lendülettel fogott új mondatba.
- A fenébe is megcsókoltalak, téged, a diákomat, akkor, amikor… ez nem bűn, mert nő vagy én meg férfi! Vagy bűn?

Emma látta, hogy szíve tárgya eléggé elakadt ott, ahol, és amitől ő a legjobban rettegett, ó azok az elátkozott percek, amikor engedett Ámor kísértésének, a titka megtartásának, és az a fogadalom mely szerint befejezve a tanévet hagyja el a padsorokat… nincs az a férfi, akiért ezt feladná. És mit magyaráz és kérdez már megint, beszél neki ismét a bűnökről.
- Igen, az bűn, kirúghatják érte, mint ahogy engem is! Végülis a hiányzás zavarja, vagy az hogy be ne köpjem? Köpjelek, mert kirúgnak? Elfelejtettem hogy tegeződünk!
- Az első igen zavar a második nem érdekel! Mit váltott ki belőled az a csók?
Erik, szavai mindkettejükből, furcsa borzongást és szűnni nem akaró, zavart éreztettek.
- Semmi különöset!
Mondta ellenvetést nem tűrően.
- Nem hiszek neked!
Emma, karba font kézfeje, Erik hasán az ingét súrolta, két kerek boci szemével nézett fel rá, nagyon halkan, remegő hangon tudott csak megszólalni.
- Miért nem hiszel nekem?
- Mert nem! Emiatt!
- Mi mia…

A lány hangját egy csók zárta el a külvilágtól, és lágy érzéki ölelés, ami nem akarta elereszteni, akármennyire is tiltakozott, erőtlenül engedett a csóknak és ön tudatlanul adott át mindent, amit a szíve eddig rejtegetni akart, őszintén. A kezdetben ártatlan puszinak indult jelent, egymás tökéletes rabul ejtése lett, hosszú kínzás volt ez a három hét, a lelke hol a szerelmes érzésekkel, hol az eszébe jutó másik nővel harcolt, képtelen ellenállni a pletykánál sokkal masszívabb vágynak. Férfi nem volt még az életében, akinek ilyen édes ízű csókja lett volna. Amikor Erik elengedte, a szemét csukva tartotta, szorosan ölelte át a férfit, fejét a vállára hajtotta, és szeméből két ártatlan könnycsepp pottyant a számítástechnika terem linóleum padlójára, eltűnve a perc varázsában. A boldogság könnyei voltak…
- Ezért, mert visszacsókolsz!
Szólalt meg, Erik, szemtelen tekintettel.
- Persze, mert nem engedsz el!
Emma ellökte magától, illetve akarta, de a férfi teste, szinte meg se imbolygott. Ettől fokozódott eddigi tehetetlensége, ami ráterhelődött a hangjára is.
- Miért teszed ezt, ha úgysem… úgysem lehet köztünk semmi?
- Erre a kérdésre nem tudom a választ, így érzek, és nem érdekel, illetve érdekel…

Erik még soha nem tűnt ennyire elbizonytalanodottnak! Látszott rajta, hogy ő maga sem tudja most pontosan mit is, beszél.
- Túl gonosz dolognak tűnik ez tőlem, igaz?
Emma a haját hátra igazította, és távolodni kezdett a férfitól.
- Nem gonosznak csak nem értem, nem beszélek veled, nem tudom ki vagy, egy ember vagy a számomra a sok közül, egy arc, egy tanár nem egy társ, egy ismeretlen kék szemű alak! ”Pofátlan, imádni való alak!” Én…
Hebegte.
- Értem mit mondasz. Te is csak egy lány vagy, egy arc, ahogy te fogalmaztál! Mégsem… de ha nem érdekelnélek, nem menekülnél előlem! Vagy nem néztél volna úgy rám, és nem öleltél volna át… és nem hagytad volna, hogy megcsókoljalak, ez az igazság. El tudjuk ezt felejteni?
Emmának elég beképzeltnek tűntek ezek a mondatok, ez kellően bosszantani kezdte, de tény lappang bennük némi igazság!
- Amilyen szánalmas helyzetben voltam akárkinek a karjába bebújtam volna! Úgyhogy szerintem el!

Ez a mondat akár egy egércincogás lett volna. (határozott egércincogás)
- De nem csókolhatott volna meg? Az, az akárki? Szóval el? Őszinte választ kérek!
- Nem engedtem volna!
Erikre nézve meg borzongott. Hatalmas erővel mélyesztette bele a körmét a háta mögé elrejtett tenyerébe, csak hogy a következő szavakat képes legyen kimondani. - És el!
- Szerintem is! Nem vagy… de szemtelen, makrancos, és…” gyönyörű” gyerekes vagy!
Erik arca, szemei azt sugallták, nagyon komolyan beszél, felejteni akar, közben kétségbeesetten igyekezett a szabadon maradt kezeit hasznossá tenni. Csak nézték egymást, mint két tehetetlen kamasz, hosszan mintha a csend bármit is megoldana! Két szempár olykor lusta, néha szemrehányó, szerelmes párbeszéde zajlott le köztük.
Aztán végre megszólalt a tanár bácsi is.
- Jobb lesz, ha visszaengedlek, mindjárt vége az órának! Másrészt szeretném, ha visszajönnél…
- Az órákra!
Fejezte be a mondatot a lány.
- Igen! Rossz kifogás volt az a családi gondok miatt, nem jó az órabeosztás, szöveg!
A lány elmosolyodott!
- Azt hiszed, nem tudtam volna jobbat kitalálni?
- Öőő…

Emma morgott, csak úgy diszkréten, már megint alábecsülte az, akiben titkon bízott, de előre láthatóan, és látva, kár hogy nem előbb esett túl a porbateperésen! Első lendülettel, ha erejéből tellett volna, felkenné a falra a tudálékos csókos társát, de helyette fejében, eszkábált mondatot penderített Erik fejéhez.
- Vedd tudomásul, tudok még olyat tenni, amit ki sem néznél belőlem! Legközelebb menj a Barátnődhöz, ha csókolózni támad kedved! Hogy is hívják? Tímea?
- Bla-bla.

Erik gunyorosan vigyorgott, közben egyszerűen kitárta előtte az ajtót és elkísérte a terem ajtóig, amit szintén kinyitott és becsukott Emma mögött! Az ajtó becsukódásával, a vigyor lelohadt az arcáról, képtelen volt eldönteni, mitől is tart jobban, Emma, titok tartási képességeit, vonja e kétségbe, a zálogként vagy csak úgy adott csókot kritizálja e, vagy fogja e fel egyszer és minden korra, bele nyúlt a darázsfészekbe, a férfias beállítású szíve kattogásán nem tud állítani. Eset fedő sztorinak, már rég nem alkalmas, az „egyedül vagyok és ez, ezt váltja ki” szóösszetétel. Csiga tempóban tévelyedett vissza a termébe.

