1*1 Enter 3. fejezet - 1.

3. FEJEZET
(A Gála után)

Emma, azt hitte, már túljutott a Gála eseményein. Mégis, amikor megpillantotta a Tanár urat, hatalmasat dobbant a szíve, lesütött szemmel ment be a terembe. Erik sem érezte valami jól magát, kényelmetlenül izgett-mozgott a székében. Szemeit mereven a monitorra szegezte, de titkon Emmát figyelte, egyáltalán nem értette miért ilyen kíváncsi, azt várta a lánytól, hogy majd mosolyog és semmi sem változik meg köztük, a mosoly ellenben elmaradt. Érzés rohamok, ide vagy oda, az órát el kellett kezdeni.

Emma is a monitor mögött keresett menedéket, hátha elodázhatja az egész órát. Tévedett, még akaratlanul is rápillantott a férfira, mikor nem figyelt arra. Pusztán rossz mozdulaton múlott, hogy kénytelen volt a szemeibe nézni. Kérdéshalmazokat, és elfuserált mondatokat hallott, rémképeket látott, az elkövetkezendő mély hangvételű beszélgetésből. Nagyon megijedt, azonnal elfordult pár egérkattintás kíséretében. Érezte, ahogy arca elvörösödik, és láthatóvá válhatnak a rajta átfutó hőhullámok. Egy hétvége úgy látszik nem elég egy csók elfelejtéséhez, a tapasztalt szerelmesek ezt nyilvánvalóan tudják.

Emma képzeletben, kilométer mély gödröket ás és beledobja a friss emlékeit, de azok olyan elevenek, s magabiztosan ássák elő magukat, s törnek rá újra meg újra. Így hát határozott, nincs más kiút, csak az, ha menekül, menekül attól, amiről lehet, hogy még a lelke is rosszul informálta: átmegy egy másik osztályhoz. Már kigondolta, Gabi lesz a legmegfelelőbb személy, másik tanár meg nincs is… Jól tanít, és jófej, veszélyt tehát nem jelenthet. Ettől az ötlettől, vidámságot, és szomorúságot is érzett egyszerre. Szomorúságot azért, mert nem lesz alkalma látni a Tanár urat, vidámságot azért, mert ez jobb így. Ahogy vége lett az órának, majdhogynem elsőként távozott. Ez könnyebben ment, mint megérkezni. A szünet alatt, megkereste Bata tanár urat, és nagy boci szemekkel beprotezsálta magát.
- Elnézést, tanár úr! Lehetne egy nem éppen aprócska kérésem?
- Mond!
Aranyos, mosolygós emberke állt Emma előtt, mondjuk a „ke” jelzés kissé alkalmatlan annak két méteres magassága miatt.
- Szeretnék átjönni a maga osztályához, ha lehet, lehet?
- Miért?
- Mert az óra beosztásom nem alkalmas, tudja… családi gondok.
Akármennyire is volt esetlen, végül beadta a derekát a tanár, ő pedig élt a lehetőséggel, messze elkerülte Erik óráit, és őt magát is. Az osztályfőnök és a kérdezősködő osztálytársak egyaránt a hivatalos maszlagot kapták. Emmának valahogy mindig csak az informatika órákon van halaszthatatlan dolga. Érdekes! Gyanús, de amíg Erik semmiről sem tud, addig nyert ügye van, a végtelenségig úgysem tudja halogatni a találkozást, mégis amíg lehet, bármi áron.

