Az éjszaka teremtménye II. - 4. rész

Gyorsan besötétedett, a négy fiú egyre jobban izgult, hogy vajon mi történik majd éjjel. Tíz óra is elmúlt, András számítógépezett a szobájában, de kezdte megint lázasnak érezni magát, ezért beszedett egy lázcsillapítót. Remélte, hogy elmúlik, mire elindul, márpedig hamarosan itt az ideje. Kikapcsolta a gépet és felöltözött rendes ruhába, a pizsomáját pedig levetette. A szerszámokat már kikészítette, hogy azzal már ne bajlódjon, így óvatosan és lassan kiment a szobájából, majd felhúzta bakancsát és kabátját, azután kiballagott a teraszra, majd a titkos rejtekhelyéről kivette a cuccokat és elindult. Szerencséjére kutyája nem hallotta meg, ahogy elment és nem kezdett el ugatni.

Péter eközben a tévét nézte, majd órájára pillantott és egyből fölugrott ágyából. Felvette pulcsiját és halkan lement a nyikorgó lépcsőn. Szerencsére lent már senki sem volt, így nyugodtan felhúzhatta csizmáját és kabátját, majd kiment a garázsba. Ott felpakolta a délután előkészített cuccokat és útra kelt, hogy megölje azt, aki annak idején lecsapta.
Zsolt ez alatt nagy gondban volt, mert szülei még ébren voltak és a tévé mellett beszélgettek. Halk kaparászó hangra lettek figyelmesek, majd Zsolti anyja megszólalt:
- Nálunk a padláson menyét vagy mi az Isten van? - nézte a plafont.
- Megnézem a kúrva annyát. Nem fog itt egész éjjel mocorogni, hogy ne tudjak aludni bakker. - állt föl Zsolt apja és felment a lépcsőn, majd a padlásra. Nem sokkal később leordított. - Zsolti! Hozz föl ide egy bazi nagy kalapácsot! - kérte fiát. Gyorsan kirohant a garázsba és behozta a legnagyobbat, amit talált. Hangos püfölések zajai hallatszottak, majd Gyula lassan lejött. - Na, ezzel sem lesz több gondunk. - mondta elégedetten. - Egy mocskos egér volt az, de elintéztem. - mutatta a véres kalapácsot.
- Jól csináltad. - szólt Zsolti, majd kidobta a teraszra a szerszámot. - Most lefekszem aludni, szeretnék pihenni, szóval ne nyissatok be, ha lehet oké? - kérte őket, akik bólintottak csak erre.

A biztonság kedvéért egy széket is odatolt az ajtóhoz, hogy még véletlenül sem jöjjön be senki. Pizsomájából kibújva, felvette téli gönceit, majd halkan kimászott az ablakán. Nem bízott semmit a véletlenre, ezért még párnával kitömte az ágyát, hogy azt higgyék ő van ott. Óvatosan kitolta kerékpárját a garázsból és felpakolta cuccait, amit a ma estére készített elő, majd csöndben előre hajtott, nehogy meghallják, esetleg meglássák, hogy épp távozóban van. Sikeresen kijutott az utcára és nem bukott le, a kiút könnyű volt, de a visszaút az, nehezebb lesz.

Tamás ekkor már a kert végében járt és átlépte a kerítését, hogy a szántóföldeken átvágva jusson el a találkahelyre. Anyja és testvére is lefeküdt már, apja pedig megint elaludt a tévé mellett és általában egész másnap reggelig nem ébred föl. Sietősre vette a dolgot, hisz kicsit késésben volt, de ahogy a többieket ismerte, ők sem sietik el a dolgot.
Ez így is volt. Másodiknak ért oda Tomi, az első pedig Andris volt. Kicsit aggódtak, amikor csak ők ketten voltak még ott, de természetesen tíz perc késés, mindenkinél előfordul. Lehet, hogy nehéz kiszökni vagy ami a legrosszabb lebukta, esetleg meggondolták magukat. Viszont nem így volt, minden rendben, hisz Peti is befutott és Zsolt is nagy nehezen odaért bicaján.
- Nem bírtad ki mi, hogy ne cangával gyere ugye? - kérdezte mosolyogva Tomi.
- Ne szórakozz velem. E nélkül sehová sem megyek soha. - mondta, majd keresett egy közeli vékony fát és lelakatolta.
- Megáll az ész. Lelakatoltatja a semmi közepén. - mondta Peti.

