Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Ezt a történetet nagyon régen hallottam attól, akit szerettem. Csak annyit fűzött hozzá, hogy...
Az öregtorony elkészül, Csege óriásit lép...
-Mi dolga volt ott?<br /> -Eltévedtem.<br /> -Ez elég gyenge magyarázat, nem gondolja? Valami...
Nem sokan hittek benne, hogy az emberhúsra ekkora a kereslet. Azt pedig végképp nem gondolták...
Első írásomat szeretném megosztani veletek. Tartalmaz valós városokat, de nem követi szorosan...
Friss hozzászólások
vikvik1: A történet fikció (sajnos). Az...
2021-03-04 23:56
ZaneZ: Nos. Tudod, mikor megláttam az...
2021-03-04 22:44
RichardRoe: Kezdeném azzal, hogy senki, is...
2021-03-04 10:14
Pavlov: Nyami!
2021-03-04 08:43
Kelemen Jeremos: Köszönöm Pavlov.
2021-03-03 09:47
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A Sárkány torkában 2.

A sárkány torkában 6-11. rész

6.

Alig negyed órája hagytuk csak el az étkezdét, de már minden tiszt az eligazítóban volt. De még így is bele telt jó tíz percbe mire bele tudtunk kezdeni. De ha jól belegondolunk ez egy ilyen esetben nem is csoda! Egy éve nem láttam barátaimat. Sem ők engem. Ezért aztán volt mit bepótolni! Végül is mindenki elfoglalta a saját helyét, majd kicsit türelmetlenül várták a beszámolómat.
- Mire emlékszik a balesetéből? - kérdezte Kathryn kényelmesen hátra dőlve a székében.
- Őszintén? Nem sok mindenre. - feleltem - Ennek ellenére azért megpróbálok felidézni egy-két dolgot. De előre is mondom nem lesz valami részletes.

Viszonylag nagy sebességgel közelítettem a Fegyverhajó felé. El kellett érnem, és meg kellett semmisítenem még mielőtt elérné a csillag koronáját. A megfelelő távolságba érni nem volt nehéz feladat. Azonban már ekkor láttam, hogy a hajó közelebb van a csillaghoz, mint kellene. Be kellett látnom, hogy késtem. De még nem volt minden veszve! Igaz az eredeti tervem, miszerint a Delta vonósugarával megváltoztatnám a hajó pályáját... már nem jöhetett számításba. Hiszen ennyi idő már nem állt a rendelkezésemre. Ekkor úgy döntöttem, jobb alternatíva nem lévén megpróbálom megsemmisíteni a hajtóműveket. Hiszen ha ez időben sikerül még van esélyem a vonósugárral a pályamódosításra. Persze ez azzal a kockázattal, járhatott volna, hogy a hajó felrobban! De két rossz közül válaszuk a kevésbé rosszat!

Végül beélesítettem négy fotontorpedót, megcéloztam a hajtóműveket és tüzeltem. A torpedók telibe találták, jelentős károsodást okozva. A Fegyverhajó hajtóművei teljesen tönkre mentek. Közelebb repültem, majd aktiváltam a vonósugarat. A sugárzók teljes kapacitáson üzemeltek. Minden létező energiát oda irányítottam. De ez sem volt elég. A csillag gravitációs mezeje már túl erősen tartotta ahhoz, hogy bármit is tehettem volna. Már-már felkészültem volna a leszakadásra, amikor hirtelen a hajó egy visszacsatolási impulzust generált. A komp energia ellátó rendszere egyszerűen leállt. A csillag gravitációs mezeje, pedig megragadott. Megpróbáltam a tartalékrendszereket aktiválni. Nagy szerencsémre sikerült is! Már azon voltam, hogy megpróbálok irányt változtatni, amikor az érzékelők valami féle kiterjedt tértorzulást jeleztek, közvetlenül előttem és a Fegyverhajó előtt. Még sem hagyott el a szerencse! Gondoltam. Véleményem persze hamar megváltozott. Hisz azt pillanatokkal később felfedeztem, hogy az energiám túl kevés ahhoz, hogy szabadulni tudjak. Ráadásul a fegyverhajóban is drasztikus változások kezdtek végbe menni. Rá kellett döbbenjek, hogy a hajtómű sérülése kiterjedtebb volt, mint azt, ahogy én gondoltam. Itt a vég futott át az agyamon a gondolat!

Ezután, már csak arra emlékszem, hogy látom felrobbanni a fegyverhajót. Épp a torzulás előtt. Pillanatokkal később én is követtem! Ennyi! A következő emlékem viszont annál kellemesebb. Felébredtem itt a kompon és egy földre szállt angyalt pillantottam meg! Majd egy félig tar fejet! Rontotta az összképet azt el, kell ismernem! De legalább éltem! – mondtam végül.
Utolsó mondatom láthatóan nem volt éppen a Doktor ínyére. Halvány cinikus mosolyt eresztett meg felém, majd tiltakozóan elfordította a fejét.
Kathryn várt egy pillanatig hagy eméssze meg mindenki a hallottakat majd, B’Elanna felé fordult.
- Hadnagy! Önök találtak valamit? - kérdezte reménykedve.
- Igen kapitány. Mivel a komp szinte teljesen sértetlen könnyen hozzá tudtunk férni az érzékelő naplókhoz.

Valamit kivenni belőle... az már más. A Mr. McNeill által említett vissza csatolás nem tett túl jót a naplófájloknak. Hogy ne is beszéljünk az érzékelőket megzavaró rengeteg tényezőről, melyek a csillag közelében hatottak. Annyit azonban meg tudtunk, hogy az a bizonyos torzulás, egy törés a tér-időben. – mondta. Ezen kijelentése nem kis meglepetést okozott. Rövid hatásszünet után folytatta. – a torzulásnak volt egyfajta kivezető nyílása! Azt mutatták az érzékelők mielőtt feltűnt volna a Delta komp is.
- Akkor miért nem érzékeltük előbb? – kérdezte Mr. Chakotay.
- Az adatok alapján, a torzulás egyirányú. Csak speciális esetben nyílik meg. Legalább is ez a vége! A másik állandóan járható. Azonban lassan közeledik a csillag felé. Mindössze idő kérdése, hogy végleg bezáruljon.
- Tudjuk, hogy hogyan jöhetett létre? – kérdezte Harry.
- Valószínűleg természeti jelenség. – felelte egyszerűen.
- Van arra bármilyen bizonyíték az érzékelő adatokon kívül, hogy az tényleg egy tér-idő szakadás? – kérdezte Tuvok parancsnok helyettes.

- Igen. A kompszerkezeti vizsgálata alapján kiderült, hogy az egész hajótestet, kiterjedt kronoton mező vette körbe. Az egész burkolaton felfedezhetők az apró fáziseltérések, melyek a részecskékkel való hosszabb behatás eredményei.
- Ezt én is alátámaszthatom! - szólt közbe a Doktor. – Mikor megvizsgáltam Mr. McNeillt egészen molekuláris szintig kronotonokra utaló elváltozásokat találtam. De hagy nyugtassak meg mindenkit ezek az elváltozások egyáltalán nem veszélyesek. Sőt természetesek!
Rövid csend, de annál mélyebb csend ereszkedett a gyengélkedőre.
- Lenne még egy tisztázandó kérdés kapitány. - szólalt meg Tuvok.
- Éspedig? - kérdezte.
- A kérdés az, hogy kerülhetett Mr. McNeill hirtelen szinte pontosan az utunkba.
- Pedig akárhova kerülhettem volna – mondtam. – Csak nem valami turpisságra gondol? – kérdeztem gyanakodva.
- Nem Mr. McNeill. - felelte a szokásos Vulkáni hidegséggel. - Én csupán tisztázni szeretnék egy egyáltalán nem elhanyagolható kérdést.
- A válasz több mint egyszerű! A tér-idő szakadásnak itt volt a kivezető nyílása. Ráadásul, ha jobban megnézzük a be- és a kijárat szinte pontosan egy síkban, vannak. Össze lehetne kötni őket egy képzeletbeli egyenessel! Az kétséget kizáróan a véletlen műve!
- Remélem igazad, van! – mondta Tom kicsit csípősen.