A napok teltek, és Emma akárhányszor történetet akart gyűjteni, mindig meghiúsult a terve, hol azért mert, túl rossz a vétel, hol azért, mert a folyosón száguldozó Erik delejes férfias hangja már messziről betölti a folyosót. Ilyenkor a lány az ugyanott álló egyre zöldebb páfrány mögé, avagy a mosdóba, vagy mint most is egy terembe menekül, mit számít a sok értetlen ember tekintete, ha jön az a személy, akinek láttán, gyomorszorongató érzés fogja el, amit a modern újságok csak így hívnak: pillangók repdesnek a gyomrában! Mire nem képes pár „szerelempillangó”, tiszta hülyévé teszik az embert. Emma most is üres terembe rohan be, amiről hamarosan kiderül, hogy nem is olyan üres. Lendülettel csukta magára az ajtót, hallja a szapora légzését, s ahogy lepillant a lábához, egy szabálytalan alakú radírgumi, pattan vissza az ajtó alsó pereméről. Ösztönösen, rémült kis madárként fordult meg, szája már nyílik, megint magyarázkodnia kell! De a magyarázkodás helyett, sírás jellegű hüppögést hallató leányzóra lesz figyelmes, aki cseppet sem foglalkozik a váratlanul jött vendéggel. Emma nem szólt semmit, felvette az élére állt radírt és oda sétált az ablaknál ácsorgó hosszú barna hajú leányzóhoz.
- Ezt azt hiszem te ejtetted el!
- Ja, kösz!
Flegmán hátratartotta a tenyerét, Emmára rá sem hederített
- Ezt az egy tulajdonságomat, nem szeretem mármint, hogy szeretek kérdezni, most mégis megteszem. Miért sírsz?
Jókora feladat volt szóra bírni a lányt. Az eddigi eseteknél, a maga módján ugyan, de sokkal súlyosabb eset volt.
- Miért? Mert!
- Mert? Egy „mert” miatt az ember nem szokott sírni!
- Mi közöd hozzá?
Mondta, felfuvalkodottan.
- Na, jó most megfogtál! Semmi, de azért még érdekelhet, nem? Ha gondolod, és nem akarsz beszélni róla, én elhúzom a csíkot. Indulok!
- Ne, várj!
Nyögte ki halkan és alig érthetően, az ismeretlen lány.
- Várjak?

Emma szerint ez egy jó taktika, ritka alkalmakkor jön be, de ha mégis, akkor hatásos tud lenni.
- Igen! Útálok sírni, mégis sportot űzök belőle.
- Egyszer egy kedves ismerősöm azt mondta, a sírás nem bűn! Én is ezt tudom neked mondani, se szégyellni, se megvetni nem szabad a könnyeket, azok úgyis jönnek maguktól!
- Jó kis mondat!
- Szerintem is, Tündér Emma vagyok, és te ki vagy?
- Rózsa Lilla!
Fordult meg a lány. Vastag fekete keretes szemüvege alatt folytak könnyei.
- Szép neved van!
Dicsérte meg.
- Ha, én is olyan szép lennék, mint amit a nevem takar, nem lennék most itt!
Nagyon el volt kenődve, felszakadó sóhajai és mufurc ábrázata egyre lehangoltabbá tették Emmát.
- Szóval ez a probléma.
- Ez, az osztályom állandóan csúfol, hogy milyen ocsmány vagyok, folyton porig aláznak, ma például, egyszerűen meggyújtották a hajamat, az a padra tett levél meg totál kiütött!

Bökött mutatóujjával, egy közeli padra. Emma fel vette az itt-ott elszakadt papírost, és olvasni kezdte a tartalmát. ”Rózsa tövis, rút kis béka! Kora: 5643 év! Tele van undorító pattanásokkal, a szaga olyan, mint egy görénynek. Az apja egy korcs kutya, az anyja meg egy részeges disznó, ő maga meg egy undorító kis vakarcs!”
Emma, úgy érezte, átszáll rá a lány fájdalma, szánalmasak az ilyen levelek.
- Hé, ne sírj emiatt, visszakapják, majd hidd el!
Diákok közt, gyakoriak az ilyen érzéketlen alakok. Azt egyik sem fogalmazná meg érthetően, mily okból ír le marhaságokat, de élvezik a toll nyekergését a papíron, a gúnyos párbeszédek összes percét. A leginkább végkifejletként előbukkanó könnyeket.
- Te mit tudsz erről, nem érzed azt a sok megalázást!
- Győztél, félig! Ismerem, mindenki ismeri, de mindenki másként dolgozza fel a csalódásokat! Adjak zsepit?
- Kérek, kösz!
Elő kotort a zsebéből, egy agyon gyűrt papír zsepit, és oda nyújtotta, a szemét törölgető elkeseredett lánynak.
- Lassan mennem kell, mert híres lógója vagyok a sulinak, és nem hiányzik még több igazolatlan óra! Tudod mit! Ha megnyugodtál, találkozzunk! Akár a következő szünetben is, oké?
- Biztos hallani akarod a hülyeségeimet?
- Igen, tuti, ez nem hülyeség! Akkor a következő szünetben! Itt!
- Itt?
- Itt!

Emma felkavarodottan hagyta el a termet, már megint késésben volt, de mint java részt, ismét szerencsével járt! Angol óra, a suli sárkánnyal! Rémes a szigora, még a legkisebb nem oda figyelésre is fenyegetéssel reagál. Egyetlen óra leforgása alatt, négy szaktanári (ez kevésnek számít). Sok értelme nincs a szaktanárinak, főleg 19-20 éves korúak körében. Már nem kell beszámolni otthon a szülőnek, mellesleg a legbrutálisabb szülő is csak kineveti a gyereket, mert már megint rossz fát tett a tűzre, és szájfélrehúzással, vállveregetéssel engedi tovább a dolgára. Amíg ki nem penderítenek valakit az ajtón, addig a fenyegető beírások csak nevetséges kis helyet foglaló papír-, és tintaszármazékok. Emma, és a többi halk életvitelű angolos szánakozva nézik a tanár kezét, ahogy nőies mozdulatokkal vési a naplóba a szaktanárikat. „Valamiért azt érzem, nekem is lesz még konfliktusom ezzel a nővel!” Nem kellett heteket várni a gondolat beigazolódására.
- Emma készültél?

A Tanárnő kérdése, nem érte felkészületlenül, előtte való nap, órákat áldozott az életéből az igeidők pontos és tökéletes megtanulására. Női megérzés.
- Igen, próbálkoztam Tanárnő!
- Akkor halljuk azt a feleletet!
Nem igazán emelte a fellegekbe a felelet, nem számított nyögvenyelősnek, de maratoni folyékonyságúnak se ítélte senki. Közepesre futotta, sebaj, az is haladás a többiek elégtelenjei mellett! Belül büszke lett volna, ha a hárpia nem lombozza le a lelkesedését annyira amennyire sikerült.
- Ne örülj a hármasnak, lehet rosszabb is!
- „Lenyűgöző a gúny, ahogy kezel, brr, ki nem állhatom! Hiába magyaráz jól, ha amúgy gonosz, és hátravágja a feltörekvő ifjúságot!”
Felelet sikere, bármekkora is, vége az órának. A hivatalos nevén, Kabóca Tímea nevű Angol” Hárpia” gyorsan, sebes léptekkel hagyja el a számára, nem túl kedves csapatot… kapkodva, hosszú, bőr cipőbe bújtatott lábaival. Emma pedig lopózik befelé a szinte mindig üres négyes számú kisterembe.
Lilla ott van, most már száraz, püffedt szemekkel.
- Kiheverted az előző szünetet?
Emma, lopva nézett rá, nem akarta, tovább kínozni, Lillát a sajnálkozó bámulásával.
- Fogjuk rá, szerintem túldramatizálom az egészet!
- Ne hogy azt hidd! Jobb, ha megoldod eme válságot, mert még butaságot csinálsz!
- Mit?
Kérdezett vissza Lilla, a lehető leg kérdőbb ábrándozóbb nézésével.
- Bármit!
- Nem lennék ezért öngyilkos, ha erre gondolsz!
Emma attól tartott kicsit elszárnyalt a képzelete. Mi a csudának nyitja ki a száját, ha semmi értelme annak, amit mond.
- Nem erre gondoltam, hanem…

Remekül kijöttek egymással, Emma pár nap alatt annyira megszerette Lillát, hogy olykor- olykor el sem akart szakadni tőle! Főleg az informatika órák jók, mert amint kiderült, Lilla éppen abba a csoportba jár, ahová a lány átjelentkezett. Jó barátnő, egy igazi hamisítatlanul őszinte barátnő. Csak ne esne vissza a gondjai közé, rossz látni a feszültségét, a reszketését, a félelmet az arcán, és a szemeiből kiolvasni az aznapi gyötrelmek okozta bánatot. A kilábalás tehát, nem megy zökkenőmentesen, a molesztálás gusztustalan eszközei messze meghaladják egy ember manipulatív fantáziáját. Lilla hihetetlen kitartással tűr minden megaláztatást a helyszínen, de ez kevés. Este egészen más lesz a légkör. Alkoholista édesanyja számára nincs oly alkalom, amit ne ragadna meg lánya zaklatására, ha kellemesebb elfoglaltsága nem akad, vastag vérvörös lakkal bevont körmeit kihegyezve, ront rá a lányára, és pofozza, tépi a haját, kényszeríti ezzel önmaga tökéletes és feláldozó megadására. Ezért Emma arra az elhatározásra jut, drasztikus váltás kell! Az otthon zajló eseményekbe nincs beleszólása, de az iskolában tehet a szűnni nem akaró csúfolódások ellen! Ez a módszer, éppenséggel a beszólások ellen jó, amit ki agyalt, egy darabig.

