Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
– Jaj, várj… azzal mit akarsz? – kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel. A férfi végre elégedettséget...
Évek, évtizedek múlnak...Mit múlnak? Repülnek, hasítanak bele a jövőbe....a múltból és a jelenből...
– Szia kislányom, a főnökasszonyom megérezte rajtam, hogy sört ittam a munkahelyen ezért kirúgott....
Egy idős nő és férfi ülnek egy padon a szemetes konténer mellett.<br /> - Igyunk egy kis pezsgőt...
– Várjunk… te... szűz vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány. A fiú megint csak félénken bólintott....
Friss hozzászólások
Dewirgo: Bízom benne, itt nincs vége a...
2022-12-04 02:51
sanyi0227: ez a történet folytatást igény...
2022-11-30 18:06
Simon Golden: Folytatása következik, a címe:...
2022-11-30 08:18
BURGONYA: Te ezt tényleg mind leírtad? N...
2022-11-28 19:46
Marthy: tényleg jó volt!
2022-11-22 14:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Árulás

Végigsimítottam az ezüstkeresztekkel megerősített leszögezett koporsón, és felsóhajtottam, majd a szemközti falra siklott a tekintetem. A beragyogó telihold fényében hófehér farkas vicsorgott rám, de a nyaka és lábai köré fonódó ezüstláncoktól mozdulni se tudott, nemhogy támadni. Megtámasztottam a csípőm a koporsón, és kibámultam a kis ablakon. A tíz centis rés szinte semmi fényt nem adott, de nem is ez volt a feladata. Ahhoz pedig bőven elég nagy volt, hogy a Hold hívószava segítse átváltozni a farkast, így az ne halljon meg idelent. A tompa morgás egyre erősödött, mire felsóhajtottam. Én zártam be őket ide, hát nem csoda, hogy nem én vagyok a kedvenc látogatójuk, azonban szükségem volt rájuk. Holott jó eséllyel az első dolguk az lesz, hogy megpróbálnak megölni.
- Hát, végül is, próbálkozni lehet – sóhajtottam fel, majd ellöktem magam a koporsótól és a szemközti falhoz sétáltam. Mégse lenne okos közvetlenül előtte állni. Lehunytam a szemem, majd egy pillanattal később újra kinyitottam. A farkas újra morogni kezdett, ahogy a feketén izzó szemeimbe nézett. Már tudta, mire készülök. Egy darabig némán álltam a fal hideg köveinek támaszkodva és a dög haragtól zölden világító szemeit néztem. Tulajdonképpen joggal utált. Hajdanán barátnők voltunk, aztán én mindkettőjüket lefogattam és elzártam a világtól.

Csettintettem, mire a testem egy fénylő ezüstbúra vette körbe, majd felemeltem a karom és legyintettem. Az ezüstkeresztek lepattantak a koporsóról, ami azonnal fel is nyílt. Egy hosszú sötétbarna hajú nő ült fel benne. Szépségből semmit nem vesztett a bezárt évek alatt, talán csak a szokásosnál is sápadtabb volt. Ami meg úgy általában nem hátrány egy vámpírnál. Hatalmas barna szemei végigpásztázták a termet, majd mikor rám talált, vértelen ajkai kegyetlen mosolyra húzódtak. Nem tudtam és nem is akartam követni a mozdulatot, ahogy kilépett a koporsóból, de legalább nem egyből indult felém. Biztató.
Felvette azt a pózt, amit én az előbb, csípőjét finoman a koporsónak döntette és megigazította az elcsúszott fekete szoknyát.

- Üdv Lilia – köszöntött, mire én csak biccentettem. Sejtettem, hogy csak a kíváncsisága tartja vissza. Na pont ezért engedtem el először őt csak utána a farkast. Rüszti már réges-régen a torkomnak ugrott volna. Egy darabig némán álltunk egymással szemben, a vámpír nem mozdult és ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni. Még azzal sem foglalkozott, hogy levegővételt imitáljon. Állt, mint egy szobor és várt. Na időm éppenséggel nekem is volt. Mivel meglehetősen éhes lehetett már, ő unta el hamarabb. – Nem hiszem, hogy van olyan magyarázatod, amit elfogadnék.
- Nem is fárasztanám egyikünket se ilyesmivel.
- Ugye tudod, hogy megölhetnélek?
- Azt tudom, hogy megpróbálnád – bólintottam nyugodtan, majd vállat vontam. - De ugyan mit érnél vele? Az ajtó ezüst, a rajta feszülő keresztek szintén. Ha meg is ölsz, attól még itt fogsz megrohadni - mikor észrevettem a vámpír ablakra vetett pillantását mosolyogva ráztam meg a fejem.- Levédettem.
Nhaxra szeme megvillant, mélyén ott ragyogott a sárga fény.
- Félsz – suttogta szinte már boldogan. Hát hogy a túróba ne félnék? Legalábbis kicsit aggódom.
- Nem tagadtam – vontam ismét vállat, majd elkomorodtam, ahogy a lányra néztem. Akármit is tettem nem tudom nem látni benne azt a lányt, aki volt. Akik mindhárman voltunk. Újra intettem, mire Rüszti láncai lehullottak. A farkas előrébb lépett, hogy kikerüljön a Hold fényéből és azonnal visszaváltozott. Szemei szikráztak, ahogy nekem ugrott. Nhaxra követhetetlen gyorsan ragadta meg a lány karját és lendítette maga mögé. A göndör egy pillanat alatt talpra ugrott. Arcát düh torzította, ahogy a vámpírra nézett.
- Ne állj az utamba –sziszegte.
- Amíg meg nem tudom tőle, hogy mit tervez, addig, ha csak megközelíted, megöllek. Utána azt teszel, amit akarsz – felelte Nhaxra nyugodtan. Megemeltem a szemöldököm. Nahát ezek szerint az ő kapcsolatuk sem a régi. A göndör bólintott. Fáradtan nem volt esélye mindkettőnk ellen. Amúgy szerintem kipihenten sem, de ez legyen az én csendes véleményem.
- Hallgatunk!
- Szükségem van a segítségetekre – feleltem, mire Nhaxra felnevetett. Hangja hideg volt és karcos és nagyon cinikus. Sejtettem, hogy nem fogja díjazni az ötletem.
- Ezt még te sem gondolod komolyan –csattant fel Rüszti, de csak a szemöldökömet emeltem meg válaszképpen. - Elárultál, legyilkoltattad a fél falkám, bezártál ide, az isten tudja mennyi időre, most pedig azt várod, hogy segítsek neked?
- Három év –feleltem csak, hogy korrektek legyünk.
- Megragadtad a lényeget, látom! – kiáltott fel, mire elmosolyodtam.
- Két kérdés – szólalt meg a vámpír is halkan. - Miért tetted? És mégis mit tudsz ajánlani, ami kecsegtetőbb annál, hogy most azonnal megöljünk, ami jelzem nálam eléggé ranglistás kívánság.
- Az indokaim csak rám tartoznak. És, hogy mit tudok ajánlani? Két életet az enyémért cserébe.

Kinyújtott kezemből egy fénycsóva lövellt ki, ami egy széles gömbé nőtte ki magát. A szemmagasságban lebegő illúzió egy másik hasonlóan berendezett cellát mutatott, csak a falhoz láncolt farkas ott koromfekete volt, a leláncolt koporsó meg ódivatúbb, mint az itteni. Már ha lehet egyáltalán koporsó divatról beszélni.
- Cydar – Rüszti hangja természetellenesen mély volt már-már morgás. Kék szeme vadul villogott. Csettintettem, mire a fekete farkas fölött megjelent egy ezüstös kard, ami egyenesen az állat torkának nyomódott. Még egy robbanásra kész vérfarkast is gyorsan le lehet nyugtatni, csak érteni kell a módját.
- Ha segítetek, visszakapjátok őket.
- És mi akadályoz meg minket abban, hogy miután újra velünk lesznek, visszatérjünk hozzád… - a mondat végét szándékosan hagyta lógni a levegőben.
- Semmi –mindketten tudtuk mire gondol, így csak bólintott.
- Mit kéne tennünk?
Még nem nyertem ez világos volt, de minél több idejük volt higgadni nekem csak annál jobb. Bár nem tudom, én mennyi idő alatt higgadnék le, ha három évig fogva tartanának. Hát valószínűleg a fogva tartóm halála nagyban elősegítené a relaxációm.
- Segíteni, hogy a Hetek feje legyek.

Mindketten megdöbbentek. Nagyobb szabású dologra számítottak, ha már voltam olyan ostoba, hogy szabadon engedtem őket. Hagytam, hadd higgyenek, amit akarnak, nem szándékoztam minden kártyám felfedni előttük. A bizalom ideje lejárt. Ennek persze nagyrészt én voltam az oka, de hát mit lehet tenni? Biztos voltam benne ők sem fognak nyílt lapokkal játszani. Előbb vagy utóbb úgyis megpróbálnak kijátszani. Nekem jobb lenne az utóbb. Gyűlölném bármelyiküket megölni, csak azért, hogy a másik esetleg végezhessen velem.
- Ilyen sokat ér ez neked?
- Bármit kockáztatok a hatalomért – bólintottam.
- Az életed is?
- Annál sokkal többet.

Nhaxra lehajtotta a fejét, míg Rüszti továbbra is engem vizsgált, majd lassan az ajtóhoz sétált, de nem érintette meg. Bőven elég volt neki három év ezüstláncokban ahhoz, hogy ha nem muszáj, ne érjen az átkozott fémhez. Összehúzott szemekkel vizsgálta a fal vastagságát, majd az ablakhoz lépett és lábujjhegyre emelkedett, hogy kiláthasson. Mosolyogva figyeltem a körútját. Teljességgel lehetetlen, hogy kiutat találjon. A falak több méter vastagok, még ők sem törhetik át, az ajtó ezüstözött, az ablak pedig megannyi varázslattal védett. Készültem kérem szépen. Nem vagyok hülye, szeretek élni.
- Miért vagy olyan biztos abban, hogyha innen kiszabadulunk nem lépünk le? – érdeklődött a vámpír. Olyan mozdulatlan volt, hogy önkéntelenül is összerezzentem a hangjától, amit ő egy lusta mosollyal nyugtázott.
- Mágus vagyok. Túl sok mindent nem rejthettek el előlem.
- Nem vagy olyan erős.
- Nem voltam.
- Majd meglátjuk.
Ismét csak bólintottam. Rüszti is megállt végre a szemközti falnál és rám nézett. Eltűntettem magam körül a védőburkot. Én nyertem. Egyelőre nyugton maradnak. Végignéztem rajtuk, és majdnem felnevettem. Volt idő, amikor nem arról beszélgettünk ki mikor öli meg a másikat. De végül is mit vártam, miután tényleg legyilkoltattam szinte minden ismerősüket aztán elzártam őket. Volt rá ugyan magyarázatom, de azt néha még én se hittem el, hát még akkor ők.
- Előkészíttettem nektek két szobát, egy-egy dézsa, forró vízzel. Ha kell még víz, szóljatok, ahogy a szagotokból érzem kelleni fog.
- Szívesen megnézném, hogy három év fogság után te milyen állapotban lennél.
- Ahhoz te nem vagy elég ügyes – vigyorogtam a göndörre, akinek ökölbeszorult a keze.
- Lehet, de ahhoz igen, hogy megöljelek.
Nem feleltem, csak az ajtóhoz léptem és elhúztam előtte a kezem, mire az feltárult. Kicsit meghajtottam magam és kinyújtottam a kezem.
- Parancsoljanak hölgyeim.
Valahogy nagyon nem szerettem volna egy vámpírt és egy vérfarkast a hátam mögött tudni. Addig jó, amíg szem előtt vannak. Mikor már biztos voltam benne, hogy nem látnak egy pillanatra elszomorodott a tekintetem. Gyorsan megráztam a fejem, és utánuk siettem, mielőtt felkoncolják az őreim.

Kopogtattak, majd mielőtt válaszolhattam volna az ajtó feltárult. Elmosolyodtam. Csak egyetlen ember merne így benyitni hozzám. Nem tévedtem. Továbbra is mosolyogva álltam fel a bőrszékemből, de a belépő férfi komor, dühös arca megtorpanásra késztetett. Megálltam hát az asztalomra támaszkodva és néztem a saját magával vívott harcát. Állkapcsa hol kőkeményre feszült, hol engedett egy kicsit, tekintete most nem csak íriszének színe miatt örvénylett. Néhány kósza barna tincs az arcába kúszott, amit ideges mozdulattal söpört félre. Máskor kívánatosan dús száját összeszorította, vértelen, vékony vonallá préselve. Izmos mellkasa lassan mozgott fel-alá, ahogy mély levegőkkel próbálta lenyugtatni magát. Keze pedig el nem mozdult volna kardjának markolatáról. És én ezt az elmebeteget szerettem. Nem hiába a szerelem tényleg vak. Végül felsóhajtott.
- Mostanáig reménykedtem, hogy talán mégsem teszed meg. Bíztam benne, hogy ennyire még te se lehetsz hülye.
- Hataloméhes vagyok, nem hülye.
- Stimmel. De tényleg ennyit megér neked az a szék?
Végigmértem Solont. Végül is én hitettem vele el, hogy tényleg erről szól, de azért fájt, hogy elhitte. Valahol mélyen. Ahogy már a lányoknak is mondtam, az én indokaim csak rám tartoznak. Tényleg nem bántam, hogy az enyém lesz az a szék, de ennél speciel többről van szó. Az csak az első lépés.
- Miért mennyit ér nekem?
- Az életedet és az enyémet.
- A tiédet?
- Összefutottam Nhaxrával.
Kérdőn emeltem meg a szemöldököm.
- Finoman közölte velem, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy öregen és betegen halok majd meg.
- Aham – bólintottam. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet, hogy nem szögeztem le egyértelműen, hogy ha Solonnal történik valami, azt az ő drágáik mindösszesen egy perccel fogják túlélni. Bár annyira nem lehetnek ostobák, hogy erre ne jöjjenek rá maguktól. Megmasszíroztam a homlokom és visszarogytam a székbe. Az üdvözlőcsóktól valahogy elment a kedvem. Hátradőltem a fotelben és lecsuktam a szemem. Rüsztiék addig nem fognak lépni, amíg rá nem jönnek, hol tartom a drágáikat és arra, a kastélyomon belül esélyük sincs, elhagyni meg mégannyira sem, tehát egy darabig ezzel nem kell törődnöm.

De akármeddig is forgatom a dolgokat, szükségem van egy vámpírra és egy vérfarkasra, hogy megszerezzem, amire szükségem van. És nincs még egy olyan élőhalott vagy alakváltó, aki ne próbálna azonnal megölni, amint meglát. A hírnév nehéz dolog. Szóval maradnak ők és az óvatosság. Márpedig, ha az ember két nem éppen barátságos szándékú szörnnyel áll szemben, nincs az a mértékű körültekintés, ami elég lenne. Ha őszinte vagyok magamhoz, nem tudom, le tudnám-e mindkettőt győzni. Talán igen, de a talán ebben az esetben nagyon kevés. Az egészet összegezve: a francba!
- Túl fogod élni? – hallottam Solon mély hangját, még mindig az ajtóból. Vállat vontam.
- Igyekszem.
- Ennyi? Igyekszel?
- Hazudjak? – érdeklődtem őszintén. Kinyitottam a szemem és kicsit előredőltem a székemben.
- Néha olyan jólesne, ha nem lennél ennyire átkozottul racionális! –sóhajtott fel kedvesem, és végre levette a kezét a kard markolatáról. Ez csak egyet jelentett. Elmosolyodtam, ahogy elindult felém, majd félfenékkel feltelepedett az asztalomra összegyűrve egy nagy adag papírt. Tudta, hogy mennyre utálom, hogyne tudta volna.
- Ez van, ezt húztad – vigyorogtam rá, mire könnyedén meghajtotta magát, hogy elérhessen és végigsimított az arcomon. A tenyerébe fektettem az arcom.
- Szeretnélek még többször húzni. Próbáld meg a kedvemért túlélni.
- Mióta lettél ilyen költői? Ígérem, hogy még jó sokáig nem lesz magányos az ágyad.
- Meddig?
- Amíg kordában tudom tartani Nhaxráékat.

Nem akartam erről többet beszélni. Valahogy idegesített arról fecserésznem, amit tettem és ami még vár rám. És az se volt a kedvenc beszédtémám, hogy vajon mikor kell megküzdenem a két lánnyal, merthogy meg kell, az biztos. Végtére is, valahol őket is meglehet érteni. Joggal vannak kiakadva. Solon szóra nyitotta a száját, mire megfogtam a kezét, és a ruhám alá csúsztattam. Ez valahogy mindig kellően elterelte a figyelmét. És az enyémet is.
Már ha hagyták, de mikor már éppen meglehetősen sikerült volna másra gondolnom, bőrömet egy idegen erő borzongatta végig, aminek semmi köze nem volt a mellettem lévő férfihoz. Egy pillanat alatt tértem magamhoz. Egyetlen mágikus erő volt a kastélyban az enyémen kívül és az Nhaxra vérmágiája.
-A francba! – szitkozódtam ma már sokadszorra és két másodpercen belül magamra rántottam a ruháim majd az egyik folyósóra teleportáltam magam. Nhaxra előtt már két őröm hevert, hogy holtan-e vagy csak a félelemtől ájultan azt nem tudtam. Egy harmadik meglehetősen élő viszont még a vámpír karjaiban feszengett.
- Engedd el!
A Démonasszony felém fordult, de a katona nyaka körül a szorítás cseppet sem enyhült.
- Elfelejtettél vacsoráról gondoskodni…
- Ettől még nincs önkiszolgálás –morrantam dühösen. Ezt tényleg elfelejtettem. Nhaxra körmei a katona húsába téptek. Körmei nyomán, a katona bőre felszakadt, vére vékony csíkban csordult le a nyakáról. Nhaxra a sebhez érintette a nyelvét, amitől a férfi nadrágja is átázott.

Közelebb léptem, de Nhaxra meglendítette a karját, amitől a falhoz csapódtam. Néha hajlamos vagyok meglehetősen hülyén viselkedni. Megráztam a fejem, ami végképp nem volt okos ötlet, mert a hányinger elemi erővel tört rám. Nem túl gyakran csapdostak már régebben se falhoz, és attól is már elszoktam egy ideje. Csak reméltem, hogy semmim nem tört el. Nem álltam fel, de a vámpírra néztem. Fenyegetően nézni valakire a lába előtt ülve, meglehetősen nehéz feladat, és a vámpír mosolyából úgy tűnt nem is jártam különösebb sikerrel. Sebaj legalább a katonám elengedte, bár az nem nyugtatott meg hogy cserébe elindult felém. Egy másodperc alatt húztam falat kettőnk közé.
- Tudod, hogy TÉGED nem bánthatunk – közölte erősen megnyomva a középső szót.
- A francba! – szisszentem fel és újra teleportáltam. A szobába érve nagyjából az a helyzet fogadott, amire vártam. Solonnak úgy tűnt nem sikerült felöltöznie teljesen mielőtt Rüszti rátört így félmeztelenül, állt a húgával szemben. Tudtam, hogy mesterien bánik a karddal, mégis végig futott egy karmolás a mellkasán, de azt valószínűleg a hülyeségének köszönheti. Mármint, hogy közel engedte magához a farkaslányt, csak azért mert az a húga. Naiv ötlet volt szemlátomást, bár valahol én is abban bíztam, hogy Solon emiatt kimarad a szórásból. Igaz, hogy ő tette Rüsztire a láncokat, na de akkor is. És a testvéri szeretet?
- Talán nem volt egyértelmű, hogy ha történik vele valami, akkor Cydke meghal? – érdeklődtem barátságosan miután Solon elé emeltem egy védőpajzsot.
- Mivel nem mondtad… - vigyorodott el Rüszti ártatlanul. Már-már hihető volt. Tényleg.
- Most mondom.
- Ezt inkább hagyd rám – hallottam Solon mély hangját. Szemmel láthatóan dühös volt. Na, nem mintha mostanában nem ez lett volna az alapállapota.
- Hogyne, ha rád hagyom képes vagy megöletni magad, csak azért, mert lelkiismeret furdalásod van.
- Én veled ellentétben normális vagyok, de hülye azért nem.
- Ezt egyiktőkről se lehetne elmondani – nevetett fel Rüszti. Olyan ismerős jelenet volt neki is és nekünk is, hogy szinte akaratlanul összevigyorogtunk, de egy pillanat alatt újra minden visszatért az új kerékvágásba.
- Akkor szabályt módosítunk. Solon ugyanúgy tabu, ahogy a várban lévő összes ember – fordultam az ajtót éppen akkor feltépő vámpír felé.
- Ha nem vagyok koporsóban, szükségem van vérre.
- Nekem pedig vadásznom kell. Itt túl nagyok a patkányok és az előbb mondtad, hogy tabuk.
Csak a szemöldökömet emeltem meg, a lány hangjából áradó jeges gúnyra.
- A kastély melletti erdő a tied. Felőlem az egészet kiirthatod, ha jólesik –vontam végül vállat majd a vámpírra néztem. Na ő már nehezebb tészta volt. Valahogy nem akartam mindig más embert felszolgálni neki vacsorára. Elviekben képes lett volna úgy venni valakinek a vérét, hogy nem öli meg, de megmertem volna rá esküdni, hogy most valahogy ez nem ment volna neki.
- A te gondod is megoldom valahogy.

