Másnap az iskolában, majdnem csak becsengetésre ért be a két vadász. Mind ketten nagyon álmosak voltak és elaludtak, ezért szinte egyszerre léptek be a terembe. Egyből Zsoltot keresték és meg is találták, majd odamentek hozzá ige komor képpel.
- Hol voltál tegnap este? - kérdezte feszülten Tomi.
- Elaludtam bassza meg! - mondta.
- Elaludt! Az eszem megáll! - morgolódott Peti. - Tudod mi volt tegnap?
- Találkoztatok vele? - kérdezte meglepetten.
- Igen és mivel te nem voltál ott, nem tudtuk megtámadni, amikor kinyírta a szomszédomat. - szólt mérgesen.
- Most miattam halt meg egy ember, erre célzol? - emelte fel a hangját, de annyira csak, hogy a többiek ne halják meg a teremben.
- Nem. Azt még akkor sem tudtuk volna megelőzni, ha ott vagy, de elkaphattuk volna talán. - mondta Tamás. - Így gondoltuk követjük a titkos kis rejtekhelyéig, hogy majd nappal újból meglátogassuk. - mesélte.
- Megtaláltátok? - csillant fel a bunyó reménye a szemében.
- Nem. Mivel ő talált meg minket és nem sok hiányzott, hogy otthagyjuk a fogunkat. - mondta Peti. - Nézd! - felhajtotta gatyája szárát a bokájáig és ott egy csúnya vágás nyomot látott Zsolt. - Ezt kaptam emlékbe, de örülök, hogy nem az egész vádlimat kapta le.
- Jól van na bazdmeg! Rohadt fáradt voltam és ledőltem pihenni egy kicsit, csak hülye öcsém elvitte az órámat és elaludtam. Fél órával később ébredtem fel, mint ahogy a találkát megbeszéltük. Akkor mondom, nem megyek el, mert ki tudja hol járkáltok, ha mentek valahova. - magyarázta.
- No. Felejtsük el egy kicsit ezt a kudarcot! - szólt közbe Tomi. - Én még mindig azt mondom, hogy mázli, hogy még élünk. Viszont ma remélem, számíthatunk rád. - nézett Zsoltra.
- Persze.
- Akkor jó. Mivel tegnap az én környékemen mászkált, talán ott kéne keresnünk ma is nem? - vetette fel Tamás.
- Én benne vagyok. - mondta Peti.
- Én is. - egyezett bele Zsolt is.
A csengő hangosan szólt, mikor a három fiú megbeszélte, hogy mikor és hol találkoznak, majd a helyükre mentek. A nap nagyon lassan telt el, de végül szabadok lettek a fiúk és indultak ki a teremből. Az utolsó óra osztályfőnöki volt, Ili néni tartotta meg, majd mikor ki akart menni a három vadász, leállította őket.
- Hé fiúk!
- Igen? - álltak meg.
- Mi van veletek mostanság? Olyan fáradtnak tűntök. - jegyezte meg.
- Semmi. - válaszolták szinte egyszerre.
- Biztos? - érdeklődött mosolyogva.
- Biztos. - mondta Tomi.
- Akkor jól van. - kacsintott, majd ő is elment, ahogy a többiek.
Mind elmentek haza és ebédeltek, majd Tamás felhívta Andrást.
- Helóny!
- Helóny! - üdvözölte barátja.
- Na? Hogy érzed magad? - kérdezte Tomi.
- Nem túl jól, de meg vagyok. És veletek mi történt?
Tamás hosszú mesélésbe kezdett, hisz volt mit neki elmondania, majd mikor végzett, Andris elismerően szólt:
- Hát ti igazán nagy mázlisták vagytok öregem! - mondta. - Az a hülye és nagyképű Zsolt meg elaludt.
- Ja, de mindegy. Ma újból megpróbálkozunk.
- Sok szerencsét! Én is veletek tartanék, de nem hinném, hogy sikerülne. - szomorkodott.
- Te csak pihenj szépen! Most eljött a mi időnk. - bátorodott fel.
- Úgy legyen te balfasz! - röhögött a túl oldalt.
- Kösz! - nevetett. - Na, akkor helóny és jobbulást! - köszönt el Tomi.
- Kösz! Helóny!
Andris letette mobilját, majd átment Ilonka szobájába, hisz ott volt a tévé, majd bekapcsolta, de alig hallotta a szembe szomszédja miatt, aki teljes hangerőn bömböltette a hi-fit. Mérges lett rá, hisz minden reggel és délután ez szól és már nagyon utálja, ezért is nevezte el őket varangyéknak.
Tomi késő délután, mikor már anyja is haza ért a munkából, éppen tévét nézett. Judit igen komoly arcot vágott, biztos rossz napja volt, ám valami más állt ennek a hátterében. Lehívta Verát az emeletről, aki zenét hallgatott éppen, majd mind a két gyerekéhez beszélni kezdett:
- Nos. Arról szerettem volna beszélni veletek, hogy megmondjam elköltözünk innét.
Hideg zuhanyként érte őket a hír és nem tudták mire vélni sem, ezért inkább hagyták, hogy anyjuk megmagyarázza.
- Azért döntöttem így és apátok is, mert nem tudom, hogy hallottátok már esetleg, de a Dávid és az öccse is, Ádám is valószínűleg meghaltak. Ma kora reggel, amikor mentem dolgozni, a szomszédban volt a rendőrség és a mentők is, ugyanis valami állat szétmarcangolta Zsuzsit. Holtan találtak rá és ez borzalmas lehet számukra, de nekem is! - mondta mély együtt érzéssel. - Tehát, hogy titeket megvédjelek ettől a veszett kutyától, mert ezt hallottam, elköltözünk egy darabig, aztán majd visszajövünk talán nyáron.
- Elég para ez az egész meg minden, én miután kezd sötétedni ki sem lépek az ajtón, mert annyira félek, de elköltözni nem lenne kicsit túlzás? - kérdezte Vera.
- Lányom hát figyelj! Ki tudja, hogy mi szabadult itt el és támadja meg az embereket, én sokkal jobban érezném magam, ha egy időre elmennék. Minden nap este érek haza és így is félek már az utcában lévő kutyáktól, hogy egyszer megharapnak, nem kell, hogy most még ettől is reszkessek.
- Megértelek. Viszont mától kijárási tilalmat vezetnek be és a rendőrök keresni, fogják ezt a dögöt. - bizakodott a lány. - Ők talán elkapják.
- Megértem, hogy ez nektek még új, de nem gondolom meg magam. Hétvégén pakolunk, és vasárnap elmegyünk. - tett pontot a végére az ügynek és elment a konyhába.
- Akkor is elkapkodjuk a dolgokat! - ellenezte a dolgot Veronika és felment a szobájába.
Tamás egész végig csak bambult maga elé, de természetesen nem akart sehova se menni. Ő még tudta is, hogy mivel állnak szembe és teljesen kiverte a víz, mikor meghallotta anyja szájából, hogy miatta mennek el. Legszívesebben elmondta volna, hogy marasztalja őt, de azzal nem oldott volna meg semmit. Csak egyetlen dologgal tudná meggyőzni szüleit, ha elpusztítanák az éjszaka teremtményét, és nem lenne több haláleset és eltűnés. Akkor maradnának valószínűleg, de csak vasárnapig van ideje, ezt végre hajtania, ezért szorított az ideje.
Késő éjjel volt, de Zoltán csak most tudott elszabadulni a munkahelyéről. Ha elkapják esetleg azért, amiért megszegte a kijárási tilalmat, ő lenne talán az egyetlen, akit elengednének, hisz magas beosztásban dolgozott a rendőrségen. Magas, testes, fekete hajú férfi volt, ki Tamás másik szomszédja volt, kinek három lánya volt.
Az utolsó busszal jött haza, hisz kocsiját felesége használta, ezért kénytelen volt beérni a helyi tömegközlekedéssel, de rajta kívül nem voltak túl sokan a járműn. A zsákutcában ballagott, ami a buszmegállótól vezetett és ráfordult arra az utcára, ahol ő lakott. Csupán négy percre volt otthonától, egyik oldalon házakat látott, a másikon egy kisebb szántóföldet, melyet bokrok választottak el a betonúttól.
Lassan ballagott, bár fáradt volt és éhes, még sem sietett, pedig jobban tette volna. Már majdnem kint volt az utcából, amikor az egyik bokor mozogni kezdett, majd egy hatalmas alak ugrott ki belőle, egyenesen Zoltánra vetve magát. A férfi nem volt gyenge ember, de őt is ledöntötte lábáról a nehéz lény, két karját megragadta a farkasembernek, mielőtt még belévájta volna hatalmas körmeit és tartani próbálta őket. A meglepetéstől még segítségért sem tudott kiáltani, csak tartotta maga előtt a vérfarkast, de kezdte erejét veszíteni. Mocskos csámcsogó pofáját a lehető legközelebb dugta a férfihoz és így a nyála ráfolyt.
- Mi a szar vagy te? - nyögte ki, miközben erőlködött, majd elhajította magáról a dögöt.
Lassan négy kézlábra állt és figyelte, hogy támadója fel kel-e a földről, de sajnos felemelkedett és neki rontott. Másodjára már nem tudta kivédeni a szörnyeteget és így lefogta két kezét, de lábai még szabadok voltak. Ahogy csak tudta rugdosni kezdte a farkasembert, ám az nem mozdult róla, majd hatalmas fogait Zoli arcába vájta, ki ordítva kapálódzott és rángatózott. A sok vér ellepte arcát és még nyelt is belőle, annyi folyt a szájába is, ezután az éjszaka teremtménye lenyalta róla a vért, majd leszállt a férfiról.
Zoltán egy kicsit megnyugodott, hogy talán ennyivel megúszta, de amikor ki akarta szeméből törölni a vért és nyálat, a jobb keze megakadt, azután pedig szúró fájdalmat érzett, ami átment óriási fájdalomba és üvöltve próbált elkúszni, de egy láb nehezedett mellkasára. A farkasember egy nagy szeletet harapott ki a férfi karjából, aztán pedig a nyakába vájta éles körmeit, amitől azonnal szörnyet halt áldozata. Megfogta a lábát és behúzta a bokorba, hogy ott elfogyassza.
Ez alatt pár száz méterre csak, Péter, Tamás és Zsolt keresgélte a lényt, de sajnos rossz irányban. Fel is adták mára és haza mentek aludni, pihenni egy kicsit, de Tominak nem tetszett, hogy ma nem sikerült a dög nyomára bukkanniuk. Maradt négy napja, hogy elintézze a farkasembert, különben itt kell hagynia barátait a szarban, amit nem akart.
Másnap reggel Andris meglepődött, hogy nem hallotta reggel a zene bömbölését varangyéktól. Odasétált az ablakhoz, de nem látta a házukat, ezért átment Ilonka szobájába, ahol nem volt éppen senki és kibámult. Egy mentőautót látott csak és, hogy valakit visznek rajta, azután meglátta Ilonkát, amint az orvosokkal beszélt. Nem tudta mi történhetett, de egyből a legrosszabbra gondolt, hogy az éjszaka teremtménye tegnap éjjel itt járt. Azonnal lerohanta nagyanyját, mikor belépett a házba és kifaggatta:
- Ott szembe meg mi történt?
- Jaj Andriska! - sóhajtott fel. - Az a bolond lány addig hallgatta azt a rádiót vagy mit, hogy tegnap éjjel rövidzárlatot kapott és agyonvágta az áram. - mesélte.
- És meghalt? - nézett döbbenten.
- Meg fiam. Ma reggel találtak rá. - sóhajtozott, majd elment a konyhába.
Andrisnak tátva maradt a szája az esettől, majd beballagott a szobájába és órájára pillantott. Hamarosan egy szünet kezdődik majd a suliban, akkor felhívja majd Tomit és elmondja, mi történt itt és rákérdez, volt-e valami érdekes tegnap este.
Mikor Tomi meghallotta, hogy hogyan halt meg András szembe szomszédja, le volt döbbenve. Először azt hitte, hogy csak viccelt barátja, de nem, igazat mondott és ez sokkal jobban megdöbbentette, mintha azt mondta volna, hogy a farkasember ölte meg. Beszámolt a tegnap estéről, hogy nem találtak semmit és elmondta a költözés problémáját is. Zsolt és Peti még nem tudták ezt, mert nem mondta el nekik, de egyelőre nem is akarta.
- Akkor most mi lesz öregem? - kérdezte aggódva Andris.
- Nem tudom. Ha anyám tudná, hogy valójában mekkora a veszély és hogy pont én akarom elpusztítani azt amitől annyira véd, hát? Elég meredek a dolog, de nem vallhatom be az igazat.
- Nem is, azzal csak rontanál a helyzeten. - támogatta.
A csengő váratlanul megszólalt és Tominak le kellett tennie a telefonját, ezért elbúcsúztak. Egész matek órán bíbelődött Tamás, hogy minél előbb meg kell találni és elpusztítani végleg a vérfarkast. Mióta Edit néni meghalt egy új tanár tanította nekik a matekot, aki végül is nem volt szigorú, de ha mérges lett, ami elég gyakran előfordult, állandóan azt mondta, hogy "na most már aztán elég volt". Ilyenkor kezét lóbálta fenyegetően, de senki sem riadt meg tőle, főleg Tamás, Zsolt és Peti, akik sokkal keményebb ellenféltől féltek, az éjszaka gyilkosától.
A nap végén, mikor Tomi és Peti együtt indultak haza, hírtelen Zsolt futott utánuk:
- Figyeljetek! Anyám mondta, hogy holnap elutazunk a nagy vaterhoz és csak szombat reggel, érünk haza. - mondta. - Ezért a holnapi vadászat elmarad oké?
- A mai is. - mondta ki végre Tomi.
- Mi van? - nézett kérdőn rá Peti.
- Elmondtam volna nyugi, csak kicsit később, hogy szóval anyám a fejébe vette, hogy elköltözünk és ma egész éjjel csomagolni fogunk. - vallotta be.
