1*1 Enter 2. fejezet - 3.

A színház vad forgataga után, kilépve az utcára, olyan érzés fogta el, mintha felébredne, valami álom féléből. A kinti levegő olyan rideg, minden utcát övező fáról, bizonytalanul lógó jégcsapok virítanak, némelyik geometriailag teljesen szabályos, az esése is, nyíl egyenes, a betonra hullva, milliónyi, apró törmelék szaladt szét utána, mindez Emmától pár centire, cipője talpa, engedelmesen, simult rá a jég kristályokra, amik a jégcsapból maradtak. Nem törődött vele, a porondon történteken kívül semmivel. Érthetetlen hogy miért, de nem arra gondolt, ami valójában fontos, hanem arra, ami e kis csók jelenet tragikuma lehet.” Olyan lehetetlen vagy és olyan béna, nehezedre esett volna nem hagyni magad?”

Akárhogyan is, a nagy rohanás közepette, ha a csók eszébe jutott, olyan meleg borzongást élt át, ami a külső hideg szélhez képest, trópusi forróságnak számított! Felszállt a buszra, kezébe vette a torta tartó dobozt, amiben még maradt vagy két szelet torta, mert hogy a többitől a színpad előtt igyekezett megválni. És, bámult kifelé az ablakon. Inkább gondolt ezer más dologra, a gálát kivéve. Hiába az első helyezés, az öröm, most mégis le kell tipornia, a vágyat, ami olyan galád módon beköltözött a szívébe.

Haza érve, már az ajtóban állva, meghallotta a Papa hangját. Jobbnak látta, ha összeszedi magát, elvégre újra itthon a Papa. Szóval, mosoly az arcra, kócos fej, megigazítva!
- Szia Apa!
Nyitott be az ajtón, a lehető legboldogabb vonásokkal az arcán.
- Szia kis lányom, milyen volt a gála?
Mintha Apja, végig itthon tartózkodott volna, átlagos köszönéssel üdvözölte lányát.
- Esemény dús! Tele volt meglepetésekkel, de inkább hagyjuk! Nem ez a lényeg, te jól vagy?
Kérdezte, Emma, aggódva.
- Igen, egész jól, az orvosok szerint teljesen rendbe fogok jönni, idő kérdése! Nem lett volna szabad hazajönnöm, de már nem bírtam tovább! Márk?
- Ő. Szerintem még a Gálán van! Én előbb eljöttem! „Csak meg ne kérdezd, miért!”
- Miért?
- Igazából, fogalmam sincs, hoztam egy kis tortát! Csokis! Egyetek!

Amikor a színházat elhagyta, annyira sokan azért nem maradtak, a szereplőket leszámítva.
- Milyen volt a tánc? Torta? - Nézett rá a dobozra. - Elsők, vagy másodikok lettetek?
- Szuper, elsők lettünk!
- Elsők, akkor biztosan nagyon boldog vagy!
Emma, bólintott.” Még mielőtt bajba kerülnék, Márknak is szólnom kell!” A Nagyi, két sűrű szövésű pléddel, a kezében, dulakodott át közöttük.
- Nagyi! Bocs hogy elfeledkeztem rólad!
Mentegetőzött, a kései köszönés miatt.
- Semmi baj, kincsem, beszélgess Apáddal nyugodtan!
És, a nagyi, már tova is tűnt, Fia háló szobájába. Emma, pedig, kiosztotta a szerinte fontos parancsait, Apjának.
- Úgy örülök, hogy itthon vagy, de pihensz ám, és nem lógsz ki az állatokhoz! Kicsit se! Elnézed, ha, én most átöltözöm?
- Menj! Jók voltatok, amíg távol voltam?
Kérdezte, meg Apja, egyedül a nagyi kedvéért a lányát, az idősek szeretik az ilyen kérdéseket, olyan régiesnek hat. Mindenkitől lehetett ezt hallani, aki szülő, de Emma Apjától ez volt az első alkalom.

A lány, már nem válaszolt, bevetette magát, a fürdőszoba csendjébe, folyamatosan magán érezte a férfi parfümjének illatát, hosszasan vacillált vajon hová tüntesse el a parfümös ruhadarabot. Mint létfontosságú eszközt úgy szorongatta a kezében, a táskájából elő vett szoknyáját.
„Semmit, de az illatodat, haza hoztam magammal, és nem akarok megszabadulni tőle!” Szép formásra hajtogatta. Roskadozott a lelke, de elnyomta legbelső, feltörni készülő érzéseit. Ennél sokkal fontosabb hogy a Papa végre itthon van, most már talán itthon is marad.