A suli folyosóján tartanak kis csajos dumcsizást, és sok felkészüléssel ugyan, de Emma előáll korántsem ép elméjű ötletével.
- Lilla, te már gondoltál arra, hogy egyik nap, mondjuk mini szoknyában gyere, valami „felháborítóan” szexi felsőrésszel?
- Milyen lökött kérdés ez?
Nyelt nagyot Lilla. - Te sem jársz úgy iskolába, mint a sarki libák!
- Na! A sarki liba, nem keverendő össze, a pasik tekintetét megfogó ultra, az osztály lányait idegesítő bombanővel!
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Röviden azt mondom, szívassuk meg őket! Megérdemelnek egy kisebb okító leckét! Magyarul, van kedved vásárolni menni?
Virult ki Emma hó fehér arca.
- Nincs egy fityingem se, főleg ruhára! Anya nem engedheti meg magának, hogy divatmacáskodjam!
- Az lehet hogy ő nem,(alkoholra, bezzeg tud költeni) de én igen! Cserébe majd… kitalálunk valamit! Ha hagyod, hogy bemossunk a sivár lelkivilágú, undok hernyóknak!
- Megteszed ezt értem?
Lilla egyre kisebb mértékben volt szégyenlős, jelenleg is kételkedés látszik rajta, ami párosul a változás utáni vággyal, ami Emma meglátása szerint elengedhetetlen az efajta akciókhoz.
- Naná!

A beszélgetésükbe olyannyira belemélyedtek, mint még ezelőtt talán senkivel, a „leggagyibb” ötletről, ami szöget ütött a fejébe. Képzeletben bejárták a boltokat, a kiegészítők teljes tárházát a szemük elé képzelték, mikor Emma, Erik hangját hallva menthetetlenül összerezzent, és Lillát azonnali mosdólátogatásra késztette!
- Nincs kedved, meglátogatni a mosdót?
- Nincs! Az nem kedv kérdése!
- Kénytelen leszel!
Emma úgy rohant és csapta magára és Lillára ajtót, hogy az bele recsegett.
- Mit csinálsz?
Kérdezte a dermedt tekintetű lány.
- Semmit! ÖÖÖ, pipilnem kell! Gyorsan!
- Ennyire sürgős?
- Ja, ja.
Még Emma eltűnt az egyik fülkében, Lilla kinézett az ajtón, óvatosan nyitotta ki, nehogy zajt csapjon!
És az ajtó résében ott állt Erik, beszélgető partnere, valami, kilencedikeseket tanító tanárnő. Lillának, nagyon ismerős volt, de mivel háttal állt neki nehezen tudta beazonosítani.
Ahogy Emma végzett, folyó ügyeivel, szinte bizonyosra vette, hogy a férfi már eltűnt a közelből, nincs veszély.

Épp ezért lazára vette a figurát, hűségesen követte Lillát, aki már egész testével kilépett a folyosóra, ő pedig majdnem utána, de még alig dugta ki az orrát, szeme sarkában meglátta, majd meg is hallotta, a férfi hangját. Amekkora lendülettel jött, akkora lendülettel vágta ismét magára az ajtót, Lilla kint maradt, nem értette mi történt. Emma jobbnak látta, ha halkan kiszól.
- Még van egy kis dolgom!
- Akkor megvárlak!
„Mit csinálsz még mindig itt, tűnj már el!”
Frissen mosdóba érkező lány mellett, szépítkezett a tükörben, beletellett kis idő, mire ki jöhetett a kényszer rejtekhelyről! Aztán jöhetett a magyarázkodás!
- Mit csináltál ennyi ideig?
Kérdezte Lilla ingerülten!
- Őőő, tényleg tudni akarod?
- Nem! Mehetünk?
- Most már, igen!

Alamuszi nyusziként, somfordált végig a folyosón, miután elköszöntek egymástól. Az iskola termei előtt, csendes sétát lejtett, a kezdés előtti fél órában, a termekből, más-más hangok áradtak, „matek óráról Thalesz tétel bősz magyarázása, Töri óráról a március 15-i ifjak nevei, sorban követték egymást. Érdekes összhatást kelt, ahogy a szakértő hangok, a tantárgyak egymásba fonódnak, és együtt alkotnak egyetlen érthetetlen halmazt, nagy a világ, és mi picik vagyunk, milyen rengeteg tudományt kell egy okosodó elmének a fejébe varázsolni…

***

Másnap kifosztotta majdnem a teljes egyenlegét, és kettesben mentek délelőtti vásárlásra, Lillával. Izgalmas volt meg találni a megfelelő ruhát, a cipőt, a kiegészítőket! Nem kis költség, de kompenzálni kell azt a kis hazugságot, ami jelenleg hallgatás, hogy a pénz java része Emma történeteiből származik, és a történetek egyike az éppen Lilla sorsát elemzi ki. Emmának szörnyű lelkiismeret furdalása van, előbb-utóbb úgyis szólnia kell, főleg ha ez a barátság tartósnak bizonyul. Mindegy, egyelőre elhiszi, hogy ezzel kompenzál.
Kint néha még szállingózik a hó, nem is jósoltak ennél jobbat, van vagy –1-2 fok, szél az egy pici se - a legalkalmasabb idő a városban való flangáláshoz.
- Elsőre nézzünk valami rucit! Ok? Mire gondoltál?
- Marad a szoknya és a fehér blúz!
- Rendben! Akkor ide be is mehetnénk!
Mutatott Emma a soron következő üzletre, a választék bődületes, minitől a hosszított fazonokig. Lilla egy bokáig érő finom szabású szoknyára voksolt, még Emma épp a fenék takaró példányokat szemelte ki a számára.
- NE! Az túl kihívó!
- Figyelj, szép lábaid vannak! Nem vagyok férfi, de ez így van, ami szép azt hangsúlyozni kell!
Mondjuk az is tuti, hogy ha ebben meg látna az igazgató, hááát… Legyen az a közepes! Nem túl hosszú, se nem rövid!

A választék sok szép dologgal kecsegtette őket, Lilláról viszont sütött, beleszeretett az imént meglátott, rászabott ruhadarabba.
- Meggyőztél! De akkor azzal a felsővel!
Szép színű, mély dekoltázsú felső rész volt, Lilla Emmával védőőrizetet biztosítva magának, belibbent az egyik szabadon álló próbafülkébe. Emma közben két lépéssel előtte járt, fejben! Valahol a cipők és az ékszerek között.
- Te, te azt a fellépő rucidat hol vetted?
A lány kósza, váratlanul füleibe csimpaszkodó kérdése, erősen a padlóhoz csapta a képzelődéseit.
- Már, mint a gálásat?
- Az istenien néz ki, rajtam mondjuk iszonyú, lenne, de nem semmi hogy rajtad hogy állt. Ráadásul azzal a hapsival táncolni! Milyen volt?
Érzelemmentes kérdés áradat. Emmából idegrángást vált ki, kapásból két érzékeny témát súrolnak Lilla érdeklődései.
- A ruha anyukámé volt, csak kicsit át lett alakítva! Imádta, mert…
Emma, elgondolkodott, fogalma se volt róla mit is mondjon.
- Mert?
- Egyszerűen csak imádta! Szegény ruha már nagyon leamortizálódott. Örülök, hogy ezt a táncot még kibírta szakadás nélkül!

- És a másik kérdésemre mi a válasz? Végigbőgtem az egész táncotokat, az az egész jelenet, ahogy megmentette az osztályotokat! Téged!
- Megmentett?
Elmélázva nézett már megint maga elé, és kereste a maga biztos szavakat, a szerelmes szavak rengetegében.
- Jó volt vele táncolni, amúgy is jó volt táncolni! Mindig is erre vágytam! „De többet kaptam!” Próbáld fel ezeket is, aztán ha tetszik és jók, megvesszük őket!
Benyújtotta a kint maradt kevésbé tetsző kelméket is. Pár perc után egy új Lilla lépett ki az öltöző függönye mögül, a mackó nadrág és kötött garbó után nagy váltás volt a miniszoknya és a testre tapadós blúz!
- Ez dögös, még a szavuk is eláll, ha így meglátnak! De valami még hiányzik! Egy magas sarkú!
- Mondom, hogy utcalányt formálsz belőlem!
Méltatlankodott, az újdonsült csini csajszi.
- Nem, nem! Férfiszem-fogó hamupipőkét!

