Történetek

A nő ujjai írni kezdtek a leheletétől bepárásodott üvegen. Kecsesen formálta a betűket. Tejfehér arcán halvány pír jelent meg és egy mosoly. Ajkába mélyesztette fogait, amikor a feliraton megcsillant egy autó fényszórója. A víz vérré változva folyt le és elmosta a feliratot az üvegen, de a nő szívébe beleégett: a bosszú...

Gina halála után két évre szülei úgy döntöttek: gyereket vállalnak. Sikerült is. Megszületett Georgina, aki hajszál pontosan olyan volt, mint a nővére. Apró, göndör barna tincsei és zöld szeme pont Fanniénak képmásai voltak. Ám ez szüleit nem zavarta, tán így úgy érezték mégiscsak velük van a megboldogult lányuk. Ahogy teltek-múltak az évek, a két lányról, ha fotót mutattak, nem lehetett megkülönböztetni őket. Gina 12 éves korában kérdezősködni kezdett nővére haláláról, életéről...

Írt, fáradtan és félve. Írt, és ujjai közül aranyló vonalak kúsztak a papírra, betűkké alakultak, szépen, sorban. De aztán elmúlt a ragyogás: a szavak fekete árnyként díszítették a papírt, a nyomukban életre kelt a Sötét, behálózta a szobát, kisurrant az ablak résein és ellepte a világot...

Hirtelen újabb robbanás hallatszott és a mentőcsónakok lángolva zuhantak a vízbe a szénné égett utasokkal együtt. A másik oldalon lévő mentőcsónakok használhatatlanok voltak ugyanis mindegyiket, amelyet leeresztettek beszippantott a hatalmas hajócsavar. A kapitány a legközelebbi szárazföld felé fordította a hajót és teljes sebességre kapcsolt. Ám a hajócsavar alig egy kilométer után kiemelkedett a vízből így a hajó nem volt képes tovább haladni. A négy arab hajó hamar körbevette a lassan...

Hajamon némi zselé, némi hab (válogasson majd, melyik tincs kell neki), állam alatt parfümillat. Soul – ez a neve. Úgy, mint: lélek. Hát, lelkem, az van. Hajnali fél háromkor kimenni a templom elé…
Tudtam egyébként, hogy nem fog jönni. Túl szép lett volna – csakhogy ne legyek közhelytől mentes. És ugye, milyen érdekes, hogy a romantikától csak egy hajszál a röhej?...

- Hát elég vidám csajszi vagy.
- Eltaláltad! Nagyon okos vagy. Mi a nevem?
- Hm... nem tudom! Lennél szíves elárulni?
- Nem!
- De rendes vagy. Oké akkor, a nevem Gergő, és kíváncsi vagyok. A nevedre.
- Na jó! Zsófi vagyok..
- Szép a neved..

- Sírj csak, sírj. Azt hiszed, azzal minden meg van oldva: azt hiszed, ha sírsz nem vagy már többé "senki"? Pedig az vagy és mindig is az leszel. Nézz magadra: ki vagy te? Az égvilágon nem vagy te senki... Egy szánalmas alak vagy...
- Hagyj békén!
- Ugyan kérlek! Mégis mit gondolsz, mi lennél, ha én nem lennék? Egy még nagyobb senki...
- Nem igaz! Tudod mi lennék, ha te nem lennél? Egy rendes, tisztességes, szeretetreméltó ember... Te vittél bele ebbe a pokolba,...

- Mi az, amit látnom kellene, Lamont?
Az ifjú formázó anélkül, hogy mentorára nézett volna, előremutatott a tengerre. A háborgó tengeren, egy ponton mintha nem lettek volna hullámok. Ott mintha a tenger vize valami kocsonyás, sötét, lassan lüktető, örvénylő anyaggá állt volna össze. Ha jól megfigyelték, még apró kavicsokat is észre lehetett venni benne. A lassan úszó valami megtörte a hullámokat.
- Elkezdődött!...

A lovag egy dombtetőn állva figyelte a csata utáni mozdulatokat. Sisakját levette, hogy a lenyugvó nap felől fújó szél felszáríthassa harc közben patakokban folyt verítékét.
Nem volt kedvére a csatározás. Ellenezte az erőszakot. Szeretett városának védelmében csatolta újra övére az évekkel ezelőtt letett kardját, mely most ismét tokjában pihen a támadó ellenség vérével színezve. Most csend volt. Fájdalmas szótlanság. Még fülében cseng a nemesacél fegyverek csattogása, a katonákból...

- Ember! Ismerd meg szíved, ismerd meg, hogyan működsz, s ha rátalálsz, ki vagy, már nem szűkölködsz, nem fogod hinni, hogy Júlia, ki kell, ha a Nap egyszer benned felkel, Júlia lesz minden, mit látsz, az egész világ megszűnik nem Júlia lenni, igaz, akkor nem így fogod hívni...