Hogy hogyan folytatódott volna a beszélgetésnek már csak a jóisten e megmondhatója. Alig, hogy Tom ajkait elhagyta az utolsó szó a hajótesten egy becsapódás, kelltette rezgéshullám, haladt végig. Pillanatokkal a rezgéshullám megszűnte rezgéshullám után vörös riadó lépett életbe. A pillanatnyi meglepődés helyét hamarosan átvette a céltudatosság!

7.

A hídra érkező főtisztek gyorsan leváltották posztjukon a legénység éppen hídon szolgáló, ám jóval kevesebb tapasztalattal bíró tagjait, majd gyorsan felmérték a helyzetet. Navigáció, taktika és érzékelők. Testben de főleg lélekben mindenki felkészült a soron következő összecsapásra.
Janeway kapitány is elfoglalta az őt megillető helyet, ám mindössze néhány pillanattal később egy „kósza” torpedó vitatni vélte pozícióját, és tiltakozóan a pajzsba csapódott. A hajón végigfutó rezgéshullámok kis híján megfosztották trónjától a Voyager „királynőjét”! Ám ez nem tántoríthatta el céljától!
- Jelentést! – adott parancsot, miközben helyére igazított egy kósza hajtincset, mely a hajó remegésének köszönhetően valahogy nem akart az eredeti helyén maradni.
- Megtámadtak minket kapitány! – jelentette a pár perce még szolgálatot teljesítő zászlós, akinek helyét, most Mr. Tuvok foglalta el.

- Kik? – kérdezte izgatottan.
- Nem tudni – felelte, majd rövid habozás után ismét megszólalt. – A hajó valószínűleg álcázópajzsot használ.
- Egy álcázott hajó? – kérdezte Chakotay döbbenten.
- A képernyőt! – adott utasítást a kapitány. A hatalmas kivetítő ernyőn pillanatok alatt megjelent a csillagokkal tarkított világűr. Ám hajó az egy sem volt! Létére mindössze egy újabb találat utalt.
A láthatatlan támadó ráfordult a Voyagerre, és két zöldes színben tündöklő fotontorpedót eresztett el. A töltetek átszelték az űrt, majd telibe találták a hajótörzset, szinte pont a közepén.
- Pajzsok 65%-on! – mondta Harry a rázkódással küszködve.
- Álcázott hajóval eddig, ebben a kvadránsban nem találkoztunk. – jelentette ki Paris, két kitérőmanőver között.

Tuvok a tőle már jól megszokott, hideg vulcani logikával kezelte a helyzetet. Nem tett fel felesleges kérdéseket, nem bocsátkozott feltételezésekbe. Ő a tények embere volt. Ujjai szakszerűen végigzongoráztak a taktikai pult ezernyi gombjának erdején, mindaddig, amíg az egyik konzolon meg nem jelent egy fehéren pulzáló a támadó hajót jelző korongforma. Innen már csak néhány jól begyakorolt művelet kérdése volt a további adatok megszerzése. Bár az álcázópajzson semmilyen ismert érzékelő nem tud áthatolni, ám annak leghatékonyabb működéséhez a lehető legminimálisabb energia-kibocsátás szükséges. Egy hajó teljes harckészültségben pedig nem tartozik bele ebbe a kategóriába. Ezt jól tudta mind Tuvok mind a támadó hajó legénysége. A parancsnokhelyettesnek mindössze annyi dolga volt csupán, hogy megvárja amint a hajóismét, tüzel és az álcázópajzs teljesítménye, csökken.

- Kapitány! – mondtam felpillantva a pultról. – Az érzékelő adatok szerint a hajó hajtóművének és fegyverzetének energiajellemzői 98%-os egyezést mutatnak egy Klingon hadihajóval.
- Klingonok? Itt?! –kérdezte Chakotay most igazán megdöbbenve.
- A féregjárat! – mondtam egy kis félelemmel kevert izgatottsággal a hangjában. – Ha azon átjöttek... akkor... és nem mentek vissza...
- Ez most rá ér Tom! Még semmi sem biztos! – mondtam. – Javaslom, inkább foglalkozzunk a harci helyzettel!
- Miért nem kapcsolják le az álcázó pajzsukat? – kérdezte Harry kicsit értetlenül. – Tudniuk kellene, hogy az álcázó pajzs harci helyzetben semmit nem ér! Az érzékelők minden nélkül képesek bemérni a hajtót!
- Nem tudom Harry! – feleltem. – De ez most nem is fontos!
- Mr. Tuvok! Állítsa rá a célzószkennereket a hajó sajátos energiajellemzőire! – adott utasítást Kathryn. – Majd viszonozza a tüzet fézerágyúkkal!

A parancsnokhelyettes pár gomb megérintésével átállította a célzószkennereket, majd tüzelt. Úgy tűnhetett, hogy a fézernyalábok a semmibe vesznek, azonban rövid időn belül telibe találták a klingon hajót.
- Semmi hatás – jelentette Tuvok a megszokott vulkáni érzelemmentességgel.
- Foton torpedókkal tűz!
Tuvok beélesített két töltetett, majd megnyomta a tűzgombot. Hamarosan két sárgás színben pompázó torpedó hagyta el a vetőcsöveket, majd rövid űrutazás után belecsapódtak az álcázott hajóba. A klingon hajót két robbanás rázta meg! A találatok nyomán az álcázópajzs és a fegyverrendszer egyszerűen felmondta a szolgálatot. Hirtelen az űr szinte hullámzani látszott, ahogy leálltak az álcázásért felelős generátorok. A hullámzásból pillanatok alatt előtűnt a hatalmas hajó is!

A hídon mindenki a képernyőre szegezte a tekintetét. A klingon hajó megdöbbentő látványt nyújtott. Hatalmas majdnem hétszáz méteres hajó jó kétszer akkora volt, mint a Voyager. Ám katonai szempontból... többszörösen felülmúlta!
- Ez egy Negh’Var osztályú csatahajó – állapította meg helyesen Tuvok. – A hajó súlyosan károsodott kapitány! Több helyen lékeket érzékelek a burkolaton, az energiaellátó hálózatban veszélyes ingadozások jelentkeznek. A tér- és impulzus hajtóművek is megsérültek. Beleértve a pajzs- és fegyverrendszert is!
- Egy biztos! Mi ilyen sérüléseket nem okozhattunk! – jelentette ki Harry.
- Szerintem nem az a kérdés, hogy ki nem, hanem éppen ellenkezőleg! A kérdés az, ki volt? – szólalt meg Tom. – Mert aki olyan fegyverekkel rendelkezik, ami ház méretű lyukakat üt egy Negh’Var osztályú csatahajóra az könnyen ránk is komoly veszélyt jelenthet. – szögezte le nagyon is helyesen.
- Egyet kell értsek Mr. Parissal. - állt mellé Tuvok.
- Hívnak minket! - szólalt meg hirtelen Harry.
- Itt az alkalom, hogy megtudjuk a választ a „ki”- re! – mondtam.
- Képernyőre!

