1*1 Enter 5. fejezet - 2.

A szünet napjai, gyorsan elillantak, még a húsvét hétfő is. A ház két férfijának, megengedte a locsolást, de az összes többi távoli rokont kihagyta a szórásból. Két dolog miatt, egy, nem jönnek helybe, kettő, a telefonon keresztüli locsolás nem az igazi…
A múlt hetet írással töltötte, végre átfogóan kitanulmányozta a kábítószeres eseteket, és nekifoghatott a kimaradt érdekességek kibővítésének…
Szerdán újult erővel vágott neki az iskola rég látott folyosó-szakaszainak. Lilla egy hétre hermetikusan elzárta magát. Emmának a születésnapja óta se nem telefonált, de még füstjeleket se küldött a nagyvárosból, hogy jól van. Emma tekintettel az ébredő tavaszra, ábrándos jó kedvel mászkált a folyosón, s olyan egy óra tájban benyitott a négyes terembe, hátha barátnője már bent van, és válthat vele pár szót.

De nem így lett. Egy rövid barna, melírozott hajú, körömcipős, fekete farmeros lány állt háttal neki, a radiátornak támaszkodva. Emma lassan be akarta csukni az ajtót, de a lány megszólalt.
- Már be sem jössz?
Emma, visszatámolygott az ajtón belülre, és ahogy Lilla hangját, és arcának nevető vonásait felismerte, majdnem elszédült a látványtól.
- Szia! Ez tényleg te vagy?
- Én! Apa szerint jól áll! Az ő ötlete volt, rövidebb haj, erősebb smink, új szemüveg, kis ruhatárváltás.

Lilla átalakult, most már nem egy napra, hanem hónapokra! Mély barna szemei sokkal szebben mutattak a divatos szemüvege mögül, mint a fekete vastag keretes mögül.
- Szerintem is! Csak kicsit szokatlan! Az holt biztos, hogy alig ismertelek meg!
- Vettem észre!
Emma percekig méregette, azután örömmel tájékozódott a szünet pozitív fordulatairól. Később, Lilla is nekiveselkedett, a faggatás nevű párbajnak.
- És te, hogy viselted a szünetet a „vezetékzseni” nélkül?
Emma firkálmányokat gyártott a kréta porba, ami a tábla krétatartójában összegyűlt, és miután ujjával felvitte a táblára, hirtelen Lillára kapta a tekintetét.
- Annyira nem voltam nélküle.
- Na mesélj! Már megint elvette az eszedet, mi?
A lány a homlokára tapasztotta kezét és az arckifejezéséből ítélve az ájulás szélére került.
- Tévedsz… Mégse! Igazad van! Elvette. Bár egy kissé aggaszt a dolog. Majdnem lebuktunk Lujza néni előtt. Rémes negyedórát vesztegeltem a Pipacs kávézó mosdójában, mire elment. És még csak azt se mondhatom, hogy megérte.
- Jaj! Menthetetlen vagy. Szerinted ki fogod bírni, hogy mások előtt ne duruzsolj róla?
- Ebben nem vagyok biztos. Három hét, és vége! Ennyit féllábon is átvészelek! Aztán, ha szerencsém van nem is látom többet.
- Hát, hosszú távon nem bírod, az tuti. Most „delete” előtt vagytok, vagy „delete” után?
- Ezt már magam sem tudom! Gakorlatilag utána! Elméletben én még javában előtte vagyok! …Ő ellenben utána!
- Lekoptatott, mi? Így szokták! Amíg nincs súlya a tetteiknek, addig a csillagokat is lehoznák az égről, aztán letagadnák…

Emma fejlehajtva egyensúlyozta a szemébe szökő könnycseppeket. Aztán befordult a tábla felé, és hagyta őket lecsurranni végig az arcán, le egészen a földre. Ennyi volt, a szerelem ríkat, így is, úgy is. Okoz örömkönnyeket, és ő okozza a fájdalmas lemondó könnyeket is.
Lili vigasztaló szavai nem hogy nem vigasztalták, még rontottak is a kedélyállapotán, de a könnyeit tovaparancsolta. Rákészült a felelésekre, Tímeára, az angol kifejezésekre, Lujza nénire, Tivadar újabb kaktuszbeállítós jelenetére, de az informatika rejtelmeit nem ma akarta megfejteni.