Üzletről üzletre vonultak, és némi civakodás árán, de minden meg lett, ami a tökéletes visszavágóhoz kell!
Azután irány a suli! Egy fél óra van még az órákig, ilyenkor le lehet ülni a lépcsőre, a folyosók úgyis üresek. Emma összehajtogatta a kardigánját, arra ültek le beszélgetni, meg rajzolni. Egy nagy csomó ceruzát szedtek már elő mire meg lett az igazi! Ott hevertek a lépcsőn! Duruzsoltak, és mire Emma már javában rajzaiba merült volna, újra ismerős hangra lett figyelmes! ”Jaj ne, már megint! Mégis mi a fenét bóklászik erre!” Azonnal cselekvési kényszert érzett! A lépcsőfeljáró csuklójába sietett, Lilla meg figyelte.
- Minek mentél be a sötétbe?
- Ihletet ad!
Kamuzott.
- Igen! A sötétben sokkal jobban tudok összpontosítani a rajzolásra!
Mialatt Emma bújik, Erik jön, szokás szerint nagy lendülettel, a ceruzák meg szanaszét hevernek, Lilla alig győzi felszedni őket!
- Nem segítenél?
Szólt rá erélyesen.
- Miért?
- Mert jönnek a… mindegy.
Lilla is beköltözött a lépcső alá, mintha érezné, itt baj lesz.
- Jobb, ha nem álljuk el az útjukat!

Szerencse a bújócska! Ugyanis a nagy lendületű tanár úr telibe lépte az egyetlen ott árválkodó ceruzát, és akkorát esett farpofára, hogy még az életkedve is elment. A lányok két egymás mellett kalimpáló lábat láttak mindössze az egész esésből, amik ugyan gyorsan kiegyenesedtek, de a fájdalom aligha múlt el ilyen rövid idő alatt.
- Ki ez a lökött, aki a ceruzát a lépcsőn hagyja! Aaauuu!
- Biztos valamelyik diák!
Ismerős női hangot hallottak megszólalni, valószínűleg az Angol tanár az, suttogta Emma.
- Még ez is! Legalább sokan látták?
Nézett szét Erik, idegesen!
- Nem csak én!
Nevetett a beszélgetőpartner!

A két leányzó meg csak lapít, alig bírják visszafogni a nevetést, nevetés után meg az aggódást.
- Jaj, Erik! Huh, még jó hogy semmije se tört el! Szegénynek, piszkosul rosszul eshetett az a lépcsőszéli ütés.
- Te tegezed is?
- Ez csak véletlen nyelvbotlás volt!
A ceruza a kezében, rendesen elázott, a tenyeréből szivárgó vízcseppektől.
- Apropó, jössz nekem még egy vallomással, miért futsz előle?
- Ki elől?
- Fjodor elől? Ne próbálj meg hazudni! Már tegnap se értettem a nagy mosdóba rohanást, mikor… aztán azt se, miért nyitottál be aznap rám, a teremben és vágtad magadra az ajtót! Még sorolhatnám! Ki vele!

A lány, a mutató ujját mereven Emma felé szegezte, és erővel bökdösni kezdte a hasát. Ijedtében, nagyot ugrott hátra, és két másodpercnyi gondolkodás után, halkan megszólalt.
- Meg ígéred, hogy megbízhatok benned?
- Igen, meg! Apám életére esküszöm!
- Azt hiszem, nem úgy tekintek rá, mint a tanáromra, és ez zavar!
Szorongással jól megpakolva állt Emma Lilla előtt, bizonytalan pillogás kísérte minden egyes szavát.
- Nem úgy? Akkor hogy? Szerelmes vagy belé?
- Lilla… Fogalmam sincs, összekavarodtam „odabent”!