Harry megnyomott egy-két gombot és a képernyőn hamarosan megjelent egy klingon komor, a helyzethez mérten nyugodt arca. Arcát néhol kisebb-nagyobb, friss karcolások, zúzódások éktelenítették. Láthatóan csatából jöttek! Ezt alátámasztotta a híd romos állapota és az a néhány klingon, akik tűzoltó készülékekkel a kezükben szaladgáltak fel s alá a hídon egy-egy kósza tűz ellen harcolva.
- Itt Kathryn Janeway kapitány az U.S.S. Voyager Föderációs csillaghajó kapitánya! - mutatkozott be. - Miért támadtak ránk? – kérdezte kis szemrehányással a hangjában.
- Én Konmel tábornok vagyok – dörrent a klingon dühös hangja. – Az IKS Gro’Taah hadihajó parancsnoka. Elnézést kérek kapitány ezért a kis incidensért, az embereim nevében is. Biztosíthatom, hogy nem én adtam parancsot a támadásra. Tudja mostanában nehéz, veszteségekkel teli időket éltünk át. És emiatt az embereim ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak és sok az újonc köztünk! Ők hajlamosabbak minden ok nélkül támadni! – mondta látszólag őszinte megbánással a hangjában.
- Nem bírja kordában tartani az embereit? - kérdeztem kicsit mérgesen.
- Ne felejtsd el Tom, ők klingonok! Természetükből fakadóan rossz modorúak. És most, hogy még veszteségek sora is érte őket... hát... ez elég nagy csorbát okozhatott a becsületükön. Azt pedig csatával, egy nyertes csatával lehet a legjobban visszanyerni! – okította B’Elanna.

Konmel ekkor ráemelte a tekintetét. Pillantásában nem tudott semmit sem felfedezni. Persze a dühön kívül!
Kathryn habozott. Mérlegelte magában a lehetőségeket. Valaki Konmel szavait minden fenntartás nélkül elfogadta volna, de nem ő! Viszont ha más információkra is szert akartunk tenni, akkor el kell hitetnünk Konmellel, hogy elhiszük, amit mond.
- Hiszek önnek tábornok! - felelte Kathryn, ahhoz képest még hihetően is. - De mi történt a hajójukkal, és egyáltalán, hogyan kerültek ide? – kérdezte egyenesen a lényegre térve.
- Ha átmehetnék hajójukra, akkor szívesen elmondok mindent. Az elejétől a végéig – felelte nyugalmat erőltetve magára.
Kathryn mély levegőt vett, majd aprót biccentett.
- Rendben van.-
Konmel viszonozta biccentetését, majd véget vetett a kapcsolatnak. Kathryn felállt a székéből és elindult a turbó lift felé. Chakotay parancsnok, Tuvok és végül, de nem utolsó sorban B’Elanna csatlakozott hozzá. Mind a négyen beléptek, majd a lift meglódult az ötös fedélzet felé.

8.

Pár perc telt el a klingonokkal való találkozás után és máris nyílt a transzporterszoba ajtaja melyen át négy ember lépett a helységbe. Kathrynék kicsit félkörívesen helyezkedtek el, nem messze a transzporterkezelő pulttól. A két előttük érkezett biztonsági tiszt pedig a dobogó két oldalán állt. A kapitány még egyszer végiggondolta magában mit is fog mondania tábornoknak, majd határozottan parancsot adott.
- Energiát!
A transzporter pultnál szolgálatot teljesítő tiszt hosszan megnyomott két egymással párhuzamosan elhelyezkedő gombot. Három tarnszporterdobogó aktiválódott egyszerre. Pillanatok múlva Konmel tábornok is materializálódott két embere társaságában. Lassan körül pillantott a helységben, majd lelépett a transzporterdobogóról és egyenesen Kathryn elé állt.
- Üdvözlöm kapitány! - mondta. - Megtiszteltetésnek veszem, hogy végre élőben is találkozhatok önnel. Hiszen az egész alfa kvadránsban elterjedt a hír, hogy egy föderációs négy évvel az eltűnése után sikeres subtér kapcsolatot létesített a flottával a távoli delta kvadránsból! Nem mindennapi teljesítmény azt meg kell hagyni!
- Ő itt Chakotay parancsnok. Az elsőtisztem. Tuvok parancsnokhelyettes a biztonsági főnököm és egyben taktikai tisztem - mutatott rá Kathryn. – B’Elanna Torres hadnagy főgépész. – fejezte be a bemutatást. Konmel rápillantott. Tekintete hosszabban időzött rajta, mint a többieken. De szerintem ez nem is csoda! Nem minden nap találkozik az ember klingonnal a Csillagflottában! Még ha az csak félig is az! A másik ok pedig Konmel férfi mivoltában keresendő! Hiszen B’Elanna felettébb gyönyörű jelenség volt! A tábornok alig észrevehetően egy aprót biccentett. Szemében pedig valami megmagyarázhatatlan csillogás volt kivehető.

- Ő itt az elsőtisztem Ke’Bokk parancsnok. És Leskith hadnagy – mutatta be kísérőit a tábornok.
- Kérem, kövessen!
A két klingon kísérő egy-két méterre lemaradva követte a tábornokot még B’Elanna és Chakotay parancsnok a két biztonsági tiszt társaságában pár méterrel lemaradva követték az előttük haladókat.
- Csak nem új hódolóra találtunk? – kérdezte Chakotay érdeklődve.
- Miről beszél parancsnok? - kérdezte B’Elanna kicsit meglepetten tetetett értetlenséggel a hangjában.
- Konmel tábornokról! Nem látta, hogy nézett önre?
- Őszintén? Nem! – felelte apró mosollyal.
- Tom mit fog szólni ehhez? – kérdezte mosolyogva Chakotay.
- Ugyan parancsnok! Hova gondol? – válaszolta Miss. Torres!

9.

Alig tízperce érkeztek csak meg a klingonok és máris az eligazító helyiségben találták magukat a Voyager főtisztjei és a már ismert két biztonsági tiszt társaságában. Én személy szerint már most fenntartással viseltettem a tábornok iránt! Ellenszenvemet csak erősítette az a tény, hogy láttam, hogy néz B’Elannára. De meg kellett próbálnom elnyomni ellenszenvemet, nem hangot adni fenntartásaimnak. Hiszen talán ezen múlik majd minden! És persze ott volt Tuvok! Az örök szkeptikus! Hogy mi is járhatott a fejében… csak találgatni tudnék!
Kathryn rákönyökölt az asztalra és a tekintetét egyenesen Konmel tábornokra szegezte. Már-már feltette volna első kérdését, amikor nyílt az ajtó és egy megkésett ember lépett be rajta.
- Elnézést a késésért kapitány! – mondta őszinte megbánással a hangjában Hetes. – Még be kellett fejeznem egy-két mérést az asztrometrián – mondta.

Konmel rá emelte tekintetét. Nem kellett észlénynek lennie, hogy rájöjjön nem közönséges emberrel áll szemben, hanem egy Borgal! Egy volt Borgal! Ellenséges gyűlölt faj egy tagjával. Bár szemmel láthatóan kevés Borg sajátosságot viselt magán, de akkor is az volt, ami! És Konmelnak ez éppen elég volt. Pár pillanat erejéig meglepetten szinte megbabonázva nézte, majd lassan megszólalt.
- Egy Borg! Hogy kerül ez ide! – mondta felindulva, miközben méltóságteljesen felegyenesedett a székéről. Hetest láthatóan nem zavarta a tábornok durva kijelentése. Rendületlenül állta szúrós tekintetét!
- Kérem, nyugodjon meg tábornok! Hetes a legénységem tagja! Immár majdnem másfél éve leválasztottuk a Kollektíváról! Bánjon úgy vele, ahogy megérdemli! – mondat ellentmondást nem tűrően.
Konmelnak láthatóan nem tetszett a dolog! De sikerült türtőztetnie magát. Orra alatt motyogott valamit klingonul, majd helyet foglalt. Kathryn várt még egy pár pillanatig, majd ott folytatta, ahol abba hagyta.
- Szóval, hogyan kerültek ebbe a kvadránsba? – tért egyenesen a lényegre minden teketória nélkül.