Tímea tapintatlanul lehordta az osztály színe javát, mert zömében mind otthon hagyták a tudásukat. Emma szétszabdalt felelete belenyúlt a jelzőcsengő utáni időbe is. A döcögést nagyon nehezen viselte, rendre elakadt a szövegben. „Te voltál a barátnője! De kíváncsi lennék, miért szakítottatok! Veled is macska-egér harcot vívott? Vagy eleged lett az arroganciájából? Vagy te voltál tényleg …”
- This is…
Szaporázva cikáztak át fejében a lehetetlenebbnél lehetetlenebb kérdései. Aztán belerázta magát újra a diák szerepébe, elvégre tanult - elméletileg. A tanárnő lélegzetvételei sűrűsödni kezdtek, ahogy Emma belebonyolódott az angol mondatokba, a lábát idegesen keresztbe rakta, a kezeit pedig le-lecsapkodta a naplóra. Nyelvét körbe vonta az ajkain, és a kék színű tollával bevéste a naplóba a diákjának szánt elégségest.
- Ezt a feleletet nem tartom ennél jobbnak! Sajnálom! A következő felelő, Piski Ágoston lesz… sziasztok!
„Mit sajnál? Ő a sajnálatot nem is ismeri… Több méreg szorult bele, mint tíz kobrába, együtt véve.”
Gondolta Emma, és szemével még nyomon kísérte a tanárnő iramodó alakját. Dühösen megfogta a könyveit, és bevágta őket a padba, aztán két jegyzet lappal, a kedvenc tollával kiszökkent a folyosóra, ami hemzsegett a rohangászó alsóbb évesektől. Valami olyanra, hegyezte a füleit, amire nem is gondolt volna.
- „Gondolj bele, a lányokat szereti! Te levetkőznél előtte az öltözőben…”
Idióta módjára keringett a beszélgető partnerek körül, és mintha csak a faliújságról csenné le az információkat, jegyzetelgetett.
A délután nagy feladata volt kifejteni, mi a helyzet a leszbikus hajlamokkal… Van, akit nem zavar csak, ha a bőrén érzi a dolgot, és van, akit egyszerűen taszítanak az ilyen furcsának tetsző esetek…

**

A nap legnehezebb negyvenöt perce akkor érkezett el, mikor be kellett lépnie a barna teremajtó mögött megbúvó számítástechnika terembe. Alkalomadtán, elhatározta, ha mehet haza, minden további nélkül távozik.
Ahogy belépett a terembe, Gabi bűvészkedett még a tanári asztalnál. Emma ájtatosan helyezkedett el a székében, higgadtságot színlelve, és megannyi hasznos elfoglaltságot talált magának, míg Erik megérkezett. Sokkal feszültebbnek érezte magát annál, hogy felmerjen nézni a monitor tetejének vonala fölé. Nem tudott volna úgy tenni, mintha a vele szembe érkező illető semmit se jelentene a számára.

Sokszor igazán nagy erőfeszítések árán leplezte örömét, tetszését, vagy erőszakkal vette rá magát a hallgatásra, ha Erik épp valami általa ismert dologba is beavatta az osztályt. Ezek a megnyilvánulások voltak azok, amikről nem tudta eldönteni, hogy eredetileg neki szóltak-e a kávézó kerek asztalánál ülve, vagy csak egy kezdetleges tesztalany akart lenni a bemutatás előtt. A szünet alatt elhitethette magával, hogy ezek neki szánt személyes bemutatások voltak, mint például: a szeretett szüleihez kapcsolódó viszonya, de lelombozódott, amikor ráeszmélt, a következő órán ez mások szeme elé került ugyanúgy, ugyanazokkal a szavakkal, és hanghordozással…

Erik egy idő után belelendült a legutolsó tananyag magyarázásába, és teljes odafigyeléssel noszogatta az osztályt a munkára. A monitor kis ikonjára kattintva behozta a legcifrább feladatokat, amik csak léteznek egy számítógépen.

Levegővétel nélkül gázolt egyenesen a PowerPoint program közepébe. A nagy kivetítőtáblán sorjában jelentek meg az ábrák, a színek, és Erik mintásra festett teljes test felülete. Emma, szájára mindig mosolyt csalt, ha az egér ült, a férfi fején, vagy pálmafa, vagy kis csillagok száguldoztak körülötte. De ez nem váltotta ki azt a nyomást a szívéről, amit akkor érzett, mikor pillantása merev, elutasító fejrántásba torkollott. Erik folyton elkerülte a tekintetét, amit próbált nem személye elleni megvetésnek érezni, de mennél jobban vágyott a megnyugtató megszokott mosolyra - vagy csak egy tűvégnyi jelre, amiről elhiheti azért a kettejük viszonya, mégsem olyan súlyos - az nem jött el… és ettől egyre csüggedtebb lett. Nem mintha egy tanár feladata nem az lenne, hogy felkeltse a diákjai érdeklődését, és ezt a szemek kontaktusával vélje elértnek, de Emma nem kapott sem üdvözítő, sem hivatalos nézést. Az óra végére, valósággal kínok közt vergődött. Csapnivalóan rosszul jött ki a kísérleteiből, amiket egy-két kérdés formájában értendő. A feladatok megoldásának lényege másodlagos lett a számára, főleg azután, hogy a hozzá fűzött kérdéseire egyszer sem kapott választ. Gréta segített neki, de ő is addig, amíg az Internet el nem vonta a gondolatait, és egy „Hagyjál már! Nem tudom!” szöveggel elküldte Emmát melegebb éghajlatra…