Miután visszajött hozzájuk, egyeztettek, hogy kinek milyen fegyver áll a rendelkezésére. Andrisnak volt baltája, csarvarhuzója és egy kalapácsa, Zsoltnak két bazi nagy kalapácsa, két metszőollója, egy bicikli lánc is végső esetre és egy fiola méreg, Tominak egy nagy kalapácsa, csarvarhuzói és egy kisseb sövénynyíró, Petinek pedig három hosszú, éles fémruda és egy kés. Egyszóval senkinél sem volt ezüst, még véletlenül sem.
- Te nem bíztad a véletlenre öregem. - szólt Tomi Zsoltnak. - Ennyi cuccban tudsz majd mozogni?
- Persze. - mondta.
- És minek hoztál egy fiolában mérget vagy mit? - kérdezte Andris.
- Ez olyan erős, hogy a dög bármely testrészét szétmarja. Valójában patkány irtó volt, de már egy éve lejárt a szav. ideje és ki akartuk apámmal önteni, de ráment véletlenül egy pár csepp a kezére és úgy kimarta, mint a sósav bazzeg. Azóta is meg van neki a sebe és a mérget sem öntöttük ki. - magyarázta Zsolt a többieknek.
- Hát, akkor adj majd a pofájába! - javasolta Peti.
- Úgy lesz bazdmeg!
Ezek után nekiláttak a terepnek, így négyen, mindenre elszántan. Nem igazán beszélgettek, inkább arra füleltek, hogy nem-e hallanak valami furcsát, de semmit nem vettek észre. A hó nagy volt és már több éjszaka megfagyott, így elég keménnyé vált, legalább könnyebb volt az út ahol mentek. Elég dimbes-dombos környéken jártak, ahol csak szántóföldeket lehet látni, néhol egy-két kisebb erdőt is, de szerencse, hogy Tominál és Zsoltnál volt zseblámpa, mert a Hold már igen csak fogyóban, ezért sokat nem világított be a terepből.

Ez alatt Dávid öccse Ádám, kiment a teraszukra, majd a garázsba ment és felkapcsolta a villanyt, az ajtót pedig félig nyitva hagyta. Bátyja motorját nézte, amit lemosott, és ahogy tudta megjavította, bár sokat nem értett hozzájuk. Leült és csak nézte, a régi emlékeket idézte fel, néha rá is ült és úgy csinált, mintha száguldana vele. Dávid soha nem engedte, hogy felüljön rá, se mellé, úgy meg pláne nem, hogy csak egyedül hajtson vele, ahhoz túlságosan is féltette, jogosan. Mostanság majdnem minden éjjel kijön a garázsba, hogy élvezze a csöndet és a motort maga alatt.
Már tíz perce sétáltak a hidegben, amikor Andris váratlanul összerogyott. A többiek azonnal odasiettek és felállították, nem tudták mi baja lehet vagy, hogy mi történt.

- Öregem jól vagy? - kérdezte aggódva Tomi.
- Nem igazán. Bocs, de azt hittem kibírom az estét, de nem. Nagyon beteg vagyok, az iskolában is néha az ájulás kerülgetett, annyira lázas voltam, ahogy most is. - vallotta be András.
- Jaj! Miért nem szóltál? Ez nem kényszer, munka, ha gyenge vagy könnyen elbukhatsz. - mondta barátja.
- Akkor vége van a ma éjszakai kutatásnak? - kérdezte Peti.
- Nincs. Én haza megyek egyedül, ti meg csak keresgéljetek tovább! - utasította őket Andris.
- A fenéket, majd valamelyikünk elkísér. - erősködött Tomi.
- Nem. Annyira azé még futja belőlem, hogy haza menjek, csak már nem bírtam a tempótokat, viszont haza felé lassan és nyugodtan megyek majd. - mondta határozottan.
- Végül is ő tudja. - szólalt meg Zsolt.
- Biztos vagy akkor benne, hogy senki ne menjen veled? - kérdezte Tamás.
- Biztos. - jelentette ki. - Ha esetleg én találkoznék a döggel a visszaúton, elrejtőzök, már elég jól ismerem mire képes.
- Tedd azt, rejtőzz el, fuss, de ne szállj szembe vele! - szólt rá Tamás.
- Úgy lesz. - mondta, majd lassan elindult vissza felé. - Na, helóny és kapjátok el!
- Szétverjük a buzi fejét. - mondta utána Zsolt.

Tehát eggyel kevesebben, de még hárman folytatták az útjukat az éjszakába, de ameddig még látták, nézték, hogy társuk, hogy halad egyre távolabb tőlük.
- Induljunk! - szólt Zsolti.
Tamás azért még mindig aggódott barátja miatt, hogy esetleg valami baja fog történni, de tudta, hogy Andris ravasz és nem hagyja magát csak úgy megetetni. Próbálta megnyugtatni magát, és a feladatra koncentrálni erejét.
Fél óra császkálás után, már kezdtek fáradni és egy kis pihenőt tartottak. Majdnem végeztek azzal a résszel, amit mára terveztek, nem volt már sok hátra, de sajnos egy kóbor kutyán kívül semmivel sem találkoztak.

András ezalatt hazaért, lassan és óvatosan lépkedett a házban, majd levetette gönceit és a pizsomáját fel sem vette, mert olyan melege volt, hogy azt hitte, felrobban, majd ágynak dőlt. Nagyon szarul érezte magát, de amint lefeküdt, még tíz perc sem telt el és már el is aludt. Remélte, hogy holnapra kialussza ezt a rosszul létet és suliba, azért még mehet, de nem tanulni, hanem a többiekkel találkozni.
A három fiú tovább indult, majd egy idő után úgy döntöttek, hogy a falu belseje felé veszik az irányt. Azt remélték, hogy talán éppen vacsorázni kíván és a hátsó kerteken keresztül jut el a lakomájához, ezért arra mentek a vadászok. Több, mint tíz perce, hogy kutatni kezdték óvatosan a hátsó kerítések mentén az udvarokat, de sokat nem láttak. Andris már nagyon régen elment, azóta szinte úgy tűnt, mintha több óra telt volna el.