Konmel vett egy mély levegőt. Majd lassan kimérten megszólalt.
- Minden körübellül 5 hete kezdődött. Az egyik hajónk a Klingon Birodalom határain túl a Conopus rendszer határán cirkált. Rutin feladatokat látott el, amikor is valami szokatlant jeleztek az érzékelők. Rendellenes subtér értékeket és meg növekedett neutrínó koncentrációt. Először azt hitték, hogy talán egy romulán hajóról lehet szó melynek, megsérülhettek az álcázó pajzsa. Ám amikor elérték a célkoordinátákat egy páratlan jelenségre leltek!
- Ez volt a féregjárat! - állapította meg Harry helyesen.
Konmel nem foglalkozva Kim zászlós közbeszólásával, folytatta a meséjét.
- A hajó kapitánya azonnal jelentette a dolgot. A döntés azonnal megszületett. A Nagytanács a féregjáratot klingon területnek nyilvánította, és oda küldte az Gro’Tahh-ot, hogy biztosítsa a járatot. Azonban az üzenetet valószínűleg elkapták a romulánok is! Alig értünk oda máris megjelent két D’Deridex osztályú cirkáló. Az egyik hajó kapitánya kijelentette, hogy a féregjárat a Romulán Csillag Birodalomtulajdonát képezi immáron két teljes napja! Elképzelheti kapitány, hogy mekkora csapás volt ez számunkra! Szívem szerint azonnal kiadtam volna a tűzparancsot! Azonban ez háborúba torkollott volna. Arról már nem is beszélve, hogy a Domínium ellen folytatott háború során a szövetségeseinké lettek. Legalábbis a hivatalos álláspont szerint. Persze ez a lehető leglazább szövetség! Inkább csak névleges, sem mint tényleges. Ebből fakadóan patt helyzet alakult ki. Más választásunk nem lévén, várakozni kezdtünk, miután tájékoztattuk a tanács vezetőit. Végül is mind két fél egy-egy tucat hajóból álló flottát rendelt a helyszínre. Emellett azt a parancsot kaptam, hogy ha bármelyik hajó is megkísérel átjutni a féregjáraton, állítsam meg… bármilyen áron!

A tárgyalások ezután szinte azonnal megkezdődtek. Diplomácia! – Konmel a szót tisztán érezhető gyűlölettel, lekicsinyléssel mondta ki. - Aztán olyan két héttel a féregjárat felfedezése után, a romulánok egy végzetes lépésre szánták el magukat! Két cirkálójuk hirtelen kivált az alakzatból és elindult a féregjárat irányába. Azonnal kiadtam tűzparancsot. Pár lövést sikerült is bevinnünk, de ez nem állította meg a hajót. Sikerült átszöknie a féregjáraton. A parancsom értelmében azonnal utánuk indultam! A többi hajó között is tűzharc alakult ki.
Mire átjutottunk a féregjáraton a hajó már aktiválta az álcázó pajzsait és eltűnt. Úgy döntöttem, hogy akkor sem hagyom futni őket. Egyszer ki kell, hogy kapcsolják az álcázójukat és akkor én, ott leszek és lecsapok rájuk.
Már jó öt napja cirkáltunk a környéken mikor a távolsági érzékelők határán hirtelen feltűnt a romulán hajó. Egy 15 fényévnyire lévő csillagrendszerben voltak. Teljes sebességgel feléjük indultunk. A romulán cirkáló orbitális pályán keringett a rendszer negyedik „M” osztályú, bányásztelepülésekkel tarkított planétája körül. Felkészültünk a támadásra. Épp kiadtam a parancsot az álcázópajzs lekapcsolására, amikor a bolygó ellenkező oldalának takarásából három idegen hajó tűnt fel. Az hamar kiderült, hogy elfogó pályán haladnak. Egyenesen a romulánok felé tartottak. Alig, hogy lőtávolba értek minden teketória nélkül tüzet nyitottak. Ekkor úgy éreztük, hogy a nagy Khalles szelleme elhagyott bennünket. A két romulán hajót nekünk kellett volna elpusztítanunk. Ez a mi dicsőségünk lett volna!

Konmel arca elkomorodott. Alig láthatóan lehajtotta a fejét majd minden szó nélkül, folytatta. - A romulánok hősiesen ellenálltak! Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a támadókkal. Sikerült is! Oly annyira, hogy alig egy percen belül újabb három hajó tűnt fel! A jövevények azonban ránk támadtak. Fordult a kocka. Az események ártatlan szemlélőiből, hirtelen üldözötté váltunk. Komoly, nehéz harc kezdődött, de végül is mi kerültünk ki győztesen. Ámbár komoly károkat szenvedtünk. Sok jó harcosunk veszett oda.
Ekkor úgy döntöttem, hogy ha már Kahless azt akarja, hogy a romulánok életben maradjanak akkor én nem, fogok az akarata ellen cselekedni! Legalább is nem most! Azok az álnok mocskok kihasználva a pillanatnyi zavarodottságot, teret váltottak és elindultak vissza a féregjárathoz. Pár percbe telt mire utánuk tudtunk indulni! Ennek és gyorsabb hajójuknak hála szép kis előnyre tettek szert! A kudarc keserves íze ott bujkált mindannyiunk szájában. Azonban kudarcunk ellenére a nagy Kahless még is adott egy utolsó ám nagyon drága esélyt! – hangja egy pillanatra megcsuklott.

A düh, harag és megvetés melyet a romulánok iránt táplált hirtelen kiveszett a hangjából. A helyét valami megmagyarázhatatlan kétségbeesés vette át. – Értetlenül fogadtuk a romulánok reakcióját. Fogalmunk sem volt róla, hogy miért nem mennek vissza az alfa kvadránsba. Hiszen mindvégig tudhatták, hogy a nyomukban vagyunk. Kilépve a subtérből azonnal elkezdtük pásztázni a környéket. Mikor aztán kiléptünk subtérből elrendeltem egy az érzékelők semmit nem, jeleztek a romulán hajókon kívül! Ennek végül egy kölcsönös bizalmatlanságon alapuló kényszer szövetség lett a vége. Hiszen mire visszajutottunk oda, ahonnan jöttünk a féregjárat már nem volt sehol!

Később Elemeztük az érzékelő adatainkat. Így sikerült rájönnünk, hogy a féregjárat eléggé instabil. Az Alfa kvadránsban van fix pontja. Azonban a Deltában sajnos nincs. Rendszertelenül bukkan fel, majd tűnik el, hogy ismét láthatóvá váljon valahol. Ha ez még nem lenne elég a féregjárat ciklikus. Pár havonta jelenik meg csupán. Ha számításaink helyesek, akkor mostantól számítva négy napunk van elérni. Mert ha ez nem sikerül, akkor újabb három és fél hónap múlva nyílik meg ismét! Ám, hogy hol...
Mikor erre rájöttünk... elképzelhetik, hogy mi játszódott le bennünk. Így aztán nem is csodálom, hogy az embereim önökre támadtak.

De visszatérve a történésekre. Alig három nappal a felfedezésünk után az idegenek újra csak ránk támadtak! Menekülnünk kellett! És ez már majdnem három hete így folyik. - mondta végül Konmel.
- És hol van most az a két romulán hajó? – kérdezte Kathryn.
- Ha szerencsénk van, megsemmisültek! – válaszolta cinikusan. – Egy négy nappal ezelőtti támadás során vesztettük őket szem elől. Azok a becstelenek a csata közepén aktiválták az álcázó pajzsaikat, és egyszerűen elmenekültek! Ez volt a hála, amiért megmentettük a mocskos életüket! Nem is egyszer! Ha mi nem lettünk volna kapitány az a két hajó mostanra már puszta űrszemét, lenne!
- Egy kis szerencsével talán soha többé nem is kerülnek elő! – jegyezte meg B’Elanna.
Konmel ebben a pillanatban lassan felé fordult. Tekintete egy pár pillanatig elidőzött rajta, majd újra megszólalt.
- Ha jól látom ön nem nagyon, kedveli a Romulánokat.
- Ez csak nem meglepi önt tábornok? – kérdezte B’Elanna kíváncsian. – Mondjon nekem egy olyan valakit, aki kedveli őket. A romulánok, aljasak, becstelenek, alattomosak. Mindig csak szervezkednek valamiben.
Szívesebben támadnak rejtve, hátulról, mint sem nyíltam szemből!

