Történetek

Bizonyos szövevényes történések, melyeket mégoly tiszteletreméltó elnevezéssel kell hogy illessünk, elnémulnak; mások ellibbennek; didergőzve fölmagasulnak. A jázmin illata – víz az éj s a kavicsok közt – a földre bocsátja hódolatát; míg a hegyoldal birodalma nyüszít s tombol, a szarvasok bájai keccsel fulladoznak s enyésznek el...

Szaddam és hű emberei elégedetten jöttek elő rejtekhelyükről a sötétségbe! A győzelem napóleoni ábrázata uralta arcukat! Tervük az volt, hogy ellentámadásba lendülnek, partraszállnak Amerikában, végső megsemmisítést mérnek a gyűlölt amerikai népre! Megalázzák és tönkreteszik a maradék önbecsülésüket! Azonban soha nem látott kép fogadta a bunkerból előjövő vezéreket!...

E fiatal leány, sudár tagokkal és borzongón kék szemekkel, ős Mezopotámia szülötte – a Múzsa.
E sötét ifjú – ki ganümédeszi tökélyből meríti ihletét – s tisztelője valamiféle kicsapongásnak, a romlott méltóságnak – az angyal.
Úgy van, bizonyára angyal, gyönyörű angyal, a végtelen síkok és galamb lepte földségek vándora, a Múzsa védelmezője...

Ó, a bárány! A rózsás mellek, verejtékes, sárgán izzó szemek! A holdak! Kínzóan szép testek, a vámpír lakomája, aki a Géniusz!
Menekülni! Őrjítő leheletek nyomomban, a város éjszakái. Én, aki bizonnyal elfeledtem az erdők nyugalmát s a vidék csendjét, engem ki kárhoztathat arra, hogy a rémülettel felfalasson? – menekülni!...

A mangalicák, akikre az Eu-s szabályok nem vonatkoztak mivel Hungarikumnak lettek minősítve, a Világörökség részét képezték itt hallottak arról először, hogy a nyugati disznók nem esznek moslékot. Játékot kapnak. Klimatizált ólakban élnek és televíziót nézhetnek. Az ő ridegtartásuk balkáni állapotokat tükrözött. Sebtében megalakították a Magyar Mangalicák Szövetségét (M: M: Sz), vezetőjüknek egy hároméves kant választottak Hurka Benőt. Személyében egy a sertések érdekeit képviselő radikális...

Különös regények íródtak azokban az időkben, mikor még kietlen volt a föld, s liánok sem lengtek alá az őserdő fáiról. E távoli emlékezet vásott fogakkal mart belé egy nap. Elveszítve szerettei kegyét, asszonyai gyöngédségét, az öröklétet kapta osztályrészül. Eltorzult arccal, vicsorogva szelte a dzsungel alaktalan éjszakáit. A napvilágot nem szenvedhette, a fény megölte, rothadása megviselte volna… de elrejtették!...

Hirtelen halál kúszott végig a tájon. Nem lehetett látni, csak érezni, behatolt az elhagyott üregekbe, barlangokba, végigkarcolta a fák leveleit, és felkavarta a száraz homokot.
Fájdalmas, üres érzés követte. Mintha sose jönne új hajnal, mintha az éjben sose gyúlnának csillagfények, mintha sose kelne fel újra a Hold.
De a halál megállt, és testet öltött, egy fiatal, vékony lány testét...

Ez itt a város, benne félszegen ődöngő pár a szeretet burkában. Gőzölgő fénygömbök ívet vonnak a tornyok és a park ágyásai között. A kelyhek és a tulipánok - szökellő vágyak, a délelőtt csókjai talán? - a lávaöblöket ringatják, míg vaksi tengerszemek az achát és az olaj színeiben fortyognak...

Mikor kicsi voltál, nem törődtél a magánnyal. Persze nem is törődhettél vele, hisz egy három éves emberke a játékai között egy felépített és népes világban mindent megtalál. Szüleid mindig későn értek haza, este már nem találkoztál velük. Reggel sem, hisz mire apró szemeid kinyitottad, már rég nem voltak otthon. Csak hétvégén láttad őket, akkor mindig korábban végeztek. Próbáltak neked mindent megadni, de ilyen időbeosztással ez lehetetlen volt. Egy kolonc voltál, egy fölösleges teher...

Amiben van is valami, hisz olyan ez a beigli, mint a novemberben kivágott luc, mire a szobába, vagyis az asztalra került, egyformán hullatja magát, ki levelét, ki morzsáját.
A gondos asszony tehát beiglit süt, mégpedig Szenteste délelőttjén, hogy a kelt tészta illatában díszítsük a fát, ami magától persze nem öltözik, segítenünk kell neki, és amire a férfi már nem ér rá, hisz ő a dermesztő hidegben megfaragta a fa törzsét, talpba erőszakolta, becipelte és kikötötte...