Ez így ment három héten keresztül, az összes informatika órán. Erik, még ha a közelébe ment is egy okkal, hogy a totálisan lefagyott gépet olykor visszahozza a normális funkciójába, vagy a hiba üzeneteket eltüntesse. A jó kapcsolat, ami köztük volt ellaposodott, az elfojtott érzelmek miatt pedig érezhetővé vált a feszültség, ami napról napra erősbödött. A folyosón, vagy bárhol is futottak össze egy-egy tanítási napon, Erik viselkedése semmit sem változott. Ugyanúgy nem vette észre.
A férfi jelleme élesedve rajzolódott ki a lányban, mennél kevesebb rózsaszín felhő takarta el a látását. Önmagában bírálta azt, ahogyan Erik vele bánik, és keresztül néz rajta. A sok jó és rendkívül kitűnő tulajdonsága mellett felfedezte önzőségét, érzéketlenségét, és bumfordiságát…

Emma a barátnője oldalán kereste a vigaszt, a napok rövidke szüneteit lelki tanácsadásokon töltötte, mert nem volt elég az, hogy üzekedett, és nem máskor csak éjszakánként és elméletben a sors igaztalanságával, még az osztálya nem túl kedves megjegyzéseivel is meg kellett küzdenie.
A fő éllovas Gréta volt, ő kezdett először gyanakodni, hogy Erik és Emma között van valami. Buzgó pletykagyárosként hurcolta a híreket szét az osztály tanulói között, akik hatalmas szerelmi szálakat egymásba fonva találgatták, mi is keveredhet az iskola nyomasztó falai közé.
Emma szép sorjában, sokszor a tanárok előtt kapta a beszólásokat, és merő utálat övezte a lépéseit.
„- A kis vörös bige, aki rákattant a tanár úrra!”
„- Azt még a vak is látja, hogy oda vagy érte!”
„- Biztos, mikor senki nem látja keféltek a teremben, mi?”
Várható volt, hogy ez bekövetkezik, vagyis folytatódik… abba már nem is mert belegondolni, milyen szavakkal illethetik még, a háta mögött. Lili vállveregetésein és ölelésein kívül senkire se támaszkodhatott, megtapasztalta milyen érzés kiközösített kutyának és szerelemvesztettnek lenni. Felfordult gyomorral, belesápadva védte az érdekeit, épkézláb ellenérveivel, de a rácuppanó csoportokkal megfáradt küzdeni. Olyan szintre jutott, amire ezelőtt rémálmában sem gondolt volna. Összeroskadva, búskomoran nézett Lillára, aki becsukta mögöttük a terem ajtaját.
- Mit tegyek? Mond! Én bíztam benne! És magamban is! Mi lesz, ha ez valaki másnak a fülébe jut?
- Igazán nem akarlak emlékeztetni rá, de ezt te idézted elő, és nem más! Te voltál a főkolompos! Amikor először kiadta az utadat, már akkor meg kellett volna értened, hogy ez nem működik! Ember, úgy bele vagy még mindig pistulva a csávóba, hogy amikor meglátod, széthullasz a darabjaidra…
Emma belátón bólintott, és felült a diákpad közepére.
- Jó! Oké! Ez egy dolog! Másrészt magyarázhatom én annak az ostoba és ügyefogyott nyegle szívemnek, hogy kuss! Az akkor is dobogni fog! Érted? … De ha kell ettől a cécótól megkímélek mindenkit…Rá se hederítek..
Lili felhuppant barátnője mellé, és megveregette annak csüggedt vállait.
- Okos kislány! Tanul a hibáiból!
- Ne kislányozz le engem te, mert…
A második pozitív pont az életében ez a kapcsolat volt, minden csöpögős, és nyálas, vagy szadista és bunkó nyilatkozatok közül kitűnve, Lilla őszintén kezelte, és nem volt elfogult Emmával szemben.

Amíg ők egymás vállain vigasztalódtak, addig Erik mással ütötte el a lassan telő iskolai napokat. A zakója zsebébe helyezett savanyúcukros zacskótól elszakíthatatlanul menekült egyik osztálytól a másikig. Éjszakánként magolgatta be a frissítendő elméleti tanítanivalókat, a teknősével szórakozott, vagy elvállalta a suli létező minden feladatát, hogy amint ágy közelbe kerül, már képtelen legyen másra gondolni, mint az alvásra.
Gabiban lelt lelki-szemetesládára. A férfi ékesszólóan magyarázni kezdte, amit barátja egyébként is tudott.
- Mostanra igazán benőhetett a fejed lágya! Címeres ökör vagy, ha továbbra is hagyod, hogy az a kis nő cérnaszálon rángasson! Mi a francért kezdtél ki vele? Egy elgyengülés, oké! De tizenegy! Beleszédülök ebbe a sok idiotizmusba, amit te produkálsz! Elment az eszed?
Erik duzzogva nézett fel a billentyűzetről Gabira, és elfintorodott. Nem azért szeretett volna megszabadulni az emlékeitől, mert azok fabatkát sem értek, hanem azért, hogy elmondhassa valakinek akiben megbízik, és ezzel valamicskét könnyítsen a hepehupás lelkén.