Végül is jó pár halálra ítélt van a városi börtönben, némi kenőpénzzel annyit vásárolok ki onnan, amennyit nem szégyellek. Egy alapos fürdő után pedig már a vámpírunknak se lehet ellenük kifogása, emlékeim szerint úgyis mindig jobban szerette a bűnözők vérét. És hogy a foglyoknak mennyi beleszólása van ebbe? Nagyrészt semmi, de ha elég ügyesek még egy orgazmust is begyűjthetnek haláluk előtt.
Végignéztem a szobán. Solon az ablakpárkánynak támaszkodva a húgát figyelte, aki azonban a könyvespolcom előtt járőrözött, míg Nhaxra kényelmesen helyet foglalt a fotelomban. Néha úgy éreztem tényleg nem változott semmi. Hányszor fogadott hasonló kép mikor beléptem ide. Illetve akkor kettővel többen voltunk…
- Hát enged el őket – közölte Nhaxra hideg hangon, mire felkaptam a fejem. Tudtommal nem tud a gondolataimba férkőzni, a vámpír megrázta a fejét- Szerintem mindannyian, ugyanarra gondolunk.

Vállat vontam. Naná, hogy ugyanarra gondoltunk. Ettől én még szeretek élni és eszembe sincs régi emlékek miatt kiengedni a két srácot, hogy semmilyen adu ne legyen a kezemben. Ha majd vége ennek az egésznek… azon majd akkor gondolkodom, ha eljött az ideje. Azt meg is kéne élni. Mindenkinek, siklott a szemem Solonra.
- Én még mindig éhes vagyok –szólalt meg újra a vámpír és lustán elmosolyodott, közszemlére téve hófehér agyarait. Barna szemei éhesen siklottak végig Solonon, mire az az ökör felállt az asztal széléről és egy lépést közelített a Démonasszonyhoz.
- Na ezt sürgősen felejtsd el! –kiáltottam rá mindkettőre.
- Tudok vigyázni magamra!
- Egy lófaszt tudsz! – keltem ki magamból. Néha megdöbbent mit hisz magáról a srác. - Senki nem tud magára vigyázni, ha egy vámpír van a nyakán.
- Óvatos leszek – Nhaxra ragadozómosolya egyre szélesebb lett. A hideg végigfutott a hátamon. Láttam, hogy Rüszti is várakozóan feszíti meg az izmait. Solon észrevette húga önkéntelen reakcióját, és figyelmeztetően az oldaláról lógó színezüst kardra tette a kezét.
- Hogyne én meg kobold. Felejtsd őt el!
- Éhes vagyok.
- Ezt már hallottam – morrantam újra, majd az ablakhoz léptem és megrángattam a mellette lévő csengőzsinórt. Szinte még abban a pillanatban belépett a szobába egy hosszú vörös hajú férfi.
- Hozd ide az egyik istállószolgát.