- Pontosan! Annyi becsüket sincs bennük, mint egy tányér döglött Gahhban!
- Látom, jól megértitek egymást! - jegyezte meg cinikusan Tom.
Konmel figyelmen kívül hagyva Mr. Paris megjegyzését folytatta.
- Na és persze gyávák! Mind egytől egyig! Csak kerüljön a kezem közé az a Jaruk! – mondta gyűlölettel teli hangon! Konmel gyorsan lecsillapította magát, majd látva a rá szegeződő kérdő tekinteteket újra megszólalt, hogy felvilágosítsa hallgatóságát. – Tolet Jaruk admirális! A Terix parancsnoka.
Ebben a pillanatban Kathryn jelvénye egy rövid csipogó hangot adott le, jelezve, hogy valaki hívja. A kommonikátorból alig egy másodperc múlva egy a hídon szolgálatot teljesítő zászlós hangja tört elő.
- Kapitány! Kérem, azonnal jöjjön a hídra ezt látnia, kell! - mondta izgatottsággal kever zavarodottsággal a hangjában.
- Indulok!

10.

Az eligazítóból mindenki azonnal a hídra sietett. Természetesen Konmel tábornok nyomában most is ott sietett a két tisztje akár csak az ugyancsak két arany egyenruhás biztonsági tiszt. Mindenki elfoglalta a saját, már jól megszokott posztját. Kathryn leült a székébe majd oda szólt Mr. Tuvoknak. Mr. Chakotay pedig vörös riadót rendelt el.
- Jelentést! - mondta határozottan.
A vulkáni leolvasta a konzolról a beérkezett érzékelő adatokat, majd válaszolt.
- Egy D’Deridex osztályú Romulán hadihajó lépett ki az álcázásból alig 10 ezer kilométerre a hajóorrtól balra. Felvonták a pajzsaikat kapitány – felelte higgadtan.
- Hívnak minket! - szólalt meg hirtelen Harry.
- Képernyőre!
Az elülső kivetítőn pillanatokon belül megjelent egy Romulán magabiztos, kicsit öntelt arca.
- Tolet Jaruk admirális vagyok a Terix romulán hadihajó parancsnoka. – mutatkozott be határozottan. – És önben kit tisztelhetek? - kérdezte inkább formaságból, mint sem őszinte érdeklődésből. De hát egy romulán élete pont erről szólt! Hazugság, megtévesztés és ármány!
- Kathryn Janeway vagyok a Voyager föderációs hajó kapitánya. Válaszolta higgadtságot erőltetve magára. Miben lehetek a szolgálatára Mr. Jaruk? - kérdezte.

- Először is mit keresnek itt maguk! Ha a féregjáraton át, jöttek akkor tájékoztatnom, kell önt, hogy az a Romulán Csillagbirodalom tulajdona. De lássa, milyen vagyok kapitány. Most az egyszer elnézem önöknek ezt a kis ballépést! – mondta gúnyosan.
E pillanatban Konmel tábornok lépett a kapitány mellé. Gyűlölettel teli pillantást vetett Jaruk admirálisra, majd megszólalt.
- Hazugság! A féregjáratott mi fedeztük fel! A mi tulajdonunkban van! Maguk csak álnok módon, csellel akarták megszerezni! Tőlünk!
- Ugyan... ugyan tábornok! Azt, hiszen ezt már egyszer-kétszer megvitattuk! – felelte mosolyogva.
- Örüljön, hogy nem adom ki azonnal a tűzparancsot! – válaszolta egyre ingerültebben. – Pár lövéssel darabokra robbanthatnám a hajóját!
- Ugyan már tábornok! Mind a ketten tudjuk, hogy a legutóbbi támadás során súlyos károsodást szenvedtek. Egyetlen egy sortűzzel megsemmisíthetnénk a hajóját. És az önét is kapitány! – nézet egyenesen Janeway kapitány szemébe. Már-már válaszolt is volna, ha hirtelen nem szakad meg az adás. Kathryn sarkon fordult tekintetét egyenesen taktikai tisztjére szegezve.
- Miért szakította meg az adást Mr. Tuvok? – kérdezte szigorúan.
- Engedelmével kapitány taktikai elemzést végeztem. Jaruk admirális kilencvenhét százalékos valószínűsséggel blöfföl. Az érzékelőink szerint az ő hajójuk is súlyosan károsodott. Egy pontos lövéssel a teljes energia hálózatukat tönkre tehetnénk. Gyorsabban, mint ahogy ők arra reagálni tudnának.
- Ez szép volt Tuvok! – ismerte el Kathryn.
- A másik hajóval mi van? – kérdezte Chakotay parancsnok.
A válasz Tuvok helyett Hetestől érkezett.

- Parancsnok! A másik hajó álcázó pajzsa valószínűleg sérült. Így sikerült bemérnem a hajó energia jellemzőit. Bár csak rendkívül szűk sávú érzékelőkkel vehetőek csak észre.
- Ügyes! – jegyezte meg félhangosan Konmel.
- Átküldöm a koordinátákat Mr. Tuvok konzolára.
Kathryn agyban gyorsan kergették egymást a gondolatok. Végül egy terv kezdett formálódni az agyában.
- Mr. Tuvok! Mérje be mind a két hajót. Állítsa a fézerágyúkat alacsony teljesítményre, és ha bármi gyanúsat művelnek, iktassa ki először az álcázott majd a másik hajó energiahálózatát.
Tuvok egy apró biccentett, jelezve, hogy mindent tökéletesen megértett. Harry pedig ezzel szinte egy időben újra megnyitotta a csatornát.
- Ezt meg mire véljem kapitány? – kérdezte ingerülten Jaruk.
- Ne gondoljon semmi rosszra admirális. Mindössze egy kis baj van a kommunikációs rendszerünkkel. Mostanában kicsit makrancoskodik!

- Adok egy tanácsot önnek kapitány! Javítsa ki minél hamarabb a kommunikációs rendszert, mert a végén még a következő ilyen kis „makrancoskodást” valaki félre értelmezi, és az komoly gondokat okozhat!
- Megfogadom a tanácsát admirális! – felelte Kathryn.
- Azt hiszem ezt megbeszéltük! – mondta, majd rövid hatásszünet után folytatta. Így szíves engedelmükkel elkísérjük önöket a féregjáratig! És újdonsült klingon szövetségeseiket is. Már csak azét is, mert nem szeretnénk, ha véletlenül eltévednének. - mondta nyájasan.
Konmel tábornok elnevette magát. Ezzel láthatóan nem kis meglepetést okozva Jaruknak.
- Nem dőlünk be az olcsó trükkjeinek! Elfelejtette! Mind ketten arra a következtetésre jutottunk, hogy a féregjárat mostantól számítva jó három és fél hónap múlva nyílik csak meg újra! – mondta, majd megint csak elnevette magát. Jaruk admirális egy pillanatra gondolkodóba esett, majd lassan kimérten megszólat.
- Akkor azt hiszem itt vége, szakad e baráti beszélgetésnek. – mondta. Ezzel egy időben felgyorsultak az események. A kommunikációs csatorna megszakadásával egy időben Harry hangja csendült.
- Aktiválták a fegyverrendszereiket! – mondta. Ezzel párhuzamosan Tuvok fürge ujjai szakszerűen végigzongoráztak a konzolokon. A Voyager elülső fézersoraiból egymás után két fézernyaláb röpült ki a végtelen űrbe. Az első szemmel láthatóan a világűr felé tartott azonban pillanatokon belül telibe találta az álcázott hajót. Tizedmásodpercekkel később a második nyaláb is célba ért. Egy-egy apró robbanás rázta meg a két hajót. Az űr akár csak a klingon hajó esetében, most is szinte hullámzani látszott, ahogy az álcázott hajó pajzsgenerátorai leálltak, ezzel láthatóvá téve a hajót.
- Találat kapitány! – jelentette Tuvok. – A romulán hajók megbénultak.

Kathryn ajka halvány mosolyra húzódott. Konmel tábornok is elismerően felnevetett.
- Ez szép volt kapitány! El kell ismernem!
- Asszonyom! Hívnak minket! – szólalt meg hirtelen Harry.
- Nahát... nahát! Hirtelen milyen beszédesek lettek. – jegyezte meg Tom nem titkolt megvetéssel a hangjában.
Kathrynnek ki sem kellett adnia a parancsot, máris megjelent a képernyőn Jaruk arca. Ami már koránt sem volt olyan öntelt, mint alig egy perccel ez előtt. Arca dühös és sértett volt. Ám pillanatokon belül sikerült lecsillapítania magát. Minden jel szerint nem szerette, ha gyengének látják. De ez azt hiszem érhető! Főleg harci helyzetben. Hiszen ilyenkor fontos, hogy a legerősebb oldalát mutassa az ember, még ha láthatóan vesztésre is áll. Úgy, mint most! Mert hát egyetlen egy tűzparancs választja el a haláltól mind a két romulán hajó teljes legénységét. Egy jól irányzott lövés és volt, nincs!
- Adok egy tanácsot Mr. Jaruk! Javítsa meg a hajóját, mert nekem úgy tűnik kicsit, makrancoskodik! És talán a következő ilyen kis „makrancoskodást” félre értelmezi valaki! És... nem tudom ön, hogy van vele, de kár lenne egy ilyen szép és erős hajóért! – mondta Kathryn tőle szokatlan cinizmussal a hangjában.
- Ön szórakozik velem kapitány. – jelentette ki határozottan. – Elismerem önök nyertek. Az életünk a kezükben van. De a Föderáció kapitánya szerintem nem fog kiadni tűzparancsot két védtelen hajóra! Négyezer ember ölne meg ezzel! Kétlem, hogy ilyenre vetemedne. Egyszóval még mindig mi vagyunk a helyzet magaslatán. – mondta fensőbbséges mosollyal az ajkain.

Konmel tábornok jóízűen felnevetett. Az abszolút győztes fél nevetésével.
- Valamiről elfeledkezik admirális! – mondta még mindig nevetve. – Itt vagyok én és a hajóm. És mi nem a Föderáció vagyunk. Egyetlen szavamba kerül és az embereim darabokra, lövik a hajójukat. Nem okozna nekik komolyabb gondot. Sőt!
Jaruk admirális láthatóan gondolkodóba esett. Pár pillanat erejéig magába mélyedt majd ismét megszólalt. Ön feledkezik el valamiről tábornok. Mégpedig arról a tényről, hogy egy Föderációs hajón tartózkodik. És... nem akarom ön magamat ismételni... de Janeway kapitány ezt biztosan nem engedné... hisz ő a Föderáció és az felállított elvei hősies védelmezője! Nem de bár kapitány!

Kathryn gyorsan rájött mire is megy ki a játék. Jaruk jó romulánhoz híven megpróbálta csellel, kijátszani egymás ellen a feleket. Felhasználva a két faj közötti „szöges” ellentéteket! Ám Konmel láthatóan nem jött rá. Hiszen szinte rögtön Kathrynre kapta a tekintetét és kicsit elgondolkodva ugyan de kérdő pillantást vetett rá. Látszott rajta, hogy nagyon viszket a tenyere. E pillanatban szinte bármit megadott volna, hogy kiadhassa a tűzparancsot. De azért még volt annyi önuralma és logikai érzéke, hogy megfontolja cselekedeteit és annak következményeit. Azonban mielőtt még bármit is cselekedett volna a kapitány újra megszólalt.
- Fel kell, hogy hívjam egy apró, de annál lényegesebb tényre a figyelmét admirális. Mégpedig arra, hogy immáron öt hosszú éve bolyongunk a Delta kvadránsban. És ha hiszi, ha nem ennyi idő alatt sok minden történt velünk, ami hogy is mondja más megvilágításba, helyezi a Föderációt és az általa lefektetett elveket. Tudja, ha mindig betartottam volna az elveket, akkor valószínűleg nem állnék most itt, és nem folytatnám ezt az értelmetlen szócsatát. Hanem valahol talán több ezer fényévre innen egy roncs mező kellős közepén lebegnék. Vagy éppen egy börtönben sínylődnék a legénységemmel együtt. Veszélyes e kvadráns bármely hajónak mely távol van otthonától! De itt vagyok... úgyhogy, most azt hiszem véget, vetek ennek a vitának. Mr. Tuvok! Lőjön ki két fotontorpedót. – adott parancsot Kathryn, szinte rezzenéstelen arccal. Jaruk szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Mindenre számított csak erre nem. De hát az élet tele van meglepetésekkel.

- Kapitány... tájékoztatnom kell, hogy... – szólalt meg Tuvok kicsit tétován.
Kathryn szigorú pillantást vetett taktikai tisztjére, és kioktatta őt.
- Mr. Tuvok. Én vagyok a kapitánya. Engedelmeskednie kell! Ha nem, akkor egyszerűen leváltom és én magam nyomom meg a tűzgombot. Érhető voltam? – kérdezte szigorúan ellentmondást nem tűrő hangon.
- Értettem kapitány. – felelte kicsit lehajtott fejjel.
- De Kathryn... – szólalt meg most Mr. Chakotay meglepetten. A hídon lassan minden szem a kapitányra szegeződött. Senki sem értette, hogy mi lelte ilyen hamar.
- Ha valakinek nem tetszik azt megértem! De nem feledjék én, vagyok a kapitányuk az én parancsaimnak, engedelmeskednek. De ha nem teszik, csak szóljanak. Szívesen leváltom önöket. Így nem gyötri majd annyira a lelki ismeretüket.
- Torpedók betöltve és élesítve. – jelentette Tuvok.
- Várjon kapitány! – szólalt meg hirtelen Jaruk. – Beszéljük meg a dolgot. – mondta reményvesztettséggel a hangjában. Be kellett látnia ezt a csatát ő vesztette. Alá becsülte a Föderációt és Janeway kapitányt.
- Elkésett! – monda Kathryn egyszerűen. Máskor jobban fontolja meg, hogy mit cselekszik. – mondta végül ezzel egy időben a kommunikációs csatorna is megszakadt. – Tűz!

Mr. Tuvok megérintette a tűzgombot. Az elülső vetőcsövekből egy-egy fotontorpedó repült ki. Jaruk admirális elborzadva nézte a képernyőn gyorsan közeledő sárgás fényárban úszó torpedót mely egyenesen, szerette hajója ellen, vonul. A hajó ellen mellyel annyi csatát megnyert a Domínium ellen folytatott háború során. Ez a hajó hozta meg neki a várva várt admirálisi kinevezést. És most itt fog elpusztulni vele együtt több mint harmincezer fényévnyire szeretett otthonától. Családjától.
- Pajzsot! - kiáltotta kétségbeesetten. Pedig tisztában volt vele, hogy erre szemernyi esélye sincsen. A torpedó viszont egyre csak közeledett. Már csak pár kilométer választotta el a hajótól. Jaruk szíve a torkába dobogott. Kétségbeesetten, félelemmel eltelve markolta meg a széke karfaját. De mind ezt olyan szinte ember feletti erővel, hogy az egész kézfeje bele fehéredett. Tisztjein is elhatalmasodott a rémület. De posztjukról nem mozdultak. Be kellett látniuk nincs menekvés. A képernyőt szinte betöltötte a torpedó sárga ragyogása. Majd az utolsó pillanatban irányt változtatott és mindössze méterekkel ugyan de átrepült a hajó szárnyai között, majd kilométerekkel arrébb felrobbant.

A másik hajó a Khazara azonban rosszabbul járt! A legénységének ugyanis valahogy sikerült beindítania a manőverező hajtóműveket. Hátrálni próbáltak. Azonban így a torpedó egyenesen a jobb felső szárny felé repült. A fotontorpedó már-már átrepült volna szárnyak között, de a hajó kelleténél gyorsabb volt! A torpedó, még ha csak centiméterekkel is de eltalálta a hajót. Egy robbanás világította meg a környező világűrt. A Khazara jobb felső szárnya szélén egy jó pár méteres megközelítőleg félkör alakú darab egyszerűen megsemmisült a robbanás nyomán.
Kathryn riadtan kapta a fejét Tuvok felé.
- Mi történt! Azt hittem, hogy világos utasítást adtam! – mondta izgatottan a kapitány. A híd többi tagja zavartan nézett előbb a képernyőre, majd Tuvokra, és végül de nem utolsó sorban a kulcsfigurára, a kapitányra. Hiszen láthatóan mindenki elvesztette a fonalat. Ki előbb, ki utóbb! De a végeredmény ugyan az volt.
- Megértettem a parancsát kapitány. – felelte Tuvok. – Mind két torpedót úgy programoztam, hogy a romulán hajók szárnyai között repüljenek el. A Terixnél bevált. A másik hajó azonban valahogy beindította a manőverező hajtóműveit és hátrálni kezdett. Így egyenesen a torpedó útjába került.
- Súlyos a károsodás? – kérdezte.

Tuvok gyorsan letapogatta a hajót. A konzolon megjelent adatok nem voltak valami bíztatóak, de ennek ellenére nem volt vészes a helyzet.
- A romulán hajó nem szenvedett el komolyabb károsodást. Leginkább a burkolat bánta a becsapódást. – felelte.
- Harry! Egy csatornát a Terixhez!
A képernyőn újból megjelent Jaruk admirális. Az arcán még mindig jeges rémület ült. Az előzőekkel ellentétben most jó időbe telt mire sikerült elfogadható képet vágnia.
- Elnézését kell kérnem admirális! – szabadkozott Kathryn. – A másik hajójuk sajnálatos módon megpróbált kitérni. – mondta már koránt sem annyira határozottan.
A hátérben látszott, ahogy az egyik nagyobb lélekjelenléttel bíró tiszt az egyik pulthoz lépett. Rövid ideig elidőzött rajta a tekintetet majd egy rövid mondat hangzott el a szájából.
- Igazat mond!

Jaruk megint csak gondolkodóba esett. Pár másodperc erejéig tekintete szinte a semmibe veszett. Aztán hirtelen visszatért a valóságba. Pillantását Kathrynre szegezte, majd lassan higgadtan és nem utolsó sorban nagyon is magabiztosan megszólalt.
- Jó! – mondta mosolyogva. – Van önben kurázsi kapitány. Ezt becsülöm. Egy rövid ideig sikerült elhitetnie velem, hogy tényleg megsemmisíti a hajómat. Jó romulán válna önből kapitány. – mondta elgondolkozva.
- Én még mindig itt vagyok! És a hajóm is! – szólalt meg hirtelen Konmel tábornok.
- Igaz! És ha jól látom a helyzetet... a kedves Janeway kapitány nem kelne a védelmünkre, ha ön kiadná a tűzparancsot.

Kathryn csak erre várt! Ő maga is eljátszott a gondolattal, hogy mit is csinálna, ha Konmel tűzparancsot akarna adni. Megpróbálná e megállítani vagy sem? Ezt volt itt a nagy kérdés. Ha megállítja azzal könnyen, megharagíthatja Konmelt. Ez pedig nem lenne túl előnyös. Ha viszont hagyná, hogy kiadja a parancsot, a parancsot, ami jó négyezer élet kioltásához vezetne... nem! Ez az eddig vallott elvek, feladása lenne. De a kapitány bízott Konmel józan eszében. És abban, hogy ő nem tartozik azon klingonok közé, akik úgy vélik, hogy fel kellene rúgni a Kithomer-i békét! A csatát nem a tárgyalóasztal mellett kéne megvívni, hanem jó klingonhoz mérten a harcmezőn! Csatában kell dicsőséget aratni és nem holmi szó párbajban! Elődeikhez méltóan kellene élniük. Nagyapáik nagyapjától még rettegett a galaxis! Az a szó, hogy klingon önmagában erőt, hatalmat, dicsőséget jelentett. Ellenségeik mind rettegve ejtették ki a szót! De mára már alig jobbak, mint holmi romulán!

Konmel azonban úgy tűnt a haladó szellemű klingonok közé tartozik. Így Kathryn bízott benne, hogy gondolatai azok is maradnak! És nem kell a gyakorlatban meghozni egy ilyen nehéz döntést!
- Nincs értelme a további viaskodásoknak kapitány! – Jaruk hangja egy pillanat alatt visszarántotta a valóságba. – Mi lenne, ha újra kezdenénk?
- Ne dőljön be neki kapitány! Ezt velünk is eljátszotta! És tudja mi történt. Ezek csak romulánok! Ezt soha se feledje. – mondta Konmel félhangosan.
- Ön dönt kapitány! – felelte Jaruk egyszerűen.
Kathryn gyorsan végig gondolta magában a helyzetet, majd válaszolt.
- Rendben van! Jöjjön át a hajóra és... beszélünk!
Jaruk is gondolkodóba esett.
- Meg egyeztünk! – felelte, majd bontotta a csatornát.
Konmel elismerően Kathrynre pillantott.
- Ügyes volt kapitány! Elhitette Jarukkal, hogy hajlandó tárgyalni. Így amikor átjön a hajóra könnyedén, elfoghatjuk és onnantól kezdve, mi leszünk a helyzet abszolút magaslatán! Nekem kicsit alattomos... de most az egyszer talán kivételt tehetünk!
- Látom nem teljesen világos a helyzet tábornok. Én tényleg hajlandó vagyok tárgyalni az admirálissal. Nem hazudtam és nem is, blöfföltem. Amit mondtam igaz! Úgy vélem, ha összefogunk, akkor nagyobb esélyekkel indulunk el a hazajutás rögös útján.

Konmelben láthatóan forrt a méreg. Itt helyben képes lett volna puszta kézzel kitépni Jaruk szívét! De igyekezett leplezni és egyben el is, nyomni a benne tomboló negatív érzelmeket.
- Ahogy óhajtja kapitány! De én még egyszer figyelmeztetem, ne bízzon meg benne! Egy romulánban sem!
- Ki mondta, hogy megbízom benne? – kérdezte Kathryn meglepetten, majd oda fordult Tuvokhoz. Rendeljen egy biztonsági osztagot a II-es transzporter állomásra. És még egyet az eligazítóba. Nem szeretném, ha a tábornok katonái az admirális kísérőire támadnának, vagy fordítva. Hagy érezzék csak, hogy itt úgy kell viselkedniük, mint tárgyaló- és nem, mint ellenfelek! – mondta végül. Tuvok egy apró biccentéssel válaszolt, majd szinte azonnal megérintette a kommunikátorát és kiadta a szükséges utasításokat.
Konmel két tisztje a tábornokukra pillantott. Amaz egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy tegyék azt, amit Janeway kapitány normái elő írnak!

11.

A II-es transzporter állomás alig két órán belül akkora forgalmat bonyolított le, mint máskor egy hét leforgása alatt. Előbb Konmel és emberei érkeztek, most pedig Jaruk admirális és kísérete.
Mire a kapitány Tuvok és Mr. Chakotay kíséretében megérkezett egy négyfős biztonsági osztag várt már rájuk. A transzporter kezelőpultnál szolgálatot teljesítő altiszt apró fejbólintással jelezte, hogy az admirális és kísérete felkészült az átsugárzásra.
- Energiát! – adott utasítást a kapitány. McKinnly hadnagy szakszerű mozdulatokkal érintette meg a megfelelő gombokat. Pillanatokkal később a már jól megszokott kékes transzporterfények közepette materializálódott Tolet Jaruk admirális két embere kíséretében. Lassan körül néztek, majd az admirális lelépett a dobogókról és egyenesen Kathryn elé sétált.
- Üdvözlöm Janeway kapitány! Megtiszteltetésnek veszem, hogy élőben is találkozhatok önnel. – mondta ahhoz képest még meggyőzően is.
- Jaruk admirális! – felelte a kapitány. – Hagy, mutassam be Chakotay parancsnokot, az első tisztemet, és a biztonsági főnökömet Mr. Tuvokot!
- Mr. Jaruk. – mondta egyszerűen Tuvok amolyan üdvözlés félekép.

