Az éjszaka teremtménye II. - 3. rész

Másnap kora reggel Tomi úgy ébredt, mintha a tegnap estét csak álmodta volna. Egy ideig azt is hitte, ám nem magától ébredt fel, hanem telefonja csörgésére. Kómásan felkelt az ágyból és az asztalához ment:
- Igen? - vette fel.
- Helóny! - csak egy valaki szokott így köszönni neki, Andris.
- Helóny! - lepődött meg Tomi.
- Megnézted már, hogy vannak nyomok nálatok? - érdeklődött a fiú.
- Nem.
- Nem is kell. - mondta nyugodtan.
- Mi van? Miért nem? - nem értette az egészet, még igen álmos volt, de barátja hangja igen furcsa volt.
- Igazad volt. Tényleg nem képzelődtél tegnap éjjel. - ahogy ezt hallgatta Tamás annál feszültebb lett. - Az Anikó, tudod, az Isti anyja, felhívott nem rég minket, hogy egy ember talált egy összetört motort és egy széttépett holtestet a Szőlőhegyre vezető domb alján. - Tamás sejtette mit fog barátja mondani, a lehető legrosszabbat, amire számított. - A szerencsétlenül járt férfi az Isti volt.

- Jaj ne. - nyögte ki alig hallhatóan.
- Állítólag egy állat tette, úgy szét volt tépve, alig maradt meg belőle valami. Mi tudjuk, hogy milyen állat volt ez! - mondta halkan és nyugodtan.
- Sajnálom.
- Te ne sajnáld. Te ne! - szólt rá. - Nem tehetsz semmiről, mindketten tudjuk, hogy az a dög volt az.
- Igen. Más nem lehetett.
- Levágjuk a fejét, akkor majd nem fog föltámadni! - emelte fel a hangját. Bántotta a dolog, hisz a rokona volt és most már ő is érezte azt a gyűlöletet, amit Tomi a farkasember iránt. - Ha kell, földaraboljuk oké?
- Meg lesz. - bíztatta barátját. - Te, figyelj! Hogy érzed magad fizikailag?
- Elég szarul. Marha rosszul ébredtem, fáradt vagyok és igen lázas.
- Akkor csak pihenj. Én ma elmegyek és megbizonyosodok, hogy tényleg visszatért-e ez a mocskos dög.
- Hogyan? - érdeklődött.
- Megnézem, hogy üres-e a lyuk ahova temettem.
- Jó, de valószínűleg az lesz.
- Tudom, de látnom kell. - erősködött.
- Oké. Hívj fel, ha visszajöttél!
- Persze. Pihenj addig és nyugodj meg. Próbáld meg elfelejteni kicsit Istit.
- Megpróbálom. Helóny!
- Helóny!

Tamás nem is késlekedett sokat, ez a hír őt is megdöbbentette, pedig várható volt. Gyorsan megreggelizett és átöltözött, majd felvette kabátját és bakancsát. Mikor kiment körülnézett, de nem látta a szomszédjait, hogy kint lennének az udvaraikban, a testvére, mert csak ő volt otthon, szülei dolgoztak, aludt még. Így szabad út nyílt számára, hogy újra átmássza a kerítést a kert végében és elinduljon a szántóföldek felé.
Sokkal gyorsabban odaért, mint utólag, már annyira megjegyezte merre kellett menni, hogy előbb ott volt, mint gondolta. Viszont már távolból is látszott, hogy felbolygatták a gödröt, ahova a dögöt temette. Mikor odaérkezett, jobban szemügyre vette a lyukat, ám egyértelmű volt, az éjszaka teremtménye visszatért. A tetem sehol sem volt, viszont lábnyomokat talált a fiú. Nagyok voltak és nem csizma vagy bakancs formájúak, hanem pont olyan, amilyent először látott még meg Tomi, a kertjük végében.
- Ez nem lehet igaz. - mondta maga elé.

Még dél előtt visszaért, mielőtt anyja megjött volna a munkájából, de Vera már a nappaliban nézte a tévét. Kicsit megijedt, hogy felébredt már, aztán megnyugodott, hisz nem tudhatja hol járt kivéve akkor, ha kinézett az udvarra és nem látta őt.
- Jó reggelt! - köszönt természetesen, mintha mi sem történt volna, Tomi.
- Szia! - válaszolt egy kedvűen.
A folyosó felé vette az irányt, de testvére nem szólta meg, tehát nem jött rá semmire szerencsére. Pár óra múlva anyja is megérkezett és csinált ebédet is. Gyorsan befalta Tomi és mondta, hogy elmegy az Andrishoz, mivel senkinek nem volt kifogása ellene, el is ment.
Néhány perc elteltével, Tomi már Zsoltiék háza előtt gyalogolt, ahonnét éppen Gyula lépett ki az ajtón és akkorát köpött az udvarukra, mintha egy pohár vizet tartott volna a szájában. A fiú alig bírta megállni hangos röhögés nélkül, nehogy meghallja Zsolti apja, aki seggét vakarva hátra ment a garázsba.

Andris a szobájában ült a számítógép előtt és játszott. Mást nem igen tudott csinálni, de egész nap Istin és a farkasemberen járt az esze. Egyszer csak megszólalt a csengő és András felkiáltott:
- Ilonka légyszi nézd meg ki az! - kérte nagyanyját.
- Ez a Tomi. - szólt be anyukája.
- Akkor megyek én. - mondta fia.
Barátja kint állt a kerítésnél és várta, hogy valaki ki jöjjön érte. Meg is jelent Andris és együtt bementek a szobájába.
- Azt hittem egész nap fekszel az ágyban és olvasol vagy játszol egy kalandjátékkal. - lepődött meg Tomi.
- Egy darabig úgyis volt, de meguntam és inkább gépeztem egy kicsit. - magyarázta. - Szóval? - nézett kérdőn az ágyon ülő barátjára.
- Üres volt, ahogy sejtettem. - mondta halkan. - Még nincsen vége.
- Tehát az igazi harc csak most kezdődik. - sóhajtott fel.
- Így van. - újra elfogta a régi érzés, a nyugtalanság és félelem.

- Biztos vagy benne, hogy legyőzhetjük? - kérdezte elgondolkodva. - Mert én már nem hiszem.
- Én nem adom fel! Tudom, mit kell tennem, hogy győzelmet arassak. - bátorította barátját.
- Mire gondolsz? - nézett rá kérdőn.
- Mi ketten már nem vagyunk elegen, ahhoz, hogy kicsináljuk a dögöt. Segítség kell! - jelentette ki.
- Kikre gondolsz?
- Csak két ember van, akik rajtunk kívül elhinné, hogy létezik a farkasember. Zsolti és Peti.
- Ők? - igazából nem lepődött meg, hisz igaza volt barátjának.
- Igen. A Zsolti úgyis szét akarja rúgni a támadója fejét, hát most megkaphatja, Peti igaz azt mondta nem szívesen, találkozna még egyszer vele, de ha elültetem a bogarat a fülében, hogy az anyját bármikor megtámadhatja, akkor már el fog gondolkodni a dolgon. Erre a kis szövetségre gondoltam.
- Jó. - ennyit mondott csak rá, mert máson törte a fejét. - És az ezüst probléma? Ezt a szart ezüsttel kell kinyírni, ha nem akarjuk, hogy megint feltámadjon. - figyelmeztette Tomit.
- Nem lesz rá szükség. Ha levágjuk a fejét a két kezét és a lábait, akkor nem hiszem, hogy egy csonk fel fog támadni. Ő nem halhatatlan!
- Reméljük nem az. Isti sajnos tényleg nem volt az. - jegyezte meg halkan.
- Akkor ma elmegyek Zsolthoz és Péterhez. Beavatom őket. - határozta el magát.
- Nem lenne jobb hétfőn? - vonakodott. - Akkor mind a négyen ott lennénk. - tanácsolta.
- Addig várjunk? - nem tetszett neki nagyon az ötlet, hisz sokan meghalhatnak, mire eljön a hétfő. - Nem tartom jónak, viszont több időnk lenne megbeszélni a dolgot és az jobb lenne valóban, hogy együtt lennénk. Legyen hát. - egyezet bele. - És jössz suliba? Nem vagy beteg?
- Nem annyira, hogy ezt kihagyjam. - erőlködött.
- Te tudod.
Ezután kis csönd következett, mindketten elgondolkodtak, hogy még mekkora küzdelem vár rájuk. András törte meg a csendet:
- Lehet, hogy a Rami átjön ma.
- Aha.

Ramóna Isti egyik huga volt, ki pár évvel fiatalabb volt Andrisnál. Gonoszkodó lány volt, szeretett Andristól lopkodni, még lusta is hazudozó is volt, de egy kis lánytól ez meg bocsájtható, viszont az már nem annyira, hogy állandóan kutatta unokabátyja cuccait és számítógépét. Ez Andrást egy idő után idegesítette is, de azóta már többször is rászólt unokahugára.
Tomi felállt és a faliórára nézett, de az nem járt.
- Lemerült az elem? - kérdezte.
- Ja. Ilyen hamar. - bánkódott.
- Ja, mert szar.
- Megöllek! Az idegeimre mész! - mondta mosolyogva.
- Tudom. - vigyorgott büszkén.

Egy tollat és egy pappírt ragadott a kezébe és írni próbált Tomi, de nem tudott.
- Nem fog ez a rohadt toll! - elégedetlenkedett, mert Andris gyűjtötte a tollakat és ő most véletlenül pont olyat tartott a kezébe, ami nem fogott.
- Na, adok egyet mielőtt agyvérzést, kapsz. - nyugtatta meg Andris. - Tessék. - nyújtott neki egy másikat. - Különben mit írsz fel? - kíváncsiskodott.
- Felírom mikor volt telihold és, hogy mikor lesz még elvileg. - mondta. - Nem akarom, hogy megint pont akkor öljük meg, amikor telihold lesz, mert mi akkor tettük meg és cseszhetjük látod.
- Akkor erre ügyelni kell!
- Fogunk. Ne félj.
- Mostanság különben is tisztára üldözési mániám van, ne mondj ilyet.
- Me hülye vagy azért van ez. - nyugtatta meg.
- Szétverem a fejed! - nézett rá tág szemekkel, de nem gondolta komolyan és ezt mind a ketten tudták.

Nevettek egy kicsit, majd váratlanul Andris dédi mamája lépett be az ajtón. Idős volt már, nehezen tudott már menni is, de ahhoz képest jól tartotta magát, bár rosszul hallott már, viszont András mindig veszekedni szokott vele.
- Andris te nem vagy normális! Miért nem ettél? - szólta meg a fiút.
- Mert nem vagyok éhes. - válaszolt feszülten.
- Rosszul leszel majd! - figyelmeztette.
- Leszek a szart leszek! - morgolódott magában.
- Jó, hogy itt vagy Tomi, legalább tanultok egy kicsit. Ez a gyerek olyan lusta, hogy...
- Persze dédi, tudja ő azt! - szakította félbe mérgesen.
- Na, csak gyakoroljatok. Rázd gatyába! - utasította szinte, majd kiment.
- Aha. - mondta erre Tomi.
- Ne is törődj vele! - legyintett Andris.
- Nem teszem.