A férfi csak meghajtotta a fejét és már ott sem volt. Sóhajtva rogytam le a fotelomba. Tudtam, hogy nehéz lesz, de lehet, hogy mégiscsak túl sokat vállaltam? Fél perc múlva kopogtattak az ajtón, ami egyetlen kézmozdulatomra feltárult. Jóképű, szőke hajú srác lépett közénk. Rüszti elfintorodott mikor megcsapta a srác istállószaga, Nhaxra azonban lelkesen előrébblépett. Csettintettem, mire a srác engedelmesen csuklott a Démonasszony karjaiba.
- Ha túlszívod, megöllek
- Szükséged van ránk!
- Nem számít, ezek az emberek bíznak bennem, nem áldozom fel őket.
- Mi is bíztunk –hallottam meg Rüszti hangját. Egy pillanatra megfeszültem, de inkább elengedtem a fülem mellett. Nhaxrát figyeltem, aki a srác nyakára hajolt. Láttam felcsillanó tépőfogait, mielőtt belemélyesztette a srác nyakába. A kölyök azonnal megfeszült, arcán a mindent elöntő kéj vonásaival hevert a vámpír karjaiban. Nadrágja szemlátomást megfeszült. Így már szinte kiegyeztem a lelkiismeretemmel. Mégis, összevont szemöldökkel figyeltem, hogy időben közbe tudjak lépni.
- Elég! –szólaltam meg halkan, mikor a férfi már kezdett túlságosan legyengülni. Nhaxra csak félszemmel villant felém, de nem eresztette a foglyát.
- Azt mondtam, elég! – csattantam fel erőteljesebben, de mikor erre sem érkezett semmilyen reakció, felemeltem a kezem. A vámpír a férfival együtt a szemközti falnak csapódott, de szerencsére a srác ütközését Nhaxra tompította. A vámpír villámló szemekkel lökte el magától az áldozatát és indult meg felém. Rüszti torkából elégedett morgás tört elő, mire Solon elém perdült. Egyelőre elég volt eggyel foglalkoznom. Összekapaszkodott a tekintetem Nhaxráéval. Vérmágiája rám nem volt hatással, évekkel ezelőtt ő tanított meg arra, hogy védjem ki.
- Tudok várni – mondta halkan. Hangja borzalmas kínokat ígért. Bólintottam. Tisztában voltam vele. Hova is sietne?

Rüszti azonban nem higgadt ilyen hamar. Ember testben, de már farkas fejjel és karmokkal állt a szobámban. Kinéztem az ablakon. Lassan ugyan már hajnalodott, de a telihold így is szembeszökő volt. Hát ezért volt ilyen nehezen fékezhető a lány. Karmai mély árkot vájtak a könyvespolcom puha fájába, majd hátravetett fejjel felvonyított és nekiugrott a bátyjának. Illetve csak ugrott volna, ha Nhaxra el nem kapja. A vámpír arca eltorzult az erőlködéstől, ahogy megpróbálta visszafogni a farkast, akinek karmai az oldalába téptek. A Démonasszony elengedte a másikat, mire az ajkait felhúzva vicsorgott közszemlére téve, hatalmas éles agyarait. Nhaxra laza tartásban, ökölbe szorult kezekkel állt vele szemben.
- Elég volt hugicám – fogalmam sem volt Solon mikor lépett közéjük, de ott állt. Ezüstpengéjű kardja Rüszti gerincénél vibrált. Ha egy kicsit is megszalad a keze, a lány örökre megbénul. És mindketten tudtuk, hogy ettől Rüszti még a halálnál is jobban fél. Csak egy pillanatig habozott, majd visszaalakult, de haragja és a dühe megmaradt. Kifújtam a bent tartott levegőt, mikor Solon visszalépett mellém.
- Nem lesznek mindig itt – morogta felém a lány, mire ugyanolyan hűvös mosollyal válaszoltam.
- Az neked lesz halálos, nem nekem.
Tulajdonképpen lassan már nem is fájtak ezek a szavak. Volt időm hozzászokni. Felvállaltam, hát most végig is kell vinnem. Végignéztem a két lányon. Rüszti szikrázó kék szeme felváltva csapongott köztem és a bátyja között. Mindketten elárultuk és neki mindkettő ugyanannyira fájt. Egy darabig figyeltem, majd gondolatban vállat vontam. Nem számít, meg tudom majd fékezni, ha arra kerül a sor, tudtam, hogy képes vagyok rá. Solont pedig ő és Cydar edzette, egy darabig ő is fel tudja tartani.
Nhaxrára is vetettem egy futó pillantást, de a vámpír nyugodtan támaszkodott neki a falnak. Sokkal türelmesebb volt, mint Rüszti, tudta, hogy eljön majd az ő ideje is. És ebben neki volt igaza.
- Most, hogy mindenki kivicsorogta magát, esetleg elmondanám, mire kelletek.