Ádám hírtelen felriadt álmából és észre vette, hogy még mindig kint van a garázsban, a motoron aludt el. Azt hitte sok idő eltelt, hogy elbóbiskolt, pedig valójában, csak régóta volt már ott. Nyújtózkodott egyet, majd úgy döntött, hogy bemegy, átöltözik és lefekszik aludni. Le is kapcsolta a villanyt, majd bezárta az ajtót és fellépett a teraszra, amikor morgást hallott oldalról, az udvarukról. Lassan odalépett a korláthoz és körbe nézett, egy nagy és magas fal húzódott végig jobb oldalán, ez volt szó szerint a válasz fal a szomszédjuknak, bal oldalán pedig alacsony fakerítés található. Vállát megrántva indult volna vissza, ám nem látta, hogy mögötte nagy iramban a sötétből közeledik hozzá egy lény. Mielőtt tett volna is egy lépést, már két kar megragadta és átrántotta a korláton, le a jeges betonra. A fiú még fel sem fogta mi történt vele, amikor fejét két hatalmas tenyér szorításában érezte, majd orrát megcsapta a farkasember szájbűze, amint arca előtt üvöltött rá. Pár nyál csepp is csöppent Ádám testére, majd ekkor, tarkóját megszorította a dög és teljes erejéből, a szomszéd válaszfalnak ütötte a gyereket. Ordítások közepette találkozott a fiú arca a téglával, majd abban a pillanatban elharapta a nyelvét, eltörte orrát és elvesztette eszméletét.

Zsófi eközben, a szomszédban, éppen felébredt, mert ki kellett neki mennie a wc-re, de amint felállt az ágyából és kibámult az ablakából, meglátott két homályos alakot Dávidék udvarában. Felvette gyorsan a szemüvegét, hogy jobban szemügyre vegye őket, de nem túl sokat segített a dolgon. Nem látta kik ők, csak, hogy az egyik a földön fekszik, a másik pedig odamegy hozzá, és ütni kezdi. A lány rémülten ellépett az ablaktól, majd egy darabig csak állt, reszketett a félelemtől, azután erőt vett magán és szülei szobájába rohant.

Ádám lassan magához tért és érezte, hogy a hóban fekszik és arca csupa vér. Fájt az egész teste, de legfőbb képen az orra és a nyelve, de a java még hátra volt. Hírtelen egy alak emelkedett föléje, akitől a rettegés és a pánik lepte el a fiút, de kiáltani nem bírt, megmozdulni is csak nehezen tudott volna, hisz sajgott mindene. A lény lehajolt hozzá és körmeit, a gyönge test oldalába vájta. Átszakította a ruhákat, a bőrt és a húst, de olyan lassan és olyan mélyre hatolt, hogy az már kínzás volt a gyereknek és elordította magát. Nagy hang nem jött ki a száján, viszont annál több vér, ami lassan folyt le nyakához és füleihez. Ezután kihúzta ujjait az áldozatából és a hó körülötte csupa vér lett, majd ekkor elüvöltötte magát a vérfarkas. Mind a tíz ujját most Ádám mellkasába szúrta és lassan kezdte bordáit szétfeszíteni. Életében az utolsó, amit hallott a fiú, saját csontjainak repedése, amint szétnyíltak és belső szervei, tüdője és szíve napvilágot láttak. Tátott és tágra nyílt szemekkel, megmeredve feküdt ott Ádám, de már rég nem élt, az ereje elhagyta és lelke eltávozott vagy bűnei miatt elkárhozott. A farkasember mohón, mint aki már több napja nem evett semmit, falni kezdte a szerveket, majd a végtagok jöttek, ám ekkor kigyúlt a szomszédban a kinti lámpa. Erre felkapta véres pofáját és szájából lógtak ki a hús cafat darabok, majd nem tétlenkedett sokáig.

Zsófi apja lépett ki az ajtón és körülnézett, de nem látott senkit. Alaposan szemügyre vette Dávidék udvarát, de nem vett észre semmi különöset, majd lassan bement. Lánya szólt neki az előbb, hogy két férfit lát kint és verik egymást, ezért úgy döntött, hogy ő maga is megnézi ezt, de hiába. A farkasember elvonszolta magával a lakomáját mire a férfi kiért, így nem láthatta őt. Miután a villanyt lekapcsolták, az éjszaka teremtménye folytatta számára fenséges lakomáját.
Ezalatt a három vadász nem talált semmit és úgy döntöttek, mára abba hagyják és holnap megint szerencsét próbálnak, de akkor már Tomiék közelében kutatnak majd. Visszaballagtak ahhoz a fához, ahova Zsolt lelakatolta a cangáját, majd elköszöntek egymástól és haza mentek. Mind a hárman be tudtak sompolyogni lakásukba és senki sem leplezte le őket, így fáradtan lefeküdtek aludni, de holnap iskola miatt sajnos korán kell majd kelniük.

Másnap, mikor Tomi álmosan kilépett az ajtón, hogy elballagjon az iskolába, meglepetés fogadta odakint. Zsófiéknál egy kisebb teherautóra pakolták fel a bútorokat és egyéb más cuccokat. Értetlenül állt és nézte a dolgot, aztán megjelent mellette a lány és egyből rákérdezett:
- Nálatok meg mi folyik? Elköltöztök vagy mi? - kérdezte mosolyogva Tomi.
- Elmegyünk. Egy időre legalább is, majd nyáron visszaköltözünk, de ezt a telet kihagyjuk. - mondta komolyan és rettegve a lány.
- Mi a baj? - érdeklődött, hisz egyértelműen látta, hogy valami itt nem stimmel.
- Tegnap éjjel láttam két embert dulakodni Dávidék udvarában. - kezdte halkan mesélni. - Szóltam apámnak, aki megnézte, hogy igaz-e amit mondtam, de mire kiment nem látott senki és semmit. Aztán ma reggel kiderült, hogy az udvarban a hó csupa vér és hús darabok voltak benne és Ádámot sehol sem találták. - fakadt ki szinte sírva.

