Történetek

Valahol mélyen hitt benne, hogy egyszer megtalálja szíve igazi választottját, de nem siettette a dolgot, csak nyitott szemekkel járt a világban, hátha valahol végre felbukkan a „nagy Ő.” Azután egy csendes unalmasnak induló tavaszi délután, mikor éppen kipihente fáradalmait a délelőtti munka után, kezeit zsebretéve csatangolt a város kis utcáin, történt valami. Unottan nézegette a sivár kirakatokat, szinte belefeledkezett az egyik műszaki cikkeket árusító üzlet kínálatába. Mire tekintetét...

- Most légy nagyfiú! –Felhúzta Soulness a karjánál fogva, és belevágott a hasába. A gitáros felordított fájdalmában és ismét a földre hanyatlott. Mindenki a verekedés köré gyűlt Mia is észrevette a változást, és odasietett. Átverekedte magát a tömegen, és felsikoltott. Soulnesst látta, ahogyan fájdalmasan fetreng a földön, a hátán egy erős izmos férfi lábával.
- Nem bírsz felállni? Segítsek!? – A férfi felhúzta Soulness karjait, miközben még erősebben rátaposott.
- Ne! Hagyjátok...

A pilóta nehezen mászott ki a füstölgő roncsból, de tudta, csak így van némi esélye, arra hogy életben maradjon. Mikor kiért, neki támasztotta hátát a gépének és a földre csúszott, letépte sisakját, és mélyet lélegezet a friss levegőből. Igazi felüdülés az újra használt oxigén után. A nagy levegővételkor felszisszent, csak most vette észre a sebet, mely a mellkasát csúfította. Az égett szélű, szakadt ruhán át a sebbe nyúlt, s mikor kihúzta kezét, a lenyugvó nap sugarai megcsillantak a...

Nem csobog. Nem csöpög. Ki kéne mondani: tényleg gyönyörű. Nem a megvilágítás. Nem a helyzet. Nem a ruhat eszi az embert. Szóval egyszerűen szép. Semmi körülmény - pedig rágörnyed zöld szemeivel - szinte égetőek - szóval a spirál lapon fölégörnyed, mintha már a kor kijátszotta volna, vagy csak a Coraz mi meglátszik szépségén. Nem bókolok - mostanság már azt sem szabad...

- Mióta tudod, hogy ebben a betegségben szenvedsz?
Soulnesst hirtelen érte a kérdés. Mint a hidegzuhany…
- Miért?
- A saját halálodat akarod?
Soulness meglepődött a hangnemen, Mia türelmetlen volt, és haragos.
- Nem…
- Akkor miért nem mondtad el?
- Nem akartam hogy bárkinek is a terhére legyek… nem szeretem ha segítenek…

Én ekkor nem bírtam ki... -velünk is azt akarja tenni, mint a két házaspárral... de én nem hagyom...- gondoltam és egy ugrással ott termettem a számszeríjnál /akkor életemben nem lőttem olyasmivel.../ Amint felvettem becéloztam a feltehető gyilkost... Lőttem, és talált... átszúrtam vele a nyakát... reszkettem... minden bajom volt... nem tudtam elhinni, hogy azt tettem... elvettem egy ember életét... azzal próbáltam meggyőzni magam, hogy csupán egy álom mindez... csak egy rossz álom......

Mindent bele - ordítjuk mikor szurkolunk. Na most megosztom a Nagyérdeművel mi is az a minden, amit egy ilyen igazi mindent belénél lehet gondolni...

Elgondolkodtam. Azon, hogy vajon miért történt ez az egész, ez a 3 év...? Miért volt annyiszor rossz nekem, miért kellett ilyen hamar felnőnöm? Aztán megállok a kérdések feltételében, és felteszek egy más típusú kérdést! Miért kérdezgetek én ilyeneket magamtól és Istentől? Aztán rájövök... azért mert bánt, hogy nekem így kellett felnőnöm, én nem így akartam...

- Miféle virágok ezek?
- Temetővirág. Gondolom a neve logikus számodra. Azt mondják, a halottak testéből táplálkoznak, de ehhez a sírokon kéne burjánzaniuk, nem pedig azoktól minimum 2 méter távolságban. Felvetődött az is, hogy a légkörből táplálkoznak, de szerintem ez baromság, gondolom, joggal. Igazából racionális magyarázatot nem találtak még rá, és valószínűleg nem is fognak...

Megvan - kiáltok halkan az oximoronok királynőjében. Sorra veszem belsőségeit. Ugye a méhéből indulok, de nem kifelé a napvilágra, hanem a belek útján befele. Bele fele, hol belefele tömi a perisztaltikus mozgást végző gyomor és nyelőcsöve az élelmiszerek gyömöszölését, pedig még mindig csak a felét látom a belének, vagyis a belének a felét, hogy belefele nyílik ki a bele fele. Mármint a másik fele, nem ez, nem az, hanem az ottani. Vagy ez már a harmadik fele? ...