Rüszti az ablakomhoz lépett és behúzta a vastag függönyöket, amiket akkor szereltettem fel, mikor egyre gyakoribb vendégeim között jó pár vérfarkas és vámpír kezdett szerepelni. A függönyök visszafogták, a Hold hívószavát és a Nap égető fényét is. Mikor ezzel végzett, a szoba másik felébe lépdelt, és letelepedett az egyik ott elhelyezett bársonnyal fedett szalmazsákra és maga alá húzta a lábait. Mellettem Solon a lányra mosolygott. Olyan ismerősen meghitt volt a sarokban kuporgó folyton hintázó lány, hogy nem tudta visszafogni a testvéri érzéseit. Leültem az asztalom mögé, és a tenyerembe temettem az arcom. Mit mondjak el? Mit mondhatok el?
- Mennyit tudtok a Hetekről?
- Hét mágusrend vezetőit hívják így. Ők a mágusvilág, sőt gyakorlatilag az egész Világ vezetői. Bizonyos kereteken belül –tette hozzá a végén a Rüszti. Na igen nem is ő lenne, ha nem szúrná bele, hogy a Farkasok autonómak. Meg persze a vámpírok is, hogy is fogalmazott a göndör, ja igen: bizonyos keretek közt.
- Az ő vezérük akarok lenni.
- Benne vagy a Hetekben? –lepődött meg Rüszti. Félrehajtott fejjel néztem rá, majd elmosolyodtam és felemeltem a kezem, amin ott ragyogott az ezüstbe foglalt obszidiánkő.
- Mióta?
- Azóta – fagyasztottam meg egy pillanat alatt a hangulatot. Hátradőltem a fotelben.
- Tudtommal évszázadok óta nincs vezérük. –akadékoskodott tovább a vámpír.
- Így van. Mivel ahhoz, hogy az élükre kerülhessek, elsőnek meg kell szereznem valamit, amivel biztosítom a jogot arra, hogy kihívjam őket és utána…
- Meg kell ölnöd mind a hetet? –vágott a szavamba a göndör, mire megvontam a vállam.
- Nem feltétlenül, csak ha nem ajánlják fel a szolgálatukat.
- Ennek mennyi az esélye?
- Elenyésző.
-És annak, hogy te nyerj?
Ismételten nem feleltem, csak elmosolyodtam és megsimogattam az ujjamon lévő gyűrű kövét.
- Fogalmatok sincs hova fejlődött az elmúlt években –felelt helyettem Solon és hangjában elfojtott szomorúság csendült. Igaza volt. Mikor utoljára láttak én voltam a leggyengébb közülünk. Fizikai erőm nevetséges volt az övékével szemben a mentális pedig, hát az is hagyott kívánnivalót maga után. Mikor azonban rábólintottam erre az egészre, olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, amiről addig álmodni se mertem. És én kihasználtam mindegyiket.
- Lesz alkalmunk kipróbálni – vigyorodott el Nhaxra, mire a tekintetünk újra összekapaszkodott. A vámpír íriszének mélyén fellángolt a sárga láng, majd gyorsan ki is aludt. Csak egy dologban lehettem biztos, ezek után még óvatosabb lesz. És, hogy én még inkább nem akarom megtudni, hogyan akar bosszút állni. Rüszti széttépne ez világos, de lehet, hogy inkább azt választanám.

- Mit kell megszerezned? – ugrott vissza Rüszti. Elkomorodtam. Na ez volt a kényes pont.
- Az Éj Kövét.
- Hogy mit? – nevetett fel Nhaxra. Elhúztam a szám. Hát valami hasonlót vártam tulajdonképpen. Megdörzsöltem a homlokom, és Rüsztire néztem a lány kitágult szemekkel döbbenten meredt rám.
- Kezdem megérteni miért nincs nektek vezéretek. Melyik épeszű vámpír vagy vérfarkas segítene megszerezni egy ilyen nagy erejű mágikus tárgyat, azért, hogy utána igába hajtsa a népét?
- Hát például ti.
- Azt lesheted!
Tényleg nem kéne egy vérfarkast teliholdkor hergelnem. Utálnám újrarendezni a szobám.
- Lassítsatok – emelte fel Nhaxra a kezét. - Egész pontosan mi ez?
- Az Éj Köve ennek a világnak az egyik legnagyobb hatalmú tárgya, de a megszerzéséhez, a sötétség gyermekeinek legalább két különböző tagja kell, meg egy varázsló természetesen. Az a mágus, amelyik uralja a követ, mindkét segítő nép erejét megkapja.
- Ez azért nem pont így van. A kő megszerzéséhez valóban kell három különböző faj, de távolról sincs ekkora ereje. Gyakorlatilag semmilyen ereje nincs. A kő csak egy státuszszimbólum semmi több. A két faj meggyőzése általában elég nagy feladat ahhoz, hogy már az se sikerüljön, ezért ha mégis, méltóvá válsz arra, hogy kihívd a többieket. De ha őket elintézem, nos akkor tényleg nem állhat meg előttem senki. Vagy éppenséggel semmi.
- Te teljesen hülye vagy, ha azt gondolod, hozzásegítünk, hogy hatalmat kapj a népeink fölött.
Vállat vontam.
- Miért mit gondoltatok mihez kelletek?

Rüszti felmordult, ujjai immár ismét karmokban végződtek és lassú vadászó léptekkel megindult felém. Álltam a tekintetét, majd egy képet küldtem az agyába. Egy meglehetősen döglött fekete farkas képét. A göndör megtorpant, majd megrázta a fejét, de a szeme továbbra is zölden világított, mint a vadászatkor.
- Nem hiszek neked.
Meghökkenve néztem a vámpírra, és reméltem kifejti mire gondolt.
- Nagyon jól tudod, hogy csak addig segítünk, amíg Valoék a kezeid között vannak. És azzal is tisztában kell lenned, hogy amint a népünk között leszünk újra, már nem tarthatsz vissza.
Bólintottam.
- Tehát nagyjából fél napod lenne kiélvezni a hatalmad, mielőtt megölünk. Emiatt még te se kockáztatnál ennyit.
Elmosolyodtam és bólintottam. Igaza volt és furcsa mód megkönnyebbültem, hogy rájött, de nem hagytam, hogy meglátszódjon rajtam.
- Mi van még mögötte?
Hüvelykujjammal az ajkaim ütögettem de nem feleltem. Nhaxra közelebb lépett hozzám, mire felcsaptam egy mentális védőfalat, hogy ne érezhesse meg az érzelmeim, vagy azt, hogy igazat mondok-e.
- Valóban nem csak a hatalom a célom. De, hogy mi még, az nem tartozik rátok.
Most Solonon volt a sor, hogy előrébb lépjen. Mit lépjen, ugorjon! Szinte felrántott a székből és a falnak nyomott. Szemei szikráztak a dühtől.
- Mit titkolsz előlem? – fájt, ahogy szorított és ez valószínűleg az arcomon is látszódott mégsem engedett el. Lehunytam a szemem, mire újra kinyitottam íriszem feketén izzott. Solon keserűen elmosolyodott.
- Azt azért továbbra sem hiszem el, hogy engem bántanál, de hazudtál nekem.
Gyorsan pislogtam párat, hogy eltűnjön a mágia a szememből. De jó, hogy legalább ő azt hiszi, nem tudnám bántani. Néha még én is megijedek magamtól. Ha valakinek akkora hatalma van, mint nekem, illetve nekünk, futott végig a szemem a két lányon, az bármire képes. Nincs, mi visszatartsa.
- Nem hazudtam.
- Mi a célod?
- Hogy a Hetek feje legyek.
- Rohadj meg! –sziszegte halkan, majd szinte ellökött magától és néhány gyors lépéssel elhagyta a szobám. Összerezzentem a becsapódó ajtó hangjára. Körmeim a tenyerembe mélyedtek, ahogy rézkilincset bámultam, remélve, hogy visszajön.
- Nahát, ezek szerint mégsem tartasz mindent az irányításod alatt.

A göndör megjegyzése volt az utolsó csepp a pohárban. Szemeim újra izzottak, ahogy a farkas felé fordultam, aki morogva fogadott. Kezei karmokká alakultak, pofája megnyúlt, fogai elővillantak, alakja meggörnyedt a kibukkanó izmoktól. Erőm a tarkómat bizsergette könyörögve, hogy engedjem szabadon, és én szerettem volna, annyira nagyon szerettem volna. Előrébbléptem, mire a farkas szeme megvillant és nekem ugrott. Egyetlen mozdulattal akasztottam meg és csaptam neki a falnak, majd eléléptem és ökölbeszorítottam a kezem. Rüszti fuldokolni kezdett, szeme lassan visszakékült, mire észhez tértem. Visszaléptem az asztalomhoz és elrántottam a függönyt, majd szélesre tártam az ablakot. A kinti hűvös levegő elsöpörte a maradék feszültségemet is.
- Segítened kellett volna! – mordult fel Rüszti a szoba sarkában továbbra is mozdulatlanul álló vámpírt. Nhaxra vállat vont.
- Nem játszom Valo életével. És úgysem ölt volna meg. Kellesz neki.
Némán álltam és hátat fordítottam nekik, a lassan kelő napfényében életre kelő kertet bámultam. Előrébb hajoltam, ahogy a kert végében mozgást vettem észre. Alig kivehető fekete folt a szürkületben. Nem kellett hozzá a mágiám, hogy tudjam Solon gyakorlatozik odakint. Döntöttem. Ő is jön velünk, nem számít, mekkora árat kell ezért fizetnem. Már éppen visszafordultam volna, mikor egy koromfekete holló szállt a teraszomra. Lábára egy erősen cifrázott bőrtok volt kötözve. Kinyúltam a madár felé, mire az a karomra szállt, karmai a húsomba mélyedtek, ahogy leszedtem róla a tasakot, majd elhessentettem. Kigöngyöltem a papír fecnit és végigfutottam az apró betűs üzenetet. Elsápadtam a soroktól. Vettem egy mély lélegzetet és lángra lobbantottam a papírt a kezemben. Nincs időm várni, nincs időm megvárni, míg a két lány legalább annyira lehiggad, hogy tényleg segítsenek hátráltatás helyett. De ha nincs, hát nincs.
- Holnap alkonyatkor találkozunk ugyanitt, és este indulunk – nem fordultam vissza, de hallottam, ahogy elhagyják a szobát, csak ekkor rogytam le az asztalomra és temettem a kezeimbe az arcom. Mi a túróra vállalkoztam?
Hasonló történetek
6738
A reggeli Nap bevilágította dzsungelt. Szeptember volt, de itt semmi jelét nem látták az ősznek. A nappali virágok lassan kinyíltak. Állatok lepték el az erdőt. A sziget erdejében egy kisebb sziklás területen a különítmény tagjai ébredeztek...
6848
A Halál-sziget egy erdei tavánál egy húsz éves fekete hajú amazon lány és egy huszonöt éves magyar fiú fürdött. Bár ezt inkább nevezhetném „hancúrozásnak” mint fürdésnek. A fiú átölelte a nála húsz centivel alacsonyabb amazon lányt és megcsókolta...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

Mirrmurrka ·
királyos.
kedvemre vannak az efféle történetek.
jöhet a többi.
10 10

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: