A Les-hegy titka 10. A vár alatt

A sziklafal alatt a hegyjáró összehúzott egy kis avart és ráfeküdt. Behunyta a szemét és csendben élvezte a napfényt, ritka ajándék volt abban az évszakban. A férfi idegesen járkált összevissza, mint aki nem találja a helyét.
- Magát nem izgatja, hogy mit fog ott találni a sír alatt?
- Nem… Vagyis, igen. De nem akarom tudni. Ha valami olyasmit talál, ami porrá zúzza a meséimet, akkor elég rossz lesz ezt megtudnom, akkor minek rágódjak előtte is? Lehet, hogy ezek az utolsó pillanatok, amikor még kettesben lehetek a mesémmel. A hegyemmel. Hadd élvezzem.
- Én nem tudom. Azon gondolkozom, hogy elindulok hazafelé, nem várom meg, hogy mit talál. Nekem már így teljes a mese.
- Csak nem lett hívő? – kérdezte csukott szemein át is mosolyogva a hegyjáró.
- Azt hiszem, mindig az voltam. Csak nem tudtam – vallotta be a férfi.
- Én is így gondolom. Maga hívő volt, különben nem indult volna el erre az útra. A tudó volt csak a kérdés. Egész életében a kétségeivel küzdött. Meghasonlott, mint mindenki, aki azt hiszi, ismeri a világ titkait, de naponta szembesül tudása korlátaival. Isten áldja.
- Isten áldjon? Búcsúzik?
- Most mondta, hogy indulna haza.
- Nem tartóztat?
- Minek? Mindenkinek a saját útját kell járnia. Én csak megmutathatom az én utamat, de az csak egy út a sok közül. Itt a hegyen megtanultam, hogy kétszer nem lehet ugyanarra az útra lépni, de ha az ember felfelé halad, előbb-utóbb a csúcsra ér. Higgye el, nem kell ennél több bölcsesség.
- És nem félt, hogy eltévedek lefelé?
- Ugyan, ez is csak egy hegy. Hivatalosan domb.
- Pedig órákig tartott az út felfelé.
- Csak magának tűnt úgy. Lefelé pár perc lesz. Menjen mindig lefelé. Ha szakadékkal találkozik, akkor ne essen bele. Ha patakhoz ér, akkor forduljon jobbra. Ha úthoz, akkor balra. A világ valójában sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Csak a mai korban próbáltuk meg barbár módon leegyszerűsíteni, megtisztítani minden feleslegesnek tűnő titoktól és mesétől, így viszont érthetetlenné válik a nagy leegyszerűsítésben.
- Nem jön maga is? Végtére is, a tudó is biztosan letalál.
- De akkor nem fogom megtudni, hogy mit látott a tudó… – vonta meg a vállát a hegyjáró.
- Éppen ezért – válaszolta a férfi – hogy ne kelljen megtudnia, mit látott meg a tudó.
- Már eleget jártam ezt a hegyet. Talán itt az ideje, hogy pihenjek. Lehet, hogy ez volt az utolsó utam a hegyre.
- Én… azt hiszem, visszajövök ide.
- A fiával?
- Igen. És a feleségemmel.
- Örülök, hogy így döntött – bólintott a hegyjáró.
- De maga ezt is tudta előre, nem?
- Tudhat az ember bármit is? Legfeljebb megsejt. És nem lepődik meg. Tudja, aki sokat élt, már mindent látott, mindent el tud képzelni, már nem lepődik meg, csak mosolyog és a többiek ezt bölcsességnek hívják.
- Tudom, banális és unalmas megoldás, hogy visszamegyek a feleségemhez. De azon gondolkoztam, hogy ha maga képes volt ebben a hegynek csúfolt dombban a csodát, akkor én is meg tudom találni benne. Hiszen valamikor szerettük egymást.
- Ha maga mondja…
- Most gúnyolódik? – lepődött meg a férfi.
- Nem. De ez a hegy megmarad akkor is, ha a tudó barátunk semmit sem talál, akkor is, ha egy UFO leszállópályát derít fel. És én is ugyanúgy szeretni fogom ezt a helyet, annyit álmodtam róla. De maga képes lesz-e szeretni a feleségét, ha nem találja meg azt a csodát? Képes lenne elfogadni és szeretni a maga szürkeségében is, az éveivel és a kilóival? Mert ha nem, akkor adja fel és ne próbálkozzon újra. Azzal csak meghosszabbítja a közös szenvedésüket – magyarázta a hegyjáró.
- Már nem vagyunk húszévesek… El kell fogadnunk – legyintett a férfi.
- A nők és az idő harca örök. Kislányként idősebbnek akarnak látszani, majd harcolnak a múló évekkel, hogy megőrizzék hamvasságukat. Majd anyává lennének, de testükkel lánykorukat akarják felidézni. Aztán a gyermekek külön utakra térnek, és a nők rájönnek, hogy hamarosan már nem néz rájuk vággyal férfi, ezért egy utolsó tűzre, egy utolsó lángolásra vágynak, mielőtt az öregedés könyörtelenül birtokba venné őket. Pedig tudják, hogy ez a pillanat is elmúlik, mégis mindent feláldoznának érte. Férjet, családot, hűséget… Aztán feladják ezt a küzdelmet is, és csak siratják az elpazarolt éveket. Pedig… A bölcs nők az időben nem ellenséget látnak, hanem újabb dimenziókat, amiket meghódíthatnak. És az okos férfiak az ilyen nőkkel kötik össze a sorsukat. Akik az időt és nem őket akarják meghódítani.
- Bölcs nők és okos férfiak… Hát, szerintem a tudó barátunk hamarabb talál UFO-kat a sírnál, mint én ilyeneket a lenti világban. De igaza van. Megpróbálom. Megpróbáljuk újra a feleségemmel és a fiammal. No, késő van. Indulok. Tudom: a szakadékba ne essek be, ha patakot érek, forduljak jobbra, ha úthoz, akkor meg jobbra. Bölcs tanács.
- Még nem is tudja mennyire. Isten áldja.
- Magát is – s a férfi lassan eltűnt a fák között. A hegyjáró meg lassan feltápászkodott és neki indult felfele, a sír felé.