Vike adatai

csak egyszer múlt valami
és már vissza is jött
rámköszönt de tovább is állt
és mindent elvitt ami szép volt
és egyszer jó ...

nem vársz már senkire
csak elindulsz egymagad
álnok és szennyes utakon
csak te jársz már egymagad
pillanat…

...aztán mégis hagyod őket elfutni
de nem töröd el a láncukat
gonoszul erősen tartod őket
és hagyod hogy ne hagyhassanak el soha már

Egy nap jó lenne megtalálni – mondta mindig. Megtalálni? Miért, elveszett? De igaza volt, sokan elvesztették, és most még csak nem is keresik. Pedig, ha tudnák, hogy mi az, akkor lélekszakadva rohannának ki a házukból, ki a rétre, vagy az utcára, vagy az állomásra, vagy valahová, ahol sejtik, hogy lehet, hogy megtalálhatják, mert így, hogy nincs meg, hogy elveszett, így nem is tudják használni, pedig szükségük lenne rá, de ők ezt még mindig nem tudják, mert már nincs, aki megmondja nekik......

sötét szobába bezárkózni
meghalni az első csóktól
de nem fog megcsókolni senki
mert mindenki elhagyott...

Írt, fáradtan és félve. Írt, és ujjai közül aranyló vonalak kúsztak a papírra, betűkké alakultak, szépen, sorban. De aztán elmúlt a ragyogás: a szavak fekete árnyként díszítették a papírt, a nyomukban életre kelt a Sötét, behálózta a szobát, kisurrant az ablak résein és ellepte a világot...

jéghideg veremben
halálnak torkában egyedül
hívnak kintről
de Ő nem enged...

Hirtelen halál kúszott végig a tájon. Nem lehetett látni, csak érezni, behatolt az elhagyott üregekbe, barlangokba, végigkarcolta a fák leveleit, és felkavarta a száraz homokot.
Fájdalmas, üres érzés követte. Mintha sose jönne új hajnal, mintha az éjben sose gyúlnának csillagfények, mintha sose kelne fel újra a Hold.
De a halál megállt, és testet öltött, egy fiatal, vékony lány testét...

Sok ezer éve vártam rád
És te nem jöttél
De most itt vagy
És éj lett éj...