Súlyának egész erejével, zuhant le a fal tövébe, és rakta rá a firkákkal telerajzolt, kitépett papírlapra a ceruzát, amit alig öt perce kölcsönkért egy még alig ismert lánytól. És ahhoz képest, hogy ez a lány alig tudott róla valamit, a természetes emberi reakciókról annál többet villantott fel a következő kérdése.
- Amiatt a tánc miatt?
- Nem, csak amiatt, annyi mindent megtett már értem, velem volt mikor apát műtötték, vagy… vonzódom hozzá és kész! Jó, ítélj el, ha akarsz, megengedem!
Szánalmasnak és nevetségesnek érezte magát. Elsüllyedt volna, ahelyett hogy bármit is kiadjon magából. De, valahogy az elképzelése, nem követte valódi tetteit.
- Ezért még nem kellene el futnod minden alkalommal, amikor meg jelenik! Ítélkezni sem az én dolgom!
- Nem is futnék, ha nem éreznék semmit, de a tánc óta, csak romlott a helyzet, mert… megcsókolt!

- Megcsókolt?
Ordította Lilla, meglepett mosollyal.
- Csöndesebben, még Afrikában nem hallották! Meg, és nem tudom eldönteni, hová is tegyem azt az emlékképet! A közelében állandóan zavarba jövök, és úgy félek, hogy ez egy játék, ami nem valódi érzelmeken alapul, nem is etikus bármilyen nemű viszonyt folytatni egy diákkal, és ráadásul ez olyan mintha te beleesnél egy náladnál jó pár évvel idősebb férfiba, és az otthoniak azt mondanák, hogy ez apakomplexus!
- Szóval, szerinted, ez apakomplexus?
- Nem szerintem, mások szerint! Amúgy meg semmi pénzért nem rúgatnám ki! Mert ha ez kiderülne ő repülne, és nem én!
Lilla bele gondolt az elmondottakba, majd bosszúsan nézett Emmára.
- Ja, ja! És meddig akarsz még bujkálni?
- Ameddig csak lehet! Még le nem tisztázom magamban a dolgokat!
- Most hogy mindent tudok már világos, miért jársz hozzánk tanulni! De nekem is lenne egy kis hozzáfűzni valóm a mesédhez! Ez a férfi nem hozzád való, az a csaj, akivel most hallottuk beszélgetni, mit gondolsz, ki volt? Ő, az „ex”! Jól hallottad, az „ex”! Tuti bizti forrásból tudom, Gabitól!
- Értem, de ők már nem járnak, ugye?
- Mondom, az „ex”! Nézd, nem vagyok mindent látó, de ezek még mindig ágyra járnak! Lefogadom egy nagy adag gyümölcsös müzliben, hogy így van! Irtó helyes, kedves macsó, ami minden tanárra jellemző, és fullos, hogy a lányok, minimum 99%-a volt már belezúgva. Ha ez átver, akkor hiába menekülsz, csak tönkremehetsz! A szerelem elől nem szokás futni! Elég, ha akkor futsz, ha a fejedre nő! Ha volt képe kikezdeni veled, hagyd csak hagy rohanjon a vesztébe. Megérdemli. Rád is rád férne némi renoválás, mert rám költesz de magadra alig, olyan mintha rejtegetni akarnád magad! Dörzsölj borsot az orra alá, vagy ha nem hazudik, beszélj vele, ne viselkedj kisbaba módjára.
Emma, sokkolva csücsült, miért siklik el a valóság felett, kilométerekkel, miért látja az embereket jónak, miért haragszik a férfira ennyire, és miért érez kísértetiesen hasonló érzést, mint a lehetetlen féltékenység.

- Sokat csalódtam már a férfiakban, előre láthatólag ez lenne a legnagyobb!
- Miért csalódtál?
- Huh, de átvetted a helyemet! Az elején minden jól megy, de amikor megtudják, hogy egy tanyasi liba vagyok, rögtön, s ha nem rögtön kicsit később közlik, hogy nem bírnák a tanyasi „életet”, ezért inkább ne is bontakozzon ki a kapcsolatunk!
Lilla agya mintha fényt kapott volna.
- Ebbe az iskolába sok tanyasi jár!
- Igen, de mind fiatalabbak nálam! Még egy hónap és 22 leszek!
- 22? Hmm? Nem fősulin lenne a helyed?
Lilla, meglepődött.
- Lenne, de ott hagytam, most írok!
- Írsz? Mit?
- Jövök még egy vallomással! Csak meg ne haragudj rám! A kiközösítés formáiról igyekszem összehozni valamit! Aminek te is a szereplője lettél!
Emmának esze ágában se volt minden kis titkáról lerántani a leplet, de miután saját bőrén érezte a lány rosszallását, kényszerűnek érezte. Eleve az Erikkel történtek miatt, ami számára nem egy tanár-diák viszony, mivel ő nem is diákszemmel jár-kel az iskola területén, pechjére, de lehet, hogy Lillának annak tűnik, és minő lehetetlen helyzet, hogy bár ő nem annak látja, de a dolog mégis az, ami.