- Ne hajtogass nekem ilyen elcsépelt szöveget! Légyszives! Nem akartam vele kikezdeni! Bántani se akartam! A szituáció hozta magával a történteket! Ő… na szóval… Ő, nem diák, illetve igen! De lényegében azért van itt, hogy írjon valamit, és én tudni akartam mi az! Mert Tivadar elzárkózott előlem, amikor faggatni kezdtem! Azt hittem valami államtitkot is sértő dologról van szó, de tévedtem. Emma ír, és megvesztem volna azért, hogy ezt megossza velem, de nem tette. És ettől annál érdekesebb…
Mondta, de fejben nem azonosult a kimondottakkal, azt leszámítva, hogy a titokzatos jegyzetelgetés tényleg felkeltette az érdeklődését.
- Mindig is tudtam, hogy vannak beütéseid! Kit izgat hogy ír! Fikarcnyit se lényeges, ha a naplóban az ő neve is ugyanúgy be van jegyezve! Erik!
- Ezt hagyd abba! Ne okíts ki! Szeretnék egyedül lenni! Millió dolog molesztálja az amúgy is szerelmes agysejtjeimet!
Gabi hatalmasat sóhajtott, és egy elvétett irányú papírgalacsinnal még búcsúzóul megdobta Eriket, majd eltűnt.

Az ajtó nesztelen csukódása után kinyújtózott, felhuzigálta a karján az ingjét.
Az asztal alatt idegesen remegtek a lábai. Arca azzal a fáradtsággal telt meg, amitől meg akarta óvni magát. Eszébe jutott Emma minden egyes kérdő megnyilvánulása, a nevetséges kétbalkezessége… de most is elnapolta a gondolatait, vagyis sarokba szorította őket egy kis programozással, vagy Weblap-készítéssel…

***

Április végén az első meleget adó napsugarak megjelenésével kiérkeztek a tanyára Emma keresztszülei.
Az alapjaiban felforgatott házba léptek be, két hatalmas szatyornyi ajándékkal. Emma és az apja éppen az újonnan vásárolt konyhaszekrény beállításával bajlódtak, amit fáradtságos munkával végre sikerült összeilleszteni. A tavaszi nagytakarításba hirtelen betoppant két alak hatalmas meglepetést okozott. Cirka három és fél hét telt el azóta, hogy Örzse néni beígérte a látogatást. Feketén kimázolt szemei sebesen futották át a szobákat, és erőteljesen fixírozta a teljes berendezést.

A keresztapja szó nélkül arrébb tolta Emmát, és beállt Anti bácsi mellé segítségként. Emma rámordult a durva érintésű férfira, azután inkább átvezette nőrokonát a szomszédos nagyszobába, és bár kínkeservesen, beszédbe elegyedtek.
- Sokkal otthonosabban érzem itt magam, mint legutóbb! Apád hogy van? Nagyon aggasztott az állapota, amióta csak az a rossz incidens bekövetkezett köztünk!
Levetette a tavaszi kabátját, felfüggesztette a közeli akasztóra, azután kecsesen helyet foglalt a frissen kitisztított ülőgarnitúrán. Emma zavarodottan szólt rá. Örzse néni felpattant, és ide-oda kapkodva törölgette a nadrágját, de a fújtatáson kívül egészen higgadtan kezelte, ahogy a nadrágján egy fenomenális fenékforma éktelenkedett.
- Én szólni akartam, de már le tetszett ülni…
- Hagyd már! Azt mond, hogy apád hogy van?
- Jól! Már csak egy gyógyszert kell szednie, és járni az ellenőrzésekre! Az orvosa nagyon megbízható ember…
- Ezt igazán örömmel hallom! Márk? Az a kölök ilyenkor csatangol el, amikor szükség lenne a segítségére! Liza, ugye így hívják, a kislányt, együtt járnak még? És te azzal a délceg úriemberrel? Nagyon kedves volt, és sármos, igazi gavallérnak tűnt.
- Oh! Márk készül az érettségire, a barátjánál…, Lizával szakítottak!
Emma elhallgatott, itt lezártnak érezte a válaszokat, de keresztanyja, újra rákérdezett a férfihoz kötődő viszonyára, és ezúttal sokkal hangosabban.
- De ti ugye még együtt vagytok? Ne haragudj, de nem emlékszem a nevére, Fod..fod…
Emma hagyta találgatni, vesztére az ez idáig kint sertepertélő férfiak közül épp az apja segített a nővérének válaszolni a kérdésére.
- Erik?
- Igen! Ő!

Óbégatta a keresztanyja, és dobhártyaszaggatóan nevetni kezdett. Emma az ajtóban ácsorgó apja arcába nézett, látta hogy mosolyog, és már készült is mondani valamit. De Anti bácsi firtatni kezdte a számára ismeretlen idegen kilétét!
- Én még nem találkoztam vele! Csak a fürdőszoba tükréről olvastam le a nevét. Gondolom Márk nem firkál fiú neveket…A kislányom még csak meg sem említette itthon…
A sok hűhó semmiért huzavona előtt, Emma azon agyalt ezt hogyan magyarázza ki. Az üdítős poharak mellett sorakozó rokonok, kibeszélték egymás közt a múltkori futó találkozásukat, és Emma titkos, úgymond hazug és még azon belül is hazug kapcsolatáról lehullt a lepel. Apja nagy boldogan simogatta meg lánya hátát, ahogy a szülő szokta, mihelyst megtudja hogy az imádott gyermeke társra lelt. Akármennyire is szenvedett a tudattól, hogy ezek az emberek körülötte most mind azt hiszik, ő boldog párkapcsolat részese. Mindazonáltal bebeszélte magának, hogy ezzel a kis malőrrel, előbbre hozták a kibékülést. Majd hetek múlva kitalál még egy frappáns szakítós sztorit, és akkor végleg letudhatja, az összes kacskaringós szálgabalyodást, amit okozott. Egyedül az apja képezett kivételt, mellé este ült le, és elejétől kezdve megosztotta vele mi történt akkor, amikor a nővéréékkel összefutottak. Persze körmönfontan kikerülte a neveket, és próbált minél kevesebb hazugságot beleszőni a meséjébe. Végig érezte, hogy apja nem hisz neki…
- Nem volt spirituszom ahhoz, hogy az arcukat kárörvendeni lássam! Értsd meg utáltam, amikor elvárták tőlem, hogy bizonyítsak…

Emma kedvszegetten majszolgatta a vacsoráját, miközben az ablakon keresztül nyomon követte Winchester udvaron végre hajtott ugrándozásait. Apja, egyebet sem látott lányán, mint a megrögzött elcsodálkozást, és a mögötte megbúvó lehangoltságot.
- Én megértem! De azt nem, miért hazudsz még nekem is! Nem az osztálytársadnak mutattad be őket, hanem a tanár figurának. Akihez aztán végképp nem tudom mi közöd van, de jobb is ha ebbe nem megyünk bele! Nem vagy már gyerek! Felnőttél! Én díjazom, hogy meg akarsz kímélni a szédültségedtől, de ne várd tőlem, hogy elbíráljam, mikor mit teszel, és miért. Felőlem akár szeretheted is, az se zavar!
A lány a kezébe vett kenyeret letette a tányérjára ivott pár korty vizet és apjára emelte a tekintetét.
- Komolyan? Azt hittem dühös lennél, ha ilyen turpiszságon kapnál! – kényszeredetten elmosolyodott – Soha nem gondoltam volna, hogy belépek még egyszer egy iskola területére a lelkileg kialakulatlan tinik közé, és én is olyanná válok, mint ők. Főleg azok után, hogy anya meghalt. Erik valahol segített ezt feldolgozni, anélkül hogy akarta volna. Az már csak az én hibám hogy hajlamos vagyok megfeledkezni a diák mivoltomról, és nőnek érezni magam mellette. Csak ingázok a két irány közt. Az egyik megérintett azt az iskola elveszi vagy ő maga hagy el. A másik kell, hogy élni tudjak, legalább a suli befejezéséig…
Jobb híján a szalvéta gyömörgetésébe fektette be az energiáit, addig se kellett az apja, egyébként szokatlanul kikerekedő szemeibe néznie. Rossznak érezte hogy, lelkendezését, amit a kibékülés okozott, ő akár elis tudná rontani.
- Én igazán értem az aggályaidat! De tudod kinőttem a szerelmes és tanulságos szövegeléseimből! Megoldani az ilyen ügyeket a ti korosztályotok dolga! - fel tápászkodott az asztaltól és jól megrázta magát - Megyek meccset nézni!

Emma felemás hangulattal vette tudomásul, hogy szülőatyja egyértelműen nyakig hagyta a pácban. A kutyás mamuszok végig csattogtak a konyha csempén, és ő magányosan ott maradt a megkocsonyásodott vacsorájával. A foszlányokba szaggatott szalvétát egy kupacba terelte, azután kabátban ki látogatott az állatokhoz. Winchester, Gömböc és Huligán nagy üldöző versenyt tartottak, Lars pofozósdizni kezdett a palota pincsi fülével, a kutya óriási lelkesedésére, és hol háton, hol hason fekve csimpaszkodott bele a szőrcsomóba. A gyöngyik egy ideje már elültek a kacsák szintén. Fél óráig kínlódott a lovak beterelésével, de cseppetse esett nehezére a kései játszadozás. Imádta nézni, ahogy Winchester rúgkapált és a homok szerteszét repült a patái erős rúgásaitól. Emma úgy volt képes becsalni őket, ahogy apjától tanulta, ennivaló, ennivaló, ennivaló… a markába vett némi zabot, kukoricát, és a pónik mind mentek a tenyere után. A nagy roham előtt beugrott a jászolba, és a kis vödörből szórt nekik a maradékból, még mielőtt azt is behabzsolták volna. Majd baszajogva hogy sikeresen becsalta őket megsimította a kiscsikó fejbúbját, s rájuk csukta az istálló ajtaját.