Kínos, és nevetséges volt az elválás. Emma úgy vélte örökre elszakadt az a láthatatlan szál, ami egybe fonta őket - és nem úgy, mint Tanárt és diákot. Ez most más, a történtek alapján, a lüke képzelgései alapján, de van, ami hiába más, lehet, hogy nem veszik észre, vagy észre veszik, de a felismerést érzik majd a világ számukra kitalált legnagyobb ostobaságának.
Lilla tekintetét ragadta meg elsősoron, ahogy belépett a terembe, arca olyan kérdő volt, mint még soha! A többi emberé sem tükrözött mást, értetlenségen kívül. Bámultak, ki a fejükből, előre, Emmára, kérdeztek a szemükkel, sugdolóztak hátul, találgattak az első sorokban. Ő, nuku cselekvés mellett, lazán, foglalt helyet, és folytatta a rá bízott feladatot, a számítógépe aligha végzett el ezen az estén műveleteket, Emma gondolatai, nagy ívben elkerülték, a szóközök beállításait, a színváltásokat, semmi sem csak az egér kattogása, volt hiteles, az egész ott létéből. Gabi sem firtatott volna semmit, elengedte haza a megfáradt diákokat.

Emma bágyadt nyomott ábrázattal, állt Bata tanár úr elé, és lemondta a további órákat.
- Tanár úr!
Szólította fel.
- Tessék?
- Azt hiszem itt az ideje visszamennem az osztályomhoz!
- Ez biztos, ugye nem jössz vissza?

A Tanár mondata reménykedő volt, Emma silány tevékenységére való tekintettel jó, hogy ugrálni nem kezdett örömében, a távozás miatt.
- Nincs szándékomban.
- Megbeszéltétek a történteket?
Falfehér lett, érthetővé vált előtte, hogy Erik megosztotta Gabival a tánc utáni kitérést. Mit is beszélne meg az apjával, vagy akármelyik családtaggal, és a kérdés sem hatott kétkedőleg.
- Meg!
- Az igazság az, hogy át se kellett volna jönnöd!

Egy érett felfogású egyben férfi és egyben gondolkodó tanár előtt, egy amúgy betolakodó szereplőnek állni, hát több mint kínos. Itt most mind hárman, illetve négyen bűnrészesek, mindkét szív tulajdonosnak van egy-egy szövetségese. De a titokhordozók idősebbik tagja, ahelyett hogy egyénileg bírálja a helyzetet, rábízza a két elkövetőre a megoldás megtalálását.
- Tudom! Hiba volt. Köszönöm a segítséget. Viszontlátásra!
- Viszontlátásra.
Később Lillával együtt mentek le az udvarra.
- Mi történt?
Kérdezte Lilla, oldalazó lábrakosgatással.
- Semmi! Megbeszéltük röviden, amit lehetett. Elfelejtjük, ami történt!
Emma, félt bármit is megosztani Lillával, a tényleges, tényállásból.
- Csak beszélt vagy csinált is valamit!?
- Lilla! Hagyj már! Mit számít, olyan közömbös volt, mint egy fadarab, amikor visszakísért a teremhez!
- Előtte meg dühös, azt hittem helyből kitépi a karodat, meg olyan vörös is volt a feje, a szemei még világítottak is!
- Hm! Ne viccelj!
- Mondj már valamit!
Esett neki tiszta, töretlen lendülettel Emmának.
- Mit? Azt, hogy maximum egy tojáshéjjal ellátott csitrinek néz, és marhára nem érdeklem! Mondjuk ő se engem!
- Aha! Azért fuldoklasz a méregtől!
- Én nem vagyok dühös, miért lennék ez így volt logikus, előbb utóbb ezt is meg kellett élni!
Ordította tele tüdőből Lilla fülébe!
- Nyugi!
Intette Lilla csendesedésre, csekély sikerrel.
- Huh, el sem hiszem. Soha ne szeress bele, egy cukorkaimádó hapsiba se!

Megfontolandó intelemhez méltó figyelem helyett Lillából kuncogást idézett elő Emma nagy komolyan előadott ajánlása.
- Oh ha már itt tartunk, randim lesz egy sráccal!
- Máris, csak nem vagy olyan elveszett! Tutira leveszed a lábáról!
- Igyekszem, most pedig indulok, mert nem érek haza időben, és ki leszek nyírva! Ne töpreng egész éjjel ezen, a cukorkafaló, világító szemű fazonon! Biztos a sok mesterséges anyagtól van, manapság ezek a cukorkák tele vannak…
- „Majd kiveszem azt a fényt a szeméből”
Emma, nem várta meg a mondat végét.
- Lilla! Nem! Nem gondolok rá!
„Ha az oly természetes lenne!” - Szia!
- Szia! Még egyszer kösz a segítséget!
- Nincs mit!

Lili, hosszú világos kabátját, vonszolta maga után, magán, szüksége volt a védelemre, mert a nagy napon megejtett szoknyás bemutatót, nem a téli hónapokra találták ki, egyesek… Tény, nem ez tette széppé, hanem a mosolyában elrejtett öröm. Az hogy hisz magában, a szépségében, a tudásában, abban, amiben, eddig szűkölködött, van önbizalma, és ennek az önbizalomnak köszönhetően, most fel dobva készülődik élete első, komolyabb randijára… Remélhetőleg az a bátor jelentkező, nem csak a lábait, és fenekét esetleg még feljebb, stírölte végig, és szavazott a randi felajánlására, hanem a lány egyéb értékeit is szemelőtt tartotta. Remélhetőleg, felháborítóak azok a fiúk akiknek drága kíváncsisága ezen felül semmire sem terjed ki. Emma, bízik a szerencsés választásban, Lilla sikerében, bármennyire is, rossz tapasztalatokkal lépett be a szerelmet kutatók világába…

Kis vártatva végre fel szállhatott a már nagyon várt buszra, amely kikanyarodva az iskola elől, meglódult a Tündér tanya felé, ide-oda zötykölődött közben, Emma lehunyta a szemét, valami romantikus zene szólt a rádióban, ami illett erre a mai napra, minden Erikkel töltött másodpercre, hogyan találjuk meg az igazit, és hogy szenvedünk, ha elveszítjük azt! ”Hogy fogok, én ránézni, holnap vagy bármelyik nap ebben az évben? Eddig nem volt senki, akihez kötődtem volna most meg egy vadidegenbe szeretek bele, úgy hogy semmi alapja az egésznek.