- Én? Ez azt jelenti, csak azért barátkozol velem, hogy megtöltsd az oldalakat a kínjaimmal!
Nagyon felkapta a vizet.
- Nem ezért vagy a barátnőm, hé bízz bennem! Szerinted elmondtam volna azt… a történteket, ha… Kevesen ismernek itt, igazából csak te.
Lilla hangja enyhülni kezdett.
- Erik sem tudja, hogy te írni vagy itt?
- Nem! Lényegében teljesen mindegy ugyanúgy diák vagyok, csak most van mellette egy munkám is! Elhiheted, nehéz ekkora teherrel megbirkózni. Főleg, mert cikázok a nő és a kamasz szerepe között.
- Hát szép, most megtudnálak, gyilkolni, de nem teszem, mert nélküled már rég feladtam volna a harcot, a kinyuvaszthatatlan osztályom ellen!
- Akkor nem haragszol?
Emma reménykedett, nem szerette volna elveszíteni Lili nehezen megszerzett barátságát.
- Egy kicsit igen, de azt hiszem kompenzáltad a bűnödet, és jövő héten végre… de mégis miket írtál rólam?
- Ez…

***

Hosszú hétvége következett! A nagyi teletömte Maxot kutya keksszel, szegény alig bírt mozogni, a lovak is nehezen viselték az állandó bezártságot. Emma imádta őket, kivéve ilyenkor, harapnak, rúgnak, a füleiket sunyi módon lehajlítják a fejükre, s várják az első elébük kerülő lényt, akibe beleharaphatnak. Gömböc még az átlagosnál is hevesebb, gömbölyödő pocija, érezteti hogy hamarosan, újabb póni érkezik a világba, ez lesz a sokadik alkalom, de a lány ugyanúgy izgul a kis jövevény egészsége miatt, mintha az első ellés lenne.
- Szia Gömböc, hogy van az én kismamám?

A paci bősz fejrángatásba kezdett, majd, egy jól ki tervelt irányzékkal le is prüszkölte Emmát, aki bosszút állva fröcskölte az itató vizes vödörben maradt vizet a ló orcájába! Eltekintve attól, hogy ő is csurom vizes lett. Táposztás után irány befelé, a Papa nyakig az újságban, Márk a Tv előtt, mese van!
- Megeteted őket rendesen? Látom Gömböc már megint meg van fázva!
Állapította meg Anti bácsi a lány ruhájára pillantva.
- Ó, nem mind az ő nyála! Elmegyek átvedleni!
- Nem árt!
A délutáni időszakot takarítással töltötte, takarítás közben meg kalandozott.

„Jövő hét hétfőn Lilla megmutatja magát, de jó lenne, ha összejönne neki! Jól tettem, hogy elárultam neki a titkomat? Megbízhatok benne! Biztosra veszem, soha nem árul el. Azért rendes volt tőle, hogy nem haragudott meg rám! És Erik, jobb így elkerülni, még szerencse hogy mindig vele van az angol tanárnő, máskülönben észre sem venné, mikor közeledik! Ő az a titkok leple alá bújtatott lény, akiről, a szalagavatón beszélt. Vele boldog lenne, na jó, az hogy az exe nem lendített előre a dolgon, de az a nőszemély felér egy toppmodellel. Csinos és szép, minden, ami én nem lehetek, de miért is akarnék én az ő helyében lenni, már megint nem vagyok normális… összecseng a mániájuk: Erik, utálja a lógást, ez a nő meg úgy, ahogy van minden egyéb diákcsínyt. Még pár hét és befejezem a jegyzeteket, addig kell kibírnom. Sajnálom hogy elesett! Vau, hogy fájhatott, pont arra az érzékeny testrészre esni… brr! A padlásnál rosszabb nekem sem volt, de az ajtós eset, a cserép esete, a… Jesszus gondolni se akarok erre!”

Folyt. köv.