Márk, nem jött haza, csak éjféltájban, hulla részegen. Emma fürdés után a szobájából megérezte az alkohol bűzös szagát. Az öccsével érdemben már nem lehetett tárgyalni. A szoba ajtajánál járva megfogta a pulóverénél fogva és belesegítette a kádba, aztán zuhanyrózsával szembe spriccelte az arcát temérdek jeges vízzel, amitől valamivel könnyebb volt az irányítás. Nem sokat várt, mire Márk, egy „ Haggyá má! Tök részög vagyok! Majd én meg fürrösztöm magam!” - beismerő vallomással, meggyőzte Emmát, arról hogy a tudatánál van. Az más kérdés, hogy mit művelt később mikor magára hagyta, mert éjjel furcsa zajok keringtek a házban, de reggel ágyban fekve, talált rá.

***

Amint eljött május eleje, a várva várt osztály kirándulás, Emma már türelmetlenül készült Egon utolsó kritikáira, már ami az iskolai munkáit illeti. Nem hitte volna, hogy kis idő múlva elkészül, azt sem hogy mostanra ennyi változás következik be az életében. A busz ablakából kinézve, látta az éledő világot, a színek élénkülését, az aranyeső bíztató sárga színét, a pitypangok sárga tengerét. Az élénkséget. És ahogy elmúlt a tél, a hazugságoknak is vége szakad egyszer. A visszapillantó tükörben, rá pillantó férfi, nem más, mint akivel még éppen három napig áll közvetlen kapcsolatban. A lány, akivel az imént beszélt telefonon a barátnője. Az otthonülők a megkerült családja.

„Csodálatos ez a nap! Mit is kívánhatnék még? „Magyarország hegyei lassan ki domborodtak a látóhatáron, egy szusszanásnyira elhallgattatva az elme kattogó zajait. Bár a magyar hegyek igazából, egy Mount Everesthez képest porszemek, sokaknak azért értékesek, mert a hazájához tartoznak, mert önmagukban szépek, és mert sokat ígérően virít róluk a természet. A busz Gyöngyös mellett állt meg egy diákszállónál, ahol erre a nem egész két napra bejelentkeztek. A csomagokat hamar elhelyezték, ki-ki a maga szekrényébe. A lányok és a fiúk is külön-külön 2-2 szobában 5-össével kaptak helyet, a tanári szobák mellett.

A melegítős, sportcipős, hátizsákos társaság, Tivadar és Erik társaságában vágott neki az erdőbe vezető ösvénynek. A fák alig bontottak még rügyet, de az avar élővilága már megkezdte, morajló nyüzsgését. Hangyák, bogarak, zümmögő méhecskék, és megannyi apróság mozgatta meg a ki nyíló félben levő virág szirmokat, zöld és avaron heverő barnult leveleket. Az erdei ösvénytől távolabb, őz gida és mamája bandukoltak minél távolabb a csapattól. Emma minden kitett útmutató táblát végig olvasott, sokszor utolsóként ért el újabb és újabb célokat. Pár óra szakadatlan séta után, megpihentek egy hegyi fogadóban. Körbe ülték a kerek asztalt, és elmerültek a beszélgetésben. Mi tetszett? Mi volt érdekes? Hol is vannak pontosan? A két tanár kettéosztotta az osztályt, volt, aki az engedékenyebb Erikhez csatlakozott, és volt, aki az osztályfőnöknél ragadt, de azért mindenki jól érezte magát.

Emmának a jó kedvébe egy üröm merült, Erik hiánya. Ami nem igaz, hisz a közelében tudhatta, néha ránézhetett és néha még az alpári viccein is, elnevethette magát, mégis mi számít közelnek. Amióta szigorú szabályok közé vannak szorítva a gondolatai, már szólni sem mer. Egyetlen osztálytárstól hallott megjegyzés is az őrületbe kergetné, amire az utolsó napokban a legkevésbé sincs szüksége. Egyébként is az a legtisztább, ha esélyt se ad sem, magának sem a pletyka vadász osztálynak.

Alapjaiban véve, a gyertyagyújtásnál rosszabb ötlete nem támadt senkinek. Az asztalra négy teamécses került, ontva magukból a sejtelmes vibráló fényeket. Kísérteties. Annak, aki koránt sem a szellemekre, hanem egy húsvér emberre szegeződnek a szemei, romantikus. Kihasználandó, Emma legalább egy-egy vicc lefutásáig, átható pillantást mért az asztal távolabbi pontján üldögélő férfira. Mintha a fáradtság kezdett volna úrrá lenni rajta, elfelejtette mennyit küzdött reggel óta az ellen, hogy ezt megtegye. Szemei átláttak a gyertya éles fényén, Erik arcának vonásai a fény cikázásában, új formát öltöttek. Emmát még az idétlen nevetése sem zökkentette ki az aprólékos méregetésből. Szemei végig járták a homlokát, az orrát, a gyertyafényben szikrázó szemeit, a száját, a nyakát, a kigombolt ing alól kivillanó izmait, a karjait, majd visszakúsztak a szemére, és el sem szakadtak onnan addig a minutumig, amíg már fél perce egymást nem bámulták, az egyre hangosabban ricsajozó asztalnál. Erik zavaros mondattal folytatta, amit elkezdett, Emma pedig magához térve kiszökött a fogadó ajtaján kívülre. A hűvös levegő számtalan jó hatással rendelkezik, kivéve a megfázás előidézését. Például, a fülledt erotikus gondolatok után, fejbe vágásként képes kijózanítani, a megtévedt elmét.

Későre értek vissza a szállóba. Fél tíz tájékában. Emma annak a tudatában, közlekedett a szállóban hogy senki se maradt rajta kívül, mert mindenki elkószált borozgatni a pincészetekbe. A felfelé vezető lépcsőt sárgán villogó lámpák világították meg. Kisnyulas hálóingben, szaladgált a konyhába, fel a hálóba, és természetesen dolgozott. Négyzet alakú papír ragacsokkal ragasztgatta körbe a füzete peremét. Mi, mi után is következzen. Épp egy nagy pohárnyi őszi lével és a maga elé tartott szakadt füzetlapon heverő ki bogozhatatlan írással bajlódott, amit tegnap szedett össze, amikor a karján megérezte a szorító ujjakat. Majd a világos folyosóról, bekerült egy vak sötét szobába. Az üdítőt végig löttyintette magán, érezte, ahogy a hűs ital átitatja a rajta lévő meleg hálóinget, a füzetet és a jegyzet lapot pedig elejtette. Rémülten kapálózni kezdett, ütött, rúgott, minduntalan célok nélkül. A következő másodpercben, az imént karját szorító kezek, hátulról a dereka köré fonódtak, és gyengéd fogságba vonták a testét. Érezte, ahogy elgyengül, ettől az érintéstől, is de a tudat még mámorítóbban hatott rá, hogy Erik karjaiban lehet. Ahogy a férfi magához szorította, teste áramütésszerűen felismerte. Nyugodtságot kölcsönözve magának, határozottan szembe akart fordulni vele, hogy a láthassa őt, de a férfi, kitartóan moccanást sem engedve ölelte és arcát, a lány arcához préselte. Teste melege áthatott a hálóing anyagán, egész háta merő forróságban úszott.

Emmán kétségkívül érezhető volt még a remegés, amit az ijedtség okozott. És tökéletesen tisztán rajzolódtak ki előtte a képek, mi is fog következni ezután. Hogy most is ugyanúgy olvadni kezd majd, mint bármikor, ha ez a kéz hozzá ér, és a levegő vibrálni kezd, ha a testük szorosan egymáshoz tapad.
- Miért van, az hogy mindig ki kell vennem egy poharat a kezedből, még mielőtt megcsókollak? Hm?
Erik hangja játékos volt ugyan, de olykor –olykor elcsuklott. A poharat óvatosan vette ki az azt szorongató kézből, és letette a háta mögötti kis asztalra.
- M…
- Pszt!
Keze felemelte az állát, és hüvelyk ujjával végig simította a lány ajkait. Határt szabva a beszédnek.
Végig csókolta az arcát, lassan kínzóan közeledve a szájához. Amit mihelyst elért vad csókcsatába csábított. Emma írás bogozó gondolatai indákként gabalyodtak értelmetlenné. A hálóingére löttyent őszilé, cseppekben hullott a padlóra, vagy kis szakaszokban csurrant végig meztelen combján.

Az ablakon bevilágító hold fénye, gyengéden rajzolta körül a férfi ajkának éles körvonalát. Árulkodó szemei láttán, nem számított számára semmilyen ellent mondó érv, egyszerűen hagyta, hogy amit érez azt a másik is, érezze. Nem tudná letagadni, elhallgattatni, megállni, hogy most az egyszer utoljára ne legyen önmaga, gyenge, sebezhető. Töredelmesen engedte, hogy ajkai, keze, teste önállósulhassanak. Lázas sietséggel, esett a hálóing a padlóra. Az ing gombjai szenvedélyes csókok mellet gombolódtak, mindaddig még egy türelmetlen hirtelen rántással el nem gurult az utolsó két gomb valahová a sötétségbe. Minden ruhadarab kis kupacban landolt az ágy lábánál, és a két meztelen test egyszerre omlott a hűvös ágyhuzatra, és feszült egymásnak vágytól zilálva. Emma vörös haja legyezőként terült szét, és két elenyésző lélegzetvételig Erik a szemére hullott tincsekkel foglalatoskodott. Amitől Emma cseppet összerezzent, nem is tudta eldönteni, mi is fájna jobban a lelkének, az, ha Erik újra elengedné, vagy az hogy ő lesz az első férfi az életében. Kétségek közt vergődve, kérdő, kipirult arccal nézett a férfira.
- Ugye, most az egyszer nem akarsz elengedni?
Erik, lágyan végig húzta az ujjait a lány forró arcbőrén, és eltorzuló arccal nézett rá.
- Eszem ágában sincs!

Mondta, majd megragadta a csuklóját és a feje fölé emelte, a fogság érzetét keltve. Végig csókolta a melleit, a hasát, amitől meg-megrándultak csiklandós izmai. A nevetés lassan mély sóhajokba váltott, az ölelés, pedig egyetlen forró egymásra találásba. A pillanatnyi fájdalmat ellensúlyozta az elviselhetetlenségig, erős lüktető vágy, amely megfékezhetetlenül végigsöpört mindkettejükön. Egyik megrészegült érintés, simogatás követte a másikat. A hevesség csillapodtával, mozdulatlanul ölelték át egymást, és tulajdonképpen Emma csak ekkor eszmélt rá, hogy életében először Eriknek engedett. És nem bánta meg. Ezt az érzést nem adná oda semmiért, azt hogy az egész teste libabőrös, a szíve őrülten dobog, a lelke pedig szeret valakit. És teljesen mindegy hogy kié volt ez a valaki, most az övé. Még ha ma először, és utoljára akkor is.
- Nem fájt?
Erik a hátát cirógatta, és ezt Emma jólesően borzongva viszonozta. De közben a csupasz lábaik, összefonódását nézte, aminek valamiféle szimbolikus jelentést tulajdonított.
- Nem!
- Jó volt veled lenni!
A hetekig tartó öntürtőztetés után, ami aztán kiterjedt az apróságokra is, nagy előre lépés volt egy hirtelen jött szeretkezés.
- Nekem is veled!
Az első dobogó léptek hallatán megdermedve bújt még erősebben Erik meztelen testéhez, aztán egymásra néztek, és ezzel a lendülettel magukra kapkodták a ruháikat. A lány fülét rátapasztotta a fa ajtóra, és mikor tökéletes neszmentességet tapasztalt, nekikészült a fürdőbe való átrohanásra. A férfi kapkodó gyorsasággal vette magára a félig gomb fosztott inget, és javában még a nadrágja övcsatjával bajlódott, amikor megfogta a lány kilincsen nyugvó kezét, és visszacsukta az ajtót. Emma, rögvest halálra rémült.
- Pszt!
A férfi elkapta a szája előtt hadonászó mutatóujját, és szájon csókolta. Célzásként értelmezhetően, arcára vonta a lány megszeppent tekintetét.
- Pszt!
Futólag még a szemébe nézett, azután Emma átbújt a keze alatti résen, és kiosont a fürdőszobába.
Nem látta meg senki, csak akkor, amikor egy nagy foltban kimosott hálóingében átment a folyosón. A pohárról és a füzetről nem, de a jegyzetlapról messze megfeledkezett. Szerencséjére még az őt látó osztálytársa is, kissé spicces állapotban tért meg, ezért kábultan kanyarodott be a szobája ajtaján. Emma, bebújt a takarója alá, ahogy a lányok érkeztek, mindnek előadta, hogy nem jól érezte magát és ezért nem tartott velük a borok csábító világba. A kimerültség nagyúr és lassan álomba ringatta. Másnap, vidáman ébredt, ellenben a sok másnapossal tisztelet a kivételnek, aki mindig erősíti a szabályt. Lent a konyhában, a legtöbb ember egy jó erős kávéért könyörgött. Erik és Tivadar kint beszélgettek a diákszálló teraszán, egy térkép felett elmélázgatva. Emma, a teáját szorongatta a kezében és úgy lesett kifelé a konyha ablakon a két tanárra. Pár fiú összesúgott a háta mögött. „Már megint a tanárt bámulja!” De Emma, magában vállat rántott, és tovább állt az ablakból.

Mais természetjárásra indultak, csak kicsit messzebb. Erik tartotta a távolságot, mint az éjszaka előtt… de a kirándulás során akadtak beszédes perceik. Még ha nem is a szószoros értelemben. A férfi éppen azt kapta, amit várt, Emma szemlesütött zavarát. Tényleg aggodalmaskodott a fellobbanása miatt, hogy hagyta magát a pók hálójába esni. Az pedig felettébb hidegrázásként hatott rá, amikor belegondolt a valóságba. Lefeküdt a tanárával, az osztálykiránduláson, nem is említve, hogy most esett át a tűzkeresztségen… Amikor vészesen közel kerültek egymáshoz, belső közös megegyezéssel, elindultak az ellentétes irányba, és a kellemetlenség elkerülése végett, elkapták az első beszédbe elegyíthető embert, feledtető terápiaként.

A Bükkfákkal övezett ligetbe érve, Tivadar kis előadást tartott az itt megbúvó növény és állatvilágról. Kis madarak hangos énekétől zengett az erdő. A fiúk pajzánkodását leszámítva tartalmas volt a kirándulás. Megvizsgálták, a fák északi oldalán elburjánzott moha foltokat, a kikandikáló gomba fajtákat, az érdekes felépítésű kitines bogarakat, és rovarokat…
Kora délután a busz már visszafelé tartott. Az utat átszundikálta, vagyis csak úgy tett, mint aki álomba szenderült… de az álom sötétsége helyett, a szeme előtt az eltöltött két nap színes képeit látta, az elmúlt soha vissza nem térő emlékeket…

Folyt. köv.