- Tessék? És mikor indultok? - érdeklődött döbbenten Zsolt.
- Vasárnap reggel elhúzzuk a belünket. Ez van srácok. Tudjátok, hogy nem akarok menni, de muszáj lesz, ezért kell minél előbb kinyírni a dögöt!
- Ahogy látom, már csak egy alkalmunk lesz erre. - sóhajtott Péter. - A szombat éjjel.
- Az a mi napunk lesz! - mondta Zsolt.
Ezután elváltak és elindultak haza. Feri figyelte, ahogy Zsolt ballagott haza, de úgy döntött, nem köt bele, mert a végén megint összekapnának, és annak nem lenne jó vége, inkább haza indult enni valamit. Útközben éppen azon elmélkedett, hogy pont azon az éjjelen halt meg Adél, amikor fél pucéran látta őt az ablakban, majd nem sokkal azután egy alakot látott átmászni hozzájuk. A híradóban azt mondták valami kutya végzett vele, de ha jól látta, amit látott, akkor egy ember volt az. Azon rimánkodott, hogy ne az egyik haverja legyen a tettes, mert leültetik azt a szerencsétlent. Elhaladt Zsoltiék háza előtt is, jóval később, mint ahogy a fiú bement a lakásba, ezért leköpte a postaládájukat, majd tovább sétált.
Késő este köszöntött be hamar és Tomi még mindig pakolta a szobáját. Azért volt ilyen lassú, hisz elmélkedett, hogy eddig mit is tett ebben a faluban. A szívéhez nőt ez a kis község, bár sok ismerőse meghalt egy fenevad által, ki ellen pont ő és András vette fel a harcot. A sors iróniája, hogy legnagyobb rémálmával újra szembe kellett néznie és még egyetlen egy alkalom lesz erre. Nem vallhatnak kudarcot, csakis ez járt a fejében, úgy nem mehet el, hogy Peti és Zsolti magára marad, miközben legjobb barátja lázasan fekszik otthon és bármikor ő is prédává válhat. Megesküdött még a kezdetekkor, hogy kinyírja a farkasembert, és ehhez tartotta is magát.
Tovább dobozolt, mialatt Feri kint volt a teraszukon és hintaszékében, a fagyos időben, hintázott és közben szívta a bagóját. Egyik idősebb tesója szerezte neki ezt a füvet és mondta, hogy feltétlen próbálja ki egyszer. Úgy gondolta, eljött az ideje. Erősen szívott belőle és jól fejen ütötte a drog, de még magánál volt és lassan hintázott tovább. Eközben a fenyők mögül két vörös szem bámulta a gyereket és alkalmasnak látta, hogy egy újabb vacsorának lásson neki. Hírtelen előlépett rejtekhelyéről és szinte egyből ott is termett a teraszon, majd elüvöltötte magát.
- Hú, öcsém! Ez nem semmi, király az anyag! - mondta Feri, de hírtelen feleszmélt, hogy nem csak káprázik. Egy óriásit ütött a fiú fejére, aki egyből leszédült a székből. - Mi a ragya van most? Ki a faszom lökött le?
Épp felállt volna, ha bírt volna, de egy láb visszarúgta a padlóra, majd utána vadul tépni kezdte Ferenc hátát. A sokktól üvölteni sem tudott, annyira fájt neki, hogy feltépték a bőrét és kihasították belső szerveit. Nem is bírta sokáig és lecsukta szemét, fejét pedig lehajtotta a földre és tátott szájjal feküdt ott a teraszon, miközben hátát teljesen felnyitották. A vér beborította az egész helyiséget, majd ezután felkapta az elernyedt testet a farkasember és elvonszolta magával a közeli kis erdőbe.
Eltelt a péntek és eltelt a szombat is. A Hold fogyóban volt, így elvileg semmi sem állíthatja meg a vadászokat, hogy utoljára, közösen szálljanak szembe, a legnagyobb ellenfelükkel. Három ember, egy cél, ugyanaz lebegett mind hármuk szeme előtt és tudták, nem hibázhatnak.
Január 29. Az egész rémálom 23 nappal ezelőtt kezdődött, amikor Tamás először találkozott a farkasemberrel. Ezeket a napokat végig harcolták, de rengeteg ember halt vagy sérült meg. Mikor már besötétedett, egyik fiú sem csinált, semmit, csak várták az estét, érezték, hogy ma eljön a végső összecsapás ideje és féltek.
András feküdt az ágyában és olvasott, de nem is tudta, hogy mi történik benne, mert nem arra koncentrált, hanem, hogy ma ne érje a barátait kudarc.
Péter a szobájában ült a fotelében és a tévét bámulta, de nem is érdekelte mi megy benne. Anyjára, testvérére gondolt és arra, hogy meg kell védenie őket a veszélytől, minden áron.
Tamás már nem pakolta a szobáját. Csak a bútorok voltak benne, semmi más, már mindent eltettek és holnap reggel tíz órakor indulnak is. Az utolsó estéje ebben a házban, bármi történjen is, ezt a szobát nem fogja többé látni. Bízott magában és barátaiban, hogy sikerülhet elpusztítani a dögöt és elhozni a békét a faluba.
Zsolt az ágyán ült és egy bicikli újságot olvasott, de talán életében először nem érdekelte, hogy mi van benne, csak tartotta a kezében. Kinézett az ablakán és tudta, hogy ma lehet az utolsó nagy bunyója oda kint és kiegyenlítheti a számlát.
Még este nyolckor felhívta Tomi legjobb barátját, ki szintén azon gondolkozott, hogy felhívja őt.
- Helóny öregem én vagyok az! - szólt bele Tomi.
- Helóny!
- Itt az idő. Ha ma nem találkozunk vele vagy nem tudjuk megállítani, akkor bárhogy is lesz én nem térek vissza ebbe a faluba. - mondta komoran.
- Szóval mentek igaz?
- Holnap tíz órakor.
- Figyelj! Ma legyőzitek azt a dögöt, bármi is történjen, ma nem vallotok kudarcot! - bíztatta Andris.
- Reméljük. Kár, hogy te nem tudsz jönni, de csak gyógyulgassál, nem szabad megerőltetni magad!
- Tudom, de hidd el, én is szívesebben lennék ott veletek, mint itthon feküdni és aggódni, hogy mi történik majd. - bánkódott a fiú. - Sok szerencsét!
- Kösz, az kellene! Minden, amit itt tettünk ebben a faluban hiányozni fog.
- Sosem felejtem el, hogy miket műveltünk mi együtt a suliban. - nevetett a túl oldalon.
- Én sem, az biztos, hogy nem feledem. Ahogy azt sem, mennyit küzdöttünk az éjszaka teremtménye ellen.
- Azt sajnos nem lehet csak úgy elfeledni, de ha egyszer legyőztük, másodjára is fog menni! - biztatta tovább.
- Sikerülni-e kell! Na, helóny! - búcsúzott el halkan és szomorúan.
- Helóny!
Andris letette a telefont, majd az ablakhoz nézett és életében először tett olyat, ami egyáltalán nem vall rá. Kérte az Istent, hogy vigyázzon barátaira és segítse őket! Nem szokott imádkozni, viszont sosem tagadta, hogy nem lenne hívő, de nem is hangoztatta.
Késő este, Tomi, ahogy már sokszor, felkelt az ágyából és átöltözött kinti ruhába, majd kilépett ajtaján és indult lefelé a lépcsőn, amikor egy hang szólalt meg mögüle:
- Mit csinálsz? Hová mész? - kérdezte Vera.
- Ezt nem értheted. - nyögte ki Tamás, miközben szíve vadul kalapált, most először bukott le és pont most. - Mennem kell!
- De hova és minek? - faggatta tovább öcsét.
- Az udvarra. - válaszolta, majd elindult lefelé a lépcsőn, de hallotta, hogy testvére is követi. - Ne gyere utánam! - utasította.
- Figyelj, már a múltkor is hallottam valamit este, mintha valaki mászkált volna ki-be. Azt hittem csak apu az, de szerintem tévedtem és nem ez az első alkalom ugye? - nézett rá kérdőn.
- Nem, nem ez az első alkalom, de az utolsó. - emelte feljebb a hangját, de még így is ügyeltek arra, hogy szüleiket ne ébresszék fel.
- Cigizel vagy esetleg más egyéb hülyeséget, csinálsz oda kinn? - vonta kérdően komoly arccal.
- Vera! Tudod, hogy utálom a cigit és soha nem drogoznék, ennél fontosabb dolgom van. – mondta, miközben felhúzta bakancsát és kabátját.
- Addig te innét ki nem mész, amíg meg nem tudom, hogy mire készülsz? - fenyegetőzött.
- Ha elmondanám vagy hülyének néznél vagy hazugnak tartanál. Nincs értelme elmondanom, inkább kívánj sok szerencsét! - fejezte be a beszélgetést és óvatosan kiment a teraszra. - Ne szólj anyuéknak, mert azzal mindent elrontasz, hidd el jót cselekszem! - próbálta meggyőzni és becsukta az ajtót.
Tomi lassan hátra ballagott a kert végébe, de nem hallotta volna, hogy valaki is a házból utána jött volna. Két dolgot tehetett nővére, az egyik, hogy szól szüleinek, a másik, hogy belenyugodik és bízik öccsé, legalább is Tamás ezt gondolta. Mialatt ezen, jártak gondolatai, Péter megérkezett:
- Szevasz Tomi! - üdvözölte.
- Hello! Mindegyik fegyvered vissza tudtad szerezni, amit múltkor eldobáltál? - érdeklődött.
- Igen, mert te nem?
- Hát a zseblámpa szarrá tört és az egyik csavarhúzót sem találtam meg, de van még elég. - nyugtatta meg. Ekkor valaki éppen tartott feléjük, de az nem Zsolt volt és nem is a farkasember, hanem Tamás nővére. - Jaj ne! Mi a fenét csinálsz? - förmedt rá.
- Inkább ti mit csináltok itt? - kérdezte erőszakosan. A lány időközben felöltözött és ő is felvette kabátját és cipőjét, hogy utána menjen öccsének. - Anyuéknak nem szóltam, de megteszem, ha nem mondjátok el, most! - utasította őket.
- A francba Vera úgysem hinnéd el! - mondta Tomi. - Gyere szépen visszamegyünk a házba, mert a végén megfázol! - kezdte tolni tesóját, de először nem engedte, majd később mégis vele tartott. - Nem lesz semmi baj és kész, időben haza érek még éjfél előtt, eddig is ezt tettem. - nyugtatta.
- Tamás, most már nagyon elegem van belőled! Tudod, hogy egy veszett állat mászkál itt esténként, egyáltalán nem... - kezdte a lány.
- Hát épp ez az! - szakította félbe a fiú.
Eközben Peti hátul maradt, mikor Tomi próbálta visszatessékelni a házba testvérét, de hírtelen megjött Zsolt, majd felmérve a helyzetet megszólalt:
- Miről maradtam le?
- Családi perpatvar folyik éppen, Tomi lebukott a nővére előtt. - mondta Péter.
- Na banyek!
A két fiú a kert végében maradt, amíg a két tesó már a terasznál jártak és veszekedtek tovább.
- Azért vannak a rendőrök, hogy elkapják azt a dögöt, nem nektek kell! - nyöködte Veronika.
- De mi tudjuk, hogy mi az, láttuk, én nem is egyszer, még harcoltam is vele! - kicsit ellépett tesójától, majd hátat fordított neki, hogy gondolkozzon, majd visszafordult. - Oké. Oké. Elmondjam mi az? Ha? Elmondjam mi ölte meg a barátaimat? - kérdezte erőszakosan.
- Igen! - jött a válasz.
- Jól van. Egy rohadt, mocskos farkasem... - a mondatát nem tudta befejezni, mert váratlanul, a sövényről melléjük ugrott az éjszaka teremtménye és mielőtt még Tamás reagálni is tudott volna, a lény mélyen belevájta nővére hasába a körmeit, majd a lendülettől a ház falára akasztotta a lányt, ki megdermedve lógott fél méterrel a talajtól. - Neee!!! - üvöltött Tamás, majd a kalapáccsal teljes erejéből oldalba ütötte a dögöt. - Te rohadt szar! - kiáltott és csak püfölte, addig amíg ki nem szedte Veronikából körmeit és a lány a földre nem esett.
A farkasember elordította magát és szembe állt a fiúval, majd épp rávetette volna magát, ám ekkor a szörnyeteg lábába egy hosszú, éles fémrúd fúródott, amitől megvadulva rohanni kezdett a kert felé. Péter dobta el végre sikeresen a fegyverét, amint Zsolttal együtt futottak a terasz felé, mikor meghallották a kiabálásokat.
- Nyírjuk ki, amíg sebesült! - szólt Zsolti, majd rohanni kezdett a dög után.
Peti Tomira nézett, aki testvéréhez ment, majd ő is Zsolt után futott. A vérfarkas futásban simán otthagyta volna őket, ám most sérült volt, így lassabban haladt.
Tamás lassan legugolt Verához és lassan felültette, majd gyengéden a falnak döntötte. Még élt és eszméleténél volt, de szájából és gyomrából ömlött a vér, amit nem lehetett elállítani.
- Ez nem lehet. Én nem... azt akartam, hogy... - próbálta keresni a szavakat, de pont ilyenkor egy rendes mondatot sem tudott kinyögni. - Sajnálom! - fakadt ki és sírni kezdett. - Ezt akartam elkerülni! - szipogott.
- Nem... tehetsz ró... róla. - mondta alig halhatóan és érthetően a sok vértől.
- Nem akarom, hogy meghalj! Hallod! Mindjárt hívom a mentőket és meggyógyulsz! - kapott észbe, de ekkor már késő volt. Egyetlen testvére szeme lassan lecsukódott és teste elgyengült, majd nem vett többé levegőt. - Ne! Ezt ne csináld velem! Neeem! - üvöltötte, miközben vállára fektette Veronika fejét és átölelte. - Nem lehet. - pityeregte halkan, majd arcát ellepték a könnycseppek.
