Álmomban már láttalak

Az első emlékem....
1974- ben történhetett. Öt éves lehettem... Nyurga, mindenre kíváncsian figyelő, érdeklődő, hosszú barna hajú cserfes kislány. A kis Jézus születését vártuk, vágytuk...Mamival, ketten bandukoltunk a Premontrei templom felé. Mami már akkor sem volt fiatal. De gyönyörű volt. Magas, egyenestartású, halk szavú, csupa meleg lélek. Kalapja alól kikandikáló ezüstös fürtjei, versenyt táncoltak a hópihékkel. Az éjféli misére tartottunk...Csodás éjjel volt. A világoskék egyujjas kötött kesztyűmet viseltem, amire egy csodálatos katicabogár volt hímezve...Boldog voltam. Az utat, fehér, sziporkázó, friss hó fedte. Az utcai lámpaoszlopok fénye, sziporkázó táncot lejtettek a hótakarón.
A templom csendes melegsége, áhítatot sugárzó hangulata mindig rabul ejtette szívemet, lelkemet. Mindig ugyan ott foglaltunk helyet...A bal oldal ötödik padsorában....Persze, az is előfordult, hogy néha már foglalt volt...Akik nem ismerték nagyit, mert csak karácsonykor jutott eszükbe a... hitük. 
Ilyenkor, csendben tudomásul vettük a helyzetet és letelepedtünk oda, ahol még volt szabad hely.
 
Nagyon élveztem minden pillanatát a szertartásoknak. Már akkor tudtam az egyházi énekeket, amit teli torokból énekeltem mindig.
Egyszóval, nem csak karácsonykor, hanem év közben is mindig szívesen mentem Mamival misére.
 
1979-ben anyám lakást kapott egy másik városban...arról volt szó, hogy csak elmegyek megnézni és visszamehetek az én édes Mamimhoz....
 
Sajnos az élet nem így akarta....meg anyám sem....a családi pótlék szava, szaga erős volt....Így csak a hétvégéket, az iskolai szünidőket és a beteg napjaimat tölthettem otthon a Mamival...valljuk be, elég sokszor.
Akkor rengeteg alkalommal láttam álmomban a Szűz Anyát...Anyám nem volt vallásos sem...
 
Anyám? Hogy milyen volt?
Szép volt...
Kegyetlen volt...
Hideg volt...
Számító volt...
 
De kit érdekelt, amikor ott volt nekem a Mamim? Ott volt nekem a Szűz Anya? 
 
...akkor sokszor megjelent álmomban...Boldog voltam. 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mesélj...
 
 
...megint bántott...megint megvert...fakanál, vagy vasalózsinór...csak sírtam...csak sírtam belül, magamban...vágytam arra, hogy Mami átöleljen, vigasztaljon, kézen fogjon és elvigyen a templomba, hogy ott békére leljek...
 
 -...álmomban már láttalak.... – szóltam a Szűz Anyához....
...mintha válaszolt volna...vagy csak úgy éreztem? Melegség öntött el. Vigasztaló szemeivel, szinte simogatott. Mamim ott ült mellettem. Ránéztem óvatosan, hogy vajon, Ő is látja e? Szerintem...látta...
 
Nem éreztem izgatottságot, sem félelmet...oly természetesnek tünt, hogy a két szeretett ember mellettem van és vigasztal...ki így, ki úgy...
 
–...álmomban már láttalak... mondtam magamban...közben pedig néztem a Szűz Anya békét, szeretetet sugárzó arcát.
 
– Mesélj. Mond el mi bánt. – mondta.
Hirtelen, nem tudtam, mit mondjak...szabad panaszkodni?Akkor már tíz éves voltam. Mit mondjak? Nem mondhatom, hogy milyen az anyám...mégis csak az anyám, akármilyen....szégyeltem is, amit velem művelt...
Hallgattam...Kívül, belül...hurkákkal a hátamon, bánattal a lelkemben...
 
...álmomban már láttalak...
 
De Ő, megértett akkor is...Nem szólt...de megértett. Éreztem, hogy hozzámér lelke minden erejével. Úgy éreztem, hogy nincs nálam boldogabb gyerek a világon.
 
Nem beszélhettem senkinek ezekről az álmokról. Akkor olyan világ volt, hogy nem lehetett. Egyedüli cinkostársam a hitemben, az én drága Mamim volt...
 
Álmodtam...álmodoztam...álmodoztam?
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Isten báránya
 
Ki vagyok én? Lehetek én is az Isten báránya? Ha én is Isten báránya vagyok, miért nem bégethetek hangosan? Ha Isten báránya vagyok, miért nem értik, miért nem fogadják el az emberek, hogy én az vagyok?
Miért néznek cinikusan, gúnyolódva?
 
Még mindig...
 
Több, mint 41 év elmúltával is...
Nem tudják, hogy az anyák is lehetnek szentek? Nem értik, hogy miért bocsájtasz meg, ha valaki verbálisan bánt, vagy becsap...Miért jársz templomba?
– Hülye vagy... – mondják...
...igen...lehet, hogy hülye vagyok, de boldog hülye...
 
...álmomban már láttalak...
 
...persze...néha vannak kirohanásaim...de kinek nincs?
...néha meggondolatlanul cselekszem... de ki nem?
...néha, fejjel megyek a falnak...
 
Te megértesz...Nem kérdezel, nem válaszolsz hangokkal, mégis irányt mutatsz...
Jó nekem...biztonságot ad és lelki békét, amikor látlak...
Hol?
 
Hát mindenhol.
Képeken, szobrokon, templomokban, a férjem szemében, a kislányaim szemében, az unokám szemében...és ez egyetlen, megbízható, állandó helyen, ahol csak én láthatlak mindig....álmomban...
 
Akkor én is Isten báránya vagyok?
 
 
 
Ha szomorú vagyok, ha beteg, ha úgy érzem, valami vélt, vagy valós igazságtalanság történt velem, mindig ott vagy...
 
Most már huszonkilenc éve a Mamimmal együtt látlak az álmaiban...
 
Gyengédségetek, szeretetetek folyamatosan velem, velünk van.
Jó nekem.
Már egy ideje, jó ideje...angolul hallgatom a miséket... Nem tudom megszokni...
Mindig magamban, magyarul mondom a Mi Atyánkat...
Az Isten bárányát...
Sőt...itthon, ha egyedül vagyok, orgonán kísérem magam és hangosan énekelem...
...Isten báránya....Te elveszed a világ bűneit...
 
Akkor olyan jó nekem...de olyan jó...
 
...mert álmomban...már láttalak...