- Úristen! - döbbent meg Tomi. Nem hitte volna, hogy pont Ádámra fog lecsapni az a dög. - Hogy vagy? Jól érzed azért magad? - aggódott.
- Nagyon félek és teljesen kiborított, hogy már Ádám is meghalt. - kezdett el sírni és átölelte a fiút, mert már nem bírta.
- Nyugodj meg hé! - vette karjaiba. - Nem lesz semmi baj. Ennél rosszabb már nem történhet. - vigasztalta. - Egy kis levegő, változás nagyon jól fog neked esni, elfeledve a borzalmakat.
- Ja, ne haragudj! - lépett el a fiútól. - Csak ez nekem már kicsit sok tudod? - pityergett.
- Ne butáskodj, dehogy haragszom. - elővett zsebéből egy zsebkendőt és odaadta Zsófinak.
- Kösz. - mondta, majd megtörölte arcát és szemeit. - jól van. Összeszedem magam, csak, menjünk már el innét! - nézett az autóra.
- Ne félj, több éjszakát nem kell már itt töltened, és nyugodtan alhatsz, majd ahová mentek. - fordította vissza gyengéden a lány arcát és szemeibe nézett. - Most sajnos mennem kell abba a buzi iskolába, de ha délután még itt lesztek, még benézek jó?
- Nem hinném, hogy addig itt maradnánk. - mondta.
- Akkor most kívánok jó utat! Jól fogod érezni magad, csak ne emlékezz a rosszra, hanem a sok jóra. - tanácsolta.
- Köszi. Rendes vagy. - adtak két puszit egymásnak, majd elváltak útjaik.

A suliban Peti, Zsolt és Tomi aggódni kezdtek, hogy Andris nem jött iskolába, bár abban megegyeztek, hogy talán annyira beteg lett, hogy anyja nem engedte már el. Biztos, ami biztos, azért egyik szünetben Tamás felhívta és megkönnyebbült, amikor felvette:
- Halló!
- Na helóny öregem én vagyok az! - üdvözölte Tomi.
- Most is eszek bazdmeg! - rivallt rá, mert barátja mindig akkor hívta, ha evett vagy éppen aludt, tehát a lehető legrosszabbkor.
- Nem lepődök meg, na hogy érzed magad? - érdeklődött.
- Szarul. Büszkén, de szarul vagyok. - nevetett egy kicsit. - Sikeresen haza támolyogtam éjjel. - mondta halkan. - Viszont úgy kidűltem, mikor az ágyba lefeküdtem, hogy az nem igaz. Nagyon gyorsan elszundítottam.
- Nem baj az, legalább kipihented magad?
- Nem, de mindegy. Találkoztatok vele? - vette komolyra a szót.
- Sajnos nem és megtudtam, hogy ki volt a tegnap esti áldozat. Zsoltiéknak már elmondtam, Ádám volt az, a Dávid öccse. - mondta letörten.
- Bazdmeg! - döbbent meg Andris is.
- Körülbelül mind annyian így reagáltunk. A szomszédjuk, tudod a Zsófiék, ők már költöznek is bazzeg. - újságolta neki.
- Jól teszik. Mi meg maradunk és küzdünk a végsőkig? - kérdezte komolyan.
- Hát? - hosszas várakozás után válaszolt. - Igen.
- Jól van. - egyezett bele.
Hírtelen nagy üvöltések, kiáltozásokra lett figyelmes a fiú. Odament az ablakhoz és kinézett, majd érdekes dolgot látott.
- Te figyelj, most megyek bunyót nézni. A Zsolt éppen szétveri a Feri gyerek fejét vagy fordítva. - röhögött egyet.
- Majd mond meg mi lett az eredménye oké? - nevetett a túl oldalon Andris.
- Oké. Helóny!
- Helóny!

Tomi úgy döntött, hogy nem megy ki, hanem inkább az ablakból nézi végig a párbajt, mert mire kimenne, biztos végeznének. Keményen ütötték egymást, Tamás tudta, hogy egy nap összeverekednek. Zsolt nem volt gyenge gyerek, ám a kisebb-nagyobb zúzódásai miatt most nem volt az igazi, Feri sem panaszkodhatott erő terén, de gyengébb volt, mint Zsolti. Szorongatták, rugdalták, gáncsolták egymást, néhol egy kis haj tépés is látható volt vagy köpés, főleg Ferenc köpött, de erre Zsolt még jobban bevadult. Végül szétváltak, de hosszan nézték a másikat, míg lassan sétáltak körbe-körbe, várva, hogy mikor támad már valaki, de pár durva megjegyzés után Zsolt elment, bár alig bírta vissza fojtani dühét ezt látta rajta Tomi, de még Zsoltinak is volt annyi esze, hogy nem a suliban és nem ma veri agyon a gyereket, hanem majd, ha meggyógyul, és az utcán találkoznak.

Órán elmesélte Tamás Petinek és Zsoltinak, hogy Andris hogy van és ők is megnyugodtak végre, bár most egy újabb gond miatt kezdtek aggódni, amit kicsöngetéskor fel is tettek Tominak.
- Akkor most mi lesz a szövetséggel? - kérdezte Péter.
- Még él, igaz hárman maradtunk, de még így is elegen vagyunk, ahhoz, hogy elpusztítsuk a dögöt. - bíztatta őket.
- Nekem nincs semmi kifogásom. Én megyek mindenképpen, ha más is jön. - mondta Zsolt.
- Jól van na! Akkor ma hol találkozzunk? - kérdezte Peti.
- Tegnap megegyeztünk, hogy, most ahol én lakom, azt a terepet kéne átkutatni, nappalra biztos van egy rejtekhelye. - tanácsolta Tamás.

- Akkor miért nem nappal próbáljuk meg megkeresni? - nézett kérdőn rá Zsolt.
- Mert éjjel kimerészkedik és mozog, így sokkal nagyobb esélyünk van belebotlani, mintha mondjuk délután, kezdenénk kutatni. - magyarázta.
- Nem feltétlenül és nem is annyira veszélyes. -ellenkezett Zsolti. - Igaz öt után már sötét van, de addig nyugodtan át lehetne egypár zugot nézni. - javasolta.
- Hát nem tudom. - volt benne valami, amit Zsolt mondott, igaza lehet, viszont mázli is kell hozzá, hogy pont megtalálja, de mondjuk ahhoz is, hogy este éppen belefussanak, ezért folytatta. - Legyen. Miután mindenki megebédelt akkor találkozzunk? - kérdezte.
- Szerintem minél előbb annál jobb. - mondta Zsolt.
- Én tuti, hogy nem tudok menni. - ellenkezett Peti.
- Miért? - nézett kérdőn Tomi.
- Azért mert anyám szinte ki sem enged a szobámból mostanság. Szarul állok majdnem mindenből, és azt mondta, addig nem mehetek ki délutánonként a többiekkel szórakozni, amíg nincs kész az összes lecóm és nem lát javulást. - vallotta be.
- Bazdmeg ne legyél már ilyen gyík! Próbálj megszökni vagy boltba elkéretőzni vagy akármi, találj már ki valamit! - förmedt rá Zsolti.
- Nem tudok. A nagyi is állandóan figyel, tisztára elzárnak, csak este tudok kiszökni és kész! Ez van! - emelte fel a hangját.
- Nem baj. Megoldjuk most ketten is, este meg majd, ha nem jártunk sikerrel, találkozunk az én kertem végében pontosan 11 órakor. - szólt közbe Tomi.

Ez a terv mindenkinek tetszett és megegyeztek, hogy délután hol kutassanak. Peti sajnálta, hogy nem tud velük tartani, de bőven megelégedett azzal is, hogy este majd megy, de bizakodott, hogy esetleg nappal sikerül esetleg elkapniuk. Tomi és Zsolt is ezt gondolta, hogy sokkal több esélyük lenne, ha fényes nappal tudnák meglepni ellenfelüket, de ahhoz nagy mázli kellene.

Miután az óráknak vége lett, haza mentek, Péter ebéd után egyből a szobájába ballagott, Zsolt és Tomi felkészültek a vadászatra. Próbálták minél jobban elrejteni fegyvereiket, bár a vastag kabát alá nem volt annyira nehéz. Azt beszélték meg, hogy ahol Zsolt lakik, ott néznek körül, így az utca közepén találkoztak az út mellett. Ez az utca a leghosszabb volt talán a faluban, ám csak az elején és a végén épültek házak, a közepén, amely majd egy km hosszú, csak ültetvényesek és kukoricaföldek voltak.
Egy földes útnál várta Zsolt, hogy Tomi is megérkezzen és pontosan is jött. Az egyik ház szélén haladt ez az út és pont Feri lakott benne. Zsolt mély undorral bámulta a lakást, mintha az is belekötött volna a lelkivilágába és legszívesebben leromboltatná az egészet, ezt lehetett leolvasni arcáról.

Elindultak hát a havas úton, majd egyre jobban távolodtak a lakott területektől, végül egy kisebb erdőbe értek be. Nehezen haladtak, a fák ágai mind le voltak törve és egy járható ösvényt sem találtak, így kénytelenek voltak mindenen átgázolni.
- Kezd kúrvára elegem lenni, ebből a sok buzi szartól! - elégedetlenkedett Zsolti. - Nem hinném, hogy az a dög fákon aludna. - mormolta.
- Nyugi, mindjárt kiérünk ebből a moslékból. - nyugtatta.

Tényleg vége szakadt az erdőnek és dombos szántóföldeken találták magukat. Már több mint egy óra eltelt azzal, hogy kutattak barlangok, odúk, esetleg összeomlott házak után, de semmi eredményt nem produkáltak, viszont eléggé kifáradtak. Még Zsoltiék kertjének végében is voltak, ahogy a többinél is, de még lábnyomokat sem találtak.
- Jól van. Legalább megpróbáltuk. - vigasztalódott Zsolt.
- Ez igaz látod. Akkor irány haza, majd este találkozunk. - mondta Tomi és visszafordultak.
Még öt óra sem volt, de már sötétedni kezdett, ezért sietősre vették a dolgot. Fáradtan értek haza, majd Tomi felment a szobájába leckét csinálni, vagy legalább is valamit, Zsolt pedig tévézni kezdett.

Este nyolc óra múlott, mikor Tamás végzett a fürdéssel és felhívta Andrist és Petit is, hogy keresték nappal is a dögöt, még sem találták meg, ezért ma éjjel az ő kötelükben kutatnak majd. Bőven volt még addig ideje és gondolta, addig testvérével szórakozik egy kicsit. Belépett a szobájába, de Vera éppen tanult még, ám ez egyáltalán nem izgatta, leült az ágyra és csak nézelődött. Nővére halkan, suttogva mondta fel az anyagot magának és próbálta nem észrevenni, hogy öccse bent van, de pusztán a jelenléte is zavarta, ezért rá szólt:
- Tamás menj ki légyszives, tanulok!
- Oké, de elmondhatom, hogy... - kezdte volna.
- Nem! Nem érdekel. - förmedt rá és kezével kifelé mutatott.

Vállát megrázva kiment a fiú, majd úgy gondolta, addig tévét néz magánál. Semmi különöset nem talált benne, váltogatta a csatornákat, ám egyszer csak megakadt az egyiknél. A helyi tévé híradója ment éppen és pont a falut mutatták benne és közben hallgatta a kommentárt.
- ... a várostól félre eső faluban újból halálos áldozatokat szedett, a titokzatos állat, mely ok nélkül bárkire rá támad, miután beesteledik. A rendőrség szerint egy megveszett kutya lehet, de ezt eddig megerősíteni nem tudták. A 22 éves István, a 12 éves Adél és a 35 éves Csaba, már elhunytak és senki sem tudja, hogy micsoda okozhatja ezt, ezért bejelentették a kijárási tilalmat, immáron másodszor. Ez életbe lép holnap este nyolc órától! A faluban járőrök fogják kutatni a vadat és ügyelni arra, hogy senki ne szegje meg a tilalmat. Akit rajta kapnak, hogy...
Tehát a média is értesült az esetekről és Adél még sem lóg, hanem halott. Viszont Csabát nem ismerte Tamás, de arra tippelt, hogy akkor végezhetett vele, amikor Francit nem tudta elkapni, az éhség nagyúr és az ösztönök vezették a lényt. A kijárási tilalom várható volt, viszont ha már itt cirkálni fognak a zsaruk, akkor akár azt a szívességet is megtehetnék, hogy levadásszák a dögöt, így nagy terhet vennének le a fiúk válláról, de Tomi sejtette, hogy azok a bénák nem találják meg soha.

Eljött az éjjel, egy újabb vadászathoz. Tomi már odakinn állt a kert végében és várta, hogy a többiek is megérkezzenek. Most nagyon hideg volt és mozogni kellett ahhoz, hogy ne fagyjon meg és ekkor meglátta, hogy testvére szobájában felgyulladt a villany. Ha benéz az ő szobájába, akkor lebukik, és vége van, de eddig sosem tette ezt, remélte, hogy most sem fogja. Hosszan bámulta, hogy mikor hunynak ki megint a lámpák, de miután pár perc múlva ez megtörtént megnyugodott.
Nagy levegőt vett és megnyugodott, pulzusa is lassult és visszaállt a normális értékre. Hírtelen viszont lépések zaját hallotta, majd megfordult és bekapcsolta a zseblámpát. Péter közelített hozzá és morcosan megszólalt:
- Ne világíts a szemembe bazzeg!
- Bocs. - kapcsolta le.
- Te vagy itt eddig csak? - nézett körül.
- Igen. Zsolt még nem jött meg.
- Akkor várunk egy... - félbe hagyta mondatát, mert valamit meghallott.

Tomi nem kérdezte meg, hogy mi a baj, hisz ő is figyelmes lett a zajra. Lassan, fegyvereiket a kezükbe vették és körülnéztek. Nem láttak semmi mozgást és halotti csend honolt, ezért megnyugodtak, ám hírtelen villanyt gyújtottak mögöttük. Gyorsan hátrafordultak és látták, hogy Tomi szomszédja kapcsolta fel a kinti villanyt, majd a teraszukról Zsuzsanna lépett le és pár méterre a házuktól megállt az udvaron, majd egy cigire gyújtott rá.
- Le! Le! - húzta le a földre Petit. Gugolva nézték őt, nehogy észrevegye őket. - Ez minden éjjel ezt csinálhatja? - tűnődött.
- Szerintem meg valahol lógott eddig egy buliban talán, aztán most érhetett haza. Kedve támadt egy kis cigihez és ennyi, nem akart a lakásban bagózni, nehogy megtudják a szülei. - vázolta fel Peti nyugodtan.
- Honnan veszed ezt? - nézett rá meglepődve.
- Én ezt tenném. - mosolygott.

Halkan nevetni kezdtek, majd hírtelen lefagyott arcukról a mosoly, azért amit megláttak. A semmiből, a sötétségből egyszer csak ott termett a lánynál a farkasember és rávetette magát. Szenvedése nem tartott sokáig, azonnal végzett Zsuzsival, mielőtt még sikítani tudott volna. Peti és Tomi tátott szájjal gugoltak az ijedségtől és a meglepettségtől. Köpni-nyelni nem tudtak, úgy bámulták, hogy miként falja fel a lányt, felszakította bőrét és hús darabokat tépett ki belőle, majd a lábánál folytatta.

Tamás feleszmélve a kábultságából, hátrarángatta Petit a hóba. Mindketten leültek és tanakodtak, hogy mit csináljanak:
- Nem ronthatunk neki, mert egyből kiszúrna minket. - magyarázta Tomi. - Szerintem várjuk meg amíg végez és kövessük a sötétben, majd csapjunk le rá. Remélem degeszre eszi magát és lassú lesz, mint egy csiga. Figyelsz rám? Peti! - szorongatta meg a fiú vállát.
- Figyelek már, csak, csak, a szarba tényleg nem kamuztatok. - nyögte ki.
- Miért azt hitted egész végig?
- Dehogy, csak tudod, más élőben, mint mondjuk elképzelni a fejedben. - mondta.
- Mi is így voltunk vele, de itt az alkalom, hogy kicsináljuk! Akkor egyet értesz a tervemmel?
- Ja. Csináljuk.
- A lényeg az, hogy mi lepjük meg őt, ne fordítva, mert akkor végünk. - figyelmeztette.
- Világos.

Tehát vártak, hogy befejezze, amit elkezdett, undorító volt látni, hogyan tépi apró darabokra a lányt. A hányinger kerülgette őket és nem is néztek mindig oda, mert nem mertek vagy éppen nem kívántak. Gondolkozni kezdtek, hogy Zsolt vajon hol lehet, miért nem jött eddig vajon? Nem tetszett nekik a dolog, mert a végén mindent elront és leleplezi őket. De nem így volt.
Közel negyedórát vártak, ahhoz, hogy végre elinduljon a dög vissza, ahova szokott, ám ekkor Petinek egy ötlete támadt:
- Figyelj! Mi lenne, ha követnénk egészen a titkos kis rejtekhelyéig, és másnap nappal felkutatnánk megint és végeznénk vele? - javasolta.
- Ez jó ötlet, de elég kockázatos is. A terv egészen addig működik, amíg nem vesztjük a sötétben szem elől, de támogatom. Úgysem vagyunk mind a hárman itt, veszélyesebb lenne szembe szállni vele. - egyezett bele.
- Akkor gyerünk.

Óvatosan követni kezdték, tisztes távolságból, hogy még véletlenül sem fedezze fel őket. Lehajolva mentek, néhol gugolva lépkedtek, valahol, pedig muszáj volt teljesen felállniuk, mert néhány fától nem tudtak elférni. Elég sokáig követték, míg egy domb tetején eltűnt, ekkor sietősre fogták, nehogy végleg eltűnjön, de mikor felértek, nem látták hol van. Még figyelmesebben ereszkedtek lejjebb, hátha csapda, de nem tűnt annak, csak egyszerűen meglépett előlük. Egy viszonylag sima terephez értek a domb alján, a közelben csak villanyoszlopok sorakoztak, mik bevezettek a faluba és pár apróbb fa állt még. Tanakodva nézegelődtek, majd Tomi elindult egy irányba, de valójában ő sem tudta pontosan, hogy jó felé mennek.
- Biztos, hogy jó helyen keresgélünk? - kérdezte Peti.
- Igen. - mondta bizonytalanul. Váratlanul morgást hallottak az egyik bokorból, ami pár fa aljában volt. - Hallottad ezt? - fogta meg vállát Petinek. A farkasember kiugrott pontosan onnét, ahonnan a hang származott, de szerencsére elég messze volt a fiúktól, ahhoz, hogy ne érje el őket egyből. -Fuss! - ordított.
- A franca! - üvöltött Peti.

Azonnal rohanni kezdtek, ahogy csak bírtak, két külön irányba. Tomi egy közeli villanyoszlopot keresett, melynek alját sűrű bokor fedte és beugrott oda, elég jól eltakarta őt, a sötétben szinte észrevehetetlen volt. Peti messzebb jutott, ő egy fát keresett, melyre feltudott, kapaszkodni. Nem volt magas, de a célnak megfelelt, viszont a farkasember megjelent alatta és vadul kezdett felkapaszkodni az ágakra. Péter rémülten kapaszkodott feljebb és akkor megpróbálta eltalálni az egyik éles fémrúddal a vérfarkast. Sajnos nem találta el és tovább kapaszkodott fel, egyre közelebb a fiúhoz. Megpróbálta még egyszer eltalálni, mikor közelebb ért hozzá, majd nagy lendülettel eldobta a rudat, ám a dög időben elhajolt előle és éppen nem érte el.
- Bassza meg! Tomi! Tomi, szarban vagyok! - üvöltötte Peti, miközben a legutolsó ágra állt fel, ami épp elbírta súlyát.

Tamás amint meghallotta, hogy társa bajban van kirohant a bokorból és körülnézett, hogy hol van a fiú és meg is találta tőle majd 15 méternyire. Nem tudott mit tenni, hisz innét biztos nem találná el semmivel, ezért ordítani kezdett:
- Hé! Te buzi dög, itt vagyok! Erre gyere te fasz! Emlékszel még rám? - lassan kezdett visszahátrálni a bokorba, majd teljesen belemászott, hogy jól elrejtse. - Te pöcs, mire vársz? Itt vagyok, belezz ki! - ordított torka szakadtából, hogy magára terelje a figyelmét.

A farkasember felfigyelt a kiabálásokra, de még utoljára megpróbálta elérni Petit, majdnem elkapta a fiú lábát, de csak megkarmolni tudta, ezért elüvöltötte magát a gyerek. Péter kezébe vette utolsó fémrúdját, de azt nem hajította el, azzal böködte volna, ha tovább nyúlkált volna hozzá, de váratlanul nagy lendületet vett és a lény pont arra az ágra ugrott, amelyiken ő állt. A fa viszont nem volt ilyen erős és eltört, két kezét feltartva Peti zuhant lefelé, ugyanúgy ellenfele is, ám egy kiálló ágon sikerült a gyereknek megkapaszkodnia, viszont lába lógott le a semmibe. Nagy huppanással a szörnyeteg a földre érkezett háttal, majd ott maradt egy darabig.

Ezt az időt kihasználva Peti próbált feljebb kapaszkodni, de egyre jobban fáradt és alig bírta magát tartani. Zuhanáskor elengedte az utolsó fémrúdját, így már csak egy kése maradt, ami nem sok fegyver, de akkor is fel akart mászni. A farkasember lassan magához tért és felállt, majd a feje fölött lévő fiúra bámult izzó vörös szemekkel és elüvöltötte magát.
- Tomi! Segíts! - kiáltotta el magát.
Tamás az ág törése óta abba hagyta az ordítást és most megint kimászott a bokorból. Látta, hogy Peti csak egy ugrásnyira lóg pontosan a lény alatt, nem volt választása. Megfogta az egyik csavarhúzót és elhajította, de még a közelébe se ment támadójuknak.

- Ez így nem fog menni, a picsába! - szíve egyre jobban kalapált, majd egy ötlete támadt.
A vérfarkas éppen helyből felugrott, és ha Peti nem húzza fel a lábát, leszedte volna egyből a fáról, de így nem érte el. Tomi a zseblámpáját fogta meg, ami sokkal nagyobb és nehezebb volt és azt hajította oda. Az sem a dögöt találta el, hanem a fát, de elég hangos zajt csapott, hogy végre felhívja magára a figyelmet.
- Te fasz, kapj el! - ordította Tamás miközben beugrott a bokorba.

Most először lépett el az első számú célpontjától és kezdte keresni a másikat. Lassan lépkedve haladt a villanyvezetékekhez, melyek alatt bokrok voltak és az egyikben lapult Tomi. Olyan halkan vette a levegőt a fiú, amilyen halkan csak tudta, szinte nem is vett, pedig félt, rettegett, hogy rátalál a támadójuk, de akkor a kis sövénynyírót a pofájába szúrja, határozta el. Elő is készítette, majd fülelt, mert látni nem sokat látott és hallotta a közelgő léptek zaját.
Elüvöltötte magát az éjszaka teremtménye és az egyik bokorba csapott, majd átkutatta, de abban nem volt senki. Odalépett a másikhoz és azt is megnézte, de szintén üres volt. A következőhöz lépett, amiben viszont ott ült Tamás, majd kutatni kezdte, de a bokor másik oldalát és nem vette észre, hogy Tomi ott van. Kezdte megkerülni, hogy szemügyre vegye azt a részt is, ahol a fiú volt, de hiába várta a gyerek, hogy benéz oda is, a lény nem tett semmit, hanem visszabámult a fára, ahol Petit hagyta, de már nem látta sehol. Hangosan elüvöltötte magát majd elfutott tovább az éjszakába, nem érdekelte már őket, hisz a napi vacsorája már meg volt.

Tomi még jó pár időt töltött a bokorban, de már egyre jobban fázott. Biztosra akart menni, hogy ez nem csak egy csel, de már kezdett megnyugodni, amikor lépések zaját hallotta megint. A sövénynyírót készenlétben tartotta és várta, hogy mi történik majd, ám ekkor egy halk hang szólalt meg:
- Tomi! Hé, Tomi! Itt vagy még? - kérdezte aggódva Péter.
Lassan kikecmergett a cserjésből és odalépett barátjához. Mind ketten nagy levegőket vettek, majd Tamás beszélni kezdett:
- Hát ez elég szoros volt.
- Enyhén szólva!
- Mikor végre idejött hozzám, te hová mentél? Vissza a fára? - érdeklődött
- Nem. Lemásztam és felfutottam, ahogy csak bírtam a domb tetejére és a másik oldalon meglapultam. - mesélte. - És téged nem talált meg?
- Szerencsére nem. Bár nem sokon múlott, hogy én legyek a desszertje. A lényeg, hogy megúsztok élve és tanultunk az esetből.
- Az, biztos is!

Visszaindultak ezután, a saját házukba és lassan-lassan megnyugodtak, hogy túl vannak a közvetlen életveszélyen, de a harcnak még nincsen vége és ezt ők is tudták. Sikeresen elérték Tomiék kertjének végét és ott elváltak útjaik. Piszkosak voltak, fáradtak és még fáztak is, igen kemény éjszakán voltak túl, de holnap a suli miatt megint korán kell majd kelniük. Legszívesebben nem mentek volna, de egy kérdés hajtotta mindkettőjüket: hol volt Zsolt? Ugyanis, ha ő is ott lett volna, talán sikeresen felvehették volna a harcot, de így csak a menekülés maradt számukra.

Folyt. köv.