Történetek
a a
2016.04.23 | Rozványi Dávid | Sci-fi | Megtekintések száma: 284
A les-hegy titka 08. A bástya
Jobbra indultak el a fal alatt, de alig tettek meg néhány lépést, egy bástyaszerű alakzat előtt találták magukat. Nem kellett kiadni az utasítást, szép sorban felmásztak, s mikor körbe tudtak nézni, a hegyjáró várakozón fordult a tudó felé.
- Ez… – kereste a szavakat a tudó. – Ilyen nincs. Olyan szabályos alakzat, mintha építették volna, de közben látszódik rajta, minden egyes szemcséjén, hogy természetes képződmény.
- Akkor milyen következtetést von le mindebből, tanult uraságod? – kérdezte alig leplezett gúnnyal a férfi.
- Semmit. Ember nem építhette, ez világos. És azt sem hiszem, hogy a keresztények magasztos istene teremtette volna, annak, mint egyetlen istenségnek, van fontosabb dolga is. Az is valószínűtlen, hogy maga a természet alakította volna ki, olyan csekély ennek a lehetősége, hogy bízvást mondhatjuk lehetetlennek is. A legésszerűbb magyarázat még mindig az istenek lennének. A régiek még tudtak valamit, hogy az istenekben hittek. Azok ráértek ilyen buta tréfákra. És maga mit mond? – fordult a hegyjáró felé.
- Semmit. Én csak egyszerűen elfogadom, hogy itt van. Nem kutatom, hogy miért és hogyan, csak egyszerűen elfogadom a tényt. És valószínűleg az előttünk járók is épp így tettek. Valószínűleg ők is kerestek valamilyen magyarázatot egy istenben vagy egyéb szentségben, de ami fontosabb: használták. Nézzenek körbe! Mit látnak?
- Fákat – vonta meg a vállát a tudó.
- Ma igen. De régen, amikor a várak és erődök még nem műemlékként működtek, akkoriban kivágták a fákat, hogy lássák a közeledő ellenséget. Akkor az egész medencét, az összes utat be lehetett innen látni. Gondolkoztak azon, hogy ezt a helyet miért hívják „les”-nek? Régen a neveket nem véletlenül adták. Ma már nincs jelentése a neveknek, de egykor a névnek a lényeget kellett kifejeznie. Általában úgy gondolják, hogy az urak itt vadásztak, azért lett a hegy neve „les”, de ha itt állunk, akkor egy másik magyarázat is előugrik: innen lehetett lesni, vigyázni a környéket.
- Lehet, hogy mindez mese – tette hozzá elgondolkodva a tudó. – De talán van benne valami. Ezért nem akarta tudni a mi nevünket sem, amikor elindultunk?
- Igen. Mert a nevek hamisak, ma már semmit sem mondanak. Talán az indiánok voltak az utolsók, akik tisztában voltak ennek a fontosságával, de egy politikailag korrekt népirtás keretében, demokratikus módon bezárták őket egy rezervátumba, ahol a totemoszlopok helyett már kaszinókat emelnek. Ma már nincsenek nevek, nincsenek a nevek által meghatározott sorsok.
- Nem jobb így? – kérdezett vissza a férfi. – Gondoljon Macbethre. Igaz, hogy ma a neveknek nincs jelentésük, de nem is bilincselik meg a sorsot. Macbethnek királyságot jósolnak, és ő beleőrül ebbe, a barátjának, már nem emlékszem a nevére, azt jósolják, hogy a fiai királyok lesznek, de ő csak nevet ezen, és persze nem is lesz király, se ő, se a gyerekei. Megmaradt az áldott középszerűségben. Nem jobb, ha szabadon éljük az életünket, nem vagyunk jóslatok foglyai.
- Banquo! Banquo a neve, eszembe jutott! – kiáltott fel a tudó. – Emlékszem: „Kisebb leszesz, mint Macbeth és nagyobb!”
- „Nem oly szerencsés, mégis boldogabb!” – folytatta a férfi. – Igen, erre gondoltam. Lehet, hogy nincs már nevünk, csak egy véletlen betűsor van helyette, mégis boldogabbak vagyunk, mert nincs meghatározva előre a sorsunk.
- De nincs is reményünk a királyságra… – vetette ellen a hegyjáró.
- Királyság? Ma már köztársaság van majdnem mindenhol. A „démosz”, a köznép, a középszerűség uralma. Nincs szükség királyokra, se olyan emberre, aki meghaladná az átlagot. De úgy látszik, hogy valami különös varázsa mégiscsak van ennek a helynek. Véletlenül sodródtunk össze, mi annak a valószínűsége, hogy hogy három olyan ember találkozzon ebben a posztmodern, vagy mit tudom én, milyen korban is élünk most, akik egy elkezdett Shakespeare sort folytatni tudnak? Kihaló állatfaj vagyunk, elsősorban maga – fordult a tudó a hegyjáró felé. – Maga a legrosszabb. Egy zombi. Maga meg nem született meséket idéz a hegyről. De ha meghal, akkor ezek a mesék is meghalnak, senki nem fogja idézni. Lehet, hogy mi vagyunk az utolsó nemzedék, aki még tudja Shakespeare-t idézni, de mégis évszázadokig benne volt a köztudatban.
- Miért? Én ne lehetnék boszorkány? – húzta ki magát a hegyjáró. – Ahogy a boszorkányok Macbethnek királyságot jósoltak, és mert Macbeth ezt a jóslatot elhitte, valósággá vált, én miért ne jósolhatnék egy pogány, egy királyi múltat ennek a hegynek? Még ha nem is igaz… Nem unalmasak a királyság reménye nélküli férfiak és a múlt nélküli sziklák?
- Mert ma már nincsenek boszorkányok… Macbeth idejében még úton útfélen boszorkányok termettek, ma hol keresné őket? A helyközi járaton utazva? – intette le a tudó.
- Ha múltat képzelünk a hegynek, akkor nem képzelhetünk boszorkányt is? – kérdezte a férfi- Én azt hiszem, kezdek hinni a mesékben. Azt hiszem, vissza fogok ide jönni…
- Csak siessen – figyelmeztette a tudó.
- Miért? – kérdezte a férfi.
- Várjon! Még ne válaszoljon. Előtte hadd mutassak valamit – kérte a hegyjáró.
- Maga…? Mit tud? – csodálkozott a tudó.
De a hegyjáró nem válaszolt, csak szép csendben elhagyta a bástyát.
Folytatások
Itt állunk ez előtt a valami előtt. Évtizedek óta járom a hegyet, mindennek kitaláltam már egy mesét, ami vagy igaz, vagy nem, ez már nem is izgatott. Volt, aki elhitte, volt, aki ...
Előző részek
A sötét középkorban még mindenki tudta, hogy a lényeg és a forma összetartozik. De aztán jött a reneszánsz és a felvilágosodás, és ami addig egész volt darabokra tört. A forma és a...
Valamikor még képesek voltak szeretni az emberek. Ehhez képest a mai világunk rend nélküli és felszínes. Valamikor még a bűn is nagyszerű volt, egy szakításba évszázados fák dőltek...
- Szóval – a tudó nagyon élvezte, hogy intellektuálisan megalázhatja a férfit, – a bűnöknek is lehet helye Isten, most a hipotézis kedvéért nevezzük így a magasabb rendű erkölcsi i...
Itt nincsenek utak. Sok úton el lehet indulni, de kétszer nem lehet ugyanazon az úton eljutni a célhoz. Ezt magyarázom. Itt nincsenek térképek, csak érzések. Hogy, ha felfele megyü...
Nem arról van egyszerűen szó, hogy maga csak addig érzi magát férfinak, amíg újabb és újabb hódításokat tudhat a magáénak? Ugyanazt csinálja, mint nagyban az emberiség. Megszerez e...
...De minden viszonylagos – bólintott a tudó: – a háborúban a kitörő német és magyar csapatok képtelenek voltak megtenni azt a rövid utat, amit mi most könnyedén bejárunk. Ők akkor...
Nincs unalmasabb, mint a tudomány. Mindig ugyanazok a törvényszerűségek. Egy után mindig kettő jön. Néha egy pillanatra felbomlik egy rend, de akkor is előbb-utóbb kiderül, hogy cs...
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak