A Les-hegy titka 03. A réten

Gyerekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Jézus azonban odahívta őket. „Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda – Lukács evangéliuma

Nemsokára az erdei ösvény kiszélesedett és rétté vált. A hegyjáró a patakpartra vezette őket.
- Érdemes kicsit megpihenni, később már nem nagyon lesz rá alkalmunk. Arrafelé vár minket a hegy – intett balra.
- Úgy látom, megy felfelé egy ösvény – jegyezte meg a férfi.
- De mi nem arra megyünk. A könnyebb úton nem találjuk meg, amit kerestünk. A Les-hegy nagyon ravasz. A vízmosások, a szakadékok keresztülhúznák a számításunkat. Én már évek óta járok erre, de még kétszer nem sikerült ugyanazon az úton végigmennem.
- Ez nem csak hókuszpókusz? – vetette ellen a tudó. – Az emberek már csak ilyenek… Ha valamit ingyen, egyszerűen kapnak, nem értékelik. De ha magas árat szabnak érte, akkor mindenüket feláldoznák, hogy megkapják. Maga is ilyen – nézett a férfira – a felesége nap mint nap magára mosolyog, hogy másról ne is beszéljünk, de ezt nem tartja semmire sem. Bezzeg, ha egy csinibaba mosolyogna magára az utcán, majd kibújna a bőréből. És mindezt miért? Mert az utóbbit nehezebben kapja meg.
- Ez nem ilyen egyszerű… – vetette ellen a férfi. – A feleségem már régen mosolygott rám úgy.
- És maga mikor mosolygott rá, ahogy ő szerette volna? – ellenkezett a tudó. – Nem arról van egyszerűen szó, hogy maga csak addig érzi magát férfinak, amíg újabb és újabb hódításokat tudhat a magáénak? Ugyanazt csinálja, mint nagyban az emberiség. Megszerez egy területet, civilizálja, azaz lerabolja, majd unottan, feneketlen éhséggel tovább akar állni, hogy újabb területeket hódítson meg. Most éppen bajban vagyunk, mert a globalizációnak köszönhetően gyakorlatilag az egész bolygót leraboltuk, tovább kellene állnunk, hogy újabb zsákmányt találjunk a naprendszerben, de ehhez impotensek vagyunk.
- Az Istenért! – kiáltott rájuk a hegyjáró – nem tudnának egy kicsit csendben maradni?
- Tudom – bólintott gúnyosan a tudó – különben nem halljuk meg, hogy mit mond a maga híres hegye.
- Aki olyan rengeteget beszél, mint maga, az csak a saját gondolataival foglalkozik, azokban merül el, az sohasem tud egy új, idegen gondolatot meghallani vagy felfogni.
- Jól van, nem akarom elvenni a játékát – ült le a tudó is a patakpartra. – Elismerem, szép ez a hely. Ha van időnk, akkor kicsit körbejárom ezt a rétet, mielőtt továbbmennénk. Van arra egy érdekes kő.
- Ne! – kiáltott rá indulatosan a hegyjáró.
- Miért ne?
- Mert nem akarom. Muszáj mindent megmagyaráznom? Ezt nem akarom és kész.
- Hogy várja el, hogy higgyünk magának, ha nem őszinte velünk?
- Én nem akarom, hogy nekem higgyenek. Higgyenek a saját szemüknek, a megérzéseiknek, ne nekem. Én csak azt kérem, hogy adjanak egy esélyt a hegynek – válaszolta a hegyjáró.
- Rendben – bólintott a férfi. – Ha ez kell magának, akkor nem nézzük meg azt a nyavalyás követ.
- Induljunk! – türelmetlenkedett a hegyjáró. – Még hosszú út vár ránk.