1*1 Enter 4. fejezet - 3.

Reggelre, kitisztult a levegő, a hókotrók letakarították az utakat. Az esti romantikus hóeséses hangulat, zorddá és hideggé vált. Emma, ugyanúgy ébredt, mint ahogy elaludt, Erik mellkasán.
- Jót aludtál?
Kérdezte a férfi, ahogy Emma állát feljebb emelte és gunyorosan megmosolyogta, álmos szemeit.
- Igen, valami magas daliával álmodtam, aki elcsavarta a fejemet.
- Érdekes álom lehetett!
- És te?
- Jól, nem sűrűn alszom a diákommal… jó ezt nem úgy értettem, de ez morbid.
Emma, alig tért magához, de kirántotta magát az őt ölelő kezek szorításából, és felülről nézett Erikre, aki élvezte a mondata csattanását.
- Az! Emlékszel? A „Te nő vagy, én meg férfi” kezdetű mondatodra?
A haja körbe vonta kipirult arcát. És annak ellenében érezte rosszul magát, hogy Eriken látta a halálos nyugalmat.
- Persze.
- Ez van! Fél óra múlva megy a buszom, elvinnél a buszmegállóba? Messzebb is kirakhatsz, ha…

A férfi felkelt, kicsit feljebb csavarta a fűtést majd kisvártatva, megszólalt.
- Én arra gondoltam inkább elviszlek, mostanra letakarították az utat, nem kell buszoznod, másrészt szeretném tudni, hol laksz.
Emma, tekintete mereven leparkolt az ágy sarkánál lévő lerugdosott kis párnán, és rossz érzések által vezérelve, dühösen reagált az ajánlatnak nem minősülő, felvetésre.
- Ez nem túl jó ötlet! Nem esik nehezemre busszal menni! Mellesleg, azért mert kis híján erkölcstől mentesen henteregtem veled a lepedőn még nem kötelező úgy érezned, hogy haza is kell vinned!

Erik félig begombolt ingben, és a most soron következő panda macis alsó nadrágjában ült le a lány mellé. Könnyedén tenyerébe fogta az arcát.
- Kis lány tisztázzunk valamit! Ez nem egy egyszerű lepedőszaggatás volt, hanem valami egészen más, és mellesleg, már aggódhatnak otthon miattad, megreggelizünk, aztán indulunk.
„Na tudod, ki a kis lány majd adok én neked!”
Emma, dühe egyre csillapodott. Kibújt a meleg takaró alól, és kis bugyiban szaladt be a ruháival a fürdőbe. Erik, tetőtől talpig végig pásztázta a tekintetével, mialatt a nyakkendőjével bajlódott. Emma szinte érezte, az ajtóban megfordult és kiöltötte a nyelvét, majd magára csukta.

Legközelebb már csak az asztalnál találkoztak, teával, amivel ezúttal kezdték a napot. Erik hozott a boltból friss ennivalót. Kis péksüteményt, meg tejet. Még az indulás előtt marakodtak egy sort a tükrön, aztán türelemmel ki kellett várni, amíg, a sok számítógépes masina közt eltűnt Erik, egyszer csak megkerül. Eszméletlenül, jól nézett ki. Mint mindig.
Emma előtt nyitotta és csukta az ajtót. Közben folyamatosan erősködött, hogy még a kis utcák is járhatóak, úgyhogy Emmának esélye sincs a menekülésre.
Úgyis volt, az út bár jeges de járhatóvá vált, amikor a kocsi bekanyarodott a Tündér tanyára, Emmának, rém furcsa érzése támadt, valószínűleg, attól hogy rájött, ebből több lesz, mint kirakni valakit az ajtó elé.
- Nem lett volna jobb, ha kiraksz a sarkon?
Kérdezte meg vacillálva. Erik viszont kevés beszéddel, de határozottan rá vágta a véleményét.
- Nem! Vita nincs!
- De…
- Pssszt.

Még mindig nagyon hideg volt, a kis tanya kéményén, ömlött a füst, épp a papa jött ki még fáért, mikorra a fiatalok odaértek.
- Szia Apa, engedd, meg hogy bemutassam, Fjodor tanárurat! Ő mentett meg este a fagy haláltól.
Anti bácsi egy cseppet se látszott izgulósnak. Olyan volt mintha észre se vette volna, azt hogy Emma nem töltötte otthon az éjszakát.
- Jó napot! Bejön egy kávéra?
- Köszönöm elfogadom!
- Erik!
Nézett rá rosszallóan Emma!
- Csak egy kávé.

A rövidke kávézásból, órás beszélgetés lett, a papa és az új látogató kitűnően kijöttek egymással, mind a foci, mind a nők terén.
- Ön már megtalálta a társát?
A kérdés megfagyasztotta a konyha levegőjét. Még Emmának is hűs lett, az eredetileg forró mosogató víz, mert hogy mosogatott, nehogy valamit már megint elszúrjon.
- Ö, nem még keresem, de azt hiszem már nem, kell olyan sokat várnom rá.
Emma lelkének jól esett ez a mondat, tisztában volt mekkora érték birtokosa lett, már ha nem épp a volt barátnőjéről beszél és azzal is, hogy a papa már rég kipenderítette volna az ajtón Eriket, ha megtudná, mi is zajlik köztük.

Egy óra múlva, már az udvarban sétálgattak, egyesével mutatott be minden állatot, akit csak lakóvá fogadtak. A férfi kérésére.
- Ő Huligán, és ő Gömböc, vemhes, és ahogy elnézem már csak órái, lehetnek hátra.
- Órái, ugye nem kell végignéznem, ahogy ellik?
Soha nem látott rettegés, sütött róla. Emma, még apja ott sertepertélt körülöttük, szigorúan magázta.
- Ha nem akarja, nem kell. Max, és Lars, Ő, félig vak, ő meg néma!
Mutatott rájuk. Erik nem győzte arrébb rakni a buzgón hízelgő szőröző macskát, a lába alól, mert az megállás nélkül követte és lese szállt róla.
- Szereted az állatokat?
Zsebre dugva a kezeit, vacogva kísérte.
- Nem látszik? Ők jelentik az életemet, azt az egy-két emberkét leszámítva, akiknek fontos vagyok. A helyzet állása szerint hamarosan el kell köszönnöm tőlük, ettől az egész helytől, pedig nem akarok, nem szeretem a várost, az embereket, a rohanást, én a nyugalmat keresem.

Emma, átszellemülten gondolt újra az otthonára.
- Ez nem így van, ha a nyugalmat keresnéd, soha nem csókolsz meg újra.
- Ez nem erről szól! Tudod, félek, Apa meg öl, ha megtudja ezt a viszonyt, téged kirúgnak, és még csak boldog sem lennél, mert egy ilyen férfinak, nem egy ilyen nőre van szüksége, mint én!
- Ezt hogy érted?
- Város, és tanya soha, nem illettek össze! Tanár és diákja soha nem jöttek még össze.
- Tévedsz, ne becsüld le magad. Ami a kirúgást illeti, nem kell, hogy kiderüljön!
Emma, szava is elállt, ahogy a férfi határtalan magabiztosságát hallotta. Mi, az hogy nem kell, hogy ki derüljön? Na, ő az, akivel a leginkább mellé fogott. Főleg ahogy újra idézte a tegnapi buszon lezajlottakat.
- Mit csinálsz a szabadidődben?
„Ez egy még jobb kérdés. Írok! Mi köze neki ehhez? Festek!”
- Semmit, nincs szabadidőm! Na jó, imádok festeni, a festés sokat segít, ha valami elszomorít.
- És mi szomorít el?
- Anya, az ő hiánya. A papa betegsége. Az iskola kudarcai, de van azért vidám oldalam is. Eddig csak rólam beszéltünk! Most te jössz, azt már tudom, hol laksz, és az órákon kellőképpen tájékozódtam arról is, mit szeretsz csinálni, vagy tudom, hogy imádod a cukorkát, meg a számítógépeket, meg a …még sorolnék, de nem jut több az eszembe. És a családod? Egyáltalán. Jesszus még azt sem tudom pontosan hány éves vagy.
- 27. Van egy húgom, éppen annyi idős, mint te, az apám egy zsarnok, az édesanyám pedig ezt hagyó, háziasszony, aki imádja az ő egy szem fiát, akit folyton ugráltathat, minden apróság miatt! A nagyszüleim már nem élnek, nem is emlékszem rájuk, ja és van egy teknősöm(Terminátor), hát nem egy Terminátor, de kukacevőnek megteszi, és nem kell folyton simogatnom, nem szőröz, és ami a legfontosabb nem csinál kupit a szobámban.
- Nem, ott te csinálsz. – Nevetett.- Hogy-hogy nem találkoztam vele?
- Ha valaki jó módra nevel én szívesen, tanulok. A számítógép szobában tartom!
Tegnap az ő kajáját hagytam bent a suliban, csak a különlegesfajta kukacokat hajlandó elfogyasztani, igényes.
- Nekem elég, ha engem tanítasz, folyton lefagyasztom azokat a lüke gépeket!
- A gépek nem lükék csak te nem bánsz jól velük!