Vajon ez tényleg semmi? Az lesz a legjobb, ha úgy teszek., mintha semmi sem történt volna! Hát persze, végül is pusztán kétszer olvadtam el a karjaiban. Úgy dühít! Ne kezeljen úgy, mint egy gyereket… szórakozzon mással, ne velem! Még egyszer ki nevet, esküszöm, jobb belátásra térítem, mondjuk, bevetem a papa, jól bevált jobbosát, megrugdosom a lány területeit, vagy… hát persze, ez nem a Vad angyal! A Vad Tündérek ideje meg késik.”
Amíg Emma forr a dühtől, érthetetlenségtől, Erik mentséget keres.
- Most hogy így elküldtél a francba, elárulnád, mi folyt itt az előbb?
Gabi ezúttal már agresszívebben támadt rá Erikre. Aki már megint egy cukorkát próbált a szájába tuszkolni!
- Semmi! Megbeszéltük a lógást!
- Ahhoz kettő ember kell, én nem fértem volna el itt? Én is illetékes voltam az ügyben!
- Nem!
Mondta, meggyőződéssel. Gabi, barna aktatáskáját, rá csapta az Erik előtti, tiszta felületre, és feltűrte a pulóvere ujját. Elenyésző volt a hatás, amit elért.
- Nyeld már le azt a cukrot! Miért nem? Olyan, vagy mint egy rossz kölök!
- Jobb, mint a cigi, tele van, boldogság hormonnal!

Erik, játszadozott, a csomagoló papírokkal, mutató ujjával lökdöste őket, egyre közelebb az asztal sarkához, ahonnan, bizonytalan pályán hullottak bele az asztal oldalához simuló kukába.
- Az a csoki te eszes!
- Mindegy!
- Minek neked boldogság hormon? Mindened megvan… Kivéve… jaj ne szórakozz, pont ő? Rosszabb, mint egy vicc magazin, múltkor négy gépet fagyasztott le egymás után!
- Na és, én meg farpofára estem egy ceruzán!
Vágott vissza, rezzenéstelen arccal.
- Foglalkozhatnál esetleg a Timivel is, nincs fél éve, hogy szakítottatok, úgy oda voltál érte, nem értelek!

Erik idegesen rángatni kezdte az engedetlen egeret, majd fel nézett Gabira, és morcosan felhúzta a szemöldökét.
- Timi? Az a kapcsolat nem megy! Kikészít a hisztérikus rohamaival! Kollégának imádom, de… nem, nem…
Gabi rácsapott az asztalra.
- Igazad van, sokkal jobb egy kis fruska miatt, beáldozni magad, hisz még majdnem gyerek, ha ez nem hat rád, ő a diákod!
- 21-éves, és jogos a… diákom, ez engem nem… úgyértem…
- Majd ha ép leszel beszélünk addig is jó éjszakát, és csokit egyél ne savanyú cukrot, ki rohadnak a fogaid!
- A csokitól is!
Szólt Gabi után, aki, hasonló lendülettel lehajtogatta a pulóvere ujját, felvette a kabátját, a barna, kopottas akta táskáját, és rávágta az ajtót.

Maga elé vette a cukorral félig tele zacskót és egyesével, dobálta a cukorkákat a szájába, össze-vissza ropogtatta őket, alig öt perc alatt az egész zacskó kiürült!
Ahogy végzett beletekintett a belsejébe, aztán összegyűrve dobta be a kukába! Majd hátradőlt a rugalmas háttámlájú székében és nézte az idegesítő Windows ablakokat a gépe monitorán.
„Nem gondolok rá, Nem gondolok rá!” hajtogatta. Felpattant a székéből, kikapcsolta a gépeket, mielőtt leoltotta a lámpát, megnézte a helyet, ahol ilyen ostoba cselekedetre adta a fejét ”a száját”, és elmélázva, hagyta el a termet. Este tizenegyig kocsikázott, majd otthon folytatta, saját maga sajnálatát.

Emma végre hazaért, a kezei átfagytak, kabátban kuporodott le a meleget adó kályha mellé. Apja éppen ekkor lépett be!
- Szia!
- Szia apa!
Hangja szomorúan csengett
- Mi a baj?
- Fáradt vagyok! Megyek aludni! Holnap találkozom Egonnal, kiderül mire jutottam eddig!
- Azért előtte fürödj le jó! Meg egyél, mert elég sápadt vagy! Jól vagy, nem fáztál te meg?
Anti bácsi, Emma homlokára tapasztotta a tenyerét, örömmel állapította meg, hogy lánya nem lázas, szemlátomást, lehet, hogy tényleg csak elfáradt a sok tanulásban.
- Hm, nem vagy lázas, de sápadt és a szemeid is úgy be vannak esve… Emma, nehezen viselte apja hadonászó ténykedését, az orvosias megnyilvánulásokat, röpke idő foszlányok elteltével, kapcsolt. - Hagyjalak békén, igaz… Jó Éjt!

Mondta az apja, Emma szótlanul, puszit nyomott az arcára, és vékonyka mosollyal, bólintott, majd nyomon kísérte még apja újsággal, a kezében, kutyás mamuszban besétál a szobájába.
Levetkőzött a kabátját a fogasra hajította, a cipőit az előszobai komód alá, a táskáját le az ágyára! Felkapta a hálóingjét, és elindult fürödni! Épp benyitott volna, amikor kiderült az ajtó zárva van, Márk van bent, dalolászik és valami irtó szagos valamivel fújta be magát, mert az ajtóban is érződik!
- Márk, sok van még hátra?
Kérdezte, fáradt, meggyötört hangon.
- Ne, te már itthon vagy?
A fürdőszoba ajtó sokat torzított a srác mondókáján.
- Igen, gyere már ki!
- Jövök már, miért ilyen sürgős?
Tárta ki az ajtót! A parfüm illat teljes erejével áradt kifelé, szinte fojtogató volt.
- Sietek!
- Mi van csak nem rossz napod volt?
- Fogd be!
Mikor Márk kijött, a lány magára zárta az ajtót. Gyors tempóban vetkőzni kezdett. Teljesen átfagyott, mire beért a bokáig érő hóban a tanyára. A lábai szinte érzéketlenné váltak. A fürdőben némiképp még terjengett Márk parfümjének az illata. Igyekezett azt elhessegetni.
Egy jóízűt szagolt Erikparfüm illatú pulcsiján, majd összegyűrve belevágta a mosógépbe, aztán ugyanígy tett az összes többi ruhadarabjával is, amik vizesek és hidegek voltak.
Egy szál bugyiban, és melltartóban ácsorgott a fürdőszoba közepén.

„Semmi kedvem lemosni magamról, a csókja ízét, sem az érintéseit, sem az illatát… „
Egy darabig arra koncentrált, hogy ezt már egyszer átélte, a csókot, a kétségbe esést, a tipródást. A tükörben, kémlelte végig az arcát, azon az ici-pici, lukon keresztül, amiről már leszáradt a rá rakódott pára. A ködös részekre kis szívet rajzolt, és leírta Erik nevét. Aztán a fehérneműktől is megszabadult. Elmerült a forró vizes kádban, amit előtte tele rakott tusfürdővel, és addig zavargászta a vizet, amíg az, habos nem lett, és még innen is a nevét bámulta. A fürdőszoba, levegője lassan kitisztult, és a szív, a név, eggyé válva a tükörrel eltűnt.

Meztelen testének igazán jól esett a forró víz. A kád széle nagyon gyorsan hűtötte, kis időbe tellett mire, mozdulatlanul, kényelembe helyezte magát.
„Miért jár még mindig ő a fejemben? Olyan arrogáns és lenéző volt velem, úgy kezel, mintha egy kislány lennék. Nem értem. Tényleg ennyire béna kacsa leszek a közelében? Remélem holnapra egy lépéssel megint közelebb, kerülök az elfelejtéséhez… Három hét hiába. Menjen az exéhez legközelebb, ha csókot akar!”
Alvás helyett, egész éjjel írt, megint csak egy újabb történetet egy fiatal lányról, aki messziről érkezett ebbe az iskolába, mondhatni a semmi közepéről, őt a származása miatt, fogadják be nehezen, akcentussal beszél, ha nem beszél a stílusa vált ki feltűnést a diáktársak körében. Tipikus, megrögződése, hogy utálják az iskolában.

Önmagában, semmi gond nincs vele, inkább az osztály társaival. A folyosó, rajaival, akik előszeretettel repülnek rá az ujjakra. „ Jé nézd egy …” kezdődnek a mondatok, nehéz feladat egy külföldinek felvenni a magyar szokásokat még inkább együtt élni azokkal…

***

Másnap nagyon furcsán érezte magát, jól vett minden akadályt. Egonnal is, aki megdorgálta használhatatlan mondatai miatt.
- Lassan, kész leszel, örülök neki, ugyanis már kitaláltam neked egy újabb elfoglaltságot!
Mondta Egon úr a kávéját szürcsölgetve. A másik kezében a jegyzetek lapultak, hihetetlen sebesen tudott olvasni, egy korty kávé, fél oldal, olvasás. Pont abban a kávézóban voltak, ahová régen Emma az édesanyjával járt. Ő persze mindig egy sütit kapott kávé helyett, imádta az áfonyás sütit. Most is ezek az emlékek jártak a fejében.
- Mire gondolt?
- Még lesz időnk ezt megbeszélni! Ezt is oda teszem az előző pakkhoz, azután, a nyárra kidolgozom őket.
Egon úgy vélte Emma igencsak nem figyel oda rá eléggé! Tényleg nem figyelt, azon morfondírozott, miként kérdezzen rá Egonnál a sulira, kertelés nélkül ugrott neki a témának.
- Kérdeznék, valamit! Ha el akarnék menni ebből a suliból, minden további nélkül megtehetem?
Egon, valamiért számított erre.
- Jobb lenne, ha inkább végig csinálnád, nem? Mehetnél máshová is, de az már túl macerás… Még nem vagy készen! Kell ez az idő!

Az ősz halántékú úr, kora ellenére fiatalos témákban is otthon érezte magát, a szennyestől a letisztult elméletfuttatásokon át, az élet szagú kapcsolatokig mindennel foglalkozott, Emma tippelt ugyan, de főnöke lett volna a leg alkalmasabb egy ilyen vele történt helyzet megmagyarázására, kétség nem férhet hozzá, hogy pár Egon szájából elhangzó ítélő mondat sor, egy-kettőre ki verné a rózsaszín felhőket a fejéből… alapvetően gyorsan megfutamodott.
- Tudom, hagyjuk! Mennem kell! Felhívom, ha minden oldallal készen leszek.
Felkapta a táskáját, a háta mögül ejtett egy mosolyt, és rohant az iskola felé! Ezúttal gyalog.
Megállt az egyik ruha üzlet kirakatánál és szemre vételezte a kirakat legjobban kinéző ruháját. A felirat alatta: 30-40-50 % árengedmény!

„Lilla szerint rám férne, némi tatarozás, itt az ideje váltani. Megállj csak tanár úr, majd adok én neked, csak merj még egyszer túl gyér fantáziájúnak nézni!”

Visszasétált a bejárathoz, fél órán keresztül válogatta a jobbnál jobb ruhákat.
Rá, nem jellemzően válogatott! Pulcsit, mélykivágásút (igazán, mélyet), ultra szexi farmert, valami nagyon passzosat, közben arra is rájött, hogy felszedett pár felesleges kilót, főleg, hasra. Helyes kis hurkák, domborodtak ki a felvett pulóver alól.
Kijőve a próba fülkéből körbe forgott az eladó előtt, aki a felső helyett egy aranyszínűt ajánlott. Tényleg jobb lett!
- Megveszem őket, köszönöm!
Kiadott pár ezer forintot, a kezéből, mégsem érezte úgy, hogy mindez felesleges, és nem megérdemelt lett volna.
- Szívesen!
Mondta az eladó.

Elégedett arccal indult tovább.
Bent a suliban, valami rendezvény készülődött márc. 15. re. Az összes szervező lent tevékenykedett, köztük a már rég felfedezett „jó testű” portás is, akit az iskola lányai kereszteltek ilyen névre. Aranyosnak tűnt, szőkés barna haja, szürke szemei és címlapra illő mosolya kinek a fantáziáját ne igézte volna meg. Folyton valami hihetetlen méregzöld színű egyenruhában rohangált, fel alá, bárkin, de rajta főleg jól állt. Az összes lány letört sarkú cipőjét rendbe hozta, egyszerűen mindenhez értett, és szeretett énekelni, volt olyan eset, amikor az egész folyosó bele zengett a mulatós slágerekbe! A többiek, idősebb korosztály tagjai, állandó pletykások, kibeszélik az igazgatót, a tanárokat, a növendékeket, egyre megy. Ami megrökönyítő az, az hogy cseppet sem loholnak el a valóság felett, amíg a díszítés közben nem jutnak közös nevezőre, addig vitatkoznak, és latolgatják, a zaftos részleteket.
Emma figyelte őket egy darabig, ejtett egy sejtelmes mosolyt a helyes létrázó „jó testű” portás ismerősének, majd elindult az Info órára, már nincs táncórája, unalmasak a kedd délelőttök. Álltak már egy páran az ajtó előtt. Libasorban, hatalmas tragikus színekben játszva, sohasem a tanárt szidták, na jó ez túlzás, azt is, de leginkább, azt hogy be kellett jönni, és ma is szükséges órákat átszenvedni, mert kötelező.
- Te, Info órán? Rendbe jött az apukád?
Kérdezték, többen a kis körből, ami seccperc alatt alakult.
- Igen! Mától ismét rendesen jövök!
Neki támaszkodott a hűvös csempének, és onnan szemlélte, és hallgatta a társai beszélgetéseit, sokszor elvesztve a fonalat. Egyik mondat egybe folyt a másikkal, és gyalázatos zűrzavar alakult ki a fejében. „Kinek a kije, mit?”

Erik, érkezése váratott magára, késett. Leírhatatlan kevélység lett úrrá, a fogyó létszámú osztályon, rákészültek az emelt fővel való távozásra, 3-4 tagú létszámban, kavarodtak egybe, és ki-ki leszögezte, hová lenne a legérdemesebb menni, az elmaradó, Informatika órán. Közös csomópont volt, hogy az iskolán kívülre, mászkálni a városba, biliárd terembe, sörözőbe, kávézóba. Tömeges vándorok módjára lódultak meg a bejárati ajtó irányába, nevetve, és csalódott arccal fordultak vissza, Erik felbukkanása, keresztül húzta a terveiket. Ezen a tanórán senki nem gyarapodott ismeretekkel, mire beléptek a frissen bekapcsolt gépekre, léphettek is kifelé. Emma mázlijára. Parázott, a találkozástól, de nem érzett menekülési kényszert, legalább, ezt nem.

A tegnapi, csendben elmerült egymásnak tett felejtési ígéret, egyelőre állta a sarat, úgy a legutolsó percig. Ami azt jelenti, hogy semmi pénzért el nem hagyta volna a termet, amíg értelmes lefordítható reakciót ki nem olvas a jelenleg fekete zakót és kék inget viselő, Erik kifejező szemeiből. A magával hozott pulóverét, erőszakos kíméletlen gyömöréssel préselte a táskájába, amikor felnézett, a férfi körül máris lányok serege legyeskedett. Igen az első gondolata nyilván mindenkinek az lehet, helyes férfi körül hemzsegnek a „nők”, de Erik nem csupán ennyi, Tanárként túl teljesít a számtalan kollégán, megértő, a lógást leszámítva, kedves, segítőkész, vicces, és még lehetne sorolni… imádják a diákjai. Ami szép látvány. A nevető arcok felett kitűnő ragyogó szemei, félpillanatnyira ugyan, de megragadták Emma, fürkész nézését. Jó tanulóként köszönt el a teremben maradóktól.
- Sziasztok, viszlát…

A fiatalok rá sem hederítettek, Erik sem, monoton átlagos hanghordozása, késdöfés volt a lány jobbat váró lelkébe. Ez a válasz! Felfelé tartva az emeletre, a következő órákra, kegyetlennek bizonyuló gyomorszorongás, és rosszkedv taglózta le. Egész álló nap kitartva, a szünetekben, beszélgetést, munkát kiváltva, könyökölt az első útjába akadó ablakpárkányon, és számolgatta, a faágakra kiülő verebeket, a csőrükben hurcigálták, a hó alól kibányászott, fenyő magokat. Olykor civakodtak a zsákmányon, néha meg engedtek egymásnak. Ha nincs civakodás, tökéletes az összhang, csapatban közelítik meg az iskola táplálékot adó odvait, a portás készítette őket, fából, az elsősök pedig, létrával kiakasztották a ház formájú etetőket, a kis repdesők, szárnycsapásaikkal leverdesték a havat, a ház tetejét négyágú lábacska nyomok díszítették…

Egy árva kis veréb tévedt, Emma ablakpárkányára. Lázas rohangálásba kezdett, egyszer csak megállt és egy lány, aki eddig szomorú volt, egy veréb, aki verekedésből szabadulva, örült hogy szilárd terepet talált magának, ahol megigazíthatja összeborzolódott tollait, egyszerre vált meredté, ahogy a csengő megszólalt, cseppnyi tollas teremtmény pici fekete szemei, belenéztek Emma, kék, tájba merülő tekintetébe. Határozottan megijedtek mind a ketten a veréb elrepült, Emma sarkon fordulva közeledett a terem ajtó felé, Lujza néni, növénytan oktatására, micsoda izgalmas tantárgy. Az osztályterem, csatatérré változott, gömb alakba gyűrt papírgalacsinok suhantak el a fülei mellett, csapódva, rá a falra, a padokra, galacsinok hevertek a tanári asztalon is. Mihelyst Lujza néni belépett az ajtón, síri csend lett, de az utolsónak elengedett galacsin a kezében ékeskedő naplót találta el, a nyálas papír rá is ragadt, egy órán se sikerült még ennyire felhúzni, mint most, a naplót női izom erőből rádobta az asztalára, és egyúttal előszedette a tollat és egy papírlapot is amire dolgozatot íratott, mindenkivel. Jól sikerült iromány kerekedett belőle, Emma ötöst kapott, tudta meg másnap. Örült neki, a múlt hét hasonló jegyeivel egyetemben. Újabban heppje lett a tanulás, unja bevésetni az elégteleneket, a kettesekről nem is beszélve. Az Angol szavak mögé elrejtőzve, a füzetbe bújva, készteti magát, az elfoglaltságra, amíg olvas, magol, számol, nem törődik a tanuláson kívül semmivel.

***

Lilla, randija, kifogástalanul ment, áradozásától hangos a 4-es terem négy sarka. Kifulladhatatlan, összetett mondatokban, meséli mi, és hogyan történt.
- Az úgy volt, hogy elvitt, a város legjobb pizzériájába, ott degeszre ettük magunkat aztán, sétáltunk egész áldott éjjel, lent a tóparton, a csillagos éjszakában, aztán hazakísért, és azt mondta, majd hív, és hogy nagyon tetszem neki, és hogy szeretne velem minél gyakrabban találkozni! Érted? Ez szuper!
- Az!
Emma, bőbeszédűsége, nem tűnt el csak átalakult. Unott képpel, lóbálta a lábait, nyekeregtetve ezzel az alatta roskadozó padot.
- Mi van? Mi a baj? Te nem örülsz?
- Hogyne örülnék! Persze hogy örülök! Milyen?
- Kedves, cuki, előzékeny… helyes. És a portás srác a haverja, tudod, az Andris! Azt mondta, tetszel neki! Kunyerált tőled egy randit! Én igent mondtam!
Emma, tágra nyitott szemekkel, fordult, Lilla felé, és kezével megragadta a kardigánja nyak részét.
- Mit csináltál?
- Öö, igent mondtam!
- Helyettem? Nem randizok, nem, nem és nem! Szőke herceg fehérlovon, vagy akárhogy, nem!
- Ne feledd, jössz nekem eggyel! Elhallgattál, némi hasznos infót előlem, ezt kérem cserébe!
- Ez, nem ér azt már törlesztettem!
Sajnálkozott Emma.
- Ups! Nem probléma! Akkor is randizol! Holnap!

Ki húzhatná magát a dolog alól nyugodt szívvel, mégsem teszi. Erik koslat, kis-be a szívébe, ha a nevét meghallja attól legalább annyira zavarba, jön, mintha jelen lenne. Lázasan bukik bele, a legközelebbi újságba, vagy akaratlanul is muszáj valamit kezdenie magával. De kit érdekel, ő volt olyan szívélyes hogy hagyja magát elfelejteni. Akárhogy is szeretné Lillát bántani, lusta leszállni a padról és akár karnyújtásnyira is a közelébe menni, hogy jól megfojtogassa. Képletesen.
- Elmegyek, arra a randira, hol lesz?
- A szobája előtt, 15-00-kor! Légy dögös, bukik, a szenvedélyes csajokra!
- Jól kezdődik, én és a szenvedély. Semmi kedvem hozzá!
- Azt ne mond, hogy nem néz ki jól! Egy magányos férfi! 23-éves, korban hozzád illik, az hogy szőke, majd a kedvedért befesteti a fürtjeit feketére, hogy jobban hasonlítson arra a lufi fejű Erikre! Nem játszod itt nekem a szűzikét, nyomás hazafelé, mert rossz rád nézni, olyan fonnyadt vagy!

Emma, nem hogy szólni, levegőt venni se mert. Lilla nagyot lökött rajta, amitől kénytelen volt leszállni a földre. Kitessékelte az ajtón kívülre, és egyértelmű parancsba adta, hogy addig látni se akarja, amíg, a találkozón túl nem lesz. Emma, fantáziáját azért molesztálta mire is megy ki Lilla, pártaláló foglalatoskodása, de jobban az, hogy miben is veselkedjen neki egy olyan randinak amiben szerepelni fog, egy általa eddig „jó testű portás” ként ismert fazon, és ő. Ez abszurd, gondolta. Este mégis felkészült a másnapra. A frissen vásárolt ruháiban jelent meg a következőnap délutánján, a fehér ajtós szobától tisztes távolságot tartva. Majd megőrült annyira szorította a lábát, a téli csizmája. Leskelődött, fél órás késés után, megjelent Andris, szörnyen ki volt nyalva, a haja vastagon bezselézve, állatfigurás kapucnis pulcsiban, és topi gatyóban, feszítette magát Emma mellett.

- Hello! Látom, megkaptad az üzenetemet! Jó hogy eljöttél! Már vártalak!
Nyíltan, burkolatlanul, visszataszító módon stírölte végig Emmát, tetőtől talpig, és bár elismerő volt a tekintete, nem az a jól eső, fajta.
- Hello! Te engem? Én úgy emlékszem késtél pontosan huszonkilenc perc, tíz másodpercet!
Nézett az órájára.
- Jé, tényleg, ne haragudj! Elhagyjuk a sulit, vagy itt akarsz beszélgetni velem!
- Felőlem akárhová mehetünk.
- Világos, a szüleim lakása megfelel? Még velük lakom! Kicsit gáz, de a faterom biztos komálni fog egy ilyen fullos bigét, mint te vagy!

Szemvillanásnyi idő alatt lépett Emma elé, és fúrta be az ujjait a válláig érő haja alá, ujjaival finoman megsimította a tarkóját. Soknak bizonyult a furcsa közeledés. Azonban, még mielőtt, ki csavarta volna Nőcsábász Andris, csuklóját, a folyosón ívben kanyarodó, Eriket vélte felfedezni. Máskor, százszor is megkérdezné, nem értett e félre valamit, a szemekben kódolt üzenetből, most jól fordította a kódokat, skatulyányi csalódás, elegyítve csipetnyi féltékenységgel. Ezt látta rajta. Viszont annak ellenére, hogy ki suhant el mellette, a fiú kezét kivonta a nyakából, és megkérte rá hogy egyelőre mellőzze a testi kontaktust. Emberemlékezet óta, nem fordult még fel a gyomra ennyire senkitől, de ez az eredetileg, aranyosnak gondolt fenegyerek, felért egy isten csapásával. Minimum, negyedóránként cigire gyújtott, minden, no smoking-os helyiségben, leszólta az időseket, hogy milyen lassan mennek a tolókocsijukkal, és felváltva próbálkozott, hol csókkal, hol tetszelgéssel.

Este nyolckor negatív tapasztalattal túl bélelve, szállingóztak hazafelé. Nem beszéltek meg újabb időpontot, szerencsére Emma, ha fuldoklani kezdett a füsttől, okosabb ötletek jutottak az eszébe, kitalálta hogy a macskája kanyarós, és vele kell lenni, mert más különben már a hiányérzetbe is belepusztul. Rém rossz szöveg, pocsék előadásban, de bevált. Szerencsétlen szőke herceg bevette a kamu mesét, valószínűleg megijedt, ha a macsek kanyarós, akkor a gazdi is az, ezért intenzívebben zárta le a kettesben töltött estéjüket, mint arra Emma számított volna. Andris hiedelmére még karja vakarászásával is rá segített. Amitől egyre távolabb hőkölt. Későre járt mikor, bekattintotta a ház kapuját, csendesen botorkált a házon belül, és mihelyst ágyba került, gondosan belégfrissítőzte a ruhái környékét, iszonyú szagot árasztottak magukból. Ha valaki nem tudna semmit az estéjéről, még azt hinné, hogy egy büdös csehóból érkezett haza. A bosszúságokat leszámítva, szép napnak tudta be a mait, ez a nemes példa elég, ahhoz hogy holnapra valami nagyon esztelen dolgot találjon ki.

***

A másnap bizonyos terveit, délelőtt Lillával is megosztotta, a nyomdafestéket nem tűrő Andrisos beszámolójával együtt. Szigorú sorrendet betartva köröztek a kis terem padjai körül. Az agyon koptatott linóleumot jégpáncélként használva.
- Kedves fickó, ugye? Olyan igazi vonzó egyéniség!
Lili, átszellemülten, saját és barátja elmondására hagyatkozott, eszébe nem jutott volna, hogy Andris a legjobb példa egy önmagát túlbecsülő hercegfira.
- Nem! Ő egy pökhendi, tagadhatatlanul jó külsejű ”Testű”, de amúgy elviselhetetlen alak!
- Tetszik neked!
Lilla, azt hitte, hogy Emma viccel.
- Nem! Andrisnak hiányzik egy kereke! A kontroll kereke!
Emma tisztában volt vele, mit beszél, sajnos. Keserű számadás magának, de újból belefutott a szószba, rendesen.
- Randizni fogtok!
- Egy fityfenét! Akkor, ha kék hó esik, vagy habcsókok hullanak az égből. Ez mindegy!
A lényeg, hogy a közelembe ne ereszd, még csak szórakozásból se! Hidd már el, hogy a legkevésbé sem vágyom a személyére.
Rövidke időtartam után, Lilla, lógó orral, nézett barátnőjére.
- Sajnálom. Azt akartam, hogy felvidulj végre!
- Ez badarság én vidám vagyok, és miután a vidámságom okát az orrodra kötöm, te is virulni fogsz.

- Miről van szó?
A barna hajú lány, rögvest lefékezte a csúszkálást, amint Emma, újabb hebehurgya ötletét meghallotta.
- Meg fogom csókolni!
- Kit?
Kérdezte pókháló rengető hangerővel.
- Mégis kit? Vizet hordasz az agyad helyén, csajszi. Egy ember van, akit minden kommentár nélkül… táplálkozó nyíláson csókolnék.
- Fuj! Nyomatékosítsd ezt nekem légy szíves. A kormost?
- Kormost? Mi ő cirmos kandúr? Jó sűrű bundát hord a fején, de nem macska. Őt!
Emma szembe szállt Lili szólás technikáival, de szavait elnyelték a falak. Barátnője, azonban önmegtartóztatás nélkül, alkotott őszinte rosszallással megspékelt véleményt.
- Feltöltődtek a maradék agysejtjeid is! Mikor? Minek? Elmondásod szerint a múlthéten a Delete billentyűvel kivégeztétek egymást. Ezek után… lebuksz, és… te zakkant vagy. Zakkant? Elmebeteg!
Emma, ellenszegült a csúnya leszólásnak. Hátra húzta a kezeit, a tenyerét ökölbe szorította, összehúzta a szemöldökét és Lillára sandított.
- Nem te mondtad minap, hogy küzdjek a szerelemért? S ha nem a szerelemért teszem is, akkor a kaland kedvéért, bánja a vízipók csodapók, a többi hapsi elvesztését, ha vele érzem jól magam, és nem velük. Nem vagyok jótékonysági intézet, sem ideiglenes megállóhely, jár nekem is a boldogság, bolondság, és ami vele jár, még ha fáj is. Ez nem azért fog fájni, mert én nem akarom! Magamnak keresem bajt, és a legnagyobb baj, az hogy egy borsószemnyit sem bánom! Ez van, az idegeimre ment a sok semmittevés a felhalmozott ezernyi ponton egyaránt. Egy pinduri csók, a vágyam csak ennyi. Nem fogom zaklatni…

Lili elképedt, Emma szemei könnybe lábadtak. A meredt testhelyzetéből szabadulva, köszönés nélkül lépett ki a folyosó zsongó világába, a táskája ujjai közé passzoló barna csatját morzsolgatva. Beismerő vallomása, sokat könnyített a lelkén, a köztük történtek mellett, egyszerre sorakoztak fel a kelletlen képek a gondolataiban. A Keresztszülei lelépése, ismeretlen időtartamra, az eleve szűk családi kör, az őt érő nyúzó tevékenység, a munkája lehetetlen volta. Minden, ami most bántja, szerteoszlik, ha tud hová bújni… Alaktalan emlékképek közé, amik azonosulnak a többi szerencsétlen gyengeséggel, ő élő képeket szeretne, felhőtlen képeket. Ahol nem szerepel a nyomorúságos társadalmi helyzet, a morális követelmények, a hazug emberek, a gazdag elkényeztetett csemeték, lenéző fickándozása. A napos oldalon kis mennyiségű siker élmény tornyosul, szüksége van a mérleg kiegyenlítésre… Van, aki kábítószerbe, van, aki alkoholba, mások vásárlásba, alvásba, csokoládémajszolásba, átdorbézolt éjszakákba fojtják a bánatukat. Az ország Tündér Emmája, élete őrült lépésébe…

Hamarosan a délutáni nagy morajlás csillapodni kezdett, viszont Emma csak most érte el igazi frissességét Amolyan kis angyalként dolgozott egész nap, de főleg az utolsó, informatika órán. A fellelhető legeslegelső óra ez volt mikor, hajlandó volt figyelni a terjedelmes előadásra. Rengeteg lemaradása szaporodott fel, kérdéseivel enyhítette a hiányosságait. És ha nem a kérdésre adott válasz, akkor más bekezdések jutottak az eszébe.
A napokon áttartó, felszabadult szerelmes gondolatai, hamar elszabadultak, ama kis lány, aki benne rejtőzött, nagyon félt, de a nő, vágyakozása most lett teljes.
Az óra végén akarta meg valósítani, amit eltervezett, szívében még most is ugyanazt érezte, törtető, nyers szavakba önthetetlen hova tartozási vágyat. Nagyon lassú volt, mikorra mindenki eltűnt ő még ott lapult a leghátsó padban, Erik pedig legelöl a tanári asztalnál.
Az utolsó, osztálytárs volt olyan ügyes hogy az ajtót becsukta.
Emma felöltözött, felvette a hátizsákját, és egy nagy sóhaj kíséretében elindult, Erik felé, a tanár úr éppen háttal volt, mikor, odaért.

Megfordult, és arcán, ahogy meglátta Emmát, halovány mosoly jelent meg.
A lány nagyon közel ment hozzá és semmit se mondott, csak Erik szemét nézte, mélyen bele. Szinte a veséjéig látott.
Zavarában, férfinak is kérdések suhogtak a fejében
- Van még olyan dolog, amit nem kérdeztél meg?
Nézett rá, kérdően.
Emma számára ez a perc jelentett mindenszót, fel lépett a porondra, ami rengetek tanteremben a tanárok trón érzetét, segíti és mutató ujját, Erik szájára tapasztotta, majd levette, megsimította az arcát, borzongott, reszketett futna is már. Mert ilyen szemszögből rémisztő az elképzelés, ami ha, szappanopera szerűen nem jön közbe valaki, akkor mindjárt megvalósul. A férfi arcbőre, puha volt, a lány ujjai lágyan siklottak végig rajta. Erik hagyta, a szemét lehunyta, átérezve az érintést, majd pislogva kinyitotta, haloványan mosolyogtak egymásra. Artikulálatlan mosoly, máskor sokkal kevesebbet jelent, most hatalmas érzelmi sodrás, az, amit e kikerekedő óceán kék szemek és matt ajkak kiváltanak. Lassan közeledve csókolta meg. Lángba borítva önmagát, a férfit, a világot. Egy elenyésző, elragadó tíz másodpercre. Talán csupán egyetlen lépés választotta el, attól hogy kilépjen a terem ajtaján, de ekkor megértette végre, hogy bárhová is megy és bújik önmaga elől képtelen elfutni…

Lilla szavai csengtek a fülében, és a szíve dobogásának hangjai! Erik teljesen lebénult, egyrészt semmit nem értett, csak, azt hogy ez most több mint amit valaha is várt, másrészt, mi ez a nagy változás.
De mondat továbbra sem hagyta el ajkait. Egyikőjüknek sem.
És később már az sem számított hogy Emma a csók után mégiscsak elrohant. Fogyó az olyan eset, amikor az ember eltervez valamit és a valami terv szerint meg is valósul. A folyosó kongó ürességében, dobbanó lábnyomok törik meg a csendet, melyek távolodva a teremtől szépen eltompulnak, Erik füle már csak a bejárati ajtó, becsukódását hallja. Meg se moccant, még ez a zaj felnem ébresztette. Mélyről érkező sóhajjal, foglalt helyet, és kezdett e-mailt írni. A fejlécben címzettként Kabóca Tímea szerepel, a témában „kettőnk dolga”.
Fél oldalas üzenetet írt, tőmondatokkal átszőve, pallérozatlan kivitelben.

De szép idők is voltak azok, amikor tanórákat leveleztek át, mindketten fittyet hányva a tantervi menetrendre… ez a levél azoknak az emlékére íródik, és sötétíti be a múltat, már nem villog a kulzor a szeretlek szó végén, hogy semmi avagy felkiáltó jel legyen e, a kilencbetűs gyengéd kifejezés megkoronázása…, villog amiatt hogy mi legyen az estére megbeszélt találkozóval. A találkozás, nem hivatalos, személyes, vagy a kapcsolat lezárását ígéri, vagy a folytatással kecsegtet. Egy aránylag stabil párkapcsolat lezárása, illetve összezördülés utáni kibékülés gondolata, mindenkiből akaratlanul is előhívja a táblázatokat, mi szól mellette mi ellene.

Tímea ellen igazából alig szól valami, a különös jellemén és hisztériáin kívül. Olyan, mint a forgószél, hirtelen jövő, elsöprő eleven egyéniség, életre való bundába bujtatva. Túl jó is hogy igaz legyen, egy első rangú pár egyik tagja, a nő, aki hatalmába kerítette az isten adta férfit, aki Erik a gaz lelépni készülő csábító. Sokat tűnődött a viszonyukról, őrlődött két malom között, most pedig még úgysem vállalná a tiszta vizes pohár esetét. Lemondta a szemtől szembe arzenált, fél órás konzultációt tartott a takarítónőkkel, hogy a helyzet mennyit romlott a politikában, és a gazdaságban, de azért jó a tápszer, amivel az erőtől duzzadó páfrányokat locsolják… majd haza kullogott. A lakása ajtaja tárva nyitva szellőzött. Exbarátnője árnyékát látta az ajtó oldalán megjelenni, bőrönd és ruhadarabok, egy karcsú alak kétségbe esett, heves pakolása. Tímea hüvelyk ujjára felfűzött kulcsát mutatta neki, és szavak nélkül csomagolt tovább. Mindaddig még a férfi, karon nem ragadta, és le nem ültette maga mellé az ágyra, az ingek és alsógatyák közé.

- Miért csomagolsz össze?
- Mert szükségem van a dolgaimra, és a kulcsodat is visszaadom!
- Szakítasz?
- Mi már rég szakítottunk, csak én azt hittem nem örökre!
- Igaz!
Egymás mellett ülve, komoran tépelődtek az érzéseik között. Hónapokkal ezelőtt a kapcsolat valahol így kezdődött hosszas nevetős beszélgetéssel. Szeretet teljes pillantásokkal, elragadó érzésekkel. Most meg így ér véget. Tímea nem sokat mondott. Erik tenyerébe nyomta a kulcsát, egy apró kulcsot egy plüss kutya figurával.

A kutyus összelapult fogást kereső ujjaik között, de az odaadó „Hiányozni fogsz” vallomáson kívül nem maradt egyéb mondani valójuk egymásnak. Tímea vállára emelte a retiküljét és felkapta a gurulókkal ellátott bőröndjének fogó karját. Hirtelen felindulása, a lift ajtóig vezetett. Türelmetlenül nyomkodta a hívó gombot, egyelőre eredménytelenül. Hosszú haja, moderálatlan tincsekben omlott a vállára, a szemei szikráztak, prémes kabátjának zsebében kutatta a slussz kulcsát, a feszültség kihatott minden izmára, idegesen rángatta elő a prémes zseb szélébe akadt kulcsokat. A következő intenzívebb rántással, a földre pottyantva azt. Csörögtek, csattogtak a vajszínű csempén. Lehajolt és felvette. Mire felnézett, az ezelőtt „Életemnek” becézett Erik olyan röpke idő foszlány alatt csókolta szájon, hogy ideje sem volt a lift ajtó ki nyitódása előtt feleszmélni.

A helyzet olyanforma volt, mint a haza érkezése előtti tényállás, csak most ő adott egy búcsúcsókot. Ez a szakítás így volt korrekt. Lezárt, tiszta, futkosástól mentes eredeti, elfogulatlan. Nem haraptak méregfogak senkibe, nem történt pofozkodás, sem feneketlen veszekedések. De ha az együtt töltött tizennyolc hónapot összesíteni lehetne, a mai nap estéjének nyugodtsága, kiváltotta a múlt idők sérelmeit, mert voltak harcok, rendszerint a család, illetve a munka, a nem összeegyeztethető időpontok miatt. Másrészt valamennyi férfi, illetve nő számára fontos az utolsó elszakadás előtti tényfeltáró program. Ez alatt érteni lehet a legutolsó szív dobogtató eseményt, ami lezajlik két ember között. Sokszor egy csók a megoldás, amíg el nem fogadjuk, hogy nincs tovább… Erik, magára zárta lakása ajtaját belevetette magát egy remeknek ígérkező Internetes szörfölgetésbe, és hol elveszett a megoldatlan feladatok között hol kilábalt közülük, de mikorra előbbre jutott volna a megoldáshoz el is, felejtette hol indult neki a feladatnak. Roppantul örült a szerencsének, hogy holnapra kell elkészítenie a sok szórólap jellegű iratot, amivel meg bízták.

Folyt. köv.