Történetek

Anna bizonytalan pillantása lassan lágy, boldog mosollyá olvadt. Lenyúlt és felemelte Elsa kezét. Finoman megnyalta és szopogatta az ujjakat, amelyeket nemrégiben még teljes hosszában elnyelt a forró hüvelye.
-Nos? Eldöntötted mi legyen? -kérdezte a nővére az ujjai megtisztogatása után.

– Jaj, várj… azzal mit akarsz? – kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel. A férfi végre elégedettséget érzett attól, hogy áldozata megijedt. -Levágom rólad azt a felsőt, és… -EGY NAGY FRÁSZT! Imádom ezt a blúzt, és NEM VÁGOD LE! A férfi rájött, hogy a lány talán mégsem fél annyira. Zavartan dadogta: -Én… nem tudom levenni rólad, a megbilincselt kezeddel… -Akkor vedd le rólam a bilincset és én leveszem magamról! – javasolta Paula.

Évek, évtizedek múlnak...Mit múlnak? Repülnek, hasítanak bele a jövőbe....a múltból és a jelenből vágtázva, semmit és senkit nem kímélve...Mindig a mának élünk...de vajon élünk? Vagy... csak élvezzük az élet jelen pillanatában adódó élvezeteket, örömöket, bánatokat, fájdalmakat?

– Szia kislányom, a főnökasszonyom megérezte rajtam, hogy sört ittam a munkahelyen ezért kirúgott. – hallotta Évi a telefonban. A tizennégy éves kislány épen matekórán ült, mikor csörgött a készülék. Az anya talán mert tudta, hogy a lánya órán van, gyorsan elhadarta a híreket.
– Értem anyu. – válaszolt a kislány, majd nézte a matektanár nénit.
– Évi, ha befejezted a telefont akkor légy szíves figyelj, holnap dolgozatírás lesz. – mondta a szőke hosszú hajú pedagógus hölgy.

Egy idős nő és férfi ülnek egy padon a szemetes konténer mellett.
- Igyunk egy kis pezsgőt ünnepeljünk hiszen karácsony van. - mondta a férfi. Majd ivott a pezsgős üvegből.
- Mit ünnepeljünk talán ezt, hogy hajléktalan alkoholisták vagyunk? - válaszolt a nő.

– Várjunk… te... szűz vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány. A fiú megint csak félénken bólintott. -Szóval én vagyok neked az első több szempontból is – mosolygott rá Mona őszintén, majd folytatta: -Ebben az esetben remélem megtisztelsz azzal, hogy megdugsz előtte! Ha én vagyok neked az első, akkor nagyon szeretném ha te lennél nekem az utolsó! Előhúzta a fiú hímvesszőjét, ami természetesen kőkemény volt. A fiú felnyögött, miközben a lány a szájába vette.

Csettintettem, mire a testem egy fénylő ezüstbúra vette körbe, majd felemeltem a karom és legyintettem. Az ezüstkeresztek lepattantak a koporsóról, ami azonnal fel is nyílt. Egy hosszú sötétbarna hajú nő ült fel benne. Szépségből semmit nem vesztett a bezárt évek alatt, talán csak a szokásosnál is sápadtabb volt. Ami meg úgy általában nem hátrány egy vámpírnál...

Az erdő elég félelmetesnek hatott, így este. Olyan halott volt. Nem lehetett hallani az avarban motozó állatok zajait, egy bagoly se huhogott, sőt még a szúnyogok jelenléte is megszűnt. Csak a mi lépteink visszhangoztak a síri csendben. Nem tudom, mennyi ideje mehettünk - az idő fogalma mintha nem létezett volna azon a helyen -, amikor a távolban egy parányi fényfoltot vettünk észre...

- Azt gondolom, érzitek, hogy romlik a birodalmunk.. Az egész föld felszín lepusztul, s kihalnak a fajok. Épp ezért, törzsekből harcosokat hívunk, hogy legyőzzük a Világnak Ártó Férgeket. - szavai hatására sok drow vörös szeme gyáván felcsillan, de nem mernek nyíltan ellenkezni.
- Hát jó.. Kiválasztom legjobb harcosomat...

Annak ellenére, hogy nem ismerem a városomban élő embereket személyesen, abból a napi 2 percből amíg a kiskutyámmal elsétálunk a házuk mellett, betekintést kapok az életükbe, ami alapján az agyam egy történetet rak össze róluk. Szeretném elmesélni a rövid történeteket, amik a szomszédaim elképzelt életéről szólhatnak.