A kanyar után, újra bementek az istállóba. Emma, játékos mosolya egyszerre váltott, örömteli mosolyba.
- Jó értettem. O, ó.
- Mi, az hogy o, ó?
- Gömböc elleni fog. Gömböc a hamuszürke póni!
- Mi?
- Most!
Erik idegesen nyúlt Emma keze után.
- Nem akarok itt lenni!
A lány végig mérte a szemeivel, és felhúzta a szemöldökét.
- Férfi vagy, vagy mi a szösz? Apa majd segít! Bemegyek szólni neki!
- Engem itt hagysz vele?
- Igen, mindjárt jövök!
Anti bácsival tért vissza, aki szakértőnek bizonyult. Aprólékosan vette szemügyre a pónit. És közben, Erikhez beszélt.
- Maga látott már ilyet?
Mint aki szellemet látott, úgy guvadt előre.
- Nem! Még soha nem volt ekkora szerencsém.
Emma apja, felettébb szeretett feladatokat állítani a városi suttyóknak. Monoton hangjától, pedig már frászt lehetett kapni, nem hogy segítséget nyújtani közben.
- Jöjjön ide!
- Één?
- Igen, maga.
- Az a két szürke dolog, az a csikó patája, ami majd aztán jön az a feje! Látja? De, ha esetleg nem bírja a vért, akkor kösse le a paci figyelmét.
- Ó, igen!
Erik arca teljesen elsápadt. Az istállóban jó meleg volt. Levetette a kabátját. Emma a kezébe nyomott egy szakadt koszos melegítőt. Felvette majd feltűrte az ujját, és előre lépett a ló fejéhez.

Emma ott állt az istálló ajtóban, a fa oszlopnak támaszkodva, közben jókat kuncogott magában. Erik pedig egyre jobban belemerült a rábízott feladatba. És eleinte ugyan tétován, de fokozatosan megbarátkozott a fájdalmak közt tengődő pónival. Gömböc állandóan rángatta a fejét, ilyenkor a sörénye letakarta a szemét. Erik aprólékos mozdulatokkal igazította azt hátra, hiába.

Nem sok idő telt bele mire a kis jövevény végre megérkezett, tiszta vizes volt és nyálkás. Az anyukája azonnal elkezdte nyalogatni. Amint Anti bácsi odafért hozzá rögtön meggyőződött róla milyen nemű is pontosan?
- Csődör!
Mondta jó hangosan, és valami hihetetlen örömmel az arcán!
- Az, jó?
Kérdezte meg Erik bátortalanul. Farkas szemet nézve anyucival.
- Apa szerint jó, szerintem meg még mindig a kancák vannak előnyben! Mi legyen a neve? Adjon maga neki nevet!
- Én? Legyen, legyen: Winchester.
- Látszik hogy honnan jött.

Emma még bekísérte a fürdőszobához, azután, együtt mentek ki a kocsihoz!
- Örülök hogy megismertem. Elnézést a…
- Ugyan már nekem ez egy élmény volt. A számító gépek nem művelnek ilyeneket.
Mosolyogva, nézett Emmára, aki éppen mellette állt, és a vállára tette a kezét. Az apjával kezet fogott.
- Kösz, hogy haza hozott! Meg mindent.
- Szívesen! Viszontlátásra!
Végül beszállt az autójába és lassacskán eltűnve a látómezőből, rákanyarodott a főútra.


Folyt. köv.