Kevéssel ezután, meleg mackó nadrágban, és kötött vastag, garbóban jelent meg a konyhában. Hatalmas eszmecseréket folytatott a Nagyival, a csirke ételek elkészítéséről. Ugyanis a Nagymama, csirke levest, és finom ráadásként, pörköltet készített, a haza érkezőnek, amiből ő a levesen kívül mást egyelőre, az álmaiban fogyaszthatott, ott is felügyelet mellett. A nagyi, részletes magyarázó volt, mindent elejétől a végéig, pontosan szeretett el mondani. Kezdte, a levessel, - Sasolj ki egy jól fejlett, nem túl hájas csirkét a hátsó ólból, szorítsd sarokba, nyírd ki, kopasszd meg! Bontsd az alkatrészeire, és készíts belőle isteni étket… a következő képpen… Emma kénytelen figyelni, bár néha elveszti a fonalat. Nem a menü elkészítésének nehézségei miatt, hanem mert eszébe jut hogy a hátsó udvarban csak Gyöngyik voltak, semmi tyúk, vagy kakas… reménykedik csupán, hogy nem a távoli tanya egyik lakója esett áldozatul, mert ha igen a gazdi, hamarosan be fog kopogtatni az ajtón, és követeli majd a tollas tulajdonát. Mielőtt a Mama, haza ment, a biztonság kedvéért azért meg kérdezte a dolgot, mint kiderült, zacskós csirkéről volt szó, de úgy beleélte magát a tanyasi dolgokba, hogy nem lett volna szíve elárulni, a fiának, hogy nem ő gyilkolta le azt a csirkét. Este, állateledel osztás után, későig nézték a Tv-t. Emma reklám közben rángatta ki Márkot, a Tv elől, és ültette le a szobájában, beszélgetni.
- Nem, gondoltam volna, hogy vele fogsz táncolni!
Kezdte, Márk.
- Én sem, hidd el nekem!

Emma, elgondolkodott, és kínjában, az ágyneműjét igazgatta, egyre elő bukkanó lelkesedéssel.
- Ha, tudnád hogy irigyeltek a csajok az osztályból! Olyan sárgák voltak, mint a napraforgó.
Öccse szavai, jól estek, neki. Fel váltva, egyengette, az ágyneműt minél simábbra, a jobb és bal kezével, ez alatt kis gödör jelent meg a szája szegletében, elmosolyodott. Hirtelen lett komoly, és riadt.
- A lényeg, ne szólj Apának, jó?
- Miért ne?
- Mert nem tudnám, hogy elő adni, mi is történt, pontosan. Még a végén azt hinné, hogy csak, ő miatta lettünk elsők!
Mondta, határozatlanul.
- Miért nem így van? - Gonoszkodott. - Ez, marha egyszerű, mit parázol? Táncoltál az egyik tanároddal, mert a pasi akivel lettél volna, beteget jelentett. Úgy csinálsz…, nem nem történt köztetek semmi, ugye?

Márk, kaján információ sóvár szemöldökrángatással várta, nővére válaszát. Aki jobbnak látta, ha szemrebbenés nélkül hazudik.
- Dehogy, miket gondolsz te rólam! Ki kérem magamnak, de bosszantó lenne, ha a rangja miatt nyertünk volna! Apának nem kell tudnia és kész!
- Rang miatt, a tanoknak nincs rangjuk, még eszük sincs sem pedig, elveik!
Márk egyöntetű, ítélkezéssel vágta Emma fejéhez a véleményét. Emma alkotta a védelmet.
- Ne légy már ennyire rossz indulatú, ők is emberek! És van eszük, különben nem tanítanának téged, te…
Márk, megtartotta az ígéretét, és csöndben maradt, nem szólt senkinek, még a legélesebb helyzetekben sem, amikor, mindenki a fellépésről kérdezett. Igaz nem is értette, mire a nagy titkolózás, az ő kalandjaihoz képest, ez a tánc, semmi! Emma féktelenül önző tudott lenni, most is az volt, magának akart minden elismerést, jogosan merült fel benne, hogy nem e a kék szemű herceg miatt lettek ők az elsők, Tamással nem valószínű hogy ekkora erő kifejtéssel is vitték volna a pálmát. Vele viszont sokkal szívesebben osztozna a sikeren, mint Erikkel, Tamás gyakorolt vele, több órán át, nem ez a nagyképű” szív marcangoló” számítógépes manusz.

**

„Szia Anya! Hogy vagy? Oda fent szebb az idő, mint idelent, igaz? Ha tudnád mit össze nem, vitázom újabban magammal! Attól tartok elveszek a sok jelentéktelen dolog közt. Ez a valaki! Igen, ő! Nem is ismerem, nem tudok róla semmit, mégis úgy érzem, mintha ezer éve, a legjobb ismerősöm lenne. Miért csókolt meg? Te tudod a választ! És ha újra találkozunk, biztos, jön a tévedtem, nem úgy akartam, be ne köpj!” szöveggel. Mennyivel, könnyebb lenne, ha itt lennél, Apának is hiányzol! Nagyon le van épülve nélküled… „ a szoba, csendes sötétségében, zord külsejű , máskor szép táj képeit végig nézte, hallotta, ahogy az ágyhuzat serceg az ujjai közt, a fellobbanó tűzbe dobott fában kivégzett szú halálának pukkanását, a fali óra másodperc mutatójának, kattogását, és egyszer csak belső hangja, újra megszólalt. ”Mond, miért, beszélek én hozzád? Szánalmas vagyok… Te már meghaltál! Nem hallasz, nem értesz, nem érzel, nem látsz, ha, akarom sem válaszolsz… nem jössz vissza, és nem fogsz mellettem állni soha többé. Nincs értelme, annak, amit teszek, semmi értelme!”

Emma éjszakába, mondott pár sora ráébresztette, kellően felnőtt már ahhoz, hogy bolondként viselkedjen, beszéljen a halott anyjához, és mindenhez, ami nem tud beszélni. Ez a fel ismerés, is csak egy a sok közül, ami még hátra van a tökéletes felépüléshez. Ami azt illeti ez a pár hónap volt a legtöbb eddig, amit megkockáztatott a siker érdekében. A legnagyobb próbatétel elé kiállítva magát, emberek közé ment, felvállalva az esetleges kudarcokat, és újra kommunikál, képes másokat meghallgatni, a nélkül a gondolat nélkül hogy ő maga, mennyivel rosszabb helyzetben van… fel ismerve, azt hogy nála, ezerszer szomorúbb és pechesebb emberek, fiatalok élnek körülötte, könnyek és önsajnálat nélkül. A Kereszt anyja és kereszt apja, a kritizálói, annak a hisztinek, amit Emma nap, mint nap véghez vitt. Hétvégén, kegyetlen fejmosást kapott, az apján keresztül.

Észre sem vette volna a vendégként érkezők beszélgetését, ha nem lennének a ház falai olyan vékonyak, vagy inkább az ajtó volt résnyire nyitva. Kereszt anyja, kíméletlen beszédű asszonyság. És a Testvérével szemben még őszinte is! „Figyelj, én nem értelek! Itt senyvedtek ennek a szemétdombnak a tetején, ahelyett hogy visszaköltöznétek a városba, a régi lakásotokba! Minek ez a sok állat, büdösek, undorítóak, és nézd, meg mekkora kosz van itt! A lányod, mindenre alkalmatlan, felérhetné már ésszel, hogy öregszel és beteg vagy! Abszolút, nincs szükségetek erre, a… minden pénzedet bele ölöd az állatok tartásába! Ehelyett, a putri helyett, arany életetek lenne! Emma is tanulhatna, lenyelvvizsgázhatna, egyetemre mehetne, nem ilyen ostoba, idióta iskolákra pazarolná el az életét, még barátja sincs! Valahogy vedd rá, a költözésre! Így senki lesz belőle, Márk is tovább tanulhatna, az építészet vonalon… Értsd meg, ennek a menhely félének, pár éve már lejárt az ideje.”

Emma egyes mondatoknál, ökölbe szorított kezekkel, vezette le a feszültséget, és kergette el magától a sírógörcsöt. Tulajdonképpen, igaza van a kereszt anyjának, az, ami itt rá vár, nem sok jövőt ígér, de akkor is milyen jogon, ítélkezik ő, a sorsa felett, az apja felett. Semmi köze az életükhöz. Emma tovább hallgatózott, kíváncsi volt az Apja véleményére. Kávés csészéjével, babrálgatva, humorosan kezdte kezelni a nővérét.„Te, Örzse, ezek az állatok jelentették a családom életét, és az évek alatt ugyan megfogyatkoztak, én addig el nem megyek innen abba a szmogos, városba, amíg mindegyiket el nem veszítem, és nem, azért mert hozzátok hasonló módon ki dobom őket, ha már nem kellenek! Emma és Márk sorsáról, maguk döntenek és nem én! Emma, elkezdte a fősulit, és látod mi lett a vége. Egonnak, ír jegyzeteket, ahelyett hogy ott tanulna. De neki ez kell… és én nem szólok bele! Ha, meg túl büdös a tanya, akkor ne gyertek ide többet! ”

A Kereszt anyja, vastagon rúzsozott szája, mérgesen rángatózott, majd a férjével együtt távoztak, karácsonykor csapódott utoljára ekkorát a ház célba vett ajtaja. Emma ki kukucskált a konyhába, látta, ahogy a kávés csésze kis kanala még mindig körbe-körbe, forog, vagy apja kocogtatja a csésze széléhez, és nagyot hörpint, a kihűlt kávéból, a többiek, alig ittak a sajátjukból, úgy ott hagyták. Kicsit várt, mire elhagyta a szobáját. Semmi egyebet, nem tett, csak leült apja mellé és átölelte, egyetlen köszönömmel karöltve. Szerinte eleget mondott, ezzel a szóval! Éjszaka Emma, álomba szenderülve még nem tudja, mit hoz a jövő, sejti, és érzi lelki világát hamarosan még több vihar, kavarja fel, viharok, melyeket majd talán gyönyörű napsütés követ.

Folyt. köv.