Még hosszan beszélgettek, végül Tomi elment haza. Útközben elhaladt Zsoltiék előtt és kíváncsi volt, hogy ha most bemenne és elmondaná, hogy mire készülnek Andrissal mit szólna. Valószínűleg ki lesznek majd hétfőn akadva, de talán lesz annyi eszük, hogy belássák, csak együtt, közös erővel tudják csak legyőzni az éjszaka teremtményét.
Már annál a boltnál járt, ahol anyja is dolgozik és váratlanul találkozott egy ismerőssel, kinek köszönt:
- Hello Franci!
- Szia Tomi! Hát te? Andrisnál voltál? - érdeklődött.
- Igen, onnét jövök. És te? Mi járatban?
- Én csak Andinál voltam, most megyek haza. - Andi egyik osztálytársuk volt, akit Tomi különösen szeretett piszkálni, csak úgy.
- Akkor jól van, majd hétfőn találkozunk. Szia! - legalább is reménykedett, hogy látják még egymást.
- Hello! - köszönt el mosolyogva.

Franciska kedvelte Tomit, mindig is baráti viszonyban voltak, mégsem beszélgettek túl sokat. Tovább gyalogolt a havas járdán, míg pár perc múlva haza nem ért. Csak anyja volt otthon, apja dolgozott, bátyja pedig az egyik haverjánál lógott. Nem laktak nagy házban, hasonló alakú volt Andrisékéhoz, oldalt lehetett bejutni a házba, mert ott volt a bejárat, viszont a kertjük kisebb volt.
- Megjöttem. - szólt anyjának.
- Szia!

A lány levetette téli ruháit és szobájába ment, majd bekapcsolta a rádiót és lefeküdt az ágyába pihenni. Kis idő múlva el is álmosodott, majd elaludt.
Eközben Tamás éppen testvérét piszkálta és idegesítette. Imádta ezt csinálni, adni a rossz testvér formáját, de néha még ő maga is unta a dolgot, valójában pedig nagyon szerette Verát és örült neki, hogy ilyen rendes testvére van, csak ezt sosem mondta neki. Elgondolkodott, hogy mi lenne, ha elveszítené őt, ha esetleg ő lenne a farkasember újabb áldozata. Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat és megesküdött, hogy megvédi őt, bármi áron.
Beköszöntött az este. Franci hírtelen felriadt álmából és észbekapott, hogy már ilyen későn van. Jól elaludt, ezen ő is meglepődött, majd kiment a konyhába és összedobta a vacsoráját. Mindenki megérkezett már és szülei a tévét nézték, bátyja pedig a szobájában volt. Miután megvacsorázott leült ő is a díványra és bekapcsolódott szülei tevékenységébe.

Tomi nővérénél nézte a tévét, amikor Vera belépett az ajtón és azt mondta:
- Tiéd a fürdő, bár szerintem siess, mert anyu megelőz! - figyelmeztette.
- Jól van, ráérek még. - szólt nyugodtan.
- Te tudod. - hagyta rá. - Van valami jó a tévében?
- Nincsen. Sakkozunk? - kérdezte mosolyogva.
- Persze. Azt felejtsd el, utálok sakkozni, és nem tudok. - kereste a kifogásokat.
- Megtanítalak, na!
- Nem. Nem akarom, nem szeretem.
- De unatkozom, na!
- Tamás, nem!
- Akkor piszkálni foglak. - fenyegetőzött.
- Jaj. Akkor sem. - makacsolta meg magát.

Miután kudarcot vallott a próbálkozása, Tamás lassan, nagyon lassan, hogy ezzel is idegesítse nővérét, lement és lezuhanyzott. Ezután szobájába ballagott és megnézte van-e valami jó műsor, de nem talált semmit, ezért úgy döntött, hogy nyugovóra tér. Lekapcsolta a villanyt és kinézett az ablakon, remélte, hogy holnap nem egy újabb telefon csörgésre fog ébredni és hasonló "jó" híreket mondanak majd.
Franci egyre fáradtnak érezte magát, szemei leragadtak, karját szinte alig bírta meg mozdítani, de lassan felállt és a fürdőszoba felé vette az irányt. Ruháitól megszabadult és meztelenül a kádba állt, úgy döntött, hogy inkább zuhanyzik, mint, hogy fürödjön, mert a végén elaludt volna a vízben. Megnyitotta a csapot és a zuhanyrózsából egyenesen arcára csapott a kellemes meleg víz. Jól benedvesítette teste minden felületét, majd egy szivacsot vett a kezébe és kevéske tusfürdőt nyomott rá, ami pillanatok alatt habossá vált. Karjával kezdte, majd melleivel folytatta és haladt egyre lejjebb egészen a talpáig.

Míg így behabosította minden egyes porcikáját, nem látta, hogy a kicsi és szűk ablakból, ami mögötte volt fenn a falon, két pár szem bámulja őt, de azok nem emberi szemek voltak, főleg nem azok a fogak, melyek között hús darabok voltak. A farkasember rálehelt az üvegre és bepárásodott még jobban, mint eddig volt, majd elmorogta magát és elment. Ekkor zárta el Franci a csapot és szállt ki a kádból. Törölközőjét kezébe vette és megtörölte szemeit és arcát, majd lassan felsőtestét is és felváltva, egyenként a kád szélére tette a lábait és megtörölte őket alaposan. Igaz a fűtés be volt kapcsolva, de teste libabőrös lett, hisz nagyon fázott, ám gyorsan belebújt hálóingjébe és szobájába ment, azután pedig jól betakarózott és lekapcsolta éjjeli lámpáját. Mivel a ház egy szintes volt, a vérfarkas be tudott nézni a lány szobájának ablakán. Ott bámulta őt az ágyában, kiéhezve az új áldozatára, de nem tett még semmit, nagyon okos és megfontolt állat volt.

Franciska már majdnem fél órája aludt, mikor kintről furcsa hangokra lett figyelmes. Álmosan fel kelt az ágyából és az ablakhoz ment, de nem látott semmi különöset, de a zörej folytatódott és ez miatt nem tudott rendesen pihenni. Kiballagott a nappaliba és ott is kibámult az udvarukra, de még mindig nem vett észre semmit. Úgy döntött, hogy inkább kimegy és megnézi, mi lehet ez a ricsaj és megszüntetni azt, mert ha ez megy egész éjszaka, akkor igen rosszul fog aludni.

Felhúzta csizmáját és egy vastag kabátot húzott magára, majd halkan kiment. Az utcában kihalt a forgalom, nagy volt a csend, csak azt a kaparás hangot lehet még mindig hallani, de most már egyre erősebben. A Hold fénye erősen megvilágította a ház majd minden pontját, így könnyedén tudott mozogni és körülnézni a lány. Egészen a kert kapujukig ment, ami a ház végétől pár méterre van, de senkit sem vett észre, de a hang nem csillapodott.

Visszaindult, ám ekkor hírtelen valami elsuhant a feje fölött. Nyakát összehúzva és kezét felrántva dőlt neki a falnak, hogy ne essen rá semmi, de nem esett. A szíve gyorsabban kezdett dobogni és szaporábban vette a levegőt is. Az, ami az előbb átugrott felette, a tetőről jött és a lánytól pár méterrel a hóban ért földet halk huppanással, ám mikor ezt történt a zaj váratlanul megszűnt. A farkasember kaparta a cserepeket, hogy kijöjjön valaki, de nem bízta a véletlenre a dolgot, ezért Franci plafonja felett csinálta a zörejt.

Először azt hitte egy férfi az, akit lát, de hamarosan rájött, hogy téved. Egy hatalmas test emelkedett fel gugolásból és megmutatta pofáját, mely nem emberi volt. Franciskát kiverte a víz, mikor meglátta a lény arcát, de a félelemtől nem tudott sikítani, sem segítséget kérni. Tágra nyílt szemekkel bámulta egy darabig, majd lassan és óvatosan a fal mentén, elindult vissza a házba. Két döntése volt, az egyik, hogy berohan a lakásba, mielőtt a teremtmény utolérné, a másik, hogy a közelben lévő garázsba fut, de az valószínűleg zárva volt.

Miután a vérfarkas rámordult, nem bírta idegekkel a lány és szaladni kezdett a garázshoz a fal mellett. Gyorsan oda is ért, de ahogy sejtette zárva volt, mielőtt tovább indult volna, hogy megpróbáljon befutni a házba, már késő volt. Oldalra nézett, hogy tényleg elindult-e utána a dög, de nem látta sehol. Egy pillanatra azt hitte, hogy megmenekült és háttal az ajtónak dőlt, de abban a percben, hatalmas és éles karmok álltak bele a fa ajtóba, pont a fülétől pár centire. Az ijedségtől elsikította magát, de gyorsan reagált, ezért lehajolt és a kar alatt a kert felé vette az irányt. Ezzel egy kis időt nyert, hisz a vérfarkas nem erre számított, azt hitte, hogy a lakásba siet majd, és akkor elkapja másik kezével, de tévedett.

Franci tudta, hogy a veteményesben sehol nem tud, majd elbújni, de ahogy ereje bírta rohant. Hallotta viszont, hogy mögötte vad léptekkel lohol támadója, ezért még időben bemenekült a műhelybe. Szerencséjére az nem volt zárva, majd becsapta maga mögött a fa ajtót és elbújt az egyik asztal végében a sarokba. Bent elég sötét volt ahhoz, hogy ne találja meg egyből. Az ajtó hangos recsegések közepette betört és két szőrös láb lépett be rajta. Franciska becsukta a szemét és próbálta úgy összehúzni magát, ahogy csak tudta. Lassú léptek zaját és morgást hallott semmi mást, de nem merte kinyitni a szemét. Egyszer csak csönd támadt, azt hihetné, hogy elment a szörnyeteg, de érezte bűzét és fujtatását a lány. Ekkor résnyire nyitotta a szemét, de azonnal le is csukta, hisz pont azt látta, hogy a farkasember azt a munkaasztalt bámulta, amelyik végében ő volt. Nem tudta, hogy észrevette-e már őt, de reménykedett, hogy talán nem. Bátorságot merített és úgy döntött, hogy megpróbál az asztal alatt elrejtőzni, és közelebb jutni az ajtóhoz.

Amilyen óvatosan csak bírt, kúszni kezdett a piszkos talajon, de ezzel zajt csapott és meghallotta, hogy lépések közelednek hozzá. Már majdnem egész testével az asztal alatt volt, mikor oldalra nézett és látta, hogy két szőrös láb megy el lassan az asztal mellett. Az ijedségtől mozdulni sem mert, még levegőt is alig vett, annyira csendben akart lenni, de szerencséjére, a lény a másik sarokba vette az irányt. Egyre jobban kezdett fázni és félt, hogy eltüsszenti majd magát még mielőtt az ajtóhoz, érne. Sikeresen kiért az asztal másik végéhez, de a kijárat még több méterre volt tőle, csak úgy juthat ki, ha kirohan, de ahhoz gyorsnak kell lennie. Kimászott az asztal alól és óvatosan emelkedni kezdett, hogy megnézze, hol van a szörny, de a sötéttől nem látott túl sokat. Legugolt és gondolkodni kezdett, hogy mit tegyen, ám váratlanul megjelent előtte a vérfarkas, viszont háttal állt a lánnyal szemben így nem vette észre.

Szívroham közeli állapotba került Franci, amikor csak egy karnyújtásnyira volt tőle a támadója. Nekidőlt a falnak és szemeit ide-oda kapkodta, hogy mivel tudná, lelassítani ellenfelét, de nem látott semmit. Egyetlen kiút volt számára, ha kirohan, ahogy csak tud, de ez kockázattal járt. Nem bíbelődött sokáig, hisz a farkasember a levegőbe szagolt és kezdett megfordulni, ezért feltápászkodott és szaladni kezdett az ajtóhoz. Sajnos gyors reflexe volt az éjszaka teremtményének és körmével még épp belevágott a lány hátába. Átszakadt a vastag kabát és felsértette Franci puha bőrét, majd kibuggyant belőle a vér. Fogait összeszorítva tűrte a kínt, de sebe elég mély volt és futás közben elkiáltotta magát a fájdalomtól. Könnyei folyni kezdtek arcán, de nem törődött velük, amint kiért a hideg udvarra becsapta a műhely ajtót és futott befelé a házba. Hangos recsegéssel tört ki az egész ajtó a helyéről, majd a vérfarkas vadul kirontott és a lány után vetette magát. Pár centin múlott, hogy nem érte el, csak a haját súrolta épphogy csak, majd hangos csattanással a földre zuhant.

Így Franciskának volt ideje bemenekülni a házba és bezárni az ajtót. Tudta, hogy ez nem sokat fog ez ellen a dög ellen, de még mindig jobb, mint a tárva-nyitva hagyott ajtó. Egy ideig várt, azután, meglepődött, hogy még nem rontott be lakásukba és óvatosan felkapcsolta a kinti villanyt, azután pedig kinézett az ajtón lévő kis ablakon. Alaposan körülnézett, de nem látta sehol támadóját. Több percig csak bámulta az udvarukat, majd lekapcsolta a villanyt és levetette cipőjét és kabátját, melyen egy szép vágás volt. Nehezen tudta felemelni karját, hisz a hátán lévő seb nagyon csúnya volt. Hálóingje teljesen beszívta a vért, de még így is érezte, hogy már a fenekéig is lefolyt, annyi ömlött ki belőle. Az ájulás keringette, ám ekkor hírtelen valaki felkapcsolta a folyosó lámpáját és meglátta Francit, ahogy remegő lábbal ott áll az ajtónál.
- Hé hugi mit csinálsz ott? - kérdezte álmos fejjel Balázs, a bátyja.
- Én csak... - egyet lépni akart, de eldőlt és nem tudta befejezni a mondatát.
- Úristen! - üvöltött a fiú és odarohant hozzá.

Másnap reggel vasárnap, Andris megint rosszul ébredt, bár már nem annyira, mint tegnap, viszont most is meztelenül feküdt az ágyában, mert éjjel mindig rájött a láz és mindig nagyon melege volt. Igen beteg volt, de ezt próbálta mindenki előtt titkolni, nem szerette, ha aggódtak érte. Főleg most kellett erősnek látszani, amikor az éjszaka teremtménye visszatért és el kell pusztítani őt. Nem tudta képes lesz-e rá, de nem akarta feladni, csak azért sem, Isti halála óta igen eltökélt lett. Felöltözött és megreggelizett, igen korán felkelt, már hat órakor, pedig legalább nyolcig aludni szokott, ellentétben Tomival, aki általában 11 órakor kezd magához térni. A délelőttöt megint egy lázcsillapítóval kezdte, majd szobájába ment és bekapcsolta a számítógépet, bár játszani nem volt túl nagy kedve. Úgy döntött, hogy majd délután átmegy Tomihoz kicsit elbeszélgetni és szórakozni, kikapcsolódni egy pöppet.

Már majdnem 12-t ütött az óra, amikor váratlanul Ramóna lépett be Andris szobájába. Alacsonyabb volt sokkal unokabátyjánál és vékonyabb is. Fekete egyenes és rövid haja az arcába lógott, mely unottan bámulta a fiút. András először föl sem fogta ki jött be, csak tátott szájjal bámult, aztán megszólalt:
- Szia Rami! Átjöttetek Anikóval? - kérdezte.
- Aha. - mondta egy kedvűen és leült az ágyra.
- Hogy érzed magad?
- Szarul. - mondta halkan. Istvánnal régen mindig piszkálták egymást, de most, hogy ő meghalt, egy kicsit Ramóna is meghalt. - Olyan nagy lett a csend a házban. Ha otthon volt, akkor mindig bömböltette a hülye hi-fijét. - mesélte szomorúan.
- Engem meg mindig ugráltatott, hogy segítsek ebben meg abban állandóan. - mormolta.
- Igen. Ez ő volt, aki folyton csak ígérgetett és hazudozott. - mosolygott egy kicsit.
- Na ja. - Rami valójában pont ugyanolyan volt, mint a bátyja, hazudott és ígérgetett, néha még ő is próbálta Andrist ugráltatni, de neki nem hagyta.
- Számítógépezhetek? - nézett elszonytyolódva Rami.
- Persze. - átengedte neki a terepet, pedig sosem szokta, de most próbált valami életet lehelni bele.

Délután, ahogy tervezte, át is akart menni Tamáshoz és már öltözött a folyosón, amikor Ilonka mamája jött a konyhából.
- Elmegyek a Tomihoz oké? - mondta Andris.
- Te dédi hallod ezt? - ordított a nappaliba Ilonka. - Itt hagy minket a kúrva!
- Jaj, ne kezd már megint! - szólt nagyanyjára.
- Csak vicceltem hülye gyerek. - mosolygott. - Menj csak beszélgetni vele, de ne menj kocsmázni! - figyelmeztette.
- Persze, mert mi minden nap iskola után odajárunk. - gúnyolódott.
- Tudom én. Rami hol van? - kérdezte komolyan.
- Már elmentek az Anikó nénivel. - válaszolt, miközben felvette kabátját.
- El, akkor jól van. Szegények, nagyon ki lehetnek borulva.
- Érthető. Na én megyek. Sziasztok! - köszönt el a fiú.
- Szia! - szólt a szobájából Andris anyja.
- Aztán el ne taknyolj az úton! - figyelmeztette nevetve.
- Jó.

Ahogy ezt mondta, már ki is lépett az ajtón és elment. Ilonka addig a nappaliba sétált és ott találkozott Ildikóval, ki éppen kijött a szobából:
- Na mi nem tetszik? - kérdezte.
- Nem volt tegnap este lázas ez a gyerek? - aggódott.
- De igen, volt neki egy kis hőemelkedése, de ma azt mondta nekem, hogy már jól van. - nyugtatta meg. - Had menjen csak a barátjához beszélni, őt is megviselte Isti elvesztése, ahogy minket is. Ki kell ezt valakivel beszélnie.
András viszont nem azzal a szándékkal ment el, hogy ezt megbeszélje Tomival. Az úton haladva egy ismerőssel találkozott váratlanul, aki igencsak gondterhelt volt.
- Hello! Valami baj van? - kérdezte Andris Adéltól, az osztálytársától.
- Szia! Most jövök a Francitól és hallottam, hogy valami állat tegnap este megtámadta és kórházba kellett vinni.
- Komoly a sérülése? - kérdezte aggódva, hisz tudta milyen állat támadta meg, csak egy dög lehet az ebben a faluban, itt nem laknak embert evő kutyák.
- Nem tudom, de a bátyja azt mondta, hogy ma már haza engedik, viszont suliba nem jön jó pár napig. - mesélte.
- Tehát nem annyira súlyos. - nyugodott meg egy kicsit.
- Végül is nem, a hátát karmolta meg vagy mit mondtak és sok vért vesztett, ez volt a baj. - próbált emlékezni.
- Na igen, meg a fertőzés veszély és a veszettség. Akkor reméljük rendbe fog jönni.
- Igen. Reméljük, na én lépek oké?
- Jó.
- Csá!
- Hello!

Andris gondterhelten haladt tovább, hisz ő kérte Tomit, hogy még várjanak a vadászattal, de még akkor sem biztos, hogy egyből megtalálták volna a dögöt. Szorította őket az idő és az áldozatok száma, ez nem haladhat így tovább, szerencse, hogy Franciska még élve megúszta, ennek viszont nagyon örült.
Tamás eközben a garázsban nézegelődött újabb fegyverek után. Apja nem vette észre, hogy egypár cucca nincs a helyén, de amíg nem hiányolja, addig nincs baj. A választék nem volt széles és kezdett nyugtalankodni, hogy nem lesz mivel súlyos sebet ejteni rajta. Váratlanul apja nyitotta ki az ajtót és Andrist vezette be.
- Itt van a barátod, az Andris! - mondta Sándor.
- Helóny! - köszönt András.
- Helóny öregem! - ezután Sanyi ki is ment. - Hát te? Nem vagy te beteg? - érdeklődött.
- De igen, bár vettem már be lázcsillapítót nyugi. Találkoztam idejövet az Adéllal. - kezdte mondandóját.
- És?
- Azt mesélte, hogy Francit tegnap este megtámadott egy állat és kórházba került.
- Jaj ne! - fal fehérré vált, majd megtámaszkodott az asztalba. - Ugye még él?!
- Igen. Nem esett súlyos baja és elvileg ma már haza is jön. - nyugtatta meg.
- Hú, akkor jó. Az a mocsok volt mi?
- Biztosan. Nem hinném, hogy egy kutya vagy egy macska lett volna, főleg ahol ő lakik, szinte nincs is más állat.
- Nem számít ki volt, a lényeg, hogy él és jól van. - nyugodott meg.
- Igen.
- Menjünk be, itt egyelőre végeztem. - javasolta.
- Mit csináltál itt?
- A szerszámokat néztem, hogy mit vihetnénk magunkkal majd. - mondta halkan.
- A végén apád csak azt veszi majd észre, hogy tök üres az egész garázs. - vigyorgott. - Aztán szétüti a fejed! - röhögött tovább.
- Persze. - vitatkozott vele.

Ezután bementek a lakásba és felmentek az emeletre. Tomi szülei tévét néztek, Vera pedig tanult. Beléptek Tamás szobájába és leültek beszélgetni.
- Szóval holnap elmondjuk nekik és aztán? - nézett kérdőn.
- Aztán ha igen mondanak, este megdumálunk egy közös találkahelyet, és keresni kezdjük a dögöt. - mondta egyszerűen.
- Értem. Tehát megint kiszökünk esténként?
- Muszáj lesz.
- Na ja. Te, figyelj! Mi lenne, ha kettes csoportokban kutatnánk a terepet?
- Hogyan gondolod?
- Zsolt és én együtt átnéznénk a mi környékünket, te meg a Peti ezt a részt. - magyarázta.
- Nem rossz, de nem hinném, hogy elsőre bele mennének ebbe. Várjunk legalább egy éjszakát vele, ha addig nem találjuk meg a dögöt, akkor jön a te terved. - javasolta.
- Legyen hát így akkor.

Elbeszélgettek, hogy milyen fegyvereket visznek, és melyik részt vizsgálják át a falunak, majd egy óra múlva Andris távozni készült. Lementek a nappaliba, majd ott ki a teraszra, ugyanis idő közben Sándor betolta a garázsba Andris bicaját és arra akartak menni, ám András megszólalt:
- Nincs rajtam cipő! - mondta kint állva a teraszon.
- Bakker öregem! Ez nem igaz, maradj, itt mindjárt hozom!
Pár perc múlva vissza is jött, és odaadta bakancsát barátjának, ki nagy nehezen beletuszkolta a lábát:
- Ez már kemény! - mondta vicsorítva.
- Hát te hülye vagy. - nevette el magát.
Ezek után kitolták a kerékpárt és elköszöntek egymástól, remélve, hogy a holnapi tervük sikerrel jár és addig senki sem fog a farkasember újabb lakomája válni.

Újabb este köszöntött be a faluban. Adél abban az utcában lakott, amelyikben Zsolt is, de tőle nagyon messze, még szerencse, mert nem kedvelték egymást. A lány semmit nem csinált éppen a szobájában csak zenét hallgatott és olvasta az egyik női magazint, amiből neki sok volt. Anyja nem sokkal később benézett hozzá és árszólt:
- Holnap suli, úgyhogy időben feküdjél ám le!
- Jól van.
- Apád már lefeküdt és a kis tesód is, most pedig én is megyek, tehát halkítsd le a rádiót és ne sokáig maradj fönn! Na, jó éjt!
- Jó cakát! - köszönt el, alig várta, hogy elmenjen már.

Esze ágában sem volt még lefeküdni, sőt a rádiót sem fogja még sokáig lekapcsolni. Lázadó természete volt a csajnak, de néha talán túlzottan is. Épp azon gondolkodott, hogy mit fognak majd szólni a barátnői, hogy Francit megtámadta egy állat és kórházba került. Szeretett pletykálni, főleg másokról, ez igen rossz tulajdonságai közé tartozott. Szobája ablaka az utcára nézett, de a redőny nem volt lehúzva és Adél erről teljesen elfeledkezett, mikor vetkőzni kezdett. Már bugyiját húzta volna le, amikor észrevette, hogy simán beláthatnak az utcáról és gyorsan odaszaladt, hogy lehúzza, ám ekkor kerítésük előtt, az ő ablakánál meglátott egy gyereket, aki vigyorogva bámulta őt. Amilyen gyorsan csak tudta leeresztette a redőnyt, hogy ne bámulja tovább az a fiú, akit nagyon jól ismert, Feri volt az, Zsolti egyik ellenfele. Adél épp annyira utálta, mint Zsolt, ez legalább közös volt bennük.
A lány elpirulva és megszégyenülve állt a fal mellett, majd elfeledve az előző baklövését levetette bugyiját és felvette pizsomáját. Eközben Feri röhögve indult tovább az utcában, közben maga elé beszélt:
- Jó bőr. Szívesen meghágnám a csajt.

Ezen álmodozott, mikor a következő ház udvarában meglátott valami furcsát. Az egyik fáról valaki leugrott és tovább szaladt a kertbe, majd onnét át Adélékhoz. A fiú egy darabig csak állt és gondolkodott, aztán vállát megrántva indult tovább fütyörészve.
Adél kiment a szobájából, majd a konyhába ballagott mezítláb és ott megivott egy pohár vizet. Semmi gond nem volt, egészen addig, amíg a redőnynek nem esett valami és a lány annyira megijedt, hogy majd eldobta a poharat.
- Jesszusom! Mi volt ez? - riadt föl.
Lassan elindult a hátsó kijárathoz, majd azon kibámult a sötétbe. Nem látott semmit, ezért felkapcsolta a kinti villanyt, de még így sem volt ott kinn semmi különös. Hírtelen egy feltevése támadt:
- Feri! Ha ő az, tököm rúgom az biztos. - határozta el magát, majd felhúzott egy papucsot a lábára és felkapott gyorsan egy kabátot és kiment az udvarra. - Feri? Feri, ha te vagy az, akkor azt nagyon elcseszted! - fenyegetőzött, de nem jött válasz.

Nem ment túl messze, csak pár méterre az ajtótól, ám mikor visszafordult, két kar ragadta meg a vállát és felrántotta őt a tetőre. Adél sikítva és kapálózva próbált ellenállni, de nem tudott, amint felhúzta megragadta a fejét és elharapta a torkát a farkasember. Nem adott több hangot ki soha többé a lány. Teste elgyengülten rogyott össze, majd a lény, körmeivel kiontotta a gyönge holtest beleit és lakmározni kezdte, a még meleg testszerveket.

Másnap a suliban hiányolták Francit és Adélt a tanárok. Tomi és Andris inkább nem mondták el, hogy Francival mi történt, de Adélt furcsállták, hogy nem jött be, hisz tegnap még András találkozott vele és nem volt semmi baja. Nem gondoltak egyből a legrosszabbra, hisz már sokszor lógott az iskolából, ami nem zavarta őket, de ahogy a kifogásokat sorolta mindig, hogy azért meg ezért nem "tudott" jönni, az, nagyon piszkálta főleg Zsolt orrát és mindig tett valami megjegyzést. A 15 perces szünetben elérkezetnek látták a barátok, hogy beavassák a fiukat. Kint voltak az udvaron és az aulában, majd egy helyre rángatták őket, és Tomi elkezdte mondani valóját:
- Tehát. Belevágok egyből a közepébe. Mi Andrással tudjuk, hogy mi támadott meg titeket. - ettől a mondattól már furcsán néztek a fiúra, de folytatta. - Nem majomember volt az, mint Zsolti hiszed, hanem egy... egy farkasember.
- Na hagyjál a hülye vicceiddel! Ennél még a majomember is valóságosabb. - mordult fel Zsolt, a tőle megszokott modorban.
- Ti most hülyéskedtek igaz? - mosolygott Peti.
- Nem. - mondta határozottan András, aki mindig elröhögte magát, ha valakit á takartak verni, de most szeme sem rebbent.
- És ezt a marhaságot honnét veszed? - kérdezte Zsolti.
- Onnét, hogy engem is megtámadott egyszer. Amikor a lila folt volt az arcomon azt tőle kaptam, emlékeztek? Ő ölte meg Dávidot és Sanyit is! - próbálkozott meggyőzni őket.
- Mi van? - nézett már komolyan nem értve a dolgot Peti.
- Na hagyjatok engem! - szólt Zsolt és félreállt, de nem ment el.
- Mindketten azt állítottátok, hogy szőrös lábat és testet láttatok. - mondta Andris. - Ez most halálosan komoly. Szegény Norbinak a kezét vajon mi rágta le? Még egy kutya sem tenne ilyet!

Peti teljesen elbizonytalanodott, Zsolt pedig még mindig morgolódott, de mindent hallott.
- Nem mondtuk el senkinek, mert hülyének néztek volna minket és jogosan. De ez az igazság! - győzködte őket Tomi.
- Hát nem tudom. - szólalt meg Zsolt. - Mondotok valamit, de akkor hol volt több napon át? A rendőrség direkt eltörölte a kijárási tilalmat, hisz azt hitték már minden oké.
- Figyelj! Mi már egyszer megküzdöttünk vele és kinyírtuk, sőt el is temettem. Sajnálatos dolog, hogy nem ezüsttel végeztünk vele vagy nem daraboltuk fel, mert a múlt pénteki Hold töltekor feltámadt. - mesélte Tomi. - Megnéztem a gödröt, ahova ástam, nem messze tőlünk kint a szántóföldön, és üres volt.
- Ez egyre jobb lesz bazdmeg. - idegeskedett Zsolt.
- Honnan tudtátok meg, hogy feltámadt? - kérdezte Peti.
- Péntek éjjel láttam és megölte Istit, Andris unokabátyját. - magyarázta Tamás.

Szótlanul álltak és csak néztek maguk elé, miközben sok diák mászkált körülöttük. Zsolti végül visszalépett a körbe és megszólalt:
- Tegyük fel, hogy igaz, amit itten összedobtatok. Miért mondtátok el nekünk most ezt el? Miért nem előbb vagy mi a célotok ezzel?
- Mi ketten már nem vagyunk elegek, ahhoz, hogy még egyszer legyőzzük a dögöt. - mondta Tomi. - Mivel titeket megtámadott és túléltétek, ahogy én is, az azt jelenti képesek, vagytok hinni nekünk és segíteni az elpusztításában.
- Fogjunk össze? - kérdezte Peti. - Szálljunk szembe egy valószínűleg halhatatlan lénnyel?
- Nem halhatatlan. Csak ügyelni kell rá, hogy ne teliholdkor nyírjuk ki és ha nincs ezüst, akkor feldaraboljuk négy felé. - mondta András.
- És mivel akarjátok megölni? - érdeklődött Zsolt.
- Ami akad, a műhelyben vagy betudunk szerezni. - válaszolt Tomi. Látta, hogy aggályaik vannak, és még gondolkodnak, hogy egyáltalán igaz-e amit az előbb elmondtak, ezért így folytatta. - Adunk időt nektek, hogy átgondoljátok, de még ma délután akarjuk hallani a választ, mert ma éjjel indulunk vadászni.
- De egyet ne feledj Peti! Az anyád követlen veszélyben lesz egészen addig, amíg ez a dög él és Zsolti, te meg szétrúghatnád a seggét, amiért, amit veled tett. - szólt András.
- Kösz. - mondta unottan Zsolt.

Ezután be is csöngettek és bementek órára, ahol Tomi és Andris folyton hátranéztek a két fiúra és mindig ugyan azt látták, gondolkodó, feszült arcokat, de nem az óra anyagától. Végül eljött az utolsó óra vége is és mindenki indult haza, Tomi és Andris kint várta a többieket és először Zsolt jött ki.
- Akkor? Mi legyen? - kérdezte Tamás.
- Veled tartok. De ha átvertetek, iszonyatosan péppé verlek titeket! - fenyegetőzött.
- Megverhetsz minket, ha akarsz, és ha egyáltalán megtudnál, de nem kell. - mondta Andris. - Nem vertünk át, ez nagyon komoly ügy és kellesz a csapatba. - nyugtatta meg.
- Rendben van. Akkor lerendezzük annak a szőrös buzinak a fejét.
Péter is megjelent az ajtóban, majd lassan odament hozzájuk és megszólalt:
- Te benne vagy Zsolt?
- Igen.
- Én nem tudom. Mi a garancia egyáltalán, hogy megtaláljuk? - vonakodott.
- Semmi. De ha egyszer már megtaláltuk, akkor másodszor is menni fog. - biztatta Tomi.
- Jól van. Én is megyek akkor. - döntött végül Peti.
- Remek, mind a négyen megyünk. - szólt Andris.

- A szövetség most már teljes. - csapta össze tenyerét Tomi. - Andrissal úgy beszéltük meg, hogy valahol Petiéktől nem messze keresgéljünk a szántóföldeken.
- Az, jó messze van tőlem és megjegyzem Andristól is. - szólt közbe Zsolt.
- Az is távol volt, amikor elkaptuk a dögöt. Mi bajod van? - érdeklődött András.
- Csak megjegyeztem, hogy akkor nem tudunk mi olyan sokáig maradni, mert egyszer haza is kell érni, hogy a szülők ki ne szúrjanak minket Andris! - válaszolt Zsolti.
- Nem gond. Amikor mentek, mi is megyünk, nem maradunk ketten ott Petivel. - nyugtatta meg Tomi.
- Akkor minden oké.
- Hány órakor találkozzunk?
- Este tíz körül, akkor már talán ki tudunk szökni. - javasolta Tamás.
- Jó lesz az. - támogatta Zsolt.
Megbeszélték a pontos időt és találkahelyet és, hogy ki miket tud fegyver gyanánt hozni, majd elköszöntek egymástól és hazamentek várva, az éjszakai akció kezdetéig.

Folyt. köv.