Sosem akarta elengedni, legszívesebben egész éjjel úgy maradt volna. Pár perc múlva lassan elfektette nővére holtestét a hóba és kifújta az orrát, majd megtörölte szemeit és arcát. Ott térdelt még mindig mellette, mintha soha nem akarja elfogadni, hogy mostantól neki nincs testvére, pedig egykévé vált egy szempillantás alatt. Olyan mély fájdalmat érzett, hogy azt már szinte nem bírta elviselni és lecsukta szemeit, majd fejét az ég felé fordítva újra kinyitotta és bámulta a csillagos eget, mely tiszta volt, végül megszólalt:
- Bocsáss meg! - mondta halkan, majd felállt.
Szeme már nem könnyezett, arca is megmerevedett a komolyságtól, majd kalapácsát felvéve a földről lassan elindult a kertbe, sokáig nézve a lány tetemét, majd vad rohanásba kezdett.
A kert végében körülnézett, hogy társai hová, merre indulhattak, és homályosan észre vette őket, amint oldalazva másszák meg az egyik szántóföldet, tőle nem messze. Elindult hát arra, úgy sietett, ahogy csak bírt, majd kezdte elveszíteni barátait, ám megálltak a dombtetőn és gugolva bámultak körbe-körbe. Ez elég időt adott, ahhoz, hogy beérje őket, majd nagy nehezen, levegő után kapkodva megérkezett melléjük.
- Az a buzi megpróbált lehagyni minket, de még mindig látjuk, merre biceg. - mondta Zsolt. - Arra lefelé tart és menekül, mert tudja, hogy mi hárman kinyírjuk, ha utolérjük. - mosolygott.
- Menjünk! - szólt Peti.
A Hold elég jól megvilágította a terepet, így is könnyebb volt átszelni, útközben Péter felkapta egyik fémrúdját a hóból, amit még a farkasember húzott ki nem rég a lábából. Jó ideje követték már, de nem siették el a dolgot, megfontoltan és óvatosan közeledtek hozzá, nehogy úgy járjanak, mint múltkor. Eléggé a falu szélén jártak már, amikor megpillantottak egy düledezőben lévő házat a semmi közepén. Peti és Tomi még emlékezett is rá, hogy egy földes út vezet ki ide, ehhez a romhoz, mert régen Dávid, Sanyi, Peti és ő megnézték és bejárták az elhagyatott házat. Kicsit meglepődtek, de összeállt a kép, ez volt a rejtekhelye a dögnek, itt lakott egész végig. A szörnyeteg bemászott, az egyik kitört ablakon, majd eltűnt a sötétben, a fiúk pedig tíz méterre az háztól megálltak.
- És most? - kérdezte Péter.
- Most szétszedjük a fejét, ugye? - nézett kérdőn Tomira Zsolt.
- Igen. - mondta a hátra bámulva, majd két bajtársára nézett és hangosan elkiabálta magát. - Belefullad a saját vérébe! - ezután megindultak.
Megkeresték az ajtót, ami még a helyén volt és szinte teljesen ép, majd Peti óvatosan odament, majd ezt kérdezte:
- Most bekopogjak vagy majd ti? - mosolygott, de abban a pillanatban az egész bejárat, a fakerettel együtt kidőlt, egyenesen a fiúra.
A farkasember vadul kirontott a sötétből és Zsoltra vetette volna magát, ám ő gyorsan reagált és nagy kalapácsával egy óriásit ütött a dög arcára, amitől oldalra esett. Tomi megragadta az időt és ráugrott a lény hátára, majd beleszúrta egyik csavarhúzóját és sövénynyíróját amilyen mélyre csak tudta. Ledobta magáról a vérfarkas és üvöltözni kezdett, azután Zsolt megindult a kalapácsával, de pont akkor, mikor oldalra suhintott egyet a szörnyeteg és eltalálta a gyereket, ki a földre zuhant.
A vérfarkas fölé hajolt és körmeivel végig hasította Zsolti bal arcát és a sebből azonnal kibuggyant a vére. Felüvöltött a fájdalomtól, de próbálta nem elveszíteni a fejét, ezért előkapta egyik metszőollóját és oldalba szúrta többször is a dögöt. Kiabált a kíntól, amit érzett és épp le akarta harapni a fiú karját, amikor ordítva megjelent Péter és az egyik fémrúdját lendületből beleszúrta a teremtménybe. Mélyen belehatolt és teljesen megvadult ettől, majd karját ide-oda lendítve eltalálta Petit, aki több métert is repült, míg földet nem ért. Ezután a farkasember visszaindult rohanva a házba, de Tomival találta szembe magát, ám nem törődve a gyerekkel felöklelte őt és befutott. Lassan felnézett, de nem látta, hogy hol van ellenfelük, ezért felállt és aggódva kérdezni kezdett:
- Jól vagytok? Nem sérültetek meg? - nézett körül Tomi.
- Én meg vagyok. - szólalt meg Péter.
- Zsolti? - mentek oda hozzá, aki éppen felállt és arcát törölgette. - Had nézzem a sérülésed? - kérte Tamás. A látvány nagyon csúnya volt, négy elég mély seb húzódott végig a fiú bal arcán, az egyik majdnem a szeménél. - Komolynak tűnik. - mondta nyugtalanul.
- Kibírom. - törölgette magát. - Nem lesz gond. - nyugtatta meg a többieket, de csak akkor nyugodtak meg teljesen, amikor a vérzés sikeresen elállt. - Gyerünk, menjünk!
Összeszedték magukat és beléptek a házba, ami poros, koszos volt, a falak repedezettek és pókhálósak, sehol egy bútor vagy valami. A látási viszonyok nem voltak rosszak, de nehezebb volt tájékozódni. Egy nagy szobában voltak, de üres volt, egyetlen ajtó volt csak előttük, így bementek oda is. Valamivel kisebb volt már és egy rozzant fa lépcső is állt bal oldalon a fal mellett.
- Megnézem fönt. - mondta Tomi, majd óvatosan lépkedni kezdett fel.
A két fiú tovább ment a következő ajtó felé, ami az egyik sarokban volt bal oldalt. Recsegett alattuk a padló, mintha be akarna szakadni, de nem törődtek vele. A második ajtó már nyitva volt és benéztek rajta, ahol a konyhát vették észre. Kicsi volt, pár szekrénnyel sorakozott csak, de ezen kívül nem láttak bent senkit.
Tamás ez alatt felért az emeletre, az egyik szobába, de csak egy kettétört ágy volt benne, majd óvatosan benyitott a jobb oldalon lévő helyiségbe. A fürdőszoba találta meg, ahol még ott volt a kád, bár rá fért volna egy alapos tisztítás, lassan belépett és megállt középen, majd körülnézett. A padló igencsak nyikorgott alatta, a falakon centis repedések sorakoztak, ami miatt aggódni kezdett.
Péter váratlanul egy kis ajtót talált az egyik sarokban a földön, miközben Zsolt ment fel az emeletre. Peti felhajtotta az ajtót és orr facsaró bűz csapta meg, majd egyből le is vágta volna, de nem tudta, mert hírtelen előugrott a farkasember és körmeit belevájta a fiú vállaiba, úgy, hogy azok a hátán jöttek ki. Felordított, de nem tudott semmi egyebet csinálni ellene, be is rántotta volna őt, de ekkor Zsolt jelent meg, aki visszaszaladt barátjához, hogy segítsen.
- Itt van! - ordított Tominak fel az emeletre, ki amint meghallotta Zsolti hangját rohant volna, de egy lépést tett és beszakadt alatta a padló és lezuhant a sötétbe.
Zsolt előkapta a bicikli láncát és erősen rácsapott a dög fejére, majd még egyszer és még egyszer, de csak nem eresztette Petit, aki próbálta két kezével kihúzni magából az éles körmöket, de fogait összeszorítva vergődött csak. Miután a lánc nem használt, Zsolt előhúzta a mérget gatyájából és ráfröcsölte a lény arcára és karjaira. Jutott bőven minden hova és azonnal hatni kezdett, marni kezdte, még ezt a kemény ellenálló bőrt is és egy idő után igen kényelmetlenné vált a számára és elengedte Petit.
A fiú összerogyott a koszos padlón, majd föléje emelkedett Zsolt, hogy megnézze milyen súlyos a sebe, de abban a pillanatban a farkasember kirontott a pincéből. Zsolti felállt a gugolásából és a bicikli lánccal próbálta távol tartani Petitől a dögöt. Néhányszor megcsapta vele, de valamikor elég közel jutott hozzá, ahhoz, hogy a kalapáccsal is ráüssön.
- Menekülj! - ordította a fiú Petinek, aki nehezen felállt.
- Vigyázz! - szólt neki, majd kisbaltájával, mert azt is hozott most, nekirontott a dögnek, aki a meglepettségtől nem tudott sehova mozdulni és a fejsze mélyen a testébe állt. - Tűnjünk innen! - rángatta Zsoltot.
Mindketten kirohantak a szobából, de hallották, hogy követi őket a mocsok és mielőtt el érte volna őket, kiugrottak az ablakon, melyben már csak széttört üveg volt. A szilánkok beleálltak Zsolt kabátjába, de szerencséjére bőre nem sérült, nem úgy, mint Péternek, aki végig hasította bal lábát, az egyik kiálló üveggel. Feltépte gatyáját és bőrét is, de egyáltalán nem volt annyira komoly, mint a vállán lévő sérülések, melyekből a vér annyira folyt, hogy beborította az egész felső testét.
Az ájulás kerülgette és ereje egyre csak csökkent, de Zsolt megragadta és elrángatta a ház másik oldalához. Füleltek, hogy követi-e őket valaki, de nem hallottak semmit. Zsolti próbálta valamivel elkötni Peti sebeit, de nem nagyon tudta elállítani a vérzést, csak egy kicsit.
Tomi ekkor tért magához abban a helyiségben, ahová lezuhant. Alaposan beverte a fejét, de más testrésze nem fájt annyira, viszont iszonyú bűzt érzett. Egy időre már azt hitte, hogy a vérfarkas volt benn vele, de nem, ez valami más volt. Tudta, hogy a háznak két ajtaja volt, az egyik, ami bevezetett a lakásba, a másik pedig egy garázs félébe, ahol más ajtó nincs. Úgy gondolta ebbe esett bele és keresni kezdte a kilincset vagy valami kijáratot. Szerencsére elég gyorsan talált is egyet és nyitva volt, majd kilépett rajta, akkor vette észre, hogy csupa vér az egész teste, de ez nem a saját vére. Lassan megfordult és akkor látta csak meg, hogy ember maradványok közé zuhant le, itt tartotta az a mocsok az elfogyasztatlan testrészeket és szerveket, mint egy éléskamrában. Azonnal bevágta az ajtót, mert a hányinger kerülgette, majd neki dőlt a falnak. Mély levegőt vett és próbált megnyugodni, ekkor jelent meg váratlanul Peti és Zsolt a ház egyik sarkában, kezükben pedig kannákkal.
Gyorsan odasietett hozzájuk és végigmérte őket, mennyire sérültek meg, majd a kannákra pillantott:
- Ezek meg mik? - kérdezte lihegve.
- Most találtuk hátul és mi van bennük? Benzin. - mosolygott el Zsolt. - Összesen legalább egy liter, Petinek van öngyújtója bazzeg, égessük ki a mocskot! - javasolta.
- Ez tetszik. Locsoljuk be a fa ablakokat és az első szobát, majd tűnjünk ki felé és várjuk, hogy a dög előbukkanjon, és akkor majd lecsapunk rá! - tervezte el Tamás.
Így is tettek, Péter ügyelt arra, hogy ha megjelenik esetleg a dög akkor szóljon nekik, Zsolt addig körbejárta a házat és belocsolt minden ablakot, Tamás pedig az első szobát öntötte tele teljesen. Mikor végzett eldobta a kannát és megállt az ajtóban, majd kinézett az ablakon, hogy Zsolt hol van és látta, hogy ő is végzett. A két fiú kint várta Tomit, majd a fiú elővette az öngyújtót, de ekkor Péter és Zsolt kintről elordította magát:
- Vigyázz! Mögötted!
Épp csak hátra pillantott, hogy megnézze van-e még ideje elfutni a farkasember elől, de késő volt. Megragadta a gyereket és berántotta a másik szobába, majd elhajította őt egészen a sarokig. Az eséstől nem kapott levegőt hírtelen, csak árnyakat látott, majd feleszmélt és látta, hogy a vérfarkas közelít hozzá, kintről pedig futnak be segíteni neki a fiúk. Kiesett a kezéből az öngyújtó, nem tudta, hol van, ám ekkor oldalt megpillantotta Peti két fémrúdját, amit bent hagyott. A farkasember már vagy ezer sebből vérzett, de mindegyik szerszámot, mit beleállítottak kiszedett már magából.
Tomi direkt megvárta, hogy a lény rávesse magát, és végezni próbáljon vele. Nem is állt ellen neki, a gyengét tette, majd amikor neki futásból ugrott egyet a dög, gyorsan megragadott egy fém rudat és maga elé tartotta azt. Pontosan belerohant a dög, ahogy Tamás ara számított és átszakította vastag bőrét mélyen belehatolva, de a nagy lendülettől nem bírta megtartani a rudat és a másik vége a combjába fúródott.
Mindketten elordították magukat, majd a vérfarkas felállt és eldőlt oldalra a padlón. Tomi szúró és égető fájdalmat érzett a lábában, de társai ekkor megjelentek mellette és elszorították a lábát, nehogy több vért veszítsen, mert eddig is sok kifröccsent már a gatyájára. Egy hírtelen rántással húzta ki Zsolt a fém rudat és elhajította, ez Tominak iszonyatosan fájt és vergődni kezdett, de lefogták.
Mind hármuk elfáradt, fázott és sebeikből véreztek, idő közben Zsolt arcán lévő vágások is újra vérezni kezdtek, de ahogy tudták ellátták egymást és pár perc elteltével, már semelyikük sem vérzett. A farkasember viszont ott feküdt kiterítve eléjük a földön és szőrös teste saját vérétől volt piros. Még élt, de mozdulni már nem tudott, és vadul rángatózni kezdett. A vadászok nem tudták mire vélni ezt és csak bámulták, mi sül majd ki ebből, de olyan dolog történt, amire egyikük sem, gondolt volna még a legborzalmasabb rémálmokban sem.
A farkasember kezdett összezsugorodni és szőre egyre jobban, hullani kezdett bőréről, majd lassan egy meztelen ember alakja kezdett kitárulkozni előttük. Tomi ekkor zajt hallott mögüle és a konyha felé bámult, majd óvatosan bicegve elindult oda, hogy megnézze mi volt ez. Mikor odaért az egyik szekrény ki volt nyílva és egy szőrős tetem feküdt előtte, valószínűleg benne volt mostanáig. Ismerősnek tűnt neki, és amikor mellé lépett már tudta mi az, ott feküdt az igazi farkasember előtt, akit annak idején tényleg megölt és eltemetett. Rothadó teste iszonyatos bűzt árasztott, de tisztán kivehető volt a pofája, a rászáradt vér és teste nagy része koszos és földes volt.
- Úristen! Nem! - tiltakozott az igazság ellen. Gyorsan, ahogy csak tudott vissza bicegett a szobába, ahol félig visszaalakult emberré a farkasember és döbbenten nézték az eléjük kitárulkozó arcot, ugyanis fölismerték. - Ne! Nee! Neee!!! - ordított Tomi miközben térdre rogyott. - Ez nem lehet igaz! Nem történhetett ez meg! Neee!!!!
- Lehetetlen. - nyögte ki Zsolt tátott szájjal.
Az arc, amit felismertek az egyik barátjuké volt, az egyik osztálytársuké, az egyik bajtársuké... Andrisé. Csukott szemmel feküdt előttük félig visszaváltozva, de Peti és Zsolt nem értette az egészet és megszólalni sem tudtak a döbbenéstől. A fiú szeme lassan kinyílott és akárcsak a többiek, ő is megdöbbent, hogy mi történt vele, majd látta, hogy még félig ő a farkasember és nem értett semmit:
- Mi van velem? Mi történt? Mi folyik itt? - kérdezte kapkodva, ám ekkor iszonyú fájdalom nyilalt teste minden részébe. Akár csak a vérfarkas, úgy ő is megsérült egyben és vérzett. - Nem, ez én, nem... - dadogott, miközben saját maga előtt is feltárult az igazság, hogy egész idő alatt ő volt az éjszaka teremtménye. Ő ölte meg Istit és az óta mindenkit, akit csak talált.
- Ő nem lehet az! - kiáltott a plafonra nézve Tomi. - Most már mindennek vége! - rogyott vissza, majd könnyes arccal barátja szemébe nézett, amiben félelmet, fájdalmat és szomorúságot látott. - Sajnálom öregem, nem tudtam, nem sejtettem, hogy... - nyögte Tamás. - Nem tudtam, hogy átalakulhatsz. A Zsolti, a Norbi és még sokan, akiket megkarmolt vagy megharapott annak idején a vérfarkas és túl élték, nem alakultak át. Azt hittem átalakulás nincs is, de már emlékszem, hogy azon az estén, amikor mi megöltük az igazi farkasembert, téged megharapott és akkor teli Hold volt. - mesélte visszaemlékezve, de amint rávilágított a lényegre, az egyre jobban fájt neki. - Csak akkor alakulna át egy ember, ha teli Holdkor harapták meg és életben maradt utána. Ezt is olvastam még valahol, de kiment a fejemből! - mérgelődött. - Bocsáss meg! - szipogott, miközben Andris mellé csoszogott és leült.
- De én nem tudtam semmit. - mondta, de a fájdalom minden egyes szónál az oldalába nyilalt. - Nem emlékeztem semmire, azt hittem alszom, de közben nem is.
- Jézusom. - támaszkodott meg Peti a falban.
- Tehát a láz nem is a betegsége miatt volt? - kérdezte Zsolt döbbenten.
- Nem. Minden éjjel egyre lázasabb lett, mert közeledett az átalakulás pillanata. - magyarázta könnyes arccal Tomi.
- Nem bírom. - mondta halkan Andris. - Nem bírom a fájdalmat elviselni a testemben. - nyögte egyre halkabban. - Ölj meg! - nézett Tomi szemébe. - Kérlek! Már nem tudsz segíteni. - könyörgött neki.
- Ilyet ne kérj tőlem! Nem vagyok képes rá! - ellenkezett Tamás.
- De igen, muszáj! Nem akarok így élni, de úgyis belehalok a sérüléseimbe. - mondta. - Könnyíts a halálomon!
Peti a falnak támaszkodva állt és döbbenten nézte, mi folyik itt. Szájára tette másik kezét és nem szólalt meg, Zsolt tátott szájjal állt még mindig mozdulatlanul, azután lehajolt és felvette a baltát a földről, ami ott hevert a lábánál. Ott húzta ki a farkasember magából és odadobta le, mikor Peti és Zsolti kiugrottak az ablakon. Lassan Tamás mellé lépett és karját odanyújtotta a fiú arca elé, melyben ott volt a fejsze. Tomi nézte egy darabig, majd elvette társától és ő is felállt nagy nehezen.
- Segítsetek! - kérte barátait.
Péter és Zsolt felültették, és a falnak döntötték Andrást, aki még mindig csak féli alakult vissza, viszont testéből és szájából egyre több vér folyt. Elléptek mellőle, majd Tomi mélyen Andris szemébe nézett és ugyan azt látta, mint amit ő érzett, félelmet, sajnálatot és fájdalmat.
- Gyors leszek jó? Nem fogsz soha többé semmit sem érezni. - jelentette ki lassan, fejét lehajtva Tamás.
- Tiéd lehet, az össze kalandjátékom. - mondta utoljára Andris.
- Nekem már meg van mind a 17 darab, mindig elfelejted. - mosolygott el egy kicsit.
- Ja, tényleg. - elmélkedett, majd mosolyogni próbált. - Gyerünk! Rajta! - adta meg a végszót.
- A legjobb haver voltál! - ezt elmondta és Andris szemében elégedettség csillant fel, majd egy nagy suhintással levágta András fejét, mely oldalra esett a földre, elválva nyakától. - Hát ennyi. - mondta, majd eldobta a fegyvert.
Mikor azon a bizonyos estén, január 14-n, Andrást megharapta az éjszaka teremtménye, pont teli Hold volt, ezáltal működésbe lendültek a gének a fiú szervezetében. Semmi sem tudta terjeszkedésüket megállítani, viszont még igen fiatal volt, ahhoz, hogy a szervezete elbírja ezeket a géneket, ezért állandón lázas volt. Legfőbbképpen esténként, amikor egyre aktívak lettek ezek a gének. Melege is azért volt mindig, mert kezdett farkasemberré változni és még lázas is volt, ezért meztelenre vetkőzött minden éjjel. Az átalakulás végbe is ment a következő Hold töltekor január 21-n. Ezen napon ölte meg elsőként Istvánt, de mielőtt ez megtörtént volna, Tomi látta őt a teraszán vagy legalább is azt hitte, hogy látta, ugyanis rögtön azután felhívta barátját és még ember volt, tehát azon az éjjel talán a fáradságtól, de Tamás tényleg csak odaképzelte a farkasembert.
Andris nem tudta, hogy ő a lény, akit üldöznek a többiek és még ő maga is, hisz sosem volt rajta semmilyen ruha, hogy azt szétszakítsa az átalakuláskor és miután megölt valakit visszament a házba, a szobájába és lefeküdt az ágyra aludni, majd visszaváltozott. Ezt mind úgy csinálta, hogy senki sem vette észre esténként, aludtak, mint a bunda.
Tamás másnap, amikor látta, vagyis elképzelte, hogy ott volt a vérfarkas, elment oda, ahova eltemette a tetemet, de a lyuk üres volt. Andris nem, viszont a farkasember mindent tudott, amit András, hogy kiket ismert és azt is, hogy hová lett eltemetve az igazi teremtmény. Tehát elterelés képpen kiásta a rothadó testet és elrejtette abba a házba, ahova a megmaradt testrészeket vitte.
Andris szervezete egyre kevesebbet bírt el, így már nappal is eléggé belázasodott, ezért teljesen kiütötte magát, de még ő is azt hitte, hogy azért nem aludt jól, mert beteg, pedig azért, mert valójában nem is aludt soha, csak egy pár órát. Két személy volt egy testben, de csak az egyik tudta a másik gondolatait és okosan, megfontoltan cselekedett mindig. Sosem bántotta a családját, lehet, hogy annyira erős volt a szeretet irántuk, hogy még a gének sem tudták legyőzni ezt vagy egyszerűen csak azért, mert túl feltűnő lett volna, ki tudja.
Végül minden kiderült és ez a teljes bukáshoz vezetett, hála három embernek, három fiúnak, kik életüket adták volna, hogy megvédjék a falu lakóit és szeretteit.
Mivel Andris teste nem változott vissza teljesen és talán soha nem is fog, a három vadász úgy döntött, hogy a házban hagyják a tetemet és elhamvasztják. Ahogy tervezték, úgy be is gyújtották a házat, és végig nézték, ahogy szép lassan porig ég, mindent felemésztve, ami bent volt. Egymásra támaszkodva elindultak haza, de sérülésük olyan súlyosak voltak, hogy kénytelenek voltak kitalálni egy hazugságot, mi történt velük. Megegyeztek, hogy elmondják, hogy egy veszett kutya csinálta ezt velük, amikor éppen kimentek a teraszra levegőzni vagy valami.
Tominak jutott a legnagyobb és legszomorúbb dolog, ami csak történhetett vele. Azt hazudta szüleinek, hogy tesójával kimentek levegőzni egy kicsit a teraszra, de akkor támadt váratlanul rájuk a fenevad és ő is megsérült, miközben próbálta Verát megvédeni, de nem sikerült neki. Így a költözést elhalasztották, és teljesen letörtek lányuk halála hírén, az idegösszeroppanás szélére sodródtak, ahogy Ildikó is, Andris anyukája, amikor megtudta, hogy fia eltűnt.
Veronika temetése után pár nappal Tamásék elköltöztek, de azóta, egy haláleset sem történ, melyről azt mondták volna, hogy egy állat tette volna. Más iskolába iratkozott be és más faluban élt tovább szüleivel, kikkel együtt vészelték át Vera elvesztését, majd pár év után felvették a régi élet fonalát, és egyetlen fiújukkal folytatták az életüket. Zsolt és Peti a faluban maradt és együtt végezték el az iskolát, de a középiskolát már mindketten máshol folytatták, így ők is elváltak egymástól. Andris anyja végül kiheverte, hogy fia soha többé nem jön vissza és valószínűleg halott, így eltemették, mintha meghalt volna, csak a koporsóban nem az ő holteste volt, hanem az ő holmiai.
És hogy élnek ma?
Péter, aki mindig rossz tanuló volt, végül megjött az esze és a sok tanulás meghozta számára a sikert. A középiskola első évében ő lett az egyetlen kitűnő tanuló, ma pedig tovább tanul és már harmadikas lesz.
Zsolt, aki mindig utálta a cigányokat rájött, hogy nem minden bajt rájuk kell fogni. Régen mindig nagyképű volt, és ha valakivel problémája volt, azt verekedéssel intézte el. Ma már ő az egyik legnyugodtabb ember az osztályában, aki szétválasztja az embereket, ha bunyóznak és mind kettő felet ráveszi, hogy inkább békésen beszéljék meg a dolgokat, mert az mindent sokkal jobban megold. Nagy képűsége elszállt és visszafogott gyerek ma már, aki sosem verekszik senkivel, ha baja van, inkább elbeszélget az illetővel, ami általában mindig sikeres nála.
Tamás szüleivel kiheverték Veronika elvesztését és együtt élnek boldogan egy másik faluban, ami jó messze a régitől. Új iskolába jár, gimnáziumba és készül a harmadik évére. Új barátokat is szerzett, az egyiküket Péternek, a másikukat pedig pont Tamásnak hívják. Ők ketten most a legjobb barátai, de Andrist soha nem fogja elfelejteni, az élete végig megőrzi emlékét és még ma is egy külön fiókban tartja elhunyt barátja kalandjátékait, amit nem hagyott, hogy eltemessék a koporsóban.
A család minden évben ellátogat a faluba, ahol egy télen rengeteg ember halt meg. Elmennek Vera sírjához, Tomi pedig Andriséhoz is, de valójában az igazihoz is. Amikor a faluban jár Tamás, mindig felkeresi Zsoltot és Pétert és közösen elmennek ahhoz a házhoz, ahol az egész véget ért, már amennyi megmaradt belőle. A nap ragyogóan süt az év ennek időszakában, a fák virágoznak, a madarak visszatérnek és énekelnek.
Mind hárman leróják tiszteletüket Andris előtt és ilyenkor közösen elmennek inni valamit és elbeszélgetni, hogy mi is történik velük mostanság, de egy emlék örekre összefűzi őket, életük végéig!
Másnap az iskolában, majdnem csak becsengetésre ért be a két vadász. Mind ketten nagyon álmosak voltak és elaludtak, ezért szinte egyszerre léptek be a terembe. Egyből Zsoltot keresték és meg is találták, majd odamentek hozzá ige komor képpel.
- Hol voltál tegnap este? - kérdezte feszülten Tomi.
- Elaludtam bassza meg! - mondta.
- Elaludt! Az eszem megáll! - morgolódott Peti. - Tudod mi volt tegnap?
- Találkoztatok vele? - kérdezte meglepetten.
- Igen és mivel te nem voltál ott, nem tudtuk megtámadni, amikor kinyírta a szomszédomat. - szólt mérgesen.
- Most miattam halt meg egy ember, erre célzol? - emelte fel a hangját, de annyira csak, hogy a többiek ne halják meg a teremben.
- Nem. Azt még akkor sem tudtuk volna megelőzni, ha ott vagy, de elkaphattuk volna talán. - mondta Tamás. - Így gondoltuk követjük a titkos kis rejtekhelyéig, hogy majd nappal újból meglátogassuk. - mesélte.
- Megtaláltátok? - csillant fel a bunyó reménye a szemében.
- Nem. Mivel ő talált meg minket és nem sok hiányzott, hogy otthagyjuk a fogunkat. - mondta Peti. - Nézd! - felhajtotta gatyája szárát a bokájáig és ott egy csúnya vágás nyomot látott Zsolt. - Ezt kaptam emlékbe, de örülök, hogy nem az egész vádlimat kapta le.
- Jól van na bazdmeg! Rohadt fáradt voltam és ledőltem pihenni egy kicsit, csak hülye öcsém elvitte az órámat és elaludtam. Fél órával később ébredtem fel, mint ahogy a találkát megbeszéltük. Akkor mondom, nem megyek el, mert ki tudja hol járkáltok, ha mentek valahova. - magyarázta.
- No. Felejtsük el egy kicsit ezt a kudarcot! - szólt közbe Tomi. - Én még mindig azt mondom, hogy mázli, hogy még élünk. Viszont ma remélem, számíthatunk rád. - nézett Zsoltra.
- Persze.
- Akkor jó. Mivel tegnap az én környékemen mászkált, talán ott kéne keresnünk ma is nem? - vetette fel Tamás.
- Én benne vagyok. - mondta Peti.
- Én is. - egyezett bele Zsolt is.
A csengő hangosan szólt, mikor a három fiú megbeszélte, hogy mikor és hol találkoznak, majd a helyükre mentek. A nap nagyon lassan telt el, de végül szabadok lettek a fiúk és indultak ki a teremből. Az utolsó óra osztályfőnöki volt, Ili néni tartotta meg, majd mikor ki akart menni a három vadász, leállította őket.
- Hé fiúk!
- Igen? - álltak meg.
- Mi van veletek mostanság? Olyan fáradtnak tűntök. - jegyezte meg.
- Semmi. - válaszolták szinte egyszerre.
- Biztos? - érdeklődött mosolyogva.
- Biztos. - mondta Tomi.
- Akkor jól van. - kacsintott, majd ő is elment, ahogy a többiek.
Mind elmentek haza és ebédeltek, majd Tamás felhívta Andrást.
- Helóny!
- Helóny! - üdvözölte barátja.
- Na? Hogy érzed magad? - kérdezte Tomi.
- Nem túl jól, de meg vagyok. És veletek mi történt?
Tamás hosszú mesélésbe kezdett, hisz volt mit neki elmondania, majd mikor végzett, Andris elismerően szólt:
- Hát ti igazán nagy mázlisták vagytok öregem! - mondta. - Az a hülye és nagyképű Zsolt meg elaludt.
- Ja, de mindegy. Ma újból megpróbálkozunk.
- Sok szerencsét! Én is veletek tartanék, de nem hinném, hogy sikerülne. - szomorkodott.
- Te csak pihenj szépen! Most eljött a mi időnk. - bátorodott fel.
- Úgy legyen te balfasz! - röhögött a túl oldalt.
- Kösz! - nevetett. - Na, akkor helóny és jobbulást! - köszönt el Tomi.
- Kösz! Helóny!
Andris letette mobilját, majd átment Ilonka szobájába, hisz ott volt a tévé, majd bekapcsolta, de alig hallotta a szembe szomszédja miatt, aki teljes hangerőn bömböltette a hi-fit. Mérges lett rá, hisz minden reggel és délután ez szól és már nagyon utálja, ezért is nevezte el őket varangyéknak.
Tomi késő délután, mikor már anyja is haza ért a munkából, éppen tévét nézett. Judit igen komoly arcot vágott, biztos rossz napja volt, ám valami más állt ennek a hátterében. Lehívta Verát az emeletről, aki zenét hallgatott éppen, majd mind a két gyerekéhez beszélni kezdett:
- Nos. Arról szerettem volna beszélni veletek, hogy megmondjam elköltözünk innét.
Hideg zuhanyként érte őket a hír és nem tudták mire vélni sem, ezért inkább hagyták, hogy anyjuk megmagyarázza.
- Azért döntöttem így és apátok is, mert nem tudom, hogy hallottátok már esetleg, de a Dávid és az öccse is, Ádám is valószínűleg meghaltak. Ma kora reggel, amikor mentem dolgozni, a szomszédban volt a rendőrség és a mentők is, ugyanis valami állat szétmarcangolta Zsuzsit. Holtan találtak rá és ez borzalmas lehet számukra, de nekem is! - mondta mély együtt érzéssel. - Tehát, hogy titeket megvédjelek ettől a veszett kutyától, mert ezt hallottam, elköltözünk egy darabig, aztán majd visszajövünk talán nyáron.
- Elég para ez az egész meg minden, én miután kezd sötétedni ki sem lépek az ajtón, mert annyira félek, de elköltözni nem lenne kicsit túlzás? - kérdezte Vera.
- Lányom hát figyelj! Ki tudja, hogy mi szabadult itt el és támadja meg az embereket, én sokkal jobban érezném magam, ha egy időre elmennék. Minden nap este érek haza és így is félek már az utcában lévő kutyáktól, hogy egyszer megharapnak, nem kell, hogy most még ettől is reszkessek.
- Megértelek. Viszont mától kijárási tilalmat vezetnek be és a rendőrök keresni, fogják ezt a dögöt. - bizakodott a lány. - Ők talán elkapják.
- Megértem, hogy ez nektek még új, de nem gondolom meg magam. Hétvégén pakolunk, és vasárnap elmegyünk. - tett pontot a végére az ügynek és elment a konyhába.
- Akkor is elkapkodjuk a dolgokat! - ellenezte a dolgot Veronika és felment a szobájába.
Tamás egész végig csak bambult maga elé, de természetesen nem akart sehova se menni. Ő még tudta is, hogy mivel állnak szembe és teljesen kiverte a víz, mikor meghallotta anyja szájából, hogy miatta mennek el. Legszívesebben elmondta volna, hogy marasztalja őt, de azzal nem oldott volna meg semmit. Csak egyetlen dologgal tudná meggyőzni szüleit, ha elpusztítanák az éjszaka teremtményét, és nem lenne több haláleset és eltűnés. Akkor maradnának valószínűleg, de csak vasárnapig van ideje, ezt végre hajtania, ezért szorított az ideje.
Késő éjjel volt, de Zoltán csak most tudott elszabadulni a munkahelyéről. Ha elkapják esetleg azért, amiért megszegte a kijárási tilalmat, ő lenne talán az egyetlen, akit elengednének, hisz magas beosztásban dolgozott a rendőrségen. Magas, testes, fekete hajú férfi volt, ki Tamás másik szomszédja volt, kinek három lánya volt.
Az utolsó busszal jött haza, hisz kocsiját felesége használta, ezért kénytelen volt beérni a helyi tömegközlekedéssel, de rajta kívül nem voltak túl sokan a járműn. A zsákutcában ballagott, ami a buszmegállótól vezetett és ráfordult arra az utcára, ahol ő lakott. Csupán négy percre volt otthonától, egyik oldalon házakat látott, a másikon egy kisebb szántóföldet, melyet bokrok választottak el a betonúttól.
Lassan ballagott, bár fáradt volt és éhes, még sem sietett, pedig jobban tette volna. Már majdnem kint volt az utcából, amikor az egyik bokor mozogni kezdett, majd egy hatalmas alak ugrott ki belőle, egyenesen Zoltánra vetve magát. A férfi nem volt gyenge ember, de őt is ledöntötte lábáról a nehéz lény, két karját megragadta a farkasembernek, mielőtt még belévájta volna hatalmas körmeit és tartani próbálta őket. A meglepetéstől még segítségért sem tudott kiáltani, csak tartotta maga előtt a vérfarkast, de kezdte erejét veszíteni. Mocskos csámcsogó pofáját a lehető legközelebb dugta a férfihoz és így a nyála ráfolyt.
- Mi a szar vagy te? - nyögte ki, miközben erőlködött, majd elhajította magáról a dögöt.
Lassan négy kézlábra állt és figyelte, hogy támadója fel kel-e a földről, de sajnos felemelkedett és neki rontott. Másodjára már nem tudta kivédeni a szörnyeteget és így lefogta két kezét, de lábai még szabadok voltak. Ahogy csak tudta rugdosni kezdte a farkasembert, ám az nem mozdult róla, majd hatalmas fogait Zoli arcába vájta, ki ordítva kapálódzott és rángatózott. A sok vér ellepte arcát és még nyelt is belőle, annyi folyt a szájába is, ezután az éjszaka teremtménye lenyalta róla a vért, majd leszállt a férfiról.
Zoltán egy kicsit megnyugodott, hogy talán ennyivel megúszta, de amikor ki akarta szeméből törölni a vért és nyálat, a jobb keze megakadt, azután pedig szúró fájdalmat érzett, ami átment óriási fájdalomba és üvöltve próbált elkúszni, de egy láb nehezedett mellkasára. A farkasember egy nagy szeletet harapott ki a férfi karjából, aztán pedig a nyakába vájta éles körmeit, amitől azonnal szörnyet halt áldozata. Megfogta a lábát és behúzta a bokorba, hogy ott elfogyassza.
Ez alatt pár száz méterre csak, Péter, Tamás és Zsolt keresgélte a lényt, de sajnos rossz irányban. Fel is adták mára és haza mentek aludni, pihenni egy kicsit, de Tominak nem tetszett, hogy ma nem sikerült a dög nyomára bukkanniuk. Maradt négy napja, hogy elintézze a farkasembert, különben itt kell hagynia barátait a szarban, amit nem akart.
Másnap reggel Andris meglepődött, hogy nem hallotta reggel a zene bömbölését varangyéktól. Odasétált az ablakhoz, de nem látta a házukat, ezért átment Ilonka szobájába, ahol nem volt éppen senki és kibámult. Egy mentőautót látott csak és, hogy valakit visznek rajta, azután meglátta Ilonkát, amint az orvosokkal beszélt. Nem tudta mi történhetett, de egyből a legrosszabbra gondolt, hogy az éjszaka teremtménye tegnap éjjel itt járt. Azonnal lerohanta nagyanyját, mikor belépett a házba és kifaggatta:
- Ott szembe meg mi történt?
- Jaj Andriska! - sóhajtott fel. - Az a bolond lány addig hallgatta azt a rádiót vagy mit, hogy tegnap éjjel rövidzárlatot kapott és agyonvágta az áram. - mesélte.
- És meghalt? - nézett döbbenten.
- Meg fiam. Ma reggel találtak rá. - sóhajtozott, majd elment a konyhába.
Andrisnak tátva maradt a szája az esettől, majd beballagott a szobájába és órájára pillantott. Hamarosan egy szünet kezdődik majd a suliban, akkor felhívja majd Tomit és elmondja, mi történt itt és rákérdez, volt-e valami érdekes tegnap este.
Mikor Tomi meghallotta, hogy hogyan halt meg András szembe szomszédja, le volt döbbenve. Először azt hitte, hogy csak viccelt barátja, de nem, igazat mondott és ez sokkal jobban megdöbbentette, mintha azt mondta volna, hogy a farkasember ölte meg. Beszámolt a tegnap estéről, hogy nem találtak semmit és elmondta a költözés problémáját is. Zsolt és Peti még nem tudták ezt, mert nem mondta el nekik, de egyelőre nem is akarta.
- Akkor most mi lesz öregem? - kérdezte aggódva Andris.
- Nem tudom. Ha anyám tudná, hogy valójában mekkora a veszély és hogy pont én akarom elpusztítani azt amitől annyira véd, hát? Elég meredek a dolog, de nem vallhatom be az igazat.
- Nem is, azzal csak rontanál a helyzeten. - támogatta.
A csengő váratlanul megszólalt és Tominak le kellett tennie a telefonját, ezért elbúcsúztak. Egész matek órán bíbelődött Tamás, hogy minél előbb meg kell találni és elpusztítani végleg a vérfarkast. Mióta Edit néni meghalt egy új tanár tanította nekik a matekot, aki végül is nem volt szigorú, de ha mérges lett, ami elég gyakran előfordult, állandóan azt mondta, hogy "na most már aztán elég volt". Ilyenkor kezét lóbálta fenyegetően, de senki sem riadt meg tőle, főleg Tamás, Zsolt és Peti, akik sokkal keményebb ellenféltől féltek, az éjszaka gyilkosától.
A nap végén, mikor Tomi és Peti együtt indultak haza, hírtelen Zsolt futott utánuk:
- Figyeljetek! Anyám mondta, hogy holnap elutazunk a nagy vaterhoz és csak szombat reggel, érünk haza. - mondta. - Ezért a holnapi vadászat elmarad oké?
- A mai is. - mondta ki végre Tomi.
- Mi van? - nézett kérdőn rá Peti.
- Elmondtam volna nyugi, csak kicsit később, hogy szóval anyám a fejébe vette, hogy elköltözünk és ma egész éjjel csomagolni fogunk. - vallotta be.
- Tessék? És mikor indultok? - érdeklődött döbbenten Zsolt.
- Vasárnap reggel elhúzzuk a belünket. Ez van srácok. Tudjátok, hogy nem akarok menni, de muszáj lesz, ezért kell minél előbb kinyírni a dögöt!
- Ahogy látom, már csak egy alkalmunk lesz erre. - sóhajtott Péter. - A szombat éjjel.
- Az a mi napunk lesz! - mondta Zsolt.
Ezután elváltak és elindultak haza. Feri figyelte, ahogy Zsolt ballagott haza, de úgy döntött, nem köt bele, mert a végén megint összekapnának, és annak nem lenne jó vége, inkább haza indult enni valamit. Útközben éppen azon elmélkedett, hogy pont azon az éjjelen halt meg Adél, amikor fél pucéran látta őt az ablakban, majd nem sokkal azután egy alakot látott átmászni hozzájuk. A híradóban azt mondták valami kutya végzett vele, de ha jól látta, amit látott, akkor egy ember volt az. Azon rimánkodott, hogy ne az egyik haverja legyen a tettes, mert leültetik azt a szerencsétlent. Elhaladt Zsoltiék háza előtt is, jóval később, mint ahogy a fiú bement a lakásba, ezért leköpte a postaládájukat, majd tovább sétált.
Késő este köszöntött be hamar és Tomi még mindig pakolta a szobáját. Azért volt ilyen lassú, hisz elmélkedett, hogy eddig mit is tett ebben a faluban. A szívéhez nőt ez a kis község, bár sok ismerőse meghalt egy fenevad által, ki ellen pont ő és András vette fel a harcot. A sors iróniája, hogy legnagyobb rémálmával újra szembe kellett néznie és még egyetlen egy alkalom lesz erre. Nem vallhatnak kudarcot, csakis ez járt a fejében, úgy nem mehet el, hogy Peti és Zsolti magára marad, miközben legjobb barátja lázasan fekszik otthon és bármikor ő is prédává válhat. Megesküdött még a kezdetekkor, hogy kinyírja a farkasembert, és ehhez tartotta is magát.
Tovább dobozolt, mialatt Feri kint volt a teraszukon és hintaszékében, a fagyos időben, hintázott és közben szívta a bagóját. Egyik idősebb tesója szerezte neki ezt a füvet és mondta, hogy feltétlen próbálja ki egyszer. Úgy gondolta, eljött az ideje. Erősen szívott belőle és jól fejen ütötte a drog, de még magánál volt és lassan hintázott tovább. Eközben a fenyők mögül két vörös szem bámulta a gyereket és alkalmasnak látta, hogy egy újabb vacsorának lásson neki. Hírtelen előlépett rejtekhelyéről és szinte egyből ott is termett a teraszon, majd elüvöltötte magát.
- Hú, öcsém! Ez nem semmi, király az anyag! - mondta Feri, de hírtelen feleszmélt, hogy nem csak káprázik. Egy óriásit ütött a fiú fejére, aki egyből leszédült a székből. - Mi a ragya van most? Ki a faszom lökött le?
Épp felállt volna, ha bírt volna, de egy láb visszarúgta a padlóra, majd utána vadul tépni kezdte Ferenc hátát. A sokktól üvölteni sem tudott, annyira fájt neki, hogy feltépték a bőrét és kihasították belső szerveit. Nem is bírta sokáig és lecsukta szemét, fejét pedig lehajtotta a földre és tátott szájjal feküdt ott a teraszon, miközben hátát teljesen felnyitották. A vér beborította az egész helyiséget, majd ezután felkapta az elernyedt testet a farkasember és elvonszolta magával a közeli kis erdőbe.
Eltelt a péntek és eltelt a szombat is. A Hold fogyóban volt, így elvileg semmi sem állíthatja meg a vadászokat, hogy utoljára, közösen szálljanak szembe, a legnagyobb ellenfelükkel. Három ember, egy cél, ugyanaz lebegett mind hármuk szeme előtt és tudták, nem hibázhatnak.
Január 29. Az egész rémálom 23 nappal ezelőtt kezdődött, amikor Tamás először találkozott a farkasemberrel. Ezeket a napokat végig harcolták, de rengeteg ember halt vagy sérült meg. Mikor már besötétedett, egyik fiú sem csinált, semmit, csak várták az estét, érezték, hogy ma eljön a végső összecsapás ideje és féltek.
András feküdt az ágyában és olvasott, de nem is tudta, hogy mi történik benne, mert nem arra koncentrált, hanem, hogy ma ne érje a barátait kudarc.
Péter a szobájában ült a fotelében és a tévét bámulta, de nem is érdekelte mi megy benne. Anyjára, testvérére gondolt és arra, hogy meg kell védenie őket a veszélytől, minden áron.
Tamás már nem pakolta a szobáját. Csak a bútorok voltak benne, semmi más, már mindent eltettek és holnap reggel tíz órakor indulnak is. Az utolsó estéje ebben a házban, bármi történjen is, ezt a szobát nem fogja többé látni. Bízott magában és barátaiban, hogy sikerülhet elpusztítani a dögöt és elhozni a békét a faluba.
Zsolt az ágyán ült és egy bicikli újságot olvasott, de talán életében először nem érdekelte, hogy mi van benne, csak tartotta a kezében. Kinézett az ablakán és tudta, hogy ma lehet az utolsó nagy bunyója oda kint és kiegyenlítheti a számlát.
Még este nyolckor felhívta Tomi legjobb barátját, ki szintén azon gondolkozott, hogy felhívja őt.
- Helóny öregem én vagyok az! - szólt bele Tomi.
- Helóny!
- Itt az idő. Ha ma nem találkozunk vele vagy nem tudjuk megállítani, akkor bárhogy is lesz én nem térek vissza ebbe a faluba. - mondta komoran.
- Szóval mentek igaz?
- Holnap tíz órakor.
- Figyelj! Ma legyőzitek azt a dögöt, bármi is történjen, ma nem vallotok kudarcot! - bíztatta Andris.
- Reméljük. Kár, hogy te nem tudsz jönni, de csak gyógyulgassál, nem szabad megerőltetni magad!
- Tudom, de hidd el, én is szívesebben lennék ott veletek, mint itthon feküdni és aggódni, hogy mi történik majd. - bánkódott a fiú. - Sok szerencsét!
- Kösz, az kellene! Minden, amit itt tettünk ebben a faluban hiányozni fog.
- Sosem felejtem el, hogy miket műveltünk mi együtt a suliban. - nevetett a túl oldalon.
- Én sem, az biztos, hogy nem feledem. Ahogy azt sem, mennyit küzdöttünk az éjszaka teremtménye ellen.
- Azt sajnos nem lehet csak úgy elfeledni, de ha egyszer legyőztük, másodjára is fog menni! - biztatta tovább.
- Sikerülni-e kell! Na, helóny! - búcsúzott el halkan és szomorúan.
- Helóny!
Andris letette a telefont, majd az ablakhoz nézett és életében először tett olyat, ami egyáltalán nem vall rá. Kérte az Istent, hogy vigyázzon barátaira és segítse őket! Nem szokott imádkozni, viszont sosem tagadta, hogy nem lenne hívő, de nem is hangoztatta.
Késő este, Tomi, ahogy már sokszor, felkelt az ágyából és átöltözött kinti ruhába, majd kilépett ajtaján és indult lefelé a lépcsőn, amikor egy hang szólalt meg mögüle:
- Mit csinálsz? Hová mész? - kérdezte Vera.
- Ezt nem értheted. - nyögte ki Tamás, miközben szíve vadul kalapált, most először bukott le és pont most. - Mennem kell!
- De hova és minek? - faggatta tovább öcsét.
- Az udvarra. - válaszolta, majd elindult lefelé a lépcsőn, de hallotta, hogy testvére is követi. - Ne gyere utánam! - utasította.
- Figyelj, már a múltkor is hallottam valamit este, mintha valaki mászkált volna ki-be. Azt hittem csak apu az, de szerintem tévedtem és nem ez az első alkalom ugye? - nézett rá kérdőn.
- Nem, nem ez az első alkalom, de az utolsó. - emelte feljebb a hangját, de még így is ügyeltek arra, hogy szüleiket ne ébresszék fel.
- Cigizel vagy esetleg más egyéb hülyeséget, csinálsz oda kinn? - vonta kérdően komoly arccal.
- Vera! Tudod, hogy utálom a cigit és soha nem drogoznék, ennél fontosabb dolgom van. – mondta, miközben felhúzta bakancsát és kabátját.
- Addig te innét ki nem mész, amíg meg nem tudom, hogy mire készülsz? - fenyegetőzött.
- Ha elmondanám vagy hülyének néznél vagy hazugnak tartanál. Nincs értelme elmondanom, inkább kívánj sok szerencsét! - fejezte be a beszélgetést és óvatosan kiment a teraszra. - Ne szólj anyuéknak, mert azzal mindent elrontasz, hidd el jót cselekszem! - próbálta meggyőzni és becsukta az ajtót.
Tomi lassan hátra ballagott a kert végébe, de nem hallotta volna, hogy valaki is a házból utána jött volna. Két dolgot tehetett nővére, az egyik, hogy szól szüleinek, a másik, hogy belenyugodik és bízik öccsé, legalább is Tamás ezt gondolta. Mialatt ezen, jártak gondolatai, Péter megérkezett:
- Szevasz Tomi! - üdvözölte.
- Hello! Mindegyik fegyvered vissza tudtad szerezni, amit múltkor eldobáltál? - érdeklődött.
- Igen, mert te nem?
- Hát a zseblámpa szarrá tört és az egyik csavarhúzót sem találtam meg, de van még elég. - nyugtatta meg. Ekkor valaki éppen tartott feléjük, de az nem Zsolt volt és nem is a farkasember, hanem Tamás nővére. - Jaj ne! Mi a fenét csinálsz? - förmedt rá.
- Inkább ti mit csináltok itt? - kérdezte erőszakosan. A lány időközben felöltözött és ő is felvette kabátját és cipőjét, hogy utána menjen öccsének. - Anyuéknak nem szóltam, de megteszem, ha nem mondjátok el, most! - utasította őket.
- A francba Vera úgysem hinnéd el! - mondta Tomi. - Gyere szépen visszamegyünk a házba, mert a végén megfázol! - kezdte tolni tesóját, de először nem engedte, majd később mégis vele tartott. - Nem lesz semmi baj és kész, időben haza érek még éjfél előtt, eddig is ezt tettem. - nyugtatta.
- Tamás, most már nagyon elegem van belőled! Tudod, hogy egy veszett állat mászkál itt esténként, egyáltalán nem... - kezdte a lány.
- Hát épp ez az! - szakította félbe a fiú.
Eközben Peti hátul maradt, mikor Tomi próbálta visszatessékelni a házba testvérét, de hírtelen megjött Zsolt, majd felmérve a helyzetet megszólalt:
- Miről maradtam le?
- Családi perpatvar folyik éppen, Tomi lebukott a nővére előtt. - mondta Péter.
- Na banyek!
A két fiú a kert végében maradt, amíg a két tesó már a terasznál jártak és veszekedtek tovább.
- Azért vannak a rendőrök, hogy elkapják azt a dögöt, nem nektek kell! - nyöködte Veronika.
- De mi tudjuk, hogy mi az, láttuk, én nem is egyszer, még harcoltam is vele! - kicsit ellépett tesójától, majd hátat fordított neki, hogy gondolkozzon, majd visszafordult. - Oké. Oké. Elmondjam mi az? Ha? Elmondjam mi ölte meg a barátaimat? - kérdezte erőszakosan.
- Igen! - jött a válasz.
- Jól van. Egy rohadt, mocskos farkasem... - a mondatát nem tudta befejezni, mert váratlanul, a sövényről melléjük ugrott az éjszaka teremtménye és mielőtt még Tamás reagálni is tudott volna, a lény mélyen belevájta nővére hasába a körmeit, majd a lendülettől a ház falára akasztotta a lányt, ki megdermedve lógott fél méterrel a talajtól. - Neee!!! - üvöltött Tamás, majd a kalapáccsal teljes erejéből oldalba ütötte a dögöt. - Te rohadt szar! - kiáltott és csak püfölte, addig amíg ki nem szedte Veronikából körmeit és a lány a földre nem esett.
A farkasember elordította magát és szembe állt a fiúval, majd épp rávetette volna magát, ám ekkor a szörnyeteg lábába egy hosszú, éles fémrúd fúródott, amitől megvadulva rohanni kezdett a kert felé. Péter dobta el végre sikeresen a fegyverét, amint Zsolttal együtt futottak a terasz felé, mikor meghallották a kiabálásokat.
- Nyírjuk ki, amíg sebesült! - szólt Zsolti, majd rohanni kezdett a dög után.
Peti Tomira nézett, aki testvéréhez ment, majd ő is Zsolt után futott. A vérfarkas futásban simán otthagyta volna őket, ám most sérült volt, így lassabban haladt.
Tamás lassan legugolt Verához és lassan felültette, majd gyengéden a falnak döntötte. Még élt és eszméleténél volt, de szájából és gyomrából ömlött a vér, amit nem lehetett elállítani.
- Ez nem lehet. Én nem... azt akartam, hogy... - próbálta keresni a szavakat, de pont ilyenkor egy rendes mondatot sem tudott kinyögni. - Sajnálom! - fakadt ki és sírni kezdett. - Ezt akartam elkerülni! - szipogott.
- Nem... tehetsz ró... róla. - mondta alig halhatóan és érthetően a sok vértől.
- Nem akarom, hogy meghalj! Hallod! Mindjárt hívom a mentőket és meggyógyulsz! - kapott észbe, de ekkor már késő volt. Egyetlen testvére szeme lassan lecsukódott és teste elgyengült, majd nem vett többé levegőt. - Ne! Ezt ne csináld velem! Neeem! - üvöltötte, miközben vállára fektette Veronika fejét és átölelte. - Nem lehet. - pityeregte halkan, majd arcát ellepték a könnycseppek.
Sosem akarta elengedni, legszívesebben egész éjjel úgy maradt volna. Pár perc múlva lassan elfektette nővére holtestét a hóba és kifújta az orrát, majd megtörölte szemeit és arcát. Ott térdelt még mindig mellette, mintha soha nem akarja elfogadni, hogy mostantól neki nincs testvére, pedig egykévé vált egy szempillantás alatt. Olyan mély fájdalmat érzett, hogy azt már szinte nem bírta elviselni és lecsukta szemeit, majd fejét az ég felé fordítva újra kinyitotta és bámulta a csillagos eget, mely tiszta volt, végül megszólalt:
- Bocsáss meg! - mondta halkan, majd felállt.
Szeme már nem könnyezett, arca is megmerevedett a komolyságtól, majd kalapácsát felvéve a földről lassan elindult a kertbe, sokáig nézve a lány tetemét, majd vad rohanásba kezdett.
A kert végében körülnézett, hogy társai hová, merre indulhattak, és homályosan észre vette őket, amint oldalazva másszák meg az egyik szántóföldet, tőle nem messze. Elindult hát arra, úgy sietett, ahogy csak bírt, majd kezdte elveszíteni barátait, ám megálltak a dombtetőn és gugolva bámultak körbe-körbe. Ez elég időt adott, ahhoz, hogy beérje őket, majd nagy nehezen, levegő után kapkodva megérkezett melléjük.
- Az a buzi megpróbált lehagyni minket, de még mindig látjuk, merre biceg. - mondta Zsolt. - Arra lefelé tart és menekül, mert tudja, hogy mi hárman kinyírjuk, ha utolérjük. - mosolygott.
- Menjünk! - szólt Peti.
A Hold elég jól megvilágította a terepet, így is könnyebb volt átszelni, útközben Péter felkapta egyik fémrúdját a hóból, amit még a farkasember húzott ki nem rég a lábából. Jó ideje követték már, de nem siették el a dolgot, megfontoltan és óvatosan közeledtek hozzá, nehogy úgy járjanak, mint múltkor. Eléggé a falu szélén jártak már, amikor megpillantottak egy düledezőben lévő házat a semmi közepén. Peti és Tomi még emlékezett is rá, hogy egy földes út vezet ki ide, ehhez a romhoz, mert régen Dávid, Sanyi, Peti és ő megnézték és bejárták az elhagyatott házat. Kicsit meglepődtek, de összeállt a kép, ez volt a rejtekhelye a dögnek, itt lakott egész végig. A szörnyeteg bemászott, az egyik kitört ablakon, majd eltűnt a sötétben, a fiúk pedig tíz méterre az háztól megálltak.
- És most? - kérdezte Péter.
- Most szétszedjük a fejét, ugye? - nézett kérdőn Tomira Zsolt.
- Igen. - mondta a hátra bámulva, majd két bajtársára nézett és hangosan elkiabálta magát. - Belefullad a saját vérébe! - ezután megindultak.
Megkeresték az ajtót, ami még a helyén volt és szinte teljesen ép, majd Peti óvatosan odament, majd ezt kérdezte:
- Most bekopogjak vagy majd ti? - mosolygott, de abban a pillanatban az egész bejárat, a fakerettel együtt kidőlt, egyenesen a fiúra.
A farkasember vadul kirontott a sötétből és Zsoltra vetette volna magát, ám ő gyorsan reagált és nagy kalapácsával egy óriásit ütött a dög arcára, amitől oldalra esett. Tomi megragadta az időt és ráugrott a lény hátára, majd beleszúrta egyik csavarhúzóját és sövénynyíróját amilyen mélyre csak tudta. Ledobta magáról a vérfarkas és üvöltözni kezdett, azután Zsolt megindult a kalapácsával, de pont akkor, mikor oldalra suhintott egyet a szörnyeteg és eltalálta a gyereket, ki a földre zuhant.
A vérfarkas fölé hajolt és körmeivel végig hasította Zsolti bal arcát és a sebből azonnal kibuggyant a vére. Felüvöltött a fájdalomtól, de próbálta nem elveszíteni a fejét, ezért előkapta egyik metszőollóját és oldalba szúrta többször is a dögöt. Kiabált a kíntól, amit érzett és épp le akarta harapni a fiú karját, amikor ordítva megjelent Péter és az egyik fémrúdját lendületből beleszúrta a teremtménybe. Mélyen belehatolt és teljesen megvadult ettől, majd karját ide-oda lendítve eltalálta Petit, aki több métert is repült, míg földet nem ért. Ezután a farkasember visszaindult rohanva a házba, de Tomival találta szembe magát, ám nem törődve a gyerekkel felöklelte őt és befutott. Lassan felnézett, de nem látta, hogy hol van ellenfelük, ezért felállt és aggódva kérdezni kezdett:
- Jól vagytok? Nem sérültetek meg? - nézett körül Tomi.
- Én meg vagyok. - szólalt meg Péter.
- Zsolti? - mentek oda hozzá, aki éppen felállt és arcát törölgette. - Had nézzem a sérülésed? - kérte Tamás. A látvány nagyon csúnya volt, négy elég mély seb húzódott végig a fiú bal arcán, az egyik majdnem a szeménél. - Komolynak tűnik. - mondta nyugtalanul.
- Kibírom. - törölgette magát. - Nem lesz gond. - nyugtatta meg a többieket, de csak akkor nyugodtak meg teljesen, amikor a vérzés sikeresen elállt. - Gyerünk, menjünk!
Összeszedték magukat és beléptek a házba, ami poros, koszos volt, a falak repedezettek és pókhálósak, sehol egy bútor vagy valami. A látási viszonyok nem voltak rosszak, de nehezebb volt tájékozódni. Egy nagy szobában voltak, de üres volt, egyetlen ajtó volt csak előttük, így bementek oda is. Valamivel kisebb volt már és egy rozzant fa lépcső is állt bal oldalon a fal mellett.
- Megnézem fönt. - mondta Tomi, majd óvatosan lépkedni kezdett fel.
A két fiú tovább ment a következő ajtó felé, ami az egyik sarokban volt bal oldalt. Recsegett alattuk a padló, mintha be akarna szakadni, de nem törődtek vele. A második ajtó már nyitva volt és benéztek rajta, ahol a konyhát vették észre. Kicsi volt, pár szekrénnyel sorakozott csak, de ezen kívül nem láttak bent senkit.
Tamás ez alatt felért az emeletre, az egyik szobába, de csak egy kettétört ágy volt benne, majd óvatosan benyitott a jobb oldalon lévő helyiségbe. A fürdőszoba találta meg, ahol még ott volt a kád, bár rá fért volna egy alapos tisztítás, lassan belépett és megállt középen, majd körülnézett. A padló igencsak nyikorgott alatta, a falakon centis repedések sorakoztak, ami miatt aggódni kezdett.
Péter váratlanul egy kis ajtót talált az egyik sarokban a földön, miközben Zsolt ment fel az emeletre. Peti felhajtotta az ajtót és orr facsaró bűz csapta meg, majd egyből le is vágta volna, de nem tudta, mert hírtelen előugrott a farkasember és körmeit belevájta a fiú vállaiba, úgy, hogy azok a hátán jöttek ki. Felordított, de nem tudott semmi egyebet csinálni ellene, be is rántotta volna őt, de ekkor Zsolt jelent meg, aki visszaszaladt barátjához, hogy segítsen.
- Itt van! - ordított Tominak fel az emeletre, ki amint meghallotta Zsolti hangját rohant volna, de egy lépést tett és beszakadt alatta a padló és lezuhant a sötétbe.
Zsolt előkapta a bicikli láncát és erősen rácsapott a dög fejére, majd még egyszer és még egyszer, de csak nem eresztette Petit, aki próbálta két kezével kihúzni magából az éles körmöket, de fogait összeszorítva vergődött csak. Miután a lánc nem használt, Zsolt előhúzta a mérget gatyájából és ráfröcsölte a lény arcára és karjaira. Jutott bőven minden hova és azonnal hatni kezdett, marni kezdte, még ezt a kemény ellenálló bőrt is és egy idő után igen kényelmetlenné vált a számára és elengedte Petit.
A fiú összerogyott a koszos padlón, majd föléje emelkedett Zsolt, hogy megnézze milyen súlyos a sebe, de abban a pillanatban a farkasember kirontott a pincéből. Zsolti felállt a gugolásából és a bicikli lánccal próbálta távol tartani Petitől a dögöt. Néhányszor megcsapta vele, de valamikor elég közel jutott hozzá, ahhoz, hogy a kalapáccsal is ráüssön.
- Menekülj! - ordította a fiú Petinek, aki nehezen felállt.
- Vigyázz! - szólt neki, majd kisbaltájával, mert azt is hozott most, nekirontott a dögnek, aki a meglepettségtől nem tudott sehova mozdulni és a fejsze mélyen a testébe állt. - Tűnjünk innen! - rángatta Zsoltot.
Mindketten kirohantak a szobából, de hallották, hogy követi őket a mocsok és mielőtt el érte volna őket, kiugrottak az ablakon, melyben már csak széttört üveg volt. A szilánkok beleálltak Zsolt kabátjába, de szerencséjére bőre nem sérült, nem úgy, mint Péternek, aki végig hasította bal lábát, az egyik kiálló üveggel. Feltépte gatyáját és bőrét is, de egyáltalán nem volt annyira komoly, mint a vállán lévő sérülések, melyekből a vér annyira folyt, hogy beborította az egész felső testét.
Az ájulás kerülgette és ereje egyre csak csökkent, de Zsolt megragadta és elrángatta a ház másik oldalához. Füleltek, hogy követi-e őket valaki, de nem hallottak semmit. Zsolti próbálta valamivel elkötni Peti sebeit, de nem nagyon tudta elállítani a vérzést, csak egy kicsit.
Tomi ekkor tért magához abban a helyiségben, ahová lezuhant. Alaposan beverte a fejét, de más testrésze nem fájt annyira, viszont iszonyú bűzt érzett. Egy időre már azt hitte, hogy a vérfarkas volt benn vele, de nem, ez valami más volt. Tudta, hogy a háznak két ajtaja volt, az egyik, ami bevezetett a lakásba, a másik pedig egy garázs félébe, ahol más ajtó nincs. Úgy gondolta ebbe esett bele és keresni kezdte a kilincset vagy valami kijáratot. Szerencsére elég gyorsan talált is egyet és nyitva volt, majd kilépett rajta, akkor vette észre, hogy csupa vér az egész teste, de ez nem a saját vére. Lassan megfordult és akkor látta csak meg, hogy ember maradványok közé zuhant le, itt tartotta az a mocsok az elfogyasztatlan testrészeket és szerveket, mint egy éléskamrában. Azonnal bevágta az ajtót, mert a hányinger kerülgette, majd neki dőlt a falnak. Mély levegőt vett és próbált megnyugodni, ekkor jelent meg váratlanul Peti és Zsolt a ház egyik sarkában, kezükben pedig kannákkal.
Gyorsan odasietett hozzájuk és végigmérte őket, mennyire sérültek meg, majd a kannákra pillantott:
- Ezek meg mik? - kérdezte lihegve.
- Most találtuk hátul és mi van bennük? Benzin. - mosolygott el Zsolt. - Összesen legalább egy liter, Petinek van öngyújtója bazzeg, égessük ki a mocskot! - javasolta.
- Ez tetszik. Locsoljuk be a fa ablakokat és az első szobát, majd tűnjünk ki felé és várjuk, hogy a dög előbukkanjon, és akkor majd lecsapunk rá! - tervezte el Tamás.
Így is tettek, Péter ügyelt arra, hogy ha megjelenik esetleg a dög akkor szóljon nekik, Zsolt addig körbejárta a házat és belocsolt minden ablakot, Tamás pedig az első szobát öntötte tele teljesen. Mikor végzett eldobta a kannát és megállt az ajtóban, majd kinézett az ablakon, hogy Zsolt hol van és látta, hogy ő is végzett. A két fiú kint várta Tomit, majd a fiú elővette az öngyújtót, de ekkor Péter és Zsolt kintről elordította magát:
- Vigyázz! Mögötted!
Épp csak hátra pillantott, hogy megnézze van-e még ideje elfutni a farkasember elől, de késő volt. Megragadta a gyereket és berántotta a másik szobába, majd elhajította őt egészen a sarokig. Az eséstől nem kapott levegőt hírtelen, csak árnyakat látott, majd feleszmélt és látta, hogy a vérfarkas közelít hozzá, kintről pedig futnak be segíteni neki a fiúk. Kiesett a kezéből az öngyújtó, nem tudta, hol van, ám ekkor oldalt megpillantotta Peti két fémrúdját, amit bent hagyott. A farkasember már vagy ezer sebből vérzett, de mindegyik szerszámot, mit beleállítottak kiszedett már magából.
Tomi direkt megvárta, hogy a lény rávesse magát, és végezni próbáljon vele. Nem is állt ellen neki, a gyengét tette, majd amikor neki futásból ugrott egyet a dög, gyorsan megragadott egy fém rudat és maga elé tartotta azt. Pontosan belerohant a dög, ahogy Tamás ara számított és átszakította vastag bőrét mélyen belehatolva, de a nagy lendülettől nem bírta megtartani a rudat és a másik vége a combjába fúródott.
Mindketten elordították magukat, majd a vérfarkas felállt és eldőlt oldalra a padlón. Tomi szúró és égető fájdalmat érzett a lábában, de társai ekkor megjelentek mellette és elszorították a lábát, nehogy több vért veszítsen, mert eddig is sok kifröccsent már a gatyájára. Egy hírtelen rántással húzta ki Zsolt a fém rudat és elhajította, ez Tominak iszonyatosan fájt és vergődni kezdett, de lefogták.
Mind hármuk elfáradt, fázott és sebeikből véreztek, idő közben Zsolt arcán lévő vágások is újra vérezni kezdtek, de ahogy tudták ellátták egymást és pár perc elteltével, már semelyikük sem vérzett. A farkasember viszont ott feküdt kiterítve eléjük a földön és szőrös teste saját vérétől volt piros. Még élt, de mozdulni már nem tudott, és vadul rángatózni kezdett. A vadászok nem tudták mire vélni ezt és csak bámulták, mi sül majd ki ebből, de olyan dolog történt, amire egyikük sem, gondolt volna még a legborzalmasabb rémálmokban sem.
A farkasember kezdett összezsugorodni és szőre egyre jobban, hullani kezdett bőréről, majd lassan egy meztelen ember alakja kezdett kitárulkozni előttük. Tomi ekkor zajt hallott mögüle és a konyha felé bámult, majd óvatosan bicegve elindult oda, hogy megnézze mi volt ez. Mikor odaért az egyik szekrény ki volt nyílva és egy szőrős tetem feküdt előtte, valószínűleg benne volt mostanáig. Ismerősnek tűnt neki, és amikor mellé lépett már tudta mi az, ott feküdt az igazi farkasember előtt, akit annak idején tényleg megölt és eltemetett. Rothadó teste iszonyatos bűzt árasztott, de tisztán kivehető volt a pofája, a rászáradt vér és teste nagy része koszos és földes volt.
- Úristen! Nem! - tiltakozott az igazság ellen. Gyorsan, ahogy csak tudott vissza bicegett a szobába, ahol félig visszaalakult emberré a farkasember és döbbenten nézték az eléjük kitárulkozó arcot, ugyanis fölismerték. - Ne! Nee! Neee!!! - ordított Tomi miközben térdre rogyott. - Ez nem lehet igaz! Nem történhetett ez meg! Neee!!!!
- Lehetetlen. - nyögte ki Zsolt tátott szájjal.
Az arc, amit felismertek az egyik barátjuké volt, az egyik osztálytársuké, az egyik bajtársuké... Andrisé. Csukott szemmel feküdt előttük félig visszaváltozva, de Peti és Zsolt nem értette az egészet és megszólalni sem tudtak a döbbenéstől. A fiú szeme lassan kinyílott és akárcsak a többiek, ő is megdöbbent, hogy mi történt vele, majd látta, hogy még félig ő a farkasember és nem értett semmit:
- Mi van velem? Mi történt? Mi folyik itt? - kérdezte kapkodva, ám ekkor iszonyú fájdalom nyilalt teste minden részébe. Akár csak a vérfarkas, úgy ő is megsérült egyben és vérzett. - Nem, ez én, nem... - dadogott, miközben saját maga előtt is feltárult az igazság, hogy egész idő alatt ő volt az éjszaka teremtménye. Ő ölte meg Istit és az óta mindenkit, akit csak talált.
- Ő nem lehet az! - kiáltott a plafonra nézve Tomi. - Most már mindennek vége! - rogyott vissza, majd könnyes arccal barátja szemébe nézett, amiben félelmet, fájdalmat és szomorúságot látott. - Sajnálom öregem, nem tudtam, nem sejtettem, hogy... - nyögte Tamás. - Nem tudtam, hogy átalakulhatsz. A Zsolti, a Norbi és még sokan, akiket megkarmolt vagy megharapott annak idején a vérfarkas és túl élték, nem alakultak át. Azt hittem átalakulás nincs is, de már emlékszem, hogy azon az estén, amikor mi megöltük az igazi farkasembert, téged megharapott és akkor teli Hold volt. - mesélte visszaemlékezve, de amint rávilágított a lényegre, az egyre jobban fájt neki. - Csak akkor alakulna át egy ember, ha teli Holdkor harapták meg és életben maradt utána. Ezt is olvastam még valahol, de kiment a fejemből! - mérgelődött. - Bocsáss meg! - szipogott, miközben Andris mellé csoszogott és leült.
- De én nem tudtam semmit. - mondta, de a fájdalom minden egyes szónál az oldalába nyilalt. - Nem emlékeztem semmire, azt hittem alszom, de közben nem is.
- Jézusom. - támaszkodott meg Peti a falban.
- Tehát a láz nem is a betegsége miatt volt? - kérdezte Zsolt döbbenten.
- Nem. Minden éjjel egyre lázasabb lett, mert közeledett az átalakulás pillanata. - magyarázta könnyes arccal Tomi.
- Nem bírom. - mondta halkan Andris. - Nem bírom a fájdalmat elviselni a testemben. - nyögte egyre halkabban. - Ölj meg! - nézett Tomi szemébe. - Kérlek! Már nem tudsz segíteni. - könyörgött neki.
- Ilyet ne kérj tőlem! Nem vagyok képes rá! - ellenkezett Tamás.
- De igen, muszáj! Nem akarok így élni, de úgyis belehalok a sérüléseimbe. - mondta. - Könnyíts a halálomon!
Peti a falnak támaszkodva állt és döbbenten nézte, mi folyik itt. Szájára tette másik kezét és nem szólalt meg, Zsolt tátott szájjal állt még mindig mozdulatlanul, azután lehajolt és felvette a baltát a földről, ami ott hevert a lábánál. Ott húzta ki a farkasember magából és odadobta le, mikor Peti és Zsolti kiugrottak az ablakon. Lassan Tamás mellé lépett és karját odanyújtotta a fiú arca elé, melyben ott volt a fejsze. Tomi nézte egy darabig, majd elvette társától és ő is felállt nagy nehezen.
- Segítsetek! - kérte barátait.
Péter és Zsolt felültették, és a falnak döntötték Andrást, aki még mindig csak féli alakult vissza, viszont testéből és szájából egyre több vér folyt. Elléptek mellőle, majd Tomi mélyen Andris szemébe nézett és ugyan azt látta, mint amit ő érzett, félelmet, sajnálatot és fájdalmat.
- Gyors leszek jó? Nem fogsz soha többé semmit sem érezni. - jelentette ki lassan, fejét lehajtva Tamás.
- Tiéd lehet, az össze kalandjátékom. - mondta utoljára Andris.
- Nekem már meg van mind a 17 darab, mindig elfelejted. - mosolygott el egy kicsit.
- Ja, tényleg. - elmélkedett, majd mosolyogni próbált. - Gyerünk! Rajta! - adta meg a végszót.
- A legjobb haver voltál! - ezt elmondta és Andris szemében elégedettség csillant fel, majd egy nagy suhintással levágta András fejét, mely oldalra esett a földre, elválva nyakától. - Hát ennyi. - mondta, majd eldobta a fegyvert.
Mikor azon a bizonyos estén, január 14-n, Andrást megharapta az éjszaka teremtménye, pont teli Hold volt, ezáltal működésbe lendültek a gének a fiú szervezetében. Semmi sem tudta terjeszkedésüket megállítani, viszont még igen fiatal volt, ahhoz, hogy a szervezete elbírja ezeket a géneket, ezért állandón lázas volt. Legfőbbképpen esténként, amikor egyre aktívak lettek ezek a gének. Melege is azért volt mindig, mert kezdett farkasemberré változni és még lázas is volt, ezért meztelenre vetkőzött minden éjjel. Az átalakulás végbe is ment a következő Hold töltekor január 21-n. Ezen napon ölte meg elsőként Istvánt, de mielőtt ez megtörtént volna, Tomi látta őt a teraszán vagy legalább is azt hitte, hogy látta, ugyanis rögtön azután felhívta barátját és még ember volt, tehát azon az éjjel talán a fáradságtól, de Tamás tényleg csak odaképzelte a farkasembert.
Andris nem tudta, hogy ő a lény, akit üldöznek a többiek és még ő maga is, hisz sosem volt rajta semmilyen ruha, hogy azt szétszakítsa az átalakuláskor és miután megölt valakit visszament a házba, a szobájába és lefeküdt az ágyra aludni, majd visszaváltozott. Ezt mind úgy csinálta, hogy senki sem vette észre esténként, aludtak, mint a bunda.
Tamás másnap, amikor látta, vagyis elképzelte, hogy ott volt a vérfarkas, elment oda, ahova eltemette a tetemet, de a lyuk üres volt. Andris nem, viszont a farkasember mindent tudott, amit András, hogy kiket ismert és azt is, hogy hová lett eltemetve az igazi teremtmény. Tehát elterelés képpen kiásta a rothadó testet és elrejtette abba a házba, ahova a megmaradt testrészeket vitte.
Andris szervezete egyre kevesebbet bírt el, így már nappal is eléggé belázasodott, ezért teljesen kiütötte magát, de még ő is azt hitte, hogy azért nem aludt jól, mert beteg, pedig azért, mert valójában nem is aludt soha, csak egy pár órát. Két személy volt egy testben, de csak az egyik tudta a másik gondolatait és okosan, megfontoltan cselekedett mindig. Sosem bántotta a családját, lehet, hogy annyira erős volt a szeretet irántuk, hogy még a gének sem tudták legyőzni ezt vagy egyszerűen csak azért, mert túl feltűnő lett volna, ki tudja.
Végül minden kiderült és ez a teljes bukáshoz vezetett, hála három embernek, három fiúnak, kik életüket adták volna, hogy megvédjék a falu lakóit és szeretteit.
Mivel Andris teste nem változott vissza teljesen és talán soha nem is fog, a három vadász úgy döntött, hogy a házban hagyják a tetemet és elhamvasztják. Ahogy tervezték, úgy be is gyújtották a házat, és végig nézték, ahogy szép lassan porig ég, mindent felemésztve, ami bent volt. Egymásra támaszkodva elindultak haza, de sérülésük olyan súlyosak voltak, hogy kénytelenek voltak kitalálni egy hazugságot, mi történt velük. Megegyeztek, hogy elmondják, hogy egy veszett kutya csinálta ezt velük, amikor éppen kimentek a teraszra levegőzni vagy valami.
Tominak jutott a legnagyobb és legszomorúbb dolog, ami csak történhetett vele. Azt hazudta szüleinek, hogy tesójával kimentek levegőzni egy kicsit a teraszra, de akkor támadt váratlanul rájuk a fenevad és ő is megsérült, miközben próbálta Verát megvédeni, de nem sikerült neki. Így a költözést elhalasztották, és teljesen letörtek lányuk halála hírén, az idegösszeroppanás szélére sodródtak, ahogy Ildikó is, Andris anyukája, amikor megtudta, hogy fia eltűnt.
Veronika temetése után pár nappal Tamásék elköltöztek, de azóta, egy haláleset sem történ, melyről azt mondták volna, hogy egy állat tette volna. Más iskolába iratkozott be és más faluban élt tovább szüleivel, kikkel együtt vészelték át Vera elvesztését, majd pár év után felvették a régi élet fonalát, és egyetlen fiújukkal folytatták az életüket. Zsolt és Peti a faluban maradt és együtt végezték el az iskolát, de a középiskolát már mindketten máshol folytatták, így ők is elváltak egymástól. Andris anyja végül kiheverte, hogy fia soha többé nem jön vissza és valószínűleg halott, így eltemették, mintha meghalt volna, csak a koporsóban nem az ő holteste volt, hanem az ő holmiai.
És hogy élnek ma?
Péter, aki mindig rossz tanuló volt, végül megjött az esze és a sok tanulás meghozta számára a sikert. A középiskola első évében ő lett az egyetlen kitűnő tanuló, ma pedig tovább tanul és már harmadikas lesz.
Zsolt, aki mindig utálta a cigányokat rájött, hogy nem minden bajt rájuk kell fogni. Régen mindig nagyképű volt, és ha valakivel problémája volt, azt verekedéssel intézte el. Ma már ő az egyik legnyugodtabb ember az osztályában, aki szétválasztja az embereket, ha bunyóznak és mind kettő felet ráveszi, hogy inkább békésen beszéljék meg a dolgokat, mert az mindent sokkal jobban megold. Nagy képűsége elszállt és visszafogott gyerek ma már, aki sosem verekszik senkivel, ha baja van, inkább elbeszélget az illetővel, ami általában mindig sikeres nála.
Tamás szüleivel kiheverték Veronika elvesztését és együtt élnek boldogan egy másik faluban, ami jó messze a régitől. Új iskolába jár, gimnáziumba és készül a harmadik évére. Új barátokat is szerzett, az egyiküket Péternek, a másikukat pedig pont Tamásnak hívják. Ők ketten most a legjobb barátai, de Andrist soha nem fogja elfelejteni, az élete végig megőrzi emlékét és még ma is egy külön fiókban tartja elhunyt barátja kalandjátékait, amit nem hagyott, hogy eltemessék a koporsóban.
A család minden évben ellátogat a faluba, ahol egy télen rengeteg ember halt meg. Elmennek Vera sírjához, Tomi pedig Andriséhoz is, de valójában az igazihoz is. Amikor a faluban jár Tamás, mindig felkeresi Zsoltot és Pétert és közösen elmennek ahhoz a házhoz, ahol az egész véget ért, már amennyi megmaradt belőle. A nap ragyogóan süt az év ennek időszakában, a fák virágoznak, a madarak visszatérnek és énekelnek.
Mind hárman leróják tiszteletüket Andris előtt és ilyenkor közösen elmennek inni valamit és elbeszélgetni, hogy mi is történik velük mostanság, de egy emlék örekre összefűzi őket, életük végéig!
VÉGE
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-04-18
|
Krimi
Fordítás …. Eredeti történet: THE COLD CASE OF THE PIERCED WOMAN .... Szerző: Ronde .... Literotica;...
2024-04-15
|
Fantasy
A mostani történetem az erotikustól a fantasy-ig terjed, benne bdsm és egyéb elemekkel. Jó...
2024-04-11
|
Horror
Korábbi két történetemmel párhuzamosan fut a történet.
2024-04-09
|
Krimi
Fordítás …. Eredeti történet: COLD CASES AND HOT NIGHTS …. Szerző: Ronde ... Literotica; 2023<br...
2024-04-01
|
Horror
Ketten különleges születésnapi ajándékot kapnak. Egy showműsor felejthetetlen zárószámmal...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
A Halál-sziget egy erdei tavánál egy húsz éves fekete hajú amazon lány és egy huszonöt éves magyar fiú fürdött. Bár ezt inkább nevezhetném „hancúrozásnak” mint fürdésnek. A fiú átölelte a nála húsz centivel alacsonyabb amazon lányt és megcsókolta...
Hozzászólások
én 12 vaok,és amugy azér Hades(kiejtésre:Hádész) a nevem mer egy sz betű hiányzik a monogrammombol:Dlehet ho szrzek még 1 Szilárd vagy vmi nevet és akkor király lesz:D
van msn-ed? :blush:
Nekem akkor is tetszik a nick neved. :wink:
Igen, van Msn-m.
vegyél fel msn-re(akár)
címem_hades2@freemail.hu
felőlem más is felvehet de ha gyökér letíltom...:D