Evakuláció

Evakuáció - 1. rész

- Boldog szülinapot, Jennifer!
Ezután a sípok, dudák és egyéb légrezgést okozó tárgyak moraja hallatszott, majd a szülők (John Miller és Kathy Miller) és a rokonok sorra átölelték a kislányt, Jennifert, akinek ezen a napon volt a 8-adik születésnapja.
A kislány arca a két szülő, a négy nagyszülő, a két dédszülő, valamint az 5 első- és 8 másodunokatestvér puszijai után szinte égett, úgyhogy gyorsan elmenekült a támadó rokonok hadserege elől, és az ínycsiklandó tejszínhabos vaníliatorta felé indult - amit kés, villa nélkül meg is kezdett.
- Kislányom, ezt nem illik, apu vág neked egy szeletet mindjárt. - mondta Kathy.
- Én? - kérdezte csodálkozva John - Nem is tudtam...
Jennifer az apukájától megkapta a várva várt tortaszeletet, és leült enni, csakúgy, mint a többi rokon, bár ők inkább álltak, és evés közben beszélgettek ("Bezzeg rám mindig rámszólnak, ha evés közben beszélek" - jegyezte meg magában az immáron 8 éves kislány.).
A zsúr ezennel kezdetét vette.

*****

Becsapódott az ajtó az utolsó távozó vendég után is. Kathy, az anya csukta be azt, s lassan visszafordult az előszobában álló apa és lánya felé.
- Hát vége. És a rendnek is... - mutatott Kathy a lakás minden pontjára, ahol leszakadt színes szalagok, csomagolópapír-darabok, torta- és üdítőfoltok, valamint egyéb szennyeződések mutatkoztak.
- Nembaj, drágám, legalább Jenny jól szórakozott. Meg persze mi is. Vagy te talán nem? - kérdezte John.
- De, de... csak megint felhúztam magam az anyádon.
- Na, miért? - érdeklődött John. Kathy ugyanis sokszor összetűzésbe került az anyósával. Legszívesebben meg se hívta volna.
- Mindegy, hosszú... tényleg az a fontos, hogy Jen jól szórakozott, ugye Jen? - fordult az anya a kislányához.
- Igen, mami. - mosolygott a lány, aki a tortaevés óta nem mosakodott, így viszont már nem is lett volna értelme, mert a tejszínhab odaszáradt az arcához.
- Na, nekem indulnom kell. - szólt John.
- Hova?? - csodálkozott tágra nyílt szemekkel Kathy - A lányod születésnapján csak nem mehetsz dolgozni.

John csillagász volt a N.É.F.K.-nál (Nemzeti Égfigyelő Központnál), és ott bizony sok munka akadt.
- Tudod, hogy tegnap lőtték fel azt az űrszondát a Vénusz felé, nekem figyelnem kell, hogy mikor küldi a képeket.
- Nem tudná más figyelni? - kérdezte csalódottan Jennifer.
Az apa odafordult lányához és leguggolt hozzá:
- Sajnálom, de nem. Tudod, hogy apu ért ehhez a legjobban - jegyezte meg viccesen, de nem hatotta meg a lányát.
- Máris indulsz?
- Nem, Kate, még bekapok valamit, aztán spuri, mert 20-ra oda kell érnem.
- 20-ra?? - kiáltott föl Kathy - Dehát fél nyolc van, és az út majdnem másfél óra!
Az apa megállt egy pillanatra, majd rohanva fölkapta a zakóját, a cipőjét, magához ragadott egy üres zsömlét és kirohant az ajtón.
- Hm... hát, remélem a Vénusz elveszett valahol, legalább apád itthon lehet velünk... - mondta félig a lányának, félig magának az anya, majd reflexszerűen elkezdte a kezével föltakarítani a koszt.

Folyt. köv.