Az admirális alaposan végig mérte Tuvokot. Akár csak amaz! Vulcaniak és Romulánok! Két hasonló de még is nagyon különböző faj! Több mint háromezer év telt már el a „két nép” különválása óta. Attól fogva két külön álló fajról van szó. És ez mára már nem csak szóbeli de fizikai különbséget is jelent. Hisz a két faj külön fejlődött. Ennek ellenére alapjaiban még mindig ugyan olyanok. De a legnagyobb különbség még is a két nép gondolkodásmódjában jelentkezik.
Az admirális arcán néhány pillanat erejéig átfutott a mély megvetés árnya. Tuvok is feltehetően észrevette, de jó vulcáni lévén nem mutatta ki érzelmeit. Na és persze egyenesen említésre sem méltatta e számára teljesen idegen gesztust.
- Nü’Vek parancsnok és Tomarak hadnagy. – mutatta be két kísérő tisztjét az admirális.
Kathryn halványan a két romulán felé biccentett.
- Még egyszer szeretnék elnézést kérni öntől admirális. – szabadkozott Kathryn.
- Nem kell bocsánatot kérnie kapitány! – mondta.
- Kérem, kövessenek! Az eligazítóban már várnak ránk. Végre rendezheti a nézeteltéréseit Konmel tábornokkal. – mondta a világ legtermészetesebb módján. Pedig ő maga is jól tudta, hogy ha a tábornok ennél csak egy árnyalatnyival dühösebb lesz nincs az-az ember, aki meg tudná akadályozni, hogy Jaruk torkának ugorjon! Ezzel persze az admirális is tisztában volt. Így mindig nyugodt arcára egy pillanatra kiült a félelem.

- Szóval a tábornok is jelen lesz. – mondta inkább csak magának, mint sem a jelenlevőknek.
- Ez természetes. Konmel tábornok verzióját hallottuk. Az önét még nem! Szembesítjük önöket! És ha esetleg hazudni próbálna, vagy csak egyszerűen le akarna tagadni valamit akkor arra az esetre ott lesz a tábornok, aki majd kijavítja önt! – mondta. – Már ne is haragudjon meg admirális, de inkább hiszek Konmelnak mint önnek!
- Ugyan, ugyan kapitány! Ön egy sztereotípia áldozata! Ön szerint én és a fajom minden tagja egy hazug, becstelen, csaló nép. Minden cselekedetük mögött valami hátsó szándék van. Pedig ez így nem igaz! Elismerem, hogy nem mindig mondunk igazat. De ez szükséges! Főképpen, ha nincs jobb vagy más megoldás. Ármány, csalás, és összeesküvés! Ezzel vádolnak még minket. Ezt sem tagadom. Nem is lenne értelme. Azonban, mondjon nekem egy olyan népet, akik soha az életben nem vetemedtek hasonló cselekedetre. Mi csak szerencsétlen áldozatok vagyunk! A sok ezernyi nép közül minket ragadtak ki. Ennek táptalajt nyújtott a többi fajtól való elzárkózásunk. Hát igen! Fajom sajátja... a mondjuk úgy „felsőbbrendűség”! Tudom ez most rendkívüli nagyképűségnek, tűnik... de nem tagadhatom le a nyilvánvaló igazságot. De, hogy félre értés ne történjék! Csak névlegesen vagyunk felsőbbrendűek!

Kathryn láthatóan meglepődött.
- Igen kapitány! Én azok közé a romulánok közé tartozom, akik ugyan nagy nehezen de ezt elismerik! Az önök történelmében is voltak hasonló problémák! Például időszámításuk szerint olyan négyszáz évvel ezelőtt. Egy bizonyos... Hi... Hitler! – Jaruk a nevet szót furcsán torzítva ejtette ki. – Ő és a népe ugyancsak felsőbbrendűnek tekintette magát.
- Honnan tud ön erről? – kérdezte Kathryn.
- Innen is, onnan is! – válaszolta egyszerűen arcán kaján vigyorral. – Talán az egyik kémük mesélt erről nekem!
Kathryn hirtelen megtorpant, akárcsak emberei. Gyanakvó és egyben kérdő pillantást vetett az admirálisra.
- Ugyan kapitány! Nem hinném, hogy ennyire meglepődött volna. Nyílt titok a Romuluson, hogy föderációs kémek tartózkodnak a bolygón! Mi eltűrjük őket már csak azért is, mert túl sok energiánkba és felfordulásba kerülne felkutatni őket. Amúgy meg fontosabb információkhoz nem juthatnak hozzá! – mondta egyszerűen. – És el ne felejtsem! Önök is megtűrik a mieinket! – mondta újra csak nevetve.
- Ez merő rágalom! – felelte a kapitány!
- Ne tagadja! Nincs semmi értelme! Az önök vezetősége is tud a mi kémeinkről és fordítva. Persze az más dolog, hogy nem kötik holmi jött ment kapitányok orrára ezeket az igen kényes információkat. – mondta végül. –

Szóval ott tartottunk, hogy az a bizonyos Hitler ugyan olyan vagy legalább is hasonló nézeteket vallott, mint mi! – mondta miközben lassan tovább indult. – De ha úgy vesszük ő még rosszabb is volt, mint mi! A saját fajtáját, a többi embert tekintette alsóbbrendűnek! És milliókat öletett meg! Mi soha sem csináltunk ilyesmit! Persze a Tal’Siar néha tart kisebb tisztogató akciókat. De nem alsóbbrendűségi kérdések miatt! Mi romulánok mind egyenlők vagyunk. Maximum más nézeteket vallunk! És akinek a nézetei államellenesek, azokat a Tal’Siar egyszerűen likvidálja! De ez a mi jólétünket, biztonságunkat szolgálja!
- Ön téved admirális! Azt mondta, hogy ez más, mint amit Hitler művelt! Hát nem! A végeredmény ugyan az! Csak az okok másak! Önök semmivel sem jobbak, mint Hitler volt. Csak hogy a példájánál maradjunk. – felelte. – És azt tudja-e admirális, hogy mi történt Hitlerrel és az országával? A szövetséges csapatok vereséget mértek rá! Szörnyű vereséget! Nem látja admirális a történelmi párhuzamot! Németország, mint a Romulán Csillag Birodalom. Mi a többi faj pedig a szövetséges csapatok! Ezt jó lesz, ha észben tartja admirális! – mondta a kapitány az utolsó szót érezhetően gúnyosan hangsúlyozva.
Hasonló történetek
2383
Hirtelen valami megmagyarázhatatlan Erő suhant végig rajta. Valami mély, sötét, csábító. Ekkor rájött, milyen könnyű volt megölni Rainost, egy fegyvertelen embert. Ilyen a Sötét Oldal, mely most hívogatta. De Kéler nem törődött vele. Inkább apja emlékére koncentrált, aki most már békében nyugodhatott. Elűzte lelkéből a gonoszt, a bosszú beteljesülésével a sötétség átjárta, majd elhagyta. Azonban most már tudta, hogy ha nem vigyáz, őt is könnyedén elcsábíthatja a Sötét Oldal...
3481
Ezután mérte föl a testet. Karcsú volt, de nem sovány. Testhezálló kezeslábast viselt, ami talán túlzottan is kidomborította bájait. A derekán keresztülfutó övet inkább csak díszítés kedvéért viselhette, mintsem célszerűségből, ugyanis egy övtáskán kívül semmit nem hordott rajta, azonban szép mintákat véstek bele.
Összhatásában szép lánnyal hozta össze a sors, aki elég ostoba ahhoz, hogy szolid, de kihívó ruhát öltsön amúgy is feltűnést keltő testére, és ilyen helyre jöjjön fegyver...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

[email protected] ·
Ez is királyság!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: